Felnőttünk

Hogy pontosan mit jelent ez, még manapság sem tudom, de egy kicsit most már úgy érzem, felnőhettünk. Emlékszem, apám illetve Rick is azt mondta, az ember még olyan 25 évesen is apja-fia. Nagyon is igaz, sőt, vannak akik még 30 évesen is, akkor is, ha tudom, hogy én személy szerint hamar, talán túl hamar felnőttem, ha azt a definícióját vesszük a felnőttségnek, amit a legtöbben gondolnak.

Mégis úgy érzem, nem tudom, hol a határ. Most teljesen elmosódott. Régen, mikor még pontosan éreztem hogy "még gyerek vagyok" (jó régen volt), akkor úgy gondoltam, nem látom előre a tresholdot, a határt, a pontot amitől kezdve felnőttnek érzem magam, majd ha eljön megtapasztalom, és érzem, mikor átléptem.
Most jelenleg úgy érzem, hogy már réges régen átléptem, de észre sem vettem, ugyanakkor nem érzek semmi különbséget. Az jut eszembe, mikor a To the Moon-ban Jhonny elveszi feleségül River-t és megkérdezi, érez-e valami különbséget, most, hogy a gyűrű rajtuk van.
Egyrészt mit jelent az, hogy felnőttnek lenni? Ha elhagyni az olyan dolgokat amit kiskorunkban, 5-10-15 éve csináltunk, akkor soha nem leszek felnőtt. :D Ugyanúgy játszok, bunyózok, edzek, ebben lelem örömömet. Azon kívül még rengeteg skillt összeszedtem, mosok főzök takarítok, dolgozok, fizetem a csekkeket, számlákat, mindent amit kell, és házra gyűjtök. Ez felnőtté tesz? Nem tudom, nem hiszem, mert igazából 10-12 évesen is ugyanúgy házra, saját lakásra kezdtem el gyűjteni, amikor a nagymamámtól kapott kis kétszázasokat gyűjtögettem hónapokig, hogy aztán betegyem a bankba. Nem verem el a pénzem, nem nagyon veszek semmit, csak teszem tartalékba, most ugyan a diákhitel kivett belőle sokat, ez kis kerülő volt, de mióta azóta elindultam újra nulláról, nagyon megindultam.
A felelősség? Már nagyon kis koromban szembesítettek azzal, hogy mi az, és nyomás volt rajtam, hogy megtanuljam magamtól kezelni a helyzeteket amibe kerülök, hogy egyedül is szembe tudjak nézni bármivel. Ami nem tett jót abból a szempontból, hogy jól kialakult a refluxom, ami még mindig megvan, de jó volt, mert tényleg önálló lettem tőle.
Szóval szerintem a határ nagyon elmosódott, elmosódik, nem tudom megállapítani, mi alapján lehetne ezt megmondani.
Legalábbis, magamra nézve. Nyilván ez emberfüggő. Vannak olyan emberek, akik kicsit igyekezhetnének jobban, hogy megálljanak a saját lábukon, de mindegy, mindenki a saját tempójában halad.
A lényeg inkább a folyamat, hogy milyen fura ma visszatekinteni, és látni az utat, amin mind végigmentünk, hogy most hol tartunk, és mi vezetett ide. :)
Legyen itt egy kis behelyettesítős feladat, csak mert nem akarok neveket, még aliasokat sem írni, meg így legalább mindenki félreértheti ahogy akarja, vagy több jellemzést is magára húzhat.

Ott vagy te, aki mostanra még határozottabbá vált az eleve határozottból. Ma már semmi nem tudna megrendíteni és mindenki tudja hogy erős vagy, de rajtam kívül mindenkinek csak halvány fogalma van arról, hogy mennyire. Még én sem látom az erőd végét. Úgy ahogy én sem, te sem hagytad el semmi régi szokásod, jellemződ. Te és én voltunk azok akik miatt igazán megtanultam, mennyire nagy hazugság az, hogy az emberek változnak. Azok a dolgok amik meghatároznak minket, sosem változnak, hiszen emiatt vagyunk azok akik, a hibáink a személyiségünk egyik építőköve.

