Pánikroham. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy mi az, meg hallottam innen-onnan, utána is olvastam hogy mi ez, és először azt hittem, ez a stresszes/depressziós/egyéb "mentális betegségben" szenvedő embereknél fordul elő. Azért olvastam utána mert olyan embereknél is láttam hogy "hú pánikrohamom volt", akik látszólag nem ilyenek, hanem hétköznapi emberek, problémákkal. Nem mondom hogy hétköznapi problémákkal, mert ez mindenkinek mást jelent. (Pl. Pewdiepie, HeRbY, az egyik ismerősöm is mondta hogy volt neki, meg melóban is valaki, és egyikőjük sem "beteg") 

Szóval ez egy kicsit fura dolog, szerintem a tüneteket és a valós kiváltó okokat elolvasva én azt mondom, elég sok ember azt hiszi hogy volt pánikrohama/pánikrohama van, de közben nincs, csak egyszerűen túlreagál egy helyzetet, felizgatja magát, nem képes lenyugodni és ettől csak még jobban bepánikol, de ez önmagában nem pánikroham, csak simán egy stresszhelyzet amiből nem tud szabadulni az illető mert nem tudja kezelni. 
Ezt nem "becsmérlésként" vagy hogy mondom, ez bárkivel előfordulhat aki olyan helyzetbe kerül amilyenben még nem volt, és nem tudja kezelni, és nem tud elszabadulni belőle.

Ezek után magamra reflektáltam, de abbamaradt a dolog.
Aztán két napja elkezdtem olvasni egy mangát, "Koe no katachi", ("A silent voice") címmel. A történet főszereplője egy srác, és egy lány, aki süket. 
Nagyon érdekes dráma manga, akit érdekel, itt elolvashatja:
http://mangafox.me/manga/koe_no_katachi/v00/c000/1.html
Aki meg annyira nem mangás, vagy esetleg ismeri, annak a hír az, hogy ősszel jön OVA (film) belőle. *w* Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=_6_UAe9gFzI

Zseniális történet minden tekintetben, mindenképpen ajánlom a mangát amúgy. :) 

Szóval ahogyan olvastam, nagyon sokszor együtt tudtam érezni a főhőssel, mert neki is kicsit hasonlatos volt a múltja az enyémhez. Nem nagyon, de egy-két dologban igen, például abban igen, hogy mindenhol csak kiközösítették, abban viszont nem, hogy nekem pl. volt 1-2 nagyon jó barátom akik mindig velem voltak.
A lényeg, hogy gondolkodásban pl nagyon hasonló vagyok a főszereplőhöz, ő is mindent folyton túlagyalt, meg minden apróságon annyit gondolkozott, hogy annyit felesleges. XD Tudom, hogy én is ilyen vagyok, de hiába is próbáltam/próbálnék változtatni rajta, ilyen vagyok, és kész. Vannak dolgok amik nem változnak, azért annyira nem rossz a helyzet.
Szóval ami feltűnt, hogy az ő reakciói nagyon láthatóak voltak mások számára is. Ha meglepődött, ha félt, ha rosszul érezte magát, ha boldog volt, mindig kiült az arcára, és ezt mások is láthatták, észrevehetőek voltak a reakciói, és ezt egy kicsit irigylem és kicsit fura volt egyben. 
Azért irigylem egy kicsit, mert én a szöges ellentéte vagyok általában, és szinte soha nem ülnek ki az érzelmeim az arcomra. Legfőképpen az erős érzelmek nem, vagy ha meglepő/sokkoló helyzetben vagyok, akkor van leginkább kifejezéstelen arcom. Ez egyfajta védekező mechanizmus ami kiépült bennem még  jó régről... 
Persze amikor a barátaimmal vagyok mindig elengedem magam, ők látták már a könnyeim, és azt is, milyen az, mikor tényleg őszintén, szívből nevetek vagy mosolygok. Ők tudják, hogy nem olyan, mint amit sokan látnak. :)
Amint pedig említettem, fura volt abban a tekintetben, hogy nem értettem, hogy ha gondolkodásban és "útban", azaz a tapasztalataiban, az útban amit bejárt, ennyire hasonlít rám, akkor hogy tudja ilyen közvetlenül közvetíteni az érzelmeit? Vagyis inkább hogy nem tudja elrejteni, mert nem az volt a probléma hogy el akarta volna titkolni, csak néhány szituációban "előnyösebb lett volna" számára, ha visszafogja magát, és amíg helyrerakja magában a dolgot és feldolgozza, neutrális marad. 
De hát mindenki más, ahogy nem lehet két egyforma ember, úgy két egyforma karakter sem egy mangában, animében, stb... Érdekes volt. :) 
A srác is elgondolkozott rajta hogy feladja, és véget vessen mindennek, ahogy én is. Ezen nincs mit csodálkozni, annak is eszébe jut az öngyilkosság gondolata, akinek egyébként semmi baja nincs az élettel, ha más nem akkor csak érdekesség szintjén belegondolva, hogy milyen lehet, meg ilyesmi.
Voltam már én is nagyon-nagyon lent, és volt olyan idő amikor az tűnt volna a legkönnyebb útnak. Természetesen soha nem tettem volna meg, de aztán belegondoltam hogy mi az hogy "természetesen"? Egyes embereknek komoly gond ez, és egyesek komolyan veszik a dolgot és majdnem megteszik, vagy meg is teszik (90%-uk pedig túléli és onnan kell újrakezdenie). Mitől olyan természetes nekem ez, és miért nem tettem mégsem azt, akkor amikor az eszembe ötlött?
Utálok veszíteni, ezért. Soha nem veszítek. 
Az én felfogásom ez. Soha. Nem. Veszítek. 
Igen, talán néha visszavonulok. Néha elfutok, elbújok, visszahúzódok, de közben is fejlődök, és ha elfutok, hát majd visszatérek még erősebben. Nekem nem az a győzelem ha egyből elérem amit akarok. Sunyi kis köcsög vagyok. XD Ha valami nem sikerül, akár látszólag fel is adom, akkor sem adom fel igazán, csak várok a megfelelő alkalomra amikor legközelebb megpróbálhatom... Az nyer csak, aki a legvégén áll talpon. Ha még valaki elém is kerül az életben, látom hogy sikeresebb, többre viszi, boldogabb mint én, nem vagyok irigy rá. Lehet, hogy nekem talán másik úton, több időbe telik eljutni hasonló szintre, de kevésbé kockázatosabb úton magasabbra fogok jutni. 
A másik meg, ami ebből következik, hogy soha nem tudom feladni. Ha valami értelmetlenné válik az életemben, azt hagyom, de ami hasznos lehet számomra, és jó dolog származik abból tutira, ha végigcsinálom, akkor nem adom fel. Vannak dolgok, amiket hagyok, hogy menjenek, de ami csak rajtam múlik és én határoztam el egyedül (értsd, nem két emberes a dolog), akkor véghez fogom vinni.
A harmadik, hogy vannak akik számítanak rám. A legtöbb ember aki az öngyilkosságon elgondolkozik, valószínűleg úgy gondolja, senkinek nem fontosak, se a családjuknak, se a barátaiknak, és senkinek nem fog hiányozni. Szerintem azok közül, akik ezt gondolják, 99%-uknak nincs igaza. 
Szerintem nagyon nagyon ritka lehet az olyan ember, akinek se barátai, se családja nincsen, egyáltalán, totálisan egyedül van a világban, és senkinek sem hiányozna egyáltalán. 
Számomra aki ennek ellenére azon gondolkozik hogy véget vessen az életének, az önző. Igen, önző, mert más embereknek szüksége van rá, és ő mégis cserbenhagy mindenkit, és "elveszi magát másoktól". Ha van önzőség, akkor ez az. Igen, mindenkinek a saját élete és azt csinál vele amit akar, de egyrészt azt az életet nem magának köszönheti, és nem önmagától kapta hanem valaki mástól, valakiktől, másrészt pedig ha már egyszer vannak olyan személyek akiknek lehet hogy szükségük van ránk, miért fosztjuk meg őket ettől?
Aki öngyilkosságon gondolkozik, annak nincs szüksége önmagára. Aki meg akar halni, utálja önmagát, és ezért akar véget vetni mindennek. Ismerem, tudom milyen érzés. De vannak akik számítanak ránk, akiknek nekünk is segíteni kell, akik nem ugyanazok nélkülünk. És akit szeretünk és a kezét nyújtja felénk, hogy segítsünk neki, azt nem lökjük el, ez a minimum.

Szóval még ha eszembe is jutott ez a dolog, akkor sem tudtam volna megtenni, mert ez nem csak rólam szól. Az életed nem csak rólad szól. Sőt, az én életemben ez különösen igaz, mert én úgy fogom fel és úgy gondolom, hogy az én életem még annál inkább nem saját magamról szól, sokkal inkább másokról. :) Illetve olyan értelemben másokról, hogy sokkal inkább szeretek másoknak jót tenni, mások életét könnyebbé tenni, másoknak örömet okozni, mint magamnak. ^^ Erre sokan azt mondják, hogy hülyeség, meg aki végképp ki akarja fordítani valószínűleg azt gondolja hogy csak azért csinálom hogy ajnározzanak. 
Nem erről van szó. Foglalkozhatnék csak a saját dolgommal és "tehetnék csak magamnak jót", értve ezt úgy hogy magamnak vennék folyton dolgokat vagy csak a saját problémáimmal törődnék és másokét leszarnám. Nem ilyen vagyok. Többek között azért, mert én ezt úgy élem meg, hogy nincs okom saját magamat elismerni, és kurvára nem érdemlem meg azt, hogy magammal törődjek és az én életemet tegyem jobbá.
"Aki öngyilkosságon gondolkozik, annak nincs szüksége önmagára. Aki meg akar halni, utálja önmagát."

(U.I.: Nem, még mindig nem akarnám megölni magam nyugi. Szeretek élni. Másokért. :3 )

Azt mondják, azzá válsz, akinek képzeled magad. You become what you think you will become.

Az élet nehéz. Bárki aki erre a földre születik, egy idő után megtapasztalja ezt. Van aki korábban, van aki később, és mindenki más módon és más mértékben, de mindenki rájön. Már rég megtanultam azt, hogy az emberek más-másképpen élnek meg dolgokat. Ezért is már régóta nem hasonlítom az embereket magamhoz. Mindenkinek más-más küzdelme volt az életben amire azt mondja, hogy "eddig ez volt a legnehezebb dolog az életemben". Ezeket a pillanatokat pedig nem lehet alábecsülni csak azért, mert nekünk nehezebb volt. 
Mindenkinek a saját életéhez viszonyítva kell értékelni a döntéseit.

Ha valakit megismerek és elmeséli a tapasztalatait, el tudom dönteni, hogy mennyire akar küzdeni. Neked vannak álmaid? Céljaid, hosszútávú elképzeléseid? Vagy egy jövőképed, amit el akarsz érni egyszer? 
Az dönti el, mennyire erős, mennyire kitartó, mennyire szívós vagy, hogy mennyire akarod ezt. Vannak akiknek például vannak álmaik, vágyaik, de ezek álmok maradnak csupán, mert nem is látnak lehetőséget rá, hogy megvalósítsák. Őket is megértem, mert nehéz, és valaki egyszerűen nincs beállítva arra, hogy küzdjön. Ez az élet rendje. 
De vannak akik a ló túloldalára esnek ezzel, és ezzel nem bátortalanítani akarok senkit, de vannak olyan álmok, amiket bizonyos korlátok miatt nem tudunk elérni, és vannak olyan emberek akik túlbecsülik magukat. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy nem elegek a feladathoz, csak egyszerűen nem mérik fel logikusan a helyzetet. Ha én az álmaimra tekintek, azt mondom, nem, még nem tudom megvalósítani ezt vagy azt, mert még nem fejlődtem eleget hozzá, de felmérem a helyzetet, és "kiszámolom", csak logikusan elképzelem, hogy ha így haladok, hol leszek, és elérem-e? Ha van rá esély, akkor ugyanis belekezdek, mert TUDOM hogy el fogom érni. 
Én a középutat próbálom mindig megtalálni, ahogy itt is. Megvannak az álmaim, céljaim, és lassan, de biztosan szépen sorban valóra váltogatom őket, egyszerre egy lépcsőt megmászva. :) 
Az az egyszerű kérdés ötlött ma viszont az eszembe, hogy: Miért?

Mármint persze, tudom azt, hogy miért küzdök, mik az álmaim, és miért akarom elérni őket, de hogy miért? Miért lettem ilyen, mitől, hogyan?
Kicsit el is gondolkoztam rajta, és hamar összeállt a kép. Nagyon szerencsés vagyok azt hiszem, mert mindig megtaláltam a kellő motivációt, és mindig a megfelelő időben jött a megfelelő hatás. Általában én mivel sokat agyalok, nekem úgy működik az agyam, hogy jön egy ötlet, egy szikra, lehet az egy mondat is, és ez virágzik ki gondolatokká, elméletekké, elemzéssé, amit még jobban kidolgozok, tervvé alakul és beépítem az életembe, mint hasznos információt, egy újabb tényezőt, egy újabb faktort. 
Gyorsan végigfutottam hát magamban, hogy mik voltak ezek a motivációk. 
Amikor még kicsi voltam, apum volt a példaképem, egyszerűen csak azért mert vidám, jóképű, nagydarab, erős, megbízható, szilárd ember volt. Jó példakép volt, és csak alapnak gondoltam , hogy nekem is legalább ilyen királynak kell lennem. :3
Aztán kicsit később már bejött az anime, ami azóta is talán a legnagyobb motivációm az életben. Lehet röhögni, de így van, és büszke vagyok rá és hálás vagyok érte, hogy ez így van. Már elég fiatal koromban (értsd 12-13) menekülni akartam a valóságtól, kezdtem többet megérteni és meglátni a világból, és sok dolog nem tetszett már akkor. Az első formája az animének ami velem szembejött, mai napig emlékszem mi volt. Horvátországban nyaraltunk, és találkoztunk egy magyar családdal a kempingben (sátrazás jeee :D) és ott az egyik magyar kislánynak volt egy ilyen vizes játéka (tudjátok amit a majálison is lehetett kapni, van rajta két gomb mint a gameboyon, a "képernyő" vízzel van töltve, és ilyen kis műanyag karikák vannak benne amiket rá kell játszani két tüskére ami magasabban van. Na ennek a játéknak a "háttérképe"  volt valami anime csajszi képe. Akkor láttam először ilyet, és valahogy már akkor éreztem és tudtam hogy ez valami fontos dolog, nem olyan mese mint amit a cartoon networkön meg a minimaxon nézegettünk mindig (persze azokat is szerettem). Ez valami más volt, valami idegen, valami távoli. Tudom hogy ez most nagyon hülyén hangzik, de tényleg éreztem akkor hogy az valami különleges dolog. XD
Aztán utána otthon az rtl II-n (osztrák csatorna) elkezdték nyomatni az animéket (conan a detektív, one piece), meg a magyaron a dragon ball-t. Akkor ugyebár mindenki imádta, aztán miután betiltották eltűnt az anime kicsit mindenki számára, a pokémon meg már inkább csak egy sima mese volt mindenkinek. Legközelebbi konkrét és korrekt anime élményem a slayers volt, amit évekkel később , nagyon késői órákban, kb fél 12-kor nyomattak az rtl klubon. Egyszer fent maradtam, hogy megnézzem, mi az a "Slayers a kis boszorkány", és miért van ilyen későn, és totál lesokkoltam mikor láttam hogy OMG ez anime!!! Akkor még a nevét sem tudtam kb a műfajnak, annak ellenére hogy a one piece-t németül már több századik résznél tartott és én néztem.
Na utána jött az Animax, az első magyar anime csatorna, a minimax után ami ment, aztán ott már orrba-szájba néztük az animéket. :D Az internet is akkor kezdett el kb megjelenni odahaza, a háztartásokban, de a letöltés fogalma még alig létezett, youtube google még szintén nem volt, se torrent, anime oldalakról meg ne is beszéljünk. XD Az már csak évekkel később jött be. Mindenesetre az animék rengeteg mindenre megtanítottak. Szerintem aki legalább egy komolyabb animét megnézett, tudja, hogy nagyon sok érdekes dologra megtaníthatnak minket, ha odafigyelünk, és nem csak nézzük, hanem látjuk, és halljuk is, hogy mi történik. :) Főleg a One Piece motivált és mutatott meg sokat nekem, de mindegyik más is sokat fejlesztett rajtam.

