Hogy pontosan mit jelent ez, még manapság sem tudom, de egy kicsit most már úgy érzem, felnőhettünk. Emlékszem, apám illetve Rick is azt mondta, az ember még olyan 25 évesen is apja-fia. Nagyon is igaz, sőt, vannak akik még 30 évesen is, akkor is, ha tudom, hogy én személy szerint hamar, talán túl hamar felnőttem, ha azt a definícióját vesszük a felnőttségnek, amit a legtöbben gondolnak.

Mégis úgy érzem, nem tudom, hol a határ. Most teljesen elmosódott. Régen, mikor még pontosan éreztem hogy "még gyerek vagyok" (jó régen volt), akkor úgy gondoltam, nem látom előre a tresholdot, a határt, a pontot amitől kezdve felnőttnek érzem magam, majd ha eljön megtapasztalom, és érzem, mikor átléptem.
Most jelenleg úgy érzem, hogy már réges régen átléptem, de észre sem vettem, ugyanakkor nem érzek semmi különbséget. Az jut eszembe, mikor a To the Moon-ban Jhonny elveszi feleségül River-t és megkérdezi, érez-e valami különbséget, most, hogy a gyűrű rajtuk van.
Egyrészt mit jelent az, hogy felnőttnek lenni? Ha elhagyni az olyan dolgokat amit kiskorunkban, 5-10-15 éve csináltunk, akkor soha nem leszek felnőtt. :D Ugyanúgy játszok, bunyózok, edzek, ebben lelem örömömet. Azon kívül még rengeteg skillt összeszedtem, mosok főzök takarítok, dolgozok, fizetem a csekkeket, számlákat, mindent amit kell, és házra gyűjtök. Ez felnőtté tesz? Nem tudom, nem hiszem, mert igazából 10-12 évesen is ugyanúgy házra, saját lakásra kezdtem el gyűjteni, amikor a nagymamámtól kapott kis kétszázasokat gyűjtögettem hónapokig, hogy aztán betegyem a bankba. Nem verem el a pénzem, nem nagyon veszek semmit, csak teszem tartalékba, most ugyan a diákhitel kivett belőle sokat, ez kis kerülő volt, de mióta azóta elindultam újra nulláról, nagyon megindultam.
A felelősség? Már nagyon kis koromban szembesítettek azzal, hogy mi az, és nyomás volt rajtam, hogy megtanuljam magamtól kezelni a helyzeteket amibe kerülök, hogy egyedül is szembe tudjak nézni bármivel. Ami nem tett jót abból a szempontból, hogy jól kialakult a refluxom, ami még mindig megvan, de jó volt, mert tényleg önálló lettem tőle.
Szóval szerintem a határ nagyon elmosódott, elmosódik, nem tudom megállapítani, mi alapján lehetne ezt megmondani.
Legalábbis, magamra nézve. Nyilván ez emberfüggő. Vannak olyan emberek, akik kicsit igyekezhetnének jobban, hogy megálljanak a saját lábukon, de mindegy, mindenki a saját tempójában halad.
A lényeg inkább a folyamat, hogy milyen fura ma visszatekinteni, és látni az utat, amin mind végigmentünk, hogy most hol tartunk, és mi vezetett ide. :)
Legyen itt egy kis behelyettesítős feladat, csak mert nem akarok neveket, még aliasokat sem írni, meg így legalább mindenki félreértheti ahogy akarja, vagy több jellemzést is magára húzhat.

Ott vagy te, aki mostanra még határozottabbá vált az eleve határozottból. Ma már semmi nem tudna megrendíteni és mindenki tudja hogy erős vagy, de rajtam kívül mindenkinek csak halvány fogalma van arról, hogy mennyire. Még én sem látom az erőd végét. Úgy ahogy én sem, te sem hagytad el semmi régi szokásod, jellemződ. Te és én voltunk azok akik miatt igazán megtanultam, mennyire nagy hazugság az, hogy az emberek változnak. Azok a dolgok amik meghatároznak minket, sosem változnak, hiszen emiatt vagyunk azok akik, a hibáink a személyiségünk egyik építőköve.

Aztán ott vagy te, aki annyi idős kb mint én, de mégis, mikor megismerkedtünk, annyira sérülékeny voltál. Azóta támogattalak ahol tudtalak, és te is erőssé váltál, és eleinte még én is mentem hozzád párszor segítségért, mikor én éreztem magam gyengének. Mindig kicsit megzavarodtál, ha valami nagyon új dolog jött, és egyszer nagyon szigorú voltam veled, mert azt hittem, végleg elveszítelek, de kellemes meglepetés volt, hogy "visszatértél". Talán neked akkor jött el a pillanat, hogy felnőtté váltál... És azóta is tudod, mi az igazán fontos számodra.

Ott vagy te, aki kicsit később csatlakozott be hozzánk... Annyira minimálisat változtál, hogy ha mondanom kéne valamit, akkor csak annyit tudnék mondani, hogy olyanná váltál, amilyenre mind számítottunk. :D Más felnőttnek látna, de mi ugyanolyan bolondnak látunk, mint magunkat. Ha az érettséget a felnőtté válással együtt emlegetik, akkor mi nem vagyunk felnőttek, de soha nem is leszünk. :D

Vagy te, akit már akkor ismertem meg, mikor én "felnőtt" voltam, de te sem voltál kevésbé érett, csak fiatalabb, hiszen azt már akkor tudtam, hogy annak az életkorhoz semmi köze. Örülök, hogy amíg ismertük egymást, talán jó irányba tereltelek, tereltük egymást, és talán segítettem, de a jelen történései, és az, hogy most milyen vagy, elgondolkoztat a cselekedeteim helyességén. Nem mondanám, hogy megváltoztatnék bármit, ha másképp tehetném, mert a végeredmény mindig ugyanaz, ezt mind tudjuk, de csalódott vagyok, és dühös. Most az egyszer nem magamban, és nem magamra. Mégis, érdekes volt nézni, hogyan változik meg az, hogy hogyan reagálsz egyes dolgokra, ahogyan megváltozott a társaságod, a körülményeid. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen leszel. Furcsa.

Ott vagy még te, akitől pedig szintén sokat tanultam, már fiatal koromban. Szinte együtt nőttünk fel, olyan értelemben, hogy sok tekintetben mi voltunk egymásnak az elsők, és az élet során megtanultam, hogy bizony ez elég fontos dolog, és ellentétben sok mindennel az életben, ezt nem lehet semmivel sem megváltoztatni. Te is máshol vagy már, teljesen más , és mégis hasonló utat jártál be mint én, és mindketten jó helyen vagyunk, és ez boldoggá tesz. :) Szeretem látni mikor valaki - aki az életem szerves része volt, de már valamiért nem az (itt nem kell rosszra gondolni, lehet az költözés is egy jobb helyre, vagy új állás, akármi), kicsit távolabb van tőlem - jól érzi magát, és boldog. Te is sokkal érettebb lettél, vannak dolgok, amikből talán több előnyöd származhatott volna, ha másképp döntesz, de ez nem az én dolgom. Na meg sokszor inkább hozzuk a rossz döntést, de az a miénk legyen. :) Boldogabbá tesz minket, mint egy jó döntés, amit nem őszintén mi akartunk, vagy egyenesen más hozott helyettünk. :D

Aztán ott vagy te, akire nagyon mérges vagyok! Majdhogynem egyidősek vagyunk, és kb ott kéne lenned az életben, önállóságban mint nekem, de csak tökölsz! Értékes, erős ember vagy, de mégis olyan emberekre pazarolod a figyelmed, és hagyod magad befolyásolni általuk, akik egyáltalán nem biztos, hogy neked akarják a legjobbat! Igen, szem előtt tartják azt, hogy mi a jó neked, de lehet hogy a saját érdekeiket egy kicsit jobban. Ez már eszedbe jutott? Tisztellek, pont a tehetséged és a kitartásod miatt, de át kéne értékelned a céljaidat és az álmaidat, mert elpazarlod az idődet. Már te is lehetnél önálló és felnőtt, de hagyod hogy megmondják neked, mit csinálj. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem tudod eldönteni, mi a legjobb neked. Remélem, hamar észhez térsz, aztán újra összefelébb indul a két út, amin haladunk.

És végül te, aki talán leginkább jár egy cipőben velem. Mosolygok, amikor arra gondolok, hogy a kettőnk útja mennyire megegyezik, és örülök, hogy mindent ennyire jól reagálsz le. Nem tudom, hogy hogy a fenébe sikerült összekeverednünk, már nem is igazán emlékszem, de sosem hittem volna, hogy ennyire fontosnak érzem majd a jelenlétedet az életemben. Talán azért értjük meg egymást ennyire jól, mert ennyire hasonlítunk, pedig ismerek olyat, aki hasonlóképpen nagyon hasonlít hozzám, de vele sosem értünk egyet. :D Kalandos a te utad is, és jó nézni, ahogy a kihívásokkal megküzdesz, és győztesként kerülsz ki mindből (de nem sértetlenül, és így a jó (Y) ). Tudom, hogy szereted a kihívásokat, ahogy én, ezért még ha fáj is, akkor sem kérsz segítséget, még akkor sem hagyod hogy segítsen valaki, mikor már érzed hogy hamarosan belepusztulsz abba amit csinálsz, ahogy én... :) És a legjobb, hogy én sem tudom, ez mi a szarért jó. XD De a végén mégis jobban érzem magam, mondjuk én az évek során kicsit felengedtem, most már sokkal "engedékenyebb" lettem, hagyom másoknak, hogy segítsenek. (Csak halkan, nehogy valaki meghallja: Örülök, hogy nekem néha azért engeded mégis, hogy segítsek. X3)

Szóval mind-mind hosszú utat jártunk be, és többségünk tanult is a hibáiból, vagy ha nem is hibáiból, az élet adta kihívásokból. Nem feltétlenül kell hibáznunk valamiben, hogy valami újat tanuljunk. Főleg hogy itt vagyunk egymásnak, és egymás hibáiból is tanulunk, meg olyan emberekéből, akik nem az életünk szerves része (Okos ember más kárából tanul). Ami amúgy ezen az egész felnőtté váláson elgondolkodtatott, az az Usagi Drop című manga.
Ebben a főhős a 30 éves Daikichi (úristen, lassan én is 30 leszek, már ahhoz vagyok közelebb mint a húszhoz. O___O), akinek meghal a nagyapja, és mikor a szertartáson megjelenik, ott egy számára ismeretlen hat éves kislány. Később mondják neki, hogy ő a nagyapa eltitkolt lánya, aki egy másik nőtől van, de őt nem tudják, hol van. A szertartást követően megpróbálják megbeszélni, ki vegye be a fiatal Rin-t, de mindenki csak mutogat meg kifogásokat keres. Daikichi ezt egy idő után annyira megelégeli, hogy a végén ő veszi magához Rin-t aki már az elejétől kezdve megbízik benne.
Itt jön a legnagyobb kihívás persze, az addig agglegény Daikichi aki eddig csak magával törődött, legnagyobb gondja meg felelőssége a munka volt, hirtelen egy hatéves kislány nevelőapja lesz. Jönnek a kihívások, gondok, a felelősség, az aggódás a többszörösére növekszik... Nagyon érdekes betekintést mutat ez egyrészt abba is, milyen VALÓJÁBAN szülőnek lenni, na meg ahogy Rin felnő, mit jelent ez a felnőtté válás, és milyen utat jár be az ember. Az is érdekes, hogy mennyire látszik, hogy mennyit jelent pl tíz év, mondjuk Rinnek hattól míg tizenhat éves lesz, addig Daikichi "csak" 30-ró 40-re megy. Ha belegondolunk, minél idősebbek vagyunk, annál kevesebbet jelent egy év, öt év, tíz év. Már ha azt nézzük, hogy ránk nézve.
Szóval nagyon érdekes manga, később nagyon sok fordulat is van benne, anime is van belőle, de az csak Rin és Daikichi "kiskorát" mutatja be. :)
Ha gondoljátok:

https://www.youtube.com/watch?v=PlWk-96JHz4

Ez egy furcsamód jó anime, szerintem teljesen áthozták a manga feelingjét. O.o Itt még hozzá is ad, hogy a zenét, a hangokat is eltalálták, szóval nagyon jó, azt hittem, csalódás lesz az anime a manga után, de nem! ^^

Na megyek mert kettle bell, kettlebell, kell a bell, jingle kettlebells, és bellkettle! PERKELE!

