az élet utazás.

Gondolkodós

2015/01/13. - írta: Erendir

Na itt vagyok megint, hogy osszam az észt.

Mostanában megint rám jött az, mint amit régen is csináltam tulajdonképpen, az hogy mindenféle dolgon gondolkozok, fogok egy témát és elfilozofálgatok rajta, és ezért megint úgy éreztem, hogy bolgolnom kell, mert annak idején még amikor elkezdtem a blogolást, akkor is úgy kezdtem az egészet, hogy az ilyen gondolkodnivalókat, amiken elmélkedtem, megőrizzem.
Egyrészt azért, hogy nekem meglegyen, ha esetleg később meg akarom nézni újra, ami egyébként néha tök tanulságos, vagy éppen vicces, másrészt meg azért, mert gondoltam, megosztom másokkal is, hátha érdekel valakit, és annak idején mikor azt a blogot csináltam, tetszett is sokaknak. ^^

A legutolsó téma pedig amin gondolkodtam, az az egyedüllét, a magány. Jó, azt tudom hogy sokat beszélek/beszéltem már alapból róla nemrégiekben, de most kivételesen nem panaszkodni akarok. XD Egyszerűen csak gondolkodtam, és rájöttem egy-két dologra.
A múltkori bejegyzésben említettem, hogy megismerkedtem egy lánnyal, és beszélgettünk egyszer-kétszer, de kicsit meghalt a konverzésön köztünk. Azóta másokkal is beszélgettem, és rájöttem, hogy úgymond "velem van a baj", úgy értem hogy lényegében én voltam az oka annak hogy nem beszélgettünk annyit, mert mikor az említett másokkal beszélgettem, éreztem érdeklődést, előbbi hölgyeménynél pedig nem igazán. Most olyan érdeklődésre gondolok, amit akkor érez az ember amikor meg akar ismerni valakit, amikor barátok akarunk lenni valakivel, mikor egyre többet szeretnénk megtudni róla, beszélni és hallgatni, megtudni a lehető legtöbbet a múltjáról, a jelenjéről és a jövőjéről. Közös emlékeket gyártani, hülyéskedni, együtt játszani, kirándulni, elmenni valahová.
Vannak bizonyos emberek akikkel ha beszélünk, érezzük ezt, érezzük hogy felkelti az érdeklődésünket, és vannak emberek akikkel ezt nem érezzük. Az ilyen emberekkel én nem tudok sajnos hosszabb ideig beszélgetni, mert hogy is mondjam, elveszítem az érdeklődést, úgy érzem, nincs okom a próbálkozásra.
Tudom, önzőség meg bunkóság, de olyan emberekre pedig nem szánok, "pazarlok" időt, akikre nem érdemes, akiktől én nem leszek több, nem gazdagodok emlékekkel, élményekkel, intelligenciával, vagy bármivel.
Tapasztalataim szerint pedig akik próbálják az én érdeklődésemet felkelteni és nem sikerül nekik, azok meg egyből, vagy legalábbis hamar megutálnak és sértődöttek, hogy nem figyelek rájuk, úgymond nem veszek róluk tudomást, mert sajnos bizony az én jellemem olyan, hogy ha valaki nem érdekel, idegesít, vagy zavar, nagyon csúnyán semmibe tudom venni. Ez pedig bosszantó azoknak, akik fel akarják kelteni az érdeklődésem, akkor meg főleg, ha látják azt, ha mással jóízűen nevetek vagy beszélgetek, ezért egyenesen utálni tudnak valamiért, nem tudom ennek miért ÉN vagyok az oka.
Na de hogy is kapcsolódik ide az egyedüllét ugyebár. Az alap az, hogy én egyedül vagyok, ahogy eddig is mindig voltam. Már kiskoromtól kezdve nagyon sokat hagytak egyedül, és hamar hozzászoktam. Alapértelmezettnek vettem azt, hogy egyedül vagyok, és megtanultam, hogy nagyon sokszor nem számíthatok senkire, persze ugyanakkor azt is, hogy lélekben lesznek olyanok, akik mindig velem lesznek, akkor is ha "fizikailag egyedül vagyok". Éppen ezért sem csináltam problémát belőle sosem, ha egyedül kellett utaznom, várnom, vagy ha épp napokig senkivel nem találkoztam, mert nekem ez volt az alap. Ha valaki beszélget velem és utána egyedül kell hagynia, vagy nekem van dolgom, a mai napig csodálkoznak az emberek, milyen jól elvagyok egyedül. Talán inkább a gondolataimmal, egyébként. 
Aztán vannak emberek akik beszélgetni akarnak velem, keresik a társaságom. Jobb esetben én is az övükét, és akkor sokat beszélgetünk, de olyan is van, hogy én annyira nem keresem valaki társaságát de ő az enyémet igen, mert hajlamos vagyok magamtól alapértelmezetten annyira egyedül lenni hogy nem is teszek ellene. XD Ilyenkor örülök, mert lehet hogy adott esetben én is kedvelem amúgy a másikat, csak nem keresem emiatt eleinte, és mikor már jobban megismerjük egymást, barátok leszünk, akkor úgyis többet beszélgetünk.
Mivel nem igazán csinálok problémát az egyedüllétből, így nem is érzem magam magányosnak sokszor, de nem érezném, hogy ez annyira nagy gond lenne. Valahogy inkább preferálom azt, hogy az igazán jó barátaimmal tartom a kapcsolatot, és mellette egy-két itteni emberrel jobban megismerkedem, és barátokat szerzek. Nincs szükségem arra, hogy egy bizonyos társaság része legyek, hogy mindenki elfogadjon és kialakuljon rólam egy általános kép, hogy én ilyen vagy olyan vagyok. A másik pedig hogy nekem amilyen fontos a barátság, olyan nehéz is kialakítanom. Attól még hogy ismerek valakit, és van pár közös témánk, még nem lesz valaki a barátom. Ha már közös élményeket is akarunk mindketten szerezni, tudunk hülyülni meg ilyesmi, amellett hogy megismerem, egyre többet tudok róla, akkor már beszélhetünk barátságról, bizalomról.
Ha pedig elveszítek egy barátot, nagyon szomorú vagyok. Sajnos már történt is ilyen, nem is olyan régen ráadásul, valami butaság miatt, és ilyenkor mindig rosszul érzem magam, mert tök mindegy mi van, akkor is én érzem magam hibásnak és annak, akinek bocsánatot kell kérnie, de a legrosszabb csak az érzés maga. Mikor belegondolok, hogy a bizalom és a közös emlékek által kialakított biztonságérzet hová tud tűnni a másik részéről? Ilyenkor mindig eszembe jut az a keserű érzés, hogy akkor előtte miért tudtunk olyan jól elbeszélgetni? A közös érdeklődés meg a bizalom csak hazugság volt? Amikor ezen gondolkozom, a végén mindig arra jutok végül inkább, hogy valószínűleg mindannyian változunk, az érdeklődésünk is, és elfogynak a közös témák, a másik már nem érdeklődik az olyan dolgok iránt, mint mi, és az órákig tartó beszélgetés helyett csak a kínos csönd marad két ember között. Ez szomorú mert így tényleg úgy tűnik hogy butaság miatt ért véget egy barátság, ami maradhatott volna ugyanolyan, de egyrészt ez az élet, (rendje?) másrészt pedig végülis ez a másik (vagy mindkettő) fél részére esélyt ad, új lehetőséget, hogy más érdeklődésű embereket is megismerjen.

A horoszkóp vicces dolog, és sokan hisznek benne, meg sokan nem. Én mostanában jöttem rá, hogy van elég sok olyan dolog ami tényleg bullshit, és van sok olyan dolog is, ami általánosan, mindenkire érvényes, csillagjegytől függetlenül, ezeknek nem sok értelmét látom. De vannak olyanok is, amiket kedvelek, amik általános tények, de tényleg magunkra ismerünk benne, és olyan dolgok ezek amik tényleg a mi csillagjegyünkre jellemző, ha körülnézünk és a barátainkat, családtagjainkat, vagy bárki random embert megfigyelünk, összekötő kapocs lehet.
Persze ezek se mindenkire jelemzők, ahogyan a vízöntőre, az én jegyemre folyton a hűtlenséget mondják, meg hogy független akar lenni, ennek ellenére ez nekem nem nagyon vágyam, sosem voltam se hűtlen, se arra nem vágytam mindig hogy szabad, független legyek, legalábbis nem jobban mint mások, hiszen gondolom mindenki a saját életét akarja irányítani, a megfelelő pontig persze.
A lényeg amit ebből ki akartam hozni, hogy az én csillagjegyemre azt írják sokszor jellemzőként, hogy a szerelemnél sokkal fontosabbnak tartja a barátságot, és a társa is legalább annyira kell hogy barátja legyen, mint a szeretője, gyakran még annál is jobban.
Na, hát ez például teljeseséggel tükrözi az én valóságomat. XD Amikor én ki tudtam valakinek mondani azt, hogy szeretem, előtte biztos az, hogy nagyon nagyon jó barátokká kellett, hogy váljunk, mielőtt egyáltalán megbíztam benne annyira. Ugyanígy, nekem fontos, hogy bízhassak, számíthassak arra, akivel ennyi időt töltök együtt, és bármikor, bármiről, bármennyit tudjunk beszélni, tehát legyen közös érdeklődésünk valamennyi, persze nem minden mert mindenkinek vannak egyedi érdeklődési körei is, és erre is szükség van, hiszen az ember szereti megismerni a mások által kedvelt dolgokat is, így ismerünk meg, tudunk meg új dolgokat, szélesítjük az érdeklődésünket, meg növeljük a tudásunkat, tájékozottságunkat.
Szerintem csak így lehet valakit szeretni, ha valaki a legjobb barátunk is egyben. X3 Szerencsére ez sokaknak meg is adatik, nekem is többször volt olyan szerencsém, hogy ez valahogy így volt.

