Gondolkodós

Na itt vagyok megint, hogy osszam az észt.

Mostanában megint rám jött az, mint amit régen is csináltam tulajdonképpen, az hogy mindenféle dolgon gondolkozok, fogok egy témát és elfilozofálgatok rajta, és ezért megint úgy éreztem, hogy bolgolnom kell, mert annak idején még amikor elkezdtem a blogolást, akkor is úgy kezdtem az egészet, hogy az ilyen gondolkodnivalókat, amiken elmélkedtem, megőrizzem.
Egyrészt azért, hogy nekem meglegyen, ha esetleg később meg akarom nézni újra, ami egyébként néha tök tanulságos, vagy éppen vicces, másrészt meg azért, mert gondoltam, megosztom másokkal is, hátha érdekel valakit, és annak idején mikor azt a blogot csináltam, tetszett is sokaknak. ^^

A legutolsó téma pedig amin gondolkodtam, az az egyedüllét, a magány. Jó, azt tudom hogy sokat beszélek/beszéltem már alapból róla nemrégiekben, de most kivételesen nem panaszkodni akarok. XD Egyszerűen csak gondolkodtam, és rájöttem egy-két dologra.
A múltkori bejegyzésben említettem, hogy megismerkedtem egy lánnyal, és beszélgettünk egyszer-kétszer, de kicsit meghalt a konverzésön köztünk. Azóta másokkal is beszélgettem, és rájöttem, hogy úgymond "velem van a baj", úgy értem hogy lényegében én voltam az oka annak hogy nem beszélgettünk annyit, mert mikor az említett másokkal beszélgettem, éreztem érdeklődést, előbbi hölgyeménynél pedig nem igazán. Most olyan érdeklődésre gondolok, amit akkor érez az ember amikor meg akar ismerni valakit, amikor barátok akarunk lenni valakivel, mikor egyre többet szeretnénk megtudni róla, beszélni és hallgatni, megtudni a lehető legtöbbet a múltjáról, a jelenjéről és a jövőjéről. Közös emlékeket gyártani, hülyéskedni, együtt játszani, kirándulni, elmenni valahová.
Vannak bizonyos emberek akikkel ha beszélünk, érezzük ezt, érezzük hogy felkelti az érdeklődésünket, és vannak emberek akikkel ezt nem érezzük. Az ilyen emberekkel én nem tudok sajnos hosszabb ideig beszélgetni, mert hogy is mondjam, elveszítem az érdeklődést, úgy érzem, nincs okom a próbálkozásra.
Tudom, önzőség meg bunkóság, de olyan emberekre pedig nem szánok, "pazarlok" időt, akikre nem érdemes, akiktől én nem leszek több, nem gazdagodok emlékekkel, élményekkel, intelligenciával, vagy bármivel.
Tapasztalataim szerint pedig akik próbálják az én érdeklődésemet felkelteni és nem sikerül nekik, azok meg egyből, vagy legalábbis hamar megutálnak és sértődöttek, hogy nem figyelek rájuk, úgymond nem veszek róluk tudomást, mert sajnos bizony az én jellemem olyan, hogy ha valaki nem érdekel, idegesít, vagy zavar, nagyon csúnyán semmibe tudom venni. Ez pedig bosszantó azoknak, akik fel akarják kelteni az érdeklődésem, akkor meg főleg, ha látják azt, ha mással jóízűen nevetek vagy beszélgetek, ezért egyenesen utálni tudnak valamiért, nem tudom ennek miért ÉN vagyok az oka.
Na de hogy is kapcsolódik ide az egyedüllét ugyebár. Az alap az, hogy én egyedül vagyok, ahogy eddig is mindig voltam. Már kiskoromtól kezdve nagyon sokat hagytak egyedül, és hamar hozzászoktam. Alapértelmezettnek vettem azt, hogy egyedül vagyok, és megtanultam, hogy nagyon sokszor nem számíthatok senkire, persze ugyanakkor azt is, hogy lélekben lesznek olyanok, akik mindig velem lesznek, akkor is ha "fizikailag egyedül vagyok". Éppen ezért sem csináltam problémát belőle sosem, ha egyedül kellett utaznom, várnom, vagy ha épp napokig senkivel nem találkoztam, mert nekem ez volt az alap. Ha valaki beszélget velem és utána egyedül kell hagynia, vagy nekem van dolgom, a mai napig csodálkoznak az emberek, milyen jól elvagyok egyedül. Talán inkább a gondolataimmal, egyébként. 
Aztán vannak emberek akik beszélgetni akarnak velem, keresik a társaságom. Jobb esetben én is az övükét, és akkor sokat beszélgetünk, de olyan is van, hogy én annyira nem keresem valaki társaságát de ő az enyémet igen, mert hajlamos vagyok magamtól alapértelmezetten annyira egyedül lenni hogy nem is teszek ellene. XD Ilyenkor örülök, mert lehet hogy adott esetben én is kedvelem amúgy a másikat, csak nem keresem emiatt eleinte, és mikor már jobban megismerjük egymást, barátok leszünk, akkor úgyis többet beszélgetünk.
Mivel nem igazán csinálok problémát az egyedüllétből, így nem is érzem magam magányosnak sokszor, de nem érezném, hogy ez annyira nagy gond lenne. Valahogy inkább preferálom azt, hogy az igazán jó barátaimmal tartom a kapcsolatot, és mellette egy-két itteni emberrel jobban megismerkedem, és barátokat szerzek. Nincs szükségem arra, hogy egy bizonyos társaság része legyek, hogy mindenki elfogadjon és kialakuljon rólam egy általános kép, hogy én ilyen vagy olyan vagyok. A másik pedig hogy nekem amilyen fontos a barátság, olyan nehéz is kialakítanom. Attól még hogy ismerek valakit, és van pár közös témánk, még nem lesz valaki a barátom. Ha már közös élményeket is akarunk mindketten szerezni, tudunk hülyülni meg ilyesmi, amellett hogy megismerem, egyre többet tudok róla, akkor már beszélhetünk barátságról, bizalomról.
Ha pedig elveszítek egy barátot, nagyon szomorú vagyok. Sajnos már történt is ilyen, nem is olyan régen ráadásul, valami butaság miatt, és ilyenkor mindig rosszul érzem magam, mert tök mindegy mi van, akkor is én érzem magam hibásnak és annak, akinek bocsánatot kell kérnie, de a legrosszabb csak az érzés maga. Mikor belegondolok, hogy a bizalom és a közös emlékek által kialakított biztonságérzet hová tud tűnni a másik részéről? Ilyenkor mindig eszembe jut az a keserű érzés, hogy akkor előtte miért tudtunk olyan jól elbeszélgetni? A közös érdeklődés meg a bizalom csak hazugság volt? Amikor ezen gondolkozom, a végén mindig arra jutok végül inkább, hogy valószínűleg mindannyian változunk, az érdeklődésünk is, és elfogynak a közös témák, a másik már nem érdeklődik az olyan dolgok iránt, mint mi, és az órákig tartó beszélgetés helyett csak a kínos csönd marad két ember között. Ez szomorú mert így tényleg úgy tűnik hogy butaság miatt ért véget egy barátság, ami maradhatott volna ugyanolyan, de egyrészt ez az élet, (rendje?) másrészt pedig végülis ez a másik (vagy mindkettő) fél részére esélyt ad, új lehetőséget, hogy más érdeklődésű embereket is megismerjen.