Írok kicsit, mert úgy érzem, most már írnom kell, nem tudom miért. 

Sok minden történt mostanában, de nem is feltétlenül akarom megosztani, de mégis úgy érzem, írnom kell, és kiírnom magamból valamit mert zavar, de nem teljesen tudom hogy mi, úgyhogy meglátjuk, ebből mi jön ki.

Iszonyat sok mindent vettem ebben a hónapban. x_x Direkt félreraktam amúgy, mert tudtam hogy jön ez a black friday cucc, aztán tavaly is szert tettem egy két király dologra, az ilyen 50-70-90%-os leárazások nagyon bejönnek a magamfajtának aki nem szeret sok pénzt kifizetni jó dolgokért... XD

Vettem először is egy kabátot, végre fekete... Van egy fekete kabátom, a nike, de az síkabát meg kicsit hosszú is, azt itt kint angliában nem venném fel mert mindig túl meleg lenne hozzá, még tél derekán is.
Az egész úgy kezdődött, hogy elmentem adakozni. Vannak ilyen charity shopok, nekem meg volt egy rakat cuccom itt a szobában amik őszintén szólva csak a helyet foglalják, és abból nekem ebben a szobában nagyon kevés van, és szeretem ha mind ki van használva. Szóval ami a nagy zsákban volt: Három pár cipő, egyik egy szinte új bakkancs, egy 12 megapixeles kamera (nem használtam sose sokat mert lassan exponál, annak ellenére hogy jó képet csinál szinte haszontalan számomra, a fényérzékenysége az igazi), két kabát, ruhák amiket már nem hordok, egy bluetooth fülhallgató (nem volt jó vétel de valakinek tök jó lehet még), egy mikrofonos headset géphez, nyakpárna, egy nagy pokróc. Ezen kívül még pár cucc, a lényeg hogy hasznos dolgok, amik jók lehetnek valakinek, ez a bolt a rászorulóknak nyújt ilyen cuccokat, a jobb dolgokat meg eladják használt cikként és a pénzt jótékonyságra fordítják.
Na ebből annyi lett hogy odavittem nagy lelkesen, aztán még annyit se mondtak hogy kösz. De komolyan. Meg sem köszönték.
Nem vártam hogy hősként ünnepeljenek meg oklevelet kapjak, de egy "kösz bazmeg" jól esett volna, ha már adakozik az ember. Na mindegy.
Ezután mentem be a közeli "mall"-ba, egy kicsike bevásárlóközpont, aztán ott találtam végül 30 fontért egy jó kis kabátot, elvileg féláron volt szal eredetileg 60 font volt... Hát én 30-at se akartam költeni kabátra mert olcsó jános vagyok XD, de ez megtetszett, mert nem ilyen pufikabát, full fekete, nem csillog, jó a csuklyája (vagy süsüje, az jobban hangzik XD), és ilyen szöszmöszös a pereme tudjátok, mármint a csuklyának, az az eszkimós, én meg azt szeretem. X3

Aztán ahogy telt a hónap vettem 4 db anime figurát, amik ma jöttek meg, és kettő abból hatalmasabb mint gondoltam, és gyönyörűek. :D Egyenként kb 70-100, illetve még többért láttam ezeket a figurákat btw, és én kb 100 fontért vettem meg mind a négyet. Vettem vagy 20 játékot a leárazások miatt, magamnak sokat, Akai-sannak meg Stracraft II-ben leárazott fícsöröket, meg minden, de még most is járom a steamet hogy milyen ajánlatok vannak, ma is vettem hármat... XD
Vettem egy tabletet, hozzá egy tokot, meg egy 64 gigás micro sd kártyát, amit a telefonomba raktam, a 16-osat meg a tabletbe. Ezeket amazonról, mert el akartam használni a 40 fontos ajándékutalványt amit a cégtől kaptam a hónap dolgozója cuclival. ^^ Ez pedig a perfect time volt arra.
Ezen kívül meg még vettem egy 240 gigás ssd-t amit ma varázsoltam be a gépembe, az is marha olcsó volt.

A kulcs dolog itt az volt hogy rohadt sok mindent vásároltam ebben a hónapban, viszont rohadt keveset költöttem. XD Ugyanis ezekkel a leárazásokkal amik most voltak ebben a hónapban, felét, vagy inkább harmadát fizettem mindennek, szóval... ez elég jó kifogás? O.o De még ennek ellenére is szarul érzem magam miatta, mintha sajnálnám magamtól. XD Vagy nem tom, csak a tudat hogy ennyi mindent vettem olyan érzést vált ki belőlem mintha sokat is költöttem volna és ilyen "you should feel bad" érzésem van. x_x :D

Jobb ennél, hogy voltam moziban. ^^ Kou-chan, akinek segítettem kijönni, úgy döntött, elhasználja a "guest experience"-ét amit kapott, és az a megtiszteltetés ért hogy engem hívott el. X3 Ez azt jelentette hogy becsekkolunk a hotelbe, egy ingyen éjszaka a hotelban, vacsora benne van, előétel főétel, ital, desszert, minden, másnap pedig reggeli, szintén nem csak continental breakfast hanem azt kértünk amit akartunk. *w* De a kajáról később. :P
Miután becsekkoltunk, elmentünk megnézni a Kimi no na wa, lefordítva Your Name nevezetű filmet, vagyis hát OVA-t, japán anime filmet magyarul.
Hihetetlen jó volt. A trailerből nem derült ki sok minden, csak annyi hogy valami jó kis történet lesz, de egyikőnk sem gondolta volna, hogy ennyire komoly lesz a film. ^^
Itt a trailer:
Nem akarok semmit elspoilerezni, de természetesen ahogy sejtettem, pityeregtem azért a filmen, néha a szomorúságtól, de többet a boldogságtól, szóval nagyon nagyon nagyon nagyon tetszett. :3 Már azt alig várom hogy valahol elérhető legyen letöltésre, hogy megnézhessem újra. :D Ami nálam sokat jelent.

Utána mentünk vissza vacsizni, hát a vacsi nagyon fancy volt. O.O Ott voltak Kou-chan kollégái is, egy négy fős társaság, hívtak ugyan minket oda deeee inkább leültünk barátságosan közel, de kettesben. :) Mindketten antiszocok vagyunk amúgy is, ha társaságba kerülök azonnal a háttérbe szorulok és pár perc múlva inkább már nem is szólok semmit csak pislogok és ülök. Így legalább tudtunk beszélni a filmről, meg minden másról.
Előételnek amiket ettünk ilyen Scotch egg volt, ezt ettem én, ami leginkább a tojással töltött fasírtra hasonlít amit otthon is szoktunk csinálni karácsony táján, csak rendes hússal van "bevonva" és isteni panírban volt kisütve. O.o Kou-chan meg valami kacsa rudakat kért, az is nagyon finom volt. Aztán főételnek én tagliatelle tésztát kértem marharaguval, tehát lényegében hosszúmetéltet marhapörkölttel. XD Nem volt hatalmas durranás, de csirke-pulyka nem nagyon volt, kb 6 főétel volt, és ez volt a legbiztosabb választás. :3 Nem volt nagyon fűszeres, de persze mit vár egy magyar itt kint. :D Finom volt, és nagyon jól meg volt csinálva maga a pörkölt, és a tészta is, az a lényeg. Kou chan gnochhit kapott, azt hiszem kecskesajttal meg még valamivel, azt el is felejtettem megkóstolni, de azt mondta, finom volt. Desszertnek én valami Brulée-t próbáltam ki, ami viszont nem volt jó döntés nagyon, de legalább ezt is kipróbáltam. :3 Ő pedig sajttortát evett, és jó is volt azt mondta. ^^ Én már itt nagyon nagyon tele voltam és szurkoltam magamnak hogy ne legyek rosszul, mert ugyan abszolút nem tudtam mindent megenni, próbáltam magamba pakolni minél többet, már csak azért is hogy nehogy azt higyjék hogy nem ízlik, én megettem volna az utolsó szemig mindent de ennyi kajával egész nap ellettem volna. ^^"
Ja, és isteni volt a narancslé. O.o

Utána fent Kou chan ázott egyet, addig én kicsit leedzettem, aztán szolidan mangát olvastunk meg beszélgettünk még alvás előtt, viszonylag korán már aludtunk is, mert másnap ugye tízig volt hivatalosan reggeli. Na azt is imádtam. *w*
Azt hittem először hogy csak hideget eszünk amivel semmi gondom nincs, aztán egyszer csak kapjuk az étlapot há mondom lol!
Amit Kou chan kért az ilyen poached egg (buggyantott tojás), kettő darab egy-egy (frissen sült :o) english muffinon, holland mártással nyakon öntve, az egész isteni volt (mert feleztünk szépen okosan persze XD).
Amit én ettem az pedig amerikai palacsinta volt, ropogós szalonnával és juharsziruppal. *w* Soha nem próbáltam még ilyet de azonnal ezt kértem ahogy megláttam. :D Kihoztak három normál méretű amerikai palit, jó nagy kupac szalonnával , azt jól elosztottam és nyakon öntöttem az összes juharsziruppal amit adtak, és isteni volt az édes-sós-ropogós-puha kombináció. OwO Itthon is csinálni fogok, és hamarosan. :D
Reggeli után aztán még kicsit ejtőztünk, és lényegében kicsekkoltunk aztán mentünk erre-arra, mert mindkettőnknek volt még aznap is dolga. :)
Nagyon jó volt ez az egész és jól ki is használtuk, a legemlékezetesebb a film volt persze, még másnap reggel is az járt a fejemben. :D

Aztán ami ma meg ért, az egy masszív nosztalgiaroham volt, ugyanis egy jó régi mappát is rápakoltam a telómra, és azt hallgatgattam ma, és úgy visszavitt az időben... :D Jó és rossz értelemben, a múltra emlékezni végülis mindig olyan, ha jó akkor azért mert jó volt de már elmúlt, ha rossz volt akkor azért mert rossz volt, de legalább már elmúlt. :D
Szóval legyen itt egy kis bemutató hogy mi volt itt:
Oh my juliet - (Klipet ne nézd XD) Azóta hogy először hallottam, nem tudtam kik éneklik. XD Még 17 voltam, és Aya chan mutatta nekem ezt a számot, mindig állati volt, király volt újra hallani és nagyon nosztalgikus volt. X3
Kaoru & Sentaro Duet - Ez kicsit későbbi, de még szintén gimis időszak, azon kívül hogy nagyon király és még mindig tervezem megnézni az animét, csak annyi a különlegessége hoogy... nagyon király!
Life is beautiful
Dam Dadi Do  (holy shit XD)
Arigatou - Kokia (de régi, nagyon szeretem^^)
Goodbye beautiful day
Dry tears - Lovely complex
Soundless voice
Ezek a zenék meg egy elég hosszú időszakra emlékeztettek, akkor Maka san sok jó zenét mutatott. X3
Ikue Asazaki - Obokuri-Eeumi (Samurai Champloo) - Ez meg elgondolkoztatott ezen az egészen, és visszavarázsolt a kicsit szentimentálisabb gondolkodásomba, jó értelemben. (Már ha ennek van jó értelme? :D)

Azt juttatta eszembe, az előző dalok meghallgatása után, hogy sokan vannak, akik ha "új életet kezdenek", már egyáltalán nem gondolnak a múlttal, és hogy ez mennyire jellemző magára az emberre. Hiszen ha az ember tanulna, vagy tanulni akarna a történelemből, nem esett volna bele ugyanazokba a hibákba újra meg újra a történelem során, nem halt volna meg annyi ember, nem tört volna össze annyi szív.
De ha csak ezt levetítjük az egyszerű emberre, egy személyre, akkor is mennyire igaz, hogy aki így "lezárja" a múltat, és megfeledkezik róla, ugyanúgy ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni. Aki meghazudtolja a múltat, vagy direkt másképp emlékezik rá vissza, csak azért hogy a saját lelkiismerete jobb legyen attól, hogy szemet huny olyan dolgok felett amitől rosszul érzi magát, pont a tanulságot felejti el, a jövőbeli döntéseiben nem fog eszébe jutni, és ez elég gyakran vezet ahhoz hogy az illető megüti a bokáját.
Nekem mindig fontos volt visszaemlékezni ezekre a dolgokra, és mégsem mondhatom, hogy nem zártam le, ami jó. Eddig sikerült tanulni a hibáimból, és idiótának tartanám magam ha ugyanolyan hibákat követnék el újra meg újra, szerencsére nem is nagyon fordult elő ilyesmi túl gyakran, max egy-két alkalommal.