Aztán ott vagy te, aki annyi idős kb mint én, de mégis, mikor megismerkedtünk, annyira sérülékeny voltál. Azóta támogattalak ahol tudtalak, és te is erőssé váltál, és eleinte még én is mentem hozzád párszor segítségért, mikor én éreztem magam gyengének. Mindig kicsit megzavarodtál, ha valami nagyon új dolog jött, és egyszer nagyon szigorú voltam veled, mert azt hittem, végleg elveszítelek, de kellemes meglepetés volt, hogy "visszatértél". Talán neked akkor jött el a pillanat, hogy felnőtté váltál... És azóta is tudod, mi az igazán fontos számodra.

Ott vagy te, aki kicsit később csatlakozott be hozzánk... Annyira minimálisat változtál, hogy ha mondanom kéne valamit, akkor csak annyit tudnék mondani, hogy olyanná váltál, amilyenre mind számítottunk. :D Más felnőttnek látna, de mi ugyanolyan bolondnak látunk, mint magunkat. Ha az érettséget a felnőtté válással együtt emlegetik, akkor mi nem vagyunk felnőttek, de soha nem is leszünk. :D

Vagy te, akit már akkor ismertem meg, mikor én "felnőtt" voltam, de te sem voltál kevésbé érett, csak fiatalabb, hiszen azt már akkor tudtam, hogy annak az életkorhoz semmi köze. Örülök, hogy amíg ismertük egymást, talán jó irányba tereltelek, tereltük egymást, és talán segítettem, de a jelen történései, és az, hogy most milyen vagy, elgondolkoztat a cselekedeteim helyességén. Nem mondanám, hogy megváltoztatnék bármit, ha másképp tehetném, mert a végeredmény mindig ugyanaz, ezt mind tudjuk, de csalódott vagyok, és dühös. Most az egyszer nem magamban, és nem magamra. Mégis, érdekes volt nézni, hogyan változik meg az, hogy hogyan reagálsz egyes dolgokra, ahogyan megváltozott a társaságod, a körülményeid. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen leszel. Furcsa.

Ott vagy még te, akitől pedig szintén sokat tanultam, már fiatal koromban. Szinte együtt nőttünk fel, olyan értelemben, hogy sok tekintetben mi voltunk egymásnak az elsők, és az élet során megtanultam, hogy bizony ez elég fontos dolog, és ellentétben sok mindennel az életben, ezt nem lehet semmivel sem megváltoztatni. Te is máshol vagy már, teljesen más , és mégis hasonló utat jártál be mint én, és mindketten jó helyen vagyunk, és ez boldoggá tesz. :) Szeretem látni mikor valaki - aki az életem szerves része volt, de már valamiért nem az (itt nem kell rosszra gondolni, lehet az költözés is egy jobb helyre, vagy új állás, akármi), kicsit távolabb van tőlem - jól érzi magát, és boldog. Te is sokkal érettebb lettél, vannak dolgok, amikből talán több előnyöd származhatott volna, ha másképp döntesz, de ez nem az én dolgom. Na meg sokszor inkább hozzuk a rossz döntést, de az a miénk legyen. :) Boldogabbá tesz minket, mint egy jó döntés, amit nem őszintén mi akartunk, vagy egyenesen más hozott helyettünk. :D

Aztán ott vagy te, akire nagyon mérges vagyok! Majdhogynem egyidősek vagyunk, és kb ott kéne lenned az életben, önállóságban mint nekem, de csak tökölsz! Értékes, erős ember vagy, de mégis olyan emberekre pazarolod a figyelmed, és hagyod magad befolyásolni általuk, akik egyáltalán nem biztos, hogy neked akarják a legjobbat! Igen, szem előtt tartják azt, hogy mi a jó neked, de lehet hogy a saját érdekeiket egy kicsit jobban. Ez már eszedbe jutott? Tisztellek, pont a tehetséged és a kitartásod miatt, de át kéne értékelned a céljaidat és az álmaidat, mert elpazarlod az idődet. Már te is lehetnél önálló és felnőtt, de hagyod hogy megmondják neked, mit csinálj. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem tudod eldönteni, mi a legjobb neked. Remélem, hamar észhez térsz, aztán újra összefelébb indul a két út, amin haladunk.

