Azt csinálsz amit akarsz!

És ezt most nem olyan hangsúllyal kell fejben felolvasni mint mikor az ember felesége vagy anyukája mondja, és nyilvánvalóan a "jó lenne ha kitalálnád mit kell konkrétan csinálnod de azt amit akarsz azt rohadtul nem!"-et jelenti. XD 
Most konkrétan arra gondolok, hogy mindenki azt csinál amit akar. 
Alaphelyzetben ugye az lenne az optimális, ha mindenki azt csinálná, azt csinálhatná, ami boldoggá teszi. Na most aki már eleget élt ezen a földön tudja hogy ez egy kegyetlen undok hely, szóval egyrészt nagyon keveseknek adatik ez meg, és még kevesebben érdemlik meg, legtöbben pedig pont hogy azt kapják amit nem érdemelnének, de hát ez az élet. Ugyanakkor, senki soha nem veheti el tőlünk a jogot, a motivációt, hogy azt tegyük, és ami a legfontosabb:
Az álmainkat. 
Azok a célok amik mellett minden áron kitartunk, áldozatokat hozunk érte, fittyet hányunk a komfortzónákra, ezek azok a dolgok amikért érdemes élni. És ha elértünk már egy bizonyos szintet, ha elég szerencsések vagyunk, mint pl jelenleg én, (mert tényleg a szerencsén múlt java része) eljutunk arra a pontra, hogy tényleg azt csinálhatjuk amit szeretnénk, meglesz a lehetőségünk arra hogy küzdjünk azért, amit el akarunk érni. :) 
HA ez a pont eljön, akkor kell a legkeményebben küzdenünk, és szerencsére én is így vagyok most vele, és nagyon odafigyelek hogy ne csesszem el a dolgokat, és a maximumot hozzam ki MINDEN NAPBÓL. 

(Random kiszólás: Ugyan nem hiszem hogy nekem szólt a megjegyzés amire ezt írom, de sztem rohadt jó köny ötlet! :D Megértem az aggodalmat, azokat a könyveket amikről régen meséltem is olyan emberek írták mint te. :D)

Ahogy említettem, nagyon sok embernek nincs lehetősége azért azt csinálni amit szeret, még. De látni kell azt, hogy azok a dolgok amiket "muszáj" megcsinálnunk (pl suli vagy ilyesmi), amik ennek az útjában állnak, valamilyen szinten kis apró lépések ahhoz, hogy ezt el is érjük végre egyszer. Hogy erre nekem mennyit kellett várnom, arra ma jöttem rá, és nagyon boldog lettem. 

Ma lent az ebédlőben Ildivel beszélgettem, aki egy kb 50 éves hölgy a housekeepingen, ilyen szupervörös festett hajú, két lánya van, és a férjével így négyen laknak itt kint londonban már jó ideje. Most nem az hogy szuperjól megy nekik, de tök jól vannak, abba a "rétegbe" tartoznak mint én, és megannyi magyar meg bevándorló, azaz egy házban laknak sokan, viszonylag alap melót végeznek amihez sok képesítés nem kell, olcsó helyeken vásárolunk, nem rázzuk a rongyot, és elvagyogatunk. Kedves, szolid hölgy, aztán valahogy szóba jött a család, hogy neki milyen, és megkérdezte hogy nekem milyen. Hát mondom... :D Elmosolyodtam, csak hogy ne hangozzon olyan szarul I guess aztán elmondtam neki, hogyan alakult a gyerekkorom, egészen a mai napig, meg hogy honnan jutottam ide, hol voltam a legmélyebben. Kicsit lesokkolódott, de én is amikor ezt mondta:
"Hát akkor te lelkileg nagyon erős vagy, ha mindezek ellenére tanultál meg küzdöttél meg ide jutottál."
Itt egy pillanatra lefagytam és magam elé néztem, és kérdeztem magamtól: "Mi?" 
Aztán nevettem és mondtam hogy neem nem, nem igazán, és hogy nem itt lennék, ha nem lennének a barátaim, azok akik tényleg ki is tartottak mellettem elejétől a végéig. Közben az agyam azon pörgött, hogy mennyire relatív amit mondott. 
Soha nem tartottam magamnak erősnek, sem lelkileg, sem testileg, sehogy. Mások annak láthattak, láthatnak talán, mert nem látnak belém, és csak mosolygok, senki nem látja hogy mennyire kétségbe tudok esni magamban, akár a legkisebb dolgokon is, hogy mennyit agyalok és bonyolítok túl egyszerű dolgokat, vagy rágom magam valami hibán amit régen követtem el... Így végül is érthető, de én magam aki olyan környezetben nőtt fel, és olyan ismerősökkel, itt nem feltétlenül a barátaimra gondolok, inkább ... "munkatársakra" mondjuk akik lelkileg, és testileg is többszörös erővel bírnak mint én, soha nem gondoltam volna ilyesmit vagy mondtam volna magamra ilyet.
Ami meg persze jó is, mert jó az, ha szerény az ember, de én inkább egy kis szerencsétlenségnek gondoltam magam mindig. XD Hogy mennyir le vagyok maradva, meg egy rakat dologban mennyivel jobbak mások mint én... :/ De itt megint bejön az, hogy Ildinek is csak a minimumot mondtam el, azt a sok sérülést, fájdalmat, küzdelmet meg fura dolgokat amit senkinek nem mondok el, nem is említettem. Azok a dolgok ezek, amikor számtalanszor ott lett volna a lehetőség, hogy feladjam. Sokszor a szó annyira szoros értelmében, hogy a fogamat is ott hagyhattam volna, nem szó szerint hanem nyekk. 
De pont maga a küzdelem, maga a fájdalom az, ami miatt nem adjuk fel. Érezni kell, hogy ez is csak annak a kurva életnek egy újabb próbálkozása, hogy térdre kényszerítsen. Sőt, az még nem is baj, mert térdre fog kényszeríteni, aztán a földbe tipor és mint az animékben bele is tapossa a fejed a betonba. 