Hogy ebből mit akartam kihozni, nem tudom, de mégis úgy érzem, leírtam amit akartam. O.o Fura. Na megyek alszok mert holnap 12 órával kezdek, aztán reggelre megyek vissza. Yaay~

És ezt most nem olyan hangsúllyal kell fejben felolvasni mint mikor az ember felesége vagy anyukája mondja, és nyilvánvalóan a "jó lenne ha kitalálnád mit kell konkrétan csinálnod de azt amit akarsz azt rohadtul nem!"-et jelenti. XD 
Most konkrétan arra gondolok, hogy mindenki azt csinál amit akar. 
Alaphelyzetben ugye az lenne az optimális, ha mindenki azt csinálná, azt csinálhatná, ami boldoggá teszi. Na most aki már eleget élt ezen a földön tudja hogy ez egy kegyetlen undok hely, szóval egyrészt nagyon keveseknek adatik ez meg, és még kevesebben érdemlik meg, legtöbben pedig pont hogy azt kapják amit nem érdemelnének, de hát ez az élet. Ugyanakkor, senki soha nem veheti el tőlünk a jogot, a motivációt, hogy azt tegyük, és ami a legfontosabb:
Az álmainkat. 
Azok a célok amik mellett minden áron kitartunk, áldozatokat hozunk érte, fittyet hányunk a komfortzónákra, ezek azok a dolgok amikért érdemes élni. És ha elértünk már egy bizonyos szintet, ha elég szerencsések vagyunk, mint pl jelenleg én, (mert tényleg a szerencsén múlt java része) eljutunk arra a pontra, hogy tényleg azt csinálhatjuk amit szeretnénk, meglesz a lehetőségünk arra hogy küzdjünk azért, amit el akarunk érni. :) 
HA ez a pont eljön, akkor kell a legkeményebben küzdenünk, és szerencsére én is így vagyok most vele, és nagyon odafigyelek hogy ne csesszem el a dolgokat, és a maximumot hozzam ki MINDEN NAPBÓL. 

(Random kiszólás: Ugyan nem hiszem hogy nekem szólt a megjegyzés amire ezt írom, de sztem rohadt jó köny ötlet! :D Megértem az aggodalmat, azokat a könyveket amikről régen meséltem is olyan emberek írták mint te. :D)

Ahogy említettem, nagyon sok embernek nincs lehetősége azért azt csinálni amit szeret, még. De látni kell azt, hogy azok a dolgok amiket "muszáj" megcsinálnunk (pl suli vagy ilyesmi), amik ennek az útjában állnak, valamilyen szinten kis apró lépések ahhoz, hogy ezt el is érjük végre egyszer. Hogy erre nekem mennyit kellett várnom, arra ma jöttem rá, és nagyon boldog lettem. 

Ma lent az ebédlőben Ildivel beszélgettem, aki egy kb 50 éves hölgy a housekeepingen, ilyen szupervörös festett hajú, két lánya van, és a férjével így négyen laknak itt kint londonban már jó ideje. Most nem az hogy szuperjól megy nekik, de tök jól vannak, abba a "rétegbe" tartoznak mint én, és megannyi magyar meg bevándorló, azaz egy házban laknak sokan, viszonylag alap melót végeznek amihez sok képesítés nem kell, olcsó helyeken vásárolunk, nem rázzuk a rongyot, és elvagyogatunk. Kedves, szolid hölgy, aztán valahogy szóba jött a család, hogy neki milyen, és megkérdezte hogy nekem milyen. Hát mondom... :D Elmosolyodtam, csak hogy ne hangozzon olyan szarul I guess aztán elmondtam neki, hogyan alakult a gyerekkorom, egészen a mai napig, meg hogy honnan jutottam ide, hol voltam a legmélyebben. Kicsit lesokkolódott, de én is amikor ezt mondta:
"Hát akkor te lelkileg nagyon erős vagy, ha mindezek ellenére tanultál meg küzdöttél meg ide jutottál."
Itt egy pillanatra lefagytam és magam elé néztem, és kérdeztem magamtól: "Mi?" 
Aztán nevettem és mondtam hogy neem nem, nem igazán, és hogy nem itt lennék, ha nem lennének a barátaim, azok akik tényleg ki is tartottak mellettem elejétől a végéig. Közben az agyam azon pörgött, hogy mennyire relatív amit mondott. 
Soha nem tartottam magamnak erősnek, sem lelkileg, sem testileg, sehogy. Mások annak láthattak, láthatnak talán, mert nem látnak belém, és csak mosolygok, senki nem látja hogy mennyire kétségbe tudok esni magamban, akár a legkisebb dolgokon is, hogy mennyit agyalok és bonyolítok túl egyszerű dolgokat, vagy rágom magam valami hibán amit régen követtem el... Így végül is érthető, de én magam aki olyan környezetben nőtt fel, és olyan ismerősökkel, itt nem feltétlenül a barátaimra gondolok, inkább ... "munkatársakra" mondjuk akik lelkileg, és testileg is többszörös erővel bírnak mint én, soha nem gondoltam volna ilyesmit vagy mondtam volna magamra ilyet.
Ami meg persze jó is, mert jó az, ha szerény az ember, de én inkább egy kis szerencsétlenségnek gondoltam magam mindig. XD Hogy mennyir le vagyok maradva, meg egy rakat dologban mennyivel jobbak mások mint én... :/ De itt megint bejön az, hogy Ildinek is csak a minimumot mondtam el, azt a sok sérülést, fájdalmat, küzdelmet meg fura dolgokat amit senkinek nem mondok el, nem is említettem. Azok a dolgok ezek, amikor számtalanszor ott lett volna a lehetőség, hogy feladjam. Sokszor a szó annyira szoros értelmében, hogy a fogamat is ott hagyhattam volna, nem szó szerint hanem nyekk. 
De pont maga a küzdelem, maga a fájdalom az, ami miatt nem adjuk fel. Érezni kell, hogy ez is csak annak a kurva életnek egy újabb próbálkozása, hogy térdre kényszerítsen. Sőt, az még nem is baj, mert térdre fog kényszeríteni, aztán a földbe tipor és mint az animékben bele is tapossa a fejed a betonba. 

http://vignette2.wikia.nocookie.net/dragonball/images/5/5c/Dbzmovie10_521.jpg/revision/latest?cb=20100719192140

A lényeg csak az, hogy ezt mindig szem előtt tudjuk tartani és csak kitartani addig amíg már tényleg nem lehet rosszabb, és kicsit lecsendesednek a dolgok. Aztán feltápászkodni szép lassan, és visszamenni a kezdőpontra, és lehetőleg addig meggyógyulni. Aztán legközelebb már egy kicsit tovább tud menni az ember.

Ma van pontosan két éve, hogy itt élek kint. Többen visszakérdeztek ma akiknek mondtam, hogy "na és eddig milyen?/hogy tetszik?" és szerencsére őszintén mondhattam, hogy nagyon jó. :) Eleinte nem volt olyan fun, inkább kicsit ijesztő, akkor ilyen sunyi módban, lopakodóban építgettem a dolgokat, de mostanra már sok minden megváltozott, és sok mindent elértem, és a legnagyobb és legjobb dolog, hogy a diákhitelemnek totál vége, kicsengettem rá az utolsó forintot is, majdnem egy milla volt az egész. Ezen kívül persze még sok minden van, de azt már leírtam. 
Amit elértem még és büszke vagyok rá, hogy végre úgy érzem hogy az a régi önmagam vagyok végre, akit annyira sokáig tartott visszaszerezni. Úgyhogy jól van így minden. : )

Most már egyre több lehetőségem és időm van másokkal is megosztani a dolgokat. Adakozni, hatékonykodni a melóban, másokat motiválni, fejleszteni, segíteni. Szeretem megcsinálni kérés nélkül az apró dolgokat pl sok kollégámnak, akik mondjuk szóltak pár kedves szót nekem, és annyira meglepődnek és olyan hálásak, hogy nekik nem kell megcsinálniuk mert én már kiválogattam, ábécésorrendbe rendeztem és lekötöztem a dolgokat, vagy csak épp csináltam egy kávét nekik és bevittem az irodába, ezzel megspórolva az erőfeszítést meg az időt. Szeretek ilyen kis meglepiket okozni az embereknek, ahogy megvigasztalni is őket, pár jó szót szólni, bátorítani őket hogy ne adják fel, meg hogy ne foglalkozzanak a hülyékkel, meg hogy küzdjenek ők is. ^^
Ha van időm és lehetőségem , és kapok is sokat az élettől, akkor igyekszek minél többet visszaadni belőle, nem megtartani, csak azért hogy kicsit "visszategyek a mérlegbe", mert tudom, hogy milyen az amikor senki nem segít és a gödör alján ül az ember egyedül. Nem szeretném, hogy mások is ezt érezzék, ha van rá lehetőségem hogy segítsek. 
Ez persze nem jelenti azt, hogy bárki helyett küzdeni fogok, senki helyett nem vívhatom meg a saját csatáját, illetve tehetném de nem fogom. Pont hogy inkább úgy motiválom az embereket ahogy mi a barátainkkal egymást, inkább pont hogy szembesítem őket a problémákkal, kihívásokkal, de ugyanakkor segítek leküzdeni azt. A személyi edző sem fog helyetted lenyomni egy fekvőtámaszt sem, az összeset te fogod megcsinálni, de ha nincs ott, lehet hogy neki sem álltál volna, nemhogy még tízzel többet nyomtál mint amennyit szoktál, mert motivált.

Persze csak annak vagyok itt, aki szeretné. Szeretem tisztelni az emberek döntéseit, és mindig úgy voltam vele, hogy ha valaki nem kér belőlem, az az én hibám, de ha nem is, akkor is tisztelni fogom mindenki döntését, ha valaki olyan döntést hoz ami nekem nem tetszik, akkor is max annyit fogok elmondani neki, hogy én miért aggódom emiatt, hogy neki mit jelenthet, nem azt, hogy nekem miért nem tetszik. Nagyon sokan azt csinálják, hogy ha valaki akar hozni egy döntést, "nem hagyják", megpróbálják lebeszélni a másikat, sokszor akár úgy hogy kitalálnak valami okot, felhoznak mindenféle érdeket, miközben csak halálosan félnek attól, hogy ez rájuk milyen hatással lesz, vagy nekik mennyire lesz kényelmetlen, akár fájdalmas. Szerintem ez rohadtul önző dolog, akkor már inkább leszek őszinte valakivel, de nem fogom megmondani neki hogy ez nekem mennyire esik rosszul, mert azzal is max annyit érnék el, hogy bűntudatot keltenék benne, amit nem akarok. A lényeg, hogy itt is az jön be amit a címben írtam, mindenki "azt csinál amit akar". Ez alatt azt értem, hogy ha valaki csinál valami hülyeséget és tönkreteszi vele az életét, akkor azt is vállalja fel. Senki nem kényszerít bele minket a döntéseinkbe, és igenis a mi hibánk ha valamit elcseszünk, senki más nem tehet róla mert mi hoztuk a döntéseket amik oda vezettek. Kedvencem a témában:

És igen. Nincs "nagy árnyék". Csak mi magunk. Ultimately, mind egyedül vagyunk ott legbelül, teljesen belül.

