Hát kívánok jó napot jó napot kívánok.

Jó rég nem írtam már blogra, szóval jó sok mesélnivalóm van már. :) Most főként azért írok, mert az Európa-turnémat szeretném részletezni.
Az egészet megelőzte az, hogy felmondtam végre a melóhelyemen. Kivettem két hét szabit, és a szabim közben beadtam a felmondásomat. Ez azt jelenti, hogy még egy hetet kellett ott maradnom dolgozni. Mivel úgy döntöttem hogy majd akkor állok neki munkát keresni, miután hazalátogattam, ezért meg is vettem a repülőjegyet már előre.
Miután az utolsó napomat is eltöltöttem a melóhelyen, volt még egy szabadnapom amikor egy kicsit bevásárolgattam, bevásároltam a nagy útra.

1.nap

Másnap elindultam reggel, kb nyolc körül, és némi utazás és várakozás, biztonsági ellenőrzés múlva, fél három körül máris repültem Budapest felé.
Most sokkal izgatottabb és lelkesebb voltam, most sokkal jobban vártam hogy hazajussak. :) A barátaim már vártak és némi programot is kitaláltunk magunknak közösen, és rengeteg meglepetés is várt. :3
Végül miután az egész napot utazással töltöttem, estefelé befutottam Aya-chanék rezidenciájára. Aztán az azt követő pár napban elvoltunk, mászkáltunk erre-arra Akai-sannal és Ayával is volt alkalmam végre találkozni és időt tölteni, meg beszélgetni, úgyhogy minden király volt. ^^ Egy gyönyörű ajándékot kaptam tőlük születésnapomra, amit azért tartok nagyon sokra, mert rengeteg időt töltöttek el vele és áldoztak rá, és ráadásul kézműves craftolt cucc, és nagyon szeretem az egyedi ajándékokat, amik egyediek, általában én is igyekszek és szeretek ilyeneket készíteni, mert az embernek van munkája vele és az igyekezetet nem lehet megfizetni. :) Szóval nagyon meghatódtam, nagyon hálás vagyok az ajcsiért. X3 Mutatnék róla képet, de nem mutatok képet inkább magamról mert bereped a monitor (olyan jóképű vagyok, persze azért.).

2.nap

Igazából nem vagyok benne 100%-ig biztos hogy melyik nap mit csináltunk, szóval lehet hogy keverednek, de a lényeg hogy másnap bementem Akai-sannal csak úgy random egy órára az egyetemre, ahol tanul. Délután gémeltünk valamennyit, meg úgy elvoltunk. Kicsit gyászosan nézegettünk kifelé, mert szombatra, harmadnapra edzés volt betervezve, de egész nap elég hideg volt és esett az eső, minden fel volt ázva, így szinte minden reményt feladtunk, hogy másnap edzünk.

3.nap

Másnap marha nagy mázlink volt. Reggel mikor felébredtem és kinéztem az ablakon, verőfényes napsütés várt, felhő nélkül. X3 Kimentünk kicsit kajáért, utána megnéztük a közeli mezőn a talaj állapotát, és király, mert úgy találtuk, hogy pont alkalmas, rugalmas volt a talaj, nem teljesen száraz, de nem vizes. Mivel az eredeti terv szerint a Margitszigeten akartunk edzeni, gondoltuk minden király, mert odakint még szárazabb lesz. Hazamenetel és ebéd után kimentünk, és ekkor már Plave is csatlakozott, fél kettő körül kint voltunk, nekiálltunk melegíteni meg nyújtani, hamarosan neki is álltunk.
Jó sokat edzettünk, jól szanaszét vertük egymást, szóval hatékony edzés volt. XD A nyári hazajövetelemhez képest, és az akkor edzéshez képest nagyon jól teljesített mindenki, Akai-san és Plave is jól használta a képességeit, meg fittebbek is lettek azért. Még magammal is viszonylag meg voltam elégedve, mert jól ki voltam nyújtva, és a lábaim jó állapotban vannak. Most elég könnyű is vagyok (sajnos, mert sokkal többnek kéne lennem mint 61 kiló), így még ha nem is örülök ennek, az tény, hogy a rúgásoknál, ugrásoknál csak úgy repülök, nem sok erő kell, hogy a levegőben tartsam a testem. :D
Ezek után hazavonszoltuk magunkat, Aya-chanért is elmentünk, majd aznap este pihentünk.

4.nap

Vasárnapra kis ebédelés volt betervezve, utána pedig Maka-val találkoztam, kicsit később. Az ebéd nagyon király volt, és nagyon jót ettem, ettünk. *w* Utána frankón megbírságoltak a hármas metrón, mikor fel akartam jönni a nyugatinál. :D Szerencsésen elhagytam a jegyemet amit lyukasztottam, és tízpercnyi keresés után feladtam, inkább kifizettem a pótdíjat. -.-'
Aztán nagy nehezen megtaláltuk egymást végre Maka-channal és dumáltunk egy jó 2-3 órát , bár lehet kicsit többet. Tudtunk volna többet is, meg szerintem lett is volna ingerenciánk még dumálni jó ideig, de egyrészt hideg is volt kicsit, meg már estefelé járt az idő, és neki is dolga volt, meg nekem is. :) De nagyon örültem, és most egészen pozitívnak éreztem a találkozást, valahogy úgy éreztem mintha az eltelt idő kicsit mindannyiónkat megváltoztatott volna, és másképp viszonyulunk már a dolgokhoz, de mégis sok mindent ugyanúgy látunk.
Aztán utána elindultam Plavehez, ahonnan lényegében kiutaztam. Lepakoltunk, aztán mentünk a Duna Plázába, ahol is megnéztük a Deadpool-t. Haláli film volt, kedvenc szuperhős. :D Utána onnan hazamentünk, és még otthon eldumálgattunk Plave-vel. Kb hajnali ötig fent voltunk, volt mit megdumálnunk, meg elmeséltem sok sok sok mindent, meg mutattam képeket, videókat amiket kint csináltam.

5.nap

Miután kb délig aludtunk, felkeltünk, és Plave kijött velem az állomásra. Nekem a következő megálló Pécs volt, ahol terveim szerint Tenshi-channal találkoztam volna csak pár percre. Nem szóltam neki arról, hogy hazautazok magyarországra, szóval meglepetésnek tartogattam az egészet, hogy majd csak úgy megjelenek és meglepem. ^^ Ez sikerült is, volt segítségem , hogy be tudjam lőni hogy épp mikor hol lesz, és sikerült pont jókor jó helyen véletlenszerűen összefutottam vele. :D Sikerült a meglepi, és nagyon nagyon örültünk mindketten egymásnak. ^^ Eleinte azt hittem, csak pár percet, fél órát-órát tudok vele találkozni, beszélgetni, aztán tovább is kell álljak, de úgy jött ki pont, amit a folytonos mázlimnak köszönhetek, hogy pont tudtam náluk aludni a kolijában. :) Megmutogattam minden képet amit angliában készítettem, meg meséltem sokat, hogy mik történtek az elmúlt évben. Vicces, hogy előbb találkoztam így vele, hogy angliában lakom és dolgozom, mint mikor magyarországon laktunk mindketten, mert volt hogy mikor otthon voltam, egy kerek évig nem láttuk egymást. O.o Mindig elfoglalt volt valamelyikőnk, vagy nem tartózkodtunk ugyanazon a környéken és előtte-utána is dolgunk akadt.
Szóval nagyon boldog voltam, ő is és én is, és ettől én még boldogabb voltam. ^^ Reggel elnéztünk még gyorsan egyet reggelizni, egy kis aranyos pékség-boltocskába, ahol ittam egy hihetetlenül jó kávét. O.O Ott búcsút vettünk egymástól, neki mennie kellett a suliba, szegény előtte nap is 12 órán keresztül szaladgált egész nap, és szerintem aznap sem volt épp pihentető napja. Ott pécsen rengeteg egyetem, iskola van, tényleg, és kollégiumok is. Minden magas épület 50% hogy vagy egyetem, vagy kollégium, és ez komoly. :D Az utcán szembejövő emberek 90%-a diák, tankönyvekkel szaladgál mindenki a városban is. :D Érdekes látvány, tényleg nem semmi. :3
Miután elváltunk, én ráérősen átsétáltam a város másik felébe. A fekete kabátommal, nadrágommal, sapkámmal, és az óriási fekete katonai hátizsákommal elég érdekes látvány voltam én magam is, elég furcsán néztek rám mindenütt. :D Főleg hogy már akkor egy ideje növögetett a szakállam, így az még hozzátett amúgy is marcona arcom barátságosságához... :D Kicsit beültem az ottani plázába egy padra, telefonozgatni meg enni, aztán egy óra körül hazaindultam busszal vonyarcra.
Ott a kutyák szétörülték az agyukat nekem, estére berendezkedtem a fenti szinten, ami azonnal kivágta nálam a biztosítékot, mert az emlékek olyan kavalkádja kerít ott mindig hatalmába, hogy az őrülettől rosszul leszek. Nagyon sokat agyaltam máris, gondolkoztam, és alig bírtam elaludni, annyira sok gondolat kavargott a fejemben újra meg újra. Emlékek, a jelen, a jövő, tervek, "mi lett volna ha" és "mi lenne ha" szituációk... Aztán végül is nagy nehezen elaludtam.

6.nap

Ezen a napon meglátogattam a szülővárosom, újra. :) Nagyon hiányzott, maga a város még mindig nagyon szép, és jó fejlesztések zajlanak benne. Mint mindenhol, itt is vannak változások, de ezt nem bánom, mióta a Clannadot láttam, tudom, hogy semmi sem maradhat változatlanul, mert az idő és az emberek mindent megváltoztatnak, semmi sem maradhat ugyanaz örökké. És ez nem egy szomorú dolog, mert általában minden változás valami pozitívat tartogat, legalább pár embernek. Azoknak főleg, akik akkor és ott élnek, és nem szabad önzőnek lenni azoknak, akik a múltja odaköti őket. Attól még, hogy a régi üzletek helyére újak kerülnek, hogy a régi utak megváltoznak, hogy a város átformálódik, attól még a mi városunk marad. ^^
Mindenesetre én végiglátogattam a kedvenc üzleteim. :3 Külön jópofa volt, hogy pesti, és angliai árakhoz képest fillérekért feltankoltam kajából és innivalóból, majd meglátogattam a kedvenc helyeimet. Kiültem a város szélén levő fasor egyik legmagasabb fájának tetejére, és kb 20 méteres magasságban elfogyasztottam a reggebédem. Figyeltem, és hallgattam, és néztem a várost. Mint régen. Nagyon jó érzés volt, nosztalgikus, és otthon éreztem magam egy pillanatra, egy helyen, ahol mindenhol jártam már, ahol mindent ismerek, hogy hol van, tökéletesen. Az első padtól az utolsó fáig mindet láttam már, és hiába ennyi változás, minden olyan dolgot, ami velem nőtt fel, vagy még mindig ott van mióta én odakerültem, ismerek, és az a pár új dolog, a változások is az én részeim, úgy , ahogyan én a város része vagyok. ^^ Szeretem. ^^

Ezek után meglátogattam pár személyt is, hogy ne csak a helyekkel találkozzak, és tájékoztassak mindenkit, hogy mi a helyzet idekint. Este újra kezdődött a küzdelem az emlékekkel és a gondolatokkal, és újra gondterhelten, de azért mégis kicsit egyfajta furcsa nyugodtsággal a lelkemben elaludtam.

7.nap

Eljött az a nap, mikor újra egy nagyobbat utaztam. Délután kettőkor pontban elindultunk ausztriába, a cél obermoos, egy falucska volt, 1200 méter magasan, ausztria nyugati részén, a zugspitze (ez egy hegy neve) mellett. Itt dolgozik most anyum, és úgy döntöttem, hogy mikor hazajövök, meglátogatom. Pont úgy jött ki, hogy ki tudtam menni így a férjével, mert ő pedig kéthetente kiutazik hozzá, hogy lássák egymást. Megjegyzem ez egy 800 kilométeres út. Körülbelül este 11 volt, mikor odaértünk, az út sopronon, bécsen, németországon, majd ismét ausztrián keresztül vezetett be minket a hegyek közé. Természetesen a városokba nem mentünk be, nagy elkerülőutakon, autópályán haladtunk végig.
Kb. 9 órányi út után tehát odaértünk, és nagy örömömre láttam, hogy hatalmas hó van kint. X3 Jó, annyira nem volt hatalmas, de nagyobb mint bármekkora amit az utóbbi kb 5-6 évben láttam. Itt angliában egyáltalán nem látok havat, de még mikor otthon tartózkodtam is, csak elvétve láttunk már télen havat, akkor is kb 10 centit, ha szerencsénk volt, és az is hamar elolvadt.
Aznap már sok mindent nem csináltunk, üdvözöltük anyát, felmentünk a kéglijébe ahol lakik, és aludtunk.