Nemrégiben megtudtam, hogy majdnogynem egy hónap holidayt kapunk egy évre a melóban, ami elég jól hangzik, azt hiszem 20 napról van szó. Úgy, hogy emellé még ugye szabadnapokat is kapunk, ez elég jó, tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ember el tud menni mondjuk négy darab öt napos nyaralásra, ami bőven elég, hogy meglátogasson mondjuk egy másik országot, szórakozzon kicsit, kipihenje magát, és visszajöjjön. ^^ Azért eleve így adom elő, mert nem hinném, hogy arra használnám a holiday napjaimat hogy hazamenjek, annyira nem hiányzik maga az ország. Azok akik ott vannak igen, de akkor már inkább kireptetem őket én, aztán úgy ők is és én is boldogabb vagyok. :D
Mostanában inkább tényleg arra vagyok ráizgulva, hogy más országokat, vagy kontinenseket meglátogassak. Az USA inkább annyira nem izgat, ellenben Kanada eléggé nagyon, szintúgy Japán, ahová inkább talán csak nyaralni mennék, és hagyni, hogy benyomás tegyen rám az ottlét, hogy megtudjam, milyen ott. Svédországot inkább csak meglátogatni szeretném talán, szintén lecsekkolni, ott milyen az élet meg a környezet. Azért szeretném kicsit körbejárni a világot, mert egyrészt így, hogy félre tudok rakni és emellett költőpénzem is marad, tudok félretenni egy kis nyaralásra is (és olcsón meg is úszom), ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy ebben az országban szeretnék letelepedni ha megállapodok. Igazából maga az ország és az emberek nem tetszik jobban, mint Magyarország. Tetszik a fizetés, az hogy mindenkit elfogadnak meg sokféle ember van itt, meg hogy nyíltak, de az "igazi helyiek", az angolok buták és arrogánsak (jelentős részük), a klíma nagyon nem tetszik, és a kaja sem, meg pár fura megoldás. Őszintén szólva meg tudnám szokni ha nagyon akarnám, de az igazság az, hogy leginkább egy olyan országban szeretnék letelepedni ahol nem megszoknom kell, hanem azt tudom mondani, hogy igen, ez a hely nagyon tetszik, nekem való és imádom és itt akarok élni. Ezért is szeretnék kicsit utazgatni, körülnézni, hogy hol milyen. Otthon lenne persze a legjobb talán, csak nem látszanak változni a körülmények, M.O. kizsírozott szakadékban zuhan a korrupcióba meg az államcsődbe, egyre kevesebb az ember, a fiatalok menekülnek ki, az idősek pedig ott halnak meg. :/ A végén majd csak Orbán marad meg a cigányok, vagy jönnek majd az oroszok. Legalábbis ha így megy tovább.
Ja meg ugye lassan jön már a levegőadó is. XD Amióta kijöttem, csak két új adót vezettek be (nem viccelek, megyeadó és környezetvédelmi termékdíj), és még ki tudja hányfélét fognak így az évek során. A felsőoktatás is egyre nevetségesebb és igazságtalanabb, így nem akarnám a gyerekeimet ott felnevelni (már ha lesznek lol X3).

Szóval majd eldől, hol kötök ki végül, de az biztos hogy most már nem állapodok meg addig, amíg tényleg jól nem érzem magam a bőrömben. :) Most is így érzek persze, nem panaszkodom, minden király. ^^ De ha letelepedek, akkor lehet jobb is, ha meg már van lehetőséged elvenni a csirkecombot a szójafasírt helyett, akkor már miért ne, nem? ;)

Tehát mostanában mivel így megint elmélkedek, azt hiszem, visszatérek a régi technikámhoz, azaz amikor így el-el-elmélkedek (az mán szó he), felírom azt a témát ami eszembe jutott és sokat filóztam rajta, hogy eszembe jusson, hogy tudjam hogy miről és mit elmélkedtem, aztán majd leírom. X3 A vlogot is folytatni akarom, főleg hogy most már 20 megapixeles kamerával vehetem a telómmal (ami egyébként nemrég jött meg, és egy álom a mobil, sony xperia Z1 compact X3), csak valahogy ha hazaérek melóból, mindig van itthon valaki, az idő mostanság nagyon krumpli, meg nem mindig van kedven nekiállni vágni... De lehet hogy az elkövetkezendő pár napban lövök valami videót, valami olyat amit nem kell nagyon megszerkeszteni, vágogatni... Meglátjuk. :)

Addig is mindenkinek szép napokat, kosárlabdát meg puritengert, görögdinnyét és citromot, gumibogyót varázsbabot pöffeteggombát, fagurigát ingyéwifit és mézes mustáros légfrissítőt. OwO

 

Szólj hozzá!

2015 lol

2015/01/03. - írta: Erendir

BUÉK mindenkinek... XD 

Hát marha jól telt a szilveszterem mondhatom. :D Mivel karácsonykor dolgoztam, ezért szilveszterkor szabad voltam, illetve hát harmincelsején délelőttös voltam. Így hát volt lehetőségem nekem mázlistának itthon ülni a tök üres házban egyes egyedül egész este. XD

Emlékeimben felvetült az az esztendő amikor kb 12 éves lehettem, és Pápán, a nagymamámnál töltöttem a szilvesztert, és hogy ez még annál is unalmasabb volt mert akkor legalább volt tévé három csatornával meg finom sütik meg kaják. 
Most meg van teamspeak meg facebook legalább, ami jó mert legalább a barátaimmal tudtam beszélgetni meg írogatni. Ahogy sejtettem nem nagyon jött össze senki a csapatból, őszintén szólva erre számítottam így, hogy nem vagyok otthon... Na nem mintha nagyon most fontoskodni szeretnék, de én voltam az összekötő kapocs leginkább a többiek között, úgy érzem, és én szoktam összedörrenteni a társaságot többnyire. XD Bár lehet, hogy most nem is lett volna rá annyi lehetőség, még ha otthon vagyok sem.
Hát, lehet hogy kezdünk felnőni is, és mindenkinek ugyanúgy megvannak a dolgai meg a saját bajai, és bizony már nem arról szól hogy karácsonykor meg szilveszterkor szünet van a suliban aztán azt csinál az ember amit akar... Sőt, basszus, januárban már 24 leszek, szépen lassan bakker a harmincas éveim felé vánszorgok... Úristen. XD

Mondjuk legalább remélem addigra már lesz "komolyabb" okom arra, hogy nem tudom a barátaimmal tölteni a szilvesztert, if you know what i mean, te,  aki olvasod épp ezt. XD (mármint hogy bárki aki épp olvassa)
Most csupán ez az 1200 kilométer ami a gondot okozza. XD Mondjuk sokszor még akkor sem tudtunk már találkozni, ha ugyanabban az országban voltunk, szóval a távolság sosem gond, igazából erre minden téren rájöttem, inkább az ember időbeosztása meg a kötelezettségek.

Amúgy pedig egy szavam sem lehet a kintléttel! Magyar kaját is találtam, úgyhogy ma este sült gyulai kolbászkarikák meg két szelet sült kolozsvári szalonna volt hegyes erős paprikával meg kenyérrel vacsorára, így már én is mindjárt pirosfehérzöldben látom a világot. :D Na de tényleg, ez már hiányzott az itteni kutymuty kaják után. :3 Azért az otthoni rusztikus, ahogy én nevezem POWER ízeknek nincsen párja. XD

Na meg voltam ma bevásárolni megint. XD A decathlonban vettem húzódzkodórudat, proteint, meg egy új cipőt és egy rohadt jó pólót. Összesen igazából nem is költöttem kb 80 fontot (kb 32.000 ft), míg otthon szerintem ebből a proteint meg talán a pólót meg tudtam volna venni... szóval durva ez, másrészt meg hogy az otthoni havi 140.000 ft helyett (amennyit soha nem kaptam még egy hónapban otthon, kb 350 font) most kéthetente kapok 530 fontot ( kb 210.000 ft, 420.000 egy hónapban), úgyhogy nagyon sokat félre lehet tenni még úgy is, hogy minden kötelező dolgot kifizetek és még magamra is költök, igazából bőven... Soha nem éreztem még ezt, hogy minden hónapban tudok magammal is foglalkozni, venni valami új ruhát, cipőt vagy egy pólót, törődni az egészségemmel, vitamin, protein, edzés, rendes kaja, nem instant tészta... Hihetetlen számomra, és nagyon szokatlan azok után, hogy több mint öt évig minden fillért meg kellett számolnom. Annyira belém is égett, hogy most is mindenből azért a legolcsóbbat veszem, gyűjtöm a számlákat és szigorúan dokumentálom magamnak, mikor és mire költöttem, és pontosan mennyi pénzem van. :D 
Ami nagyon jó mert nagyon jól tudok spórolni, és még azért is jó mert most nem sírom el magam ha a számokra tekintek hanem inkább örül a fejem. XD

Egyébként azt hittem, sokkal nehezebben fogom itt bírni, de majd idekint is szerzek barátokat. Hát igazából annyira nem, mert az otthoniakkal ugyanúgy tudom teamspeaken meg skypeon meg facebookon tartani a kapcsolatot, és otthon se találkoztunk gyakran, szóval lényegében ugyanaz a status quo. 
És ahogy otthon is, itt is néha-néha próbálkozok barátokat szerezni, és hazudnék, ha azt mondanám végülis hogy nincs, mert már akár 3 embert is fel tudnék sorolni akik kedvesek, el tudok velük beszélgetni, és barátnak tudnám őket nevezni ha többet tudnának rólam vagy többet beszélnénk, de egyelőre csak kollégák akiket kedvelek és elvagyok velük. A többi kollégákat inkább kerülöm, mármint azokat akikkel már eleget próbáltam beszélgetni ahhoz, hogy rájöjjek, kurvára nem érdeklem őket és semmi közös témánk nincs úgyhogy azoknak meg mindegy. XD Akiket nem érdeklek már elejétől fogva azoknak nem fogok hiányozni az életéből, nem igaz?