Persze mindig vannak akik segítenek, de ezzel jobb, ha tisztában vagyunk. X3
Mostanában amúgy nagyon jól motivált vagyok. Ma éppen nem edzettem, mert bealudtam délután, fáradt voltam, de még tegnap is amikor tíz órát dolgoztam, hazaértem aztán edzettem. Max egy nap pihenőt megengedek magamnak egy nap, de már végre visszafüggtem az edzésre. Nyomom megint a húzódzkodást meg a fekvőt mint az állat, na meg a kettlebell-t, aminek Arzén mutatott be. Durva cucc, egy "laza" tíz perces edzést lenyomok vele és leizzadok mint az állat. :D Minden izomra rámegy, és nagyon jót tesz. 
Mikor így rá vagyok függve az edzésre ahogy kell, szerencsére már nem zavar hogy melóból jövök haza, vagy elfoglalt nap volt és akkor nem csinálom, hanem akkor is lenyomom mert "KELL". XD Ma csak a heti pihenőnapom tartom, de holnap már megint nyomom és a cél most a 13 húzódzkodás egyhuzamban, persze nem annyit csinálok hanem minimum 4x10-et, + fekvők + kettlebell utána, csak az első körben mindig annyit csinálok amennyit bírok, hogy lássam a fejlődést, múlt héten 10 volt még csak. X3 És most már végre valamicskét vizuálisan is fejlődök amúgy, nem mintha nagyon érdekelne, de azért az sem utolsó dolog. ^^
Nyomom még mellé a vitamint amit pedig Akai-san mutatott be nekem, ez is nagyon állat és sokat segít hogy sínen maradjak, na meg hogy ne legyek beteg. Ő volna:

Amúgy megint kínzom magam, elkezdtem újra a To the Moon-t. XD Ezúttal magyarosítással, kíváncsi voltam így milyen. Elég érdekes, cseppet sem rossz, bár amikor Dr. Neil Watts azt mondja hogy "fasza", ott kicsit felhúztam a szemöldököm. :D Ha pedig valaki úgy beszél angolul hogy "good ol' jhonny", vagy "whaddya say", azt nem "főtétlenű így khű fhódítani ahogyan ín írok mostan ee". XD Szóval pár helyen érdekes, de bírtam mikor a világítótorony tetején megjelentek és Neil egy "AZTABÜDÖSKUTYAÚRISTENIT!" felkiáltással fejezte ki nemtetszését, amire a "Nem vagy te székely." oltást kapta Dr. Rosalene-től. :DD 
És új dolgot is tanultam, az egyik jelenetben egy létező, élő pszichológust említenek meg, aki "könyvet írt a témában", utalva ezzel River betegségére, és rákerestem, rövid úton el is jutottam magához a betegséghez, amit sose tudtunk hogy végül is konkrétan mi, de most megvan: 
https://en.wikipedia.org/wiki/Asperger_syndrome
Tök érdekes így végiggondolni az egészet, sokkal több minden érthető meg minden. :) Érdekes. ^^

Na megyek alszok, kicsit random lett ez a bejegyzés, de hát na. Mint én. 

Szóval tegnap filmet néztünk Arzénnal, az utolsó boszorkányvadász címűt, Vin Diesel főszereplésével. Több szempontból is érdekes volt számomra a film, hiszen egyrészt szeretem a filmjeit, a Riddick filmek nagyon állatok, másrészt nagyon sok érdekes dolgot mutat meg a világ azon részéből amit nem látunk, vagy a fantáziavilágból, attól függ, kinek mi a valóság és hol választja szét az elméje a fantáziát a valóságtól. 

A történetből elég annyit elmondanom, hogy akkor kezdődik a történet amikor az emberek még elég fejletlen körülmények között élnek, olyan középkori-szerű az univerzum, az emberek kezében nincs varázslat, de pár trükkük van a mágia leleplezésére, meg pár ellenszerük erre-arra, de ennyi (már itt hasonlóságokat véltem felfedezni). A mágiát pedig boszorkányok és boszorkánymesterek használják, ha a férfi boszorkányokat boszorkánymesternek akarjuk nevezni, én csak simán boszorkánynak nevezem a férfi neműt is, attól függ mit használ és hogyan, a kasztban nincs nemi megkülönböztetés, csak képességben. XD A boszorkánymester amúgy is felsőbbrendűnek hangzik, miközben a nők jobbak ebben inkább. Na, eltérünk a tárgytól.
Szóval főhősünk nagy harcos, aki mindent elveszített, de pont ezért kemény állat, és megöli a boszorkánykirálynőt, aki viszont ugyanekkor megátkozza az örök élettel, pont azért mert a halált vágyja. 
Aztán gyors 800 éves ugrás, és a mai világban találjuk magunkat, illetve hát a filmet, és ott bonyolódnak az események. A többit nem mondom el, a kulcs amit el kell mondanom, hogy a filmben (is) a mai világban is jelen van még a mágia és a boszorkányok, sőt, szabadon élhetnek, amíg nem használnak mágiát embereken. 

Állati jó egyébként a film, van benne pár nagyon jó fordulat a mágia és a varázslatok ábrázolása nincs elbénázva, nagyon jól vannak megjelenítve, nincsen összekutyulva az egész, sőt, kísértetiesen jól ki van dolgozva... Eh. 
Megint olyan érzésem van, hogy valaki nem volt képes tartani a pofáját a világban. XD Mármint oké, nincs ezzel gond, hiszen egy "átlag" embernek minden csak fantáziavilág amit a valóságban nem látott eddig a két szemével. 
Még az a szerencse, hogy az emberek nagy része elhiszi hogy csak öt érzékszerve van. Illetve hát van akinek ugye hat, de a mi felfogásunk szerint egy van és az az agyad, aztán hogy az mire hat ki és mit hasznosít ahhoz hogy felfogd és érezd azt a temérdek mindent ami körülötted van, az csak rajtad áll, meg egy pár olyan faktoron amit nem mi befolyásolunk. Még nyolcnál sem muszáj megállni ha vadak vagyunk. Ha csak logikusan belegondolsz, sokkal több dolog zajlik és van körülöttünk csak a "való" világban mint amennyit tapasztalni tudunk, mégis tudjuk hogy van. Idő, gravitáció, tér, sugárzás, vagy akár maguk az érzések. Ostobaság azt mondani valamire hogy nem létezik, csak azért mert nincs adottságunk érzékelni azt, hiszen amiket említettem, mind láthatatlanok, egyik érzékszerveddel sem érzed őket, mégis tudod hogy vannak, és léteznek. Akkor az is ugyanúgy "természetfeletti" meg varázslat, mint a mágia meg a boszorkányság, nem? :) 
Na de nem kéne folytatnom mert valaki az olvasók közül még megfejel hogy én járatom a pofámat. 

Mindenesetre nagyon jól átjöttek a mágiás dolgok és nem beszéltek hülyeségeket, rúnakövek, varázsigék, bájitalok, átkok, hallucinációk, bűbájok. Minden a helyén volt, és nem egyfajta Harry Potter fantáziavilágról van szó, amin egy kicsit érezni is, hogy javarészt kitalált (ami persze király, imádom a HP-t :3 ). 
Erősen valóságszínű és szagú a film, aki kicsit nagyobb beleéléssel nézi a filmet, még spekulálni is kezdhet. (Az odaátot is ezért akarom megnézni, mert kíváncsi vagyok az mennyire nyilvánvalóan árulja el a "valóságot", hogy kinek mi a valóság azt megint hagyjuk. XD) 
Javarészt csöndben voltam inkább a film során, nem helyeseltem meg bólogattam túl sokat, Arzén még hülyének nézett volna hogy mi bajom van, de a boszorkányok iránti gyűlöletemet nem csökkentette a film mindenesetre. XD A filmben az egyik leghihetetlenebb dolog számomra inkább az volt, hogy a rend aki a boszorkányokat üldözte, megengedte a boszorkányoknak, hogy szabadon éljenek, ha "jól viselkednek". Ez a valóságban soha nem történne meg. 
Mármint, ez pl nagyon relatív. Hasonlítsuk mondjuk a lőfegyverekhez. Csak bizonyos embereknek lehet ilyet birtokolni (ha nem amerikáról beszélünk XD), de "jóra" és "rosszra" is lehet használni, de attól a fegyver még csak egy eszköz lesz. A két jelzőt pedig azért tettem idézőjelbe, mert a fegyvereket nem lehet jóra használni. Nem lehet jónak beállítani az emberölést, mindegy hogy miért teszed, ha a szeretteidet véded, vagy az országodat, tök mindegy. A vérontás az vérontás, mindegy hogy ki teszi, hol, mikor és mivel. Ha ölsz, gyilkos vagy egyszer és mindenkorra, és senki nem moshatja le rólad, mindegy hogy kinek az érdekében tetted és milyen "nemes" célból. Nincsenek szentek.
És amúgy idegessé is tett a film, pont amiatt mert ugye a boszorkányokra emlékeztetett, akik a legnagyobb gecik a föld kerekén és tudomásom szerint a leggonoszabb élőlények amit a hátán hordhat a föld, azért, mert egyik oldalon sem vannak, már nem emberek, de az emberi és a "természetfeletti" dolgokat egyszerre használják, ahhoz hogy 5 csavaron és álcán keresztül érjék el a céljukat ami általában borzasztó. A gonoszságot én úgy mérem, hogy valaki mennyi szenvedést okoz, és mennyinek. Nem azt mondom hogy mennyi embernek, mert nem csak az ember szenvedhet.
A másik ami idegesített, és mindig is felbaszta az agyam, hogy ahogy a filmben is ez megjelent, a "mágia" is, mint minden, még a legbonyolultabb tudomány is alap dolgokon fekszik, az elemeken, föld, tűz, víz, és levegő. Leírom az érzést. 
Van egy mesterség, egy szakma, amit te rendkívül jól művelsz. Hosszú évekig tanultál, gyakoroltál, hogy a legjobb legyél, vagy épp tehetséged van hozzá és azt csiszoltad, vagy ne adj isten mindkettő, és te vagy a király abban a munkában, legyen ez mondjuk egy barista meló. Nem vered nagy dobra, a kollégáid tudják hogy jól megy neked, de nem reklámozod.
Aztán jön valaki, aki felszínesen, a lényegesebb elemeket összecsapva produkál valami szar terméket, és nagy dobra veri, hogy ő milyen jól csinálja, el van telve magával, és az emberek mivel ezt látják, vagy utálni fogják ezt a dolgot amiben te jó vagy, mert látják hogy milyen gyatra amit az a másik bemutatott, vagy ne adj isten tetszik nekik, miközben te tudod, hogy azt nem éppen úgy kéne. 
BAH.

