Pánik?

Pánikroham. Sokszor gondolkoztam rajta, hogy mi az, meg hallottam innen-onnan, utána is olvastam hogy mi ez, és először azt hittem, ez a stresszes/depressziós/egyéb "mentális betegségben" szenvedő embereknél fordul elő. Azért olvastam utána mert olyan embereknél is láttam hogy "hú pánikrohamom volt", akik látszólag nem ilyenek, hanem hétköznapi emberek, problémákkal. Nem mondom hogy hétköznapi problémákkal, mert ez mindenkinek mást jelent. (Pl. Pewdiepie, HeRbY, az egyik ismerősöm is mondta hogy volt neki, meg melóban is valaki, és egyikőjük sem "beteg") 

Szóval ez egy kicsit fura dolog, szerintem a tüneteket és a valós kiváltó okokat elolvasva én azt mondom, elég sok ember azt hiszi hogy volt pánikrohama/pánikrohama van, de közben nincs, csak egyszerűen túlreagál egy helyzetet, felizgatja magát, nem képes lenyugodni és ettől csak még jobban bepánikol, de ez önmagában nem pánikroham, csak simán egy stresszhelyzet amiből nem tud szabadulni az illető mert nem tudja kezelni. 
Ezt nem "becsmérlésként" vagy hogy mondom, ez bárkivel előfordulhat aki olyan helyzetbe kerül amilyenben még nem volt, és nem tudja kezelni, és nem tud elszabadulni belőle.

Ezek után magamra reflektáltam, de abbamaradt a dolog.
Aztán két napja elkezdtem olvasni egy mangát, "Koe no katachi", ("A silent voice") címmel. A történet főszereplője egy srác, és egy lány, aki süket. 
Nagyon érdekes dráma manga, akit érdekel, itt elolvashatja:
http://mangafox.me/manga/koe_no_katachi/v00/c000/1.html
Aki meg annyira nem mangás, vagy esetleg ismeri, annak a hír az, hogy ősszel jön OVA (film) belőle. *w* Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=_6_UAe9gFzI

Zseniális történet minden tekintetben, mindenképpen ajánlom a mangát amúgy. :) 