A második rész (ami az utolsó is, csak kettéválasztottam inkább) holnap lesz elérhető, hogy kicsit könnyebben emészthetőek legyenek az események! :D Mára legyen elég ennyi, jó éjt! ^^

Ez a bejegyzés amolyan tiszteletnyilvánítás-köszönetkérés szerű a legjobb barátom, Akai-kun számára.
Igazából azért írom mert mostanában megint eszembe jutott, mennyi ideje ismerjük már egymást, és az ok-okozatokra, hogy mi miért, és hogyan történt az életünkben, azokra a dolgokra amik miatt egyezünk, és azokra a dolgokra amik megkülönböztetnek minket.
Ami érdekes, hogy leginkább a legutóbbi az, ami ösztönzött ennek a bejegyzésnek a megírására.

Pont kapóra jön egyébként, hogy ezt pont most írom, ugyanis most "megint egyidősek vagyunk", az évnek van két hónapja amikor úgymond az éveink száma megegyezik, ő egy nap híján pontosan tíz hónappal előbb született mint én, szóval egy évvel idősebb.
A furcsa dolog, hogy már nagyon sok ideje ismerjük egymást, de amikor nemrég elgondolkoztam azon, vajon mikor is volt egészen pontosan az első alkalom amikor találkoztunk, nem nagyon jutott eszembe. Azért nem, mert találkoztunk, tudom is hogy hol, meg mikor körül, még "ott lent a másik oviban", de akkor nem igazán barátkoztunk, beszélgettünk egymással, meg én ott egy kicsit voltam csak, utána visszakerültem az én ovimba ahol az ő testvérével (vagy inkább testvérünkkel), Endymionnal jártam egy csoportba, és ismertem meg kicsit jobban (tényleg csak kicsit, mert vele sem játszottunk sokat együtt eleinte).

Aztán mikor az általános iskolában elkezdődtek a nyári szünetek, meg a lakótelepi bandázások meg bunyózások, akkor a sors összehozott minket. Anyukám nagyon szeretett strandröpizni és jól is tudott (ma is pro), és akkor a szülővárosunk strandján középtájt egy nagyon jó homokos pálya volt erre, illetve több is. Pont emellett az ő családi vállalkozásuk, a trambulin meg a kisautók nyomultak, és megismertük egymást. Nagyjából a szüleink is ismerték egymást, egyidősek, és kis város, mindenki nagyjából ismer mindenkit vagy tudja kinek a kije legalább. Szóval ott már hárman összefutottunk és tudatosult bennünk hogy kik vagyunk, meg bennem, hogy ők testvérek, és bennük, hogy érdekes véletlenek folytán így ők is mindketten ismernek engem.
Ezután a bandázásoknál én "kettős ügynökként" velük is lógtam, és egy másik bandában is benne voltam, de ott már csak tényleg kémként, mert ők voltak akikkel az udvarukban lógtunk, bunkiztunk, craftoltunk, és ezen rengeteget dolgoztunk tényleg, még mai szemmel visszanézve is nem semmi gyűjtögetést, takarítást, sokszor kertészkedést, és álcázást vont magával ez a munka, mert az volt. :D Good times! Nagyon hiányzik.

Lényegében onnantól kezdve hogy a strandon összefutottunk újra, szinte minden szabadidőnket együtt töltöttük, lehetőleg hárman, de ha nem, akkor legalább ketten, és ilyen alkalmakkor én általában Akai kunnal töltöttem az időt, vele az elejétől kezdve jobban klappoltunk, ezen nincs mit rejtegetni, nem a korunk miatt, hiszen én vagyok "a középső", Endy egy évvel fiatalabb mint én, még ugyanaz a csillagjegy is vagyunk. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy milyen a viszonyunk. :D Két erős személyiségű vízöntő férfi jó csapat, de mindkettő makacs mint egy öszvér. XD Ezt tudjuk is, de így szeretjük egymást. XD

Szóval már az elejétől kezdve sok időt töltöttünk együtt, de már akkor teljesen természetes volt. Ha unatkoztunk, egymás társaságát kerestük, és valahogy nem is hiányzott más. Persze mindkettőnknek voltak még barátaink, de az, hogy alapjában véve mindkettőnknek a másik volt a prioritás, a preferencia, már az elejétől kezdve egyértelmű volt, csak úgy jött magától. Ehhez hamarosan a környezetünk is hozzászokott, így nem volt szokatlan hogy hétvégén a délutánokat lent az udvaron töltöttük edzéssel vagy egyéb bajkeveréssel, a szünetekben pedig szintén mindig együtt voltunk. Aztán jött a számítógép-era is, ugyebár megjelentek lassan az egyre jobb játékok, aztán szép lassan már az internet is.
Ezt muszáj kihangsúlyoznom, mert mi még 10-12 éves korunkig úgy éltünk, hogy nem volt életünk szerves része a számítógép és a telefon, nem beszélve az internetről, ami pretty big deal hogy megjelent, és örülök, hogy ebben az érában nőttünk fel, mert roppant érdekes volt ebben felnőni, nézni ahogy fejlődik az internet meg egyre jobban elterjed.
Ahogy ez zajlott, megjelentek a letöltések, megint ugye a játékok, és ezzel együtt megjelentek pl ugyebár a gamer magazinok, pl a gamestar, ami Akai-kunnak elő volt fizetve így mindig kaptuk és olvasgattuk minden hónapban, meg nézegettük a cd-ket amiken olyan játékok voltak amik felejthetetlen élményeket eredményeztek nekünk, mint például egy magyar fejlesztő "Terminátor 6" című játéka, ami kb mindennek a paródiája, nem csak a filmé, és izomlázasra röhögtük magunkat rajta, nem beszélve arról hogy rávezetett minket az RPG makerre is, ami egy játékkészítő program, amivel az a játék is készült, és ezután mi is próbálkoztunk ilyenekkel, többek között például szerintem ez is elindította kettejüket a programozói, fejlesztői pályán. Én közben nyomattam a nyelveket meg a biológiát, a két dolgot amiben jónak nevezhetem magamnak viszonylag, sok eredményt viszont még nem értem el velük, de ami késik... Az nem siet, ahogy Aya-chan mondta ma. :D

Kicsit eleinte gondot okozott őket lerángatni a gép elől, de én is voltam számítógépfüggő abban az időszakban egyszer, csak később kicsit. Mindegy, azt hamar áthidaltuk, így az edzés sem hanyagolódott el. Közben ugye jött a capoeira is, nekem előtte a kung-fu, stb.
De hogy Akai-kunra fektessem a hangsúlyt, és kicsit visszatérjek az internethez, nagy dolog volt az MSN. Amin csak mi ketten annyit beszélgettünk havi szinten, hogy az a mennyiség amit ketten chateltünk egy hónapban, sokszorosan meghaladta bármi más partnerünkkel való beszélgetésünket ÖSSZESEN.
Ma sem fogyunk ki a dumából sosem, sosincs olyan, hogy ne  tudnánk valamiről beszélgetni, ahogy az is mindig természetes volt, hogy egy légtérben tartózkodunk, és egy szót sem szólunk. Ha egy szobában vagyunk, vagy bárhol járunk, nem is két külön személyként figyeljük meg a környezetet, hanem mint egy személyiség, mindketten olyan dolgokra figyelünk oda és fektetünk hangsúlyt, amire tudjuk, hogy a másik nem, és mi jók vagyunk benne, és mindig közös a cél és minden gondolatunk kb ugyanarra hajaz. Ez a csapatmunka már régen kialakult, és olyan, mint egy áthatolhatatlan fal, és ha együtt akarunk elérni valamit, akkor teljességgel esélytelen, hogy akárki még csak meg is próbáljon megállítani minket, annyira reménytelen lenne, legyen szó bármiről.

Már nagyon régóta tudjuk a másik erősségeit, gyengeségeit, és mivel időtől és tértől függetlenül mindig együtt vagyunk és természetes, hogy a másik tudja minden gondolatunkat, így nem arra dolgozunk rá, hogy a gyengeségeinken dolgozzunk és azokat feljebb hozzuk, hanem mivel pont kiegészítjük egymást szerencsére, inkább arra hajtunk rá hogy amiben jók vagyunk, még jobbak legyünk, hogy a másiknak ne legyen semmi gondja, hiszen tudja, hogy a másik fél abban sokkal jobb és alapból segít.
Persze ehhez a másik teljes ismerete szükséges, de ez nálunk már rég adott. Veszélyes duó a miénk. XD Ha valaki elmond valamit az egyikünknek, a másik majdhogynem előbb tudja az új információt, minthogy az illető elmondta volna. Ezért mondom, hogy ahogy mi működünk, nem olyan, mintha két nagyon jó barát működne együtt, sokkal inkább úgy hogy egy közös elme van amit ketten üzemelünk. Így sokkal könnyebb is az élet egyébként. :D

Persze voltak nehézségek, ha jól emlékszem volt összesen... Három emlékezetes pillanat, amikor úgy tényleg balhé volt köztünk. Egyik sem tartott egy napnál tovább, mert a problémákat egyikőnk sem képes magában tartani vagy tolni magunk előtt, illetve mindenre azonnal megoldást akarunk találni, valamint őszinték vagyunk a másikkal, akkor is ha ez fájdalmas lenne, és belátjuk, ha nincs igazunk, nem "sértődgetünk". Az maradjon a lányoknak. :D
Viccet félretéve, a büszkeség és az ego sok mindennek a magját emészti el, és idegeníti el az emberektől. Semmi értelme nincs.

Mi már régen beláttuk, hogy az út amit járunk, közös, mindegy merre visz minket a sors, a végén úgyis egy helyen kötünk ki, a többi csak idő kérdése, így a céljaink is mindig egy irányba mutattak. Úgy terveztünk, és hajtottuk végre ezeket a terveket, hogy mindig a másik álláspontja és körülményei is szerepeltek benne.

Amire most kitérnék az az, amiben különbözünk. Sokan nem hisznek a horoszkópban, és a mindenféle hülye jóslásban én sem, ezek sosem jönnek be, viszont a jegyek ÁLTALÁNOS jellemzései mindig javarészt igazak. Ha nem is egyeznek dolgok egy személy és a jegye leírása között teljesen, javarészt igazak rájuk a jellemzők. Én is tiszta vízöntő vagyok, egy-két dolog ami az általános jellemzésekben általában benne van, mégsem igaz rám. Az ő jegye kos. Ami érdekes, hogy ez a két jegy nem igazán áll jó barátságban, megértésben a másikkal, de azok a negatív jellemzők amik egymás ellen állítanának minket, mindkettőnk egyedi személyiségéből hiányoznak. Így inkább csak a pozitívumok vannak.
Ami a leginkább különbség közte és köztem, az a kitartás. Nagyon sok féle kitartás létezik, és azt kell mondjam, nekem a fizikai kitartásból több jutott. Ahogy azt is tudjuk egymásról, hogy ő általában magasabb energiakibocsájtásra, erősebb outputra képes rövidebb idő alatt, én pedig az ellentéte vagyok ennek, inkább állandó, alacsonyabb intenzitású energiát tudok kibocsájtani, de annál hosszabb ideig, úgy azt is tudjuk egymásról, hogy a lelki, dolgokban ez pont fordítva van.
Ezt egy kicsit nyakatekerten fogalmaztam meg, de a lényeg ez: Fizikailag ő az iszonyat erős ütésekben, támadásokban, sprintekben, explozív erőkifejtésben jó, míg én a kitartásban, állóképességben, futás, bicikli, ilyesmi, vagy épp nagyon hosszú menetek a küzdelemben, de gyengébb támadásokkal. Lelkileg ő az aki kitartóbb, erősebb, makacsabb, lelkesebb, míg én vagyok az aki kevésbé éli magát bele a dolgokba, hamarabb feladja, objektívebben kezeli a dolgokat, és sokszor és könnyebben elérzékenyül, "kevesebb érzelem" is elég hogy kikészítsen.

