Vagyis ha nem is konyhavidejó de életfiló.
Mert most nem megyek ki a konyhába ahol életfilózni szokott az ember mint herby, de majd. 

Kicsit el vagyok most maradva a vloggal, pedig folytatni akarom. Nem tudom mi történt, de mostanában elfoglaltabbnak érzem magam, mint általában eddig. Pedig elvileg ugyanannyit dolgozok most is, úgyhogy nem tudom mi történt. Mindenesetre próbálom majd összeszedni magam, mert eddig tudtam szakítani időt legtöbbször edzésre is. 

Na de most már minden változóban van, májustól már a srácokkal fogok lakni. Úgy volt először, hogy egy külön házba megyünk, aztán maradt a lakás amit könnyebben el tudunk jelenleg intézni így bölcsebb döntésnek tűnik jelenleg. 
Utána ha már mindannyian talpra álltunk, meg együtt tudunk nézegetni, és nem kell kapkodni, egyszerűbb lesz.

Nem tudom, most olyan fura kedvem van. Jó a közérzetem, de olyan középszerű, vagy hogy is mondjam. Nem akarok panaszkodni meg semmi ilyesmi, mert amúgy jó dolgom van. OwO Lehet hogy csak amiatt van, hogy most kicsit meg vagyok fázva. 

Vettem egy újfajta gyógyszert refluxra. Elég erős a cucc, mikor az elsőt bevettem, kicsit furcsán éreztem magam aznap, de miután másnap bevettem a következőt, már éreztem, hogy kezd hatni, és elég hatékony. Azóta nem is voltam rosszul, ma este is beveszek egyet. Közben kúrálom a kezdődő megfázásomat hogy nehogy lebetegedjek, már profi vagyok abban, hogy egy megfázást 2 nap alatt lenyomjak, de kicsit zavar hogy akkor voltam beteg utoljára mikor a bencéék kint voltak, most meg megint... Előtte meg majdhogynem egy évig egyáltalán semmi.

Na mindegy, ma este is paracetamol, multivitamin, aztán meglátjuk. Meg akarok gyógyulni teljesen, mert így most nem tudom eldönteni hogy reggel azért ég a torkom mert túl erős a gyógyszer vagy valami, vagy rossz hatással van, vagy egyszerűen meg vagyok fázva és a torkom fáj. Utóbbi valószínűbb mert ma egész nap tüsszögtem meg most is fújnom kellett az orromba hogy kapjak levegőt. Holnapra remélem elmúlik, mert fáj a fejem. Az meg soha nem szokott és ezért nem szeretem. XD

Más. A meló kezd teljesen megszokottá válni, ami jó és rossz dolog is egyben. Megint kezdem azt érezni amit eddig az összes munkahelyen. Mikor már megszokok egy környezetet ahol dolgozok, kiismertem minden kis részletet és információt és már mindent meg tudok oldani, hamar unalmasnak találom a munkát. Az összes eddigi munkahelyemmel ez volt a gond. Lehet, hogy ez amiatt van, mert még nem találtam meg azt a munkát, amit napi foglalkozásként is élvezettel végeznék, olyan munka amit úgy igazán élvez az ember, szívesen megy be, és lefoglalja. Mert ezt a munkát is nagyon szeretem végezni meg jó, meg azért vannak benne kihívások is, meg jó a kaja, meg a környezet, meg a kollégák, de valahogy mégis, ha már nincs új dolog amit megismerhetnék a melóban, ha már rutinná válik, már megunom, és más vizek felé nézek. Talán ebben mutatkozik meg az én vízöntő jellemem, ha már a párkapcsolatban nem, mert abban pont ennek az ellentéte vagyok, bár ez is kezd tán megváltozni, nem tudom. 

Mióta kijöttem, introvertálttá váltam. 
Nem bánom mondjuk, mert jól vagyok így ahogy vagyok most, nyugodt vagyok, kipihent, odafigyelek magamra, visszaszoktam az edzegetésre, ha a többiek kint lesznek végre lesznek komoly edzőpartnereim újra, meg beszélgetőpartnereim is.

Gondolkozom, milyen melók lehetnek az ikeában. Ez már rosszul kezdődik. XD Mondjuk szerintem biztos maradok itt egy évig... De nem tudom. Egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy ugyanazt a munkát végezzem egy egész évig, nem tudom ez miért van így. Nem tudom elképzelni, milyen lehet ugyanazon a helyen dolgozni évekig, öt, tíz, vagy még több évig. Egy évig sem tudom elképzelni. Mondjuk lehet, hogy ez csak amiatt van, mert nem olyan munkát végzek, amit tényleg úgy gondolom hogy tudnék hosszú ideig csinálni. Ha őszintén belegondolok, akkor ez az edzés lenne. Másokat edzeni, vagy ha már itt tartunk, tanítani, nem muszáj edzeni, bármire. De főleg az edzés. Segíteni az embereknek akár fogyni, akár fitté válni, erősödni, jól érezni magukat, feszültséget levezetni, motiválni, edzéstervet készíteni, felügyelni, segíteni, látni a fejlődést, megdicsérni, értékelni, büszkének lenni. 
Mikor parkourt meg némi capoeirát tanítottam, mindig szörnyen büszke voltam arra akinek megtanítottam valamit, hogy hogyan örül a sikerének. Mikor harcművészetre tanítok valakit, nagyon büszke vagyok arra akit tanítok, mikor betalál nekem, mikor látom hogy egyre gyorsabb, egyre erősebb, és látja magán. Vagy mikor megcsinál egy parkouros trükköt. Mondhatni kiveszem a részem a boldogságából. Szeretem látni másokon azt a nagyszerű érzést, mikor valami olyan először sikerül, amit nem is gondoltunk, hogy meg tudnánk csinálni, az az egyik legjobb érzés. Az örömöt látni az embereken, vagy az elképedést, mikor rájönnek, hogy mégis képesek arra amit épp megtanultak, és kinyílik nekik a világ, és rájönnek, hogy még ennél sokkal többre képesek. :)
Végső soron ezt próbálom csinálni mindenkivel, azokkal is akikkel csak simán beszélgetek.
Megpróbálom kinyitni a világukat, őket is ráébreszteni arra, hogy sokkal többre képesek. Sokan vannak, akiket motiválni kell, én is ilyen vagyok. Igaz, motiválom én is magam, de abból is nyerem a motivációmat leginkább, hogy másokat motiválok a fejlődésre. :)

Jó lenne, ha egyszer ez is sikerülne.
Egy tervem van egyébként, ami lehet hogy majd összejön, lehet hogy nem, ki tudja. A lényeg, hogy jövőre, vagy ennek az évnek a végén, vagy nem tom mikor kb 3 milliót kapok a lakáskasszából, amit még 12 éves koromban nyitottam. Mivel most előkerült apám akiről már évek óta nem hallottam, talán sikerül kezdeni valamit az ő lakásával, amit azt mondta, ide akar nekem adni, de meghatalmazások nélkül, meg úgy, hogy nincs otthon, elég nehézkes bármit is csinálni vele. 
Ha sikerül, kifizetném azon az adósságokat, és kiadhatnám albérletbe akár, vagy akár el is adhatnám, hogy idekint vegyek lakást belőle. De a legjobb kiadni lenne, hiszen akkor úgymond termelné nekem a pénzt. Mondjuk ugyebár ez abból a szempontból annyira nem menő hogy ki tudnám adni vagy 50.000-ért maximum, kicsit talán többért, és akkor olyan 150 fontnyit kapnék belőle, ami nem valami sok... De ez még a jövő zenéje, egyelőre nem biztos, hogy bármi lesz azzal lakással sajnos. 

Ahogy itt írok, próbálom közben összeszedni a gondolataim, ezért is szeretem a blogot, mert ha leírom, legalább kicsit rendszereződik itt a fejemben az egész helyzet, meg hogy mit is gondolok. Most például az van a fejemben, hogy kicsit egy helyben toporgok. Akkor is, ha jól állok, meg jól haladnak a dolgok, úgy érzem, tudnék haladni jobban is, de most valahogy mégis jó így. Áh, nem tudom megfogalmazni. XD
Szóval. 
Jelenleg olyan helyzetben vagyok, amivel meg vagyok elégedve, és jól érzem magam, és ha plusz energiát fektetnék bele, tudnék is rajta változtatni, de jelenleg nincs motivációm és kedvem ahhoz, hogy bármit változtassak, ezért kicsit be vagyok fordulva és még mindig nem bízok magamban eléggé néha, és emiatt néha rosszkedvű vagyok. 
Nagyjából így lehet leírni. :D 

Szóval ilyen kis melankolikus, félig harmonikus, viszonylag kiegyensúlyozott lelkiállapotban vagyok. Ami jó. :)

Jelenleg.

Utálom a reggeli műszakot. Szívemből utálom! Komolyan. 