A horoszkóp vicces dolog, és sokan hisznek benne, meg sokan nem. Én mostanában jöttem rá, hogy van elég sok olyan dolog ami tényleg bullshit, és van sok olyan dolog is, ami általánosan, mindenkire érvényes, csillagjegytől függetlenül, ezeknek nem sok értelmét látom. De vannak olyanok is, amiket kedvelek, amik általános tények, de tényleg magunkra ismerünk benne, és olyan dolgok ezek amik tényleg a mi csillagjegyünkre jellemző, ha körülnézünk és a barátainkat, családtagjainkat, vagy bárki random embert megfigyelünk, összekötő kapocs lehet.
Persze ezek se mindenkire jelemzők, ahogyan a vízöntőre, az én jegyemre folyton a hűtlenséget mondják, meg hogy független akar lenni, ennek ellenére ez nekem nem nagyon vágyam, sosem voltam se hűtlen, se arra nem vágytam mindig hogy szabad, független legyek, legalábbis nem jobban mint mások, hiszen gondolom mindenki a saját életét akarja irányítani, a megfelelő pontig persze.
A lényeg amit ebből ki akartam hozni, hogy az én csillagjegyemre azt írják sokszor jellemzőként, hogy a szerelemnél sokkal fontosabbnak tartja a barátságot, és a társa is legalább annyira kell hogy barátja legyen, mint a szeretője, gyakran még annál is jobban.
Na, hát ez például teljeseséggel tükrözi az én valóságomat. XD Amikor én ki tudtam valakinek mondani azt, hogy szeretem, előtte biztos az, hogy nagyon nagyon jó barátokká kellett, hogy váljunk, mielőtt egyáltalán megbíztam benne annyira. Ugyanígy, nekem fontos, hogy bízhassak, számíthassak arra, akivel ennyi időt töltök együtt, és bármikor, bármiről, bármennyit tudjunk beszélni, tehát legyen közös érdeklődésünk valamennyi, persze nem minden mert mindenkinek vannak egyedi érdeklődési körei is, és erre is szükség van, hiszen az ember szereti megismerni a mások által kedvelt dolgokat is, így ismerünk meg, tudunk meg új dolgokat, szélesítjük az érdeklődésünket, meg növeljük a tudásunkat, tájékozottságunkat.
Szerintem csak így lehet valakit szeretni, ha valaki a legjobb barátunk is egyben. X3 Szerencsére ez sokaknak meg is adatik, nekem is többször volt olyan szerencsém, hogy ez valahogy így volt.