De amúgy az tetszett még így nagyon az egészben, hogy ahogy a legelején, mikor az emberek tök fejletlenek voltak a mai világhoz képest, akkor is az alapokat használták, és a boszorkányok gyengéje soha nem változott. Innen a cím.. Vassal, és tűzzel.
És ha belegondolunk, az embernek ez végig megmaradt, ahogy a filmben is végül ugyanígy az alaphoz visszatérve jött a megoldás. Az ember a kezdetektől a mai napig használta ezt a kettőt, igaz maga ellen is, de ez is csak azt mutatja, hogy a legegyszerűbb dolgok a legjobbak, meg a leghatékonyabbak. :D  

Na mindegy. Szóval ebből a bejegyzésből nem tudok jól kijönni, mert nem tudom és nem is akarom leírni azt amit le akarok írni. (Mi van? XD) 
Mindenesetre a film lenyűgözött, de leginkább elgondolkoztatott sok mindenen, főleg a múlton. Meg a jelenen. Meg a jövőn... Jóformán sose gondolok a jövőre inkább, csak nagyon nagy vonalakban, mert nem akarok meg nem tudok nagyon előre tervezni, meg nem is jött be eddig az sem ha csak megpróbáltam, de amikor néha tényleg belegondolok, és eszembe jut, hogy még mindig nem teljesen döntöttem el, melyik utat választom a kettő közül, mindig elbizonytalanodok meg kicsit megcsappan a határozottságom meg az önbizalmam. 
Most is inkább elhessegettem a gondolatot, visszaraktam a polcra ahol eddig is volt. 
Sokszor van egy harmadik út is, amit csak egy kicsit később lát meg az ember. 

Ahogy Vash mondta, mindig van másik választás. Mindig. (Neki már késő volt, és akkor mondta, hogy "Itt is volt, csak nem vettem észre időben." Újra kéne néznem azt is *w* )

Na szóval tessék megnézni a filmet minden fantasy rajongónak, aki meg nem az az nézzen híradót! :D 
Csuá!

A cím ellenére a bejegyzésnek köze sem lesz a filmezéshez vagy a fotózáshoz. Csak azt a címet akartam adni a bejegyzésnek először hogy "szappanopera", aztán arról meg eszembe jutott, hogy tök sokáig azt hittem, hogy az "operatőr" szó arra a játék tőrre utal, ami ilyen rugós, tudjátok, hogy a markolatba visszacsúszik, és gondoltam azt használják az operában amikor "leszúrnak" a színészek valakit. XD

Rohadtul vártam már ezt a szombat estét... Sajnos nem, nem azért mert valami fontos vagy úgy spéci jó dolog történne ma, hanem csak azért mert egyszerűen már annyira kimerült voltam és annyira elegem volt ebből a hétből. Nem tudom mi van most, de ez a hét katasztrofális volt. 
Ugyebár kezdődött azzal, hogy csak egy szabadnapom volt mielőtt a munkahét elkezdődött (ami ugyebár nem hétfőt jelent, vendéglátásban nincsenek megkülönböztetve a napok XD), aznap össze-vissza rohangáltam, főztem, vásároltam, stb., ráadásul este alig bírtam elaludni és lelkileg sem voltam épp a toppon, túl sokat agyaltam túl sok felesleges dolgon. 
Utána jött a vendég akit az előző bejegyzésben írtam, hogy elájult a lobbyban, de mint kiderült, az még csak a kezdet volt. XD
Az elkövetkező napok rohadtul elfoglaltak is voltak, sok vendég ment meg jött, de ezek mellé jöttek még a special eventek, a "különleges" vendégek... vagy épp események. 
Egy francia házaspár a három gyerekükkel egyszer csak kiverte a balhét ott előttünk a recepción, mert aznap utaztak el, és nem találták a kalapot amit a nő vett. 
Mint kiderült, az a kalap valami 100 éves vintage gyűjtői darab volt amiből ennyi meg annyi készült összesen, és valami 4500 font az eszmei értéke. Na most ami vicces még, hogy egyik nap még megvolt nekik, utána "eltűnt", és még két napig nálunk voltak ezek szerint anélkül, hogy észrevették volna, hogy egy ilyen fontos dolog nincs meg. Felmentem velük a szobába, megnéztem mi újság, persze nem volt sehol csak kérdeztem, hogy hol látta utoljára, mondták hogy a kanapé mellé rakták a dobozt,  a kuka mellé. Hát nem akartam mondani nekik hogy akkor bazmeg ne csodálkozz ha a takarító kidobta amikor takarított. Lementünk aztán a recepcióra megint, na akkor totál kivágták a hisztit meg elkezdtek kiabálni a gyerekek (na meg a többi vendég) előtt. Engem annyira nem hatott meg, csak álltam mellettük, ők viszont rossz embernek kezdték el verni a nyálukat, Kestas-nak, aki a két méter magas, kopasz, litván baltaarcú kollégám, aki úgy tud ránézni a taxisofőrökre meg postásokra akik be merészelnek jönni hozzánk, hogy azonnal elnézést kérnek még azért is hogy megszülettek. XD A nő elkezdett neki kiabálni, de ugye Kestas barátom a megszokott vendéglátós mosolygós bólogatós reakció helyett úgy elkezdett vele kiabálni, hogy szóhoz se jutott senki, aztán mikor látta hogy hiába magyaráz a nőnek, ott hagyta a francba. XD
Utána kijött a főnököm, ő megnyugtatta őket némileg, meg elkezdett nyomozgatni a kalap után. A nyomozásból annyi derült ki kb biztosan, hogy a takarító aki aznap bent volt, kihajította a kalapot díszdobozostól, ami azért nem bölcs dolog, jobb ha az ember belenéz egy dobozba mielőtt eldönti hogy az nem kell a vendégnek, főleg hogy aznap stayover volt és nem departure (szóval még maradt a vendég másnap, nem elutazott)...  
Ettől nem lettek persze boldogabbak a vendégek, amit meg is értek. Amit nem értek meg, az az, hogy a főnököm miért állt még neki utána szabadkozni meg ígérgetni meg nyalni nekik, amikor kiderült hogy egy, a mi hibánk, mert a szobalány kidobta, kettő, csipkebogyor vessző , ezek a vendégek valszeg soha nem jönnek vissza hozzánk a negatív élmény miatt, hiába erősködünk, jó ha nem fikázza szét a szállodát. Három az, hogy emellett rohadt busyk voltunk, ő meg csak ott trécselt velük. 
Félreértés ne essék, kell a vendéggel beszélgetni meg kapcsolatot teremteni de nem órákig, meg nem ezekkel. És igen, a mi hibánk volt, meg lehet mondani a vendégnek hogy oké, megoldjuk, de attól még nem lehet mindent totál megállítani, attól még elfoglaltak vagyunk, a szálloda megy tovább...

Na aztán mikor végre ők felszívódtak (persze a főnököm még órákig ezzel foglalkozott, de hát magának generálja a problémát), jött a következő észkombájn. Szólnak nekem, hogy menjek fel az egyik szobába, vendég már elment, hozzam le a cuccait és akkor majd felveszi valamikor délután. Mondom oké, felmentem, átkutattam a szobát, lehoztam mindent amit találtam, egy bőrönd, meg kb 7 ruha, akasztókon. 
Utána lementem a szünetemre, ott kajálok meg pihenek békésen, csörög a telefon, hívnak a recepcióról hogy mit hoztam le a szobából, merthogy a vendégnek hiányzik egy nyakkendője, meg egy fekete melegítője. Hát mondom én lehoztam mindent, de housekeeping volt már a szobában, ki lett már takarítva a szoba?  Igen-igen! Hát akkor mondom találtak valamit amit beraktak lost propertybe? Nem, nem találtak semmit. Hát akkor mondjuk hagyjatok békén, csá. XD Utána mikor felmegyek elkezdik hogy hát nem-e láttam, merthogy a vendég állítása szerint a széfen hagyta. Mondom nem volt sem a széfen sem a széfben semmi mert azt is megnézem, ahogy a hűtőtől kezdve a fiókokon kívül mindent átvizsgálok, ők is tudják. Utána jön vissza a vendég, mondom neki mi a helyzet, azt mondja hát ú á ő hát bocsánat hát lehet hogy az ágyon hagyta. Nem volt az ágyon sem amúgy, mert azt is megnéztem, ezt is megmondtam a vendégnek, erre jön a főnököm (imádja magának csinálni a szart XD), hogy jaj majd ő majd ő, és elküldte a három szerencsétlen linen portert hogy kutassa át a kb 5 hatalmas ketrecnyi ágyneműt meg törölközőt hogy hátha megtalálják... Persze nem lett meg, ahogy mondtam, nem volt a szobában semmi amit találhattak volna, mivel én mindent kihoztam. XD De azért el kell rabolni még plusz 3-4 embernek egy órát a napjából, akiknek egyébként van dolguk mert a legnehezebb dolguk nekik van a szállodában. 
Na mindegy, egészségére mindenkinek. Itt már csak röhögtem amúgy is, de már lefárasztott a sok hülyeség aznapra.

Nem úsztam meg ennyivel persze, másnap jött a következő jelenet. XD Van egy (látszólag) rohadt gazdag divattervező vendégünk, valami fiatal feka csajszi (nem tudom miért de eddig mindig hotelban, és mindig feka fiatal nőkkel volt financiális gond és velük kapcsolatos jelenet karrierem során :D), akinek már két hete ki kellett volna költöznie tőlünk. Már vagy 5-6 hónapja ott volt nálunk, és egy darabig fizetett is, aztán egyszer csak hopp már nem. XD A mi helyünkön azért nem olcsó a szállás, szóval hamarosan 14.000 font adóssága volt már amit nem fizetett be nekünk (kb 5 milla ft-ban). Addig-addig fokozódott a szituáció természetesen, hogy bíróságra ment az ügy, ahol egyértelműen a cégünk nyert, nem tudom hogy mit gondolt. Amúgy nem lenne a csajjal semmi gond, csak annyira buta mint a tök, de tényleg nagyon durván. Van egy kiskutyája amit legszívesebben elvennék tőle, mert a kutyával nincs semmi gond, de természetesen a nőnek semmi köze a kutyaneveléshez, folyton otthon hagyja a kutyát és csak annyit foglalkozik vele mint én a politikával. 
Aztán persze a szituáció tovább fokozódott, kilakoltatási parancs, amire aztán nem hallgatsz, jön az őrizetbe vétel és kilakoltatás. 
Ahogy számítottunk is rá, délután jött egy kurva nagy rendőrségi furgon, amiből kiszállt 5 rendőr, két nő, három férfi, meg pár öltönyös ember, ezek mind felmentek az egyik szobába, és ott álltak lesben amíg a csaj hazajött. XD Mi meg ott álltunk a recepción "mit sem sejtve", miközben tudtuk mi a szitu, amikor meg megjött a csaj, szóltunk a direktornak, ő pedig a rendőri kísérettel felment a szobába. A nőt őrizetbe vették és valahol kivették, a cuccait meg elkezdték leltározni, gondolom behajtó jelleggel mindenét elvitték kb. A legrosszabb az egészben (vagy legjobb, ahogy vesszük), hogy a kutyát meg odaadták nekünk, mert senkit nem nevezett meg aki tudna vigyázni a kutyára helyette gondolom. Biztos azok a nagyon jó barátai akik eddig látogatták meg olyan jó fejek voltak vele, valahogy elpárologtak. Hmm, milyen érdekes. 
Na szóval a kuty, Oliver hozzánk került, szóval ott dolgozott velünk egész nap. XD Mikor meglátott kb sokkot kapott az örömtől, mert engem már jól ismer, de csak kb engem ismer az egész csapatból. Nem tudom hogy lehet valaki ennyire felelőtlen... Akkor legalább ha van annyi esze hogy londonba jön és nincs elég pénze hogy egy ilyen helyen legyen akkor legyen annyi benne, hogy ami az ő felelőssége, egy élőlény, egy kutya, az biztonságban legyen és törődve legyen vele. Az az egy szerencse, hogy  a direktorunk is szereti a kutyákat és neki is van és néha a munkába is behozza, meg amúgy is dog friendly hely vagyunk, úgyhogy nem volt nagyon ellene hogy ellássuk a kutyát amíg fel nem veszi a nőci újra... De ez akkor is fucked up. 
Na aztán ebből jött a következő jelenet, másnap reggel, de csak számomra volt trauma. Gondoltam ugyanis, hogy viszek be pórázt meg hámot, ha már nekünk kell a kutyut sétáltatni akkor legyen mivel (mert amúgy még póráza sem volt a kutyának...), és elugrok reggel egy állatboltba. 
Fel is keltem másnap reggel egy kicsit korábban, és mivel szombat reggel volt, csak reméltem, hogy az az állatkereskedés amit kinéztem és  a legközelebb van, nyitva van.