Emellett meg persze ott voltak a barátaim, akikkel folyton versengtünk, egymást húztuk, fejlesztettük, baszogattuk hogy fejlődjünk. XD 
Ekkor már voltak céljaim, álmaim, és igazából nem is az álmaim voltak a legnagyobb motivációim, hanem maga a fejlődés, ami az álmok beteljesedéséhez voltak szükségesek. Ha el akarsz valamit érni, és nehéz, tudnod kell, hogy sok nehézségen és fájdalmas tapasztalton kell (igen, KELL) keresztülmenned, mert az élet semmit nem ad ingyen. Lehet néha szerencséd, vagy gyakran is, de ugyanakkor meg fogok ütni a bokád, és balszerencséd is lesz. Az ilyen pillanatokban érezzük úgy, hogy élünk, és én is így éreztem. A fejlődés, mentálisan és fizikálisan, hajtott előre, hogy elérjem az álmaim. A fejlődés mutatja meg, hogy képesek vagyunk rá, és hogy ha keményen küzdünk és nem adjuk fel, a végén ott fogunk állni nyertesként.
Egyszóval minden jól ment, és továbbra is ezekből amiket eddig felsoroltam, mind kapom a motivációt, mai napig. Viszont bejött még egy fontos dolog, ami akkoriban vált népszerűvé, és nagyon új volt, ez pedig a youtube! XD Azért mondom hogy ez fontos, mert ugye ezek után már megjelent a sok új műfaj, a videók, amik elárasztják a netet, és jók/viccesek, stb. 
Na akkoriban megjelent pl a "let's play" műfaj, amit kb pewdiepie, vagy másnéven felix kjellberg alapított meg, nem ő volt az első, de hamar ő lett, és ma is ő a legnépszerűbb. Ő azért  volt pl fontos motiváció nekem, mert egyrészt mikor az ember napi szinten nézi egy youtuber videóit, jóformán egy "félbarátot" szerez, belelát valakinek a mindennapjaiba, és követi az ő kis történetét. Másrészt pedig majdhogynem egyidősek vagyunk, és ő is hasonló utat járt be eddig mint én, csak másként történtek a dolgok az életében. Ő is ugyanúgy csalódott a felsőoktatásban, kockáztatott, nyakába vette a világot, de ami a legfontosabb, hogy egy egyszerű fiatal volt, aki szintén úgy döntött, hogy követni fogja az álmait. Eleinte mikor néztem, és láttam, hogy hogyan alakulnak a dolgai, kicsit irigykedtem, de aztán mikor egyszer csak megjelent számomra is a lehetőség, hogy kiköltözzek, arra gondoltam, miért ne mehetne nekem is? Nekem is összejöhet a dolog, ugyanúgy mint bárki másnak. Nekem pedig jobbnak kell lennem, jobbá kell válnom, meg kell mutatnom a világnak, hogy képes vagyok bármire. Hogy miért, azt ne kérdezzétek, de tudom hogy meg kell és kész. X3 :D
A másik személy aki youtube-on keresztül "befolyásolt", herby volt, egy magyar youtubeos, de nem is inkább befolyásolt, csak elgondolkoztatott. Ő olyan akit nem befolyásol mások véleménye és szabad gondolkodású, és ez mindig tetszett, és emellett kicsit megtestesítette számomra az "otthoni helyzetet", amiben én is éltem vele együtt, és néztem a videóit. Rajta is látszott, hogy szívesen változtatna és nem tetszik neki ami van, de pl agoraphobiás, tömegiszonya van, de nem az a fajta hogy 10-20 vagy annál több ember, hanem ennél sokkal kevesebb idegennel való "kényszeres" szituáció (pl mikor boltba kell menned, várnod a sorban, stb.) is pánikrohamot váltott ki belőle. Így hát láttam, hogy ki kell használnom ezt a lehetőséget, ha egyszer itt van, és képes vagyok rá. Márpedig az vagyok, gondoltam akkor, és jól is jött ki a dolog, sok mázlinak is köszönhetően. :3

De itt nincs vége. Akkor van vége, amikor megállsz. Sokan kísértik a sorsukat, annyira előremennek, és ők is elérik a céljukat (általában...), de sokszor nem tudják sokáig a kezükben tartani, és lehet hogy nem pontosan úgy mint a mondásban, "könnyen jött, könnyen ment", hanem nehezen jött, és gyorsan eltűnt álom lesz a küzdelem tárgyából.
Ennek az oka nem más, hogy még ha elég erősek is vagyunk, hogy felvegyük a harcot egy feladattal, és csak nyerünk, ez nem elég, mert sokszor jön valaki, aki talán nem olyan "erős" mint mi, de a tapasztalatával könnyebben, biztosabban eléri az eredményt, vagy épp magához a szituációhoz nem vagyunk elég érettek, tapasztaltak, nem kell ezt feltétlen személyhez kötni. 
Ekkor bizony koppanunk, mert nem gondoltunk bele, hogy ennek itt van-e már az ideje, vagy még nincs? Pedig ez nagyon fontos. 
Nekem is megvannak az álmaim, és úgy gondolom hogy mindegyikkel "időben vagyok". Azokat amiket eddig elértem, megvalósítottam is biztosan értem el, többnyire kicsit kevesebb kockáztatással, és több türelemmel, mint mások. Lassan járj, tovább érsz, mondják, és ez nagyon is igaz. Sokak akik "előttem járnak", a szemem láttára vallanak kudarcot és okoznak sokszor sokkal nagyobb csalódást ezzel maguknak, mint amekkorát át kellett volna élniük, ha kicsit türelmesebbek. 

Sokszor gondolkozom, mit kéne tennem, változtatnom kéne-e az utamon. Őszintén szólva még mindig egy kicsit darkos ösvényen haladok, de nem tudok vele mit kezdeni. Rengeteget gondolkoztam, filóztam, de nem megy, legalábbis egyelőre nem. A mostani melóm is olyan, hogy az emberekkel barátságosnak kell lennem, mosolyognom, jókedvűnek kell tűnjek mindig. Ez nekem komoly fáradtságot okoz. Nem okoz gondot, oké, most már pl azt is megtanultam, hogy egy barátságos enyhe mosoly legyen egész nap az arcomon, hogy barátságosabbnak tűnjek a vendégeknek, és működik, és persze, szívesen segítek mindenkinek, lételemem a segítségnyújtás, mások támogatása, segítése bármilyen formában, amennyire csak tőlem telik. DE: Nem vagyok jókedvű. 
Nem úgy értem hogy ilyen besavanyodott rosszkedvű valaki vagyok, hadd magyarázzam el. 
Alapjában véve nem vagyok az a szuper optimista, mosolygós, életvidám figura, aki lépten-nyomon mosolyog, és sokat nevet. Kívülről tűnhetek ilyennek néha, mert ha másokkal beszélgetek épp, persze hogy vidám leszek, de ez egy kicsit álca. Akiben megbízok, aki mondjuk kettesben beszélget velem és ismer, megismer, az hamar rájön, hogy sokkal másabb helyen járnak a gondolataim, folyamatosan, aki még jobban ismer, ismeri a paranoiámat is ami az idegenekkel szembeni (nem megmutatkozó) elővigyázatosságomat eredményezi... 
És aki ismeri a múltamat és a személyiségemet, nem is nagyon jön a kérdéssel: Miért nem mosolyogsz többet?
Nem tudok. Nem megy. 
Ha csak két percig, mit kettő, egy percig nem foglalom le magam, nem csinálok semmit, és elkezdek gondolkozni a múlton, vagy akár a jövőn, nem tudok csak úgy mosolyogni. Nem mondom senkinek azt, hogy menjen keresztül mindenen amin én, nem akarok ilyet, és nem kívánom senkinek. Csak azt mondom, hogy aki mondjuk hasonló utat járt be mint én, megérti, hogy vannak súlyos dolgok az életben. Néha a küzdelem, néha a fájdalom igenis megtöri az embert. Utána pedig már soha nem leszel többé ugyanolyan. 
Van mikor magadban csalódsz, van mikor másokban, van, mikor a világban. Ezek a csalódások néha elég erősek, és elgondolkoztatnak a világ egészén, hogy akkor most végülis miben bízhatsz? Mire számíthatsz, és kire? 
Vannak akik nem gondolkoznak ilyeneken, csak a jelenben élnek és nem agyalnak ilyesmiken. Irigylem őket. 
De nem vagyunk ugyanolyanok.

Vannak idők, amikor ezekre a kérdésekre szomorú válaszokat kapunk az élettől. Van amikor reménykedünk, bízunk, és a sors arcon csap  minket egy válasszal: Tessék. Itt van, ezt kapod. Erre számíts.
És egy idő után már nem ugyanolyan az egész. Csak beletörődsz a dolgokba, és már inkább nem bízod el magad, nem éled bele magad annyi mindenbe. Nem kéne hogy így legyen, persze, meg tudom, most sokan azt mondanák, hogy ez nem jó felfogás, és nem szabad hagyni hogy a múlt tapasztalatai rányomják a bélyeget a jelenünkre és a jövőnkre. 
Sajnálom, de ők is meg fogják tanulni, elég tapasztalat után, hogy ez nem éppen ilyen egyszerű. 
Ez nem jelenti azt, hogy feladom az álmaimat, vagy hogy bármit is feladok, vagy hogy nem fogok küzdeni. Mindig szem előtt tartom az álmaimat és vágyaimat, mert azok voltak a legnagyobb motivációim és segítségem, amikor tényleg leginkább a padlón voltam, és már úgy gondoltam, hogy mindent elveszítettem, és tényleg nincs több remény. Akkor sem tudtam azt mondani magamnak, hogy kész, itt vége, és nincs már miért küzdeni. Akkor villannak be az olyan álmaink amik túlmutatnak a mindennapok unfairségén, vagy egy balszerencsesorozaton, amikor azt gondoljuk, hogy ennél rosszabb már nem lehet. És persze pont ilyenkor fordul rosszabbá a helyzet általában. XD

Szóval attól még, hogy egy kicsit belefáradtam, és nem vagyok már annyira vakbuzgó, nem gondolom hogy kevésbé vagyok lelkes. Szeretném azt hinni hogy inkább bölcsebb lettem egy kicsit, és az élettapasztalatom segít reálisan értékelni a szituációkat.

Belül egy kicsit örülök neki, mert leginkább most úgy érzem, meg látom, hogy hatékony, és a lelkiállapotomnak is hasznos, hogy visszatértem a régi énemhez. Az egész világ is ellenem lehet meg mindenki megpróbálhat nekem keresztbe tenni, és mindenki utálhat, de ha ebben az állapotban vagyok, nem érdekel, a végén akkor is elérem a céljaim, és én mások véleményétől és életétől függetlenül is megtalálom a módját, hogy elérjek mindent, és boldog legyek, legalábbis elégedett, és megvalósítsam az álmait. 

Már csak azokat, ami nem függ mástól.

Na hát a tegnapi nap az kiváltképpen furcsa volt, jó volt, hogy nem volt olyan mint a hétköznapok manapság, szóval hogy volt valami kis változatosság, de nem pontosan így képzeltem el. :D

A legfontosabbak, összefoglalva: Reggel fokozatosan egyre szarabbul lettem, annyira, hogy 10 körül már haza is küldtek a melóból, aztán itthon pihentem meg kúráltam magam kicsit és jobban lettem végülis valamennyire, este pedig Kispál és a borz koncertre mentem. XD

Szóval reggel a szokásos módon hatkor felkeltem, kajáltam, teát csináltam, stb, majd elindultam melóba. Mikor úton voltam a metróállomás felé, már elkezdtem érezni, hogy szorít a mellkasom, és hogy fáj a nyelés, egyre jobban. Ez nagyon furcsa volt, mert tudom, meg ismerem ezt, de éjszaka szokott rám jönni, és reggelre ha használom a gyógyszeremet, el is múlik, vagy ha nem is, érzem reggel, hogy nagyon rossz, és tudom, hogy nem fogok tudni semmit csinálni. Most meg csak úgy elkezdett random fájni úton a melóba, és már azzal gondjaim voltak, hogy oda beérjek. A megállók között ahol metrót kellett váltanom, próbáltam inni, de nem bírtam, és nagyon nagyon fájt a nyelés máris. Mikor beértem a melóba, átöltöztem, felmentem, és közben nyomattam ilyen tablettát, ami ilyen problémára való. Általában használ, de csak lassan hat, és azt sem mindig. A másik meg amit használok, ami szinte instant hat és nagyon jó, az meg nem volt nálam... 
Egyre kevésbé kaptam levegőt mert a bordaközi izmaimat húzta a nyelőcsőszűkület, ami a sav miatti irritáció miatt lép fel ilyenkor, enni-inni meg nem tudtam. Próbáltam végezni a munkát, de egy 20 perc múlva sem javult, inkább csak romlott, és már alig kaptam levegőt. Le kellett ülnöm, mert a végén már állni sem tudtam, és ültő helyemben is éreztem, hogy "nyomot hagy" a tekintetem, az az érzés  mikor nézel körbe, és érzed, hogy a szemed mozgását csak késleltetéssel fogja fel az agyad. Bár remélem sokan nem tudják milyen ez inkább. :D Az oxigénhiányt viszont a legtöbb ember tapasztalta már, ez is amiatt van. Ekkor már mondta a kollégám, hogy menjek haza, megjöttek azok is akik tízkor kezdenek. Én még erősködni próbáltam, hogy hamarosan jobban kell hogy legyek, de végül beletörődtem mert éreztem hogy már a bőröm is hidegebb meg mondták, hogy olyan sápadt vagyok hogy már sárga vagyok. 
Lementem a kajáldába ahol nagyon kényelmes ülőhelyek vannak, ki van alakítva egy ilyen nagyon szőrös zöld szőnyeges rész, mintha zöld fű lenne, és egy nagy, fás fotó van a falon, és ilyen székek, szóval ott nagyon lehet pihenni:

Ott kicsit pihentem, legalábbis én pár percnek éreztem, valójában majdnem egy órát ott ültem, nem nagyon mertem elindulni, mert tartottam tőle hogy összedőlök útközben. XD Aztán végül feltápászkodtam (a kajám eszembe se jutott amit a hűtőben hagytam), és elindultam. Útközben a gyógyszertár felé mentem, ami nagyon jó döntés volt. Basszus emlékszem, mikor megláttam a Boots feliratot (a legnagyobb patika-lánc itt kint angliában), mint valami Indiana Jones aki meglátta a kincset. XD 
Meg is vettem a gavisconom, és be is toltam egy keveset, meg fokozatosan hazafelé annyit amennyit kellett, és máris éreztem hogy segít.
Aztán nagy nehezen hazavonszoltam magam, szerintem még ilyen lassan soha nem sétáltam. XD Páran biztos megnéztek, hogy mi bajom van, de látták, hogy azért elvagyok egyedül. :) Ha nagyon rosszul vagy és látják hogy gáz van, akkor itt legalább oda is jönnek az emberhez megkérdezni hogy minden oké, és segíthetnek-e valamiben. :)

Itthon nyomattam még potit, aztán lefeküdtem pár órára. Három körül megjött arzén, dumáltam vele kicsit. Még pihentem valamennyit, és öt körül felkeltem. Csináltam egy ilyen zacskós levest, hogy valamit megpróbáljak enni. Ezt 95%-ban sikerült elfogyasztanom, szóval azt már sikerként könyvelhettem el. XD Eltettem egy darab sütit, aztán elindultam, kb 50 percnyire van itthonról a koncert helyszíne, ahová mentem. Még kb 4-5 hónapja láttam, hogy lesz Kispál és a borz koncert itt Londonban, állítólag az utolsó. A vicces, hogy már negyedik éve vannak itt "utolsó koncert" néven. XD Úgyhogy remélem jönnek jövőre is. :) Amikor láttam, meg is vettem a jegyet, 20 font volt, ami itteni viszonylatban nem sok pénz. (kb 8000 ft átváltva) 
Vicces, hogy sosem voltam még Kispál koncerten, és először életemben pont Londonban voltam. XD 

Mikor odaértem, alig lézengett ott pár ember. A bejáratnál kidobatták velem az innivalót amit vittem, mert piát nem lehet bevinni, amit megértettem ugyan, de máris aggasztott, mert ha innom kell, innom kell és nem voltam épp olyan állapotban hogy ezzel viccelni tudjak, úgyhogy nagyon reméltem hogy egyrészt bent lesz lehetőségem valami alkoholmenteset is vásárolnom, másrészt meg hogy kártyával is tudok fizetni, merthogy készpénz nem volt nálam.
Egyik itteni lány barátom is jött a koncertre, de vele kb a feléig nem is találkoztam, mert annyian voltak, hogy nem találtuk egymást. XD Nyolckor kezdődött a koncert , eleinte alig-alig lézengtek ott emberek, szóval furi volt. Aztán kicsit késtek is a srácok, a koncert maga inkább 20-30 perces késéssel indult. 
Nagyon állat volt. :D 
https://www.youtube.com/watch?v=bq2jhfz2lG4
Tényleg nagyon jó hangulat volt, amikor pedig elkezdődött már ténylegesen a koncert, akkor már ténleg sokan voltak azért. :) Amikor az esemény facebook oldalát nézegettem, azt írták, kb 700 ember lesz ott, de szerintem ennek kb a fele volt ott. :D Ami azért szintén sok volt, ahhoz képest, hogy nem egy nagy helyen voltunk. Egy night klub eredetileg a létesítmény ahol a koncert volt, és amúgy jól nézett ki, fel lehetett menni az emeletre, ahonnan én élveztem a koncertet, de rajtam kívül még nagyon sokan voltak fent is, lent meg még többen. Megpróbáltam le is menni egy kicsit, de ott egyszerűen annyira hangos volt, hogy fizikai fájdalmat okozott (érzékeny a hallásom), nem tudtam volna meglenni ott, másrészt meg olyan ugráló tömeg volt, hogy egy perc alatt szorongás fogott el, ha sok ember van körülöttem az nem zavar, de ha ilyen káosz meg zaj meg nyüzsgés van körülöttem, csak alert leszek és két perc múlva már defenzív támadó státuszba váltok át. XD
https://www.youtube.com/watch?v=8SUtE_HF-88
Fent teljesen jó volt, ott is mindenki együtt énekelve élvezte a koncertet. :) Nagyon jó számokat is játszottak, meg az átkötő szövegeken kész voltam. XD Jó fejek a tagok tényleg nagyon, úgyhogy állat volt, nagyon élvezte mindenki. :) Olyan fél 11 körül lett kb vége a koncertnek, szóval egy jó két órás koncert volt.
Szerintem az angol alkalmazottak, azok a pultosok és securityk akik ott voltak végig, félelemmel vegyes zavarral hallgatták, hogy mi ez. XD Punk-rock-reggae rap-klasszikus-romantikus-headbangelős metálhiphopnépzene... :DDD Annyira alter hogy szerintem azt sem tudták mi az isten van. XD Még az a legnagyobb szerencse, hogy a szöveget nem értették, mert ha értették volna, még kevésbé értették volna. :DD
https://www.youtube.com/watch?v=zxxxu2IbnWU
Kétszer visszakiabáltuk őket a színpadra, de aztán már tényleg mentek. :) Persze mindenki hallgatta volna még őket, de azért ők se nyomathatják a végtelenségig, meg igazság szerint szerintem nem én voltam az egyetlen aki másnap szintén ment dolgozni. XD 
https://www.youtube.com/watch?v=HM_vrHWY0LI

Szóval nagyon király volt, nagyon élveztem. :) Szerintem ha nem vesszük a sok koncertet amit a Helikon rádiós road show-kon élvezhettünk lent a strandon még anno a balatoni nyarakon, ez volt a második normális koncert, amin életemben voltam. Legalábbis, ha úgy vesszük, hogy direkt jegyet vettem rá és elmentem direkt erre, nem valami ingyenes. Az első az meg a tavalyi  IA Vocaloid koncert volt. 
Hogy melyik tetszett jobban, arra azt mondanám, hogy a vocaloid koncert, de csak mert az annyira hihetetlen, új élmény volt. :) Ez is nagyon jó volt, de végső soron játszották a számokat amiket sokszor hallgattam tőlük, és élőben persze sokkal jobb volt. ^^ Csak azt mondom, hogy a vocaloid koncert könnyekig hatott annyira szép volt meg annyira új. *w* :D Mindegy ez csak az én hülyeségem.

Aztán utána kb éjfélre haza is értem, és 4 óra alvás után reggel mentem megint melóba. A mai napot már végig tudtam nyomni, kicsit még energiahiányos állapotban ugyan, reggelire sem tudtam hű de sokat enni, és dehidratált is vagyok még mindig úgy érzem, szóval kicsit lassabb tempóban mint szoktam, de dolgoztam keményen ahogy tudtam. ^^ Ebédre a tegnapi kajám kb negyedét tudtam megenni, ami elég gyászos, de kihúztam vele négyig. Utána itthon aludtam vagy tízig, aztán így este legalább tudtam enni viszonylag rendesen, szóval az megvan. Most folyadékot kéne még pótolnom sokat, meg holnap rendes reggelit enni, nem tudom mennyire fog menni, közben nyomom a gyógyszert, bízok benne hogy holnap reggel is jó lesz. x_x Holnap már jó lenne ha teljes energiával tudnék szaladgálni egész nap, mert oda kell tennem magam amúgy is, minden nap, és idegesít, ha nem tudom. 
Kívánjatok szerencsét. *w*

"... I don't know."

Hazudom mindig a kollégáimnak, mikor azt kérdezik hogyhogy nincs barátnőm meg nem is szerzek. Kb 2 hete mikor elkezdtem dolgozni, megismergettem az embereket , meg tájékoztatva lettem mindenkinek a szexuális beállítottságáról, ami a munkahelyünkön elég vegyes. :D Amivel nincsen semmi gond, de ugye jobb előre tisztában lenni vele, mielőtt valami kínos félreértés történne. XD (De mivel a recepción dolgozó egyik meleg kollégánk is büszkén felvállalja, így inkább megy a viccelődés meg a baromkodás ezzel kapcsolatban is szóval mindenkivel cool a helyzet, nincs homofób :D) 
Mikor dumálgattunk, hogy kinek van, kinek nincs barátnője, akkor mondtam én, hogy nekem nincs, de nem is igazán érdeklődök jelenleg ilyen dolgok iránt. Nagyon furcsán néztek rám, szerintem furcsábban, mintha azt mondtam volna hogy történetesen én is meleg vagyok. XD Mondtam, hogy csak úgy elvagyok magamnak, teszem a kis dolgaimat, elfoglalt vagyok ezzel-azzal, szabadnapjaimon edzegetek-főzök-játszok, de semmiképpen nem unatkozom. 
A szociális szükségleteimet meg javarészt facebookon teljesen kielégítem. Persze ennek ellenére néha rám tör nagy gyakran az egyedüllét meg a szeretethiány, de legtöbbször ahogy jön, úgy el is múlik. A helyzet az, hogy amikor belegondolok az egész folyamatba, magába egy párkapcsolat kialakításába, meg gondozásába, elmegy tőle a kedvem. Nem azért, mert ne lettem volna boldog az eddigi párkapcsolataimban, sőt, épp ellenkezőleg. Talán inkább pont ez az oka, hogy nem akarok belebonyolódni semmibe. Az eddigi párkapcsolataimban nagyon jól éreztem magam és szerencsésnek éreztem magam, mert (javarészt) olyan társaim voltak, akik mellett szabadnak érezhettem magam, csinálhattam azokat a dolgokat, amiket egyedül is szeretek, vagy velük, vagy "egyedül de együtt", azazhogy csinálhattam a saját dolgom. 
Minden párkapcsolat jár áldozatokkal, veszekedésekkel. Mindegy, mennyire tökéletes, mennyire harmonikus, nem ugyanúgy működik mint egy sima barátság, hiszen a két ember sokkal közelebb van egymáshoz, így alkalmazkodni is sokkal jobban kell, és általában ebből adódik "probléma". Ami nem is baj feltétlenül, mert a viták, amik természetesen előfordulnak, jó esetben nem rontanak a párkapcsolaton, inkább javítják azt. Rosszabb esetben egy idő után ez a kapcsolat rovására megy, főleg akkor, ha az egyik fél többször kell hogy alkalmazkodjon, és már csak azért ért egyet és alkalmazkodik, hogy elkerülje a nézeteltérést. Ha őszinte egy kapcsolat, és mindenki őszintén kimondja amit gondol, akkor természetesen lesznek dolgok amiben nem értenek egyet, de inkább ezt fogadja el az ember, hogy nem lehet mindenben ugyanolyannak lenni, minthogy eltitkolja az ember a gondolatait, az érzéseit. 
Akármelyik utat is választja az ember, "lesznek gondok". Amellett persze, hogy egy kapcsolatban ha még vannak is gondok, a boldogság az ami előre viszi, hajtja mindkét felet. 
Én most leginkább élvezem a nyugalmat.  
Ezen a munkahelyen végre az van, amit szerettem volna elérni eddig is: Szeretek dolgozni menni, megfizetnek, nem kell halálra dolgoznom magam, de azért meg kell dolgoznom a pénzemért, és van időm a mindennapi teendőim elvégzése mellett a pihenésre is, és a szabadnapjaimon energiám aktív pihenésre, edzésre, játékra, főzésre, takarításra, stb., dolgokra amiket szeretek végezni.

A harmonikus kapcsolat számomra leginkább úgy nézne ki, hogy emellett, hogy ilyenfajta életet élek, lenne egy társam aki elfogad így, és együtt tudna velem így élni. Ha majd ilyesmi lehetőséggel találkozom, úgy gondolom lesz értelme a dolognak, de jelenleg nem érzek rá motivációt. Eddig mindig volt valami érdekes esemény, valami találkozás, valami szikra ( ? ), amiből éreztem, hogy valami változást hoz. Ezen kívül eddig nagy mázlim is volt, hogy a sors összehozott ezekkel az emberekkel, úgyhogy ha "kell", ha eljön az ideje, bízom benne, hogy ezúttal is meglátom, ha ilyenre lehetőség adódik. 

Emellett visszatértem a régi személyiségemhez, ami azt jelenti, hogy elég praktikusan gondolkozom. A változás a régi önmagamhoz képest, hogy sokkal hatékonyabb vagyok. Actually intézkedem, megcsinálom a dolgaimat, ha tétlenkedek, gondolkozok, hogy milyen elvégezetlen teendőim vannak, és tényleg neki is állok, hogy végrehajtsam őket. Mindenre amire tudok időben felkészülök és nem húzom az időt, erre régebben hajlamos voltam. 
Szóval örülök, most sokkal hatékonyabb vagyok, ugyanakkor érzem, hogy egy kicsit ridegebb is másokkal szemben, mint régen. Nem a szeretteimmel, hozzájuk ugyanúgy viszonyulok mint eddig, inkább az idegenekkel, vagy a frissebb ismerőseimmel szemben. Ezt nem tartom rossz dolognak jelenleg, könnyebben koncentrálok a fontos dolgokra. 

Kicsit át kell gondolnom a céljaimat, álmaimat, vágyaimat most úgy érzem, hogy kicsit tisztábban lássak, tudjam hogy mi van, és min kell dolgoznom, mibe kell leginkább belefektetnem az energiámat, mert azt hiszem ez még nem teljesen tiszta. Vannak hosszútávú céljaim amiket kitaláltam, de meg kell találnom a módját, hogy hogyan kezdjek el ezeken már most dolgozni, hogyan tegyek hozzá. 

Nem sok értelme volt ennek a bejegyzésnek, de össze kellett kicsit szednem a gondolataimat.

Oh, még valami!
Van egy történet, aminek az írásába már nagyon régóta bele akartam kezdeni. Sajnos nem nagyon megy, értem ezt úgy, hogy elég hosszú, és javarészt már kiagyaltam, de elég sokrétű, és nem tudom hogy álljak neki, és hogy kezdjek hozzá. Különböző részekre terveztem, de még nem tiszta, hogy ezeket hogyan tudnám úgy összekötni, hogy az egésznek legyen értelme. Én arra gondoltam, hogy egy-egy ilyen nagyobb rész lenne egy könyv, szóval történetszerűen épülne fel, nem epizodikusan, de a következő könyv egy másik történetet mesélne el, ami mégis nagyon szorosan csatlakozik az előzőhöz. Az érdekesség benne, hogy mondjuk a második rész nem biztos hogy időrendben az elsőt követné, de mégis szerves folytatása az elsőnek. Kicsit ki kell találnom majd, hogy építsem fel ezt az egészet, meg hogy hogyan kezdjem el, és hogyan magyarázzam el, fogalmazzam meg ezt az olvasóközönségnek, meg érjem el azt, hogy nekik is érthető legyen az, ami az én fejemben fel van építve. XD
Általában ez jól megy mondjuk, szóval nem lesz gáz, de meg kell tanulnom azt is, hogy hogyan írjak érdekesen... Bár megírom én a történetet akkor is ha nem olvassa el senki, de azért jó lenne, ha úgy is meg tudnám írni, hogy másokat is érdekeljen és izgalmas is legyen valamennyire. :D Bár a saját stílusomat nem tudom és nem is akarom levetkőzni, szóval egy biztos. 
Hosszú lesz. XD 

Na, hát ez a munkahely meglepően jó eddig. *w* 

Volt már azóta housekeeping trainingem, meg maintenance trainingem is. Az egyiken megmutatták, miket pakolnak be a szobákba meg hogyan, stb., és kiderült számomra, hogy a housekeeping 70%-a magyar. XD A maintenance annyit jelentett, hogy egy Chris (Krzysztof, tehát egy lengyel Kristóf) csávó vezetett körbe és mutogatta meg a szobákban a fontosabb elektronikai meg elromolható dolgokat. Elég egy medium rare csávó, összevissza ténfergett a folyosón, meg még azt is elfelejtette amit ő mondott, nemhogy azt amiket én kérdeztem. XD Mert ugye önmagamhoz jellemzően százezer kérdést tettem fel, amivel sztem persze idegesítettem is, de engem ez különösebben nem érdekel, én tanulni akartam. XD De mindegy mert nem is tudott sok mindenre válaszolni. Na mindegy, a lényeges információkat kihúztam belőle, aztán visszamentem és csatlakoztam az én csapatomhoz. :3

Hát nagyon állat, nagyon sok új embert ismertem meg, egy időbe még bele fog telni mire az összes kolléga nevét megjegyzem a hotelben, de nem kell hozzá sok idő, nem voltam jó régen a nevekkel, de az előző hotelben úgy kimaxolódott a memóriám hogy most már mindent könnyebben jegyzek meg.
Itt most fogom fel is sorolom azokat akiket tudok, csak hogy én is megjegyezzem meg számon tartsam ki-kicsoda, utána meg leírom milyen baromságok vannak a melóban. XD

Mohit - Ő a head concierge, nálunk ugyanis nem portások/recepciósok vannak, hanem a concierge a recepciós, és ők azok is akik a mindenféle színházjegyet, túrát és egyebeket adják el az embereknek, meg a recepción végzendő feladatokat végzik. Szóval ő a "főnök", ennek ellenére kb többet dolgozik mint mi, egész nap segít nekünk és minden téren, szóval jó példával is jár elöl, meg hát tud mindent amit tudni lehet ebben a munkakörben meg amit a rezidenciáról tudni lehet, és simán elbaromkodik velünk. XD Kb két méter magas indiai embörke.

Billy - Szintén concierge, ő brit, mondhatni londonban, essexben született, fehér bőrű jól fésült enyhén duci alacsony srác, sztem velem egyidős kb. Ő is jó fej, és érti a dolgát nagyon, sokat tud a melóról, szóval bírjuk.

Kestes - A teljes neve valami Kestutis, nem ugrik be melyik európai országból jött, talán moldova vagy nem tom ( google bácsi megmondta - Litván) , egy magas kopasz pali, sztem olyan 30 lehet. Ő kicsit ilyen Mr. Importantnak akart látszólag tűnni nekem először, tehát ez a nagyon okos vagyok meg énvagyokittakirály, de később kicsit feloldódott és kiderült számomra hogy nem, de amúgy tényleg mindent tud londonról meg jól végzi a munkáját, és csak kicsit felgyülemlett benne a munkafelelősség. XD Mindegy, majd később rájön hogy nálam senki nem lehet nagyobb király~

Mauro - Ő nem Arzén fogyatékos idióta olasz kollégája, akit legszívesebben bedobnánk egy folyékony betonnal teli medencébe. :D Ő egy másik olasz, egy alacsony, szimmetrikus arcú csávóka, aki szintén jól érti a dolgát, és ő is jó fej. 

Peter - Na őt nem tudom milyen nemzetiségű. Kb 30-as európai csávó, jó fej, de semmi extra, vele is elleszünk.

Pawel - Azt hiszem ő lengyel, a neve alapján legalábbis. Ő szerintem talán a legidősebb a conciergek közül, inkább a 40 felé közelít ránézésre. Bírom, ő is jó fej, és nagyobb orra van mint nekem. Azt hiszem, ez az első munkahelyem ahol nem nekem van a legnagyobb orrom. *cries a little in happiness*

Mark - Vagy márk, ahogy tetszik, ő pedig magyar. Váci srác, normális, ő is kb annyi lehet mint én, kicsit szótlannak tűnik meg olyannak aki könnyebben kapja fel a vizet mint a többiek, de mindegy rajtam nem fogja. :3 

Vanessa - Kicsit duci alacsony fekete hölgyemény. Aranyos, kedves, ő is érti a dolgát, és jól eldumáltunk. Ő az egyetlen lány a lenti csapatban akik a hallban dolgoznak, amit egyébként nem annyira bánok. No offense, de nincs drámázás meg csacsogás, hanem munka van. XD 

Radu - Román srác, de csak a neve román. XD Úgy értem, eddig akiket megismertem idekint románok... Húúú... Nem vagyok nacionalista de mikor már a tizenötödik ősemberrel ismerkedik meg az ember (vagy ősasszony, mert a "lányok" ugyanolyanok), akkor már nem tehet róla, kialakul benne egy vélemény. Na ez a srác legalább tök normális, intelligens, rendesen beszél angolul, és nem -5 az IQ-ja. Kicsit olyan izgága meg nagyon igyekszik jófejnek tűnni, de mindenki bírja. :3 Ha kicsit too excited akar lenni rászólunk. XD A melóról annyira nem tud rengeteget, de housekeepingen dolgozott ez előtt, szóval nincs annyi vendéglátós tapasztalata, de nincs baj vele.

Adrian - Ő volt kollégám az előző hotelből, lengyel képregény-fan. Abszolút hülyebarom szóval jól elvoltunk már ott is. XD Ő is nagyon jól végzi a munkáját mindenhol, szóval mivel hétvégén vele dolgozok együtt, megpróbálok annyit tanulni tőle amennyit tudok. 

Amed - Vagy pedig Ahmed, majd megkérdezem még, mert nem tudtam megjegyezni. Alacsony, sötétebb bőrű srác, kiderült hogy ő meg egyiptomi. :D Eldumálgattunk, ő is normális, ő az irodában dolgozik szóval nem fogjuk sokat látni egymást. 

Val - Nem tudom mi a teljes neve, ő az egyik securitys emberkénk. Kicsit hasonlít lagzi lajcsira (na jó, nagyon), csak minden zsírpárna helyett izmot kell elképzelni rajta. Tök jó fej amúgy, de nagyon durva a csávó. Én mikor melózok mindenkivel kezet fogok, és rendesen, aki férfi az fogjon kezet, és ne langyi módra. XD Na mikor Val-al kezet fogok kb érezni rajta hogy óvatosan fog velem kezet hogy ne törje el a kezem, és még így is mintha egy betonfallal fognék kezet. XD Azért jegyeztem meg őt különösen, mert őt akárhogy nézem, még megtámadni sem merném. Tartanék tőle hogy elkapja a lábam és porrá töri a csontom, vagy csak simán összegyűr mint egy A4-es lapot és belerak a szelektívbe. Jó lesz nekiállnom edzeni.

A másik szekus srácnak ideírom majd a nevét, mert nem emlékszem mi volt, ő egy két méter magas feka, nem olyan hű de izmos, de van tartása. Folyton vigyorog meg nevet, jó fej, és egyébként volt katona. Kicsit dumáltam vele, hogy mit szeret csinálni, a muai thai-t nyomatta korábban sokat, azt mondta. MAJD BUNYÓZUNK.

Dean - Ő a főfőfő-főnök a rezidenciában, szóval a direktor, vele szintén nem találkozunk sokat, de ő is tök közvetlen, normális fazon, nem nagyfejű, ő már szerintem inkább a negyvenes évei közepén tarthat, meg őszül, és elég jó karriert futott be. 

Patrick - Na hát ő is egy fazon. XD A maintenance vezetője, igazából egy öregember, aki mindig nagyon ki van öltözve, olyan ötvenakárhány éves lehet, sztk-s keretben, az egyik pillanatban még görnyedve látod sétálgatni a folyosón, a másik pillanatban meg a tetőn futkározik, utána meg az épület előtt szalad el a vállán ötkilós kalapáccsal miközben a másik kezében egy húsz kilós dobozt egyensúlyoz. XD Haláli. :D

David - Aki dávid, ő is a maintenance-en dolgozik. Egy nagydarab (dagi) szakállas magyar emberke, kedélyes, jó fej, vele se fogok sokat találkozni, de biztos dumálunk majd. 

Alfie - Ő szintén olasz, a maintenancen dolgozik ő is, ilyen ezermester, festő, burkoló, mázoló, meg még sok minden más is. Ő is jó arc, meg kemény is, bokszolni jár, minden héten leteker vagy 300 kilométert, szal respect.

Ben - Ő is magyar, bence. Éjszakai porter, igazából vele se sokat fogok találkozni, majd ha esetleg dumálok vele két szónál többet, jobban megismerem. :D

Jason - Éjszakás concierge, nagyon vigyori, jófej csávó, bírom a fejét, de ugye szintén vele sokat nem fogok együtt dolgozni. XD De legalább normális ő is, meg nem fél óra késéssel fognak leváltani minket hanem rendesen.

Glenn - Na hát ő az éjszakai manager, és Tosh a starcraft 2-ből. XD Szal így néz ki a csávó:

Ennél sokkal többet nem is kell elmondani róla. XD
Amúgy meg tök normális, szintén hangosan röhögős feka, szóval ő is nagy arc.

Na majd még ide szedek össze neveket ha jegyzek meg még, csak hogy magamnak meglegyen mind, meg emlékezzek rájuk, idővel persze meg majd menni fog fejből is. 

Magán a munkahelyen marha jó a hangulat. XD A minap a fire panelt tesztelgették, szóval a nap egy részében folyton csipogott, és le kellett mindig némítgatni. Márk meg mohit állnak a recepció mögött, már vagy huszadjára szólal meg az a szar, márk megszólal: 
- A faszomat... -és megy oda lenémítani a panelt.
Mohit ránéz, nézi hogy elmegy, rám néz.. én nézek vissza rá:
- Fászomát, fászomát, what does it mean fászomát!  XDDD Hát besírtam. :D Jön vissza márk:
- Fászomát márk what are you doing? XD
Aztán egy órával később megint megszólalt, mohit már jön is lenémítani: - Ah, fászomát! XDD

Radu végzett valamiféle grafikus designer tanfolyamot szóval jó képszerkesztőkkel, egyszer csak ment be hogy kinyomtasson valamit a recepción, jön vissza... Nézem a faliújságra ki van ragasztva valami plakát: Lonelyhungarians.hu, alatta meg márkról valami mosolygós kép: Hello, my name is mark csabai, i would love to spend a lovely dinner blablabla... XD Az a fej amikor márk meglátta se volt semmi. XD

Aztán van mikor másik departmentről, részlegről járnak arra supervisorok, jött a housekeepingről az egyik nő, olyan 40 körüli alacsony nő, kicsit nagyobb darab, aztán valamit tudni akart aztán mohitot kereste, de az meg épp szabadnapos volt:
-Who's in charge then??
Erre szinkronban ezek meg elkezdtek dumálni ilyen indiai akcentussal hogy: 
-Yes yes no no me no speak gud inglis, mi no mana, bili iz mana! XD meg elkezdték így löködni jobbra balra hülyeségből. XD

Szóval nagyon jó a hangulat, és mindenki szeret járni dolgozni. :D Amikor a housekeepingen dolgoztam, és találkoztam magyar csajokkal, ők is mondták hogy tök jó itt, meg hogy tök szívesen dolgoznak itt. És ha már a housekeepingen ezt mondják, az azt jelenti hogy tényleg jó, mert hát lényegében ők a takarítók. XD 

Szóval nagyon király eddig a dolog. :3 Aztán én is alakulok majd, ugyebár sok új dolgot kell még megtanulnom, még sok trainingre is megyek majd valószínűleg az elkövetkező 3 hónapban, meg majd szép lassan kiismerem a hotelt, meg magát a melót, hogy hogyan kell mindent csinálni. Már most is nagyon sok információt kérek le mindenkitől, és igazából mindig bírom ezt a részét a melónak, kiismerni, megismerni azt ahol dolgozok, inkább az szokott lenni a "probléma", és ezért nem is voltam még eddig ilyen hosszú ideig egy munkahelyen (merthogy a legutóbbi, nem egészen másfél éves melóhelyem volt az eddigi leghosszabb), mert általában nagyon hamar megtanulok róla mindent, amit csak lehet, utána még egy darabig élvezem, de aztán ha nincs sok új impulzus, változás, újdonság, akkor ha nem egy olyan munkáról van szó amit egész életemben szívesen végeznék és nem tudnék megunni (pl a tanítás, edzés, vagy bármi kutyás), akkor egy idő után ott hagyom.
Itt úgy érzem hogy azért sokkal sokrétűbb lesz a dolog mint bárhol eddig, de továbbra sem gondolom, hogy a vendéglátásban telepednék le, vagy hogy itt lépnék majd feljebb... De ezt meg majd meglátjuk, azt majd a jövőbeli énem ráér eldönteni később. :3

...ez a gondolat férkőzött az agyamba ma reggel olyan tíz körül. :D 

Eleve idegen érzéssel kezdődött a napom, Endy, Arzén és én egy időben keltünk fel majdnem, és találkoztunk meg együtt sertepertéltünk a konyhában, reggeliztünk, beszélgettünk. O.o Egyszerűen szokatlan volt számomra, hogy egyáltalán látom őket, mert eddig, mikor a másik hotelban dolgoztam, kb egész nap nem is láttam őket... Leggyakrabban mire én felkeltem már nem voltak itthon, én meg mikor éjfélkor hazatántorogtam a melóból, addigra már rég aludtak...
De a lényeg! Ma volt az első napom az új melóhelyen! ^^ Aki ezt olvassa és még nem említettem neki, egy öt csillagos apartmankomplexumról van szó, ahol londiner leszek. :) És nem ez a "concierge", mint az előző helyen, aki százmillió dologgal foglalkozik, hanem meg van határozva a feladatköröm és nem nekem kell üzemeltetni az egész szájbatekert szállodát. Ez nem szálloda, de így is referálok rá néha szóval bocsi.
Eleinte persze egy rakás tréninggel fogok kezdeni, és ma fél tízkor kezdődött a head office-ban az induction trainingem, ami ilyen "bevezető" tréning vagy hogy mondjam, megismertet a céggel, a célokkal, elvárásokkal, stb.

Hát itt ámultam el először.
Eleinte tényleg csak a cég múltjáról meg erről-arról dumáltunk, de egyre inkább arra helyezte a tréninget vezető nőci a hangsúlyt, hogy velünk, a dolgozókkal hogyan foglalkoznak. Mikor az interjúkon voltam már akkor csodálkoztam, hogy mennyi juttatást kapunk, de itt még több állatságot mesélt. Az egész "kiképzésünk" (mert egy jó hónapig tuti tartani fog), online általunk is végigkövethető, bármikor simán lazán felhívhatunk bárkit a cégtől ha kérdésünk van, mindenki tök közvetlen mindenkivel, a legnagyobb góréfőnökmenedzser is ismeri még a vécésnénit is. Nagyon ki vannak élezve a csapatépítésre, videókat mutatott hogy milyen programokat szerveznek együtt, és hogy ezekre kajak büszkék és élvezik, nem azért csinálják hogy "na, örüljenek a parasztok aztán dolgozni ám". 
A jövő héten valamikor a tréning részeként egy nap végigmászkáljuk mind a 8 rezidenciát ami itt Londonban van, beülünk valahova kajálni, mondta a nő hogy közben szelfiversenyt nyomatunk és akié a legjobb az nyer valamit. XD Természetesen nem kérdés, hogy ki fog nyerni. B-D
A tréning végén szendvicspartit tartunk, összeülünk a managerekkel (az itt kint amúgy a főnököt jelenti kb, direktort), tök unhivatalosan, dumálunk egyet arról hogy eddig milyen a véleményünk, tetszik-e, meg kajálunk egyet.
Aztán utána mikor a papírmunkát befejeztük, és körbevezetett minket az irodában, össze is futottunk az egész cég tulajdonosával, aki le is pacsizott mindenkivel meg tök laza normális pali volt. :D Kicsit eldumáltunk, aztán szaladt a dolgára, nagy figura. Aztán kiderült hogy pl a csaj aki engem interjúztatott akkora góré ott a vállalatnál, hogy csak néztem meg pislogtam mikor mondta nekünk az idegenvezetőnk. O.o Én meg úgy dumáltam vele mint valami haverral, akit nemrég ismertem meg. :D És kajak, most is, és továbbra is úgy dumáltunk egymással. Nem semmi. 
Már itt azt éreztem hogy ez valami más téma mint amit eddig tapasztaltam.

Aztán mikor itt végeztem, átutazgattam a városon a tényleges melóhelyemre egy kis további tréningre. Megmutattattam valakivel hogy hol a legfontosabb helyiség a szállodában (konyha), és ott össze is futottam a közvetlen főnökömmel, akit amúgy kerestem. :3 Ott mutogatta éppen hogy milyen kütyüt szerzett, valami okosórát aztán ott hülyéskedtek vele a többi kollégával. :D Odahívott, aztán együtt kajáltunk és közben star warsot néztünk egy bazinagy tévén ami ott a falon van. XD Közben DJ-kről diskuráltak meg ilyenek, nagyon laza mindenki a másikkal meg közvetlen, és ez nagyon jó. Nem azt látom végre, hogy aki már valamilyen szinten vezető pozícióban van már "nem vegyül a néppel", és fennhordja az orrát. Bármit nyugodtan kérdezhettem meg mondhattam, max ha nem ér rá az illető, mintha egy haverral beszélnék így "várjámá", aztán utána folytatjuk. XD És fordítva is így működik, úgyhogy totál el voltam hűlve. 
Ott a rezidenciában aztán körbevezetett a csóka, bemutatott mindenkinek, elmondta ki mivel foglalkozik. Ami totál lesokkolt, hogy egyrészt ő maga, de a durva, hogy kb mindenki az irodában olvasta az önéletrajzomat, és már bombáztak kérdésekkel, hogy milyen harcművészetet nyomatok, meg hogy futok-e még. :D (Tehát kajak elolvasták, és a végéig...)
Még a reggeli tréningen elhangzott a maraton, amire felkaptam a fejem, kiderült hogy ők is, mármint a staff részt vesznek minden évben a londoni maratonon, egy vagy több csapattal. :P Mondtam is, hogy örömmel indulnék, a maratont sajnos a bal térdem miatt nem tudom bevállalni, kb 25-30 kilométernél elkezd fájni, ami nem baj, de ha folytatom, akkor egyszerűen beáll és nem tudom se le se fel mozgatni és pokolian elkezd fájni, majd ráállni sem tudok, valami a külső szalaggal van. De egy félmaratont simán be tudok vállalni, és meglepődtem, hogy már fel is ajánlották kajak, hogy igen-igen, szeptemberben lesz majd a maraton, meg milyen jó hogy jöttem, mert egy csaj épp elment onnan nem annyira régen, és akkor kajak tudnék helyette futni? 
Itt már nagyon gyanús volt nekem a szitu. XD Már reggel amikor az első tréningen ültem, akkor túl szépnek tűnt az egész, hogy igaz legyen, mondom itt tuti hogy valami turpisság van vagy valami nem stimmel, résen kell lennem. :D Minden emberismerő skillem meg megfigyelő-analizáló képességem ellenére sem láttam semmi természetelleneset, szóval még természetellenesebbnek tűnt a dolog, mondom ez nem igaz hogy itt tényleg ilyen jó a légkör. XD Ha tényleg ilyen, és ilyen is marad, akkor itt tényleg nagyon szívesen fogok dolgozni. :3

Ja meg ilyet szól még nekem a head concierge, hogy majd valamelyik nap jöjjek a panzióba maradni egy napot, mondom he? Hát hogy vagy egyedül, vagy hozzak valakit, egy éjszakára, egy napra jöjjek, próbáljam ki a rezidenciát, mindenkinek van egy ingyen napja hogy kipróbálja milyen a vendégeknek itt lenni, megszállni. :D 
Őőő hát mondom oké lol omg. :D

Asszem lesz még itt mesélnivalóm az tuti. Holnap jön a housekeeping trainingem amit igazából én nagyon bírok, az ugyebár a takarítás részleg, a szobák takarítása, rendbetétele, felkészítése az érkezésekre, illetve távozások utáni "újracsinálása". Aztán még több még több még több training, ami király. ^^

Csak egy rövid kis bejegyzés így estére. 

2011. ‎augusztus ‎14., ‏‎9:42 perckor készítettem egy fotót Budapesten. Pontosan emlékszem is hogy hol, a Blaha Lujza tér mellett található kisebb bevásárlóközpontban. Kicsit a megállótól messzebb lehet bemenni, majd bent egy mozgólépcső vezet le az alagsorba, ahol van egy Müller. Az, mint tudjuk egy német drogéria, de játékokat, társasjátékokat, meg sok minden mást is árulnak.
A fényképet egy ezer darabos puzzle-ről készítettem, hogy majd a jövőben valamikor megszerzem magamnak. Ez volna az:

Na most a története ennek, hogy azóta persze sok minden történt, de amíg Magyarországon laktam, igazából esélyem sem volt megvenni akármikor ezt a puzzle-t, hiszen még arra sem volt nagyon pénzem hogy egy csokit vegyek magamnak.
Aztán valamikor még tavaly eszembe jutott, hogy most hogy már "fussa" rá, meg kéne keresni, de a képet nem találtam, és csak arra emlékeztem hogy anime témájú, és hogy 1000 darabos, valamint hogy ravensburger puzzle-ről volt szó. 
Azt hinnétek, hogy ez elég lenne ahhoz, hogy megtaláljam, hogy még árulnak-e ilyet vagy sem, de nem. Amazon, ebay, a ravensburger honlapja, a müller honlapja, semmi. Az összes lehető módon rákerestem, de sehol nem találtam, átnéztem az összes jelenleg rendelhető-megvehető ezer darabos ravensburger puzzle-t amit az interneten bárhol megtalálni, és nem. O.o Mintha csak eltűnt volna. 

Aztán ma este tök véletlenül ráakadtam a képre, és meg is örültem neki. Újra elkezdtem keresgélni, de ezúttal sem találtam semmit. Utoljára aztán eszembe jutott, hogy ma már a google kép alapján is tud keresni, és én ezzel rögtön éltem is, beillesztettem a képet és szurkoltam.
És hoppá! Ez a kép amit a bejegyzésbe beillesztettem nem az általam készített fotó, hanem egy francia oldalon találtam, ahol nem lehet megrendelni, csak az artwork készítőjének neve van ott, illetve az, hogy ez az ő munkája:
Judith Park : Manga
Ez a design címe, szóval ez alapján már tuti hogy megtaláltam. Ugye?
Hát nem. Bármilyen módon kerestem rá, ezt a puzzle-t sehol nem kapni. Se újan, se használtan, se viszonteladótól, sem privát személytől. O.o Még két oldalt találtam, amik német webáruházak, de egyiken sem elérhető már, nincs raktáron. Ezen a francia art-blog mizérián kívül pedig egy másik német nyelvű blogot találtam még ahol szerepel a kép, de ez adatbázishibával meg sem nyílik.A ravensburger oldalán, oldalain sem találni, sem a müllernél. Mintha teljesen eltűnt volna. 
A szituáció gondolom az lehet, hogy eleve nem gyártottak belőle túl sokat, és én nagy szerencsémre pont akkor és ott láttam egyet pesten, a müllerben. Azóta gondolom már se nem gyártják, se online nem árulják már egyik eladónál sem, azok a darabok, amik esetleg pedig még az üzletekben megtalálhatóak és nem vették meg őket, nem szerepelnek online nyilvántartásban. Privát személy meg nincsen senki aki el akarná adni, ami természetes.
Még azt is el tudom képzelni, hogy az el nem adottakat pedig visszavonták a forgalomból is... Nem tudom. O.o

Mindenesetre persze, tudom hogy millió oldal van ahol lehet custom puzzle-t rendelni meg mindenféle kész animéseket is, de azt is tudjuk, hogy a ravensburgernek nagyon nagyon jó minőségű, gyönyörű részletes puzzle-jai vannak, tényleg a legjobb amit kaphatsz (és nem túl drága, csak akkor tényleg nem tudtam megvenni) szóval erre ezért vetettem szemet, és teljesen eltűnt. :D Hihetetlen. O.o 

A puzzle-rejtély.

Na szép estét mindenkinek. :)

A mai poszt kicsit különböző lesz, de hát személyes jellegű a blog szóval amúgy is mindenféle vegyes dolgokat szoktam írogatni. ^^
A kedvenc "idekinti", azaz british boltunk az Iceland. Fagyasztott cuccokat árulnak, amiket otthon könnyen el lehet készíteni, friss kaják lényegében, szóval nincs az a tipikus mirelit-ízük, hanem pont olyan mintha akárki otthon elkészítene valami kaját és lefagyasztaná, majd máskor kiolvasztva sütőben készre sütné. 

A leveseket mindegyiket ugyanúgy kell elkészíteni, mindegyik 500 grammos, általában nem szoktam egyben megenni egy adagot mert utána még mást is akarok enni, de ha megeszi az ember a full adagot, utána már nem kíván nagyon mást, úgyhogy azért a másfél fontért (kb. 600 ft) az itteni árviszonyokhoz képest nagyon olcsó. (mint minden az icelandben X3). 
Egy műanyag tálban jön, le van fóliázva, ezt kell megszurkálni párszor, behajítani a mikróba, full kakaón 8 percig melegíteni, utána kivenni, kicsit meglötyikölni, aztán visszaküddeni még 4 percre, valamelyiket meg csak simán 14 percig folyamatosan melegíteni. :) Utána fólia le, aztán kimerni, vagy megenni az originál tálból.
Lássuk eddig melyikről mi a véleményem, illetve véleményünk, mert Arzénnal már kipróbáltunk sokat, lassacskán mind meglesz. :D

Először is itt a link, ez alapján mondom őket sorban:
http://groceries.iceland.co.uk/frozen-soup?q=:relevance

1. Classic vegetable minestrone soup:

Elvileg népszerűség szerint van a lista, szóval én is úgy megyek rajta végig. :) Ez pl az egyik kedvencem. *w*
Van benne:
Water, Potatoes, Carrots, Courgettes, Chard, Peas, Celery, Onions, Green Beans, Extra Virgin Olive Oil (2%), Salt, Basil Leaf.

Ami nem lenne egyértelmű: A courgettes az a cukkini, az a chard nevű meg sehol nem találtam hogy micsoda magyarul. :D Valami mediterrán kelkáposzta.
Nagyon király olaszos, mediterrán zöldségleves. Először a hozzávalók miatt furcsállottam és nem tudtam milyen íze lesz, de azt kell hogy mondjam, egyáltalán nem volt fura. Olyan "zöldséglevesíze" volt. XD Ami érdekes, hogy ilyen nagy bazsalikomlevelek vannak benne, amik természetesen szintén meg vannak főzve, egyik zöldség íze sem nyomja el a másikat hanem pont megfelelő ízt ad minden a levesnek. ^^ Kis borssal-sóval feldobtam mert alapból nem túl fűszeres, de egyébként állat. :3 
Akkor osztályozzunk is: 8/10

2. Classic tomato & basil soup

Na, ezt a levest meg pont ma próbáltam ki, mielőtt nekiálltam írni a bejegyzést. XD
Hozzávalók: Passata (67%), Water, Extra Virgin Olive Oil (3%), Basil (1%), Salt, Garlic Purée.
Gondolom itt a Passata a paradicsomsűrítményre céloz. :D A többi érthető, és már mikor megvettem a levest akkor tudtam, hogy valószínűleg a tipikus angol paradicsomlevesről van szó, ami azt jelenti hogy sós. Na most odahaza m.o.-n is van aki sósan, van aki édesen preferálja a paradicsomlevest, általában közvéleménykutatás jelleggel mindig meg is szoktam kérdezni akit ismerek hogy ő hogy szereti. :D Olyannal is találkoztam már, aki mindkettőt szereti. Én próbáltam idekint a sós verziót elfogyasztani, de valahogy annyira fura volt, hogy a végén mindig jól teleszórtam cukorral és úgy ettem meg. XD Itt is ez történt, miután megkóstoltam csak simán. Úgy sem volt rossz persze, de egyszerűen úgy nem szeretem, úgyhogy felcukroztam. 
Az eredeti ízzel amúgy nincs semmi gond, de mivel sósnak készült eleve, cukrozás után kicsit fura, nyilván nem arra készült hogy így egyék, szóval ezt nem tudom annyira osztályozni. Számomra 6/10, nagyon nem fogok ilyet venni többet szerintem ha nem az eredeti ízt szeretem. :)

3. Iceland classic mushroom soup:

Na, ez a személyes kedvencem. :D Hozzávalók:
Whole Milk, Mushrooms (26%), Potatoes, Water, Whipping Cream (Milk) (8%), Onions, Potato Starch, Extra Virgin Olive Oil (1%), Salt.

Sok magyaráznivaló nincs a receptben, gombakrémleves. *w* Nagyon nagyon finom, úgy éreztem hogy leginkább csiperkegombából készült, nagyon sűrű és krémes, és figyeltek arra is, hogy kis gombadarabok vannak azért benne. X3
Nem ismerek sok embert aki szereti a gombát egyébként, de én személy szerint nagyon szeretem, és ez nagyon finom leves, fűszerezésre is nagyon el van találva, egy-két szelet pirítóssal, frissen, forrón isteni bármikor. *w* 
Ja és ez az egyetlen amelyiket egészben be szoktam tápolni olyan finom, általában jól is lakok. :D 9/10 tízből kilenc purit érdemel! OwO

4. Iceland hot and sour soup

Mindig azt akarom írni hogy icelandic, iceland helyett, de nem, nem grönlandról jönnek a cuccok. XD Aztán ki tudja. :D 
Na ezt a levest még nem próbáltam.
Water, Cooked Chicken (7%), Black Fungus Mushroom (4%), Soya Bean (3.5%), Red Pepper (3%), Bean Sprouts (2.5%), Mange Tout (2.5%), Carrot (2.5%), Fish Sauce (2.5%), Water Chestnut (2%), Bamboo Shoot (2%), Ginger Purée, Sunflower Oil, Spring Onion, Tomato Paste, Chilli Paste, Modified Rice Starch, Lime Juice, Balsamic Vinegar, Flavouring, Honey, Sugar, Coriander, Chicken Fat, Onion Powder, Garlic Purée, Lemon Grass, Soy Sauce, Galangal, Coriander Powder, Lime Leaf, Curry Powder.

Azta, hát van benne cucc. XD Az összetevők alapján hasonlít arra a csípős-savanyú levesre amit én ismerek, ami egy kínai leves és nagyon finom. A fekete gomba alatt nem tudom hogy a fekete shiitake gombára gondolnak-e (ami inkább gomba alakú), vagy a fafülgombára (ennek kéne alapból benne lennie és az lapos), de mindkettő finom. A "Mange tout" egyébként először azt hittem hogy valami hal. XD De rákerestem, és az akar lenni a zöldbab, vagyishát kb olyan zöldbab amiben effektíve nincs is maga a bab, szinte csak a zöldbab héja, szóval nem az általunk ismert zöldbab hanem egy fajtája. Kicsit a "fish sauce", meg a "lime leaf" miatt húzom a szemöldököm, majd egy másik levesnél elmondom miért. :D 
Mindenesetre ha ilyet is találunk majd kiegészítem a bemutatót ezzel is. 

5. Iceland classic borlotti beans & pasta soup:

Összetevők:
Water, Rehydrated Borlotti Beans (30%), Potatoes, Passata, Carrots, Dried Ditalini Pasta (3.5%), Celery, Extra Virgin Olive Oil (2%), Onions, Leeks, Olive Oil, Salt, Dried Thyme, Dried Rosemary, Dried Sage.

Bab és tészta, mi lehet benne rossz? Ezt sem találtam még sajnos úgyhogy nem próbáltam, de biztos finom. :3
Ja amúgy Celery = Zeller,   Leeks=metélőhagyma , Thyme, Sage= tömjén és zsálya.

Kíváncsi vagyok rá, majd keresek. :3

6. Iceland Tom kha soup

Na, hát nem tom ki ez a tom kha, de ha ő találta ki ezt a levest, akkor keressen más foglalkozást. XD
Összetevők:
Water, Mange Tout (10%), Carrot (10%), Bamboo Shoot (9%), Cooked Chicken (5%), Shiitake Mushroom (4%), FishSauce, Sugar, Coconut Milk (2%), Modified Corn Starch, Lime Juice, Dried Whole Milk, Lemon Juice from Concentrate, Lime Leaf, Chilli Paste, Tomato Paste, Lemon Grass, Ginger Purée, Colour: Paprika Extract; Salt, Flavouring, Mushroom Powder, Turmeric, Chilli Pepper Powder.

Nah, hát ez volt az első és eddig egyetlen leves ezek közül az iceland levesek közül, ami nem ízlett. XD Nem vagyok válogatós, ezt mindenki tudja, de azért vannak dolgok amiket én sem szeretek. Ez a "lime juice+dried whole milk+lemon juice+lime leaf+fish sauce kombó NEM hozza ki a csirke ízét... 
Sajnos ez a "mange tout" se épp a legjobb cucc, inkább fűszerű mint babszerű, a répa meg ami benne volt, vékony, de túl nagy darabokban van belerakva, és friss, ropogós, de egy levesben nekem az a megszokott ha a répa puha, meg van főve. A csirke finom benne, sima csirkemell, de a leves maga nem jó ízű. Ettől a halszósztól ami benne van a csirkének is halíze, a levesnek meg enyhén halszaga van, és a sok lime meg citrom cucctól egy nagyon picit savanykás íze is van, de az illathoz is negatívan járul hozzá. (Turmeric=kurkuma, a curryport készítik ebből) 
Szóval nem vagyok válogatós, de öt-hat kanál leerőltetése után nem tudtam többet enni. Ilyet nem veszünk többet. :D 3/10

7. Iceland classic carrot & cardamom soup

Mm, még egy kedvenc! ^^ 
Összetevők:
Water, Carrots (35%), Potatoes, Extra Virgin Olive Oil (2%), Onions, Salt, Cardamom.

Egyszerű és nagyszerű, hát nyilván az a legjobb. :D Ahogy a "recept" is mutatja, sok répa, némi krumpli, kis hagyma, só, olaj, és Cardamom = ami magyarul... kardamom. O.o Igazából ez egy indiai fűszer, és leginkább a curryre hasonlít, de rendkívül aromás, illatos. X3 Kajákban nagyon keveset érdemes belőle használni és akkor egy nagyon érdekes és étvágygerjesztő illata lesz tőle az ételnek, és az ízen is nagyon sokat dob!
Aki még nem evett répakrémlevest bármilyen formában, gondoljon arra, hogy (és ezt sokáig nem tudtam) a vadasmártás répából készül , szóval kicsikét arra hasonlít az íze, csak sokkal frissebb, zöldségesebb ízű, zamatos és nem olyan markáns ízű. X3 
Isteni finom, és eteti magát, és nagyon jó étvágygerjesztő ha pl másodikat eszel utána.
9/10!

8. Iceland chicken ramen soup:

Na, ez meg az abszolút favorit. :3

Water, Cooked Noodles (13%), Red Onion, Soy Sauce, Cooked Chicken (6%), Red Pepper, Spring Onion, Sunflower Oil, Omelette (3%), Sugar, Garlic, Chilli Paste, Modified Corn Starch, Rice Vinegar, Coriander, Chilli Pepper Powder.

Cooked Noodles contain: Water, Wheat Flour, Whole Pasteurised Egg, Sunflower Oil, Turmeric.

Tele van nyomva tésztával, csirkével, és finom zöldségekkel. A ramenben általában főtt tojást találunk ugyebár, ezt kiköszöbölték azzal, hogy ilyen rántottadarabok vannak benne, ami teljesen jó megoldás. :D Az íze isteni, nagyon jól el van találva, ez a "rameníz". XD Aki nem evett még rament annak nem tudom elmagyarázni, de ha tudja, mindenképp próbálja ki valahol, remélem hogy az is legalább olyan finom lesz mint ez. :D
Természetesen nem olyan íze van mint egy totál frissen elkészített ramennek igazi japán étteremben-büfében, de még finomabb mint amilyet én tudnék csinálni szerintem. Természetesen ennek sincs "fagyasztott-íze", nagyon király, nagyon ízletes, és talán ez az a leves a gombakrémleves mellett, ami nagyon eteti is magát , csak még jobban, ÉS még emellett laktató is nagyon. :3 Nem spóroltak ki belőle semmit, ami azt illeti van hogy egy picike vizet még hozzá is adok, mert annyira sok a cucc benne a leveshez képest. :D
Legközelebb kettőt veszek, mert szerintem ebből bevágunk egyet-egyet Arzénnal, főleg most, hogy hízókúrán vagyok és már több kaját tudok magamba tuszkolni. :D 10/10 , ez tíz purit érdemel! OwO

9. Iceland chicken & sweetcorn soup:

Összetevők:
Water, Sweetcorn in Salted Water (24%), Onion (17%), Cooked Chicken (6%), Soy Sauce (3%), Ginger Puree (2.5%), Spring Onion, Chicken Fat, Poultry Concentrate, Modified Corn Starch, Sugar, Garlic.

Ez is nagyon nyerő. X3 Pirított csirkemelldarabok, és sok kukorica, egy amúgy is finom alaplevesben. Ebbe a levesbe tényleg annyi sűrűjét nyomattak, amennyi csak abszolút belefér. :D Jóformán ki akar mászni a dobozból mikor az ember kiveszi a mikróból, alig fér bele az eredeti csomagolásba. Mindig kétfelé osztom, és még kicsit fel is szoktam higítani (persze ilyenkor mindig egy picikét utánasózok, ha higítok valamit).
Baromira laktató, és egyszerű leves. *w* 9/10!

10. Iceland french onion soup:

Összetevők:
Water, Onion (36%), Emmental Cheese (Milk) (4%), Fried Crouton (3%), Flavourings, White Wine (2%), Tomato Paste, Sunflower Oil, Sugar, Onion Powder, Modified Corn Starch, Colour: Plain Caramel; Chicken Fat, Salt, Garlic Purée, Thyme, Black Pepper, Dried Laurel Leaf.

Ne zavarjon meg senkit, a "Laurel leaf" az igazából babérlevél. :D Nem tudom miért így írják, általában "bay leaves", na mindegy. A "crouton" az meg nem más mint sima kenyérkockák.
Ez a leves is nagyon finom és laktató. Ezelőtt még sehol máshol nem ettem francia hagymalevest, de hallottam, hogy van ilyen, de otthon sehol nem láttam, idekint meg így, ebben a formában találkoztam vele először. Egy picike fehérborral készítik, amitől a hagymalevesnek nagyon jó íze lesz, nagyon finom fűszerezése van, és ez is jól tele van. :D Hagyma is van benne bőven, de raktak bele bőven kenyérkockákat is, sőt a sajtot sem spórolták ki belőle! OwO Amikor kész a leves a mikróból kivéve, akkor természetesen nem frissek, ropogósak a kenyérkockák, de nem is ilyen szétázott trutyik, hanem elég jó textúrájuk van, a sajt is nagyon jól megy bele, és nagyon érdekes és finom ízvilága van a levesnek. ^^ Ezt is nagyon szeretem, 8/10-et adunk neki. :3

Nah, ezek a levesek vannak. Kicsit fura hogy ez az oldalon a best seller sorrend, de hát különbözőek az emberek ízlései. :) Mindenesetre nagyon bírom mindegyiket, mert mivel fagyasztott levesekről van szó, nincs bennük tartósítószer (abszolút semmi, mert minek kéne ha le van fagyasztva frissen? Csak addig árulják, amíg fagyasztva eláll), és egészséges összetevők vannak bennük. :) Egyik sem túl fűszeres, szóval akinek nem eléggé az, az még tehet bele, pl többségük egy picit nekem sótlan, egy nagyon picit teszek legtöbbjükbe mindig. 
Laktató, olcsó, finom, és mint mondtam, egészséges. ^^ Ez a legtöbb kajájukra elmondható, de ezekre főleg. 
Sokkal jobb mint a porlevesek vagy az instant tésztalevesek, igaz sajnos ilyeneket nem is nagyon lehet kapni odahaza, és valljuk be, azok nagyon olcsók, és lehet hogy egészségtelenek de ízre jók, és magam is sokat fogyasztottam ezekből mikor pesten laktam. :D

Még előfordulhat, hogy egy-két terméket így be-bemutatok majd egy külön bejegyzésben, mert mostanában nagyon jókkal találkozom, úgyhogy stay tuned! :D

Sziasztok!

Itt az ideje megint egy kicsit összeszedni a gondolataimat. Sokan talán nem értenek egyet majd velem, van aki nem is biztos hogy megérti ennek a bejegyzésnek a jelentőségét vagy célját, de legfőképpen: Vigyázat, kurva hosszú. XD

Egy kis hallgatnivaló háttérzenének, tessék hallgatni közben. OwO 
--->>>ITTEZLINKCSAKNINCSALÁHÚZVANEMTOMMÉRFAKIT<<<---

Rég írtam már komolyabb, elgondolkodós bejegyzést, és sok minden jut eszembe az utóbbi időben. Amikor meg már sok dolog kavarog a fejemben, általában jobbnak látom kiírni magamból, ha épp nem olyasmiről van szó amit egy konkrét személynek akarok elmondani.
Ha ide leírom, akkor minden oké, mert ide akkor is írhatom, ha épp senkit nem érdekel. Aki pedig feljön elolvasni, lehet hogy érdekli, még ha akkor nem is érdekelné ha csak úgy elkezdeném neki magyarázni.

Először is arról akartam írni, amit leginkább megtapasztaltam az utóbbi egy-két évben, ez pedig a változás. Rengeteget változtam ebben a nem is annyira hosszú időszakban, amit idekint töltöttem külföldön. A körülmények megváltozása bennem is változásokat idézett elő, többnyire a jó irányba. Hogy miért mondom hogy többnyire, arra máris kitérek, azon kívül, hogy a bejegyzés címe is kicsit erre utal.
Ahhoz hogy megértsétek, mire céloz pontosan a cím, mint mindig, most is kicsit távolabbról futok neki a magyarázattal. Most a földrajzi helyzetemet félretéve csak hadd mondjam el, az utóbbi sok évet, hogyan éltem meg. Olyan 18 éves koromban, mikor felköltöztem pestre, akkor "indultam el a lejtőn", vagy mondhatjuk inkább hullámvasútnak. Akkor kezdtem el a saját életemet irányítani, ekkor még azért volt aki segített, mert bevallom, a segítségre, leginkább lelkileg, rászorultam. Anyagilag még inkább, de ez mindig másodlagos volt nekem, mert utálom a pénzt, és valahogy mindig megoldottam, még ha néha nagyon stresszes és csücskös is volt a dolog. Azok az évek nehezek voltak és hosszúak, de egy másik időszak is elkezdődött az életemben, a boldogság időszaka, amikor életem eddigi legszebb kapcsolatában voltam. Ez is vont magával nehézségeket, de sokat tanultam, sokat edződtem, és soha nem mosolyogtam, és nevettem annyit, mint akkor. Bátran állíthatom, az volt életem legboldogabb időszaka, mert ha visszatekintek, sokkal sokkal több gondom és bajom volt akkor, és néha tényleg minden téren borzasztó nehéz volt az élet, de mégis boldogságot éreztem, és vidám voltam mindig. Talán mert volt miért küzdenem.
Aztán, mint sajnos minden ebben az életben, ez is véget ért egyszer. Természetesen nagy törés volt, de akkor még nem értettem, tudtam, hogy mennyire. Ha tudtam volna, az sem változtatott volna a dolgokon, vagy csak még elkeseredettebb lettem volna.
Na innen egy új szakasz kezdődött, innen már nagyon meredeken csúsztam le a lejtőn, anyagilag, karrierügyileg, és lelkileg is. Semminek nem láttam értelmét, és szinte semmiben nem leltem örömöm, minden csak időpazarlásnak tűnt, mert úgy éreztem, nem haladok előre, nem felfelé, csak lefelé haladtam... és egyre lejjebb csak egyre sötétebb van.

Aztán jött az időszak amikor életem eddigi legnagyobb döntését kellett meghoznom, és nagyobb kockázatot vállalnom, mint valaha.
Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok túlzottan magabiztos, csak határozott. Egyszóval nehezen jutok döntésre, de azokban a döntésekben rendíthetetlenül bízok. Azonban a képességeimmel nem mindig vagyok tisztában, és mindig ösztönösen egy kicsit alábecsülöm "inkább" magam, mert így kisebb az esélye a csalódásnak (magamban való csalódásnak, kudarcnak.).
Itt a képességeimmel nem volt gond, hanem mást kellett eldöntenem.
Megbízok a szerencsémben?
Világéletemben mázlista voltam. A múltkor láttam valami bemutatót egy új sorozatról, "lucky man" címmel, amiben a csávónak mintha az lenne a szuperképessége, hogy eszement szerencséje van és minden szituból ezért győztesen kerekedik ki. Na most ezt kb rólam is forgathatták volna, mert egész életemben végigkísért a szerencse. Mondják azt, hogy karma, mondják azt hogy sors, meg hogy nincsen szerencse, meg minden meg van írva előre, de engem ez igazából nem hat meg. Mármint, agyalhatnék azon, hogy azok az oltári mázlik amik értek eddig életemben, vajon miért történtek velem, vajon mit tettem, hogy "kiérdemeljem" ezeket a látszólag tök véletlenszerű dolgokat, de semmi értelme.
Gondolhatunk ilyenekre, hogy pénzt találok az utcán, megúszok egy balesetet, a megérzéseim miatt elkerülök balesetet, jókor vagyok jó helyen, hogy találkozzak egy meghatározó személlyel, pont a megfelelő pillanatban írok rá/ hívom fel az adott személyt, sérüléseket úszok meg hajnál híján edzésen, találok cuccokat. Ezek mind mind nagyon gyakran történtek velem, legalábbis másokhoz képest, legalábbis én így tapasztaltam, éreztem.
Ez a szerencse mindig kitartott mellettem, és mindig a megfelelő pillanatban jött, de sosem számítottam rá. Nem szabad ilyenekre hagyatkozni, mert akkor tuti hogy nem fog bejönni, de az én életemben szinte automatikusan pont akkor jöttek ezek a "lucky moment"-ek, amikor épp az kellett.

Amikor döntenem kellett, hogy kiutazzak-e londonba, tényleg erről volt szó: Szerencsét próbálok.
Nem tetszett az ötlet, mert túl sok volt benne a bizonytalan tényező. A barátaim is olyanok mint én, amire tudnak, szeretnek felkészülni, és ha egy szituációban túl sok mindenre nem tudnak felkészülni, akkor inkább nem mennek bele, mert túl kockázatos. Itt is erről volt szó, a lehető legtöbb információt összegyűjtöttem a kinti életről amire szükségem lehet, minden szituációt ezerszer lejátszottam a fejemben, hogy mire mit fogok lépni ha minden rosszul sül el, és nem tetszett a végeredmény, mert sok volt a külső tényező, túl sok, ami nem tőlem függ.
Attól sem várhattam volna jobbat viszont, ha otthon maradok. Mondhatnám azt, hogy nem volt vesztenivalóm ott és akkor, de ez nem teljesen igaz. Inkább úgy mondanám, hogy ha otthon maradok, és minden megy tovább ugyanúgy, vagy akárhogy máshogy, fogy a pénzem, több nem lesz, és a végén csak elfogy és semmit nem tudok csinálni, se dolgozni, se tanulni, meg hát sem enni se semmi egyebet. Ha kirepülök londonba, vagy bejön, vagy pedig elköltöttem az összes pénzemet a semmire, egy bizonytalan lehetőségre, és szintén meg leszek lőve, pénz és jövő nélküli leszek, csak sokkal hamarabb.
Talán az vitt rá az elhatározásra, hogy az otthon maradásnál szinte biztosan láttam a végeredményt, tudtam hogy mi lesz a vége, a kiutazásban meg volt más lehetőség, a "mi van ha összejön a dolog és minden jóra fordul?". Ehhez persze hozzátette cinikusan önmagam, hogy "ha szerencséd van...", ami miatt azért féltem.
Mindegyik barátomnak elmondtam a döntésemet, de természetesen senki sem szorgalmazta a dolgot. Ennek örülök, mert én magam sem szorgalmaztam volna ha bármelyik barátom egyedül nekivágott volna utolsó fityingjeiből egy idegen országnak, ami még elég messze is van. Azt viszont ők is tudták, és megértették, hogy nem nagyon van más esélyem, illetve hogy az otthon maradással sem lesz több.
Így hát megszületett bennem a döntés, ami szintén a rohadt mázlimnak köszönhetően jónak bizonyult. Attól a perctől kezdve már ez volt nekem az alapértelmezett, és mindent beleadtam. Ha egy döntést én meghozok, senki nem tud már eltántorítani attól, és itt is ez történt.

Most innen ugrok egy kicsit, hogy a fő téma is érthető legyen; Azóta rengeteg volt a fel és le az életemben. Ilyesmiképpen: Elfogyott az összes pénzem - munkát kaptam - jó fizetést kaptam - rengeteget kellett dolgoznom - nekiálltam félretenni, és vettem magamnak dolgokat, szinte életemben először - folyton kimerült voltam és nem tudtam edzeni - szabad lettem mint a madár - egyedül voltam és magamra utalt. Ezután jöttek ki a barátaim, itt is jöttek a fel-le menetelek: Kijött Arzén, végre baráti társaság - hárman nyomorogtunk egy szobában - aztán már ketten kényelmesen elvoltunk - ótvar volt a ház, ótvar lakókkal - kijöttek Endymionék ketten, még több baráti társaság - kicsesztek velünk és nem tudtunk egy helyre költözni, hosszú hónapokig gürcölés mellett kerestünk új helyet - Endy sokáig nem talált munkát - ezek után felvették egy helyre ahol iszonyat jól teljesít és nagyon jól megy neki - eltűnt kb 700 fontnyi borravalóm (egy persely volt és elkeveredett a költözésnél >w< :( ) - Összeköltöztünk egy nagyon csinos és vadi új lakásba, négyen, együtt, végre.
Mintha minden rossz dologért történt volna egy jó dolog. Ezt odahaza is tapasztaltam persze, és szeretek egy mondással élni erre, amit még a nagymamámtól tanultam:

Adni kell az ördögnek, különben jön, és elveszi!

Gondolom nem kell túlmagyarázni, mindenki érti a metaforát, de azért nagyon tetszik az igazság benne. :) Az egész életem során nagyon sok nehézség és veszteség ért, de annyi mindent kaptam helyette. Amikor végiggondolom az egészet, egyrészt nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy legalább annyit kaptam vissza, sőt, még többet, mint amennyit az élet elvett tőlem. Rengeteg ember van, akinek sokkal sokkal rosszabb, sőt, nagyon szerencsésnek érzem magam, mert talán keveseknek adatik meg, hogy ilyen jó.
Könnyeket csal a szemembe a tény, hogy egy ilyen rövid időszak alatt hová jutottam, sőt már nem csak jutottam, hanem jutottunk, együtt. :)
Tényleg nem is a nulláról, hanem mínuszból indultam, és felépítettünk valamit. :) Kijöttem, felmértem a terepet, elkezdtem gyűjtögetni, kis támogatással kihoztam Arzént, akkor ő is elkezdett gyűjtögetni, itt elhelyezkedni, jöttek Endyék, ők is elkezdték nyomatni az ipart.. És míg emberek, akik mikor én kiköltöztem, még mindig ott nyomorognak egy házban ahol 13-14-en laknak a koszban, egy olyan házban ahol egerek meg csótányok és penész van, meg minden elromlik, és ugyanazon a munkahelyen dolgoznak minimálbérért, addig mi hová jutottunk?
Egy gyönyörű lakásban lakunk, amit a saját pénzünkből egyedileg bebútoroztunk, ergo minden a miénk és a saját cuccainkat használjuk, és mindannyian többet keresünk, mint amennyit az elején, egyre feljebb és feljebb jutunk.
Jómagam immár egy öt csillagos luxusapartman-komplexumban fogok dolgozni hamarosan, egy volt kollégám ajánlott be oda, pont kb aznap, amikor én hazaérkeztem az európa-turnémről, és a csaknem egy hónapja már hogy pihengettem (ami ezután az év után jól esett, mert rohanás és gürizés volt de nagyon).
Most már így utólag nagyon örülök, hogy megtettem azt a lépést. (Ja amúgy még a rohadt internetet viszont mindig nem kötötték be XD De nem baj, e szépséghibát mellőzve minden oltári)
Nem tudom, "mi lett volna ha...?" Nem tudom, mi lett volna ha nem jövök ki. Vajon tudtam volna valami mást kezdeni magammal otthon? Nem igazán. Vajon kiindult volna valaki más a barátaim közül angliába, és én követtem volna őt? Nem igazán, mert Endy nem vállalt volna ilyen kockázatot, és nem engedte volna őt sem, Kugel sem, a partnere, sem a családja. Arzén otthon kissé meg volt kötve, mert a családja támogatta volna továbbra is bármiben, és lett volna hol laknia, talán még munkát is talált volna, de egyrészt ő is átment egy hatalmas törésen (ami után én úgy érzem, hasonló cipőben jártunk, lejtő lefelé...), másrészt nem lett volna elégedett, ha még mindig másoktól függne, ami a leginkább zavarta őt. Másnak meg egyenesen eszébe sem jutott volna.
Őszintén szólva hihetetlen számomra, hogy idáig jutottunk, és nem gondoltam volna, hogy ők is ilyen hamar kint lesznek, én azt hittem hogy legalább egy évig, de lehet évekig egyedül leszek idekint, mielőtt valaki a barátaim közül úgy dönt, csatlakozik a kalandhoz.

Mert ez egy kaland, és az élet egy kaland. Erre viszont már csak kint jön rá az ember. Odahaza sajnos küzdelem, az életben maradásért való harc, ahol egyenesen kegyetlennek meg köcsögnek kell lenned, ha egyáltalán előnyt szerezz... De erről majd beszélek máskor.
Idekint nem azért jutottunk idáig, mert egyszerűen "jobbak vagyunk másoknál". Vagy mert az Egyesült Királyság gazdagabb ország. Hanem azért, mert itt TÉNYLEG demokrácia van, és ugyan még nem voltam amerikában, amire azt mondják, a lehetőségek hazája, de számomra ez, anglia az. Mert tényleg, vannak lehetőségeid. Van munkalehetőséged, előrelépési lehetőséged, van lehetőséged jól élni, saját céget, vállalkozást alapítani. Mindenhez van jogod és lehetőséged, hogy megpróbáld, azt csinálsz amit akarsz. Ami azt jelenti, hogy elcseszni is igen könnyű. Csak itt londonban van több mint tízmillió ember. Ebből évi szinten kb egy millió, de inkább legalább egy millió ember az, akik kijönnek, talán az elején dolgozgatnak, keresnek egy kis pénzt, majd még azt is ami volt, elverik. Drogra, fogadásra, szerencsejátékra, vagy egyéb haszontalan, még csak nem is tárgyi dolgokra, aztán pedig arra kényszerülnek hogy hazamenjenek.
Rengeteg sztorit, rémtörténetet is olvastam én is, mielőtt kijöttem. Ezek közül volt egy számomra roppant mulatságos, nem az alapjában véve, de szerintem lecke, és mulatságos. Egy pár kijött ide londonba dolgozni, és küldözgették haza a képeket hogy itt milyen jó, meg milyen csini rucijuk van, meg milyen király a meló. Aztán utána kb 3-4 hónapra rá hazamentek, mert kénytelenek voltak így tenni. A valós szituáció az volt, hogy nem találtak normális melót, csak egyikük, és azt csini ruhákra meg mindenféle drága cuccra költötték, hogy az otthoniaknak "menőzzenek", közben valami apró szobában nyomorogtak szintén egy 10+ lakost számláló házban.
Hát most ennek sok értelme van. :D
Egyszóval nem, idekint sincs kolbászból a kerítés.
"There is no heaven on earth."
Ezt megtanultam már. 

De mégis , szomorú, hogy itt érzem magam otthon, és nem a hazámban... Ahogy írtam már a blogon erről, itt az otthon melege, ahol hazavárnak, ahol nem várnak el tőlem semmit, csak szeretnek, és azért kedvelnek aki vagyok (És ez!!! ez sokkal fontosabb számomra mint azt akárki el tudná képzelni. XD És egyáltalán nem könnyű!).

Így hát a cím "Mindig magasabbra" része így már gondolom érthető, ahogy némiképpen a másik, "egyre lejjebb" rész is, de csak némiképp. Hiszen ha valaki elolvassa, javarészt azt mondaná magában: "Miért egyre lejjebb? Attól még, hogy egyszer-egyszer lejjebb ível a dolog, sokkal többet megy feljebb."
Ez igaz is, olyan ez mint valami árfolyamgörbe, mehet napi szinten lejjebb, lejjebb, de ha ha egy későbbi nap többet ugrik fel mint le, végeredményben feljebb lesz, és csak ez számít.
Nem, én nem erre értettem a cím második felét, hanem a lelkemre.

Még a bejegyzés elején írtam arról a szakaszról, amit "boldogság"-nak nevezhetünk. Aki volt már szerelmes, tudja milyen az. A föld felett tíz centivel járni kelni, mintha semmi nem tudna lehangolni, minden annyira boldogságos és király. Ugyanakkor ha gondok vannak a párkapcsolatban, az ember a föld alatt érzi magát, mintha meg akarna halni. Egyszóval erősebb érzelmek, mint amiket az ember csak úgy "hétköznap" érez, magyarul mikor egyedül van, nem párkapcsolatban.
Én is voltam szerelmes, és akkor is az voltam. Az igazi "baj" nem itt van, hanem amikor elmúlik a szerelem, hiszen akkor derül ki, mi fog történni, akkor jön a következő rész, akkor jön az "izgalmas része a sorozatnak". Azaz mit kezd egymással az a két ember, ha elmúlt már a szerelem? Mert egy idő után alábbhagy, és csak a szikra marad, ami időnként, ha jó a párkapcsolat, újra fellobban, és ez így megy fel-le. A kérdés, hogy a köztes időszakban, amikor nincs szerelem, mennyire érti meg egymást a pár két fele? Mert nagyon nehéz valaki olyannal együtt élni, legyen közel vagy távol, aki ennyire közel van a lelkünkhöz. Ha nem teljes az összhang, ha nem ismeri egymást teljesen a két ember és nem fogadja el és érti meg a másikat teljes mértékben, akkor ellentétek lesznek, ahogy abból is, ha nem lehetnek már egymással teljesen őszinték, nem mondanak ki gondolatokat, hogy épp mihez lenne kedvük vagy ők mit szeretnének, csak azért mert az a másiknak nem tetszene.
Nekem életemben először akkor, abban az időszakban fordult elő az, hogy ez működött, ezért nevezem azt az időszakot boldogságnak, nem bármelyik másikat. A "nem szerelmes" rész miatt. Akkor volt valaki az életemben először, akit ennyire közel engedhettem a lelkemhez, és mindent, tényleg ami ott van mindent elfogadott és felfogott, és megértett, és ez a lényeg. Még csak nem is az hogy feltétlenül szeressen mindent bennünk az az illető és mindennel egyetértsen. Nem, mert voltak dolgok amiben nem értettünk egyet, és annyira őszinték voltunk egymással, hogy ezt akkor is megmondtuk a másiknak, ha tudtuk, a másiknak ez nincs ínyére. És ez volt benne a legjobb, mert ezt is elfogadtuk egymásnak, és ennek ellenére is kitartottunk egymás mellett.
Azt mondják: "Ne add oda mindenedet egyvalakinek, mert ha elmegy, semmi nem marad belőled."
Szerintem ez egy hülye mondás. Úgy értem, ahogy az életben ha valamit igazán komolyan gondolok, mindent beleadok, ezerszer felkelek ha arcra vágódok, kudarcot vallok, akkor is én fogok nyerni a végén és mindent beleadok. Amiben hiszek, ami az álmom , amit megígérek, abba mindenemet beleadom, és az életem árán is megvédem és elérem. Ezzel is így voltam, és a mondás maga igaznak bizonyult. De mindegy hogy ismered-e vagy sem, akkor is mindened oda kell adnod, ha ilyesmit akar tapasztalni az ember.
Akkor amikor az a szakasz véget ért, elveszítettem a lelkem. Annyira sok ideig éltem ebben a harmóniában, hogy teljesen elfelejtettem, milyen voltam előtte. Totál nem találtam a helyemet a világban, és több mint egy év (de inkább kettő) kellett, amíg úgy-ahogy összeszedtem magam, és önmagamként tudtam újra gondolkodni. Mire visszataláltam a régi önmagamhoz, mikor találtam egy utat, hogy hogyan álljak hozzá, hogyan kezeljem az olyan dolgokat, amik addigra az előtte levő időszak miatt természetesé váltak, hogy "kettőnké".
Most már jól érzem magam a bőrömben, nyugodt vagyok és higgadt, és nagyjából olyan, mint régen. Nem emlékszem, az milyen volt, de a barátaim még mindig szeretnek, úgyhogy nem lehetek sokkal másabb, mert azt szerették meg, aki akkor voltam. De mégis más vagyok, hiszen sokat változtatott rajtam ez az egész "kaland" időszak, amit itt angliában éltem le napjainkig, és miközben próbáltam újra megtalálni az utat vissza önmagamhoz, a régi hibákat, vagy az olyan dolgokat ami nekem, vagy valakinek aki fontos nekem, nem tetszett, igyekeztem kijavítani. Az itteni körülmények, az emberek, a sok sok történet amit idekint megismertem is megváltoztatott, amikor láttam, hogy tényleg mennyiféle ember van, és hogy mindenkinek megvan a saját története, de hogy mégis mennyire egyformák vagyunk mi mind, amellett, hogy persze mindenki egyedi. Most arra célzok, hogy mind emberek vagyunk.
Egyáltalán nem érdekel már, ki hogyan éli az életét. Hogy hetero vagy meleg, férfi vagy nő, fekete vagy fehér, nem érdekel mit visel vagy mit nem, milyen színű a haja, vagy hogy cigizik, iszik-e. Már nem ezekkel hanem sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozok, és ez jó. Megtanultam elfogadni az embereket olyanoknak amilyenek, és sokkal jobban teszem, mint régen.
Mégis, érzem, hogy az a szakasza a történetnek, a "boldogság", már nem jön vissza. Nem azért, mert csalódtam, mert nem ez történt. Nem azért, mert nem tudtam volna továbblépni, mert már mindent lezártam magamban, és tisztában vagyok vele, hogy az már a múlt. Ahogy Aya-channal is barátok vagyunk, vele is azok vagyunk. Ez olyan, mint mikor olvasol egy könyvet, vagy animét nézel, vagy mangát olvasol, és túljutsz egy fejezeten. Tegyük fel, hogy egy karakter meghal. Azért ezt a példát hozom, mert utána már hiába olvasod el az előtte levő fejezeteket újra meg újra, mikor még életben volt, már tudod belül, hogy soha többé nem lesz életben, már nem lesz úgy. Ez csak egy reflexió, és azért ezt a példát hoztam, mert ezzel akartam szemléltetni, hogy nem azért gondolom úgy, hogy nem jön el újra ez a "fejezet", mert még a régi eseményeket olvasgatnám, hátha visszajön, hanem azért, mert azok a szereplők már nincsenek benne a regényben. És ez baj.
Azért baj, mert engem nem csak az érdekel, hogy "reprodukáljam" ezt a dolgot. Persze, mondják mindig, hogy jön majd valaki, akinek ugyanúgy megnyílsz majd, megbízol benne, beleszeretsz, stb., ugyanaz lesz. Nem értem, hogy mondhatja ezt bárki, én soha nem éreztem úgy, hogy bármiben is hasonlított volna két emberi kapcsolatom, legyen szó barátságról, vagy szerelemről. Ez nem egy színdarab, ahol szereplők játsszák el a karaktereket, aztán leveszik az álarcot és onnantól kezdve saját maguk. Ez nem is két ember, ez két lélek lánca. Nekem nem az érzés hiányzik, a szeretet, a szerelem, a megértés, mert mondhatnánk azt, hogy ezt a "szerepet" bárki eljátszhatná. Ezt úgy értem, hogy jöhet más, aki lehet ugyanolyan fontos, de akkor sem lesz ugyanaz. És talán ennek így kellene lennie.
De nekem erre nincs szükségem.
És itt van az egyre lejjebb.
Lehet, hogy nem kéne ilyet mondanom, ilyet írnom, mert rossz ómen, de hiába mindez amit leírtam a bejegyzés első felében, nekem mégis jobban hiányzik az a rész, a 'boldogság". Akkor és ott, azzal, akivel volt. És nem akarom újra, mert nem akarhatom újra mással. Arról nem is beszélve, hogy eleve lehetetlennek tartom az egészet, mert akkor még, azelőtt az időszak előtt még nyitottabb voltam, másabb voltam, lelkesebb voltam (az ilyen érzelmi dolgok iránt), míg most inkább azt mondaná rám bárki, hogy félek nyitni mások felé.
Nem félek, csak nem látom értelmét. Mondhatni inkább azt is, hogy megrengett a hitem. A hitem egy olyan dologban, amit akkor elhittem. Nem egy személyben, egy szituációban, hanem egy sokkal nagyobb dologban, és ez az Örökké.
Egy fogalom, amit én csak ritkán használok, de akkor komolyan is gondolom. Akkor is, ha beszívom, mondjuk így. :D Ez olyan kb. hogy azt mondanám Akai-sannak hogy:
-Hé, látod azt a szakadékot? -Ja. -Na, oké, akkor most izomból nekifutunk és ugrunk. -Jó, de át tudjuk ugrani? -Nem tudom lol!
És nekifutnánk mind a ketten, annyira gyorsan amennyire tudunk és akkora erővel ugranánk el amekkorával tudunk, akkor is, ha nem látjuk a másik felét a szakadéknak, aztán vagy átugrottuk vagy nem. :D És ebben a reflexióban úgy jelenik meg az Örökké fontossága, hogy egyikőnk sem áll meg félúton, vagy lassít le, mert bizonytalan, hanem fut és ugrik, a vereség tudatában is.
Szóval az évek során, az eddigi kis rövid életem során rájöttem valamire. Az Örökké, mint olyan, tényleg nem létezik. Jó ez persze hogy igaz, hiszen az emberek nem élnek olyan nagyon sokáig, tehát ha két ember még együtt is marad egy életen át, egyikőjük előbb elhuny... de most a hangsúly azon van, hogy hittem ilyen dologban, de már nem hiszek.
Inkább ha még a jövő is jut eszembe, az jut eszembe: "Ha valaki szeret, akkor ameddig szeretne, maradjon velem, de nem fogom megállítani ha el akar menni. Ameddig kedvel, maradjon velem."
Ez meg számomra ilyen tutyi-mutyinak tűnik, és így már nem is tudok "maximumot nyújtani". Legyen itt szó arról, hogy mennyire bízok meg valakiben, mennyire igyekszem megismerni, hogy egyáltalán mennyi igyekezetet teszek az egészért, és ami szinte a legfontosabb: Milyen áldozatokat hozok az egészért, a boldogságért?
A válasz erre a kérdésre megváltozott bennem, a lelkemben. Immár nem ugyanaz a válasz mint régen, és ez nem mondanám, hogy veszteség, csak... változás.
A változás meg nem mindig rossz. De nem is mindig jó, és nem is mindig valamelyik. Úgy értem, lehet hogy ez egy olyan változás, amit nem mondanék se nem rossznak, se nem jónak, csak egy olyan dolognak ami megváltozott, és nem olyan már mint régen. Mint egy hegy, aminek a formája megváltozott az évek során, és se nem szebb, se nem kevésbé szép tőle, csak egyszerűen más.

Így hát értelmet nyert az "egyre lejjebb" része is a címnek. Úgy érzem, egyre lejjebb kerülök lelkileg, és mintha "egyre kevesebb dolog kellene hogy boldog legyek". Tehát ahogy most vagyok, így is teljesen jól elvagyok, boldog vagyok, de valahogy mégsem, mert azért van ez így, mert beletörődtem a változásokba amik miatt ilyen lett a felfogásom. Kicsit kevesebbel is megelégedek, és kicsit más területére koncentrálok jobban az életemnek, mint eddig, vagy mint előtte.

És hogy jó ez így? Igen. :) A kérdés inkább csak az, hogy meddig, vagy hogy fog-e változni, és az hogy miért, és legfőképp, hogy mikor.
De ezt majd csak az idő mondja meg. Ami eddig az én oldalamon állt, úgyhogy majd meglátjuk.
Jó éjszakát. ^^

Helóbeló. :) Íme a folytatás:

8.nap

Viszonylag korán ébredtünk, azt hiszem már kilenckor mindenki talpon volt, ez egy pénteki nap volt. Anyának szabadnapja volt, így az volt tervben, hogy felmegyünk a hegyre. A zugspitzbahn nevezetű kábelkocsi ugyanis pont onnan (szó szerint a ház előtt indulva, attól kb 20 méterre) visz fel a hegy tetejére, 2962 méter magasra.
Kifizettük a jegyet, és megindult a liftezés. Eleinte kb 40 fokban emelkedik a kocsi, aztán egyre-egyre meredekebben visz fel minket, míg a teteje felé már szinte függőlegesen utazunk felfelé. Egyáltalán nem tartottam attól, hogy leszakadunk, tekintve, hogy ez a járat tizenöt percenként megy fel-le minden nap, szünet nélkül, és a német precizitás és tervezés minden jele megvolt rajta, nagyon állat volt. :3 Felértünk a csúcsra, kiszálltunk, és a hegy tetején levő komplexumban töltöttünk egy pár órát. Odafent étterem van, kávézó, különféle platformok, erkélyek, kilátók, és a kilátás egyszerűen eszméletlen. :) Mivel abszolút a határon helyezkedik el a hegy, mert egy természetes határ, így aki felmegy a hegy tetejére, tulajdonképpen már németországban van, aki lemegy, az ausztriában. :D Bőven a felhők felett voltunk már, és a látóhatár végtelen volt. Sem a légszennyezés, sem a por, vagy a pára nem szabott neki határt, egyedül a szem korlátai. Nem 10-20 kilométer volt a látótávolság, hanem több száz és száz kilométer! Ez azt jelentette, hogy a csúcson állva konkrétan svájci hegyeket, németország és ausztria minden magasabb hegyét látni lehetett. Messzebre már azért nem lehetett ellátni, mert konkrétan a föld görbülete megakadályozza. Hihetetlen látvány volt, voltak pengeéles recés csúcsok, amik borotvaélesnek tűntek, óriási göcsörtös sziklák, minden persze hóval borítva. Hatalmas medencékben felhőtengereket lehetett látni, ami a hegyeken felgyűrődve lassan-lassan átbukva a túloldalra a hegy másik oldalára folydogált. Óriási szakadékok között megrekedt felhők szivárogtak át lassan a V alakú repedések között. A napfény minden akadály nélkül ragyogta be az egészet felülről, és minden, minden csillogott. *w* A végtelen táj mellett sem éreztem magamat kicsinek azonban. Inkább azt éreztem, hogy milyen jó ezt élőben látni, mert a képek nem hozzák ki a térnek ezt a látványát, ezt, hogy mindent egészben lát az ember, érzékeli a magasságokat, mélységeket, és előtte fekszik a világ, mint egy hatalmas terepasztal. Én inkább rengeteg felfedeznivalót, kirándulóutat, megmászni való csúcsokat láttam, amikre olyan szívesen küzdöttem volna fel magam ott és akkor, kézzel-lábbal. X3
Rengeteg képet lőttem fent, majd elindultunk lefelé. Ja, mellesleg odafent már érezhetően ritkásabb volt a levegő, bár ezt nem éreztem akkor, de másnap igen, majd elmesélem miért. Fent -12 fok volt, de egyáltalán nem éreztem hidegnek, ahogy az 1200 méteren leledző -3-4 fokos hőmérsékletet, mert a levegő annyira száraz volt angliához képest, amit a bőröm megszokott, hogy az alacsony páratartalom miatt szinte nem is éreztem a hőmérsékletváltozást magyarország és ausztria között. Odahaza is volt hogy simán kimentem pólóban, nem éreztem nagyon hogy hideg lenne, vagy épp hogy túl meleg lenne. O.o Hozzászoktam, hogy idekint a legkisebb hőmérsékletváltozást is jobban megérzi az ember a magas páratartalom miatt. :)
Na szóval ennek a napnak ez volt a fénypontja. ^^ Ami még említésre méltó, az egy nagyon meghatározó kulináris élmény. :3 Este elmentünk egy étterembe, amit egy (természetesen magyar) séf ajánlott fent a hegy tetején levő étteremben. Őszintén szólva elég magas áraik voltak, és a menü két oldalban kimerült, alig volt választék. Kissé mindhárman szkeptikusok voltunk, nem vagyunk ugyan burzsujok, nem ezért, hanem mert mindannyian dolgoztunk vendéglátásban eleget. XD Valamint azért megfordultunk jó pár étteremben életünk során (inkább kevesebbszer mint egy átlagos magyar család, mint többször, félreéértés ne essék), és furcsa volt, hogy nem legalább öt oldalas a menü, mindenféle marhasággal tele. :D
Aztán végülis mindhárman egy viszonylag (többihez képest) olcsó érdekességet kértünk, valami kövön sült grill cuccot. Lehetett választani két köretet, illetve hústípust, és jött hozzá háromféle szósz. Én pulykahúst választottam, anya is, a férje vaddisznót. :3 Ami ezután történt volt csak igazán meglepő. :D A pincér kihozott egy-egy óriási kerámia tányért, aminek a közepén süllyesztve egy kb 4 centi vastag, négyzet alakú nagy kő volt, 450 fokra felhevítve. A tányér két oldalán volt a két köret, középen ez a lapos kő, rajta pedig egy-egy jó nagy darab nyers hús. XD A lényege ennek az volt, hogy neked, magadnak kellett szeleteket vágni a húsból, és ezen a kövön megsütnöd, majd megenned. :D
Szerintem marhára kreatív és vicces megoldás ez, és még sosem találkoztam sehol hasonlóval. :D Emellett pont elegendő volt, mindannyian jóllaktunk, és még én sem hagytam szinte semmit a kajából, pedig nem vagyok nagy evő. Lehetett variálgatni a szószokat, fűszert szórni a kis "személyi sütőlapodra", és abba forgatgatni a húst, szóval jópofa volt. :) Nem csak laktató, hanem szórakoztató, jó módja ez szerintem a vendégek lekötésének és szórakoztatásának.
Szóval érdekes, hogy ennek ellenére ez volt a szinte legolcsóbb kaja ott. Igaz, a séfnek sok dolga nem volt vele. :D
Aznap este már sok mindent nem csináltunk, és viszonylag korán nyugovóra is tértünk.

9.nap

Ezen a napon olyan hú de sok minden nem történt. Reggel elmentem egyedül kirándulni, sétálni, felderítgetni. Videóztam, vlogot csináltam (ha valaki kíváncsi a vlogjaimra, üzenjen rám. ^^), és élveztem a friss levegőt, a havat, végre valahára. X3 Síelni ezúttal nem mentem el, de szerintem Arzén barátommal jövőre ha tényleg elmegyünk síelni, erre a környékre fogunk utazni tuti. :3 Nem is drága, és síelésre eszement jó.
Délutánba nyúlt a kirándulásom, és eléggé kifulladtam dombnak felfelé. Először nem értettem, mi a baj, hiszen több tíz kilométert tudok akár hegymenetben kutyagolni anélkül hogy lihegnem kéne, max a lábam fájdul meg. Aztán utána jöttem rá, hogy az oxigénhiány miatt kapkodom a levegőt. :D Elég sokat haladtam amúgy is még felfelé ahhoz képest is hogy eredetileg is 1200 méterrel a tengerszint felett roamingoltam, mikor 0 méteren szoktam szaladgálni általában. :D
Aztán lementem a hegyről, otthon csak pihengettünk és ejtőztünk aznap délután, majd szintén időben lefeküdtünk, ugyanis másnap reggel hajnali fél hatkor keltünk a hat órai induláshoz, vissza magyarországra.

10.nap

Iszonyat korai keléssel kezdődött a nap, ami általában engem már önmagában felidegesít (ez tartozik azon 2 vagy három dolog közé ami egyáltalán fel tud idegesíteni az egész világon XD). Ha viszont azért kelünk fel, mert mondjuk utazunk, vagy valami speckó dolog (tehát mondjuk nem meló vagy suli miatt), akkor jobban viselem, és annyira nem vagyok bunkó. XD Akik ismernek, azok meg tudják hogy amikor én vagyok bunkó az kb még mindig a kedves kategóriába tartozik. :D
Ezúttal semmi gond nem volt, elindultunk, és miután felértünk az autópályára, mivel éhes is voltam kissé, és tudtam, hogy csak két szendvicsem van egész útra, rögtön hátradöntöttem az ülést, és nekiálltam aludni, ezzel késleltetve az evést, meg mikor már érzem hogy éhes vagyok, vagy kezdek éhes lenni, lefekszem aludni, ez a védekező mechanizmus, akkor nem kell ennem, és éhesen még el tudok aludni, de közben nem érzem. :D
Aludtam pár órát, szendvicseztem, nézegettem, olvastam, aztán kettő körül már meg is érkeztünk zalaszentivánra, ahol anyum férjének meccse volt. :3 Mivel nem vagyok focirajongó, így az előttük levő csapat tagjaival hazautaztam vonyarcra, ők pont arra mentek haza, otthon még elvoltam, beszélgettem, írogattam, próbáltam Akai-sannal összehozni egy kis játékot, de az otthoni net ellenem volt. Keddre vettem meg a repülőjegyemet, ami aztán kiderült, hogy szerda (kicsit a weboldal naptára behülyült és máshogy jelenítette meg, de ez nem okozott később gondot), úgyhogy mivel aznap vasárnap volt, hétfőre azt terveztem, hogy visszamegyek pestre, és ott maradok a maradék időre, annál, aki "lecsap rám".

11.nap

Késői kelés után összepakolásztam, ettem, majd nem annyira kora délután elindultam pestre Plave-hez. Azt beszéltük meg, hogy ott maradok, Akai-sannal is beszéltem, de úgy döntöttem, most inkább Plavehez megyek, mert amikor magyarországra jöttem, több időt töltöttem velük, vele pedig keveset, és még volt megbeszélnivalónk bőven. Oda is értem hét körül, ő még tudtam hogy suliban lesz úgy nyolcig, szóval felcaplattam a tizedikre a százhuszonháromegészötszáznyolcvannégy kilós táskámmal (mert a liftet csak a pudingok használják), és lecsöveztem az ajtónk előtt a lépcsőn. Ott fogtam a wifinket, úgyhogy király volt (azon tizedik emeleti lakásról beszélünk, ahol előtte jó pár évig laktam Plave-el, és onnan költöztem ki angóliába. :3), youtubeozgattam meg chateltem amíg megjött. Mikor megjött, kajáltunk kicsit, dumálgattunk jó sok mindenről, de a legtöbbet az animékről. XD Aki nem értené, mit lehet ennyit dumálni róluk, annak említem meg, hogy arról beszéltünk, ő és én miket láttunk a közelmúltban, melyiket ajánljuk a másiknak, melyiket nem, mik voltak a legemlékezetesebbek, azok közül amiket történetesen mindketten láttunk, kinek mi volt a kedvence, vagy kedvenc momentumai, eldumáltunk a jelenleg futó és tervben levő animékről, hogy mit lesz érdemes majd nézni, stb. stb. stb. Aztán ezen kívül még persze nagyon sok mindenről dumáltunk, pl az ő jövőbeli terveiről is, és úgy néz ki, hogy így vagy úgy, de ő is idekint fog kikötni velünk, aminek roppant módon örülök, mert egyrészt örülnék ha vele is gyakrabban tudnék találkozni, másrészt meg csak neki lesz jobb, rengeteg lehetősége lenne itt, és csodálatos jövője, ennek pedig sokkal-sokkal jobban örülök mint a saját örömömnek. :) Aminek nem örülök, hogy talán ő előbb lesz kint mint Akai-san, ezt csak azért mondom, mert sajnálom hogy őrá "kell a legtöbbet várnom", hisz nem is biztos, hogy kikerül, de akkor már inkább úgy fogalmaznék, hogy szomorúvá tesz, hogy jelenlegi körülmények alapján sok időbe fog még telni, amíg újra egy helyen kötünk ki. Az, hogy így lesz, az természetesen nem kérdés, így lesz és kész, csak kár, hogy ilyen bizonytalan a kérdés, hogy mikor.
Aztán kb nagyon nagyon későn lefeküdtünk aludni, megbeszéltük hogy Plave csak a délutáni óráira megy be, délelőtt meg alszunk.

12.nap

Ez a nap konkrétan takarítással telt. :D Na meg főzéssel. Felkeltem, és mondtam Plavenek, hogy csinálok valami kaját amíg hazaér, illetve cselekszem valamit a fürdő érdekében, ugyanis százmillió éves vízkő-sztalagmitok és sztalagtitok ágaskodtak a vécében és a csaptelepen. XD Elugrottam a közeli tescoba tisztítószerért, és tökfőzelék-alkatrészekért, visszaértem, és nekiugrottam először a fürdőnek. Utána láttam, hogy a konyha sem olyan állapotban van, amiben én hajlandó vagyok bármit csinálni, így annak is nekiveselkedtem. Kb 2-3 órányi intenzív váltogatás után megpihentem, ettem, gépeztem egy kicsit, aztán folytattam. Küzdöttem már meg durvább kosszal meg állapotokkal is, de azért ez is elég komoly volt. :D Végre aztán végeztem a konyhával, az már csillogott, a fürdőbe viszont jó párszor kimentem még fújkálni, a vízkövet intenzív sikálás és foszforos vízkőoldózás során leszedtem tökéletesen mindenhonnan, a végső simításokat pedig Plavere bíztam, illetve azt is, hogy ez többé ne forduljon elő. :D
Így nem tudtam kész lenni a kajával mire ő hazaért, mert Akai-sannal nekiálltunk játszani. Mikor megjött, kicsit később kiléptem, és együtt gyorsan összedobtuk a tökfőzeléket. Azért az látszik hogy a konyhában sokat gyakorolt és sok gyakorlatot szerzett, és otthonosan mozog a konyhában. Remélem a tisztaságot is megtartja amit ott hagytam, miután szétryuuji-ztem az egész lakást. :D
Jól bekajáltunk és folytattuk a dumálgatást, animézést, videózást, stb, aztán viszonylag emberi időben lefeküdtünk.

13.nap

Azaz a visszautazásom napja. Lassan a végéhez közelítünk a beszámolónak. :3 Azután hogy felkeltünk, jól bekajáltunk, és Plave kijött velem a reptérre. Itt totál akadálymentesen átjutottam mindenhol, ami nem olyan nagy dolog, de örültem, hogy semmi komplikáció nem volt a gépre jutással. A repülőgép tele volt babákkal, és fiatal gyerekekkel, szóval már jó korán betettem a hallójáratit és kiszigeteltem a külvilágot. Olvasgattam, animéztem, aztán idő előtt meg is érkeztem lutonba, ahol aztán egy korábbi busszal be is tudtam jutni londonba. Az igazat megvallva ekkor már nagyon vártam, hogy hazaérjek. :) Nagyon hiányzott a kis szobám, a többiek társasága, a kis lakásunk. Mivel egymás szobáiban is sokat tartózkodunk, nem szigeteljük el magunkat egymástól, így az egész lakás nagyon otthonos, és mivel csak mi vagyunk itt, gyerekkori jó barátok, rendkívül átjön az otthon melege. ^^ Mindannyian osztjuk a felfogást, a véleményt, hogy egy család vagyunk, és barátok, társak, támogatjuk egymást mindenben, motiváljuk egymást és versengünk, és egyre jobbá tesszük egymást. Ezt tesszük a többi barátaimmal is, akik még nincsenek idekint.
De ide, erre a helyre más, mikor hazaérek. :) Erről már azt hiszem írtam, de itt érzem magam sok-sok év után otthon először. Talán az életem első 10 évében éreztem magam otthon a szobámban, az első lakásunkban, aztán miután a szüleim elváltak, már mindenki csak költözött ide-oda, és soha nem volt egy hely, amit otthonomnak neveztem volna. Még mikor Akai-sannal laktam, az is jó volt, valamint Plave-el a másik helyen, csak az rontott az összhangon hogy egy drága albérletben laktunk mindkét esetben, ahol stresszelhettem, hogy fizetek majd bármit, és nem volt az a "ez a mi helyünk" érzés, inkább csak "béreljük, de nem ez az otthonunk". Itt sem más a helyzet hiszen itt is csak bérlünk, de senki nem zavar minket, nem mászkál ide, még csak egy levelet se kell váltanunk senkivel, vagy hívogatni. Csak kifizetjük amit kell minden hónapban az adott napon, és kész, de nem is kell aggódnunk miatta. Igen, leginkább itt még az is hozzáad az otthon-érzéshez, hogy biztonságban érezzük magunkat anyagilag is és nem cseszeget minket senki semmivel. :)
Hiányoztak a srácok, Arzén pedig nagyon unatkozott amíg nem voltam itthon :D
Mikor beléptem a szobámba, minden tele volt ragasztgatva post-it note-okkal XD most csak leírom miken volt cetli és mi mit jelentett :D

Az ágyam fiókja - Kihúzható betoló
a legnagyobb illatgyertyámra ragasztva - MALTER TARTÓ Benne: De ez egy GYERTYA! O.o Nem a funkciójának megfelelően használják.
a padlóra ragasztva egy cetli a szoba közepén - Famintázatú cipőkoptató
az alsógatyámon a szennyeskosárban - Here és szerszámtartó flaskaszatyor
a mamuszomon - Zoknivédő szövetdarab Az egyikben egy cetli: Emmeg a belseje. -a másikban: Ez is a belseje.
dezodoromon egy cetli - Diótörő!
az egyik hatsune miku falivásznon - SUNÁZNÁNK! Másikon mellette: - Ezt is!
párnámon cetli - HÖRGHURUT SZOLGÁLTATÓ
a fiókos szekrényemen - HÁROM ERSZÉNYES FA KENGURU! (Nem élő, már kitömött)
cukor a szekrényen - NAFTALINGOLYÓK
a villanykapcsolón - Teslagömb aktiváló
a husky plüssre ráragasztva - Rosszarcu gringók (Vigyázat, megeszik a zoknid)
az ablakon - Poros üvegszármazék (Kukkolásra alkalmas)
kurumi tokisaki falivásznon (szexi csaj) - FASZÁLLÍTÓ!!! (<-aláhúzva, melléírva : (nem rosszra gondolni))
egyik fiókomon - HUZIGA
alatta a másikon - Ez is AZ
szekrényajtómon - NYITOGATÓ
a fésűmön - HAJSZABÁLYOZÓ drótkefe
az asztalra ragasztva - MALÁTALÉ. (csak már felszáradt)
az elosztómon - ÁRAMADAGOLÓ (10 centtel működik)
a monitoromon - MANÓK TÁROLÁSÁRA VALÓ FÉNYLŐ DOBOZ!
a hangfalamon - Levegő részecske rezgés manipuláló horgolt TERÍTŐ
az asztali lámpámon - KONSTRUÁLT FÉNYÁRADAT SZOLGÁLTATÓ
a cicis zselés egérpadomra ragasztva - (CSECS)EMŐK SZÁJJÁTÉKA (mammográfiai alany(ok))
az egeremen - PÖSZMÉTE!!!
a billentyűzetemen - Gépelési funkciókért felelős azbesztmaradék
plusz még amit indulás előtt ittam teát a bögrémben , egy picikét bennehagytam, azt ezek az állatok a bence meg a gábor otthagyták direkt, ráirányítva a lámpát, mostanra ilyen penészes mohás páfrányos zuzmós mocsár-mélytengeri mutáns képződményé fejlődött, ráraktak egy cetlit arra is - Penészes sajtos francia tea

XD Szóval végülis nem unatkozott, á :D Szerintem csak azért állt le mert elfogyott a post-it note XD Ezen kívül egy csodás ajándékot kaptam tőle, egy nagyon profi rajz tabletet, amit gépre kötve használhatok rajzolásra. *w* Aki hallott már ilyesmiről vagy látott ilyet, az el tudja képzelni, én már nagyon régóta vágytam egy ilyenre, de igazából odahaza sem jutott eszembe hogy vegyek, így idekint is elfelejtettem mert nem volt eszembe, szóval ezt nagyon eltalálta és nagyon hálás vagyok érte. X3 Nagyon király, már ki is próbáltam... Lehet, hogy ezzel még a jövőben többre is megyek, mint csak a saját szórakoztatásomra rajzolgatok. :) Annak is örülnék. ^^

A kirándulásom nagyjábóllagos kilométerszámlálója:
London-Luton 58 km
Luton-Budapest 1448 km
Reptér-Hunor 26 km
Budapest-Pécs 208 km
Pécs-Vonyarc 160 km
Vonyarc-Obermoos 743 km
Obermoos-Vonyarc 743 km
Vonyarc-Budapest 197 km
Erzsébet-reptér 26 km
Budapest-Luton 1448 km
Luton-London 58 km
Egyéb- ~20-30 km, plusz a tengerszint feletti magasság 0-2962 és vissza, tehát összesen majdhogynem 5200 kilométer, a felszíni távolságokat nézve. :)

Na, szóval ilyesmi volt az én kis európa-turném, ahol ugyan sok országot nem látogattam meg, mégis nagyon sokat utaztam, és rengeteg jó emléket gyűjtöttem és feltankoltam boldogságból legalább egy fél évre. ^^ Most jöhet megint a meló. X3 Hogy milyen? Az még kiderül. ;3