Azt a fajta kitartást amit ő produkál, nagyon tisztelem, mert én soha nem voltam képes rá. A makacssága úgy mutatkozik meg, ami a kosokra amúgy jellemző szokott lenni, ahogy még senki másnál nem figyeltem meg. Ő ahelyett hogy agresszív és türelmetlen lenne, ugyanolyan türelmes mint én, és sosem meggondolatlan, de olyan szinten képes kötni az ebet a karóhoz, hogy az hihetetlen. Ha ő kigondol valamit, és eldönti, hogy az neki kell, akkor az úgy lesz.
Nem úgy mint én, én is így szoktam, de már akkor hozom az ilyen döntéseket, mikor már mindent szinte előtte elintéztem, szóval lezsíroztam mindent. Ő nem, ő kigondolja, és mindenki más alkalmazkodik. Nem ő várja el hogy alkalmazkodjanak hozzá, hanem az akarata hajlítja meg mások akaratát. Annyira erős akaratereje és olyan határozottsága van a fejébe vett célokhoz, és ez olyan makacssággal és kitartással társul, hogy az hihetetlen.
Ehhez társul még az a félelmetes nyugalom, ami mindkettőnkben megvan, ami visszarettenti az embereket attól, hogy bármilyen formában ellentmondjanak, vagy máshogy gondolják a dolgokat, mint ahogy azt ő szeretné, vagy adott esetben mi szeretnénk. :D
Én annyira nem viselem jól a negatív élményeket, kudarcokat, illetve érzelmi megpróbáltatásokat, mint ő.
Ő annyira jól teszi ezt, és ezt a mai napig nem vagyok képes megérteni, hogy az hihetetlen. Valami olyasmi mint amikor én az utolsó utáni rúgás és ütés után is a térdemre támaszkodva, de feltápászkodok és újra mosolygok, vagy mikor már minden izmom görcsöl és minden sejtem üvölti hogy álljak meg, de én lefutom azt az utolsó kilométert, mert tudom hogy nem halhatok bele a célvonal előtt. :D
Akai-kun ugyanerre képes azokkal a dolgokkal, amiket szeret. Márpedig amit szeret, az az övé, és ez ellen nincs kifogás, és ellentmondás, vagy bármiféle megalkuvás. Ha tízszer vall kudarcot, akkor is újra próbálkozik, képes elviselni akármit, a büszkeségét feláldozni, vagy akár megalázkodni azért, hogy a végén ő álljon nyertesként. Egyszerűen az ilyen dolgokban nem ismeri a kudarcot, és mindegy, min megy keresztül, a végén AKKOR IS Ő FOG NYERNI. És mindegy, ki mit mond. Ez félelmetes és tiszteletre méltó egyben. XD

A makacssága más dolgokban is megmutatkozik, de mindenkinek vannak hülyeségei és rossz szokásai vagy rigolyái. Nekem is, de ahogy telnek az évek, rajta, és rajtam is azt veszem észre, hogy ezektől egyre inkább megszabadulunk, és a rossz szokásaink, hülyeségeink már elenyésznek, egyrészt mindig dolgozunk rajta, hogy egyre inkább elhagyjuk őket, másrészt már annyira megszoktuk őket, hogy lassan már észre sem vesszük őket a másikon.

Vannak dolgok amik megkülönböztetnek minket tehát, amint azt leírva láthatjátok, de mégiscsak az köt össze minket így, ennyi ideje, amikben egyezünk, ami pedig kísértetiesen sok. Ezért is tértem ki ezekre az elején, mert ezeket hiába róla írom, magamról is írom... Mint ahogy egyikünkről sem, hanem mint egy közös valakiről, akit ketten teszünk ki. (Archon, Starcraft... az vagyunk :D (The archon is a protoss heavy assault warrior formed by merging two high templar. ... Archons are beings of psionic power and rage, and their presence on the battlefield inspires much fear ...))

Szóval ilyesmi dolgokra akartam kitérni.
A lényeg ebből az egészből, hogy tök király az, hogy így elvoltunk eddig is, és hogy ennyire egyértelmű, hogy ez ezek után sem fog változni. Nem mondok olyat, hogy "az ilyen dolgok miatt hiszem el, hogy vannak dolgok amik nem változnak, meg "örök"", ugyanis ez egy olyan egyértelmű dolog amit nincs értelme megkérdőjelezni, és nincs még egy ugyanilyen dolog az életemben, vagy bármi amit ehhez tudnék hasonlítani, vagy bármikor tudnék a jövőben valszeg.
A tény hogy testvérek vagyunk, igazabb, mint azt bárki hinné. Ezt azok is tanúsíthatják akik ismernek minket, de még aki nem is ismer minket is rendszerint annak nézett minket, és mivel 99%-ban ugyanazokat az embereket kedveljük és nem kedveljük, ha valaki úgy ismer meg minket hogy együtt vagyunk épp, vagy utána még hosszú évekig a barátunk és alkalma van mindkettőnket megismerni, is érzi, hogy még ha nem is mondjuk, ott van ez a félelmetes dolog, amit csak érez, de mi tudjuk csak. Hogy nem két külön embert ismer, hanem egyet, de az nem két fél ember, hanem két egész ember tesz ki egy olyat, ami kettővel felér.

Szó szerint, és átvitt értelemben is. csütörtöktől kezdve két hetes szabadságon vagyok, de ezen kívül másféle szabadság is kilátásban van. Jelenleg két hetes szabadságomat töltöm, de ezek után (jobban mondva már hétfőn, szóval a szabadságom közben) bemegyek a melóhelyemre, begyűjteni a csekkem, és benyújtani a felmondásomat. Ez még nem jelenti mindennek a végét, mert a felmondási idő egy hét/év, szóval mivel én itt dolgoztam egy évet, egy hetet kell itt töltenem mielőtt végleg ott hagyom a helyet. Ez azt jelenti, hogy kb Február 17 környékén leszek "ténylegesen szabad". Ugyanis ez a vállalat kicsit olyan mintha mindenkit fogva tartana, és jobb minél előbb elszabadulni tőle. :D Ideje lesz egy olyan helyet keresnem, ahol normális a management és nem hülyékkel vagyok körülvéve. Most nem azokra gondolok akikkel együtt dolgozok, közvetlen kollégáimra, hanem a közvetlen felettesemre/feletteseimre, akiktől az utasításokat kapom. Az se lenne rossz persze ha a következő helyen se lennének persze idióták a kollégáim, de ezt sose lehet tudni, de legalább a management ne legyen az.

Szóval mivel szabadság van, végre rajtam lehet és rajtam is van mind a tizenhárom karkötőm és három nyakláncom, és vígan növekedik a szakállam. :D Ezt majd le kell vágnom megint tizenegyedikén, mert egy hétre még visszamegyek ugyebár, de utána tényleg masszív szakállnövesztés következik. És szeretnék is olyan helyet találni, mindegy milyet, ahol meg is hagyhatom, stílusosra persze. Ezen kívül csak annyi a preferenciám, hogy a mi körzetünkben legyen, hogy ne kelljen vennem bérletet, mert az rengeteg pénzt spórolna meg nekem. Ami már csak azért is fontos, mert biztos nem fogok egyből munkát találni, amivel tisztában vagyok és rendben is vagyok vele, mert amúgy is szeretnék egy kis szünetet tartani. Ez az év kicsit kiégetett, leszívott, itt az ideje pihenni, edzeni, enni, inni, kirándulni, szóval egy kicsit lazítani. :) Utána mehet a meló megint, remélhetőleg valami kedvesebb helyen.
Haza is fogok kicsit utazni a "kényszerpihenőmben", azaz abban az időszakban, amikor már az az egy hét is letelt. Egy hétre gondoltam, de lehet hogy inkább nem is veszem meg a visszajegyet egyelőre, mert akkor nem leszek időhöz kötve, és ha úgy éreztem már, hogy mindent elintéztem, vagy már úgymond unom akkor megveszem a jegyet és visszajövök. Ami nem hiszem hogy egy hétnél tovább húzódna. Még arra is gondoltam, hogy kiveszek egy autót és elfurikázok ide-oda, de szerintem felesleges, azontúl pedig szeretek buszozni-vonatozni és így utazgatni, sok időm van gondolkozni, lazítani, összeszedni a gondolataimat, vagy akár beszélgetni, ha van kivel. Szeretnék meglátogatni pár embert, és mivel eléggé különböző helyen vannak most is, és nem tudom, akkor épp hol lesznek, elutazgatok hozzájuk majd, hisz időm lesz, és nem kerül szinte semmibe itteni mértékkel.

Sokat nem pihenek persze, mert egyrészt agyfaszt kap az ember ha sokáig kell otthon ülnie, először még elvan a takarítás-főzés-internet-edzés kombóval (legalábbis nekem ez szokott lenni általában) , de aztán már az agyára megy hogy otthon ül, és muszáj valami olyat is csinálni amivel egyrészt pénzt keres az ember, ami persze nagyon fontos már csak a kaja miatt is, ami a legfontosabb. :D Na meg azért az ember mégiscsak kicsit szocializálódik a melóhelyen, ami nekem nem árt... Asszem. O.o

Mindenesetre ez a szabadság jót fog tenni, szeretnék sokat írni, leveleket is, mert egyeseknek már régen nem írtam jelentékenyet és szeretnék, bejegyzéseket is szeretnék írni, de mindenekelőtt edzeni. Pihenni is van elég időm így, de nagyon elpunnyadtam az utóbbi kb fél-háromnegyed évben, mikor nagyon rám telepedett már a munkahelyi fáradtság, és nem tudtam időt és energiát spórolni arra, hogy rendszeresen edzzek (és egyek, így fogytam is, vissza asszem kb 61-2 kilóra :/), és bár ebben a két hétben nem tudom megváltani a világot, arra képes vagyok hogy visszahozzam magam az alap fittségre, hogy abból aztán még többet csináljak amikor a végső meló után újra szabad leszek, melót keresek hazautazok, stb. Utána pedig remélhetőleg már olyan munkahelyem lesz, ahol marad némi időm, illetve energiám is arra, hogy edzzek itthon.

Ugyanakkor ha már itt tartunk a szabadságnál, térjünk ki magára a fogalomra. Ami elég tág, mert sok mindentől függ, hogy mire vonatkoztatjuk. Gondolok itt most arra, hogy a mai társadalomban már sosem vagyunk olyan szabadok, mint amennyire azt szeretnénk. Persze nem jó az, ha mindenki akkor amikor akarja, azt csinál amit akar, kellenek az embernek néha kényszerek, kényelmetlenségek, sőt, utasítások, különben semmi nem stimulál minket... Ha más nem, azért, hogy azt is tudjuk milyen a rossz, nem csak a jó, kell a viszonyítási pont.
De ha belegondolunk, sosem vagyunk szabadok. Ha suliba jár valaki, kötelessége hogy bejárjon, a nyári szünet a leghosszabb, legjobb, de akkor is ott lebegett a fejünk felett mindig a szeptember elseje, és így máris nem felhőtlen az öröm, hiszen tudjuk, hogy csak a szabadságunkat töltjük, majd mehetünk is vissza, ahogy a melóban is. De mikor már kóstolgatjuk a felnőtt életet, amit én már sok ideje teszek, hisz már nagyon régóta nem támogat senki (most anyagilag gondolom), akkor jövünk rá hogy ez mennyire igaz, hiszen nem csak hogy kevesebb szünetet kapunk, de kényszerítve vagyunk rá hogy ha nincs, keressünk munkát, hogy visszafizethessük a szolgáltatásokat amiket kapunk (fedél a fejünk felett, fűtés, víz, élelmiszer, ruha, stb.), és ez végülis így van rendjén, persze ha jobban belegondolunk, azért vicces, hogy ezt azért tesszük, hogy másnak is legyen fizetése , azoknak, akik szintén dolgoznak, hogy nekünk ezek a dolgok meglegyenek, szóval dolgozunk, hogy valamit valakinek biztosítsunk, pénzért, aki dolgozik azért, hogy valaki másnak biztosítson valamit a munkájával. :D Végülis egyszerű a képlet, és kijön a végeredmény. A kaja. :D Minden szál ahhoz vezet végül. >w> :D
Vannak "szabad" emberek, akik tényleg talán azt csinálnak amit akarnak, nem kell az anyagiak miatt aggódniuk, ők vagy nagyon gazdagok, vagy nagyon szegények, egyenesen nincs semmijük, de ebben az esetben nem felhőtlen, és nem is boldog a szabadság fogalma. Ugyanakkor az első példát is fogva tartja a gondolat, hogy vajon mennyien biztosítják számára azt a gondtalan életet, ennek súlya van, illetve annak is, hogy meddig tart vajon?
A végén mégiscsak azt mondom, mibennünk dől el az, hogy mennyire vagyunk szabadok. A lelkünket maximum az ejtheti rabul akit nagyon szeretünk, de azt mi sem bánjuk. :D
Ha mi szabadnak gondoljuk magunkat, azok is leszünk. Én magam nagyon is szabadnak érzem magam, főleg most. :) Ennek az oka az, hogy viszonylag azt csinálok amit akarok. Azt eszek ami jól esik, lehetőségem van egészségesen enni, viszonylag oda menni ahová akarok, és olyan dolgokat csinálni amit szeretek, megválaszthatom a munkahelyem, a lakóhelyem. Ezek olyan fontos dolgok számomra, amik miatt úgy érzem, szabad vagyok. Választhatok, dönthetek az ügyeimben, és nem csak egy választásom van, hanem számtalan. Nincsenek határok előttem, és nem áll (és nem is állhat) az utamba senki.
A lelkem is szabad, nem muszáj egyetértenem senkivel, senki nem erőlteti vagy erőltetheti rám a véleményét, abban hiszek amiben akarok, és azt mondok amit akarok, és azt hallok meg amit akarok.
Nem mindenkinek vannak  ilyen lehetőségei, sőt, vannak akiknek szörnyen kevés szabadságot adott a sors és olyan helyre születtek, ahol szörnyű dolgokon kell keresztülmenniük, és nemhogy a szabadságuk miatt, de az életük miatt kell aggódniuk.
Ezért nagyon szerencsésnek tartom magam, és nem tudom kinek, de hálát adok emiatt annak, aki miatt ez így van. Részben magamnak köszönhetem, másik részben azoknak akik azzá tettek aki ma vagyok és ebbe az irányba terelték a gondolataim, de van egy rész, a sors, a szerencse, amit valaki más irányít, és ez is számít kicsit. Nincs mit megragadni, ha a sors nem sodor felénk lehetőségeket, és nekem sok volt. Némelyiket elszalasztottam, bevallom , de általában direkt, és jól tettem. A maradék eredménye ez, aki vagyok, és ahol vagyok, és akikkel.