Fel kell kelni fél hatkor. 5:30! Felkelek, és máris rohadt álmos vagyok. Feltápászkodok és máris kurva rossz kedvem van. Mi a halálért kell ilyen korán ott lenni? 
Nagy nehezen felöltözök, és örülök, ha nem felejtek itthon semmit, mert sietnem kell. Általában reggel hideg van, mert akkor indulok el mikor még épp a leghidegebb van éjszaka, szóval didergek a metróig.
Aztán szembesülök a szokásos reggeli tömeggel, és kb ötből háromszor tele a metró és le se tudok ülni. Mi sem esik jobban, ha negyven percet végigállhatok úgy, hogy félig elalszom, és még állhatok 8 órát. Máris ideges vagyok. 
Aztán odaérek, és átöltözés után már kezdődik is a nap, rohangálni kell már reggel 6:50-től össze-vissza. 
Kilenckor beesik a főnök is, aki már csak azért is kitalál valami hülyeséget nekünk mert mindenkinek rossz kedve van reggel, szóval miért ne baszná el még jobban, gondolom ettől jobb neki.
Szóval 8:30-ig van időm megkajálni, és tele kell ennem magam, mert csak mielőtt a főnök megjön, tudunk enni rendes reggelit, tojás, szalonna, bab, stb. Ha addig nem kajálok meg, egész nap éhes lehetek. Ha meg megkajálok, akkor általában szarul vagyok legalább két óráig, mert éhesen kelek és utána teleeszem magam, csak azért, hogy kibírjam fél kettőig, amikor az ebédszünet van. Szóval muszáj, különben összeesek, mert rohangálnunk kell egész nap. 
Aztán háromkor végzünk, szóval kb négy körül hazaesek. Ahogy hazaérek, hiába próbálok ébren maradni, egyszerűen nem megy, nem bírok. Álomba zuhanok, kb 9-10 felé ébredek fel (ha szerencsém van, vagy ébresztőt állítok...), mert éhes vagyok. Eszek valamit, visszaírok a barátaimnak meg akik keresnek, és kb máris éjfél. És ha másnap megint reggeles vagyok,
MINT HOLNAP IS MEG HOLNAPUTÁN, AKKOR MEGINT KELHETEK FÉL HATKOR ÉS AZ EGÉSZ KEZDŐDIK ELŐLRŐL!!!!

Grrr. 

És ezt a folyamatos kimerülést utálom. Semmire nincs időm, semmit nem tudok csinálni, és még így is félhulla vagyok egész nap. Utálatos. -_-'

A zene.
Mindig eszembe jut, hogy mennyire csodálatos dolog, és mennyire leírhatatlan maga még a fogalom is. 
Nagyon érdekes, hogy tudomásunk szerint ez az egyetlen dolog, ami igazán elválaszt minket az állatvilágtól. Más fajok is végeznek ugyanolyan tevékenységeket, maximum alacsonyabb szinten, mint mi. Volt egy kimutatás ami megmutatta azt is, hogy még abban sem egyedülálló az ember, hogy nem feltétlenül fajfenntartás céljából létesítenek nemi kontaktust, de ebbe most ne menjünk bele. XD 
Abban viszont valóban egyedülálló, egyedi az ember, hogy csak ez a faj képes felismerni a zenét, a ritmust, a dallamokat. Az állatok különálló hanghatásokként, külön hangokként fognak fel minden egyes hangot a zenében. Az ember még egy dob ugyanolyan ütemben való ütésétől, vagy ha egyszerűbbet akarunk, az ujjal csettintéstől  is ritmusra talál.
Ez az agyunk sajátossága, ami képes arra, amire egy állat, vagy szuperszámítógép vagy mesterséges intelligencia sem képes: Műalkotást alkotni.
Persze egy pókháló vagy egy hópehely is műalkotás szépségű, vagy akár egy termeszvár hálózata ami egy várostervezési mérnököt is ámulatba ejt, de ezt nem tudatosan végzik az állatok, hanem ösztönösen, előre programozottan, amit a körülményekhez alakítanak.
A lényeg, hogy a zene szervesen össze van kötve az idővel, mint fogalommal, folyamattal, amit szintén az ember alkotott, a zene tulajdonképpen legegyszerűbben megfogalmazva, különböző hangok tudatos elrendezése az időben. Az állatok időtlen világban élnek.

Ez sem pontos megfogalmazás, de nem is lehet így leírni.

A zene más. Olyan megfoghatatlan, mint maga a lélek. Legyen szó egy fuvoláról, egy zongoráról, egy hegedűről, vagy akár a hangszálainkról, számomra hihetetlen, hogy a legegyszerűbb eszközökkel is mennyire csodás zenét lehet alkotni (stomp? Vagy yamato? :3).

Milliárdnál is több különböző dallam, ritmus létezik, és annyi, de annyi különféle stílus és műfaj. Ami még gyönyörű, hogy mindig lesz egyre újabb és újabb zene, és ettől csak gazdagabb lesz maga a zene. És ettől nem kevesebb, vagy kevésbé jobb lesz, ami régi, hanem ugyanolyan jó marad. Vagy akár jobb is. XD Minden második évben lecseréljük kb a telefonunkat (átlag manapság), mert annyira elavult már a régi, olyan gyorsan fejlődik a technika, de ha felteszek egy pattogós bakeliten egy Beethovent, semmivel nem lesz elavultabb vagy rosszabb amiatt, hogy milyen régen készült, vagy mondjuk skrillexnek most jött ki az új albuma (csak példának hoztam fel de őt is szeressük XD).
Egy Elvis szám 100 év múlva is ugyanolyan hallgatható lesz egy jó ízlésű személynek, vagy akár egy csörgődob mellett elénekelt portugál capoeirás dal is, akkor is, ha nem ért egy szót sem a szövegből. Tehát a zenének a nyelv sem szabhat határt, hiszen mennyien énekeltük a linkin parkot gyerekként, mikor fogalmunk sem volt, mit kiabálunk épp valójában. (Mint utólag kiderült, nem szép dolgokat XD)

Durva, hogy mennyire erős a zene, hogy milyen hatalma van. Felvidít vagy lelomboz, felpörget vagy ellazít, erőt ad, vagy összetör... De van még olyan is, ami sorban mindet megteszi.
Néha az összes szőrszál feláll a karunkon, annyira jó, vagy épp nem tudjuk visszatartani a könnyeinket. És van amelyiknek ehhez még szöveg sem kell, egy szó nélkül szól hozzánk.
Így van.

Ahogy itt írok, jövök csak rá, hogy jelenleg a zene áll legközelebb a gondolatolvasáshoz. Hiszen ha megmutatunk 1000 embernek egy zenét, mindenkinek mást fog ugyan jelenteni, de mégis egyet fognak érteni abban nagyjából, hogy mit akart kifejezni az a szám, és a hangulat, az érzés mindenkinek kihat a lelkére. 
Ha odafigyelünk, szavak nélkül érthetjük, mit akar nekünk mondani a zene, vagy épp aki megalkotta, mit szeretne a tudtunkra adni.

Összeköt minket. Te is szereted azt a számot? Nekem ez az egyik kedvencem! Neked is? Nekem is! 
Nem hiszem hogy bárkivel, aki ezt olvassa, nem fordult már elő hasonló szóváltás. :)

Ha már itt a zenénél vagyunk, egy picikét hadd térjek ki az énekre, meg a hangszerekre is. 
Őszintén szólva az éneket tartom a legkomolyabb "hangszernek". Az, hogy az ember ennyi féle hangot tud generálni ami fület gyönyörködtető lehet, nagyon komoly, és ehhez semmiféle hangszer, vagy eszköz nem kell.
(Trudbol X3 és Smooth McGroove ? :D Aki ért a zenéhez, hallhatja, mekkora skálájuk van... :D )
Minden embernek vanna hangszálai, és egy kis gyakorlással mindenki meg tud tanulni énekelni, ha még csak egy kicsit is. 
A hangszereket pedig azért szeretem, mert nagyon kreatív találmányok, és némelyikük hihetetlenül komplex és összetett. Egy igazi versenyzongora például veszélyesen bonyolult szerkezet. Több, mint 18.000 darabból áll, és olyan komplex mechanikai megoldásokat tartogat magában, amit még elképzelni is nehéz, hogyan voltak képesek már ilyen régen kitalálni, a pedálok működésének mechanikáját még egy programmal is nehéz lenne megírni, és ezt MECHANIKUSAN megoldották... Arról nem is beszélve, hogy a zongora kifeszített húrjai összesen kb ötven tonnányi energiát tárolnak. Ez azt jelenti, hogy egy olyan fémszerkezet kell hogy tartsa ezeket feszesen, ami ötven tonnányi erőt kibír. Endymionnal gondolkoztunk hogy mi történne, ha egy ilyen részt elvágnánk, tehát nem a húrt, hanem ami ennek ellentart. :D Ötven tonnás erő rántaná össze a zongorát, és aki ott van, abból löncshúst csinálna. XD

De legyen szó akár egy hegedűről,  vagy egy furulyáról, a lényeg akkor is az, hogy mennyi féle zenét lehet alkotni velük, és a legkomolyabb amikor egy szimfonikus zenekarban együtt halljuk többféle hangszer hangját, összhangban, harmóniában a többivel, ne adj isten ha az operában vagyunk vagy musicalt vagy egy színdarabot nézünk, még énekkel is kiegészítve. Na szerintem az igazán hihetetlen elmény és ilyenkor eszembe nutnak azok a híresebb zeneszerzők akik maguk írtak szimfóniákat, egyedül, mert minden hangszernek ismerték minden hangját, és képesek voltak olyat alkotni, ami senkinek nem jutott volna ugyanúgy az eszébe, és ezt később a zenekarban mindenki a saját legjobb tudása szerint, de mégis együtt játtsza el, egy egészt alkotva.

