Mennyiszer hangzik el ez az életünkben. Van akinek gyakrabban, van akinek ritkábban.
Személy szerint nekem talán csak egy olyan dolog van amivel kapcsolatban így érzek. És mégis, pont ez az egyetlen dolog az, ami még a mai napig is emészt, talán azért, mert még mindig nem tudom hová tenni.

Hallottam egy mondást nem olyan régen:

"Taking a man's life is nothing, taking his heart that's everything."

Ez Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger  Escape Plan (Szupercella) című filmjéből van. 
Nagyon is igaz.
Nem mondom, hogy sokszor csalódtam az életben, szóval "nem panaszkodhatok", csak nem viselem jól. Elég érzékeny vagyok arra, hogy kiben bízok meg és kiben nem, és amikor csalódok, akkor hiába mondja nekem akárki, hogy "nem én vagyok a hibás", az ilyen szituációkban nem mindig van hibás. Ergo mindenki hibás. Ergo én is, szóval magamat legalább annyira hibáztatom, mint az illetőt, akiben csalódtam. 
Viszont ami még jellemző rám, hogy kétszer általában nem követem el ugyanazt a hibát. Ha mégis, akkor óvintezkédeseket teszek önkéntelenül is, hogy elkerüljem ezt legközelebb. 
Jelenleg pedig olyan állapotban vagyok, hogy magamra haragszom a legjobban. Hibát követtem el, kétszer ugyanazt, és ezek után még egy rúgást is kaptam az arcomba. 
Szeretem azt, mikor az élet kihívások elé támaszt, de tény, beismerem, hogy néha, nagyon ritkán, ha olyan dologról van szó, én is fel tudom adni. Itt feladtam. Úgy éreztem magam, mint akit jól megvertek, aztán utána még meghempergették a porban mielőtt ott hagyták. Aztán mikor a szerencsétlen fel akar tápászkodni végre 20 perc múlva akkor még úgy nekifutásból gyomron meg arcba rúgják. 

Ott gondoltam azt, hogy elég. Hogy mi a fasznak csinálom ezt megint? Egyébként sem jellemző rám, hogy valami, ami nem működik, folytassam. Senki más nem hülye egy ilyen esetben, csak én, amiért még magamat kínzom vele. 
Ez a feladás viszont azzal járt, hogy megváltozott pár dologgal kapcsolatban a gondolkodásom. Egy-két dolog most már annyira eltört bennem, hogy teljesen a leszarom kategóriába tettem, és ha valaki elkezdi piszkálgatni, vagy kérdezősködni, csak röhögök azon amit mond, ha pedig nagyon erősködik, képes vagyok felkapni a vizet és aggresszíven visszavágni a kérdezősködésre/okfejtésre, hogy nekem mit kéne ezzel kapcsolatban csinálni. 
Ez megintcsak nem volt jellemző rám régebben, és nem mondom hogy örülök vagy nem örülök a helyzetnek, inkább olyan mintha külső szemlélőként így -Meh. -elfogadtam volna és elkönyveltem volna, hogy "oké, ez akkor mostantól kezdve így van." 

Igazából jó ez így, csak kicsit szomorú. Back to square one, ahogy az angol mondaná, azaz nulláról kezdünk. Nem tudom, hogy egyébként az az illető aki "ezt tette velem", vajon gondol-e azzal, hogy a döntése milyen hatással lett az életemre, vagyis hogy milyen lavinát indított el bennem, ami aztán milyen következményekkel járt, de remélem, hogy nem. Ahogy a dalszövegben van, "Ó, de egyedül annak örülök, hogy ez nem téged bánt."

Megtaláltam ezt a képet a gépemen, amit ehhez kerestem:

Kicsit cheesy a szöveg, de jól leírja amire gondolok, meg amit érzek. 
De nem tom. >w>
<w<
Jó ez így?

Én jól érzem magam, de azt is érzem, hogy kicsit a barátaimat nyomasztja, mennyire befordultam és bizalmatlan lettem kb mindenki iránt ezek után... Nem tom. 

Erről még majd írok. 
Először úgy gondoltam, hogy ezt ki sem posztolom, csak úgy leírom magamnak, aztán úgy gondoltam, miért ne. Úgyis csak az olvassa, aki nagyjából tisztában is van vele. 

Jó éjt. :3