http://vignette2.wikia.nocookie.net/dragonball/images/5/5c/Dbzmovie10_521.jpg/revision/latest?cb=20100719192140

A lényeg csak az, hogy ezt mindig szem előtt tudjuk tartani és csak kitartani addig amíg már tényleg nem lehet rosszabb, és kicsit lecsendesednek a dolgok. Aztán feltápászkodni szép lassan, és visszamenni a kezdőpontra, és lehetőleg addig meggyógyulni. Aztán legközelebb már egy kicsit tovább tud menni az ember.

Ma van pontosan két éve, hogy itt élek kint. Többen visszakérdeztek ma akiknek mondtam, hogy "na és eddig milyen?/hogy tetszik?" és szerencsére őszintén mondhattam, hogy nagyon jó. :) Eleinte nem volt olyan fun, inkább kicsit ijesztő, akkor ilyen sunyi módban, lopakodóban építgettem a dolgokat, de mostanra már sok minden megváltozott, és sok mindent elértem, és a legnagyobb és legjobb dolog, hogy a diákhitelemnek totál vége, kicsengettem rá az utolsó forintot is, majdnem egy milla volt az egész. Ezen kívül persze még sok minden van, de azt már leírtam. 
Amit elértem még és büszke vagyok rá, hogy végre úgy érzem hogy az a régi önmagam vagyok végre, akit annyira sokáig tartott visszaszerezni. Úgyhogy jól van így minden. : )

Most már egyre több lehetőségem és időm van másokkal is megosztani a dolgokat. Adakozni, hatékonykodni a melóban, másokat motiválni, fejleszteni, segíteni. Szeretem megcsinálni kérés nélkül az apró dolgokat pl sok kollégámnak, akik mondjuk szóltak pár kedves szót nekem, és annyira meglepődnek és olyan hálásak, hogy nekik nem kell megcsinálniuk mert én már kiválogattam, ábécésorrendbe rendeztem és lekötöztem a dolgokat, vagy csak épp csináltam egy kávét nekik és bevittem az irodába, ezzel megspórolva az erőfeszítést meg az időt. Szeretek ilyen kis meglepiket okozni az embereknek, ahogy megvigasztalni is őket, pár jó szót szólni, bátorítani őket hogy ne adják fel, meg hogy ne foglalkozzanak a hülyékkel, meg hogy küzdjenek ők is. ^^
Ha van időm és lehetőségem , és kapok is sokat az élettől, akkor igyekszek minél többet visszaadni belőle, nem megtartani, csak azért hogy kicsit "visszategyek a mérlegbe", mert tudom, hogy milyen az amikor senki nem segít és a gödör alján ül az ember egyedül. Nem szeretném, hogy mások is ezt érezzék, ha van rá lehetőségem hogy segítsek. 
Ez persze nem jelenti azt, hogy bárki helyett küzdeni fogok, senki helyett nem vívhatom meg a saját csatáját, illetve tehetném de nem fogom. Pont hogy inkább úgy motiválom az embereket ahogy mi a barátainkkal egymást, inkább pont hogy szembesítem őket a problémákkal, kihívásokkal, de ugyanakkor segítek leküzdeni azt. A személyi edző sem fog helyetted lenyomni egy fekvőtámaszt sem, az összeset te fogod megcsinálni, de ha nincs ott, lehet hogy neki sem álltál volna, nemhogy még tízzel többet nyomtál mint amennyit szoktál, mert motivált.