Szóval egyébként minden oké, nagyjából lelkileg is. Volt egy hölgyemény, egy kínai lány, aki parkourozni szeret, szereti az animét meg a japán kajákat is meg egy csomó mindent amit én. Elkezdtünk beszélgetni, és eleinte tök jól eldumáltunk, de aztán csak én írogatok most már mindig, fél szavakkal válaszol csak, úgy látszik hamar elunta ő is a társaságomat, pedig szívesen megismertem volna részletesebben is, ezért próbáltam is írni mindenfélét, és kérdezni:

"-hmm i see , that's good and how were your "school days"? :)
23:55
My school days were good
I went to boarding school it was fun
Then I went to uni.
Sorry I don't really know how to make a conversation of these little normal things
-
no problem hehe maybe i'm just the one speaking too much Sometimes i just get carried away and tell about what things happened to me, so if i write too much just tell me :D
-
Ok
Hey im going to sleep now
Goodnight
-
00:11
oh
all right, good night then
sleep well, bye"

Szal... jaa. 
Mindegy biztos bennem van a hiba megint. XD Mindegy, attól még ismerkedek mindenkivel akivel tudok, hogy banánokat barátokat szerezzek, aztán alakul ahogy alakul. :) 

Fura, párkapcsolatos dolgokkal most jelenleg úgy vagyok, hogy... senkire nem pazarlok időt, pénzt, vagy figyelmet többé. Aki nem tanúsít érdeklődést felém, annak nem fogok a nyakában lihegni meg nyakamat törni hogy lenyűgözzem. Ha valaki kedvel, az akkor is kedvel ha nem try-hard üzemmódban teperek a figyelméért, ezt már megtanultam a tapasztalataimból eddig, hanem azért kedvel aki vagyok. Aki meg nem azért annak meg fuck off van. XD
Ezért döntöttem így, hogy akit nem érdeklek annak nemhogy nem rabolom az idejét, de önző leszek és szemét dög tudom, de az én időmet se rabolja. (hujuj! XD)
Úgyhogy ez van most, és jól vagyok. :) Jelenleg ha körbenézek, a barátaim közül akik párkapcsolatban élnek, stresszesebbek, sokkal több gondjuk van, és sokkal több a bánatuk mint az örömük, pedig a párkapcsolatnak pont az lenne a lényege hogy bla bla bla tudjuk mindegy. 
Szóval most így elvagyok egyedül pont emiatt is, és igazából élvezem a helyzetet. Dolgozok, amiért pénzt kapok, elég jót, a szabadidőmben edzek mint atom és pihenek meg azt csinálom amit szeretek meg akarok, szabad vagyok mint a madár, a szabadnapjaimon meg még inkább, aztán csinálok magamnak valami programot. :3

Amúgy miről is akartam beszélni? Ja igen, lényegében csak az új évet jöttem leírni hogy milyen ratyi volt, meg hogy nektek is boldog új évet kívánjak! :D Remélem a karácsonyotok is jobb volt mint nekem, mert azt is egyedül töltöttem, és senkitől nem kaptam semmit. >w< Azt hiszem ez az első karácsonyom mikor senkitől nem kaptam ajándékot. :D Illetve na hülye vagyok, mert elvileg Akai-santól kapok valamit csak majd megjön valamikor ha megoldjuk valahogy talán együtt vagy nemtom. XD

Remélem ti kaptatok azért új zoknit, bakancsot meg pulóvert, bakelitlemezt és süsüasárkányt, fehérasztalt telefont villanydrótot kiskutyát, kolbásszalámit kapcsolótáblát ananászosóvszert csokit mérőszalagot meg aromagyertyás zsepkendősótartó-ledlámpaszörpöt. Levendulával.

HÖ!

Szólj hozzá!

Karacsony, extrakkal

2014/12/26. - írta: Erendir

Hat ez a bejegyzes erdekes lesz, mert angol nyelvu bilentyuzeten irom, szoval a szep magyar betuk kimaradnak belole. O.o Meg furcsabb igy irni azert mert a y es a z fel vannak cserelve, szoval kb annyit backspace-ezek mint amennyit irok. XD Gepirasnal nagyon zavaro mert annyira megszoktam mar hogy melyik billentyu hol van, hogy nem egyszeru raszokni az uj kiosztasra. :D Ez eleg zavaro lehet majd ha uj gepet veszek. x_x

Na szoval hat eleg erdekesen alakul ez a karacsony egyelore. Itt Londonban vegulis 25-e az inkabb karacsonyoyos nap, nem 24-e mint otthon. A varos nagyon ijesztoen kiurult, mert Londonban nem sok angol el itt Londonban, sot inkabb azt mondanam hogy alig vannak, inkabb csak itt dolgoznak paran, de a hazuk, lakasuk mar kintebb van, Londonon kivul, itt pedig 98%-ban bevandorlok laknak, akik kozul pedig ugyebar az unnepekre szinten nagyon sokan hazautaznak. 
Also, 25-en itt egyaltalan nincs tomegkozlekedes, de totalisan. Nagyon furcsa, se vonat, se metro, de meg busz sem megy egy darab sem egesz nap. 

Ezek kovetkezmenye pedig, hogy itt vagyok egy nyolcmillios nepessegu fovarosban karacsonykor, szinte a varos kozepeben, az egyik legforgalmasabb ut mellett, es olyan szinten kihalt minden, hogy az hihetetlen. Kb 20 percenkent megy el egy auto az uton ahol maskor atkelni sem lehet, gyalogosok meg total nincsenek. XD 
A tobbiek szerint eleg ijeszto de en nagyon szorakoztatonak talalom. :D Tiszta silent hill egyreszt, masreszt meg mindig amikor forgalmas helyeken, varosokban vagyok, mindig probalom elkepzelni milyen lehet, hogy nezhet ki teljesen kiurulve, neptelenul, es milyen lehet ugy vegigmenni a kihalt utcakon hogy tudod hogy kozel s tavol te vagy az egyetlen a varosban.
Itt most pont ilyesmi a feeling. :D

Tegnap este jottem be a hotelba, mert ma delutanos muszakban dolgozom, ami azt jelenti hogy ma mar nem tudtam volna bejonni a tomegkozlekedes teljes hianya miatt. Ezert hat akik karacsony ket napjan dolgoznak azok bejottek mar tegnap este, es kaptunk szobakat ahol lehetunk es alhatunk. :3

Ezen felbuzdulva jol felpakoltam magam edesseggel, laptoppal, fulessel, mondvan hogy jol elleszek en online a barataimmal amig ezek vedelnek, mert az mar nyilvanvalo volt hogy mas nem lehet a program. XD 
Aztan persze, ahogy en meg azt elkepzeltem... Nem telt bele fel ora es mindenki beozonlott a mi szobankba (van meg kb 4 vagy 5 masik amik nagyobbak is), es mindenki elkezdett ott uvoltozni, kiabalni, visitozni mint aki teljesen meg van hulyulve, vagy epp ugy vihogni hogy a dobhartyam kiszakadt bele. 
Hat mondhatni kurva jol ereztem magam tole, en aki rohadtul nem arrol vagyok hires hogy kedvelnem vagy birnam az ilyet, vagy a hangos dolgokat. Na mindegy, igy elegge meg lett nehezitve a dolgom a jatekot es a barataimmal torteno beszelgetest illetoen.
Es mielott valaki a fejet csovalna amugy hogy akkor miert nem csatlakoztam a tarsasaghoz aki korulvett, hat ezert:
- Utalom ha reszegek vesznek korul
- Nem iszok alkoholt, de ha iszok akkor is tetemes mennyiseg kell egyaltalan ahhoz hogy elszeduljek
- Barmit probaltam mondani vagy bekapcsolódni a beszélgetésbe, akkor se hallották meg ha szinte kiabáltam, ha egy konkrét személynek mondtam valamit, csak simán elengedte a füle mellett, üvölteni meg nincs kedvem

Szóval így kb nem volt értelme próbálkoznom se hogy bekapcsolódjak a kiabálásba. Azt nem értem, ha volt a miénken kívül még 4 szoba ahová szét voltunk osztva azok akik itt aludtak a hotelben, és ezek mindegyike nagyobb volt mint a miénk és üresen álltak, akkor miért pont a mienkébe kellett becsődülnie mindenkinek? 
Másnap ez a kérdés szintén felvetült bennem, ugyanis fogtam magam és átmentem egy másik szobába még mielőtt eluralkodtak a körülmények, és ott próbáltam nyugodt körülmények között ellenni, de oda is bekopogtak utánam hogy mit csinálok. Az emberek miért akarnak a társaságomban lenni ha nem érdekli őket az amit mondok és tényleg, de tényleg nem emelem a színvonalat???
Na mindegy.

Ja amúgy visszatértek az ékezetek igen, mert a saját gépemen folytatom most az írást már.

Egyébként csak úgy elmúlt ez a karácsony ahogy jött, semmi extra nem volt. Talán ez az első karácsonyom amikor nem kaptam ajándékot senkitől. :D Őszintén szólva annyira nem hat meg, nem érzem valamiért hogy valamiből kimaradtam volna, de a barátaim (a családom) nagyon hiányoznak, szilveszterkor meg még jobban fognak, mert nekünk inkább mindig az volt a karácsony, mikor összejött a csapat és együtt ünnepeltük meg még egyszer a karácsonyt rendesen, egymás között, meg ugye a szilveszteri szokásos marhulás. :D De fog hiányozni... Remélem azért, hogy idővel ez majd változik, mert a következő évben valahogy másképp szeretném tölteni ezt a karácsony-új év időszakot, ha lehet.

Jut eszembe új év. Ha így visszatekintek az évre, és összegezni akarom (amit majd megteszek egy külön bejegyzésben szerintem úgyis később, mert szilveszterkor úgyis szabadnapos leszek), akkor elég szar egy év volt. XD Mondhatni semmit nem értem el azon kívül, hogy elutaztam otthonról és egy új életet kezdtem itt, és végre úgy érzem hogy van is esélyem arra, hogy kövessem az álmaimat és kiépítsek magamnak valamiféle jövőt, és ez nagyon jó.
Így, hogy itt kint vagyok, dolgozok, és a munkámmal pénzt is keresek, nem csak mínuszban vagyok hónapról hónapra, így sokkal könnyebb optimistának meg pozitívnak lenni, de kicsit visszahúz a magányom. De még ezt is könnyebb így elviselni, mert legalább magam megvagyok tök jól. :)
Még mindig nem érzem úgy, hogy képes lennék megosztani valakivel az életemet. Ez persze csak amiatt van, hogy még senki olyannal nem találkoztam, aki szeretne megismerni, és nem csak én őt. Mert utóbbival nagyon sokszor találkoztam és találkozok ma is, és itt kint is, de ugye ami kétemberes dolog az kétemberes dolog és nem csak tőlünk függ.
Az előbbi pedig tudom hogy létezik, mert arra is volt már egy csomószor példa (bármilyen hihetetlen is!!!). Úgyhogy próbálok türelmes lenni, de ez nem azt jelenti, hogy csak várok, hogy a sült galamb a számba repüljön. XD Csak  jó lenne ha akiknek írok, válaszolnának is, vagy tanúsítanának valami érdeklődést, jót tenne az önbecsülésemnek. OwO (Kipróbáltam egy "idekinti" ismerkedős oldalt és szimpi is, csak eddig még nem jött válasz, pedig sok mindenki szimpatikus ^^) De nem baj, tudom hogy lesz majd olyan akivel meg tudok ismerkedni és kölcsönös lesz az érdeklődés, csak idő kérdése.