Vesztemre, nyitva volt.

Viszonylag könnyen megtaláltam a főút mellett leledző pet store-t. Hát kívülről elég lepukkantnak tűnt, de hát mindegy mondom csak van ami kell nekem. 
Bementem, ahol lényegében egy "szoba" fogadott állatkereskedés gyanánt. Tök szembe az tipikus színes térelválasztó "függöny" volt egy ajtón ami nyilván a ház többi részébe vezetett, és ami mögül egyből két macska nézett rám alulról. MINDENEN ÁLLT A KOSZ és a por, a padló beton volt amin két helyen random gyanús tócsa állt ami a ki-be rohangáló macskák miatt egy dologra engedett csak asszociálni. 
Az "eladó" egy kb 95 éves angol tata volt aki ahogy láttam ugyanazt az inget és húzentrógeres (aka nadrágtartó) nadrágot viselte a második világháború vége óta, a füléből és a szeméből folyt valami, a szemüvege olyan koszos volt, hogy már az is félelmetes. Gyorsan elkezdtem körülnézni, a szagról amúgy ne is beszéljünk. Szemét volt mindenhol, gyorsan találtam egy bontatlan futtatópórázt, és mivel nem láttam megfelelő méretű hámot, csak nagyok voltak, gyorsan levadásztam a legkisebb nyakörvet amit találtam. A tata (minden tiszteletlenség nélkül) neki akart állni segíteni nekem, úgyhogy azzal kezdte hogy 2 perc alatt lekapcsolta az üvöltő sokol rádiót ami a polcon volt, de én próbáltam nem pánikba esni és kifutni illetve sehová nem nézni és lehetőség szerint minél kevesebb tárgyhoz hozzáérni...
Levettem egy nyakörvet ami új volt ugyan, de kb 20 éve ott párolódott a macskahúgyban és porban, de engem már nem érdekelt semmi csak hadd mehessek még mielőtt a tífusz mellett még három vírust elkapok...
Gyorsan fizettem és kirobbantam az üzletből és azonnal nyúltam a fertőtlenítőgélhez amit az övtáskámban tartok. Én nem vagyok egy puding gyerek, nagyanyámnál elég időt töltöttem, az állatokkal játszottam, sok földet bezabáltam, illetve az évek óta elhagyott büdös garázsban kutakodtam ócskavas meg alkatrészek után hogy azokból csináljak fegyvert, de miután innen kijöttem remegett a gyomrom kicsit. Legalább mikor pápán az öreghegyen a tyúkszaros udvarban macskáztam meg a 40 fokos melegben kapáltunk meg hordtuk a kútról a vizet, kint voltam a természetben, ott sok bajod nem lehet... De ez nagyon durva volt, ijesztően igénytelen volt. 
BRR. 
Na aztán a trauma után gyorsan mentem vissza a metróállomásra, kétszer majdnem elütöttek (rollerrel voltam) meg én is pár gyalogost mert siettem meg nem figyeltem eléggé, de végül beértem időben. Időközben az egyik vendég szerencsére gondozásába vette Olivert, pont az, akiknek a kutyájára vigyáztam egy hétig, Hemingwayre, az angol bulldogra. X3 Na pl az sem egy jó kutya meg nem a higiénia mintaképe de mégsincs semmi bajom vele, csak néha kicsit nyálas, de találkoztam már sokkal rosszabbal. :D Olyan "nem jó kutya de legalább próbálkozik" fajta. :D
Melóhelyen a bőr nyakörvet azonnal bevágtam a forró víz alá, aztán nekiestem szappannal, annyi kosz és por jött le róla hogy az hihetetlen, kinyomkodtam belőle az összes redvát, olyan barnás-sárgás folyadék jött ki belőle hogy csak néztem. Addig mostam amíg totál tiszta nem lett és ha kicsavartam is tiszta víz jött belőle, aztán hidratáló krémmel is bekentem hogy ne száradjon ki, meg szárazra töröltem hogy ne rozsdásodjon a csat... Hú basszameg. 
Na szóval ez a kaland egy olyan volt amit szívesen hagytam volna ki, de hát örüljünk inkább hogy egyelőre még egy kézen meg tudnám számolni milyen szituációkkal voltam úgy hogy legszívesebben kiugrottam volna az ablakon, szó szerint. :D

Na aztán ezek után remélem már kicsit nyugisabb napok elé nézünk, mert rohadtul kezdek elfáradni. 12 órás műszakkal kezdtem úgy hogy előtte nem nagyon tudtam aludni, utána össze vissza 10 meg 8 órákat dolgoztam és többet is mint kéne, mert az egyik kollégánk szabadságon van és ilyenkor csak két londiner van, ami azt jelenti hogy nagyon szarul alakul a beosztás és ha valaki szabad akar lenni akkor a másiknak majdnem mindig 12 óráznia kell. 
Most egy szabadnapot kaptam, vasárnapot, aztán hétfőtől péntekig megint 12-8, de legalább végre hétvégén két offom lesz, szombat-vasárnap szabad vagyok. 
Csak remélni tudom, hogy ez az öt nap kevésbé lesz eseménydús, mert nem pihentem sokat ezen a mai napon sem, inkább csak nem dolgoztam, mondjuk úgy, ez eleget sugall. 

De legalább csináltam kókuszgolyót Arzénnal, meg megnéztünk egy jó filmet amellett, hogy voltunk bevásárolni is. 

Kövi bejegyzésben szerintem pont erről a filmről lesz szó, mert elég nagy hatással volt rám. 

Most már lassan vége van, mármint mindjárt lefekszem, de ez a nap nagyon horror volt, nagyon felcseszte az agyamat. :D
Annyira irritáló meg frusztráló volt, hogy majdhogynem komolyan nagyon ideges lettem a végére, na de leírom az elejétől.  :D

Igazából már tegnap este kezdődött a "bemelegítés". Ahelyett, hogy déltől nyolcig dolgoztam volna, megkértek, hogy maradjak tízig, amit ugyan nem bántam nagyon csak annál fáradtabb voltam. Hazaérve neki akartam állni zuhanyozni, de lefogyott a gáz, szóval no meleg víz, no fűtés. Na mondom oké, Endy felvilágosított hogy a gázos kártyát ha berakom a töltőbigyóba (mert itt egy kártyát használunk arra hogy gázt töltsünk, ilyen kreditként, az áramhoz meg egy ilyen usb szerű pálcikát ugyanezen az elven ami tök jó amúgy), akkor egy emergency 5 fontot rátölt és akkor az estére elég lesz. Gondoltam töltök rá én többet, kisétáltam papucsban a benzinkúthoz ami kb amúgy 50 méterre van tőlünk, de hát zárva volt, akkor jutott eszembe, hogy vasárnap éjfél van, és sokáig nyitva szokott lenni ez a kút de azért nem 24 órás.
Anyázva visszacammogtam, megpróbáltam a kártyás izét és látszólag rátöltötte az emergency tartalékot. Látszólag, mert idefent a bojler csak nem akart begyulladni, szóval csalódottan ágyba dőltem, reggel mondta Endy hogy én barom rátöltöttem, de nem aktiváltam be vagy mi. Yay~

Aztán ma melóban az elején még minden oké volt. Elfoglaltak voltunk, busy nap volt, de nem tűnt semmi rossznak eleinte. Épp egy idős hölgynek tartottam útbaigazítást, mikor egy csaj, aki előtte kb 5 perccel jött be valami szórólapot ott hagyni valami kva drága helyhez, összeesett.
Én épp a néninek magyaráztam, aztán egyszer csak mint a zselé összedőlt magának a csaj. Na mondom fasza, kiugrottam egyből az asztal mögül,  stabil oldalfekvés, néztem mi lehet a baja, szíve vert, lélegzett is, de csak félig-meddig volt magánál, meg nagyon sápadt volt és libabőrös. Aztán egy-két perc múlva magához tért, de hát picsaszarul volt. Felkaptam, belepakoltam az egyik fotelba, felpolcoltam a lábát, aztán amikor kicsit jobban magához tért, addigra már vittem neki vizet meg cukrot meg mindent. Eközben persze a kollégáim meg a főnökeim mint a levágott fejű csirke elkezdtek rohangálni meg gondolkodni hogy mit csináljanak, mire felfogták hogy fel kéne hívni  a mentőket én már két perce szóltam egy kollégámnak hogy HÉMENTŐ, nenézzél. 
Mire összeszedték magukat, jóformán a csaj is jobban lett. Kiderült hogy reggel ilyen-olyan fájdalmakkal kelt, nem firtattam, aztán betolt valami jó kis fájdalomcsillapító-kombót, mert annyira fájt. Hát mondom az aztán kurva jó ötlet hogy ha minél jobban fáj valami, annál több kokszot tolok be. XD (Mondta erendir aki egyébként is immunis és allergiás a fájdalomcsillapítókra~) 

Kérdeztem hogy evett-e ivott-e ma, hogy áll stresszel, de nem ezek voltak a gondok többnyire, szóval hagytam. Utána egy idő múlva felvette egy barátja aztán ment a dolgára, remélem pihenni.
Később megint kezdődött a rohangálás, és kezdett kicsit elegem lenni, hogy mindenki csak a fejét fogja ha valami nem működik vagy nehézségbe ütközik, aztán mire észbe kapnak addigra már én minden szart megcsináltam... Nem lehet elérni a housekeepinget, maintenance-t, fel kéne küldeni őket ebbe meg abba a szobába, kurva jó hogy mindenki csinálja a dolgát. Olyannyira, hogy egy délután alatt xboxot javítottam, csapot ragasztottam, sütőt fixáltam, törölközőt hordtam, meg vittem fel minden szart a vendégeknek ami nem az én feladatom lenne, de az adott személyeket nem lehetett elérni... 
Közben meg basztattak minden mással mert megvan a saját dolgom, a csomagokat ezzel egy időben kellett volna felvinnem meg a vendégekkel foglalkozni a lobbyban.

Aztán megpróbáltam nekiállni három körül szétválogatni és kézbesíteni a leveleket, csomagokat. Tudni kell, hogy itt rohadtul utálom a hétfőt, mert ugye a vendégek rendelnek minden nap minden héten mindenféle cuccokat amazonról, ebayről, és egyéb pénzköltő helyekről XD (ami nem baj, nem ezzel van a bajom), csak ugye péntektől már ezek nem nagyon kézbesítenek, szóval MINDEN hétfőn jön, ahogy sima posta sincs hétvégén, így egy shitload of levél is érkezik. Jött is a kedves David barátunk akit legszívesebben elküldtem volna most a jegesmedve faszára, vagy ötven levéllel meg 25 csomaggal, mondom fasza. 
Ahogy megpróbáltam szétszedni őket meg ráírogatni mind a kb 70 darabra hogy melyik melyik szobába megy, máris ugrasztottak valamiért, nem is tudom mire számítottam. Utána mikor visszajöttem, két perc múlva megint. Ezt csináltam délután háromtól ötig, amikor már konkrétan rákiabáltam a recepciós kollégámra hogy bazd meg akkor csináld meg ezt helyettem aztán majd akkor megyek. XD Vették a célzást és nagy nehezen a saját lábukra álltak és megpróbáltak maguk is elintézni pár dolgot vagy megkeresni rá a megfelelő embert... Aztán persze mielőtt befejeztem megint felküldtek pár csomaggal, drágalátos Sonia kollégám aki ANNYIRA profi amúgy is hogy néha ráharapnék a márvány pultra a recepción, adott három címkét, három csomaghoz. Oké, felviszem a vendéghez, hát azt mondják van még egy, néggyel jöttek. 
Oké mondom semmi baj, bocsánat, egy perc és itt vagyok a csomaggal. Lemegyek, mondom hol a negyedik? 
Hát én csak hármat láttam, nem négy van, három van hát hármat adtam mert három van höböböbö
Mondom oké akkor felhívod a vendéget aztán megmondod neki. Meg se vártam mit válaszol ,  felmentem a vendéghez, mondom ne haragudjon, hogy néz ki a csomag? Hát így meg így mint ez csak rózsaszín. Lemegyek, azonnal megláttam melyik az, felviszem a vendégnek, közben megmutattam a Soniának hogy JÉÉÉ megtaláltam és JÉÉÉÉÉÉÉ te írtad rá bmeg hogy az övék, ott a vendég neve. -__-' WAAAAAH mindegy, még itt sem voltam totál ideges, felvittem a csomagot, elnézést kértem. 

