A minap láttam, hogy Markiplier, egyik kedvenc youtuberem feltöltött egy új videót OneShot címmel, és elég ismerősnek tűnt. Ahogy ráklikkeltem, láttam, hogy egy másik RPG makeres játékról van szó, és egyből észleltem, hogy hé, de hát ez megvan nekem Steamen. Pár percig néztem a videót, aztán hamar meg is állítottam, mert már akkor leesett, hogy ezt én végig akarom játszani. :D

Ez az egyetlen gond egyébként a steammel, hogy sok játékom van, nagyon sok fel sincs telepítve (mert minek lenne amúgy ha nincs időm vele játszani, egyszerre max 2-3 van feltelepítve aztán azok között váltogatok amikor van némi időm játszani), de sokkal úgy vagyok, hogy feltelepítem, elkezdek vele játszani egy kicsit, de úgy elsőre nem nyeri el a tetszésemet, játszok vele 10-20 percet, vagy teszem azt fél órát, aztán utána csak úgy ott marad, és nem viszem végig csak ott hagyom, hogy “na ezt is végig kellene vinni ha már feltelepítettem”, de ha már azért tolom hogy végig legyen vive (←mi ez a szó), és nem azért mert annyira tetszik meg élvezem, akkor már régen rossz azt hiszem. XD

Na de vissza a témához. El is indítottam a játékot, és már az első pár perc után láttam, hogy mennyire más ez a játék mint az átlagos rpg makeres játékok manapság. Az alap koncepció és történet nagyon jópofa és kidolgozott, de a legkomolyabb az, hogy a játékos folyamatosan “tartja a kapcsolatot” a főhőssel, lényegében sokszor “beszélgetned” kell vele, és így kezdesz el hozzá kötődni, megismerni a karaktert, ami azért veszélyes, mert nem csak külső szemszögből, megfigyelőként nézed a történetet, hanem abszolút részese vagy, még jobban kiérződik az, hogy a döntések amiket hozol hogyan befolyásolják a dolgok kimenetelét.

Ezen kívül a legtöbb rejtvény megoldása magába foglalja a számítógépedet magát, szóval néha a játék megváltoztatja a háttered, létrehoz egy fájlt a gépeden amit meg kell találnod, vagy épp kikapcsolnod a monitorod ahhoz, hogy egy bizonyos változást elérj a játékban.


Ahogy egyre inkább kibontakozik a történet, és egyre többet kommunikálsz a főszereplővel és a világgal, a játék egyre jobban válik ennek, a valós világnak a részévé és egyúttal a játék maga válik számodra is létező, valós világgá.
A csavarok amik benne vannak nagyon megdobják a hangulatot, és rendkívül váratlanok, de nagy hatással vannak a játékosra, rád, mert annyira részesé válsz az eseményeknek. Az egyetlen dolog ami ennél is súlyosabb, az a döntés. Mivel azért te irányítod az eseményeket, és egyben megfigyelő is vagy, mert a dolgok történnek "maguktól", neked kell a legkomolyabb döntéseket meghozni.
Na én alapjában véve elég határozott vagyok és könnyen döntök, meg általában látom hogy számomra melyik a legésszerűbb, leglogikusabb döntés, természetesen az érzéseimet is beleszámítva a szituációval kapcsolatban.
Itt mégis képesek voltak olyan döntés elé állítani, hogy öt percig őrlődtem, mire végre választani tudtam, de bátran állíthatom, hogy ekkora nyomást még életemben nem éreztem.

És itt most nem csak arra gondolok, hogy a játékokban amikkel eddig játszottam, konkrétan úgy értem hogy úgy mindent egybevetve az életben. Azért így mondom, mert az életben általában elég hamar döntésre tudunk jutni, főleg hogy “time limit” is van, a másik meg hogy mindig sok tényezővel tisztában vagyunk, ergo sokkal könnyebb dönteni. Minél tisztábban látjuk, mik lehetnek a döntéseink végkimenetelei, annál egyszerűbben döntünk, és nekem pl az életben sosem jelentett nehézséget dönteni bármiben. Itt viszont mivel teljesen immerzív a játék és lényegében az életed részévé válik (tényleg), nem azt érzed mint a többi játéknál, hogy úgyis mindegy mert csak egy játék, nem, itt ugyanúgy a te lelkiismereteden fog száradni a döntés eredménye, és ezt úgy értem hogy utána tényleg ugyanúgy rosszul fogod magad érezni ha rosszul döntesz, mintha mondjuk a való életben komolyan megsértettél volna valakit aki nagyon fontos neked, ne adj isten elveszítettél volna valakit a szeretteid közül.
Nem teljesen lehet ezt elmagyarázni, ez annyira egyedi élmény hogy az érti csak igazán, aki keresztülmegy rajta.