Addig is elvagyok a melóval meg a barátokkal, próbálok ismerkedni, kicsit nyitni a világra, több kevesebb sikerrel, felülkerekedni a hülyeségeimen, a bizalmatlanságomon meg az önbizalomhiányomon, de szerintem mindenki fel tud sorolni önmagában is két olyan hibát, ami végigkísérte az élete során, hiszen senki nem tökéletes. :) 
Persze ezeket a hibákat mindenki próbálja kijavítani magában, és ez a jó, mert aki csak elfogadja, vagy még rá is tesz egy lapáttal (pl ha valaki hajlamos a féltékenykedésre és még inkább rádolgozik erre), annak túlságosan meghatározhatja az életét ez a pár tulajdonság.

Na de most ilyenekre nem térek ki, van még nagyon sok dolog amit le akarok írni és el akarok mondani, úgyhogy az majd marad a következő bejegyzésre. Most megyek vissza dolgozni. XD 

Mindenkinek minden jót, kellemesebb és jobb és boldogabb karácsonyt mint ami nekem volt, és boldog új évet! :D

Szólj hozzá!

Shin Sekai

2014/12/17. - írta: Erendir

Azaz új világ.  Mondjuk annyira nem új világ, inkább csak új kontinens, új ország.

Rá kellett jönnöm, hogy tényleg nagyon bennem van ez a felfedezős-felderítős-világot bejárós dolog. :D Eddig is szerettem utazgatni, új helyeket megismerni, és igen, sokszor ismeretlen helyzetekbe beleugrani, kis kockázatot vállalni, áldozatot hozni, és megoldani. :P

Mióta kijöttem, már rendeződtek is a körülmények. Bőven visszakerestem egy hónap alatt azt a pénzt, amit arra áldoztam, hogy itt új életet kezdjek, és még arra is volt pénzem, hogy vegyek magamnak egy-két dolgot. Immár itthon is nagyjából jól érzem magam, ami fontos számomra, mert nem csak aludni járok haza mint sokan, hanem edzeni és kikapcsolódni, és ha nem érzem magam otthon, otthonosan, akkor nem tudom kipihenni magam normálisan és ingerült leszek a melóban, azt pedig nem akarja senki.

A legnagyobb problémát csakis a pára okozza. Itt az óceáni éghajlat hatására minden házban olyan magas a páratartalom, hogy folyton minden penészesedik. Nem viccelek, még a hotelben is ahol dolgozom (négy csillagos!!!) penészedik a fürdőszobákban a plafon!
A mi szobánkban is oldalt a falak belülről penészesednek, és egyrészt nagyon ronda, másrészt szerintem nem is nagyon egészséges, szóval jövő héten hadjáratot indítok a penész ellen, párátlanító berendezések, tisztítószerek és fertőtlenítők segítségével.
A házak itt könnyűszerkezesek (legalábbis így mondják), magyar szakemberek szerintem többnyire a "tákolmány" szót használnák rá. Úgy képzeljétek el, hogy a házaknak nincs alapja (igen, komolyan XD), hanem egyszerűen meg van ásva egy pince minden ház alá (ahol felesleges dolgokat tárolnak és olyan büdös van mint egy kriptában és épeszű ember nem megy le), amit téglával kifalaznak (jobb helyeken), de a pincének nincs rendes beton teteje (hiszen mint mondtam nincs beton alap), hanem a házfalak a földön állnak a pince körül, a pince teteje pedig egy faszerkezet, ami egyben a földszint padlója. Ez azt jelenti, hogy amikor idebent ugrok egyet, a tőlem két méterre levő szekrény majd' feldől, illetve mindenki felébred a házban, illetve szerintem ha mindannyian ugranánk egyet az alsó szinten egyszerre, úgy leszakadnánk a pincébe, mint annak a rendje. XD 
Mivel nincs beton alap, ez a fa padló tartja az egész emelet súlyát, így minden fal, lépcső, korlát és minden fából és szőnyegből van, a falak esetleg gipszkartonból. 
A téglafal a pincében kitűnően felszívja a vizet magába, amit aztán a falak is felszívnak magukba, így folyamatosan penészesedik minden fal, esős napokon pedig konkrétan sötét vizes foltokban mutatkozik meg a falak kitűnő nedvszívó képessége.
A falakon látszik hogy sörösüveggel lettek elegyengetve, de ez már csak hab a tortán.

A gond az ezzel, hogy az angoloknak ez a normális. Egyszerűen annyira lusták, hogy az hihetetlen. XD Dolgozni nem tudnak, ha behajtanak négy csavart, a többit már másnapra hagyják mert nehogy halálra dolgozzák magukat, illetve ha valami elromlik, inkább megtanulnak élni nélküle vagy egyszerűen KIDOBJÁK, és vesznek újat. (De persze nem jobbat hanem valami ugyanolyan szart hogy az is elromoljon XD) 
Jó az, hogy optimisták, de ha a mosógép ereszt és elárasztja a konyhát majd' bokáig érő vízzel és erre azt mondják hogy jaaaj nem baj, legalább egyszerűbb felmosni meg tisztább lesz a padló, akkor azért megkérdőjeleződik bennem a nagy brit nemesség meg felsőbbrendűség mivolta, ahogyan a penészre is csak annyit mondanak hogy jaaaj semmi baj mindenhol van ne foglalkozz vele. :D  LOL
Ettől függetlenül nincs gond itthon annyira szerencsére, mert magyarokkal és románokkal élek együtt, és nem vagyunk ilyen igénytelenek és rendben tartjuk, fejlesztgetjük a házat, meg tisztaság van nagyjából, lehetőség szerint, mindenki megteszi amit tud. 
Csak meglepett, hogy az angolok ilyen magas lóról beszélnek mindenkivel akik külföldről jönnek, miközben sokkal igénytelenebbek mint mi, bevándorlók. :D 

De nem baj, ezzel is csak úgy vagyok, mint minden egyéb kritikával amit kapok másoktól. Nagyon jól viselem a kritikát, konkrétan nem érdekel. XD 
Illetve nem is az , hogy nem érdekel, hanem ha valaki kritizál, vagy baja van velem, egyszerűen csak igazat adok neki. Elkönyvelem magamban, hogy ez az ő véleménye, és nem ítélkezem. Hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam, kinek van igaza és kinek nem? Egyébként is, ez a világ pont azért jó, mert mindenki azt gondol amit akar, mindenki arról gondolja azt hogy helyes vagy épp helytelen, amiről csak szeretne, és ez így van rendjén. 
Én mindenkinek elfogadom a véleményét, de az enyémet sokszor inkább nem osztom meg, mert a tapasztalataim azt mutatják, hogy mások nem szeretik ha én elmondom a véleményem mert őszinte vagyok és szembesítem őket a valósággal. Így inkább nem mondok semmit és csendben maradok, elég nekem az, hogy én tudom, mit gondolok. Majd megosztom a véleményem olyannal, aki megért, meg akit érdekel is. :)

Az életben mindig ezt az elvet követtem. Mindenkinek megvan a saját, személyes tere, szabadsága, döntései. Ha valaki szeret velem lenni, akkor én is szívesebben töltök vele időt, még akkor is ha én annyira nem biztos hogy élvezem a társaságát, mint ő az enyémet. Bár ez néha elég awkward tud lenni, mert itthon sokszor ha elkezd velem valaki beszélgetni, tökre élvezi a társalgást, de egy idő után kifut a mondanivalóból amit el akar mondani nekem, de nem akar elmenni, csak ott van mellettem és érzem hogy gondolkozik, hogy mit mondjon, mert fent akarja tartani a társalgást. Ilyenkor én feldobok valami témát vagy mesélek valamit, de ezt csak egyszer vagy kétszer játszom el. Én a végtelenségig tudnék beszélni, de nem akarok untatni másokat a saját véleményemmel meg mondanivalómmal, ha csak nem kérdezi vagy érdeklődik felőle valaki külön. 
Ha továbbra sem mond valami újat az illető akkor inkább hagyom a társalgást, és részemről kicsit lezárom és a másik is érzi ezt, de ha nem tud mit mondani akkor sajnos nem tudunk beszélgetni, akkor nem fogom az idejét rabolni. Eddig egy olyan emberrel találkoztam, egyik kollégám, aki szintén hozzá tud szólni mindenhez, válaszol arra amit mondok, és nem csak hallgatja amit mondok. Az nekem nem beszélgetés. :/
Na mindegy. :3
A lényeg hogy kezdek már egy kicsikét leszokni arról, hogy mindig azzal foglalkozzak, hogy másnak mi a jó. Továbbra is van mit rajta javítani mondjuk, mert most épp mikor bankszámlát nyitottam, majdnem megrendeltem egy életbiztosítást. XD  Nem azért mert kéne vagy érdekelne a jövőm vagy befolyásolt volna a marketing szöveg vagy ilyesmi, egyedül azért mert arra gondoltam (meg láttam hogy próbál meggyőzni) hogy az ügyintézőnek az a dolga, hogy ezt eladja nekem és ha nem sikerül neki akkor lehet hogy a főnöke mérges lesz vagy nem lesz olyan eredményes a munkája. XD Aztán eszembe jutott hogy na, azért ennyire ne üljek át a másik oldalra mert aki ott ül velem szemben valószínűleg így is kétszer annyit keres mint én, valamint nekem is azért foglalkoznom kéne azzal, hogy mennyit tudok félretenni és ez mégiscsak anyagi és nem elvi kérdés, úgyhogy elutasítottam. ^^" De szarul éreztem magam. :/