Szóval szabad vagyok itt belül, és más nem érdekel. Ha máshol nem, belül mindenkinek vannak szárnyai, és amíg ezeket meg nem engedi kötni valaki, addig szabadon szárnyalhat. ^^

Nem hallatszik semmi. Nem hallod a gyors, szaggatott légzést. Semmi görcsös rángatózás, libabőr, vagy összeszoruló izmok. A régi én csak ül ott, szeme félig nyitva, és sír.
Nincs összeráncolt szemöldök, nincs begyulladt szem, vörös szemhéjak, vérágas szemek.
Csak könnyek.
Forrón utat törnek maguknak az érzések, mint egy folyó, aminek nem  szabhat gátat semmi. Utat törnek, és legördülnek, lefolynak az arcán, mint sziklafalon a csörgedező patak erre, amely nyomot keres ahol végigszaladhat. Csak ez nem vidám, és sós, mar, mint az élet.
Értetlen szemek bámulják őt, ahogy ül a metrón, arcába húzva sál, szája nem látszik, csak a szemek, amelyekből patakzik a könny.
Ez csak funkció. Ez csak szükséglet. Ez csak... takarítás.
Az érzések összesűrűsödve formát nyernek és valahol kimennek. Nincsen görcsös zokogás, nincsen párnába ordítás, nincsen holdra üvöltés, csillagokra tekintés, eszeveszett hajba markolás, kétségbeesett kiáltozás mígcsak a torok nem vérzik.
Nincsen orrfújás, ölelés, kézfogás, vigasztalás, nincsen megbeszélés, megkönnyebbülés, fejsimogatás. Nincsen semmi.
Csak egy kis túlcsordulás, a fölösleges nyomás kiengedése, a gőz elhessegetése ahogy elszáll.
A könnyek ha akarnak megállnak, majd elindulnak megint, ha kedvük tartja. Nyomukat száraz kanyarulatok követik, sós medrük nem repedezik mozdulatai mentén. Nincs mozdulat.
Furcsán bámulják a síró embert. Csak könnyezik vajon, vagy sír? Mit kell tennünk, mit kell gondolnunk róla? Látszik, hogy nem érdekli, de mégis, én hogy érezzem magam? Együttérezzek vele, sajnáljam? Vagy inkább találjam furcsának? Hiszen semmi érzés jelét nem mutatja.
Zavaró. Idegesítő. Érthetetlen. Inkább hagyjuk.
Így van. Inkább hagyjuk.
Az emberek továbbállnak, ahogy én is. Én vagyok már, én vagyok ő, a régi énem, aki én vagyok, voltam, leszek is tán. Nincs mit tenni. Ez tehetetlenség, és nem-tetteim ára. De pont ezért nincs itt zokogás. Nem tudok mit tenni. Csak történik. Aztán majd elmúlik, és majd jön megint.
Hogy fáj-e? Persze. De a fájdalom mindig velünk van, öreg barát. Nem segít, csak figyelmeztet a vészre, mint ősi pásztor, aki visszaránt a kezednél fogva ha tűzbe nyúlsz, barát, aki megállít mikor te még továbbmennél, hogy ne károsítsd magad jobban.
Hallgatok rá. Beszélgetek vele.
Fáradt vagyok. De a pihenés ezen nem segít.

A világ összes kincse bennem van. A céljaim, az álmaim. A dolgok, melyek visznek előre. De van valami amit úgy érzem, van valami amit sosem kapok vissza, és nem tudom, anélkül tovább tudok-e haladni. Mint mindig, igen, de nem olyan gyorsan, mert mindig meg-megállok, visszanézek, majd lassan továbbindulok. Mint a kutya akit sétálni visznek, és meg-megáll, visszanézve a gazdára, hogy ő is jön-e.

Jössz te is?

Na, most hogy lecsendesedtek a körülmények, és végre minden rendeződött, végre arra is csináljak időt, hogy írjak valamit. :3

Net még nincs otthon, de huszadikától az is lesz majd. Nagyon sok ideje nem írtam, és azóta rengeteg minden történt. Most a részletes részletekre nem is térnék ki, lehet hogy majd leírom az egész történetet, mert amúgy vicces sztori, de most csak összefoglalom: Találtunk egy frankó helyet, elintéztük a költözést, és most egy új, gyönyörű lakásban lakunk, csak mi négyen, jó barátok, saját konyhával, fürdővel, saját szobákkal. :3
Elhagytam a perselyem költözés közben, amiben kb március óta gyűjtöttem a pénzemet, ami azt jelenti, hogy úgy 4-500 font repült ki az ablakon... O.O Ami azért elég gáz, igen, de sajnos nem tudom lenyomozni meg kideríteni hogy hová tűnt, mert sajnos én magam sem, és senki sem emlékszik a legeslegutolsó pozíciójára. Eléggé idegesnek kellett volna lennem ezek után, de nem voltam mégsem. :) Túlságosan boldog vagyok ahhoz, hogy ezen idegeskedjek. Van egy gyönyörűszép aranyos kicsi szobám amit én rendeztem be, és leginkább az foglal inkább le, hogy finom zenéket hallgassak (vagy jó zenéket, ha úgy jobban tetszik :D), és az azon való gondolkozás, hogy milyen, és hány darab animés posztert vegyek, hogy a falakat és a plafonokat animével borítsam be. :D Valamint közeledik a karácsony is, ami kb a legelső olyan karácsony lesz számomra, amit igazán a barátaimmal töltök, úgy értem, a szentestével meg karácsony másnapjával meg mindennel együtt. :) Kimondhatatlanul boldog vagyok, még akkor is, ha egy-két ember sajnos (még) hiányzik a leltárból. :3 Nem baj, nekik meg küldök mindenféle jót. X3

Mivel sajnos azért az hogy elfoglalt vagyok eléggé, meg sokat dolgozok, nem változott, jó lesz már most elkezdenem haditervet készítenem, hogy kinek mit szerezzek be, és hogy hogyan juttassam el hozzájuk. Nem nagyon jut időm semmire sajnos, éppen ezért amikor a költözés volt, akkor nagyon durván kimerültem és elfáradtam, mert a nyolc óra munka után a maradék otthon töltött időt sem otthon töltöttük, hanem vásároltunk, költöztünk, vagy intézkedtünk, ha otthon töltöttem épp az időt, akkor vagy szereltem, vagy pakoltam, vagy takarítottam, aludni meg szinte semmi időm nem volt. Na mindegy, most már minden oké, és az ágy amit vettem , jobban mondva inkább a matrac iszonyat kényelmes. :D Olyan benne aludni, mintha egy óra alvás kettőnek felelne meg. XD Ha lefekszem csak úgy simán, hogy alszok holnap reggelig, kb nyolc óra alvás után automatikusan felébredek, és nem is tudok visszaaludni, mert teljesen kipihent vagyok. :D Arra az ágyra emlékeztet, ami egy olyan személynek volt, akit szerettem.
Ez csak egyszemélyes ágy mondjuk, bár mondjuk én ezen is simán elférnék valakivel, akkora. ^^

Mostanában így már nem is nagyon érdekel, hogy mikor, és mennyit dolgozom, ez hihetetlen. :3 Bemegyek a melóba, és sokszor fel se tűnik, hogy akár már 7 vagy 8 vagy 10 napja dolgozok szabadnap nélkül, mert egyrészt imádok hazamenni, hazaérni, mert végre otthon érzem magam, nagyon kényelmes minden, és mindig ki tudom magam pihenni rendesen, szóval nem is nagyon érdekel mi van melóban. :) Nagyon jó a különbség, mert a régi helyen inkább az volt, hogy utáltam oda hazamenni, nem azért mert kicsit lepukkant, koszos hely volt, az még annyira nem is érdekelt, inkáb az emberek akik ott laktak... Egy párat kivéve persze, mert volt egyvalaki akivel nagyon jókat tudtam beszélgetni és rendes. :3 A gond a maradék 8 vagy 9 emberrel volt, attól függően, hogy éppen hányan laktunk abban a házban...
És ott sosem tudtam magam normálisan kipihenni, nem tudtunk sehová nagyon elmenni a közelben, vagy egymással szociális dolgokat csinálni, itt meg csak átmászkálunk a másikhoz filmezni, kajálni, elugrunk egyet sétálni-vásárolni, vagy bármi. :) Senki nem szól bele, nem pofázik bele, vagy kérdez hülyeségeket. XD

Az ünnepi beosztásommal is roppant elégedett vagyok, most volt két szabadnapom, most még egy picikét dolgozok, és 24-5-6 szabad vagyok. ^^ Javarészt 23-án is, mert reggeles vagyok, szóval királyság. OwO Huszadikán jönnek megcsinálni a netet nálunk, szóval az is meglesz. :3
Szilveszterkor szerintem dolgozom, de az nem olyan nagy gond, a legjobb az, hogy együtt tudunk karácsonyozni. :3 Hú bakker tényleg, valami ajándékot be kéne szereznem még gyorsan mindenkinek. OwO Szerencsére ötleteim vannak, csak legyen időm beszerezni őket. ^^

AZtán januárban ismét változásoknak nézünk elébe, először is ki akarom venni a maradék szabadságomat ami egy jó 12 nap, szóval 14 napom lesz így összesen. :) Ha sikerül megvalósítani a tervünket Arzénnal, akkor elugrunk svédországba egyet, de ezt meg kell terveznünk akkor. Utána pedig ha visszajöttem, felmondok, de időközben, és addig is, már elkezdek másik munkát keresni. Mindenképpen olyat szeretnék, ami hétfőtől péntekig van, hogy a hétvégéim szabadok legyenek, mert a többiek is mind hétvégén szabadok, úgyhogy sokkal könnyebb lenne közös programokat tervezni, meg tök rossz, hogy nekem össze-vissza vannak a szabadnapjaim, a srácoknak meg mindig ugyanakkor. Meg akkor már jó is lenne olyan melót találnom, ahol fix a munkaidőm, az is hogy mennyit, és azt, hogy mikor dolgozom. Még kíváncsi vagyok, hogy ez mit takar, mert nem tudom, hogy milyen melót fogok tudni találni aminél mindig ugyanakkor kell mennem, mondjuk ilyen 9 és 5 között, vagy 8-4, vagy bármi ilyesmi. Lehet hogy  valami szupermarketes kasszás vagy nem tom milyen meló kéne. O.o Majd jól körül kell néznem, lehet hogy meglesem azt az oldalt is, ahová az ember feltölti az önéletrajzát, a cégek meg válogatnak közöttük, hátha találok valami ilyen jellegűt, vagy valami cég talál meg engem történetesen. Mindenesetre kell a változás én úgy érzem, meg a munkahelyek között ha lehet, és megengedhetem magamnak, akkor szeretnék egy kis pihenőt is tartani.