Lementem, mondom megnézem a mobilom. Nyomom a gombot, semmi. Várok, mondom ok. Nyomom megint a gombot, felvillan a képernyő és azonnal lezár újra. 
!!!!
Repült be a telefonom, hozzábasztam az ajtófélfához, bepattant az officeba ahol a főnököm ült a gépnél, azért oda basztam be mert tudtam hogy ott szőnyeg van. XD Ott aztán a szekrényajtóról lepattant a falra onnan meg a földre, halálra rémítve szegény főnököm aki a gépen dolgozott. Beviharzok, felkapom a földről a telefont, ő felváltva néz szörnyülködve az ő elméjében szarrá tört mobilra (persze a valóságban semmi baja nem lett), meg rám, akinek olyan arckifejezése volt, hogy most megfordult a fejében hogy mindenkit felszúrok a hajamból formált tüskékre mint egy tarajos sül. XD 
Jól vagy? kérdezte
NEEM!! 
Üvöltöttem útközben kifelé mert már mentem ki. XD 
Gyorsan felvittem a csomagokat meg a leveleket végre, még útközben megfixáltam pár dolgot, aztán visszamentem a recepcióra, remélve hogy most már lecsendesednek a dolgok. Le is csillapodtam közben egy kicsit, mert szerencsére mindegyik kutyás vendégnek jött csomagja, így végigkutyáztam a hotelt és megsimogattam mindenkit. X3 A kutyákat kétszer. 
Halvány reményem szertefoszlott, egyből ahogy leértem, már mehettem is fel ide meg oda meg amoda meg faszomkivan yay! (Y) 
Utána egy vendég még hétkor kitalálta, hogy ő most akar egyik apartmanból a másikba költözni, de menjek fel segítsek összepakolni neki a cuccait de mégsem, mert inkább felhív majd minket amikor végez a pakolással de lehet hogy mégsem meg juj meg jaj...
Akkor utána direkt megkérdeztem mikor összeszedtem a bőröndjeit, hogy nem-e maradt valami az apartmanban, nem nem ő összeszedett mindent, mondom OK. Átvittem a csomagjait, még ki se léptem, már óóó ja lehet hogy ez meg az ott maradt meg a hűtőben húszmillió apró szar! Jaaaa! Oké!
Azokat is áthoztam, lementem, na, mondom ez is kész. Kérdezik tőlem, hogy a másik apartman kulcsait ahonnan jöttek, odaadta-e a vendég nekem. Hát mondom nem én adtam nekik az újhoz a kulcsokat, hanem a drágalátos főnököcském, őt tessék kérdezni. Nem, hát ő nem kapott tőlük semmi kulcsot, mondom oké. 
Felmegyek a vendéghez, mondom elnézést kulcs? Hát ők odaadták a kollégámnak, mondom rendben. Lemegyek, hát mondom a vendég azt mondta odaadta neked. Nem nem hát neki nem, mondom jó megnézem a régi apartmanban. Egyet találtam a kettőből, leviszem, erre: Ja közben megtaláltam a másik itt volt a zsebemben! 
AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!!!
ESSEN RÁD EGY RAKLAP MAGASRÓL!!!
Hát ott már tényleg nem hittem el, hogy mi a ménkű van. :D
Szerencsére ekkor lett vége kb a napnak, hazafelé nem csapott belém a villám, nem gyulladtam fel önmagamtól spontán, igaz mivel valami bonfire szarság van a napokban vagy mi, nagyon hangosan durrogtattak a közelemben mikor rollerrel hazafelé száguldottam, azt hittem lőnek rám.

    Mindegy néha ilyen nap is kell. 

Itthon végre le tudtam zuhanyozni, kimostam a hajamból az öt nap alatt minden nap feltuningolt, cementté keményedett hajzselét a hajam acéltüskéiből, sütöttem magamnak két baszom szelet kolozsvári szalonnát, megettem vöröshagymával meg uborkával, meg két asztallapnyi  szelet kenyérrel, úgyhogy most boldogan ülök itt a lábamat felhúzva a "pizsimben" amit egy betmenes benti vékony nadrág, egy pár hatalmas vastag zokni, meg egy túlméretezett captain morgan whisky-s póló alkot és azon gondolkozok, holnap hová menjek shoppingolni, illetve az ötletek megvannak, csak hogy ezek közül csak az egyikbe vagy a másikba menjek, avagy mindkettőbe. Az egyik az IKEA, az tuti, de lehet hogy elnézek a Primarkba is, ami London kínaija, tele szupi olcsó de amúgy király és jó minőségű ruhákkal, minden színben, méretben, és formában. Hurray for olcsó munka in bangladesh, meg anglia és india nagyszerű piaci kapcsolatáért! X3 

Na szóval nagyon agyfasz komikus nap volt ez, de valamilyen szinten éreztem, és nem volt olyan amin úgy tényleg felhúztam volna magam, csak fogtam a fejem pár emberi hülyeségen. XD Na megyek alszok, remélem jól és sokat! Nektek meg szebb napokat! :D

A novella kifejezés talán ide nem megfelelő, mert az általában egy olyan történet, ami egy egyrészes kis szösszenetnél hosszabb, de egy regénynél azért rövidebb, as far as I emlékszem. Aztán javítson ki aki tévedek, nem frissek az emlékeim irodalomóráról. XD

Azon gondolkoztam, hogy ha már úgyis ilyen gyakran írogatok ide mostanában, feldobhatnám ide azokat a kis epizódokat csak úgy gyakorlásként, amik a fejemben kavarognak. 
Van egy nagyon összetett, elég hosszú, és elég jól kidolgozott történet a fejemben, de nem tudom, hogy hol kezdjek hozzá, hogy álljak neki, illetve hogy hogyan foglaljam keretbe úgy, hogy átjöjjön az amit szeretnék, hogy leessen az embereknek az, hogy miről szól az egész, meg hogy hogyan épül fel, anélkül, hogy összezavarodnának. 
Mert a fejemben nagyon jól össze van rakva, de kicsit bonyolultak a szálak ahhoz, hogy az elejétől fogva tök világos legyen az egész, meg úgy fura az egész, de hát tőlem mit vártok.

Szóval csak úgy figyelmeztetésként ideírom, hogy ha valami elég furcsa történetet, történetdarabot, vagy valamiféle random fejezetfélét találtok itt fent a blogon valami történetből, akkor ne lepődjetek meg. Lehet hogy lesznek szereplőnevek itt-ott, random helyszínnevek amiknek a háttere nem lesz elmagyarázva (épp akkor és ott), lehet hogy kopinak fog tűnni, vagy olyan dologról lesz szó benne vagy olyan világban játszódik amit már valaki kitalált, vagy hasonlóban, még az is lehet hogy otromba módon egy más által megírt univerzumban fog játszódni a kis fejezet, ahol más történet szereplői "benéznek". Nézzétek el nekem, sajnos a fantáziámat nem én irányítom, és fura dolgok pattannak ki a fejemből néha.

Illetve inkább gyakran.

Illetve inkább mindig. 

Fuck. XD 

Anyway.... csináltam halloween!

Na még mielőtt lefekszek írok megint egy kis rövidet, remélem holnapra már tényleg semmi nem marad a megfázásomból, mert nem súlyos ugyan de pont elég idegesítő hogy a szabadnapjaim gyógyulgatással kell töltenem, illetve ha visszamegyek a melóba holnapután, nem fogok gyógyulni és nagyon annoying lesz mindenkinek ha beteg vagyok. >w<

Befejeztem ezt a Horimiya nevezetű mangát is. X_x Túlságosan hamar elfogyott ez is, úgyhogy most nagyobb falat következik, de erről kicsit később. :D 
Nagyon tetszett, na meg az is tetszik, hogy csak úgy mint az Amaama to Inazuma, még mindig tart, csak míg az hetente, ez havonta jön új fejezettel, vagy max kétszer egy hónapban (sajnos. >.<). 
A fiú főszereplővel, Miyamurával nagyon együtt tudtam érezni, annál inkább, hogy a másik főszereplő, a lány karakter meg pont olyan személyiségre mint akivel az első komolyabb kapcsolatom volt. :D És mindketten gimisek, ahogy mi is voltunk. XD Persze ezek csak ilyen random hasonlóságok, de vicces volt felfedezni a párhuzamot. 
Miyamura karaktere viszont tényleg, szinte fájdalmasan magamra emlékeztetett. Az az ember, aki próbálja kerülni a feltűnést, kicsit nehezen ismerkedik, és ezért már általános iskola óta kiközösítették, megnézték, pletykáltak róla a háta mögött, és ez követte tinédzserkoráig, végig gimiben, ahogy azt kell. Annak aki nem ismeri, milyen az mikor egy barátod sincs a suliban, annak írom, hogy nem olyan rossz amúgy. Az ember hozzászokik, megbújik a sarokban, szinte eltűnik, én is hamar hozzászoktam. Gimiben már meg sem lepődtem, főleg mikor elkezdtek a klikkesedések, ekkor nekem még könnyebb dolgom volt, mert ugyanúgy egyedül maradtam, mint ahogy addig is voltam. 
Aztán jön valaki különleges, és mások is, és az ember el sem hiszi hogy ilyen van. Érdekes, de velem is ez történt, soha nem is gondoltam akkor (persze azért jóval fiatalabb fejjel), hogy akárki is közeledni próbálna hozzám, akár barátként, nem hogy még többként is. 
Szóval aranyos, szívmelengető kis történet, ilyen első szerelmes, szégyenlős, vicces szituációkat szülős slice of life manga, imádom. :D Nagyon sokat röhögtem rajta, volt sok aranyos rész, de úgy nagyon szomorú vagy stresszes jelenet nem volt benne, aminek örültem, pont annyi akciót tesznek bele amennyi kell. :) (Szerintem, mert nekem nem bírja a szívem a konfliktust XD) 

Viszont így, hogy ennek "vége" van, mármint hogy utolértem, valószínűleg nekiállok a Pandora Hearts-nak. Jobban mondva már el is kezdtem, és már most jobban tetszik mint az anime, imádom a grafikáját. Meg is van legalább a zenéje, tudom alatta hallgatni majd. :3 
Már az első fejezet láttán tudom mondjuk, hogy ez nem lesz olyan könnyű műfaj. :D Egyrészt Maka is mesélt egyet s mást róla, de észnél kell lennem, mert valszeg rohadtul bebonyolódnak a dolgok. XD Történetszálilag is, meg úgy általánosságban érzelmileg is elég bonyolult annyit már eddig is tudtam, de így, hogy elolvastam az első fejit, már előre jobban látom hogy meg lesz itt keverve a szalámi de nagyon. 
Már most sokkal több utalás meg nyom meg minden van mint az animében, de hát ez persze várható volt, sajnos az anime nem volt nagy durr a mangához képest amúgy sem, főleg ahogy be lett fejezve. Még jó hogy Maka elkezdte utána olvasni tovább, mert akkor nem is tudnám hogy ennyire epic meg komoly. 
Szal na, ennek is nekiállok, aztán meglátjuk mi lesz. :3

Jojéjt.