Ha viszont elvi kérdésekről van szó, még mindig nem tudok leszokni arról, hogy azt nézzem, másoknak mi a jó. Ha valaki nem akar velem beszélni, azonnal levágom és békén hagyom. Ha valaki azt kéri, hogy segítsek neki, támogassam, beszéljek vele valamiről, azonnal ott vagyok mellette. Ha valakinek én azt ígérem, hogy mellette leszek amíg szüksége van rám (barátként gondolom most persze), akkor azt komolyan is mondom, és még egy ilyen ígéretet sem szegtem meg.
Ha valaki azt kéri tőlem, hogy hagyjam békén, akkor azt is azonnal megteszem. Nem érzem jogosnak azt, hogy valakitől azt kérjem, hadd legyek a barátja, hadd legyen közöm hozzá, ha őt zavarom, nem élvezi a társaságomat, nem kedvel. Akkor sem, ha nekem szükségem lenne rá, mert így is kevés barátom van. 
De akkor sem fogom senkire ráerőltetni magam, és tartom magam ahhoz, hogy mindenkinek tiszteletben tartom a döntéseit, főleg hogyha egy barátomról van szó, még akkor is ha épp arról van szó hogy ő már nem akar a barátom lenni. 
Többször is előfordult ez már az életemben, de megtanultam feladni. Az olyan dolgokat, amik nem csak tőlem függenek, képes vagyok feladni, hiszen lehet hogy másnak ezzel okozok örömet és ezzel lesz neki könnyebb, vagy jobb. :)

Rájöttem idekint, hogy még annál is kevésbé érdeklem az embereket mint otthon. XD Rájöttem, hogy nem szabad immár egyáltalán azzal foglalkoznom, hogy más hogyan befolyásolja az életem. Szomorú, de nem szabad arra építkeznem, amire eddig próbáltam, hanem arra kell koncentrálnom, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül szerezzek álmokat magamnak amiket megvalósítok, akkor is ha nem áll mellettem senki. 
Nem szabad arra összpontosítanom hogy itt vagy ott telepedjek le és családot alapítsak. Mi van, ha az, akivel a képzeletbeli jövőben együtt vagyok, egyszer csak meggondolja magát és nem velem szeretne lenni a továbbiakban? Vagy ha történik vele valami? Vagy ha a barátaim elszakadnak tőlem, vagy nem kedvelnek többé és tényleg tökegyedül maradok? Most már nem lepődnék meg semmin mert tudom hogy az élet, a sors mennyi mindenre képes, és még ha boldog vagy, az is csak időszakos, hiába hiszel benne, hiszen hinni kell, de nem tudhatod, mikor lesz vége.
Bármit, bármikor elvehet tőlünk, mindegy mi az vagy hogy milyen fontos nekünk. 

Szóval ezért van az, hogy azt tervezem inkább, hogy mindent amit megvalósítok, úgy teszem, hogy ne másokra hagyatkozzak. Ha lakást veszek itt, azt is magamnak, a saját pénzemből veszek, akkor is, ha időközben változik az életem, leszek valakivel, vagy ilyesmi. Eddig jó volt abba belegondolni hogy valakivel közösen építem fel a jövőmet, de most már úgy tudok csak rá gondolni, hogy még ha így is lenne, akkor is úgy tegyek mindig, hogy ha valami rosszra fordul, magam is meglegyek... Ez a gondolat nem tesz boldoggá, de kezdek megbarátkozni vele. ^^"

Most tök jól vagyok, mert két szabadnapot kaptam egymás után. ^^ Jól esett, azután, hogy úgy dolgoztam hogy 7 nap meló-> 1 szünet, hét nap, szünet, hét nap, szünet. XD Holnap megnézem a beosztást, és kiderül, megfontolta-e a managerünk az ajánlatomat, hogy dolgozni szeretnék szenteste és szilveszterkor is, ha lehetséges. Gondolom vannak emberek akik szeretnének legalább az egyik napon dolgozni, úgyhogy remélem segítség lesz ez másoknak is. :) 
Zárójelesen megjegyzem hogy valamiért nagyon rossz előérzetem van, valami olyasmi hogy pont akkor fog valami rossz dolog történni a melóban amikor én ott leszek, és uncsi nap lesz, mert ilyenkor mindig hazamegy az összes ember, negyed szobánk se lesz kiadva, de mégis... Remélem rossz a megérzésem.
Ja és ott fogunk aludni a hotelben szenteste, ha dolgozom, mert nincsen tömegközlekedés. XD Páran elvitetik magukat valahogyan haza, de engem igazából nagyon nem zavar, sőt, szívesen ott töltöm az éjszakát, majd viszek töltőt. 

Kicsit amúgy flegma amúgy hogy a múlt héten rendeztem itthon mindent a pénzből amit kaptam, ezen a héten újra fizetésnap, és most meg új telefont veszek, a következő két hét elteltével meg új gépet... Mindezt úgy, hogy mellette tudok félretenni az otthoni tartozásokra. O.o Jó érzés az anyagi biztonság, így nincs panaszkodnivalóm. :) Mi magyarok hajlamosak vagyunk a panaszkodásra, így ezt is inkább levetkőzöm, mert minden jó és lovely és boldog vagyok. ^^

És ez olyan gyönyörű.

Szép napot nektek is, és költözzetek angliába! ^-^

Szólj hozzá!

Hyde in the park

2014/12/17. - írta: Erendir

Most jöttem rá hogy simán tudok anime nézés közben is simán bejegyzést írni. XD Szépen itt van bal oldalt a jegyzettömb, jobb oldalt meg megy másik ablakban a media player. X3

Szóval voltam a Hyde parkban nemrégiben... Hát jó nagy csalódás volt, mit ne mondjak. Az egész azzal kezdődött, hogy meló után elindultam arra, és az első amit láttam, egy óriási kovácsoltvas kerítés volt, de majdnem négy méter magas... Beton szegéllyel, nehogy kiszökjön a fű meg a fák. O.o Nem értem az itteni parkokat, körülbelül reggel kilenckor nyitják ki őket, aztán kb este hétkor már be is zárják mindet. O.o
Úgy értem, nálunk természetes az, hogy a parkok mindig nyitva vannak, éjjel-nappal, bármikor bemehetsz, és minden szabadon nő, hiszen pont ez a lényege, azt hiszem. Nagyon fura volt ez az óriási elkerítése a parkoknak, a természet nem hülye. Nem fog a betonon túlnőni, ha egyszer "érzi" hogy nincsen neki hely. Ahol éltem otthon, ott is az alatt a huszonakárhány év alatt mialatt felnőttem, nem "türemkedett" ki egy park sem a helyéről. O_o

Na szóval a lényeg, bementem sétálni egyet, de kissé csalódás volt. Nem láttam 3-4 méternél magasabb fákat, a fű, ahhoz képest, hogy legendákat hallani a híres angliai pázsitról, ritka volt és hézagos, az utak pedig nyílegyenes vonalakként szelték fel a parkot. Volt egy kisebb tó, ami kb 10 centi mély volt, és nem túl nagy... Mindenesetre megkerestem a legnagyobb fát amelyik "mászható", és felmásztam a tetejébe. ^^ Az emberek természetesen úgy néztek rám, mintha legalábbis öngyilkos akarnék lenni, vagy tudomisén. :D Onnan is körülnéztem, és persze, nem csúnya a park, de nagyon puszta, sehol egy virágágyás, bokor, kicsit hiányzott a szépség a parkból.

Szeretek itt lenni angliában, de vannak nagyon furcsa dolgok. Vonatkozik ez a kajákra, elég sok építési módszerre, meg úgy még egy két dologra.
Most ezekre nem akarok kitérni, inkább majd több kisebb bejegyzésben írom le, mi az amit szeretek-nem szeretek itt kint.

Szólj hozzá!

Közeleg a Karácsony

2014/12/06. - írta: Erendir

Vagy mi. O.o' 

Az őszintét megvallva, eléggé félek tőle. A tavalyi karácsony is elég szar volt, úgyhogy annál csak jobb lehet az idei, de őszintén szólva eléggé reménykedek benne, hogy dolgozni fogok. :D Ami amúgy eléggé valószínű is, nem tudom, kik lesznek szabadságon, de biztos lesznek páran akik szeretnének otthon lenni, vagy hazautazni, családdal lenni, stb. 
Én nem nagyon szeretnék szabadnapos lenni, mert akkor is max itthon üldögélhetek az üres házban, hiszen mindig mindenki dolgozik, így szinte mindig üres a ház. OwO

Más. Az előző bejegyzéshez kapcsolódva, ma a munkában (angolról lefordítva):
Én: Ja, bocsi, nem vagyok túl jó a nevekkel, mindig sokáig tart megjegyeznem őket. ^^ 
Ő: Semmi gond, az egyáltalán nem baj.
Én: Ja, csak utána ha valakinek mégis elfelejtem a nevét akkor meg azt hiszik hogy bunkó vagyok. ^^"
Ő: Á, dehogyis, azt csak te hiszed.
Én: Mármint?
Ő: Hát azt hogy azt hiszik bunkó vagy, téged mindenki kedvel itt.
Én: ...
Ő: Mi az? 
Én: Ja, semmi. :) Köszi.

Mindegy hogy mi van, ebéd, reggeli, vagy csak együtt megyünk haza a munkából. Bármikor ha együtt vagyok másokkal, és megpróbálok részt venni a társalgásban, csak úgy elvesznek a szavaim a semmibe, meg sem hallja senki, és a huszadik ilyen után már feladom. Folyton mindig azt látom (és láttam eddig mindig sokszor), hogy mindenki olyan jól elvan másokkal, meg a többiekkel, csak én nem. Ha valakivel csak úgy simán beszélgetek, vagy valamit segíteni kell, akkor mégis jó vagyok. Valahogy így nem tudom hitelesnek vélni a fenti állítás igazságtartalmát. 
És nem is az a gond, hogy nem próbálnék, mert mindig próbálok új emberekkel beszélni, vagy ha társalgás van, részt venni benne. Csak annyira kurvára elegem van már belőle hogy mindig ez a vége. Nem az a típus vagyok aki könnyen feladja, de ha látom hogy valami nem működik... Akkor egy idő után nem erőltetem, és kész. :/

Megint más. 
Megint megkaptam valakitől, hogy minősítem az embereket. Ezt már megkaptam párszor, meg azt is, hogy jobbnak gondolom magamat másoknál, meg hogy bekategorizálom az embereket és hogy sztereotípiákat gyártok vagy legalábbis hiszek bennük. Csak eddig nem a barátaimtól. 
Nem gondolom magamat többnek másoknál. Nekem is rengeteg hibám és idiótaságom meg hülyeségem van, talán még sokkal több, mint másnak, és tisztában vagyok velük. Mint ahogy a legtöbb hibámmal is. 
Tisztában vagyok azzal is, hogy sokszor úgy tűnik, hogy panaszkodom, meg sajnáltatom magam.
Nem sajnálatra van szükségem, de... Mindegy, az együttérzést is már sok lenne elvárni akárkitől.  Én érzem magam szánalmasnak, és ez nem hazugság, és ezt most nem önsajnálatból írom, vagy azért, hogy valaki együttérezzen velem.