Mindenesetre a legjobb, hogy végre itt otthon érzem magam, és megtaláltam ahová tartozom. ^^ Nekem nem az határozza meg természetesen, hogy épp hol vagyok helyileg, hogy oda tartozom, vagy sem, ez csak szimplán belülről jön. Ha olyan helyen vagyok ahol kényelmetlenül érzem magam, annak majdhogynem biztos hogy egyedül a társaság az oka. Itt végre teljesen kényelmesen elvagyok, semmin nem stresszelek, tényleg csak azon maximum, hogy mit együnk, vagy milyen közös programot találjunk ki. ^^ Sajnos még pár ember hiányzik és bánom, hogy nincsenek a közelemben, de ez nem jelent semmit, az idő általában nekem kedvez. >.> Szóval majd meglátjuk mi lesz. :3

Addig is próbálom a megfelelő időben a megfelelő döntéseket hozni, és bízok a többiekben és magamban, és nagyon örülök, hogy idáig eljutottam, és hogy csak előrébb és előrébb jutunk. :) Nélkülük nem ott lennék ahol most, és kicsit örülök hogy látom, hogy ők sem, mert legalább így érzem, hogy nem csak ők segítenek nekem, hanem én is a hasznukra válok azért és tudok segíteni dolgokban, mert így érződik igazán a csapatmunka. :3 A feltétlen bizalom a hatékonyság alapja, de ehhez mindenkinek a maxot kell adni, és akkor mindenki látja a másikon hogy megbízható, és nem bénázik, hihi. :3 Nincs közöttünk tutyimutyi vagy lusta bárki, úgyhogy tudjuk, hogy rá lehet bízni dolgokat a másikra. ^^

Így hát elmondhatom, hogy most végre a megfelelő helyre tartozom. Oda, ahol ők vannak, ahol mi vagyunk. :) Remélem te, aki ezt olvasod is jó helyen vagy, és ha nem, minél előbb megtalálod, hogy hová tartozol. OwO
Azt tudom, hogy nagyon jó érzés, és nagyon biztonságérzetet ad, valamint segít abban, hogy pihenj, és általánosságban jó közérzeted legyen.
Ez nekem külön jó, mert én mindig a kiegyensúlyozottságra törekszem. Furcsa, mert amellett, hogy sok extrém dolgot szeretek, és szokványosnak vagy unalmasnak egyáltalán nem lehet mondani (talán...bár ezt páran másképp vélték egy idő után... :'D), ennek ellenére mindig a harmóniát meg a nyugalmat keresem. Ez érthető valamilyen szinten szerintem, mert legbelül egy kicsit mindenki a belső békére törekszik, a nyugalomra, csak ez mindenkinek mást jelent.
Azt, hogy nekem mit jelent, talán majd leírom később, de aki rendszeres, vagy alapos olvasója a blognak, már nagyjából tisztában lehet az én értékrendemmel.

Mint mindig, most is sokat gondolkozok, túl sokat.
Ma éppen One Piece-t néztem, és annak hatására, aközben, és utána gondolkoztam. Épp ma töltöttem le az új openinget, ezt:

És nagyon nagyon tetszik, nagyon manás szám, és tök jól felpörget. Ahogy megnéztem pár részt és utána elindultam melóba ezt a számot hallgatva, az jutott eszembe, hogy mennyi mindent tanultam egyrészt ebből az animéből, és ahogy körbenéztem, egy nagyon fontos gondolat is eszembe jutott, de erről később.
Szóval lassan már 20 éve megy a One Piece. Én szerintem kb 12 éves lehettem kb mikor elkezdtem nézni, ilyenkor még csak a német RTL II-n ment, de értettem a részeket, németes voltam a suliban, a nyelvekkel meg sosem volt gondom. Nagyjából egyébként akkor ment a kedvenc szakaszom is az animében. Már ez az első "történet" amit megosztott velem az anime, rengeteget tanított nekem az életről. A barátságról, az őszinteségről, a becsületről, az áldozatokról. Arról, hogy milyen nehéz az élet, és milyen keménynek kell lenni, hogy mosolyogni tudjunk, és hogy aki fontos számunkra, az életünk árán is meg kell védelmeznünk. Hiszen nélkülük semmit nem ér az életünk.
És azt is, hogy ami igazán fontos, azért igenis áldozatokat kell hozni.

Mivel minden jó történetbe beleélem magam, elámultam a karakterek kitartásán, erején, és a szűnni nem akaró fejlődésükön. Innentől kezdve az egész életemet végigkísérte ez a sorozat, és nem csak az enyémet, hanem pl Akai-san és Arzén életét is. Mindannyian rengeteget kaptunk az animétől... Hideget és meleget is, rengeteget nevettünk, és a legkeményebbek is megkönnyeztek egyes részeknél... Az élet nehéz, és nem fair, de attól mi még lehetünk fairek magunkkal és azokkal akik megérdemlik, és lehetünk boldogok, de a boldogságért meg kell küzdenünk. Másokkal, és magunkkal. :)

Abban pedig nagyon hasonlítunk a főhősökre, ahogy a csapatunk összeáll. Nem arra koncentrálunk, hogy egymásnak lépten nyomon segítsünk, és egymás nyakára másszunk, és megcsináljunk bármit is a másik helyet.
Ha lehet, még néha meg is nehezítjük egymás helyzetét, és legfőképpen, ha látjuk, hogy nehéz a másiknak, ha látjuk, tudjuk, hogy meg tudja oldani egyedül, nem szólunk bele. Egyre erősebbek leszünk különálló személyiségekként, fejlődünk, és fejlődésre ösztönözzük a másikat, azzal is hogy mi fejlődünk.

Itt térek át arra, hogy mi jutott eszembe mikor kijöttem a házból.

Sétáltam az utcán, és tudatosult bennem, mennyire megváltoztam. Sokkal magabiztosabb lettem A stílusom egy kicsit jobban kiül most már a ruházatomra is, mert módomban áll olyan ruhákat hordani, amiket én választottam magamnak, mert azokban érzem magam a legjobban, a számomra legkényelmesebbet, van pár praktikus kütyüm amikre mindig is vágytam, de ezek csak anyagiak. Inkább az, hogy magamat kihúzva mentem végig az utcán, a fejemet felszegve, és bátran előre nézve haladok előre. Kicsit több, mint két éve volt utoljára ilyen érzésem, bár akkor más oka volt annak, hogy boldog voltam.
De mégis, most ahogy mentem, jöttem rá, hogy ismét én vagyok én. Körbenéztem, és mosolyogtam. Azért mosolyogtam, mert tudatosult bennem, hogy jó úton haladok. Körülöttem mindenhol olyan emberek, akik a munkától besavanyodva, céltalanul mennek a munkába, és vissza haza, ahol nem csinálnak semmi olyat, amitől többek lennének. Sem a melóban. Eldolgozgatnak, megkeresik a kis pénzüket, elisszák, elbulizzák, és ugyanazt eszik, ugyanazt isszák minden nap, ugyanazt csinálják, és ez nekik jó. Nem jutnak előrébb, nem fejlődnek, nem üldözik az álmukat. Sokaknak nincs is. Sokaknak nem is volt, de biztos vagyok benne, hogy sokaknak volt, de már elfelejtették, vagy feladták, és nem üldözik tovább. És ez veszélyes, mert ha van egy álmod, és nem mész utána és valósítod meg, amíg még nem késő, akkor egész életedben bánni fogod, hogy nem tetted, és csak bánkódni fogsz. De nem fogsz ellene tenni, mert az álmokat üldözni veszélyes és kockázatos, egy helyben maradni, csendben kuporogni pedig biztonságos.
Hát engem nem érdekel a biztonság.
Ahogy ott mentem, úgy éreztem, hogy végre újra az vagyok aki régen. Nem érdekel, ki mit mond, akkor is meg fogom valósítani amit akarok. Egyre jobb, egyre erősebb, gyorsabb, (és persze jóképűbb) leszek, és akarok lenni. Addig amíg el nem érem a célom és minden álmomat meg nem valósítottam!
Senki nem tehet ellene semmit, mert én vagyok a legjobb és a legkirályabb. B-D

Addig nem fogok megállni, amíg meg nem lesz. És tudom és érzem azt, hogy mikor ott leszek, és végeztem mindennel, akkor hallani fog rólam a világ. Én nem állhatok meg addig, amíg valami maradandót nem csináltam.
                                  És én képes vagyok rá.

Azért akkor is szeretem a blogot.

Antiszoc vagyok.

AZ antiszociálisság nem azt jelenti, hogy nem szeretek másokkal lenni, és utálom a társaságot, és ezt nagyon sokan félreértik.
Antiszociálisnak lenni annyit tesz, hogy a közeli barátaimmal, meg azokkal akikben megbízok, tök jól érzem magam, de a legtöbb esetben, ha nem keres senki, teljesen jól elvagyok. Ez a lényeg. Ha nem ír rám épp senki, vagy nem hív senki, vagy ilyesmi, teljesen jól elvagyok magamnak, sőt, sok esetben örülök is neki. Ilyenkor elvagyok magamnak, zenét hallgatok, olvasok, rajzolok, vagy épp játszok vagy nézek valamit.
Azt mindenki tudja, hogy mindenkinek szüksége van egyedüllétre. Na most ez ugyanaz, csak aki antiszoc, vagy olyan mint én, annak több magányra van szüksége.
Bennem sokszor nem tölti ki az űrt mások társasága, és ha sokáig vagyok emberek között, hamarosan elkezdek vágyni az egyedüllétre. Ez nem vonatkozik Arzénra, a lakótársamra XD, és a legjobb barátaimra, akikkel csak egészebbnek érzem magam, ha együtt lehetek velük. :3

Ilyenkor, mikor elkezdem érezni, hogy egyedül szeretnék lenni, rendet szeretnék tenni a fejemben. Elegem lesz a sok hangból, a sok hablatyból körülöttem, és azt akarom hogy eltűnjenek, hogy csend legyen, és akkor belül is csend lehet. Rendet rakok a gondolataim között, és a lelkemben, lecsillapodok, megnyugszok kicsit.

Ilyenkor nagyon jó az írás, beleértve a blog mellé azt is, ha mondjuk egy jó barátomnak írom le a gondolataim, érzéseimet.
És tudom, hogy ez hülyén hangzik, de ilyenkor "örülök, hogy vannak ujjaim". Ezt fogalmazhatjuk úgy is, hogy örülök, hogy írásban is meg tudom fogalmazni, megfogalmazhatom a gondolataimat, és ezt akár közzétehetem, vagy ha valakinek írok, elküldhetem neki. Az ujjaim ilyenkor a lelkem közvetítúi, ezeken keresztül áramlanak a gondolatok, az érzések, és jelennek meg a képernyőn, vagy épp papíron, ha mondjuk rajz közben fejezem ki az érzéseim/élményeim. Ez nagyon sokat segít, mert a másik lehetőség csak az, hogy elmondjam. Sokszor viszont nem akarok másokat ezekkel a dolgokkal terhelni, és a másik meg hogy megbízok a legjobb barátaimban, de nem nagyon szoktam lelkizni velük. Egyszóval annyira nem szeretem élőben szavakba önteni az érzéseim, hacsak erre valaki külön nem kér, de olyankor nagyon nagy örömmel, és szívesen teszem. Ilyen ember viszont nem sok van a földön. (Itt ismét visszakanyarodunk a "ha nem keresnek->elvagyok" motívumhoz)
Szóval ilyenkor a kezeimen át áramlanak a gondolataim, és nyernek formát végül a képernyőn. Ha nem, akkor csak halmozódnak, halmozódnak. A gondok, problémák, gondolatok, a fájdalom, az öröm, érzések, csak gyűlnek a fejemben, és itt, a mellkasomban, a lelkemben. Addig-addig, hogy ha nem adom ki így, a kezeimmel, akkor a számon csordulna túl, de csak szomorú üvöltés jönne ki, amíg a torkom nem vérzik. Azmegugyenemjó.