Na meg persze ott vannak a "nem klasszikus" zenekarok, a pop, rock, és egyéb bandák, ahol négyen-öten ejtik ámulatba a közönséget. Itt már általában sokkal nagyobb hangsúlyt kap a szöveg és az énekesek, sokszor főszereplői a bandának. És az a király, hogy a leghíresebbek, a legjobbak a saját erejükből küzdötték fel magukat a hírnévig. Ahogy a Foo Fighters énekese mondta, a legnagyobb bandák is egy garázsban kezdik. Szerez valaki pár havert, és borzalmasan játszanak. Aztán játszanak és játszanak és egyszer csak Nirvana lesz belőlük. Nem kell ehhez x-faktor, meg american idol. Eminemet vagy Michael Jacksont ki fedezte fel? Berobbantak a zenébe a tudásukkal, és előtte vért izzadva küzdöttek hogy jobbak legyenek, mint mindenki, aki elért valamit ebben az életben (szóval nem úgy mint én XD). 
A zenében ez még nehezebb, hiszen annyi tehetséges személy van, hogy elvesznek a többi tehetség között. Sok tehetséges zenész vagy énekes "veszik kárba" így, de nem is. Mert megmondom én a frankót.
Ahhoz, hogy valaki híres zenész, vagy énekes legyen, a tehetség szörnyen kevés. Mivel ennyi tehetség van, ez adott. A siker receptjéhez  még sok minden kell, vasakarat, kivételes kitartás, és rengeteg gyakorlás és tanulás. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy jó emberismerőnek kell lenni, meg kell tudni fogni másokat, megtanulni előadni, a tömeget kezelni, ismerni, és ami a legfontosabb: Elérni.

Semmit nem ér, ha nem jut el a közönséghez amit az előadó, vagy a zeneszerző érez, vagy üzen. Mai szóval: "Ha nem jön át."
Mikor az ember pl a családjával nézte a megasztárt, és a dal után mondja valaki: Hát ez nem jött át.
Én ezért tisztelek nagyon minden olyan zenészt/énekest/zeneszerzőt, aki erre képes. Zene kell hogy folyjon az ilyen emberek ereiben, hogy úgy tudjanak énekelni, hogy így tudjanak a hangszerhez érni, vagy ilyet legyenek képesek írni.

Én csak ámulok mindig, és élvezem a zenét, de nem mondanám, hogy nem tudok csinálni. Hiszen capoeirán rengeteget énekeltem, zenéltem, és igaz, hogy az csak alapszint, és ritmusérzéken, kézügyességen, meg hangon kívül nem kell hozzá semmi, akkor is nagyon jó. :)
Nem kell hozzá zenei alapműveltség, nem kell tudni olvasni a kottát, de mégis összetett és király. ^^ Régi és nagy álmom egyébként, hogy megtanuljak zongorázni. Persze attól még jó messze vagyok, mert meg kell tanulnom sook sok mindent ahhoz... Amihez idő kell, meg ha tanulni szeretném valakitől akkor pénz is, de most végülis csak az idő az, ami ennek az útjába áll. Ha később lesz valami olyan melóm ami egyrészt minden nap fix idejű, és mondjuk nem heti egy, hanem kettő szabadnapom lesz, és mondjuk nem minimálbérért hanem magasabb összegért, akkor simán szánnék rá időt. ^^

Mindenesetre az idő nagyon szerves része az életemnek, hiszen reggeltől estig, bármikor időm van rá, zenét hallgatok. Rengeteg félét és fajtát, szinte mindig mást, ezért a zenei ízlésemet elég furának meg érthetetlennek tartják mások, de hát az engem nem zavar. :D

Na mindenkinek szép napot, és jó zenehallgatást! ^^

Hát ilyen ideges még nem voltam mióta kijöttem.

Tök átlagos jó kis vasárnap délutáni műszak volt, se főnök, se vendég nem cseszegetett minket igazából, szóval szinte semmi dolgunk nem volt. Később egy kicsit beindult, kellett villanykörtét cserélnem, tévét javítanom, csomagot hordanom, kávét csinálnom, de semmi stresszes.
Aztán fél tizenegykor kaptunk két szendvics rendelést, és a séf már tízkor hazamegy, így ilyenkor már csak full extrás szendvicseket lehet rendelni, amiket így jobb híján nekünk kell elkészíteni, így ennek annyira nem szoktunk örülni, de hamar megcsináltuk végülis.
Aztán tíz perccel 11 előtt (amikor a váltásnak már ott kellene lenni) kaptunk még két szendvics rendelést. Na hát itt ennek kurvára örültünk mivel ez azt jelentette hogy 10 perccel 11 után megyünk el minimum.
Persze a hülye ázsiai köcsög éjszakás jött, akit mindenki utál, és nem azért mert ázsiai, hanem mert köcsög. Minden egyes alkalommal valamibe beleköt és játssza a kisfőnököt, de ő nem csinál semmit, meg nem hajlandó semmiben segíteni, senkinek. Ja és elvileg nem emelhet, ezért húzza ki magát sok minden alól. Elmegy valaki londinernek úgy, hogy nem tud emelni?
Király, akkor holnaptól én megyek a CERN részecskegyorsítójába dolgozni, igaz hogy nem tudom az atomfizikát.

Szóval megcsináltuk a szendvicseket, Adrian (lengyel kollégám) meg mondta, hogy akkor hagyjam ott a bárban a rendelést, aztán majd a csávó felviszi. Ennek jegyében odavittem a bárba, leraktam, mondom itt a számla meg minden, vigye fel. Erre elkezd nekem pattogni ott, meg mutogatni hogy ő a bárban takarít most és vigyem fel én. Hát mondom bazdmeg, 8 óra biztos nem elég leszedni azt az egy tányért az asztalról ami ott volt, még negyed 12-kor én szaladgáljak a szobaszervízzel. Fasza.
Mindegy, felvittem. Kicsit javított a helyzeten, hogy az a bombázó csajszi rendelte, aki a múlt hónapban volt nálunk, ahogy egyik magyar kollégám mondta, "olyan tejeskávé" XD, a bőrszínére utalva. Legalább az kellemes meglepetés volt, hogy neki vittem fel, meg hogy kedves, normális mosolygós (na meg csinos) volt most is.
Aztán lementem a visszajáróért, arra már nem is vettem a fáradtságot hogy ezt a gyökeret megkérjem rá hogy visszavigye, mert félő, hogy még nem bírta volna el azt a hat fontot...

Aztán elviharzottam, olyan pillantásokat vetve felé, hogy szerencséje, hogy nem nézett rám. A bárban előtte így is kicsit lekiabáltam hogy mennyire köszönöm a szíves segítségét úgyhogy behúzta a nyakát.
Amin magam is meglepődtem (mármint magamon), mert soha, senkivel nem emelem fel a hangom, akkor sem, ha az én képembe üvölt a másik. Na mindegy, rohadtul felcseszett mindenesetre egy pillanatra, ha be merészelt volna szólni én tuti átalbaszom a mellkasát... Na mindegy.
Lementem, Adrian meg látta, hogy kurvára ideges vagyok. Szegény szintén tudja hogy soha semmi nem idegesít fel, szóval még nem látott ilyennek így nem tudott mit mondani, de mondta hogy ezt azért holnap megemlíti a managerünknek, ami jól esett.
Remélem ez a gyökér is szól a főnökömnek, hogy mit képzelek én hogy a munkaidőm lejárta után 15 perccel nem mosolyogva csinálok meg még mindent, sőt miért nem kérem meg egyenesen hogy menjen haza, én meg majd maradok éjszakára.
Ráadásul Adrian reggelre jön vissza, tehát reggel hétkor már vigyázállás a helyünkön, úgy, hogy éjfélre érünk kb haza, és 5:30-kor kelés.
Azt már hagyjuk inkább, hogy kb fél úton vagyok haza és most múlt éjfél... Én holnap is délutános vagyok szal reggel addig alszok ameddig nem szégyellem. Csak felbasz idegileg hogy már otthon lennék máskor ilyenkor.

Na mindegy, leszarom, aki hülye, haljon meg. ^^ Más hülyeségén nem érdemes idegeskednem, most is inkább megtettem mindent amit én tudok ahelyett, hogy konfliktust okozok. Inkább elkerülöm mindig, úgy nem jövök ki rosszul belőle. Meg hülyékkel amúgy sem tudok vitatkozni, megvernek a tapasztalatukkal ha lealacsonyodok a szintjükre, ahogy a mondás mondja.

Amúgy ma megkaptam a melóban hogy cuki az aláírásom. ^^ Meg tetszik a hajam mert most kicsit hosszabb (na nem kell olyan hosszúra gondolni, úgy 8-10 centi és tegnap megmostam, sampon kétszer, balzsam, ahogy szoktam, és megszárítottam és tök jóra sikerült úgyhogy most tök selymes meg fluffy és ilyenkor jól érzem magam. Meg lezuhanyoztam, tiszta ruhát vettem, stb. meg melóban is tiszta inget vettem, úgyhogy a közérzetem is jó volt. ^^
Időközben már hazaértem, reménykedtem hogy ha már ilyen cuki fejem van legalább valaki belém köt hazafelé és akkor letéphetem az arcát. 

Aztán mikor hazaértem, akkor jött amúgy az érzelmi hullámvasút még. Tegnap ugyanis rendet pakoltam itt a szobámban, és egy csomó mindent kidobtam, és mikor hazaértem, meg akartam keresni az olívabogyót amit vettem, és tegnap itt hüledeztem hogy milyen finom, ilyen hatalmas olívabogyók fetasajttal töltve, fokhagymás, petrezselymes, bazsalikomos olívaolajban. :o Szóval hazaértem és nem találtam a hűtőben, meg a kredencben sem, és tudtam, hogy idefent meg nincs... Úgyhogy miután elpanaszkodtam a lakótársamnak is hogy milyen király volt a melóban, lementem és kikukáztam. XD Szerencsére szépen a szemeteszsák közepében volt, és nagyon nem is pakoltak rá azóta. Ilyenkor azért előnyös, hogy minden háznál saját kuka van, hehe. Meg az is szerencse hogy jól bezártam az üveget, de azért behoztam és jól lemostam szappannal, meg a kezemet is. Azért mégiscsak a szemétből szedtem ki, még ha tiszta is volt. :D Szóval mikor megjöttem szomorú voltam, de most hogy megtaláltam mégis, boldog vagyok. :D

Még valamit akartam írni, de már elfelejtettem. Na jó éjt, és szebb napot!