Nemrégiben megtudtam, hogy majdnogynem egy hónap holidayt kapunk egy évre a melóban, ami elég jól hangzik, azt hiszem 20 napról van szó. Úgy, hogy emellé még ugye szabadnapokat is kapunk, ez elég jó, tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ember el tud menni mondjuk négy darab öt napos nyaralásra, ami bőven elég, hogy meglátogasson mondjuk egy másik országot, szórakozzon kicsit, kipihenje magát, és visszajöjjön. ^^ Azért eleve így adom elő, mert nem hinném, hogy arra használnám a holiday napjaimat hogy hazamenjek, annyira nem hiányzik maga az ország. Azok akik ott vannak igen, de akkor már inkább kireptetem őket én, aztán úgy ők is és én is boldogabb vagyok. :D
Mostanában inkább tényleg arra vagyok ráizgulva, hogy más országokat, vagy kontinenseket meglátogassak. Az USA inkább annyira nem izgat, ellenben Kanada eléggé nagyon, szintúgy Japán, ahová inkább talán csak nyaralni mennék, és hagyni, hogy benyomás tegyen rám az ottlét, hogy megtudjam, milyen ott. Svédországot inkább csak meglátogatni szeretném talán, szintén lecsekkolni, ott milyen az élet meg a környezet. Azért szeretném kicsit körbejárni a világot, mert egyrészt így, hogy félre tudok rakni és emellett költőpénzem is marad, tudok félretenni egy kis nyaralásra is (és olcsón meg is úszom), ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy ebben az országban szeretnék letelepedni ha megállapodok. Igazából maga az ország és az emberek nem tetszik jobban, mint Magyarország. Tetszik a fizetés, az hogy mindenkit elfogadnak meg sokféle ember van itt, meg hogy nyíltak, de az "igazi helyiek", az angolok buták és arrogánsak (jelentős részük), a klíma nagyon nem tetszik, és a kaja sem, meg pár fura megoldás. Őszintén szólva meg tudnám szokni ha nagyon akarnám, de az igazság az, hogy leginkább egy olyan országban szeretnék letelepedni ahol nem megszoknom kell, hanem azt tudom mondani, hogy igen, ez a hely nagyon tetszik, nekem való és imádom és itt akarok élni. Ezért is szeretnék kicsit utazgatni, körülnézni, hogy hol milyen. Otthon lenne persze a legjobb talán, csak nem látszanak változni a körülmények, M.O. kizsírozott szakadékban zuhan a korrupcióba meg az államcsődbe, egyre kevesebb az ember, a fiatalok menekülnek ki, az idősek pedig ott halnak meg. :/ A végén majd csak Orbán marad meg a cigányok, vagy jönnek majd az oroszok. Legalábbis ha így megy tovább.
Ja meg ugye lassan jön már a levegőadó is. XD Amióta kijöttem, csak két új adót vezettek be (nem viccelek, megyeadó és környezetvédelmi termékdíj), és még ki tudja hányfélét fognak így az évek során. A felsőoktatás is egyre nevetségesebb és igazságtalanabb, így nem akarnám a gyerekeimet ott felnevelni (már ha lesznek lol X3).

Szóval majd eldől, hol kötök ki végül, de az biztos hogy most már nem állapodok meg addig, amíg tényleg jól nem érzem magam a bőrömben. :) Most is így érzek persze, nem panaszkodom, minden király. ^^ De ha letelepedek, akkor lehet jobb is, ha meg már van lehetőséged elvenni a csirkecombot a szójafasírt helyett, akkor már miért ne, nem? ;)

Tehát mostanában mivel így megint elmélkedek, azt hiszem, visszatérek a régi technikámhoz, azaz amikor így el-el-elmélkedek (az mán szó he), felírom azt a témát ami eszembe jutott és sokat filóztam rajta, hogy eszembe jusson, hogy tudjam hogy miről és mit elmélkedtem, aztán majd leírom. X3 A vlogot is folytatni akarom, főleg hogy most már 20 megapixeles kamerával vehetem a telómmal (ami egyébként nemrég jött meg, és egy álom a mobil, sony xperia Z1 compact X3), csak valahogy ha hazaérek melóból, mindig van itthon valaki, az idő mostanság nagyon krumpli, meg nem mindig van kedven nekiállni vágni... De lehet hogy az elkövetkezendő pár napban lövök valami videót, valami olyat amit nem kell nagyon megszerkeszteni, vágogatni... Meglátjuk. :)

Addig is mindenkinek szép napokat, kosárlabdát meg puritengert, görögdinnyét és citromot, gumibogyót varázsbabot pöffeteggombát, fagurigát ingyéwifit és mézes mustáros légfrissítőt. OwO