Régen tényleg volt hogy bekategorizáltam az embereket, de már jó ideje rájöttem, hogy senkire nem lehet ráhúzni semmiféle szerepet, mert mindenki más, mindenki különböző, és mindenkinek vannak értékei. 
Feladtam már. Nem az a bajom hogy nem akarok másokat megismerni, vagy hogy nem tudok másokban megbízni. Inkább csak egyrészt félek a csalódástól, (igen, bevallom, így van, és igen, tudom hogy ez gátat szab annak, hogy új, érdekes embereket ismerjek meg) másrészt pedig már belefáradtam és nem érdekel. 
Elegem van abból, hogy ha valaki nem változtatja meg a szokásait vagy az életvitelét mások kedvéért, akkor már se barátai, se párja nem lehet. Én pont nem az az ember vagyok aki ne tudna áldozatokat hozni másokért, mert egész életemben mások érdekeit próbáltam nézni az enyéim helyett... Utálom hogy az ember nem lehet boldog és nem lehet önmaga, ha nem akar mások kedvéért megváltozni. (Lehet hogy csak el kéne kezdenem nekem is igazi fiatal módjára piáznom meg cigiznem XD) Én is sokat változtam az évek során, hiszen ha másokkal találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk, változunk, fejlődünk. De visszafejlődni és rossz irányba fejlődni nem fogok, csak azért, hogy valaki elfogadjon... De akkor már megint ott tartunk hogy önző vagyok és hogy felsőbbrendűnek gondolom magam... Na mindegy.
Egyszerűen csak nem szeretek beszélgetni olyannal aki a vihogáson és a bazmegoláson kívül másra nem képes, és úgy látszik hogy ez nem menő. Nem várok el semmit, sem azt hogy atomfizikus barátaim legyenek, sem azt hogy szépségkirálynő legyen a barátnőm, nincsenek elvárásaim. 
Csak annyi hogy nem beszélgetek olyannal, akivel semmi közös témám nincs, leszarja amit mondok (az emberek 95%-a), és nem lehet értelmesen beszélgetni, mert egyszerűen nincs értelme, és unalmas, és az unalmas emberekre nem pazarlok időt az életemből.

Még az a szerencse, hogy van pár igazi barátom, akikkel valamilyen varázslatos okból még mindig el tudok beszélgetni bármikor és bármiről, és van véleményük mindenről amiről beszélünk, még akkor is, ha épp nem értenek az adott témához. Vannak olyan emberek is akik ilyenek voltak számomra, de valamilyen más ok miatt már nem beszélünk/nem beszélünk annyit. 
Rejtély számomra, hogy az a maroknyi (kb 5 ) ember, akikkel még mindig ilyen jóban vagyok, miért nem utálnak, miért nem minősítenek, miért nem mentem még az agyukra, miért nem lett elegük belőlem, stb. stb. 
Ők is megmondják néha ha hülyeséget csinálok vagy valami hibám van, persze úgy, ahogyan én is tenném a helyükben, szóval nem folyamatosan csak a hibáimat basszák a fejemhez (szerencsére, pedig lehetne XD), hanem segítenek is. :) Ennek pedig nagyon örülök. 
Ha másért nem is, értük érdemes továbbmennem, és nem feladnom.
Valamiért úgy érzem, jelenleg ők az egyetlenek akik tényleg próbálják, és megértik a gondolkodásom és az érzéseim.

Kicsit így, hogy ezt leírtam, szomorú vagyok, hogy egyedül leszek karácsonykor...meg szilveszterkor... meg szülinapomon... XD 
FK :D (de az "én hibám" ^^')

 

Szólj hozzá!

Most már muszáj OwO

2014/11/28. - írta: Erendir

Elvonási tüneteim vannak, ha nem blogolhatok... Nagyon régen nem írtam már, és igazából most se lenne éppen rá időm, de most már MUSZÁJ, egyszerűen nem bírok már nem írni, érzem, hogy írnom kell, mindegy miről, mindegy mit, csak írni, írni hogy kiírjak magamból mindent. O.O

Annyira sok minden történt az elmúlt két hétben, hogy egy bejegyzésben nem is tudnám leírni, így szerintem inkább majd szétbontom, hogy áttekinthetőbb meg befogadhatóbb legyen. :D Ahogy nézem, éppen 16 napja, hogy kiérkeztem az Egyesült Királyságba, és itt élek Londonban, és dolgozom. Ez egy jó előre megtervezett lépés volt, csak a megvalósítás dátuma, ideje nem volt világos egészen, és elég képlékeny volt, hogy mikor teszem meg ezt a lépést.

Félelmetes volt kicsit, főleg amikor az összes pénzemet amit sikerült összespórolnom, beváltottam egy idegen pénznemre, és ott álltam majd félmillió forinttal egy tök idegen ország repterén, szállás és állás nélkül. O.o Megint nagyon mázlista voltam, és áldom a szerencsémet, és örülök, hogy elég bátor voltam ahhoz, hogy erőt vegyek magamon, és a sok kockázat ellenére (mert voltak buktatók bőven, majd írok) bevállaljam a dolgokat.
Hittem benne hogy sikerülhet, és sikerült is. :) De csak mázlim volt, a hit nem mindig elég ahhoz, hogy a dolgok sikerüljenek sajna, van amikor bejönnek, van amikor pedig nem. Most bejött, és már aznap találtam szállást, a hely pedig ahol állást találtam, szerintem csodás, és nyugis, úgyhogy most ha itt meghúzom magam és szépen csendben fejlődök ahogyan azt szoktam, akkor megint feltörhetek amikor senki sem várja. :D

Nagyon meg kell fognom a pénzt, és óvatosan kell lavírozgatnom vele, de legfőképpen amiatt, hogy eldöntsem, mi legyen a maradékkal? Mármint azzal amit megspórolok, mit csináljak. Tudom, hogy leginkább most az otthon maradt elintéznivalókra kellene spórolnom és félretennem, de valamennyit magamra is szeretnék költeni. Értem ezt úgy, hogy esetleg a százezer éves laptopomat valami jobbra cserélni, vagy pedig egy normális telefont venni magamnak, szerintem utóbbi lesz, ugyanis nem csak szórakozásból kell, hanem hogy normálisan tudjak rajta internetet használni, a navigáció normálisan működjön, illetve hogy tudjak vlogolni. :)

Aztán más.
Még mindig semmibe vesznek az emberek. ^^" Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mindig ugyanaz a tendencia, bármilyen környezetben is legyek. A munkahelyemet hozom fel most példának. Amikor odamentem, mindenki kedves volt, meg örültek hogy megismertek, meg szimpi voltam mindenkinek, ahogy általában kezdődik. Pár embert aztán jobban megismerek, de tényleg max 1 vagy 2 személyt, legfőképpen általában azokat, akik szintén nem annyira ragaszkodnak ahhoz, hogy egy közösség része legyen. Aztán jön az, hogy amikor már valamennyire ismernek ott az emberek (azaz nem igazán, csak kicsit, csak alig, nagyon nagy vonalakban), akkor ha bármi közös ebéd van vagy csak ott beszélgetünk egy kupacban, észre sem vesznek. Ha aktívan ki akarnám venni a részem a kommunikációból, akkor se nagyon hallja meg senki, és ha meghallják se nagyon reagálnak rá. 
Kicsit ilyenkor csalódott vagyok, mikor semmibe vesznek, de amikor persze nem a "klikkben" vannak ezek az amúgy egymástól független emberek, akkor meghallják amit mondok, meg ha valami tanács vagy segítség kell, akkor mégis mindenki hozzám jön. 
Ugyanez volt, általános iskolában, gimiben, főiskolán, mindenhol. Ott vagyok, de ha van egy csapat amihez lehet csapódni, akkor senki még csak észre sem vesz (komolyan, el is mehetnék, azt se venné észre senki XD), ha viszont segítség kéne vagy jó tanács, akkor mindenki keres mert engem tartanak megbízhatónak meg olyannak aki tud tanácsot adni. Most akkor hogy van ez?
Mindegy... ilyenkor csak csendben hagyom hogy mindenki semmibe vegyen, kicsit reménykedve az ellenkezőjében, de tudom hogy senkit nem érdeklek úgy igazán, mint mindig. Remélem, akkor legalább senki nem csodálkozik azon, hogy nem bízok senkiben és elszigetelem magam azoktól akik így semmibe vesznek de jópofiznak velem ha más nincs ott, vagy kell valami.
Nagyon elvesztettem a reményt , hogy majd megint jön valaki akit ténylegesen érdekel is az amit mondok, érdekli a stílusom, vagy amit mondok, nem csak a saját véleménye... Főleg itt, ha már otthon sem találtam ilyen személyt a jelenlegi barátaimon kívül, akik már az idők végezete óta velem vannak, vagy pedig 1-2 kivételes embert, akik meg már nem az életem része, tőlem nem függő okokból...

Szóval ez van. :) Nem bánkódok nagyon, csak kicsit beletörődtem már abba, hogy ebből a keretből nem tudok kitörni. Ez van, ez vagyok és kész. Nem vagyok az aki jópofizik másoknak csak azért hogy elfogadja mindenki, és ez manapság nem divat. Ahogyan megváltozni sem fogok mások kedvéért, vagy egy kis figyelemért. Esetleg olyan ember kedvéért tudnék változni aki meg is érdemli és akit én is érdeklek, nem csak engem ő.
Sucks to be me.~

Na, asszem most abbahagyom mert rossz kedvem lesz még a végén. :D Mindenesetre ez most jól esett, jó volt kiírni magamból a dolgokat meg kicsit rendbe rakni magam, most jobban áttekintem talán azt, hogy mit gondolok. Meg azért kicsit megnyugtat és reménnyel tölt el, hogy talán olvassák ezt páran, akit érdekel az, hogy mit mondok. :)

Hamarosan majd jövök egy kis élménybeszámolóval, meg pár tervvel. ^^ Cheers~

Szólj hozzá!