Néha gondolkozok, mikor így visszatérek a blogoláshoz időről időre, hogy kéne naponta írnom valami kis szösszenetet, hogy naponta írjak valamit... Most is ez jutott eszembe, ha már itt ülök a metrón. Idelent nincs net, így szívesen elírogatok ilyenkor.
Aztán gondolkoztam, hogy ha ez mindig eszembe jut, hogy írogassak naponta, akkor miért nem teszem, és rájöttem. Két lehetőség van, az egyik az, hogy arról írok, amik velem történtek aznap. Na most az olyan napokon mint a mai, azon kívül hogy délben felkelek, eszek, majd megyek melóba ahol dolgozok 8 órát és semmi nem történik, nincs mit írnom. Hazaérek éjfélre, még játszom kicsit, aztán alszom megint.
A másik lehetőség meg az, hogy írok valami "érdekesről". Valamiről amin agyaltam, filóztam, vagy csak a véleményem valamiről, szóval ilyen életfiló bejegyzés, mert ahhoz mindig van ihletem hogy dumáljak a semmiről meg a mindenről.
Ezzel meg az a baj, hogy az ilyet meg túl hosszú lenne minden nap leírni. Össze kell szednem a gondolataim, kicsit átszellemülni, rákoncentrálni, és odafigyelni. Erre meg nincs nagyon keret minden nap.

Szóval minden marad ugyanúgy, meg különben sem nézik naponta a blogom azok akik ismerik mert tudják hogy random írok. Van mikor sokat, van mikor egyáltalán nem.

Hmm... Most akkor ennek a bejegyzésnek mi is volt az értelme? :D szerintem semmi... O.o

Akkor hogy írjak valami érdekeset is... Őőőhhh.. Mist semmi érdekeset nem tudok írni. O.o Szóval akkor ezért nem írok naponta. :D
Ebben az esetben helyzetjelentés:
-Megyek ma bankba (pipa)
-Megyek ma wasabiba és eszek chicken teriyaki yakisoba bentot (nem pipa, nem volt étvágyam :( )
-Megyek ma dolgozni azzal a román hülyegyerekkel aki nagyon buta, csak éljem túl... (pipa.. élek XD)
-Ma rajzolok valami szépet a melóban ha unatkozom (pipa, csak még nincs kész)
Pár napja pedig ezt rajzoltam:

Na megyek.
Mindenki másnak is sok szerencsét a hétköznapok túléléséhez! Könnyűnek hangzik de azokat a legnehezebb túlélni. :D

Sziasztok X3

"Ma éjjel semmi sem olyan mint amikor olyan amilyen..."

Na, mivel a blog az mindig is egy személyes panaszláda is volt nekem (mármint kinek nem, valljuk be :D ), ezért hadd panaszkodjak már újra. 

Nem vagyok túl jól. O.o Most úgy lelkileg minden rendben és oké, és kiegyensúlyozott vagyok, meg abszolút király minden (nagyjából, ha eltekintünk attól hogy majdnem minden második este sírok valamin... de legalább már csak minden másodikon! :D), szóval egy szavam sem lehet, de testileg ez már nem mondható el rólam. 
A hülye reflux elég szar fordulatot vett mióta kijöttem angliába. Mikor kijöttem, nagyban javult a bélésem állapota, éreztem, hogy egyre könnyebben nyelek, nyugodtabb vagyok, és nem mar úgy a sav. Ez annak volt köszönhető természetesen, hogy egy nagyon stresszes környezetből (Magyarország) kikerültem ide, és végre nem kell a puszta létemen szétstresszelnem magam. Ez sok minden mással járt, szabadabb gondolkodásúbb, lazább, nyugodtabb lettem, de most nem ez a lényeg. 
Az utóbbi pár hónapban elkezdtem érezni valami furcsát, mintha fizikailag érezném, hogy a nyelőcsövem "tövénél", a gyomorszájamnál van valami. Néha erősebben, néha gyengébben, és mikor rosszul feküdtem, és reggel fájt a nyelés (ami jó esetben egy hónapban kétszer fordul csak elő kb), és ott fájt a leginkább. Aztán párszor megint rám jött az a féle "roham" ami nagyon kínos és még odahaza tapasztaltam, hogy megpróbálok nyelni (ami egy hosszadalmas és fájdalmas művelet), de miután lement a cucc ami felhalmozódott addig a nyelőcsövemben, hirtelen mintha azonnal ki akarna jönni, és a szokásos megkönnyebbülés érzés helyett egy nagyon erős hányinger jön rám, de a gyomorszájam azonnal görcsösen bezár, mert hányni ugyebár már nem tudok. (Már vagy 4-5 éve nem tudok, sem direkt, sem máshogy) Újra és újra jön az inger, hogy kilökődjön ami a gyomromban van, de minden alkalommal csak erősebben zár a gyomorszájam, nem tudok kiegyenesedni csak öklendezek, és nem jön ki semmi. Könnyezek meg fulladozok mint állat, és várok hogy elmúljon, rendszerint ki is vörösödök.. Szóval ha épp akkor történik ilyen ha emberek között vagyok (ami szerencsére nem nagyon szokott előfordulni de néha igen), akkor azonnal valahogy kereket oldok, elmenekülök, mielőtt még látniuk kéne milyen mikor elkap a "roham". Többnyire sikerül.

Aztán mikor vége, ugyanúgy picsaszarul érzem magam mint előtte, és alig kapok levegőt, köhögök, és néha egy kis vér is feljön, nem tudom hogy a torkomból vagy a gyomorszájam tájékáról, de nem akarom tudni... Mikor kijöttem magyarországról, ezek teljesen elmúltak, de az utóbbi időben egyszer-kétszer újra visszajött, és nem igazán örülök neki. 
A másik gond, hogy teljesen felborult az emélsztésem. Régen teljesen mindegy volt, mit mikor zabáltam össze, soha nem volt semmi bajom. Mostanában van, hogy ha olajosat, zsírosat, vagy épp fűszereset, vagy épp édeset, vagy mindegy milyet eszek, szarul vagyok tőle utána akár órákig. Mindig valami más miatt, szóval van mikor semmi bajom a kajától, van mikor ugyanattól a kajától egyik nap rosszul vagyok mint az állat, másik nap semmi bajom. 
A harmadik, hogy nem érzem a gyomrom úgy mint eddig, vagy hogy mondjam... Nem tudom eldönteni sokszor, hogy mitől fáj a gyomrom, hogy most éhes vagyok, vagy fáj, vagy hogy épp ha eszek, mennyire vagyok tele. Általában érezni szoktam, mikor mennyire vagyok tele, mostanában van, hogy csak eszek-eszek, és nem érzek semmit. Sem éhesnek, sem jóllakottnak nem érzem magam, és van mikor abbahagyom az evést úgy hogy alig ettem, aztán egy óra múlva csak azt érzem újra hogy mindjárt összeesek a fáradtságtól olyan éhes vagyok, és van hogy annyit eszek, hogy utána borzalmasan rosszul vagyok, hányingerem van, mert úgy telezabáltam magam... Ez nagyon nagyon rossz, nem érzem, mikor vagyok éhes, vagy tele...
Valamit lassan tennem kell azt hiszem, most már tényleg elmegyek valamelyik nap valami itten ESSZTÉKÁBA, vagy a helyi megfelelőjébe, aztán lehet hogy kivizsgáltatom magam később... Nem akarom, hogy még rosszabb legyen. Most már magammal sem tudom elhitetni, hogy jól vagyok, másokat eddig sem tudtam már átverni egy jó ideje.
(Ilyenkor mindig eszembe jut az otthon, a család... : "Mit csinálsz?! /Ne fuldokoljál már, igyál rendesen! /Rágd meg rendesen a kaját! /Ne csinálj úgy mint aki fuldoklik, biztos túl nagyokat nyelsz! /  Nincsen neked semmi bajod!...")

Más. 
Megváltoztatott a kint lét! Azt kell hogy mondjam, a jó irányba. Sokkal kevesebbet agyalok a dolgokon, sokkal lazább lettem, és könnyebben veszek mindent. Nem bonyolítok túl semmit, most már például az emberi kapcsolatokat sem. Aki a barátom, a barátom, ez eddig is így volt, de most már minden problémát is rugalmasabban kezelek, ha épp van, és ez tetszik. Nem gondolok tovább semmit, inkább csak elkönyvelek valamit magamban úgy ahogy van, nem kombinálok, és a lehető legegyszerűbb formában csak elfogadom. Aztán ha valami változás van, azt is feldolgozom és elkönyvelem.  Jól érzem magam így, és minden könnyebb. 
Lelkileg is könnyebb nekem, feldolgozni azt amik másokkal történnek. Még mindig sokkal fontosabb számomra, mi történik azokkal akit szeretek (hogy ezek kik, azt ők úgyis tudják), mint magammal, de nem is tudom hogyan.. laza csávó lettem. XD (Na jó azért ENNYIRE nem laza XDDDD "De amúgy a biztonsági őrök buzik!") Ami nagyon jó érzés, mert nem idegeskedek semmin sem. :3

Ja, a cím! Azért ez a cím, mert mostanában egyre többször találom a bal kezem a jól megszokott "karom" kéztartásban, amit arra használtam hogy elkapjak egy ütést, vagy rúgást, vagy épp valami más testrészt, és kipréseljem belőle a vért is. A bal alkarom olyan mint egy satu, mert a jobb öklöm a keményebb. Látszik a párhuzam? :D Ha nem, akkor gondolkozzatok tovább kicsit. 
Az megszokott dolog, hogy az utcán járva bárki mellett megyek el, annak ellenére hogy nem látszik rajtam kívülről (csak ha külön akarom), mire mellém ér, már vagy ötféle módon elképzeltem, mit tennék, ha előrántana egy kést, be akarna húzni, vagy rúgni felém. Üldözési mánia? Lehet, de én inkább csak szakmai ártalomnak nevezem. 
A bal kezem meg gyakrabban ugrik a "markoló" üzemmódba, mikor karmok módjára szétmerednek az ujjaim és mivel elég nagy kezem van és elég erős, szörnyű kárt tudok okozni vele. ^^ Amit persze nem akarok, főleg nem itt londonban, de na... Kicsit az őrület kezd megint visszajönni, még ennyi idő múlva is. 
Bár... Most hogy itt írogatok...
Na, tök jó a blog, ilyenkor is rájövök dolgokra. XD Hiszen mióta idekint vagyok, nem bunyóztam egy jót, már majdnem fél éve! O.o Ez nagyon gáz, otthon azért úgy havonta legalább sikerült belepasszírozni egy jó kis edzést a programunkba, ahol ki lehet engedni az állatot, és puszta kézzel szétcsapkodni, rúgni a másikat.... Hogy hiányoznak az egymásnak csattanó csontok, meg az ütések hangjai... Azért ha van az embernek egy edzőtársa, akivel úgy istenigazából lehet küzdeni, akkor könnyebb levezetni a feszültséget. Egy komolyabb ütést amit Akai-santól kapok, egy átlagember meg sem úszna kórház nélkül talán, és én sem tudnék megrúgni senki mást olyan erővel mint őt, anélkül hogy legalább egy óriási véraláfutást ne okozzak neki (LEGALÁBB, hangsúlyozom, feltételezve hogy az illető tökéletesen védekezik). 
Ha itt nekiugranék olyan sebességgel, olyan erővel valakinek, mint neki, védőfelszerelés nélkül, péppé verném kb 60 másodperc alatt. Ha vele egymásnak ugrunk, max három percig bírjuk, de akkor azt úgy, hogy úgy verekszünk mintha tényleg le akarnánk teríteni a másikat, de azért csak módjával. A lila foltok már meg sem jelennek, úgy megszokta a bőr meg az izmok a sok ütődést meg horzsolást, a sebek meg az ízületek egy-két nap alatt olyanok mint az új, amikor régen egy hétig is fájlaltuk... Már csak a legdurvább sérülések maradnak meg, mikor mondjuk egy ütés végigszántja a mellkasom és egy olyan véraláfutás keletkezik, mintha egy ráspolyt húztak volna végig rajtam. XD De ezek sem fájnak nagyon...
Szóval jah. Edzeni tud az ember, meg kínozni magát, izomlázig tolhatom a fekvőt, futhatok, húzódzkodhatok... Még a falat is üthetem ahogy csak akarom, de nem üt vissza az a szar. Időm nincs elmenni ilyen munka mellett muai thai-ra vagy bármi ilyesmire, nincs fix időbeosztásom, egy hónapban egyszer tudnék elmenni edzésre, úgy meg soha nem engednének be a ringbe... Ráadásul beöltöztetve védőfelszerelésbe, mint valami próbababát? EH. 
NEKEM FÁJDALOM KELL.  (Ah, de régi szám, úristen... azt hiszem hat éve hallgattam utoljára... huh. Emlékek. :D Nosztalgikus.)
Az az igazi mikor szétverjük egymást. HALP. ;w; 
Na mindegy, majd kitalálok valamit. XD Önmagam vágogatása még mindig nem szimpi ötlet, attól nem lesz jobb. XD Elvileg a hátsó udvarban itt van egy vastag fa... Ha találok egy vastagabb telefonkönyvet, asszem rászegezem, aztán meglátjuk, mennyi időbe telik míg eljutok a fáig. X3 Valamit most már tennem kell mert agresszív leszek, és még én leszek az, aki másba beleköt. 
Ha becsajoznék nem lennék még agresszív, tudom, de... ahhoz meg most semmi motivációm nincs. XD

Épp elég bajom az, hogy senkiben nem tudok megbízni. Most is, hogy meglátogattak a srácok... Nagyon boldog voltam, hogy végre olyan emberek vesznek körül, akikben igazán megbízok, de ez csak négy napig tartott. Arra viszont pont elég volt, hogy rájöjjek, hogy akiket itt megismertem eddig, mennyire baromira rohadtul fogalmatlanok arról, hogy én ki és mi is vagyok valójában, és nem is akarják tudni részletesebben. Akkor én meg minek erőlködjek? Nem érdekel, őszintén. XD
Tartom magam ahhoz, hogy aki igazán meg akar ismerni, az próbálkozik is. Eddig is így volt, és ezután sem fordult ki magából a világ.

Ugye?

Nem tom miért ez a bejegyzés címe, de písz van. Szereteet és béékee! Tegnap azt álmodtam, hogy elköltöztettek Londonból, hogy egy jobb helyre visznek ahol van saját szobám. Beültem egy kocsiba, és majd' egy órát vittek, mire megjöttünk. Ahol kiszálltam, sütött a nap, nyári meleg volt, és egy nagy magyar falusi héz volt előttem... De emeletes. Mondom wtf.
Beléptem, és mondták, hogy 6 ember költözik az alsó szintre, az egyik szobába 3-an ami 6x3-as, 2 ember költözik egy 4x2-es szobába, én meg kapok egy 1x2 méteres szobát. Néztem, hogy ehh? De aztán bepakoltam, az ágyra, mert az fért csak el a szobában, semmi más.
Aztán bbbfféeeeeeeeeeeeeeeeeqeeeeeev tv ww át afaf rá tat rá wft rá twt rá tftwa rá ww át ttwrwfwwfwtatf a helyzetrá a rá r rá tttw át wftt rá twwwaww rá rçwawwrrrřwř we are wew we eé aww <- ezt a telefonom írta de meghagytam mert szerintem művészi.
Szóval kiderült hogy valami nagyon öreg, aszott, de annál nagyképűbb házaspáré a ház, akiknek mindenféle dolgot meg kell csinálni a ház körül, cserébe, hogy itt lakhatunk. Mivel ez nekem nagyon nem tetszett ezért élesváltásban egy fehér szörnnyé változtam és Keszthely-kertvárosban a hóban hazafelé menetelőket ijesztgettem inkább, meg néhányat meg is ettem. OwO Na az jó volt.

Aztán utána nagyon menő fekete ruhában mászkáltam valami anime lányakadémián és mindenki odavolt értem for some rízön, én meg csak sejtelmesen mosolyogtam meg kacsintgattam. :D

Aztán felébredtem. Jó buli volt.

Ma felköltöztem a felettünk levő szobába, úgyhogy a délelőttöm pakolással telt... De legalább már nem kell a baszom hangos horkolást vagy a skypeon románul üvöltözést hallgatnom. Helyette van egy normális, hasonlóan kocka lakótársam akivel legalább el is vagyok. Máris jobban érzem magam, bár csak három hétig lesz velem, utána költözik, de elvileg én is, össze graboval meg kugel-channal, aztán arzén is jön május végén. Jobban izgulok mint mikor én kijöttem, mert velem leszarom mi van, de ők a barátaim. Fontosabbak nekem mint az, hogy velem mi van.
Szóval meglátjuk mi lesz. Tudom hogy megoldjuk, mert egyedül is megcsinálom a.lehetetlent, velük meg... De mégis bennem van a félsz, ha nem minden sikerül maximálisan jól, tudom hogy személyes kudarcként könyvelem el majd magamnak. :/

Kell vennem olívabogyót. OwO

Fura. Mikor nem tudok aludni, és csak kavarognak a gondolatok a fejemben. Legtöbbjük olyan, amit nem szívesen írnék le, mert az embereknek nem szabad tudni róluk, vagy éppen olyan  dolgok amiről senkinek nem szabadna hallania.
Vagy épp képek amiket látok, emlékek.
Foszlányok.
Mindenféle dolgok, amiket szerintem mindannyian látunk. Mikor az embernek tényleg nincsen semmi dolga, unatkozik, és gondolkozik. Egyszer csak eszembe jut minden olyan gondolat, valós vagy valótlan kép, szituáció, ötlet, amik a nap során az agyamba tolulnak, és csak átviharzanak ugyan az agyamon, de akkor és ott szinte azonnal el is felejtem őket.

Ilyenkor este visszajönnek, eszembe jutnak. 

Sötét van. Sötét van és meleg, forróság. Köves a talaj amin fekszem, és érzem ahogy süti a bőröm, ahogy a kövek a bőrömbe nyomódnak. Nem nyitom ki a szemem. Hallom a zajt, a zúgást, a szelet, érzem az illatokat. Olyasmi mint a fűé, friss, mintha furcsa virágillat lenne. Nem akarom kinyitni a szemem. Furcsa érzés. Fázom belül. Odabent érzem, hogy üres vagyok. Hideg a kezem, szinte fagyos. Legszívesebben beletúrnék a földbe amin fekszem, mert nem elég a forró szél ami körülvesz és a talaj ami melegít. 
Csak a szívem meleg valamennyire, csak hogy működjön, hogy valamennyire áramoltassa a vért a testemben. 

Üres.

Ölelés. Valaki megölelt. De ki? Hátrahajol, megfogja a vállam, rám néz. Felé hajolok, de a vállára hajtom csak a fejem, és megölel újra. Nem tudom ki ez, de a barátom. Mindenki? Jó érzés, és tudom, hogy segíteni akar. 
Fáj nagyon, de jól esik az ölelés. Szorítom, kapaszkodok, mintha az életem függne tőle. Mintha próbálnék kapaszkodni a segítségbe amit nem kérek. Tudom, hogy nem kell, tudom hogy ha elengedem, akkor is ott fog előttem állni, és mosolyogni fog rám. 
Most már jobb? 
Igen.
Jobb.

Sötét.

Lehajtott fejjel állok, sötét van. Nagyon sötét. Hideg. Szeretem. Csend. Szeretem. Szaggatottan lélegzek, valami nincs rendben, izgatott vagyok. Félek? Nem. Őrület? Talán. Vérszomj. Harag. Meg kell találnom.
De kit? A bosszú nem old meg semmit. De kin akarok bosszút állni? Miért? Nem felel senki, tehetetlen düh, ugrásra készen. Az erek kidagadnak, a kéz görcsbe áll. Á, igen. A jól ismert kéztartás. A bal kezem fehérlik ahogy minden ízület pattanásig feszül, mint az idegeim. Így, igen. Így nagyon jól el tudom kapni. 
Ha egyszer elkezd szorítani, soha nem enged el. Soha. 
Acélpántok amik a torkodra szorulnak. Egyre szorosabb, és szorosabb, amíg már elveszíted az eszméleted. Egy perc, és áthatol a bőrön is. Vér. 
Vér. Sötét, fekete vér. 
És az a mosoly.

Könnyek. Még hidegebb a kezem mint eddig. Most viszont nem mozog. Nem érzem. Csak élettelenül lóg magam mellett. A könnyek forrók, de csak egy pillanatra. Az érzések, a heves érzelmek, amik forró könny formájában elhagyják a testet. Kihűlve lecsöppennek, és felszárítja őket a szél. Fáj. Eltűnik ez is. 
Én is. Eltűnök. 

Eltűnök?

Melyik a múlt? Hol van? Ez az? Nem, eldobom. Tovább keresek. Tele van horzsolásokkal a kezem, de még mélyebbre ások. Nagyon fáj, nagyon sok a vér. A vágások. Ez az? Nem.
Talán ott lehettem volna. Vagy ott. Az is lehet, hogy ott, ahol ő mondta. Nem hallgattam rá, nem kellett. Kellett az élet. Melyik élet? Melyik az élet? Ez, vagy az? Az is élet, de akkor félelmetesnek tűnt. Erő. Mérhetetlen erő. Izgalom. Megint az a mosoly. VÉR.
NEM.
Nem akarom. Nem akartam. Nem akarhattam. Megbántam? Pedig ott, akkor választhattam volna. Úristen, már vagy 10 éve. 10 év hosszú idő. Hol lennék most? A múlt furcsa dolog. Ugyanannyi dolog történt volna velem, ha arra indultam volna? Hol lennék? Ki lennék? Lennék?

Fordítva. Ott lent, megint, újra. Ne. Kérlek ne. 
Nagyon félek. Nem merek mozdulni. Nem merek levegőt venni. Nem merek megremegni. Figyelnek. Fejjel lefelé, mégsem tudom, merre van a felfelé. De lent vagyok. Hideg, nagyon hideg. Nem merem kinyitni a szemem. Víz. Víz, mindenhol, körbe. 
Nem ér véget soha. Teljesen sötét. Teljesen csendes. Teljesen Halott. Mégis mozognak. Körbe-körbe, és figyelnek. Nagyon nagyok. Nem néznek ide, de figyelnek, Nem néznek ide, de LÁTNAK.
Látlak. 
Látlak.

LÁTLAK.

Levegő. Beletódul a tüdőmbe, de már szalad is ki. Nincs elég oxigén. Kell az izmaimnak, kell az agyamnak. Fel kell ébredjek. Fel kell, hogy ébredjek? Ez álom volt. Álom volt? De hát ott voltam. Elolvastam. Láttam, éreztem, hallottam, beszéltem. Fájt. Gyorsan történt minden, semmit sem tehettem. Talán megmenthettem volna. 
De akkor én halok meg. Így most jobb? Nincs választás. Mi a jobb választás? Inkább én maradjak életben? Akkor én szenvedek tovább. Látom, ahogy szenved, ha ő az és nem én. Hol vagyok? 
Nem tudtam megmenteni. Nem volt másik választás.
Ez nem igaz.
Mindig van másik választás.

Mit művelnek velem? Ezt nem akartam. Ezt nem én csináltam. Nem én voltam. De igen. Te is ez vagy. Igen, igaz, ez is én vagyok, én csináltam, a részem. A részem. Nem tudom kiölni, tudom. Nem keresek kifogásokat. Fogadjam el csak így? 
Bilincsek. Kell. Még több kell. Még több. MÉG TÖBB. 
Segíts.
Valaki segítsen.
Segítség.

Ember. Nem ember. Növény, állat, ember. Szellem, lélek, test, árnyék. Árnyak, kísértetek, démonok és angyalok. Gonoszak és jók. Micsoda? 
Nem értem. Melyik a gonosz és melyik a jó? Egyik sem. Mindkettő. Kinek van igaza?
Mindenkinek igaza van.

Árnyék. Ott ülök, a sötétben, szakadt ruha, még mindig markolom a fegyvert a jobb kezemben. Rám néznek. Kis sikátor, nem lát ide senki. Néhányan megláttak, de csak elmentek, addig jó volt. Páran megálltak és néznek. Beszélgetnek. Nem hallom. 
Gondterheltnek látszanak. Mint akik nem tudják mit csináljanak. Félnek? Aggódnak? Homályos egy kicsit, nem látom. Megtörlöm a szemem. Nagyon fáj, nagyon fáj. A bal. A bal szemem seb, nincs meg. 
Lehull a kezem, nem bírom tartani. Már többen vannak. Egy, kettő, három... talán öt. Valaki idejön. Ide indult, valaki, alacsony. Gyerek még? Miért jön ide? 
Ráfogom a fegyvert. Ne gyere közelebb. "Ne gyere közelebb. Állj meg ott." Remeg a kezem, zörög a fegyver. Nagyon nagy. Nagyon nehéz. Homályos, nem tudok célozni. Nem megy egy szemmel. Fárad a karom, nem bírom tartani. Nagyon fáj. Elejtem, lehullik a karom. El fogok ájulni. Csak három és fél, talán kicsit több. Nincs elég vér.
Ne gyere közelebb. 
Félek.
A szemem.

A szemem. Kinyílik, felnézek. Fehér. Meleg van. Puha. Mintha minden rendben lenne. Nem fáj. Melegséget érzek, mindenhol. Csend. Csend és kényelem. Ah.
Milyen jó.
Milyen jó itt. Reggel, fény, reggeli illata. Hogy kerültem ide? Hol vagyok? Fehér, fehér mindenütt. Ahogy szeretem. Ahogy szeretjük. Nagy ablakok. Ahogy szeretjük, sok fény. A város nyüzsög, de idebent csend van. Virágok, szőnyeg, fa. Otthon. 
Otthon vagyok. Látom őt. Reggelit hoz, mosolyog. Él. Beszélget. Beszélgetünk. Este elmegyünk az operába? 
"Máris könnyekig meg vagyok hatva." Imádom az operát. Utána elmegyünk vacsorázni valahová. Mit kívánsz? Kipróbálhatnánk azt az olasz éttermet ami most nyílt a múzeum mellett, a parknál. 
Ki kell öltözni, elegánsan. Szépek vagyunk, így együtt. Mosolygok. Vedd le a kesztyűd. Nem lehet. Csak egy kicsit. Hideg a keze, mint az enyém. Akár a jég. Halványkék körmök, makulátlan, fehér bőr. Az enyém. Az enyém pedig sötét, kemény, tele sebekkel. Az enyém. De mindkettő hideg. Az övé. Az enyém.
Mosoly. Nem az a mosoly. Hanem a másik. A boldog mosoly. 
A haja mint a selyem. Engedi hogy megfésüljem. Érdekes színe van. Szeretem. Közben beszél, én mosolygok, hallgatom. Milyen szép a haja. Haj.

Haj. Mindenhol az arcomban, más sem látok. Kéj, vágy, szenvedély. Testek. Forróság, iszonyatos forróság. A fejemtől a lábam hegyéig érzem, mindenhol. Mindenhol körülöttem. Sóhaj. Ritmus. Lehelet. Testek. Az enyém. A tiéd. Kié? A miénk? 
Én? Te? 
Mi.

Mi. Fegyverek. Hangok. Kövek. Feszültség. Itt vagyunk. Mi vagyunk. Együtt vagyunk. Egyedül vagyunk. Nincs mitől félni, amíg mi itt vagyunk. Én, ő, és ő. Fegyverek. Kezek, lábak, fém, fa , kő. Füst, pusztaság, halál. Üres házak. Nincs már ellenség. Volt ellenség? Ki az ellenség? 
Mi vagyunk. Mi voltunk. Nincs többé. Nekünk nincs ellenségünk. Csak célpontok. Küldetés. Cél. Siker.
Csak a siker számít. Ha elküldenek, meg kell csinálni. Nem gondolok. Meg kell tennem. Végig kell csinálnom. Végig kell csinálnunk. Muszáj. Kell. Különben nem kapjuk meg. Különben nem hagynak békén. Nem kell. Nem kellünk. 
Remélem nem kellünk többé. Elfelejtenek, ugye? Menjünk már innen. Nem akarok itt lenni. Én ember vagyok. Ember akarok lenni.
Ember.

Ember?

Na, hát itt voltak a srácok londonban, meglátogattak. :3

Február elején kiderült, hogy van még márciusig nekem egy hét szabim, amit kötelező jelleggel ki is vettem most március végére. Mivel szinte csak most költöztem ki (ami azt jelenti hogy kb fél éve, mert november közepén jöttem ki lol), semmi kedvem nem volt jelenleg hazautazni... Szóval nem tettem. De mégsem akartam az egész szabadságomat egyedül tölteni itthon, mert tudom, hogy végigkockultam volna simán és kipihentem volna magam, de akkor gondoltam már fűszerezzük meg egy kicsit a dolgokat.
Így aztán két barátomat a legjobb barátaim közül kihívtam, hogy látogassanak meg engem. Megvettem nekik a jegyeket oda-vissza, meg ami feltétlenül szükséges, meg felkészültem az érkezésükre. Elterveztünk egy csomó mindent, amiből persze az lett hogy annál sokkal több mindent is megvalósítottunk. :3 Kb 200 fontot tuti elköltöttem ez alatt az 5 nap alatt amíg itt voltak, de erre abszolút megérte elkölteni mert nagyon király volt. Sokkal jobban megérte erre költeni, mint arra, hogy hazamenjek a "családhoz"... Sokkal izgalmasabb is volt felfedezni londont együtt velük, hiszen még sehol sem voltam effektíve, csak dolgoztam.

Mikor a srácok megérkeztek, kimentem eléjük a reptérre, ami innen kb 60 kilométerre volt. Mire odaértem, ők már ott vártak, mert a gépük 15 perccel előbb landolt a tervezett időnél. Már a reptéren elkezdődött a hülyéskedés, mikor mi hárman együtt vagyunk, veszélyesen barmok tudunk lenni, szóval onnantól kezdve hogy mi hárman ott összefutottunk, hülyének lehettünk nézve egész london által, és hülyét is csináltunk magunkból direkt természetesen. :3
Hazafurikáztunk a busszal, metróval, aztán idehaza kipakoltunk, kajáltunk, majd némi dumálás, kockulás meg baromkodás, meg másnapi programtervezés után lefeküdtünk aludni (ezúttal időben... XD).

Másnap reggel észrevettem, hogy a trambulin park, ahová jegyeket vettem, igazábol rohadtul nem is londonban van, úgyhogy az ugrott a programból, oda terveztünk menni első nap. Mivel ez nem jött össze, gondoltuk kis változtatással felvesszük a fizetésem, mert második heti péntek, fizetésnap volt a melóhelyen, egyúttal megkajálunk a legkirályabb japán étteremben, a wasabiban, és utána elugrunk egy chainstore nevezetű helyre, ami egy beltéri parkour park, amit a világ legnagyobb parkouros csapata, a parkour generations üzemeltet.
El is indultunk nagy lelkesen, megkajáltunk a wasabiban, aztán gondoltunk egyet: Mi lenne ha bringával mennénk tovább?
Itt londonban működik az a szuper rendszer, hogy dokkolóállomások vannnak szétszórva a városban (nagyon nagyon sok), ahol két fontért 24 óráig bérelhetsz biciklit, és ha fél órán belül visszateszed a bringát egy másik dokkolóba, semmi plusz pénzt nem is kell fizetni. Meglátogattuk a melóhelyemet, ahol igazolódott a megérzésem, hogy bizony még nincsen csekk, úgyhogy várhatok a fizumra. Én meg akkor mondtam hogy fakit, mert nem fogok ott várogatni, meg nem olyan sürgős. Inkább fogtuk magunkat, és szupersebességgel elhúztunk a Hyde parkba, hogy körülnézzünk.

Miután eleget moleszteráltuk a kacsákat illetve a mókusokat, és kiélveztük a napsütést, ami általában ritka itt londonban, továbbálltunk, és úgy döntöttünk, hogy ma már inkább nem megyünk a chainstore-ba, inkább egy kicsit várost nézünk, meg veszünk egy kis kaját otthonra, meg elnézünk a kedvenc decathlonomba.
Fogtuk tehát magunkat és elkarikáztunk összevissza, eltévedtünk egyszer-kétszer, jó sokszor elüttettük magunkat majdnem a baloldali közlekedés csodái miatt (Sok hülye magyar menne át a jobb sávba folyton XD), de csodával határos módon egyben maradtunk. Tekintve hogy hármunkról van szó, a legnagyobb csoda hogy a biciklik is egyben maradtak. :D
A decathlonban is elmarhultunk, elgörkoriztunk, deszkáztunk, rollereztünk, amit csak lehet kipróbáltunk (a csónakot is ki akartuk, de az eladó furcsán nézett), majd bemásztunk a sátrakba és félreérthető szituációkat generáltunk. OwO
Utána, bár én még eléggé rá voltam izgulva a biciklis részlegre, a srácok szorgalmazták hogy menjünk haza mert éhesek meg fáradtak is kezdtünk lenni. A decathlon előtt jól bevásároltunk a tescoban (édesség, csoki, süti, üdítők XD), úgyhogy idehaza jól beinstantleveseztünk, pizzáztunk, majd jól becsokitortáztunk. 
Mivel a bence annyira nem volt kipihent, ő elég hamar elaludt, és néha fura hangokat adott. Mint később kiderült egész éjjel álmában a gáborral szexualizált aki átváltozott egy jó csajjá. XD
Mi ketten a gáborral a cukor és energia hatására amit este bevittünk, hajnali ötig kockultunk mint az állat, meg röhögtünk, hogy hogy az istenbe nem ébred fel a szobatársam a saját horkolására (is, mert amúgy néha zajosak is voltunk).

Következő reggel felkeltünk, és olyan egy óra körül, azután bekajáltunk, majd elindultunk megkeresni a chainstore-t. Nem volt egyszerű, mielőtt a célt megtaláltuk, eltévedtünk vagy háromszor, de végülis sikerült odajutnunk, és beszabadultunk. Megvettük a belépőket, átöltöztünk, majd egy kb egy órás bemelegítés-nyújtás után végre elkezdtünk ugrálni, meg felfedezni a terepet. :3 Elég hamar megéreztük a gáborral, hogy már vagy fél éve nem mozogtunk úgy istenigazából egy rendeset (de főleg ő), mert már egy óra múlva éreztük hogy kopik a kezünk, és másfél óra múlva már remegett a lábunk. Éreztem ahogy szakadnak az izomszálak mint atom, de még sok trükköt meg kellett csinálnunk. :D Ott töltöttünk úgy kb 5-6 órát, és abszolút kihasználtunk minden objektumot, a srácok akik ott edzettek, néha csak csipáztak, mikor olyan magasságokban egyensúlyoztam ahová ők felmászni alig mertek, meg mikor a gábor és a bence nekiálltak akrobatikázni úgy tessék-lássék módban.

Ők is csináltak olyanokat amin a mi állunk esett le, de ahogy figyeltük őket, 90%-át a trükkjeiknek mi személyes kihívásként vettük, így megcsináltuk nagy részét. XD Azt nem számoltuk bele, hogy mennyire vagyunk fáradtak, és hiába éreztük hogy már nincs erő bennünk, azért próbálkoztunk, amíg már nem tartott a lábunk. 
Utána jól lenyújtottunk, kicsit lelazítottuk az izmokat (ja és csináltunk persze egy rakat képet míg bent voltunk, meg videót), és hazaindultunk. Egy jót eltévedtünk ismét persze, de egész hamar hazajutottunk végülis. Idehaza megint elvoltunk, beszélgettünk, és úgy 2-3 körül lefeküdtünk, mert mindannyian fáradtak voltunk. Mondtuk egymásnak, hogy "Na, majd holnap felkelünk ilyen 10-11 körül, aztán nézünk valami jó kis élményfürdős medencés jellegű cucckombót. "
Ebből annyi valósult meg, hogy eleve fél négykor ébredtünk fel, és az ágyból kikelés is olyan fájdalmas volt mintha lenyúzták volna a bőrünket csak bőr alatt éreztük volna. XD Minden izmomban izomláz van még most is, de nem baj, élvezem, végre.
Körülnéztünk neten ugyan, de a legolcsóbb beugró egy ilyen health center-spa szerű izébe ahol csak egy jacuzzi meg két szauna van, 15 font per fő (kb 6000 forint), és legtöbb helyen nem többre, mint három órára. Gondoltuk ennyire azért nem szorulunk rehabilitációra, legalábbis ennyiért biztos hogy nem.
Abban is egyetértettünk, hogy ma már akkor ne nagyon menjünk sehová, mert úgyis kész vagyunk mint a házi feladat, inkább jól bekajálunk aztán pihenünk. Ebből megint az lett, hogy mi a gáborral istentelen sokáig kockultunk. XD Mivel másnap már hétfő volt, elintéztem a buszjegyeket, meg bekészítettem amit kell.

A mai nap sajnos már mentek is haza a zergek, szóval nagy nehezen 11 óra körül feltápászkodtunk, én az ágyból, ők a szuperkirály felfújható matracukról amit külön erre az alkalomra vettem, hogy kijönnek. Nagyon nehezen keltek fel a srácok, de valahogy összekaptuk magunkat és elindultunk.  Összepakoltunk előtte mindent ami az övüké, majd elugrottunk a subwaybe tolni egy szendvicset. Azért jól ment, wasabi, kfc, subway, minden nap kipróbáltunk valami jót.  
Aztán utána bementünk a belvárosba, hogy az anime shopban, a Tokyo Toys-ban kössünk ki. Bementünk, kb egy fél óra alatt kigyönyörködtük magunkat, majd kijöttünk. A gond az volt, hogy mindhárman akartunk venni valamit, de olyan sok minden volt és annyira királyak, hogy nem tudtuk eldönteni, mit, na meg hogy mennyiért.
Aztán váltottak egy kis pénzt maguknak a skacok és visszaromboltunk az üzletbe, hogy na most aztán már tényleg költsük azt a pénzt. Én sikeresen bevásároltam kb 25 fontért (Fate/Stay night-os tetkó, One Piece nyaklánc és egy cuki csajos képekkel teli pókerpakli :D), de abszolút megérte, elégedetten nézegetem a szerzeményeim. Bence egy Totoro-s kulcstartóval lett gazdagabb, a gábor meg vett egy Sword Art Online-os kulcstartót, amiben egy aranyos kis Asuna és Kirito van, ami szerintem tökéletes neki és alexának. A kis kockák mindig játszanak, és mindig együtt persze. X3 Aranyosak.
Utána mikor itt kiéltük magunkat, fogtuk magunkat és elmentünk a buszra aminek londonból lutonba kellett volna vinnie őket 16:40-kor. Na mi már négykor ott voltunk, de a busz még öt óra után sem indult, és csak halmozódtak az emberek a váróban. Kicsit paráztunk hogy mi van már, mert azért a gépre vissza kellett volna érniük, de végülis jó pár elégedetlen megszólalás után nagy nehezen odaállítottak egy buszt, amire az utasok fele felfért és elment lutonba. Engem csak annyi érdekelt, hogy ők abban a félben voltak, akik feljutottak a buszra, szóval nyugodt voltam.
Utána hazaindultam, és most már idehaza irkálom a bejegyzést.

Nagyon jó volt ez a pár nap, abszolút boldog voltam, egy pillanatra sem hagytam abba a mosolygást. :) Amikor velük vagyok, akkor tényleg semmin nem aggódok, és mindenről megfeledkezek. Nincs is annál jobb, amikor tényleg olyan emberek veszik körül az embert, akikben igazán megbízik, és benne is feltétlenül megbíznak. Szavak nékül is megértjük egymást, és ki se kell mondanunk néha, hogy mire gondol a másik, és ez itt nekem nagyon nagyon hiányzott. Szerencsém, hogy hamarosan ők is költöznek kifelé, és nem kell sokat várnom, hogy ismét együtt vághassunk neki a kihívásoknak és megoszthassuk egymással a sok hülyeséget amiket csinálunk, vagy épp új hülyeségeket generáljunk, mikor együtt vagyunk, mászkálunk ide-oda. :3
Nagyon jó hogy velük tényleg az lehetek, aki vagyok, nem kell megjátszanom magam. Lehetünk azok a hülyegyerekek akik mindig is voltunk, és leszarjuk, ki mondja azt, hogy mennyire gyerekesek vagyunk, nem fog rajtunk, csak röhögünk és megköszönjük a bókot. Inkább legyek önmagam, és nézzenek hülyének, vagy nevezzenek gyerekesnek, dedósnak, vagy bárminek, minthogy megjáttszam magam és elfogadjanak azok az emberek akik nem is fontosak nekem. Elég ha azok elfogadnak, akik nekem fontosak és fontos vagyok nekik.

Szóval nagyon király volt ez az egész adventure, és most még van úgy három napom, hogy kipihenjem ezt a pihenést. :D Örülök, mert jelenleg mozogni sem bírok, meg már rég nem írtam amúgy sem.

Szép napot mindenkinek, és remélem nektek is jól telik a szünet, ha van! Ne felejtsétek, mindig csináljátok azt, amihez kedvetek van (ha van rá lehetőségetek), és ha nem érzitek boldogabbnak magatokat tőle, hagyjátok abba! Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne érezzük jól magunkat benne. ^^

Bááj OwO

Aki régi olvasóm vagy ismer, az már itt fogja is a fejét. XD

Nem, semmi komoly, csak elmélkedek a hétköznapok folyamában, amikor jut rá egy kis időm. Mikor egyedül utazom a metrón, vagy csak állok a melóban és semmi dolgom, van hogy eszembe jut valami amiről csak úgy elgondolkodok egy fél órát és azzal elvagyok. :D

Gondolkoztam például, hogy hol kötök ki majd végül. Semmiképpen nem akarok letelepedni sehol a világban, mielőtt nem jártam be. Mielőtt leülünk azelőtt is alaposan körülnézünk, nem? Nem csak leülünk az első székre amit meglátunk. 
Én mindenben ilyen vagyok. Ha tudom, hogy több közül is választhatok, minden esetben először felmérem a helyzetet teljesen, és inkább lassabban hozok döntést, de akkor az a döntés nem lesz megbánva hirtelen. :) Akik hirtelen dönenek és beleugranak a dolgokba, talán pillanatnyi előnyre tehetnek szert, de sokszor megbánják a döntésüket, úgy látom. 
Szóval hogy hol fogok letelepedni, az attól függ, mennyire nézek körül a világban, hogy melyik vidék, melyik ország tetszik meg a legjobban, na meg hogy mennyire lehet ott élni. Rájöttem, hogy az anyagi biztonság azért sokat hozzátesz az ember boldogságához. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a pénz nem boldogít, de az is igaz (sajnos), hogy a mai világban az olyan dolgokhoz, amit "ahhoz használunk", hogy boldogok legyünk, pénzbe kerül. 
Példaképpen azt tudom mondani, hogy egy ételhez a hozzávalókat pénzért kell megvenni. Pénzbe kerül a bérlet vagy a benzin ami az odajutáshoz kell, meg minden pénzbe kerül. De egy közös vásárlás és utána egy közös hülyéskedős főzés majd vacsora élményét a pároddal nem tudod megvenni semmi pénzért. :) Az élmények, az emlékek, a kedves szavak, a gesztusok nem kerülnek pénzbe, de ezek nélkül bármilyen drága ajándék vagy étterem sem okoz örömet.
Kicsit eltértem a tárgytól. OwO Szóval be kéne járni a világot, nyaralni itt-ott pár napot, esetleg egy hetet, hogy körülnézzen az emberfia, megismerje a környezetet, de... Ezt nem egyedül szeretném tenni. 
Az embernek nem jó egyedül, ezt tudjuk, és annak ellenére hogy kitűnően elvagyok egyedül, ha már olyan döntés megfontolására adnám a fejem, hogy hol telepedjek le, akkor már jobban csengene nekem a hol telepedünk le, ifjunówatájmín. :3
Valakivel akivel közös szándékaitok, terveitek vannak, sokkal jobb mindezt megosztani, ha egyedül tenném, csak magamra gondolnék, az meg nem szeretek.
Ugyanakkor ez nem mostanában lesz, hiszen egyrészt egyelőre az utazgatás sincs kilátásban, vagy ha kiruccannék valahová, akkor is inkább egyedül, másrészt meg hát ugye nincs az a bizonyos valaki akivel mennék. :)

Más.
Mostanában sokat költöttem magamra, úgyhogy itt az ideje megint visszavenni. Jó, hogy van lehetőségem sok mindent venni, meg azt enni amit szeretnék, de azt hiszem itt az ideje hogy kicsit visszavegyek, kicsit megint visszatérjek a spórolós zsidó formámhoz. XDD Ez nem azt jelenti, hogy mostantól többé nem járok Wasabiba, meg Subwaybe, mert imádom mindkettőt, főleg az elsőt, és hogy csak 4 font egy bento, inkább csak azt jelenti, hogy nem csak úgy beugrok amikor gondolok egyet, hanem actually csinálok magamnak kajákat itthon rendes hozzávalókból, nem pedig pizzát eszek minden nap. Na meg mióta kijöttem, egy darab szendvicset nem tettem a táskámba, vagy csináltam egy jó paprikáskrumplit vagy ilyesmi. Holnap márpedig az lesz a menü, ha törik ha szakad, meg visszaszokok rá, hogy azért a táskámban legyen valami harapnivaló, szendvics, palacsinta, vagy bármi. Kicsit nehéz úgy, hogy konkrétan itt nincs ilyen hogy ZSEMLE, főleg nem 7-12 ft-nak megfelelő összegért, de lehet azért kenyeret szerezni, meg valami zsemleszerűt is kerítek majd... Nagyon gyengék kaja téren az angolok, a hús, a pékáruk, a zöldségek minősége siralmas. XD Szerencse hogy itt a közelben a magyar bolt. X3
Így jóval többet fogok tudni félrerakni, szóval itt az ideje jól megfogni a pénzt és kicsit jobban beosztani ami van. :3 Egy kis spórolás sosem árt, meg különben is most már szinte minden megvan amit akartam venni, még egyedül az új gép hiányzik, de azt meg majd február közepén vásárolom meg. X3

Most még akartam írni egy csomó mindenről, de egyrészt elfeledkeztem a témákról, másrészt meg három óra múlva kelhetek, megint late shift után early shift, úgyhogy azt hiszem inkább most megyek úszni a habokba. X3

Jó éjt mindenkinek, és ne feledjétek! OwO nem tom mit

nokedliHÖ