Persze csak annak vagyok itt, aki szeretné. Szeretem tisztelni az emberek döntéseit, és mindig úgy voltam vele, hogy ha valaki nem kér belőlem, az az én hibám, de ha nem is, akkor is tisztelni fogom mindenki döntését, ha valaki olyan döntést hoz ami nekem nem tetszik, akkor is max annyit fogok elmondani neki, hogy én miért aggódom emiatt, hogy neki mit jelenthet, nem azt, hogy nekem miért nem tetszik. Nagyon sokan azt csinálják, hogy ha valaki akar hozni egy döntést, "nem hagyják", megpróbálják lebeszélni a másikat, sokszor akár úgy hogy kitalálnak valami okot, felhoznak mindenféle érdeket, miközben csak halálosan félnek attól, hogy ez rájuk milyen hatással lesz, vagy nekik mennyire lesz kényelmetlen, akár fájdalmas. Szerintem ez rohadtul önző dolog, akkor már inkább leszek őszinte valakivel, de nem fogom megmondani neki hogy ez nekem mennyire esik rosszul, mert azzal is max annyit érnék el, hogy bűntudatot keltenék benne, amit nem akarok. A lényeg, hogy itt is az jön be amit a címben írtam, mindenki "azt csinál amit akar". Ez alatt azt értem, hogy ha valaki csinál valami hülyeséget és tönkreteszi vele az életét, akkor azt is vállalja fel. Senki nem kényszerít bele minket a döntéseinkbe, és igenis a mi hibánk ha valamit elcseszünk, senki más nem tehet róla mert mi hoztuk a döntéseket amik oda vezettek. Kedvencem a témában:

És igen. Nincs "nagy árnyék". Csak mi magunk. Ultimately, mind egyedül vagyunk ott legbelül, teljesen belül.

Persze mindig vannak akik segítenek, de ezzel jobb, ha tisztában vagyunk. X3
Mostanában amúgy nagyon jól motivált vagyok. Ma éppen nem edzettem, mert bealudtam délután, fáradt voltam, de még tegnap is amikor tíz órát dolgoztam, hazaértem aztán edzettem. Max egy nap pihenőt megengedek magamnak egy nap, de már végre visszafüggtem az edzésre. Nyomom megint a húzódzkodást meg a fekvőt mint az állat, na meg a kettlebell-t, aminek Arzén mutatott be. Durva cucc, egy "laza" tíz perces edzést lenyomok vele és leizzadok mint az állat. :D Minden izomra rámegy, és nagyon jót tesz. 
Mikor így rá vagyok függve az edzésre ahogy kell, szerencsére már nem zavar hogy melóból jövök haza, vagy elfoglalt nap volt és akkor nem csinálom, hanem akkor is lenyomom mert "KELL". XD Ma csak a heti pihenőnapom tartom, de holnap már megint nyomom és a cél most a 13 húzódzkodás egyhuzamban, persze nem annyit csinálok hanem minimum 4x10-et, + fekvők + kettlebell utána, csak az első körben mindig annyit csinálok amennyit bírok, hogy lássam a fejlődést, múlt héten 10 volt még csak. X3 És most már végre valamicskét vizuálisan is fejlődök amúgy, nem mintha nagyon érdekelne, de azért az sem utolsó dolog. ^^
Nyomom még mellé a vitamint amit pedig Akai-san mutatott be nekem, ez is nagyon állat és sokat segít hogy sínen maradjak, na meg hogy ne legyek beteg. Ő volna:

Amúgy megint kínzom magam, elkezdtem újra a To the Moon-t. XD Ezúttal magyarosítással, kíváncsi voltam így milyen. Elég érdekes, cseppet sem rossz, bár amikor Dr. Neil Watts azt mondja hogy "fasza", ott kicsit felhúztam a szemöldököm. :D Ha pedig valaki úgy beszél angolul hogy "good ol' jhonny", vagy "whaddya say", azt nem "főtétlenű így khű fhódítani ahogyan ín írok mostan ee". XD Szóval pár helyen érdekes, de bírtam mikor a világítótorony tetején megjelentek és Neil egy "AZTABÜDÖSKUTYAÚRISTENIT!" felkiáltással fejezte ki nemtetszését, amire a "Nem vagy te székely." oltást kapta Dr. Rosalene-től. :DD 
És új dolgot is tanultam, az egyik jelenetben egy létező, élő pszichológust említenek meg, aki "könyvet írt a témában", utalva ezzel River betegségére, és rákerestem, rövid úton el is jutottam magához a betegséghez, amit sose tudtunk hogy végül is konkrétan mi, de most megvan: 
https://en.wikipedia.org/wiki/Asperger_syndrome
Tök érdekes így végiggondolni az egészet, sokkal több minden érthető meg minden. :) Érdekes. ^^

Na megyek alszok, kicsit random lett ez a bejegyzés, de hát na. Mint én.