Szóval örülök, hogy vannak ujjaim. És örülök, hogy olvastok. :3

Hát ez csak egy ilyen kis gyors helyzetjelentés van, hogy mi van velem, mert ilyet már nagyon rég írtam. :) (Már amilyen "gyors" és "kis" bejegyzéseket én írni tudok amúgy... :D)

Megvallom az őszintét, az utóbbi pár nap, vagy inkább pár hét nem telt felhőtlenül. Valami oknál fogva amióta visszautaztam magyarországról, valami nem stimmel. Azért így fogalmazok, mert úgy érzem, úgy gondolom, hogy amikor ott voltam, akkor kezdtem el gondolkodni sok mindenen, és van egy dolog, azóta is nyomja a szívemet, és egyre jobban rátelepedik a lelkemre, és ez nem jó.
Azóta is próbálok ettől az érzéstől megszabadulni, de nem annyira nagyon megy. Időről időre visszaszorítom magamba, ahogyan szoktam, de az agy, legalábbis az enyém nem így működik. :D Ahogy egyedül vagyok egy pillanatra, vagy egy tizedmásodpercnyi időm van gondolkodni, máris kattog az agyam és azonnal minden információ, inger újra teljesen kitölti, és csak pörög az agyam.
A problémamegoldó képességem ezen alapszik, mert ha találkozok valami olyan szituációval, amit meg kell oldani, így nagyon gyorsan és hatékonyan meg tudom oldani, mert nagyon sok információ és megoldás szalad át az agyamon. Ez a hátrányom is, mert ha meg találkozok egy olyan dologgal, amit nem tudok így rövid idő alatt megoldani, akkor csak azon pörgök, sokszor feleslegesen, csak futom a köröket, de nem hagy nyugodni.

Ez is ilyen, kicsit olyan helyzetben érzem magam, amiről most nem én tehetek, azt, hogy mit érzek, nem tudom én meghatározni, vagy figyelmen kívül hagyni, szóval csak próbálok beletörődni, nem foglalkozni, de nekem ez nem nagyon megy. Ez elég sok álmatlan éjszakát produkál nekem, mintha amúgy is olyan hú de jó alvó lennék.

Ehhez még hozzájön, hogy a meló nagyon felcseszi az agyam mostanában. Illetve hát csak a főnök. Eddig simán viszi a pálmát a "legrosszabb főnök" kategóriában, akim életemben volt.
Gyakran nagyon fel tud idegelni az idegesítő hülyeségeivel, és az értelmetlen kiakadásaival minden normális dologra.
A legnagyobb baj ezzel az, hogy így marhára elveszítem a lelkesedésemet, és szeretek ugyan itt dolgozni, de mikor dolgozik, képes minden nap kiidegelni, és ismerem magam annyira, hogy tudjam, nem fogom huzamosabb ideig tűrni ezt.
Főleg, hogy a refluxom sem tolerálja nagyon jól.
Tegnap konkrétan senki nem mert hozzám szólni a melóban. Miután megjöttem, már egyből felbaszta az agyam a főnök, én pedig beálltam a frontra, és elkezdtem olvasni. Olyan arcom volt, hogy mikor odahívtak a recepcióra, és valami kulcsra volt szükségem, ott állt az egyik pincér csaj, a két recepciós, meg a housekeeperünk, és mindegyik olyan csendben állt ott, még rám nézni is alig mertek. Nagyon fagyos a hangulat körülöttem, nem tehetek róla. Ez azért van, mert amúgy meg mindig mosolygok és jól vagyok, és nagyon nagyon idegesnek és ingerült kell hogy legyek ahhoz, hogy hallgassak és fagyos tekintettel nézzek magam elé.. De olyankor tényleg olyan, mintha megfagyna a levegő körülöttem, és hozzám sem mernek szólni, mert félnek, hogy elpattan az agyam szerintem. Pedig amúgy nem, csak ilyenkor totál elszeparálom magam mindentől és mindenkitől.

Szóval nézegetek melókat, mindenfélét, mert sajnos az ikeában úgy látom, most pont nem keresnek embert, ami nagy kár, mert én valahogy még mindig ott szeretnék kikötni, ha nem most, hát később.
Jelenleg most nem pattogok annyira, mert előbb meg akarjuk oldani a költözést a srácokkal, és ez most jelenleg elég jó állapotban van, holnap meg is tekintünk (vagyishát Endy megy és nézi meg) egy lakást, ami elég jól néz ki... Meglátjuk, hogy alakul. :) Reményekkel teli vagyok. ^^

Ha a költözés megvolt, munkát váltok amilyen gyorsan csak tudok; helyesbítek, amint találtam olyan melót, ami megfelel. Szeretnék végre egy olyan melót ami fix munkaidejű minden nap, és lehetőleg a hétvégém szabad, mert a barátaim is akkor szabadok. Elég jó lenne, és annyira megkönnyítene mindent. :) Az edzést, a programok szervezgetését... Szeretünk együtt elmászkálni ide-oda, ez a legjobb kikapcsolódás számunkra, akár edzeni, akár kirándulni megyünk, akár csak ha együtt játszunk. ^^

Röviden összefoglalva jól vagyok nagyjából, csak a meló az ami kicsit aggaszt most, illetve az a lelki problémám, amit oly rejtélyesen adok elő hogy még senki nem tudja mijaz, csak én. Ezt jelenleg nem tudom megoldani, és sajnos nem is tudom, hogy álljak neki, vagy mi lenne a megoldás, ezért érzem ilyen reménytelennek magamat, tök szar. XD Na mindegy, majd lesz valahogy. :)

A napokban azon gondolkoztam, hogy milyen sokféle vallás van, és az emberek milyen sok dologban képesek hinni. Sok vallás fekete-fehér alapon különbözteti meg, írja elő a dolgokat, tehát van jó meg rossz, és egyértelműen (szerintük) meg van fogalmazva a kettő, definiálva vannak, és ki van kötve hogy mit szabad és mit nem.
Az ilyen vallásokban rengeteg kérdést és ütközést látok. Pont emiatt az éles jó és rossz közötti határ miatt nagyon sok ellentmondás van, és összezavaró, hogy most akkor mi is a helyes, és mi a helytelen. Sok vallásban ha valamit azért teszünk mert "ez isten akarata", akkor máris helyes lesz... És ezt mindenre képesek ráhúzni. Ugyanezt ha egy "hitetlen" valaki követi el, már halálos bűn. :D Egyszóval akkor már az emberek nem egy szinten vannak, nem egyenlőek, és az egyik felsőbb rendű, mint a másik, hmm? Hát ez elég érdekes, ha pont hogy az lenne a lényeg, hogy az ember mint faj, egyenlő esélyekkel induló egyedekből épül fel, és isten csak a felsőbbrendű... Na mindegy. :3

Aztán vannak kevésbé szigorú vallások, pl a buddhizmus, a taoizmus, ahol szintén nagyon sok minden elő van írva, de nem olyan szinten élesen van elválasztva minden, mint más vallásokban. Elő van írva, mi a helyes, de nagyon sok múlik az ember lelkiismeretén, saját belátásán, öntudatán. Ezt szeretem, mert ebben az esetben nem azért tesznek az adott vallás követői dolgokat, mert valami vallási vezető azt mondta nekik, hogy tegyék azt, hanem azért, mert ők elkötelezettek, és maguk miatt szeretnék tenni azt, amit tesznek, és NEKIK jó, nem pedig csak annak, aki megmondta nekik, hogy "márpedig nektek ezt kell tenni, mert nektek ez jó."

És végül vannak olyan vallások, amik nekem totál hülyeségként jönnek le. Mivel (már) nem minősítek senkit és semmit, és nem osztályozom be a véleményem szerint a dolgokat, ezért ezeket is tisztelem, és tiszteletben tartom, ha valaki ilyenben hisz, csak az én nézeteimmel nem férnek össze, ilyen például a scientológia vagy mi a szösz, ami kb pár science fiction íráson alapszik, és olyan magyarázatokat képes adni bizonyos tök nyilvánvaló dolgokra, hogy egy józanul gondolkodó embernek a haja égnek áll.
Én valahogy a világvégét, apokalipszist, meg a hasonló dolgokat megjósoló dolgokat is ilyen mértékben hiszem el, de nem azért, mert ebben vagy abban hiszek, vagy kéne hinnem, hanem egyszerűen azért, mert a józan paraszti ésszel mondanak ellent. Jobban mondva nem is az, hogy ellentmondanak, de hát most mit csináljak vele? Attól még, hogy valaki megjósolja nekem, hogy jövő héten véget ér a világ, nem fogok őrült módon felborítani mindent az életemben, elkölteni az összes pénzem, vagy lopni egy nagyképernyős tévét. :D Ahogy megüdvözülni sem fogok senki kedvéért, csak azért, mert félek, hogy a pokolra kerülök. O.o Amíg valaki akit ismerek is, vissza nem jön a halálból, és elmondja, hogy ja, tök király a mennyország, tele van jó csajokkal, videojátékokkal meg kajával, vagy hogy ja, a pokol tök szar, lassú az internet meg mindig megszakad és nincsen csoki se, addig nem fogom a nyakamat törni, hogy megfeleljek mások elvárásainak, MÁSOK ELVEINEK, hogy szerinte mit kéne tennem, és mi a helyes. Ezt mindenki döntse el maga, senkinek sincs joga eldönteni, hogy másnak mit KELL csinálnia. Munkát végezhetek, akkor azért teszek meg dolgokat, azért hajtok végre utasításokat, mert meg akarom kapni a fizetésemet amiből fincsi kajákat tudok venni, ez tiszta sor. De tök ingyé nem fogom mások véleményét magamra húzni, mint egy egyenpólót, hogy én is azokhoz tartozhassak, akiknek mind ugyanolyan pólójuk van. O.o
Nekem tetszik a "saját pólóm", és akkor és úgy színezem ahogy akarom.

Csak annyit akartam még megemlíteni itt, hogy ha már ilyenek vannak, hogy scientológia, meg mindenféle lógia (csak logia nem, mint a one piece-ben :( ), akkor van egyvalami, amit szeretnék kiemelni.
Van egy könyv, amit a Gyűrűk Ura trilógia szerzője, J.R.R. Tolkien írt, és a címe: A szilmarilok.
Ez a könyv nagyobb hatással volt rám, mint a Biblia. Igen, olvastam a Bibliát, és egész jó történet volt, bár pár ellentmondást véltem benne felfedezni, de úgy fogtam fel, mint egy regényt, amit a régmúlt emberei írtak, azok a próféták, akik állítólag ezt ténylegesen alkották meg.
A Szilmarilok, mikor elkezdtem olvasni, nagyon meglepett. Eleinte azt hittem, ez is csak egy hasonló "mese" lesz, mint az összes többi Gyűrűk Ura kötet, mert annyit tudtam róla, hogy egyfajta előzmény az egészhez. Ehhez képest úgy íródott, mint egy történelmi regény, sőt, hasonlóan mint egy történelemkönyv. Ami pedig külön meglepett, hogy nem egy már létező univerzumba csöppent bele minket, mint mondjuk egy Harry Potter, vagy bármilyen regény, hanem a teremtéstörténettel kezdődik. Hogy hogyan indult minden, hogy kezdődött, hogy lett a semmiből valami, és hogyan alakult ki úgy kb MINDEN.
Nagyon nagy hatással volt rám, főleg azért, mert abszolút logikus magyarázatot ad sok mindenre, amin például a Biblia egész egyszerűen továbbsiklik, és nincsenek nyitott kérdések, rejtélyek.
Sokkal hihetőbb teremtéstörténetet ír le, mint sok vallási könyv, és nagyon hiteles módon. Ha vallásosnak "kéne lennem", akkor ez állna a legközelebb hozzám, ez lenne az én bibliám. O.o A gond csak ott kezdődik (vagyis inkább ez már "folytatódik", hogy honnan az most nem lényeg), hogy ha lenne is ilyen vallási csoport, akkor sem látnám értelmét, hogy csatlakozzak hozzá, mert nem látnám, miért lennék ettől több, vagy jobb. Mindenki abban hisz amiben akar, és azt hiszi el, amit ő jónak lát, de ettől nagyon sokszor nem lesz több vagy jobb, nem lesz rosszabb vagy jobb ember... Voltam már olyan vallási találkozón, ahol állítólag nagyon vallásos emberek vettek részt, akiknek véleményem szerint tiszta lelkűnek és szerénynek kéne lenniük, és ahhoz képest már ránézésre lerítt róluk hogy kőgazdag, semmirekellő, gonosz emberekről van szó, akik csak a pénz vagy a név miatt vannak ott...