Kövesd az álmaid

2014/10/26. - írta: Erendir

...vagy ne csak kövessem?
Itt az ideje, hogy meg is valósítsam őket.

Hihetetlennek tartom, hogy hogy tud alakulni az élet. Ha valami komoly dolog jön, hihetetlenül magabiztossá tudok válni, a jég hátán is megállok-megélek, és mindent megoldok azonnal. Furcsa periodikussággal váltakozik ez, mert az idő nagy részében szerény, visszahúzódó vagyok, kevés önbizalommal és kísérletező kedvvel.
Aztán jön valami lehetőség, ami tökre őrültségnek tűnik, de meglátok benne valamit... Nem tudom mit, de ilyenkor bekapcsol az ösztönöm, és ha valamit eddig megtanultam az életben, az az, hogy nekem ezt követnem kell, mert mindig jól alakultak a dolgok, ha így tettem. Ezek többnyire őrült, elsőre hülyeségnek tűnő lépések voltak, amit aztán utána nagyon jó dolgok követtek, évekre kiterjedően.
Viszont ahhoz, hogy ezeket meglépjem, mindig nagy bátorságra volt szükségem. Amit ugyan nem tudom, honnan szedtem össze, de emlékszem, hogy pár esetben inkább a kudarctól való félelem volt az, ami hajtott, és ami az utolsó löketet adta, amitől "igazán megindultam" és megtettem amit kell.

Most is ez az állás, azt hiszem. Szerencsére mondjuk most nem a félelem az ami leginkább hajt, inkább a kalandvágy, és az, hogy végre talán közelebb kerülök az álmaimhoz.
Na jó, de miféle álmaimhoz? Kérdezem magamtól.
Na igen, mik is az álmaim?
Huh... Régen egészen konkrét álmaim voltak, tudjátok, ezek a "majd egyszer", meg a "majd amikor", kezdetűek. Ami viszont fura, hogy azt vettem észre, hogy ha már megvalósítunk egy ilyet, szinte el is felejtjük, hogy álom volt. :3
Most, hogy már körvonalazódik (rémisztően gyorsan, minden nappal gyorsabban) a dolog amibe most belevágok, egyre inkább kezd ez is a szó szoros értelmében valósággá válni, álomból valóságba megy át a dolog.
Ha egy álom valósággá válik, akkor már nem is olyan különleges, milyen furcsa. :)
De ez nem is baj, ettől nem lesz kisebb az értéke, ha nekem is valósággá válik ez az álom, sokkal boldogabb lehetek, leszek. Azért álom, hogy dolgozzunk érte, hogy megvalósítsuk, hogy legyen motivációnk, hogy bebizonyítsuk, hogy lehetséges. ^^

Amúgy az meg kurva jó hogy hazajövök, és mindenki gúnyt űz a terveimből, álmaimból, mindenáron megpróbálják összetörni az elképzeléseimet meg a reményeimet, és próbál kétséget ébreszteni bennem. Ez aztán a támogatás.. juhé.
Bár nem tudom mit vártam. XD Mindegy, nem érdekel. Nem hagyom senkinek, hogy eltántorítson attól, amit tenni akarok. Soha, senkinek nem hagytam, mert tudtam, és a barátaim is tudták, hogy ha le próbálnak beszélni a céljaimról, az önzés, kivéve, ha tényleg nekem akarnak jót, de azt pedig meglátom, mert akkor azért én is beismerem, ha látom hogy hülyeséget csinálnék. Bár olyat alapból nem nagyon szoktam.

Más.

Most itt vagyok újra... Újra ebben a szobában. Keserédes érzések kerítenek ilyenkor hatalmukba mindig. Annyi pozitív és annyi negatív történt itt. Nem olyan, mint egy lakás ahol eddig laktam, ahol csak úgy felkelek, eszek, élek, lefekszek. Olyan, mint egy... Mint mondjuk egy színház, ahol nem hétköznapi események történnek, hanem vagy csak nagyon szomorú, vagy csak nagyon boldog dolgok. Igen, pont így érzek.
Megrohannak az emlékek kicsit. Félek beismerni és fáj is kicsit beismerni, de hiányt érzek... Még mindig.
Akkor, amikor már azt hittem, végleg lezártam a múltam és továbbléptem. Vicces.
Az illatok és érzések emléke is beszivárog az agyamba, most élvezem, ahogy csak áthullámzanak az agyamon a boldog emlékek. Megnyugtató, "örökké tartó percek" ezek nekem. Soha nem lesz vége ezeknek a pillanatoknak, itt belül örökké olyan lesz bennem, mintha még most is tartana, és ez jó érzés. Persze tudom, hogy már soha nem jön vissza, és ez sem baj.
Sétálgattam kicsit odalent, és körbenéztem. Milyen sokat változott a felfogásom. Régen mennyire ragaszkodtam ezekhez a fákhoz, ehhez a környezethez, éreztem, hogy ide tartozok, hogy itt kell lennem. Hogy megkeseredtem azóta... Tök fiatal vagyok, de esküszöm, éreztem azt hogy egyre idősebb vagyok, amikor sóhajtottam egy nagyot. Az évek súlya csak nő a vállamon, és már nem tudok ugyanúgy nézni erre a vidékre. Megkeseríti az, hogy már nem érzem magam itthon az otthonban.

De valahogy most érzem magam szabadnak... hogy már nem köt ide szinte semmi. Milyen furcsa..
Ez most egy tanácsféleség is lesz valakinek, burkoltan;
Örülök annak, hogy végre önmagam vagyok. Rájöttem, hogy nem kell senkinek megfelelnem, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy kevesebb ismerősöm van, vagy hogy nehezebben szerzek barátokat. Megelégeltem azokat, akik ítélkeznek felettem, és megelégeltem azokat, akik önzőnek tartanak, "mert én csak magamra gondolok".
Ezek az emberek mind nem ismernek, nem tudják a szavaim és tetteim mögött a jelentést...
Akik ismernek, ismerik a gondolataim. Ismerik a vágyaim. A céljaim. A könnyeim.
Sosem fogok megváltozni. A jó öreg hülyeségeim, a szokásaim mindig ugyanazok maradnak. Javítgatok rajtuk néha, de már nem próbálom eltűntetni őket, mert rájöttem: Azt semmisíteném meg, ami azzá tesz, aki vagyok.
Nem kell próbálkoznunk, hogy megváltozzunk, mert így vagyunk jók, ahogy vagyunk. Magunknak kell megfelelnünk, nem másoknak, és aki másnak lát minket mint amik valójában vagyunk, az bizony rossz szemszögből néz ránk.
Rengetegen nem értenek meg ahhoz képest, hogy hányan értenek meg. Ki sem lehet fejezni számokban, mennyien.
Lehet, hogy változnom kellene ahhoz, hogy többen kedveljenek, többen szeressenek, megértsenek. De nem fogok. Így vagyok jó, ahogy vagyok. : ) Mindenki úgy jó, ahogy van. Lesznek mindig olyanok az életünkben, akik ilyennek fogadnak el minket amilyenek vagyunk, és ilyennek szeretnek majd minket. Akkor pedig boldogok leszünk, hogy mi tényleg magunk vagyunk, és azok akik szeretnek minket, ezért szeretnek, és fognak örökké szeretni minket, nem  valaki másért, amit magunkra erőltetünk. *w*

Ez az igazi szabadság.

Ezt még ma is képes vagyok meghallgatni. Utána rendbeszedem a gondolataimat. Hallgassátok meg, és jöjjetek rá ti is: Jó úton jártok.

Szólj hozzá!

Agyarország

2014/10/25. - írta: Erendir

Avagy hogyan csináljunk a fából vaskarikát?

Hát nem így.

Elég durva, hogy hogyan alakulnak a dolgok itt magyarországon az elmúlt években... (Beszólt a helyesírás-ellenőrző, hogy a magyarország nagybetű... dikk megint)
Igazából a politikáról beszélni nekem is olyan, mintha a fogamat húznák, úgyhogy inkább nem beszélek konkrétan nevekben, úgyis mindenki tudja, mi a helyzet.
Kezdjük kb akkor amikor az únióba csatlakoztunk. Nagy remények, modernek vagyunk, jönnek majd az úniós támogatások juhéj, meg az euró, meg minden! Szuper!
Jöttek is a támogatások, aztáááán mentek is. Szépen a politikusok zsebébe, hiszen az adott projektet megcsinálták a kapott összeg negyedéből (vagy meg sem csinálták, vagy az a megcsinálás inkább egy szép magyar szóval , az "összebaszás"-al jellemezhető), a többi meg ment a vezetők segge alá audi, bmw, és egyéb formákban.
Jöttek a pártharcok, talán erősebben mint valaha. Emlékszem, 2000-től kezdve négy évente az egész ország full pirosra meg narancssárgára volt tapétázva! Táncolós kampányvideó, ígérgetések, kabaré, seggnyalás.
Aztán nyertek a vörösek. Jött az öröm (nekik) , a többiek meg fikáztak és csikorgatták a fogukat.
Aztán kiderült hogy nem olyan jó minden, jött a hírhedt-híres ELKÚRTUK. Hát el.
Aha! Mondták akkor a narancsok, hát ők elkúrták, na majd MI! Szavazzatok ránk!
Naná hogy nyertek hiszen senki nem akart olyanra szavazni, akiben csalódtak.
Sajnos ez sem különb.
Az ígéretekből maradt annyi, hogy nem folytatták ott, ahol a másikak abbahagyták, hiszen az hülyeség meg különben is hogy nézne ki már, hogy ugyanazt csináljuk mint ők, nem? Jön a négyes metró, meg ez meg az! Aha, azóta is jött, egészen idénig. Legalább humorosan fogja fel a magyar azt is, ha nyakig ér a szar, viccelődtünk, hogy majd az unokáink utaznak a négyes metróval először. XD De végülis megértük, és tök jó. Jött a telefonadó. Jött a csipszadó. Jött a rezsicsökkentés. Mínusz meg mínusz az plusz, ugye tanárnő? Ja várjunk, van még ott mínusz.
Aztán poénkodtunk, hogy jön majd ilyesmi hogy szexadó, meg internetadó, meg ...hé, várjunk már csak egy kicsit... O.o Na, faszom, drágul nemsokára a gumi is akkor...
Na mindegy, szóval jött ez is. Aztán jött az új oktatás is. Eddig volt államilag támogatott, most már csak akkor, ha elve felveszed a diákhitel 2-t, ami nem állami támogatás, csak nem kell addig kifizetned a tandíjat amíg befejezed a képzést. Azon dumálgattunk egy barátommal, hogy régen, mikor mi jelentkeztünk főiskolára/egyetemre, szörnyülködtünk, meg néztük, hogy de durva, hogy amerikában, meg kb mindenhol máshol neked kell fizetned a tandíjat, és hogy az milyen sok. Aztán most benőtt fejem lágyával fogtam fel, hogy igen ám, csak ott más a fizetés is.
Idehaza dolgozol, megkapod a fizudat, kifizeted az albérleted/lakáshiteled rezsivel, telefon, internet, közlekedés (kocsi/bérlet), megveszed a kajádat (ha nem te főzöd, aranyárban van), és hopp! Elfogyott. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem mentél sehová szórakozni, nem ruházkodtál... És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha esetleg családod vagy gyereked van, hogy tartod el.

