Hogy pontosan mit jelent ez, még manapság sem tudom, de egy kicsit most már úgy érzem, felnőhettünk. Emlékszem, apám illetve Rick is azt mondta, az ember még olyan 25 évesen is apja-fia. Nagyon is igaz, sőt, vannak akik még 30 évesen is, akkor is, ha tudom, hogy én személy szerint hamar, talán túl…