Mármint, távol másoktól. 

Rájöttem, hogy hiába próbálok mások felé nyitni, vagy közeledni, teljesen felesleges, és automatikusan zárkózok be.

Az a gond, hogy az elmúlt időben, vegyük mondjuk az elmúlt két évet, sok mindenre rájöttem, és az emberi viselkedés egy kicsit jobban arcon ütött, mint eddig. Mielőtt ide kiköltöztem, sem voltam nagyon szociális meg bizalmas, de idekint még jobban elkezdtem tartani az emberektől. És nem csak az idekinti tapasztalatok miatt, hanem olyan dolgok miatt is amit egy-két otthoni ismerősömtől kaptam. 
Itt gondolok azokra, akikről azt hittem, hogy tényleg a barátaim, megbíznak bennem, és elhiszik amit mondok, mert én is megtettem értük ugyanezt, aztán valahogy kiderült, hogy mégsem így van. 
Elég gáz.

De azt nem mondanám, hogy ez bárkinek a hibája rajtam kívül. Elég egyszerű embernek tartom magam, és nincsenek nagy igényeim, megvannak a kis saját hülyeségeim, megnézem az animémet, főzök, edzek, dolgozok, játszok, aztán kész. Nem járok moziba, étterembe, bulizni, inni, nem megyek ki cigizni, stb. stb. stb. Szóval a menő dolgok tudjátok. 

A szomorú inkább az, ami leginkább rosszul esett és szomorú lettem, hogy ezt látom, az, hogy már nem szabad semmit, vagy inkább mindegy.
Ezt úgy értem, hogy nem is érdemes már semmit mondanom. Csak magyarázkodásnak hangzik, bizonygatásnak, hogy ezt meg azt szeretem és ez meg az tetszik, és igen, jót akarok, meg megbízok benned. 
Azoknak, akik kedvelnek és hisznek bennem, soha nem kellett magyaráznom. Azon a pár emberen kívül már inkább nem is mondok senkinek semmit, mert minek? Ahogy látom, tök mindegy, mert egy idő után úgyis csak azt fogják hinni hogy hazudsz, megjátszod magad, meg ilyenek. Nem fognak bízni benned, csak alábecsülnek, semmit nem hisznek el neked, te meg csak magyarázkodsz. Utálom az olyan szituációkat amikor nekem kell magyarázkodnom, meg 150%-ot nyújtanom, csak azért hogy felkeltsem a másik figyelmét vagy egyáltalán tudomást vegyen rólam. A legtöbb ember csak alkot rólad egy véleményt, megnézi, hogy ő milyennek lát, és bekategorizál. 
És tessék, megint itt vagyunk, mert a legtöbb ember aki valakit nem kedvel, mert "elítél másokat", pont saját magára reflektál, mert bekategorizálja az illető személyt, anélkül hogy tényleg megbizonyosodna róla. Csak alkot egy véleményt, ami lehet, hogy tök más, mint a valóság. Azt sokkal egyszerűbb, mint kitalálni az igazságot, megbizonyosodni róla, hogy az tényleg úgy van-e. 
A másik meg, hogy nincs olyan ember, aki nem ítélne el másokat valahogy. Én mióta kijöttem, sok mindent láttam, és sokkal elfogadóbb vagyok, elfogadom az itteni vegyességet, nemi beállítottságra és fajra való tekintet nélkül egyenlőként kezelek mindenkit. Ez is csak magyarázkodás, mert amint valamit jobban csinálok mondjuk mint mások, vagy máshogy állok hozzá egy dologhoz, már lesz LEGALÁBB egyvalaki aki majd elítél és azt mondja hogy "jaj te ezért meg azért csinálod ezt meg azt hiszed jobb vagy mint mások". Csak általában ez nem egy ember, hanem a hátad mögött jó sok ember. És most nem csak a melóhelyre gondolok, hanem a melón kívüli életre is. 
Belefáradtam.
Akkor inkább:

Elegem van abból, hogy mindenki azzal van elfoglalva, hogy a másikat minősítse, kategorizálja, meg kritizálja. Ezért vagyok ilyen, amilyen. Ezért vagyok ennyire óvatos az emberekkel, ezért ragaszkodok inkább azokhoz, akik tudom, hogy nem ítélnek el, hanem őszintén szólnak hozzám amikor beszélünk, nem néznek hülyének, és nem változik meg egyik napról a másikra a véleményük rólam. Nem sok ilyen ember van, de ők legalább bebizonyították, hogy nem csak azért állnak mellettem, mert most éppen az a kényelmes nekik. 
Akik meg elítélnek amiatt amilyen vagyok, azok tegyék nyugodtan. Lassan megtanulom annyira ignorálni magam körül az embereket, hogy ez sem fog érdekelni. Kedves vagyok mindenkivel, mosolygok, de semmit nem osztok meg magamról. Az ízlésem, a hobbijaim, a múltam, a jelenem, a jövőm, már inkább mindent megtartok magamnak ami személyes. Eldumálgatok az időjárásról vagy valami jelentéktelen általános dologról bárkivel, aztán hagyjuk békén egymást. 
Félek. Most lehet már megint ítélkezni mindenkinek nyugodtan, akinek ez fontos, hogy így befordulok meg hogy juj meg jaj milyen gáz ez meg nyitnom kéne az emberek felé. Az a helyzet, hogy próbálkoztam már eleget. Eddig soha nem volt jó vége, ha igyekeztem valakit megérteni, megismerni, közel kerülni hozzá. Csak egy három napos csoda lett belőle aztán a másik ember rájött, hogy "ja ez a gyerek ilyen meg olyan", a lényeg meg elveszett valahol az éterben. 
Általában nem adok fel semmit, de ha valaminek nincs értelme, inkább hagyom. Nem két-három hétről beszélünk, hanem az egész életemről. Ha egész életedben próbálkozol valamivel és egyszerűen nem megy, akkor egy idő után belefáradsz, és inkább hagyod, nem? Mint pl valaki aki tornász akar lenni, de egyáltalán nincs tehetsége az akrobatikához, és gyakorlással sem tudja elérni azt a szintet amit akar, és csak kudarccal szembesül hosszú-hosszú éveken keresztül, garantálom, hogy be fog savanyodni, és elkeseredik. Én is így vagyok, csak ezzel, amit elmondtam. Van még annyi dolog, amiben jó vagyok, és el is vagyok ezekkel a dolgokkal, nekem az emberi kapcsolatok a gyengém. 

Mivel az van, hogy elkezdtem kb... 3 éve visszatérni a régi önmagamhoz, és mostanra már majdhogynem teljesen visszanyertem azt az állapotot, így annyira nem is zavar, sőt, inkább tetszik. Van, aki örülhet ennek, van aki nem, van aki úgy van vele hogy "na végre", van aki meg szerintem csalódottan olvassa ezt. Sajnálom.
Mindegyikre tudnék példát mondani, de nem szeretnék, mert akkor pont ugyanazt csinálnám másokkal, amit ők velem. 
Nem szeretném ugyanazt csinálni másokkal, amit ők velem, mert nekem fáj, mikor valaki magában eldönti hogy én mit gondolok és milyen vagyok. 
Azt mondják, úgy bánj másokkal, ahogyan veled szeretnéd, hogy bánjanak. Ezért inkább békén hagyok mindenkit, csak hagyjanak végre békén. 

XD 
Mostanában Arzénnal mindenféle... régies? Klasszikus? Nem is tudom hogy mondjam, ja, kb úgy mondanám hogy régies szitokszavakat használunk a "mai" káromkodások helyett. :D Nem tudom, mikor kezdődött el, de nagyon mulatságos, meg jópofa szerintem. XD Nagyon sokat szoktunk röhögni, amikor szidni akarunk valamit/valakit/egymást (tudjátok hogy van ez a magyarban, ha boldogok vagyunk akkor azér' lehet káromkodni, ha nem akkor meg azér' ), aztán elhangzanak ilyenek. :D
Te együgyű! Szamár! Gazember! Ebadta! Lótolvaj! Bolond! Ebugatta! Komisz! Vásott! Teee haszontalan!! :D

Na meg aztán jött ez a szám is amit hallottam nemrég, és eddig nem tudtam róla:

Ez is nagyon nagy. XD Aztán azután rátaláltunk erre is, tessék megnézni:

Rohadt fáradt vagyok amúgy. XD Egy 12 órás műszakkal kezdtem a héten, közben lebetegedtem, próbálok meggyógyulni, azóta nem tom hány napot dolgoztam, de ma is 10 órát nyomattam, azt mondanom sem kell hogy nem azért mert annyira unatkoztunk... :D Rohantam egész nap mint a hülye. 
Viszont ha már meló... Beválogattak ebbe a izébe, háromhavonta a cégnél megválasztanak valakit egy ilyen "Rock star of the quarter"-nek. Egyszer csak megyek a melóba aztán mindenki gratulál, mondom mi van már (megint)... Aztán nézem ezt a faliújságon:

Sajnos az első képen egy hifi, a másodikon meg egy dagi kawaii kígyó kitakarta a nevemet, sajnos ez ellen nem tudtam tenni semmit.
Amúgy nem hiszem hogy nyernék, de vicces lenne. :) Elvileg mindegyik rezidenciánkból szavazhat bárki, de hát miért is szavazna valaki is másra mint akit ismer, szal úgyis mindegyik rezidencia a sajátjára fog szavazni. :D Szóval csak annyi fogja eldönteni kb hogy melyikben szavaznak a legtöbben, mert amúgy meg kb ugyanannyian dolgoznak mindegyikben. Legutóbb tőlünk volt a nyertes, kapott csomó mindent, meg ingyen két napot bármelyik rezidenciában, meg úgy törődtek vele mint valami királlyal. XD Őszintén szólva azt meg elkerülném, nem szeretem a feltűnést meg a fancy dolgokat. Illetve a feltűnést igen, de csak akkor amikor én produkálom magam valami hülyeséggel. XD

Amúgy ma megvilágosodtam, tisztára ijesztő fejet vágtam a metrón amikor eszembe ötlött ez a felismerés, úgyhogy többen megijedhettek tőlem. XD Rájöttem, hogy egy csomó embertől akit szeretek, kaptam már piros ruhadarabot. Azt tudni kell rólam, hogy a ruhatáram kb így épül fel: 96% fekete, 2% kék, 1% fehér, 1% egyéb szín. XD Hiába, a fekete a legjobb, ezt minden épeszű ember tudja hát! :D
De abban a maradék 1%-ban benne vannak ezek a ruhadarabok is, ezek a pirosak amiket mondtam. Három-négy ruháról beszélünk, és különbözőek, de megegyeznek abban hogy nagyon pirosak, és mindegyiket olyan emberektől kaptam akik szeretnek, akiket szeretek. Hehe. Amúgy sem kapok gyakran ruhát, ezért épül fel olyan színekből a ruhatáram amit szeretek. A pirosat is szeretem persze, és ezeket is hordom (jelenleg is azért írok erről, mert pont ma vettem fel az egyiket és arról jutott eszembe ez az egész hülyeség), de pl egy boltban nem vennék magamtól piros ruhadarabot, csak feketét valószínűleg, vagy max ahogy említettem kéket vagy fehéret.
Na mindegy, szóval ez vicces. X3

Most úgy random kiírtam magamból mindent amik ma eszembe jutottak, tiszta jó. :3 Aludnom kéne mert beteg vagyok amúgy még mindig kicsit, szóval neo citrán be aztán uzsgyi! Ja, meg persze bebizonyosodott megint, hogy megint élénk a fantáziám, és ahogy írtam, együgyű vagyok... XD Tee, vegyék le rólad hidegben a kabátot, te gazember! :D