A másik aspektusa a játéknak az, hogy mennyire betekintést ad a mesterséges intelligencia, meg a robotok világába, amit eleinte nem is gondoltam volna, mármint hogy ilyen dolgokkal kapcsolatban is mutatni fog újat. A mesterséges intelligencia, a gépek “lelke”, a szellem a gépben mindig is téma volt, már azóta, hogy komolyabb számítógépeket készítettünk, utána pedig programokat, amik “gondolkoznak”. A lényeg itt az lenne, hogy egy robot, számítógép, egy AI (Artificial Intelligence), nem lehet annál okosabb, mint amit mi megtanítunk neki. Nem tehet szert magától új tudásanyagra, nem lehet kreatív, nem lépheti túl a programját, nem lehet intelligensebb.
Vagy mégis?
A mai AI rendszerek annyira komolyan vannak megprogramozva, hogy néha az már ijesztő. Sokszor a tanulás folyamatait látjuk rajtuk, és ez elég félelmetes tud lenni. Elég csak arra a sakk-AI-ra gondolni amit leültettek egy világbajnok sakkozó elé. A sakkozó az első körben képes volt megverni a gépet, aztán utána 30 játékból egyszer sem. A gép az első körben mindent elkövetett, hogy legyőzze a sakkozót a saját programozása alapján, de a sakkozót segítette a saját taktikája és játékstílusa. Kimutatták, hogy az első játékban a gép kiismerte a stílusát, és onnantól kezdve azokra a lépésekre amikre az első játékban “nem készült fel”, is odafigyelt… Creepy.
Elég ha csak a starcraft 2-t nézem, ahol az AI olyan intelligensen viselkedik, hogy sokszor mintha profi játékosok ellen játszanék. Emlékszem hogy az első starcraftban simán exploitoltuk az AI-t, mert hamar megtanultuk, mire mit reagál, és hogyan. Itt meg szinte a gép játszik már velünk ugyanúgy és tanulja meg, mi mit csinálunk egy bizonyos helyzetben. Elég lenyűgöző, valóban, de biztos hogy ezt akarjuk? XD
Tényleg csak addig gép a gép, amíg azt tudjuk rá mondani: Nézd, a hülye gép…
Mikor tudjuk, hogy kiszámítható, és egy pontot nem tud túllépni, és ez a programozása. A mai világban ez már sok gépben nincs benne, ahogy a komolyabb keresőmotorok meg számítógépes játékok AI-jai olyan döntéseket hoznak amiket mintha más, számítógép előtt ülő emberek hoznának.
A játék is felveti ezt a kérdést, és inkább egy kicsit filozofikusabb irányból közelíti meg a kérdést, és kicsit a robotika három alaptörvényét is megpendíti, és leginkább az elsőt:

1.A robot may not injure a human being or, through inaction, allow a human being to come to harm.

Isaac Asimov híres alaptörvénye. Ehhez hozzátartozik a második kettő is, ami egy teljes kört KÉNE hogy bezárjon, de sok filmben is láthattuk, hogy nem mindig így van ez, és a mi hibánkból.
Ha belegondolunk, logikus. Oké, hogy megírunk egy programot, de minden programban lehet egy kis hiba, és a számítógép, mivel számítógép és erre van beállítva, sokkal jobb az ilyen hibák megtalálásában mint az emberi agy.
Érdekes, hogy itt, ebben a játékban az első törvény az, ami “megbolondítja” a gépet, az, hogy meg akarja védeni a főhősünket. De kitől? Tőlünk? Önmagától? És ha tényleg így van, akkor miért áll az utunkba, miért nem segít? Talán ugyebár pont azért, hogy ne tegyen kárt magában?
Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk a játék során, és nagyon-nagyon-nagyon érdekes módon.

A happy end fogalma ebben a játékban teljesen átértékelődik.
Most, hogy itt ülök, és végigvittem teljesen a játékot, nem tudom újra elindítani. Sőt, úgy is van megcsinálva, hogy ne is tudd újra elindítani. Ez nem egy játék. Ez az életed része.
Ugyanúgy érzem magam, mint amikor az életben… Segítesz valakinek, és tudod, hogy jobb lesz neki, de valamilyen szinten elveszíted az illetőt. Tudod, hogy emlékezni fogtok egymásra és boldog emlékek fűznek titeket egymáshoz, és mindkettőtöknek jobb lesz azon az úton amire egymást rásegítettétek, de nem lesztek már együtt annyit, vagy egyáltalán nem.
Itt nem egy gyerekkori barátra gondolok mondjuk, hanem tegyük fel hogy megismersz valakit, jó barátok lesztek, és kölcsönösen segítitek egymást, majd egy rövid idő után elváltok. Nehéz szívvel, de azért örömmel.
De tényleg így van? Úgy értem… A legtöbb játékot például ha nagyon tetszett, végigjátszhatod újra, és igaz, hogy nem lesz ugyanolyan mint az első alkalom, újraélheted az eseményeket. Ez nem ilyen. Ez nem játék, hanem ahogy írtam, az életed része, egy emlék. Valami, amit egyszer végigcsinálhattál, akkor és úgy ahogy csináltad, és vége, emlék marad.

You only have One Shot.

És így is, hogy tudom, hogy jól döntöttem…
Hiányzik Niko. :(