És végül te, aki talán leginkább jár egy cipőben velem. Mosolygok, amikor arra gondolok, hogy a kettőnk útja mennyire megegyezik, és örülök, hogy mindent ennyire jól reagálsz le. Nem tudom, hogy hogy a fenébe sikerült összekeverednünk, már nem is igazán emlékszem, de sosem hittem volna, hogy ennyire fontosnak érzem majd a jelenlétedet az életemben. Talán azért értjük meg egymást ennyire jól, mert ennyire hasonlítunk, pedig ismerek olyat, aki hasonlóképpen nagyon hasonlít hozzám, de vele sosem értünk egyet. :D Kalandos a te utad is, és jó nézni, ahogy a kihívásokkal megküzdesz, és győztesként kerülsz ki mindből (de nem sértetlenül, és így a jó (Y) ). Tudom, hogy szereted a kihívásokat, ahogy én, ezért még ha fáj is, akkor sem kérsz segítséget, még akkor sem hagyod hogy segítsen valaki, mikor már érzed hogy hamarosan belepusztulsz abba amit csinálsz, ahogy én... :) És a legjobb, hogy én sem tudom, ez mi a szarért jó. XD De a végén mégis jobban érzem magam, mondjuk én az évek során kicsit felengedtem, most már sokkal "engedékenyebb" lettem, hagyom másoknak, hogy segítsenek. (Csak halkan, nehogy valaki meghallja: Örülök, hogy nekem néha azért engeded mégis, hogy segítsek. X3)

Szóval mind-mind hosszú utat jártunk be, és többségünk tanult is a hibáiból, vagy ha nem is hibáiból, az élet adta kihívásokból. Nem feltétlenül kell hibáznunk valamiben, hogy valami újat tanuljunk. Főleg hogy itt vagyunk egymásnak, és egymás hibáiból is tanulunk, meg olyan emberekéből, akik nem az életünk szerves része (Okos ember más kárából tanul). Ami amúgy ezen az egész felnőtté váláson elgondolkodtatott, az az Usagi Drop című manga.
Ebben a főhős a 30 éves Daikichi (úristen, lassan én is 30 leszek, már ahhoz vagyok közelebb mint a húszhoz. O___O), akinek meghal a nagyapja, és mikor a szertartáson megjelenik, ott egy számára ismeretlen hat éves kislány. Később mondják neki, hogy ő a nagyapa eltitkolt lánya, aki egy másik nőtől van, de őt nem tudják, hol van. A szertartást követően megpróbálják megbeszélni, ki vegye be a fiatal Rin-t, de mindenki csak mutogat meg kifogásokat keres. Daikichi ezt egy idő után annyira megelégeli, hogy a végén ő veszi magához Rin-t aki már az elejétől kezdve megbízik benne.
Itt jön a legnagyobb kihívás persze, az addig agglegény Daikichi aki eddig csak magával törődött, legnagyobb gondja meg felelőssége a munka volt, hirtelen egy hatéves kislány nevelőapja lesz. Jönnek a kihívások, gondok, a felelősség, az aggódás a többszörösére növekszik... Nagyon érdekes betekintést mutat ez egyrészt abba is, milyen VALÓJÁBAN szülőnek lenni, na meg ahogy Rin felnő, mit jelent ez a felnőtté válás, és milyen utat jár be az ember. Az is érdekes, hogy mennyire látszik, hogy mennyit jelent pl tíz év, mondjuk Rinnek hattól míg tizenhat éves lesz, addig Daikichi "csak" 30-ró 40-re megy. Ha belegondolunk, minél idősebbek vagyunk, annál kevesebbet jelent egy év, öt év, tíz év. Már ha azt nézzük, hogy ránk nézve.
Szóval nagyon érdekes manga, később nagyon sok fordulat is van benne, anime is van belőle, de az csak Rin és Daikichi "kiskorát" mutatja be. :)
Ha gondoljátok:

https://www.youtube.com/watch?v=PlWk-96JHz4

Ez egy furcsamód jó anime, szerintem teljesen áthozták a manga feelingjét. O.o Itt még hozzá is ad, hogy a zenét, a hangokat is eltalálták, szóval nagyon jó, azt hittem, csalódás lesz az anime a manga után, de nem! ^^

Na megyek mert kettle bell, kettlebell, kell a bell, jingle kettlebells, és bellkettle! PERKELE!