Szóval ahogyan olvastam, nagyon sokszor együtt tudtam érezni a főhőssel, mert neki is kicsit hasonlatos volt a múltja az enyémhez. Nem nagyon, de egy-két dologban igen, például abban igen, hogy mindenhol csak kiközösítették, abban viszont nem, hogy nekem pl. volt 1-2 nagyon jó barátom akik mindig velem voltak.
A lényeg, hogy gondolkodásban pl nagyon hasonló vagyok a főszereplőhöz, ő is mindent folyton túlagyalt, meg minden apróságon annyit gondolkozott, hogy annyit felesleges. XD Tudom, hogy én is ilyen vagyok, de hiába is próbáltam/próbálnék változtatni rajta, ilyen vagyok, és kész. Vannak dolgok amik nem változnak, azért annyira nem rossz a helyzet.
Szóval ami feltűnt, hogy az ő reakciói nagyon láthatóak voltak mások számára is. Ha meglepődött, ha félt, ha rosszul érezte magát, ha boldog volt, mindig kiült az arcára, és ezt mások is láthatták, észrevehetőek voltak a reakciói, és ezt egy kicsit irigylem és kicsit fura volt egyben. 
Azért irigylem egy kicsit, mert én a szöges ellentéte vagyok általában, és szinte soha nem ülnek ki az érzelmeim az arcomra. Legfőképpen az erős érzelmek nem, vagy ha meglepő/sokkoló helyzetben vagyok, akkor van leginkább kifejezéstelen arcom. Ez egyfajta védekező mechanizmus ami kiépült bennem még  jó régről... 
Persze amikor a barátaimmal vagyok mindig elengedem magam, ők látták már a könnyeim, és azt is, milyen az, mikor tényleg őszintén, szívből nevetek vagy mosolygok. Ők tudják, hogy nem olyan, mint amit sokan látnak. :)
Amint pedig említettem, fura volt abban a tekintetben, hogy nem értettem, hogy ha gondolkodásban és "útban", azaz a tapasztalataiban, az útban amit bejárt, ennyire hasonlít rám, akkor hogy tudja ilyen közvetlenül közvetíteni az érzelmeit? Vagyis inkább hogy nem tudja elrejteni, mert nem az volt a probléma hogy el akarta volna titkolni, csak néhány szituációban "előnyösebb lett volna" számára, ha visszafogja magát, és amíg helyrerakja magában a dolgot és feldolgozza, neutrális marad. 
De hát mindenki más, ahogy nem lehet két egyforma ember, úgy két egyforma karakter sem egy mangában, animében, stb... Érdekes volt. :) 
A srác is elgondolkozott rajta hogy feladja, és véget vessen mindennek, ahogy én is. Ezen nincs mit csodálkozni, annak is eszébe jut az öngyilkosság gondolata, akinek egyébként semmi baja nincs az élettel, ha más nem akkor csak érdekesség szintjén belegondolva, hogy milyen lehet, meg ilyesmi.
Voltam már én is nagyon-nagyon lent, és volt olyan idő amikor az tűnt volna a legkönnyebb útnak. Természetesen soha nem tettem volna meg, de aztán belegondoltam hogy mi az hogy "természetesen"? Egyes embereknek komoly gond ez, és egyesek komolyan veszik a dolgot és majdnem megteszik, vagy meg is teszik (90%-uk pedig túléli és onnan kell újrakezdenie). Mitől olyan természetes nekem ez, és miért nem tettem mégsem azt, akkor amikor az eszembe ötlött?
Utálok veszíteni, ezért. Soha nem veszítek. 
Az én felfogásom ez. Soha. Nem. Veszítek. 
Igen, talán néha visszavonulok. Néha elfutok, elbújok, visszahúzódok, de közben is fejlődök, és ha elfutok, hát majd visszatérek még erősebben. Nekem nem az a győzelem ha egyből elérem amit akarok. Sunyi kis köcsög vagyok. XD Ha valami nem sikerül, akár látszólag fel is adom, akkor sem adom fel igazán, csak várok a megfelelő alkalomra amikor legközelebb megpróbálhatom... Az nyer csak, aki a legvégén áll talpon. Ha még valaki elém is kerül az életben, látom hogy sikeresebb, többre viszi, boldogabb mint én, nem vagyok irigy rá. Lehet, hogy nekem talán másik úton, több időbe telik eljutni hasonló szintre, de kevésbé kockázatosabb úton magasabbra fogok jutni. 
A másik meg, ami ebből következik, hogy soha nem tudom feladni. Ha valami értelmetlenné válik az életemben, azt hagyom, de ami hasznos lehet számomra, és jó dolog származik abból tutira, ha végigcsinálom, akkor nem adom fel. Vannak dolgok, amiket hagyok, hogy menjenek, de ami csak rajtam múlik és én határoztam el egyedül (értsd, nem két emberes a dolog), akkor véghez fogom vinni.
A harmadik, hogy vannak akik számítanak rám. A legtöbb ember aki az öngyilkosságon elgondolkozik, valószínűleg úgy gondolja, senkinek nem fontosak, se a családjuknak, se a barátaiknak, és senkinek nem fog hiányozni. Szerintem azok közül, akik ezt gondolják, 99%-uknak nincs igaza. 
Szerintem nagyon nagyon ritka lehet az olyan ember, akinek se barátai, se családja nincsen, egyáltalán, totálisan egyedül van a világban, és senkinek sem hiányozna egyáltalán. 
Számomra aki ennek ellenére azon gondolkozik hogy véget vessen az életének, az önző. Igen, önző, mert más embereknek szüksége van rá, és ő mégis cserbenhagy mindenkit, és "elveszi magát másoktól". Ha van önzőség, akkor ez az. Igen, mindenkinek a saját élete és azt csinál vele amit akar, de egyrészt azt az életet nem magának köszönheti, és nem önmagától kapta hanem valaki mástól, valakiktől, másrészt pedig ha már egyszer vannak olyan személyek akiknek lehet hogy szükségük van ránk, miért fosztjuk meg őket ettől?
Aki öngyilkosságon gondolkozik, annak nincs szüksége önmagára. Aki meg akar halni, utálja önmagát, és ezért akar véget vetni mindennek. Ismerem, tudom milyen érzés. De vannak akik számítanak ránk, akiknek nekünk is segíteni kell, akik nem ugyanazok nélkülünk. És akit szeretünk és a kezét nyújtja felénk, hogy segítsünk neki, azt nem lökjük el, ez a minimum.

Szóval még ha eszembe is jutott ez a dolog, akkor sem tudtam volna megtenni, mert ez nem csak rólam szól. Az életed nem csak rólad szól. Sőt, az én életemben ez különösen igaz, mert én úgy fogom fel és úgy gondolom, hogy az én életem még annál inkább nem saját magamról szól, sokkal inkább másokról. :) Illetve olyan értelemben másokról, hogy sokkal inkább szeretek másoknak jót tenni, mások életét könnyebbé tenni, másoknak örömet okozni, mint magamnak. ^^ Erre sokan azt mondják, hogy hülyeség, meg aki végképp ki akarja fordítani valószínűleg azt gondolja hogy csak azért csinálom hogy ajnározzanak. 
Nem erről van szó. Foglalkozhatnék csak a saját dolgommal és "tehetnék csak magamnak jót", értve ezt úgy hogy magamnak vennék folyton dolgokat vagy csak a saját problémáimmal törődnék és másokét leszarnám. Nem ilyen vagyok. Többek között azért, mert én ezt úgy élem meg, hogy nincs okom saját magamat elismerni, és kurvára nem érdemlem meg azt, hogy magammal törődjek és az én életemet tegyem jobbá.
"Aki öngyilkosságon gondolkozik, annak nincs szüksége önmagára. Aki meg akar halni, utálja önmagát."

(U.I.: Nem, még mindig nem akarnám megölni magam nyugi. Szeretek élni. Másokért. :3 )