Egyre-egyre kevesebb az út, a választás, a szabadság. Köztársaságban élünk, és demokrácia van? Hát ahhoz képest rohadtul nem számít senkinek a szava, az tuti. Egyre kevesebb lehetősége van az embereknek, legyen az felnőtt, gyerek, diák, fiatal, vagy öreg.
Születnek a rendeletek, intézkedések, adók, fizetnivalók... A kiskirályunk és a politikusaik azt csinálnak amit akarnak, lényegében diktatúra van, hiszen senkinek egy szava nem lehet. Teljesen legális diktatúra ez, ahol senki nem szólhat bele abba, mit csinálnak a nagyhatalmak, hiszen akkor még ő lesz lecsukva. Nem pedig azok akik milliárdokat sikkasztanak.

Na de mindegy is, csak hová vezet ez? Mindenki menekül, könyörgöm. És azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok maradjanak itthon, gyarapítsák az itthoni tudást, szakértelmet. Ehhez képest csökken a fizetés, emelkedik az adó, csökken a munkahely, emelkedik a fizetnivaló. Semmi olyat nem tesznek, ami miatt akárki itthon akarna maradni, főleg a fiatalok.
Szeretem a hazámat. Szeretem az országot, a növény-és állatvilágot, a hegyeket, a pusztákat. A szép lányokat, a paprikát, a paradicsomot, az utánozhatatlan ízeket, legyen az zöldség/gyümölcs/hús/pékáru, utánozhatatlan az egész világon, a Balatont, az állatokat, az időt, mindent. De utálom azt, amit vele tesznek. Minden és mindenki tönkremegy, egyre nagyobb a káosz, börtönné alakul az ország, ahol már nem lesz mosoly, nem lesz gondtalan élet , csak a gond, a keserűség meg a stressz és elégedetlenség.
És nem, nem azért mert a fiatalok kimennek, mert NEM az ő dolguk, hogy a körülményeket amikben felnőnek, amiben tanulnak, megváltoztassák.

Komolyan mondom, azt várom, hogy mi lesz a következő lépés mi lesz, mert egyre nevetségesebb. Még szerencse, hogy a magyar érti a viccet, meg a fekete humort, és tudunk nevetni még akkor is, mikor mondjuk, hogy "az a vicc, hogy ez nem vicc!", mert már annyira ridiculous, hogy csak röhögni lehet rajtuk. Na meg eddig is túléltük, valahogy túléljük majd továbbra is, nem?
De, túlélni azt tudunk. Csak élni nem.

Az USA segíteni akart nekünk többször is, tanácsot adni, látván kiskirályunk tevékenységeit. Úgy le lettek hurrogva meg leszarva, hogy most már a követeinket sem fogadják, de persze erre megsértődtünk mi is (a nagy arcok fentebb), és mi sem engedjük be őket, Orbánnak ne adjon senki tanácsot, tudja ő hogy mit csinál meg mi a jó magyarországnak! Még több stadion, hiszen úgyis olyan jók vagyunk vízilabdában és kézilabdában fociban!Úgy fogunk járni, hogy egy idő után már elmenekülni sem szabad majd innen. Az idegen (és normális, tehetős) államokból kitiltják majd a magyar bevándorlókat, hogy mi ne menjünk oda, a kormány meg majd szépen nem engedi kimenni a fiatalokat élni, dolgozni külföldre.
Az mindegy, hogy éhen halunk.
Az senkit nem érdekel.
De legalább itthon tesszük!

Szólj hozzá!

Amikor meghal minden

2014/10/25. - írta: Erendir

Avagy miért szeretem ennyire az őszt/telet?

Már kiskoromtól kezdve a tél volt a kedvenc évszakom az összes közül. Sokan nem értették már akkor sem, hogy miért, és talán sokan még most sem értik, hogy miért, meg hogy hogyan lehet jobban szeretni a telet a nyárnál, hiszen a nyár a legjobb évszak, süt a nap, meleg van, igaz?

Nem tudom. Valahogy mindig is az volt bennem, hogy ilyenkor minden olyan békés, olyan csendes, kicsit talán üres is. De ez nem feltétlenül baj. Az ősz az elmúlás, és a tél maga a halál. Az ősszel elérkezik a nyár vége, a pörgés, a kint rohangálás, strandolás vége, és szépen lassan mindenki visszahúzódik. Kevesebbet járunk ki, sokat esik az eső, a növények kezdenek hervadni, a fák a leveleiket hullatni.
Nekem ez a melankolikus hangulat is tetszik. Talán azért, mert én pont elfogadom, és nem mondok ellent annak, mikor egyes dolgok elmúlnak, és nem tesz szomorúvá. Az elmúlás is az élet része és senki nem mondta, hogy az nem lehet szép.
Egyszerűbb okoknál fogva pedig ilyenkor imádom, hogy végre hűl az idő, kényelmesen lehet öltözködni, az ember felveheti a kedvenc, legkényelmesebb ruháit, lehet menni kirándulni anélkül is, hogy az ember szétizzadná magát és olyan melege legyen, hogy nem tud már mit levenni, ha nem akar közszemérmet sérteni. A másik meg, hogy végre megdöglenek a szúnyogok, a legyek, téli álomba húzódnak a méhek és darazsak, amikkel ugyan nincs bajom de tartok tőlük mindig, az allergiám miatt.
Aztán jön a tél. Hideg van, fagy, sokszor hó. Az emberek főleg bent tartózkodnak, senki nem megy sehová, sokan unatkoznak is, de nem én. Imádok lent járni, élvezem a hideget, és azt, hogy bírom. Ha hó van, akkor meg főleg, imádok a hóban hülyéskedni, bármilyen kreatívságot alkotni belőle, hógolyózni a haverokkal, szánkózni, bármit.
Ebben az évszakban jön a karácsony is, ami pedig a legkedvencebb kedvenc ünnepem az összes közül, már csak a hangulat miatt is. A készülődés, a karácsonyi zenék hallgatgatása, ajándékon gondolkodás, kreatívkodás, alkotás, egyszerűen a szeretet ünnepének érzete. :) Nagyon szeretem, és külön nagyon szeretem, hogy ekkor van.
Szilveszter, új év, és az ilyenkor szokásos haverokkal levés, bulizás. Egy az olyan ritka pillanatok közül, amikor össze tudjuk csődíteni a csapat legnagyobb részét, és végre együtt vagyunk kicsit, úgy mint régen. :)

Szerintem nincs is annál békésebb, mint mikor az ember egy nagy takaróba burkolózva ül az ablak mellett egy forró csokival és egy jó könyvvel, és nézi ahogy kint szállingózik (vagy inkább szakad, mert az jobb ^^) a hó, miközben halkan karácsonyi zenéket hallgat. ^^ Aztán kimenni a hóba, az erdőben mászkálni, belefeküdni a fehérségbe, és felnézni a hófehér égboltra... Nagyon szeretem. :) Télen van a születésnapom is, ami nem mindig olyan emlékezetes ugyan, hiszen csak még egy plusz év.. :D De azért a barátaim mindig kitaláltak eddig valami kis meglepetést nekem aminek mindig nagyon örültem és meghatódtam. <3 ^^

A jég, a hó, a gyönyörű tájak nekem épp olyan szépek mikor télbe borulva látom őket, mint mikor tavasszal minden virágzik.
Ne értsen félre senki, hiszen a nyarat is szeretem a szép idő miatt, lehet menni úszni, napozni is lehet, de a meleg nem annyira kenyerem, kompatibilisebb vagyok a 3 másik évszakkal. :) Nem túlzok, ha azt mondom, minden nyár egy kisebb szenvedés számomra , akkor is, ha javarészt jól érzem magam amúgy. Aki ismer, aláírhatja ezt, hiszen mindenkinek nyavalyogtam már eleget a meleg miatt. :D
Annak az okát, hogy miért érzem magam ilyen jól érzem magam télen, még talán ma sem értem teljesen, hiszen akárhogyan is nézzük, ilyenkor tényleg minden halott, még akkor is, ha nem teljesen. Inkább alszik. Hiszen az emberek is visszahúzódnak, akár a rovarok, sok növény a magjaiba menekül hogy tavasszal kihajtson, a fák pedig lelassulnak, alszanak tavaszig (kivéve a kedvenceimet, a fenyőket, akik vígan virítanak a hó alatt is :3)

Tavasszal pedig minden újra kihajt, feléled, és ekkor még én is örülök mindennek, hiszen kijön a kicsit jobb idő, addigra már mindenki megelégeli a sapkát-sálat, nagykabátot, de ahogy jön a nyár, huszon-pár fok felett már kezd szó szerint leolvadni a mosoly az arcomról. :D

Mindenesetre, most jön az én időm, hiszen egyre hidegebb van, és minél hidegebb van odakint, én annál jobban nyitok mások felé és vagyok képes másnak melegséget adni. ^^

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása