Közeleg a Karácsony

Vagy mi. O.o' 

Az őszintét megvallva, eléggé félek tőle. A tavalyi karácsony is elég szar volt, úgyhogy annál csak jobb lehet az idei, de őszintén szólva eléggé reménykedek benne, hogy dolgozni fogok. :D Ami amúgy eléggé valószínű is, nem tudom, kik lesznek szabadságon, de biztos lesznek páran akik szeretnének otthon lenni, vagy hazautazni, családdal lenni, stb. 
Én nem nagyon szeretnék szabadnapos lenni, mert akkor is max itthon üldögélhetek az üres házban, hiszen mindig mindenki dolgozik, így szinte mindig üres a ház. OwO

Más. Az előző bejegyzéshez kapcsolódva, ma a munkában (angolról lefordítva):
Én: Ja, bocsi, nem vagyok túl jó a nevekkel, mindig sokáig tart megjegyeznem őket. ^^ 
Ő: Semmi gond, az egyáltalán nem baj.
Én: Ja, csak utána ha valakinek mégis elfelejtem a nevét akkor meg azt hiszik hogy bunkó vagyok. ^^"
Ő: Á, dehogyis, azt csak te hiszed.
Én: Mármint?
Ő: Hát azt hogy azt hiszik bunkó vagy, téged mindenki kedvel itt.
Én: ...
Ő: Mi az? 
Én: Ja, semmi. :) Köszi.

Mindegy hogy mi van, ebéd, reggeli, vagy csak együtt megyünk haza a munkából. Bármikor ha együtt vagyok másokkal, és megpróbálok részt venni a társalgásban, csak úgy elvesznek a szavaim a semmibe, meg sem hallja senki, és a huszadik ilyen után már feladom. Folyton mindig azt látom (és láttam eddig mindig sokszor), hogy mindenki olyan jól elvan másokkal, meg a többiekkel, csak én nem. Ha valakivel csak úgy simán beszélgetek, vagy valamit segíteni kell, akkor mégis jó vagyok. Valahogy így nem tudom hitelesnek vélni a fenti állítás igazságtartalmát. 
És nem is az a gond, hogy nem próbálnék, mert mindig próbálok új emberekkel beszélni, vagy ha társalgás van, részt venni benne. Csak annyira kurvára elegem van már belőle hogy mindig ez a vége. Nem az a típus vagyok aki könnyen feladja, de ha látom hogy valami nem működik... Akkor egy idő után nem erőltetem, és kész. :/

Megint más. 
Megint megkaptam valakitől, hogy minősítem az embereket. Ezt már megkaptam párszor, meg azt is, hogy jobbnak gondolom magamat másoknál, meg hogy bekategorizálom az embereket és hogy sztereotípiákat gyártok vagy legalábbis hiszek bennük. Csak eddig nem a barátaimtól. 
Nem gondolom magamat többnek másoknál. Nekem is rengeteg hibám és idiótaságom meg hülyeségem van, talán még sokkal több, mint másnak, és tisztában vagyok velük. Mint ahogy a legtöbb hibámmal is. 
Tisztában vagyok azzal is, hogy sokszor úgy tűnik, hogy panaszkodom, meg sajnáltatom magam.
Nem sajnálatra van szükségem, de... Mindegy, az együttérzést is már sok lenne elvárni akárkitől.  Én érzem magam szánalmasnak, és ez nem hazugság, és ezt most nem önsajnálatból írom, vagy azért, hogy valaki együttérezzen velem.

Régen tényleg volt hogy bekategorizáltam az embereket, de már jó ideje rájöttem, hogy senkire nem lehet ráhúzni semmiféle szerepet, mert mindenki más, mindenki különböző, és mindenkinek vannak értékei. 
Feladtam már. Nem az a bajom hogy nem akarok másokat megismerni, vagy hogy nem tudok másokban megbízni. Inkább csak egyrészt félek a csalódástól, (igen, bevallom, így van, és igen, tudom hogy ez gátat szab annak, hogy új, érdekes embereket ismerjek meg) másrészt pedig már belefáradtam és nem érdekel. 
Elegem van abból, hogy ha valaki nem változtatja meg a szokásait vagy az életvitelét mások kedvéért, akkor már se barátai, se párja nem lehet. Én pont nem az az ember vagyok aki ne tudna áldozatokat hozni másokért, mert egész életemben mások érdekeit próbáltam nézni az enyéim helyett... Utálom hogy az ember nem lehet boldog és nem lehet önmaga, ha nem akar mások kedvéért megváltozni. (Lehet hogy csak el kéne kezdenem nekem is igazi fiatal módjára piáznom meg cigiznem XD) Én is sokat változtam az évek során, hiszen ha másokkal találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk, változunk, fejlődünk. De visszafejlődni és rossz irányba fejlődni nem fogok, csak azért, hogy valaki elfogadjon... De akkor már megint ott tartunk hogy önző vagyok és hogy felsőbbrendűnek gondolom magam... Na mindegy.
Egyszerűen csak nem szeretek beszélgetni olyannal aki a vihogáson és a bazmegoláson kívül másra nem képes, és úgy látszik hogy ez nem menő. Nem várok el semmit, sem azt hogy atomfizikus barátaim legyenek, sem azt hogy szépségkirálynő legyen a barátnőm, nincsenek elvárásaim. 
Csak annyi hogy nem beszélgetek olyannal, akivel semmi közös témám nincs, leszarja amit mondok (az emberek 95%-a), és nem lehet értelmesen beszélgetni, mert egyszerűen nincs értelme, és unalmas, és az unalmas emberekre nem pazarlok időt az életemből.

Még az a szerencse, hogy van pár igazi barátom, akikkel valamilyen varázslatos okból még mindig el tudok beszélgetni bármikor és bármiről, és van véleményük mindenről amiről beszélünk, még akkor is, ha épp nem értenek az adott témához. Vannak olyan emberek is akik ilyenek voltak számomra, de valamilyen más ok miatt már nem beszélünk/nem beszélünk annyit. 
Rejtély számomra, hogy az a maroknyi (kb 5 ) ember, akikkel még mindig ilyen jóban vagyok, miért nem utálnak, miért nem minősítenek, miért nem mentem még az agyukra, miért nem lett elegük belőlem, stb. stb. 
Ők is megmondják néha ha hülyeséget csinálok vagy valami hibám van, persze úgy, ahogyan én is tenném a helyükben, szóval nem folyamatosan csak a hibáimat basszák a fejemhez (szerencsére, pedig lehetne XD), hanem segítenek is. :) Ennek pedig nagyon örülök. 
Ha másért nem is, értük érdemes továbbmennem, és nem feladnom.
Valamiért úgy érzem, jelenleg ők az egyetlenek akik tényleg próbálják, és megértik a gondolkodásom és az érzéseim.

Kicsit így, hogy ezt leírtam, szomorú vagyok, hogy egyedül leszek karácsonykor...meg szilveszterkor... meg szülinapomon... XD 
FK :D (de az "én hibám" ^^')