A végszó tehát csak annyi: Hallgassatok a józan eszetekre is!
Lehet bárki vallásos, hihet abban, amiben akar, de ne tessék már mások életébe beleturkálni, másokat befolyásolni, másoknak megmondani, hogy mit akarjanak, mit tegyenek, legfőképpen pedig bántani másokat!
Csak okosan! ;)

És a legvégére a kedvenc idézetem az egyik kedvenc animémből:
"Senkinek sincs joga elvenni egy másik ember életét."

Nos hát... Visszatértem a táávoli angliába, amit ezután a kirándulás után (sajnos?) még inkább az otthonomnak nevezek, mint eddig. Lehet, hogy Magyarország a hazám, meg szülőhazám, és ott nőttem fel, de most már egyáltalán nem érzem azt, hogy oda tartoznék, és nem is nagyon lehetne felhozni okot, ha gondolkoznék sem, hogy miért lenne így.

A helyzet az, hogy jó volt ez a kis kirándulás, de leginkább csak azért, mert láthattam azokat, akik fontosak nekem, és velük tölthettem egy kis időt. :) Lényegében kb az egész nyaralásomnak, kirándulásomnak csupán ennyi volt a lényege, és nagyon örülök, hogy ez összejött. :)
Amit az előző bejegyzésben leírtam veszekedés kicsit rányomta az egész hangulatomra a bélyeget, de inkább csak az általános légkör zavart csak. A feszültséget, a stresszt még mindig késsel lehetne vágni a levegőben otthon, és lehet, hogy még jobban, mint mikor kijöttem. Ez nem jó, de sokkal inkább sajnálom azt, hogy egyeseket a legjobb barátaim közül csak ilyen ritkán láthatok. Most tudom hogy M.o.-t fikázom ezzel csak, de szomorú vagyok ha azt látom, hogy olyan emberek akiket értékelek és szeretek, otthon szenvednek, és csak küszködnek, mert mást ugyan nem nagyon tudnak csinálni. Szóval nem attól érezném magam csak jobban, ha kijönnének Angliába, hanem ha valami olyan helyen laknának, élnének, ahol van is megélhetés, nem ilyen vicc az egész, és az embereknek a mindennapi kenyérért így kell küzdeni. Én mindig is csak azért küzdöttem és az érdekelt, hogy a barátaimnak jó legyen és ők jól érezzék magukat, és ez az otthoni légkörben nem annyira megy. Ami nem az ő hibájuk, de nem is számít, hogy miben ki a hibás, inkább az, hogy mi a megoldás.

Na szóval, térjünk át akkor a beszámolóra. :) Az utazást leírtam, hogy késett jó sokat a gép, aztán hogy hazautaztam "A Házba". XD
Másnap elugrottunk anyámmal a városba, váltottunk némi pénzt, elmentünk erre-arra, meg fagyizni egyet, utána pedig estefelé elugrottunk győrbe egy ismerősünkért, aki vonattal jött, és oda érkezett. Ami furcsa, hogy már kintről, angliából ugye hallottam ezt a nagy migráns-mizériát, és Győrben is a vonatállomáson egy csomó bevándorló volt, amin csodálkoztam. OwO Na de erre később visszatérek. Utána hazamentünk, és másnap késői fekvés után viszonylag korán kelve már tekertem is be szép kis szülővárosomba, Keszthelyre. Ott aztán segítettünk Akai-san anyukájának, mert egy óvódában dolgozik, és némi átrendezést kellett alkalmazni az egyik teremben. Mivel imádok rendezkedni, Akai-san vetette fel az ötletet, én meg kaptam az ajánlaton, és már szaladtam is. XD Persze mint általában minden eltervezett szituációban, itt is volt pár meglepetés, de mindent megoldottunk, úgyhogy viszonylag hamar végeztünk is ott. :3 És kaptunk ebédre spenótot!
Már ezért megérte hazamenni. :D Aztán onnan továbbhaladtunk, felugrottunk a kedvenc kedvenc pékségünkbe, ahol már ezer éve nem jártam, bevásároltunk, aztán utána leugrottunk a strandra egyet jurassic parkozni (lövöldözős játékgép :D) , majd kimentünk vonyarcra, ahová kicsit később érkezett plave is. Jól kikutyáztuk magunkat, meg bemelegítettünk, és lenyomtunk egy elég jó kis edzést. :D Kellően istenesen szétgyepáltuk egymást, aminek nem tett jót a kb negyven fok, mert a szétvert végtagjaink gyulladásának nem sokat segített.
Mikor edzés után visszamentünk hozzánk, ki is használtuk, hogy van otthon egy medencénk, ami nem nagy ugyan, de tök jó. Azon a napon különösen jó volt, ugyanis a víz még elég hideg volt, és a "meg fogsz fázni" figyelmeztetésekre hallgatva jól belecsüccsentünk abba. :D
A kis hűsítő fürdő után minden szempontból jobban éreztünk magunkat, még úgy elvoltunk, eldumáltunk, aztán később plave elindult haza. Én egy darabon elkísértem Akai-t keszthelyig bicajjal, aztán visszafordultam, és lementem újra vonyarcra, volt valami fesztivál szerű izé, ami mindig van kb a balaton környékén valahol. :D Itt éppen a Beatrice volt lent vonyarcvashegyen. Nagy Feró már nem a régi, valamit ott próbálkozott nyomatni, de ez az éneklés már nem igazán neki való ebben a korban, kár erőltetnie...

Aztán otthon megint sikeresen belevetettem magam a veszélyes gondolkodásba, és sokáig nem is tudtam aludni, megint elég sok mindenen átrágtam magam újra... Nem volt jó, de nem tudtam leállni, nem tudtam abbahagyni, nem tudtam kizárni a gondolataimat. :/ Nagyon rossz volt.

Másnap viszonylag korán felkeltem, mert mentem be a városba Tenshi-channal találkozni. ^^ Nagyon boldog voltam, és nagyon izgultam, hogy végre újra láthatom. ^^ Furcsa érdekesség amúgy, hogy amikor Magyarországon laktam, volt egy olyan szakasz, amikor hosszabb ideig nem láttam, mint az az időperiódus, amit most kint töltöttem Angliában. :D Csak a távolság volt nagyobb... De úgy láttam a találkozásunk alapján, hogy mégsem változott sok minden. ^^ Mindenki halad a saját útján, ez igaz, de nem romlott a kapcsolatunk, sőt. Egy kicsit javult is ahhoz képest szerintem, hogy milyen volt úgy kb fél-háromnegyed éve. ^^
Jól van, megvan ő is, és ennek nagyon örültem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyesen teljesít a suliban, és emellett tisztelem is, meg más dolgok miatt is.
Az egyik kedvenc kávézónk után elmentünk sütizni/fagyizni, azután pedig búcsút vettem tőle. Nem esett jól, hogy megint itt kell hagynom, és bizonytalan ideig újra nem láthatom, de nagyon boldog voltam, hogy végre újra láthattam, és csak ez számít. :)

Ezek után felugrottam Akai-sanhoz, ahol megpróbáltam még többet enni, ami nem nagyon jött össze. XD De besegített a fél centi vastag palacsinta megevésében, úgyhogy nem volt gáz. Lementünk ugrálni egyet, ami szintén nagyon jó volt újra. ^-^ Ellettem volna még ott jó pár órát.. vagy akár egy egész szezont. XD Régen, azokban az időkben amikor még szabadabbak voltunk, egyértelmű volt, hogy az egész szezont ott töltöttük. Természetes hát, hogy azok az idők hiányoznak, és a mai napig szívesen folytattam volna azt, hehe. ^^
De annak ellenére, hogy borzasztó hogy ilyen kevés időt tudtunk csak ott is tölteni, elég volt, hogy visszahozza a szép emlékeket, és boldogabb is lettem kicsit, így, hogy visszaemlékeztem, "honnan is jöttem", vagyishogy inkább mi vezetett addig, hogy most ott vagyok, ahol. és azt csinálom, amit. :)
A tetteim vittek oda ahol most vagyok, és személyek. Nem helyek, helyszínek.

Utána pizzáztunk egyet anyáékkal, majd eltekertem a fociedzésére, ahol napoztam még kicsit a lemenő napnál, és csodálkoztam hogy ilyen ereje van még hét óra körül is. :3 Aztán egyet telefonáltam Fatly-vel, egy jó negyven percet, kicsit beálltam a kapuba is védeni anyáék edzésén, meg még kicsit kutyáztam is mert letámadott egy hatalmas agár. XD

Szombaton röpiztünk lent a strandon lényegében egész nap, meg fürödtünk egyszer kétszer a balcsiban. Utána otthon összepakoltam, és felkészültem a másnapi útra. Reggel öt órai kelés után már mentem is pestre egy busszal, amin próbáltam végig kényelmes pózt találni, hogy tudjak aludni, de nem nagyon ment. Pesten leszálltam a Népligetben, majd egy kecskeméti buszra átszállva már ott is voltam kb egy körül. :)
Fatly ott várt anyukájával, aki egy rendkívül rövid találkozás után teljesen felszívódott. O.o Amin csodálkoztam, mert szívesen váltottam volna akár vele pár szót, hogy mégis ki vagyok, meg mi a helyzet, meg hogy normálisan bemutatkozzak. OwO Na mindegy, aztán Fatly-vel elindultunk a városban, és beszélgettünk. :) Kicsit furcsa volt a találkozó nekem először, vagy legalábbis nem pontosan tudtam hová tenni. :D Nagyon éhen voltam pusztulva, így szívesen beültem volna valahová egy jót enni, de sehogy nem tudtam őt rávenni, hogy valami beülős helyre menjünk, de ezen kívül minden zárva volt, így elég sokat kellett vadásznunk, de végül egy pékséget találtunk, ahol végre feltölthettem a tartalékaim, mikor már az ájulás kerülgetett, mivel reggel ettem egy túró rudit és öttől annyi volt a kajám kb kettőig. XD Beszélgettünk sok mindenről, és tök jó volt, bár végig úgy éreztem, mintha egy picit zárkózott lenne. Amit persze megértettem, mert amúgy is első személyes találkozás volt, és nem mindenki van úgy amúgy hozzászokva az ilyen "elsőtalálkozáspedigévekótaismerjükegymást" típusú, főleg blogosokkal előforduló talikhoz.
(Most hirtelen eszembe jutott az a pár B13-as találkozó amiket összeszerveztünk... De hiányoznak azok. Basszus ha a B13 még élne, legenda lehetnék. FK XD)
Aztán ahogy beszélgettünk, gondoltam valamire, és megkérdeztem a csillagjegyét. Hát kiderült, hogy csakúgy mint én, ő is vízöntő. :D Hát akkor már mindent értettem, a némi bizalmatlanságot amit éreztem, na meg azt, hogy miért kutyagolunk a negyven fokban ahelyett, hogy busszal mennénk, azaz a makacsságot. XD A csillagjegyemnek elég érdekes tulajdonságai vannak, és vannak olyanok amiket egy vízöntő sem tud levetkőzni, legalábbis nagyon nehezen. Én is pl makacs vagyok, de nagyon kevés dologban, úgyhogy valamilyen szinten visszavettem ezt magamban, inkább abban tartottam meg, hogy ha valamit eldöntök és elhatározok KOMOLYAN, akkor egy az, hogy senki nem tudja megváltoztatni a döntésemet, semmivel nem lehet rám hatni, kettő pedig hogy el fogom érni, vagy így, vagy úgy, és még akkor is mindenki a kezemre játszik ha épp az ellenkezőjét akarják. XD
Szóval megértettem már így azt, hogy miért éreztem bizonyos dolgokat a találkozó alatt úgy ahogy, sőt, igazából így örültem, hogy ahhoz képest hogy mindketten vízöntők vagyunk, még nem készítettük ki egymást. XD
Mentünk egy csomó helyre, szép helyeket mutatott nekem, és sokat beszélgettünk, és végre sok idő után úgy éreztem, hogy van valaki akivel lehet pörgetni az információt, és ott volt a szintén kicsit vízöntős tulajdonságunk, hogy egyik pillanatról a másikra már teljesen más témáról beszéltünk, és néha öt témaugrás után hirtelen váltottunk vissza az eredetire, minden átmenet nélkül, de ez egyikőnket sem zavarta. XD Ha az információcserének lenne mértékegysége, akkor mondjuk ha valaki átlagossal beszéltem volna, vele 100 információ/óra lenne az egység, Fatlyvel pedig ilyen 6-700 információ/óra körülire lett volna tehető. :D
Utána ettünk fagyit, és kicsit sietve ugyan, visszaindultunk a buszhoz. Elköszöntem tőle, és már mentem is. Kicsit furcsálltam a viselkedését őszintén, mert hasonlóval még nem igazán találkoztam, de megértettem hogy ő ilyen. :D Mindent egybevetve pedig nagyon élveztem a találkozót, nagyon tetszett a városnézés (bár nem meglepő, hogy a természetes látványosságok megint sokkal jobban tetszettek mint az ember által építettek^^), Kecskemét is nagyon szép város, és tök szívesen ellaknék ott is akár. :) Kicsit megnyugodtam, és most már nincs az az űr bennem, ami azután volt, hogy Fatly elhagyta angliát, most mindent megvalósítottunk ami akkor kimaradt, és még karkötőt is kaptam/adtam. ^^

Összeszedtem a gondolataimat és elraktároztam őket úton hazafelé pestre. Mikor felértem, felugrottam Plave-hez, ami tök jó volt. :) Furi volt látni a régi albérletet, de tök jó volt. Szerettem abban a kicsike albérletben és abban az apró szobában lakni, igazából tényleg nagyon szerettem, és nagyon jó emléket szereztem onnan is. Nagyon nagyon sok megfőzött kaja emlékét idézte fel bennem pl a konyha. :D Aminek következményeit Plave is gyakran kiélvezte. XD A szobám pedig ahogy beléptem, még mindig a LaTale-re emlékeztetett. :D Egyszerűen annyira sokat játszottam és fejlődtem ott LaTale-ben, hogy ez maradt meg a legélesebben abból a szobából. :D
A másik szoba is nagyon tetszett, Plave teleanimézte az egészet, és marha jól néz ki a sok képpel, meg poszterrel. :D Azonnal inspirált is, hogy idekintre is beszerezzek jó sok posztert, meg falvászonokat, amim pl még nem is volt... Úgyhogy irány az ebay, amint lesz egy kis időm alváson meg munkán kívül arra is gondolnom, hogy vajon én mit is szeretnék csinálni... :D

Aztán miután ott Plavenél összepakoltam egy-két cuccot, átindultunk Akai-sanhoz meg Aya-chanhoz, ettünk egy jót, beszélgettünk, megmutattam a képeket amit ezalatt a kis nyaralás alatt készítettem, meséltem egy-két dolgot amit még esetleg nem tudtak, de igazából mivel úk a legjobb barátaim, sok újat nem tudtam mondani, mert tájékoztatva voltak eléggé. ^^
Ezután nyugovóra tértem, majd reggel kiindultam a gépre, miután mindenkitől elbúcsúztam sorban. Ami egyébként vicces volt, mert úgy történt, hogy először felkelt Aya és ment dolgozni, aztán egy órával később felkelt Plave, elment ő is ügyet intézni, aztán utána kb egy órára rá mentem én el együtt Akai-sannal szóval effektíve én mentem el utoljára. XD
Elég hamar, kb egy óra alatt ki is értem a reptérre, ami elég kényelmes és nem tömött út volt, és a reptéren is csodával határos módon minden rendben zajlott. Azt hittem, hogy a magyarországi oldalon megpróbálnak megszivatni ahol csak tudnak, meg buziznak velem mint mikor először mentem, de nem. Abszolút gyorsan és korrektül zajlott minden, a személyzet normális volt, ha kedves nem is, és elég hamr feljutottam a gépre. :)
A gépen pedig nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és vettem egy szenyát meg egy nestea-t, és járt hozzá egy csoki. X3 Ennek a háttértörténete annyi, hogy mikor jöttem angliából, sokat kellett várni a kapunál és nem tudtam inni, saját italt meg ugye nem lehet átvinni a biztonsági ellenőrzésen. A gépen pedig a nyelőcsőszűkületem már kezdett rakoncátlankodni, úgyhogy innom kellett sürgősen. Na ezzel csak az volt a gond, hogy nagyon sokáig tartott mire felkészültek arra hogy árulják a kis cuccaikat és azzal a kicsi kocsival végigmenjenek a gépen, valamint mindenki meg az anyja akart valamit, én pedig a gép közepén ültem... Ha nem nagyon drága, legközelebb egyébként vagy nem wizzairrel repülök, mert ki akarok próbálni valami más légitársaságot is, hátha jó gépeik vannak, vagy pedig ha wizzairrel repülök, jobb helyet foglalok magamnak a gépen, mert a másfél méteres lábaim miatt rohadt kényelmetlenül utazok. XD Ha már van ilyen extra hely ami direkt ilyen, akkor lehet hogy kipróbálom.
Na szóval aztán mikor megvettem visszafele úton is a nestea-t meg a szendvicset és már a csokit csócsáltam, akkor jöttem rá, hogy igazából jó nagy hülye vagyok.
Körülöttem mindenki szedegette elő a táskáikból a mindenféle kajákat, amiket biztonsági ellenőrzés után lehet venni, a második terminálban, ahol a kapukra várunk. Ez tehát azt jelenti, hogy igen, a biztonsági ellenőrzésen nem lehet átvinni semmiféle kaját vagy piát, mert kidobatják, de ezek szerint amit a biztonsági ellenőrzés után vásárol az ember a terminál második felében, azt fel lehet vinni a gépre.
Okos vagy Erendir. XD Mindegy, legalább most már ezt is tudom, ami jó, ugyanis a gépen bármiféle kaja meg pia aranyárban van. Most a túlélésem volt az elsődleges szempont, és azért vettem hogy ne fulladjak meg, na. XD De azt meg kell hagyni, hogy igaz hogy drága volt a szendvics, de nem volt kicsi, és nagyon finom is volt.

Aztán mikor leszálltam a gépről volt még egy kis baki, bementem a vécébe, hogy átöltözzek, és a fülke ahová bementem, pont egy olyan volt, ahol el volt dugulva a vécé. Csak papír volt benne szóval semmi gross, csak félig már tele volt, szóval mivel használni is akartam, így nem igazán volt optimális számomra. Megpróbűltam lehúzni, és eleinte ezzel csak annyit értem el, hogy a vécé szépen feltelt vízzel a peremig, és elkezdett túlfolyni. De csak egy picit, mert utána meg az egész víztömeg mégis lement rajta, úgyhogy nagyon király vagyok, elhárítottam a dugulást. A gond már csak az volt, hogy most ott tocsogtam két centi vízben, ami szerintem bőven átfolyt a szomszédos fülkékbe is. XD
Engem annyira nem zavart, mert a túracipőm abszolút jól szigetel kb 5 centiig, de az átöltözést kissé megnehezítette, mert a földre semmit nem tudtam letenni. Na mindegy, rengeteg akciófilmes ninjamozdulatot és akrobatikus mutatványt követően sikeresen átvetkőztem full feketébe, és immár kardigánban meg mindenféle jóban léptem ki a lutoni terminálból. Ami jó volt, mert konkrétan olyan hideg volt, hogy látszott a lehelletem. XD

Aztán felültem a buszra, és egy idő után (kb még 3 óra) végre hazaértem. :3

Most, hogy elmeséltem mindent, jöjjön egy kis reflexió így erről az egészről, hogy mik a tapasztalataim, hogy hogy éreztem, és hogy milyen hatással volt rám ez az egész... (Mintha nem lenne elég hosszú így is ez a bejegyzés. XD)
Magyarország... Hiányzott? A tájak, a kaják, a környezet igen, mondhatni, legesleginkább a természet. Az emberek? Csak a barátaim. Kizárólag ők, mert egyedül ők voltak képesek értékelni azt, hogy otthon vagyok, és akkor is tudták ezt értékelni, ha csak pár órát tudtam velük találkozni, és időt áldozni rám, akár úgy is, hogy nekik épp nem ez lett volna a legoptimálisabb.
Mindenki más, beleértve a családomat kb azzal is elégedetlenek lettek volna, ha az egész nyaralásomat velük töltöm... Én azért mentem haza, hogy pihenjek és jól érezzem magam, nem pedig hogy azon kelljen stresszeljek, hogy kivel legyek meg kinek feleljek meg (pedig ezt elvileg az én dolgom lenne eldönteni). Ja és mellesleg személyes megjegyzésként utálom, ha valaki ha beszélek vele már egyből veszekedésre akar okot találni meg vitatkozni akar velem. Nem érdekel.
Az, hogy majdnem egy évet töltöttem kint angliában, kicsit megváltoztatta a felfogásom, és magyarországra visszalátogatva elég élesen látszottak a különbségek, és azok a dolgok, amik nem tetszettek eddig sem... Sajnos a "kisembernek" semmi joga nincsen kb, és "hiába pattogunk", nem történik semmi, csak egyre jobban átcsúszik az állam kezébe minden... :(
És mivel a magyar nép ma már nem nagyon olyan, hogy ilyen "apróságok" miatt egy vérfürdőbe torkolló szabadságharcba, tüntetésbe, vagy valami nagyon atomdurva sztrájkba kezdjen, ezért szépen lassan minden kicsúszik így a kezükből.
Ezt mindenki tudja rólam aki ismer: Amí magyarországon laktam, sem tartottam igazán az otthonomnak magyarországot. Aki utál hazamenni suli után, Akit sehol nem látnak szívesen és mindenhonnan csak elküldik, aki csak teng leng ide-oda és sehol nem találja a helyét, az hol érezze otthon magát? Itt, angliában sem érzem otthon magam, de legalább szabad embernek érzem magam egyrészt, másrészt meg itt jobban elfogadnak és befogadnak, mint ott. Pedig elvileg annak kéne a hazámnak lennie... Most akkor ezt magyarázza meg valaki.
A legnagyobb baj az, hogy igaz, hogy a fiatalok könnyedén kiköltözhetnek ide, vagy akárhová máshová, és jobb életet élhetnek, és némi pénzt is kereshetnek, de az idősek, a rokonok, akiket adott esetben szeretnek, akinek normális családja van, azok otthon maradnak. Ahogy a másik probléma is továbbra is fennáll, hogy az idősebbek már nem nagyon fognak kiköltözni, és az idősebbek nem nagyon fognak új gyerekeket vállalni, és mivel az igazán idősek is itthon vannak, a halálozások száma marad, de a születések száma csökken, mert minden fiatal kiköltözik. És nem ők a hibásak, hanem azok akik elüldözik őket a saját hazájukból, márpedig ez zajlik sajnos. Ha elkezdek ütni egy kutyát és még éheztetem is, akkor az is oda fog menni inkább ahol nem ütik, sőt még enni is kap... Én is egy ilyen kutyának érzem magam.

Nem kell lekötni magát az embernek egy országhoz. Miért kéne? Itt van egy ekkora földgolyó, nem az lenne pont a lényeg, hogy oda menj ahová akarsz? Ha már az ember azt csinál amit akar, márpedig vannak jogaim amikkel élhetek, amíg a törvényt meg nem szegem addig simán, akkor miért ne lehetnék ott, ahol jó nekem?
Ez a gondolat persze sokaknak érthetetlen, mert bele van nevelve az emberekbe, a társadalomba egy ilyen "hovatartozás" dolog, te fehér ember vagy, azon belül európai vagy, azon belül magyar, azon belül mondjuk ilyen olyan megyei, ilyen városi, és még be vagy akkor kategorizálva húszezer további hovatartozásba, hogy te ki vagy. Ezekbe szépen beosztják az embert, és ha ezekből meg megpróbál kilépni, kitörni, akkor meg már ki akar lépni a kényelmi zónából és mindenki kinéz, vagy visszarángat a szarba.
Nem vagy szabad.

Én letéptem ezeket magamról, és nem érdekel ki mit gondol rólam. Aki helyesnek tartja amit teszek és elfogad olyannak amilyen vagyok, az a barátom, aki meg nem, az meg hagyjon békén mert semmi értelme egymást győzködnünk, nem? OwO Pont ezért nem szeretek veszekedni feleslegesen. XD Persze szívesen megismerem mások véleményét és álláspontját, hiszen ez egy beszélgetés lényege, de én mindenki véleményét elfogadom, mert mindennek több oldala van.

Na de mindegy, hagyjuk most a filozofálgatást egyelőre, ennek egy élménybeszámolónak kellett volna lennie, csak kicsit elfajultam a végére. :D
A lényeg, hogy élveztem otthon a pihenést, a találkozásokat és találkozókat, meg a napsütést, a kis jó időt, de egypár dologban egy kicsit csalódtam, és a végére már azért kívánkoztam vissza. :)

Azért egy ilyen befér a végére: