... akkor is, ha szomorú vagyok. :)

Már sok ideje vissza akarok térni ahhoz az énemhez, aki régen voltam. Amikor még nem reagáltam túl a dolgokat annyira mint most, nem vettem komolyan annyira a dolgokat, az életet, (még ennyire sem XD), nem foglalkoztam mások véleményével (de a barátaimé mindig számított, most is), és azt csináltam, hordtam, mondtam, amit akartam (bár ez most is így van :3).

Beszéltem tegnap egy ismerősömmel a gondomról, a dologról ami miatt szomorú vagyok, ami miatt rosszul érzem magam, és ez a dolog nem más mint valakinek az elvesztése aki fontos volt nekem de úgy döntött, hogy én már nem vagyok neki. Előfordul az ilyen, ez az élet. Megértem. Főleg, hogy rólam van szó.
Direkt nem meséltem senkinek, és csak neki, ő egy külföldi barátom akit nemrégiben ismertem meg. Azt mondta, próbáljak meg nem foglalkozni semmivel, ami ezzel kapcsolatos, hanem tereljem el a figyelmem, és akkor jobban fogom érezni magam.
Tudtam, hogy igaza van, de nem tudtam megtenni, mert úgy éreztem, hogy ez nem helyes, hogy ezzel magamnak hazudom. Azt hazudom magamnak, hogy engem sem érdekel, hogy én is úgy gondolom, felesleges az egész, és ez hazugság. Nekem nem az. :/
Éppen ezért nagyon nehezen tettem meg, de megtettem. Még utoljára megpróbáltam megerősítést kapni, és bár inkább a megerősítés hiányát kaptam csak, ez is egy válasz. Hiszen ha nem válaszolunk egy kérdésre, kérésre, az is egy válasz, egy reakció... Szóval... Ja. Vettem az adást... (aztán persze lehet hogy megint rosszul, mint mindig)

Megígértem neki, hogy tumblr-en odafigyelek, hogy nem osztok meg emózós depizős képeket többé. A blogom címe is Mr.Brightside, igaz akkor kezdtem, amikor még az eredetinél is igencsak pozitívabb felfogású voltam, de épp itt az ideje, hogy ezt folytassam, hogy újra az legyek aki régen.
Mosolygok a melóhelyen, itthon... Utazás, metrózás, meg utcán sétálgatás közben még nem annyira megy, mert mikor idegenekkel vagyok körülvéve, egyedül érzem magam nagyon, és csak a gondolatok vesznek körül és ha elkezdek gondolkodni, nincs megállás... és még nem is tudok kit felhívni, megkeresni, hogy ilyenkor elbeszélgessek vele, segítséget kérjek, pedig tenném.Szóval mosolygok. Akkor is, ha belül fáj. Aranyos, boldog képeket osztok meg Tumblr-en, ahogy szoktam, egyre több a kutyás, kajás, animés kép, és mindenki boldog.
Ha látják, hogy mosolyogsz, nem kérdezik meg, mi a baj. Ilyen egyszerű.

Nagyon nem jó így egyedül. Semmi szeretet nélkül, semmi támasz, segítség, vigasztaló szó vagy bátorítás nélkül. Irigylem azokat, akiket összehoz olyannal a sors, aki elfogadja, megérti, elfogadja a hibáit és még így is szereti. Számomra ez már lassan az elképzelhetetlen kategóriába tartozik. Különben sem kelteném fel az érdeklődését senkinek.
Ezért inkább most csak végzem a dolgom, próbálok nem gondolni semmi ilyenre, eltekinteni a tények felett, és erősnek lenni.

Utálom az egyedüllétet. :/ Még akkor is, ha  most csak ez van, és ez van ezt kell szeretni alapon próbálom elfogadni, és megszokni, mert nem nagyon hiszem, hogy változni fog a dolog.

Kíváncsi vagyok, erre emlékszik-e még valaki.

Furcsa, milyen gyorsan tud változni az emberek véleménye egyes dolgokról. De leginkább az furcsa, hogy hogyan marad az enyém ugyanaz. De ez unalmas, sőt egyeseknek idegesítő. Hogy hogyan lehetnek álmaim, vágyaim, olyan dolgok amikben hiszek és nem adok fel, nemhogy évek óta, és hogy hogy vagyok képes ugyanúgy szólni valakihez akit szeretek akár hónapok vagy évek után is, mintha csak tegnap láttam volna. Az állandóság, a biztos pont... Már nem kell senkinek, inkább furcsaság, mint erény. De nem érdekel, én akkor is ilyen vagyok, ilyen voltam, és ilyen is leszek. Aki pedig elfogadott régen, az most is elfogad... Jobban mondva... Vannak olyanok akik elfogadnak, még most is, és így is kedvelnek.
Őket hívom a barátaimnak.

Mielőtt még arra a döntésre, következtetésre jutottam volna, hogy tényleg nem kellek senkinek, azért még egy-két utolsó elkeseredett kísérletet tettem ennek ellenkezőjének bebizonyítására.

Hát nem jött be.

De végülis mindegy, nem is számítottam másra.
Nem hittem volna, hogy eljön az a nap, amikor ismét abba a lelkiállapotba kerülök majd vissza, amiben már olyan régen voltam, hogy azt hittem, már teljesen el is feledkeztem róla. Ez pedig a teljes egyedüllét állapota, amikor nem is törekszem arra, hogy ez megváltozzon, egyszerűen csak... vagyok és nem érdekel.
Felkelek fél hétkor, elmegyek a melóba, négykor végzek, ötkor hazaérek. Kicsit talán alszok, vagy épp főzök, bevásárlok, vagy ami a kötelességem. Utána kicsit böngészek, játszok, animézek, edzem, majd lefekszem.
Következő nap, ismétlés.

Nagyon örülök most, hogy ennyit dolgozhatok, mert így legalább nincs időm semmire. Nincs időm arra, hogy leüljek a kanapéra gondolkozni, hogy vajon mit kéne tennem, miért történtek velem azok amik történtek, mi lesz a jövőmmel. Csak felkelek reggel, este meg lefekszem. Megteszem ami a kötelességem, mert ezt kell tennem.
Régen azt mondtam volna erre, hogy nem élet, de elég jól megvagyok mégis vele most. Hiszen ha belegondolok, régen is ezt csináltam, és akkor is elvoltam.
Nem volt időm könnyekre, felesleges gondolatokra, emózásra, depizésre.

Tetszik most is ez az állapot, mert egészséges. Pár hete még nem tudtam aludni, enni, ha rossz kedvem volt és ránéztem a vacsimra, csak félretoltam, napokig alig ettem egy-két szelet kenyérnél többet, vagy pár falat csokinál, meg ilyenek. Ma már ilyet nem teszek, mert muszáj ennem. Muszáj különben nem lesz erőm felkelni reggel, muszáj eltennem kaját másnapra hogy jól menjen a meló, muszáj ennem este is jó sokat, hogy jól menjen az edzés. Az is elég jól megy, jobban mint valaha, és végre látszik is az eredménye.
Muszáj időben lefeküdnöm, hogy fel tudjak kelni és végigdolgozzam a 8 órát. Nem kell aggódnom nagyon, hogy antiszociális leszek mert nem egész nap itthon ülök, muszáj kimennem, emberekkel találkoznom, utaznom, telefonálnom egész nap, és ezt örömmel végeznem (mármint nem muszájból végzem örömmel, tényleg jó a meló), és kell a pénz is úgyhogy még inkább muszáj.

Muszáj ugyan, de nem bánom hogy az, mert így legalább csinálok valamit. Fejlődök kicsit, egészségesebben élek, és nem gondolkozom túl sokat. Nem teszek kárt magamban, nem hajszolom magam a végkimerülésbe, nem készítem ki magam.

Ezek mind, mind pozitív dolgok végülis. :) Így is úgyis elvesztettem már a hitemet abban, amiben eddig talán reménykedtem. Mikor a mozgólépcsőn, a buszon, vagy bárhol boldog párokat látok, már nem vagyok szomorú vagy irigy rájuk. Az jut eszembe, hogy úgyis nekik is "közbejön" majd valami. Összevesznek, megunják egymást, vagy megcsalják egymást, vagy elválnak az útjaik valamilyen oknál fogva. A lényeg ugyanaz, bántani fogják egymást és összezuhannak egymás miatt, akik azt hitték addig, a másik fél a boldogságuk forrása.
Eddig hittem benne, hogy ez lehet másképp is.
Hiszen láttam már rá példákat, ma is látok, felsorolni is tudnék. De nekik hogyan sikerült? Ekkora mázli is létezik a világon? Nem tudom elhinni...
Régen hittem az örökké-ben, több csalódás után is. Abban, hogy a te meg én helyett lehet "mi" is. De ahogy körbenézek, csak azt látom, hogy mindenki elszeparálja csak magát másoktól. Senki nem adja magát oda másnak, nem bízza rá magát a másikra. Görcsösen ragaszkodnak az "ÉN"-hez, a saját maguk alkotta világukhoz, nem mernek áldozatokat hozni azért akit szeretnek, fontosabb nekik a saját érdekük, minthogy áldozatot hozzanak egy közös dologért, ez a baj. Megértem végülis, de akkor ne is panaszkodjon senki aki ilyen, hogy végül egyedül marad.
Én inkább már nem is próbálkozom. Ha ez az általános felfogás, hozzáállás, akkor végképp nem érdemes hinnem abban, amiben eddig. Ha úgyis elhagy bárki akihez közel kerülök, akkor mi az értelme? Jó persze, ideig-óráig, talán évekig együtt maradunk, huhú tök jó. És? Mi az értelme akkor ha utána összedől az egész? Ha utána újra elveszítek valakit aki az életem részévé válik? Nem úgy az életem részévé ahogyan az az életünk részévé válik hogy lezuhanyzunk minden nap ekkor meg ekkor, nem. Úgy értem hogy az életem részévé, hogy a közös dolgok úgy kiveszik az életedből a részüket, hogy anélkül NEM VAGY EGÉSZ. Csak egy fél vagy, ketten alkottok egy egészet, egy működő, járó lényt, egy életet.
Nem akarom ezt újra felépíteni, elhinni, érezni, boldognak és gondfeledtnek lenni csak azért, hogy aztán romba dőljön az egész újra, és elvesszen az egész életem. Hogy megint félbeszakadjak.
Ha kiépítenék még egy ilyen életet, és még jobb lenne mint az előző, és még tovább tartana, csak még jobban fájna ha újra kitépnének belőlem egy darabot, nem biztos hogy kibírnám, ez is maga a pokol volt.

Persze ha jobban figyelnék arra, hogy megőrizzem a függetlenségemet, magamat, az egómat, a büszkeségemet, akkor nem fájna annyira, ha koppanok. De ennek mi az értelme, kérdem én? Semmi az ég világon. Az csak egy fél kapcsolat, egy semmi, egy "én" és egy "te", semmi több mint egy átlagos ismeretség.
Nekem a közös élet a közös világot, a közös lelket, a közös gondolatokat és kis világokat jelent, amibe senkibe nem lát bele, még én sem, te sem... Csak "mi", csak az, akivé ketten válunk.
De szerintem manapság ezt nem érti senki. Hülyeségnek tartja mindenki, vagy még aki nem is röhög rajta, az is csak álomnak tartja, mesének.

Pont ezért maradok egyedül. Biztonságban.

Soha, semmit nem szoktam utálni.
De most utálok.

Utálom az érzést, ami bennem van most. Maró düh, tehetetlenség, csalódottság, keserűség.
Tanácstalanság.
Szenvedés.
Fájdalom.
Düh.

Nem voltam dühös, nem éreztem dühöt egészen eddig. Még akkor sem, amikor kellett volna, de most... Most nem tudok eltekinteni afölött, ami történt. Utálom az érzést, hogy nem írhatok már, nem kereshetlek, nem lehetek a barátod.
Leesett az állam, mikor azt mondtad, zárjuk le, nem akarsz velem többé beszélni. Lesokkolt. Sokkal régebb óta ismerjük egymást, minthogy elhiggyem, hogy ez számodra csak ennyi volt: Zárjuk le. Nem írok többet.
Eldobtál. Mint egy kitaposott bohóccipőt, egy elfaragott rajzceruzát, mint egy kifogyott tollat.
Soha, egy barátomat sem hagytam el akinek szüksége volt rám. Soha nem lettem volna képes ott hagyni valakit egyedül, ha érzem, tudom, hogy szüksége van rám. Akár csak barátként is.
Te mégis eltűntél. Meg sem kérdezted: És te mit gondolsz erről?
És én nem mondtam el.

Te nem olvasod ezt, és talán nem is fogod soha. Én mégis olvastam a versed. Talán csak egy vers. Talán a másik vers is csak egy vers. Fiktív sorok a lelkedből, melyek formát öltenek? Vagy élet, mag, termékeny gondolatok?
Nem tudom, mert sosem fogod már elmondani nekem.
Talán ha beszélnél velem, sem mondanád el soha.
Már nem bízol bennem.
Nincs szükséged rám.
Elmentél.
Itt hagytál.

Nem is olyan rég volt az, mikor még te bizonygattad nekem, hogy tényleg fontos barátod vagyok, és azt hitted, nem hiszem el, mert mosolyogtam rajta. Azt hitted, sosem fogom elhinni, hogy fontos vagyok neked.
Én elhittem.
Talán inkább te nem vagy tisztában vele, mennyire voltál fontos nekem mint barát. Vagy talán igen, és pont emiatt tetted ezt velem... Nem tudom. Nem tudom, mer nem fogod elmondani nekem.

Talán végleg elváltak az útjaink. Eddig egymás mellett futottak, néha még át-átkiabálhattunk egymásnak, mosolyogva integettem feléd, néha megkérdeztem, milyen az út, nehéz-e, hogy megy a sorod, hogy megy az utazás... De te elfordítottad a fejed, és még távolabbi ösvényre mentél. Már nem is látsz engem, és nem is fogsz, mert új utak várnak rád. Nem fogsz már visszatérni a kereszteződéshez ahol elváltunk, mert már nem fogsz rám emlékezni. Lassan elfelejted a mosolyomat, a hangomat, a vigasztalásaimat. Mindent. Utána pedig már azt fogod gondolni: Á, nem is volt az olyan fontos, nem érdekes.
Már új célok, utak lesznek csak előtted.

És ez hihetetlenül fáj nekem.

Még mindig nem értem. Nem tudom feldolgozni az okokat, a logikát, nem látom, mi vezetett idáig. Mi történt? Miért kell ezt is megérnem? Miért veszítek el egy ilyen fontos barátot? MIÉRT NINCS SOHA VÁLASZTÁSOM?
Nem is változott semmi... épp ugyanúgy nincs beleszólásom abba, hogy nekem mi a fontos és mi nem. Csak elveszi tőlem az élet amit úgy gondolja, nem érdemlek meg, én meg csak állok és nézek, ahogy tovatűnik minden.

Bárcsak legalább elbúcsúznál tőlem. Legalább mondanád azt, hogy elfelejtesz, hogy utálsz, hogy soha többé nem akarsz látni, beszélni velem, és soha többé ne írjak neked, ne keresselek, és ne akarjalak látni.
Szót fogadnék.

Hiába vágynék arra, hogy újra beszélgethessek veled, hogy újra láthassalak boldognak, hogy lássam a mosolyodat vagy csak halljam a hangod, hallgatnék rád.
De csak eltűntél.
Mondanám, hogy akkor eltűnök én is... De én erre nem vagyok képes. Hűségesebb vagyok mint egy kutya, és mindegy, hányszor rúgnak belém, én akkor is visszatérek bárkihez, akinek szüksége van rám.

"Te írsz, és én nem írok neked.
Büszkeség. Valami ilyesmi volt,
Amiért tűzbe dobtalak, s neved
Elfelejtettem."

Már értem, hogy mi a fontos.
Hogy mi a fontosabb...

Csak írnék, írnék, folyamatosan. De tudom, hogy nem érdekel már. Egy cseppet sem. Végülis nem baj, nem kell úgy tenned , mintha érdekelne. Talán csak én szomjazom minden kis információra amit a barátaim elcseppentenek nekem, legyen az bármelyik barátom. Tudok róluk mindent, tájékozódom az érzéseikről, a mindennapi életükről, hogy mi fáj nekik, mitől boldogak. Mert érdekel engem. Mert fontos.
És ami az embernek fontos, arra időt szán.

Írtam, írtam, folyamatosan. De már tudtam, hogy nem érdekel.

Fáj.

Fáj, hogy ezt sosem fogod látni. És az is, hogy én sem fogom látni, hogy te valóban mit szeretnél nekem mondani. Elbeszélünk egymás mellett?
Nem. Csak már messze van egymástól a két út, amit járunk. Én is csak magamban beszélek itt, hiába mondom hangosan, hiába megyek ki a tetőre és üvöltöm a tizediken a neved a zuhogó esőben, hiába néznek hülyének a szemközti ház erkélyéről, hiába írom le ide. Már messze vagyunk egymástól, és nem hallatszik el odáig.
Talán te is mondasz valamit.
Talán neked is van véleményed erről az egészről.
De már nem akarod elmondani nekem.
Nem akarod, hogy halljam.
Ha akarnád...

Akkor még mindig a barátom lennél.

De TE már nem szeretnél.

Én pedig...

Ma random rákerestem, mit lehet találni a horoszkópommal kapcsolatban. Vízöntõ vagyok, és már hallottam ezt meg azt, hogy ránk mi jellemzõ úgy általánosságban. Nem hiszek nagyon az ilyesmikben, de azzal egyet kellett értenem, hogy egy pár tulajdonság tényleg jellemzõ volt rám mindig is azok közül amiket errõl a jegyrõl írnak. : ) Gondoltam írok róla egy kicsit, meg megmutatom, miket írnak és hogy ebbõl mi igaz rám. :D

Enjoy ^^

Ilyenek a vízöntõk

Legjellemzõbb tulajdonságai: a hagyományok és korlátok felrúgása, új utak keresése az élet minden területén. A Vízöntõ-jegyûek akkor születnek, amikor a legzordabb az idõjárás, ám amikor épp a tetõfokára hág a farsang, mókáznak, alakoskodnak mulatoznak az emberek. Hát csoda-e, hogy a Vízöntõ ember is épp ilyen? Komoly, elgondolkodó, a világ jobbításán fáradozó, aki a vidámság álarca mögé rejtõzik, és soha senki nem tudja meg, mire is gondol, mit is érez, mit tervez éppen.
Régi megfigyelés, e jegy szülöttei vannak legkevesebben a föld kerekén. Ami pedig nagy kár, mert különleges embertípus, örök újító, "világmegváltó", jobbra törekvõ. Igaz, rengeteg különc szokással is megáldotta a természet. Gyûlöli a formaságokat, s ha csak teheti, új utakon jár. Így aztán már messzirõl kirí a sorból gondolkodásmódja, viselkedése vagy öltözködése miatt.
Egy régi asztrológiai könyvben olvasható: "A vízöntõ jelleme egyszerre szfinx és csörgõsipkás udvari bolond." A merev, gunyoros, rejtelmes mosolyú arc ugyanis csak maszk, ami mögé valódi érzelmeit rejti, az udvaribolond-öltözékkel pedig nemcsak bosszantani akarja környezetét, hanem jelzi azt is, hogy "a bolond mond igazat", és kendõzetlenül elmondja véleményét, lesújtó kritikáját a maradi, földhözragadt, nehezen mozduló világról.
A Vízöntõ szereti a társaságot, szívesen mókázik, játszik, viccel kifelé, közben lelke mélyén nagyon is komoly dolgok foglalkoztatják., Megrögzött reformer, mindenért rajong, ami új, többnyire az ultramodern irányzat követõje. Ez pedig a munkájára, öltözködésére, ízlésére is rányomja bélyegét.

Na, hát reflektáljunk. :D
Egyes pontjai ennek meghökkentõen igazak. O.o Igazából elég sok minden, szóval inkább csak azt írom le ami rám NEM jellemzõ belõle. XD Például az, hogy a divatot pl egyáltalán nem is követem, meg nem nagyon érdekel, mi van rajtam vagy milyen színösszeállításban flangálok, elég átlagos az öltözetem. Az, hogy kívülrõl nem látszik mit érzek, mire gondolok, abszolút igaz, csak azok látják rajtam, hogy valami folyik bennem (a véren kívül OwO) akik a legjobban ismernek, mások csak azt látják hogy mosolygok meg pozitív vagyok. ^-^ Nehéz megismerni annyira, hogy ezt valaki meg tudja látni... Az is igaz hogy a modern, letisztult formákat szeretem pl bútorokban, meg úgy mindenben. :3
Ami itt nem szerepel, de nagyon jellemzõ rám, hogy a környezetemet szeretem változtatni, átrendezni, utazgatni, mászkálni, új helyeket felfedezni, felderíteni, olyan helyekre menni ahová senki nem megy, és olyan hülyeségeket kipróbálni amit senki nem mer. XD A szobámat minimum 2 havonta átrendezem, mindegy milyen kicsi. :D

Vannak még itt mindenféle jellemzõk, lássuk mire mit ír ez a csoda. :P

Szerelem:

Ha a férfi Vízöntõ-jegyû: Számára a szex egyrészt a nõi test alapos feltérképezését, másrészt (a légzési gyakorlatoktól a zen-praktikákig való) kísérletezést jelent. A Vízöntõ-férfi excentrikus is. Mindenesetre az extázis nagymestere. Sosem esik vissza a szintje alá, és csak remélheted, hogy a szoba falai elég vastagok.

Ami még jobban feltüzeli:
Soha ne felejtsd el: a Vízöntõ-férfit az Uránusz irányítja, ami a változás bolygója. Borzad az egyhangúságtól. Ne akard magadhoz kötni, mert nagy a szabadságigénye. Szüksége van arra, hogy az autójával bíbelõdjön, olvasson vagy a barkácsmûhelyében szereljen - teljes magányában.

Hát ehhez nincs mit hozzáfûznöm. :P Annyit esetleg a végéhez, hogy tény, hogy bírom az egyedüllétet, meg egy héten egyszer-kétszer kell a magány, hogy senki ne vegyen körül csak úgy "nothing-box"-oljak (aki nem tudja mi az, irány a youtube ;D ), de alapvetõen nem szeretek egyedül lenni gyakran, és szeretem az állandóságot, ha valaki magához köt azt meg fõleg (bár ez nem nagyon akar megtörténni XD)

Csábítás (lol?)

Milyen egy Vízöntõ?

Sokoldalú, lendületes, szellemes. Kíváncsi, szeszélyes, hiú. Sértõdõs,
szemérmes. Látszólag hideg, különc, fantasztikus ötletekkel.

Így hódítsd meg: Légy hozzá nagyon kedves és barátságos. Hallgasd nagy-nagy figyelemmel. Légy tapintatos. Fogadd el, sõt, ha tudod, csodáld a hóbortjaiért.

Így tarthatod meg: Ne kényszerítsd arra, hogy másokat kövessen, hogy elfogadja mások tanácsait. Ne korlátozd túlzottan a szabadságát. Ne vidd túlzásba a ragaszkodást. Ne sértõdj meg a kritikáin. Óvakodj attól, hogy bevond a háztartással kapcsolatos problémákba.

Hát, ebbõl annyi nem igaz csak, hogy megsértõdni nem sikerült nagyon még senkire nekem. : ) Mindig azonnal megbocsájtok bárkinek aki bánt, sose tartok haragot senkivel, a szemérmesség sem nagyon jellemzõ rám, inkább az ellentéte. XD
Hóbortjaim vannak bõven, és szeretem ha ezt valaki elfogadja mert én is elfogadom a másét. Fontos az egyenrangúság számomra, nagyon tudom utálni ha valaki többet vár el tõlem pl mint amit õ maga ad... Azt tényleg szeretem, ha valaki meghallgat, de legyen is véleménye, azokat kedvelem akikkel jókat lehet beszélgetni. ^^
Az "így tarthatod meg" része eléggé bullshit rám nézve. XD Ha valaki meg akarna tartani, pont az ott leírtak ellenkezõjét kéne csinálnia. :D Ha nem érzem, hogy valaki ragaszkodik hozzám, magához köt, már érzem, hogy valami nem jó, és nem látom értelmét a dolognak. A háztartással kapcsolatos problémák megoldása pedig nekem alap, sõt , fun tevékenység. :D

Barátság

A Vízöntõ érdeklõdõ, kíváncsi, szereti a társaságot, szívesen mókázik, játszik, közben a lelke mélyén nagyon is komoly dolgok foglalkoztatják. Jól együtt tud mûködni másokkal, s ha baj van, férfiként képes küzdeni. Vonzzák az érdekes, különc emberek.

Akikkel érdemes barátkoznia: A Nyilasok optimizmusa, a Mérlegek kiegyensúlyozottsága jó hatással lehet önre, de nagyon ki tud jönni az Ikrekkel és egy másik Vízöntõvel is.

Akiket jobb, ha elkerül: a Bakok és a Bikák konzervativizmusa kifejezetten idegesíti hosszú távon, a Rákok és a Halak érzelgõssége is gyorsan kihozhatja a sodrából.

Ha a barátnõje Vízöntõ, tudomásul kell vennie, hogy ez a kapcsolat nem arról szól, hogy éjjel-nappal egymás nyakán lógnak. Mivel örökké a világot akarja megváltani, a közvetlen környezetét sokszor elhanyagolja. Rajtad áll, hogy milyen gyakran találkoztok. Õ ugyanis leginkább akkor jön, akkor telefonál, amikor a legjobb formájában van, egyébként igyekszik elbújni még a barátok elõl is. Nem szereti, ha gyengének, bizonytalannak látják.

Hát erre azt kell mondjam, hogy totál igaz. :D
Amit még hozzáfûznék, talán annyi, ha már barátság a kategória neve, hogy a barátság nálam szent, és akit barátomnak nevezek, annak onnantól tûzön vízen át ott vagyok, és nem várok el semmit cserébe, csak hogy õ is hasonlóan gondoljon rám. Aki megbízik bennem azt azzal díjazom, hogy õszinte és megbízható és rendíthetetlen pont vagyok neki az életében.

Hmm, vízöntõ barátnõm még nem volt, de ha lesz és nem lóg a nyakamon éjjel-nappal akkor szomorú leszek. :( XD

Stressz

A levegõ jegyû Vízöntõ számára pontosan a változás a legfontosabb. Hamar tud módosítani, igazodni, képes gyorsan felismerni az új helyzeteket.

Válasz a fizikai igénybevételre:

Energikus, tevékeny. Energiaforrásai azonban roppant hamar kiapadhatnak. Járjon sokat a természetbe, mozogjon, tornázzon. A fizikai terheléssel nem gyengül, hanem erõsödik.

Gyenge pontok:

A lábszár és a boka. A végtagokat (izmait, keringését egyaránt)
rendszeres mozgással, futással lehet legjobban erõsíteni.


Ereje fõként szellemi tevékenységekben nyilvánul meg. Legyen óvatos, vigyázzon a túlterhelésre. Elsõsorban arra ügyeljen, hogy ne aprózza el magát. Aki sokat markol, gyakran keveset fog.

Hát az igaz, hogy egy pillanat alatt tudok módosítani, bármilyen tervem volt/van és alkalmazkodni mindenhez, mindenkihez, ha kell és nem is csinálok gondot belõle. A kitartásom mondjuk nekem a legjobb a barátaim között is, bár sokat dolgoztam rajta futással ez tény, annak köszönhetem ezt az állóképességet amim van.
Az is igaz, hogy a bokám a gyenge pontom. XD Eddig már nem tudom hányszor ment ki, mindkettõ bokámban volt már részleges ínszalagszakadásom, szalag is nyúlt már meg bennük, anno néptáncon számtalanszor kiment, de jeet-kune do közben is, meg parkour közben is sokat sérült, többet mint a többieknek. :D A lábszáram nem annyira mert az ki van idegelve hiszen rengeteget rúgok és a sípcsontom a legerõsebb, elég sok mindent szétrúgok vele, aminek az eredményét a többiek érzik edzésen sokszor. XD
Az, hogy a szellemi tevékenységekben nyilvánul meg az erõm... Hááát... XD ezzel vitatkoznék, nem vagyok egy zseni. :D Ok, rajzolni tudok, meg ami érdekel hamar megtanulom meg a nyelvekbõl jó vagyok, de kb ennyi... Nem szeretek tanulni, hogy õszinte legyek. XD A gyakorlati dolgokat imádom.

Párhoroszkóp: (nani?)

Mire kell vigyáznia?
Igazából szellemi kapcsolatra vágyik, az erotikát nem tartja olyan fontosnak, mint a férfiak, s ez elõbb-utóbb konfliktusok forrása lehet.

Hát végülis igaz valamilyen szinten. Ha egy csinos lányt meglátok nem egybõl megdönteni akarom hanem elsõsorban megismerni, megbarátkozni vele, megbízni benne. Ha kapcsolatban vagyok, nem folyton a szexrõl szól, a testiségrõl, fontos nekem hogy lelkileg minden rendben legyen, összhang legyen. : ) A testiség csak utána jöhet. :D Mert az érzelmek nekem sokkal többet hozzáadnak ehhez a dologhoz és ez nekem így jó. ^^ Minél jobban kötõdik hozzám valaki érzelmileg, annál többet adok neki. ;) :D Ha aki velem van, többet akar, ahhoz meg könnyen alkalmazkodok, ebbõl eddig ritkán volt gond. X3

Utazás (olol ilyen is van? )

A Vízöntõ jegy képviselõire jellemzõ a különcség. Sokszor olyan helyeket keresnek fel, amelyek nem divatosak, vagy nem ismertek. A Vízöntõ olyan közeget keres, ahol a saját elképzelései szerint vakációzhat, a szokatlan, a különleges vonzza. Számára elsõsorban nem is a helyszín, hanem annak lakói érdekesek.

Nehezére esik sokáig egy helyben maradni, szereti a változatosságot. Kíváncsisága kizárja, hogy minden évben ugyanott töltse el szabadságát. Nem törekszik a luxusra, de kifogása sincs ellene. Útitársként nagyon szórakoztató, de néha kissé idegesítõ is, mert túlságosan független és kiszámíthatatlan. Ötletgazdagsága ugyanakkor erõssége is, aki pedig kedveli a meglepetéseket, az jól fogja magát érezni egy Vízöntõvel.

Hát igen, ezt írtam is. :D Imádok ismeretlen utakon menni, nem követni az ösvényeket, random hegyekre felmászni csak úgy, ha gondolok egyet felmászok egy fára... Ha tehetem, megnézem, más úton is lehet-e menni oda ahová tartok, hogy izgi legyen. X3  Simán bemegyek az elhagyatott házakba, barlangokba, szakadékokba, sötét erdõkbe, ahová senki nem megy. :D
Imádok utazni, mindegy hova, az utazás folyamata az amit imádok, a "valahová menés". ^^ Nem is az úticél fontos, a lényeg hogy menjünk. X3 :D Aki velem utazik, kirándul, annak mondjuk tényleg ajánlatos kedvelni a meglepetéseket, hirtelen döntéseket, különben hamar az agyára mehetek. :D (Igaz ? XD Igen, te aki olvasod és voltál már velem kirándulni elégszer hogy tudd ;D XD)

Szex (fufufu, jönnek a finom témák X3)

A Vízöntõ feltérképezi a nõi testet

Kísérletezésre hajlamos, szívesen kipróbálja a legújabb praktikákat. Csak abban bízhatunk, hogy a hálószobánk falai elég vastagok. Nem kedveli, ha valaki túlságosan csodálja. Minél megvetõbben viselkedünk vele, annál inkább tûzbe jön.

A Vízöntõ visszafogott szeretõ:
A szerelem számára nem annyira testi, mint inkább szellemi kielégülést jelent. De ha egyszer belekóstolt a testi örömökbe, boldogan habzsolja.
Ám csak olyan partner mellett érzi boldognak magát, aki nemcsak az ágyban, hanem szellemi téren is társ. Szeretkezés elõtt és után (olykor helyette) is szeret beszélgetni.

Erogén zónája: A bõre, a feje búbjától a sarkáig. Bokájának cirógatására, harapdálására legalább olyan érzékeny, mint más férfiak az érzéki csókra. (Ezen a területen 72 ezer idegvégzõdés fut össze; senki nem érzékeli annyira, mint a Vízöntõk!)

Tény, tény, és nem tény. XD Tényleg nem szeretem ha csodálnak, sõt néha szeretem, ha alábecsülnek mert utána nagyobb a meglepetés. ;) A kellemes meglepetéseknek mindenki örül. :D
Az is igaz, hogy nem tudom olyannal jól érezni magam az ágyban, akivel szellemileg nem vagyok rendben és lelkileg összhangban. Az az alap, másképp semmi értelme számomra... Az keressen mást, ez számomra egy különleges dolog ami LEGALÁBB annyira lelki alapú mint testi. : )
Az is igaz, hogy a bõröm igen érzékeny, bár a bokám nem igazán, abban meg a lábaim rúgófelületein már nem sok idegvégzõdés érzékel bármit is. ^^" Hiába, az edzés megteszi a hatását.
A hátam viszont annál inkább. Elég érdekes, és egy véletlen során fedezte fel még az elsõ barátnõm, de azóta is elcsodálkozom rajta hogy milyen érzékeny, és néha kényelmetlenül is érzem magam, vagy kiszolgáltatottnak, hogy mennyire tehetetlenné lehet tenni vele. >.< :D De a karmolásokat is meg tudnám számolni rajta, azt is imádom, ahogyan azt is ha valaki belemarkol. ^^
Érdekes, hogy a hátam ilyen terület, mikor akkora ütéseket-rúgásokat blokkolok vele gyakran, esek rá, stb. stb... : ) 
De tetszik. Aki meg ezzel készít ki az ágyban az meg fõleg. :P :D


Na, hát ennyi volt a dolog. :D Elég érdekes tapasztalat volt ezeket elolvasni, meg kielemezgetni. Ahogy így elolvasom, azt kell mondjam, több az igaz, mint a nem igaz jellemzõ, olyan 75-25% az jellemzõ-nem jellemzõ aránya. Nem tudom, hogy ez azért van-e mert ezeket úgy csinálják meg, hogy mindenkire valamennyire jellemzõ legyen, és csak emiatt, vagy esetleg valami más turpisság van mögötte, de aki ismer és úgy olvassa ezeket a sorokat és jellemzõket, szerintem bólogatott egy-két helyen, és ha ismer, tudja, hogy ezek közül tényleg elég sok igaz rám. ^^

Ma senki nem jött kirándulni velem, pedig olyan jó idõ van. :( Pedig simán belevezettem volna bárkit egy szakadékba, persze csak utánam. ^^  XD

Na megyek most DooM-ozok még egy kicsit mert láncfûrész-hiányom van, addig olvasgassatok csak. :3

Cshö.

Kicsit gondolkoztam ma.
Tudjátok, az a helyzet, hogy igaz a mondás: Nincs tökéletes párkapcsolat, csak erõs. : )

De mennyire erõs is az az erõs?

Ezt senki nem tudhatja elõre, ezt tudjuk. Azért nagyon nehéz ilyet megalkotni, létrehozni (mert két ember együtt alkotja meg), mert ugye ez is két emberes meló. Ha az egyik fél húz, a másik tol, jó irányba mehet a szekér, de ha mindketten külön irányba húzzák, vagy tolják, sehová nem jut.

Arra jöttem rá, hogy ez olyan szinten kihat minden kapcsolatra, hogy átértékelõdnek az emberi tulajdonságok. Mindegy, te mennyire vagy épp jóképû, kedves, okos, vagy gazdag, lehetsz bármennyire tökéletes és megfelelõ a párodnak, ez egyáltalán nem biztosíték arra, hogy veled marad. Az sem, hogy mennyire szeret. Nagyon bizonytalan dolog ez, nehéz és sokszor fájdalmas játék.
Ha az ember egy kapcsolatban van, logikus (legalábbis szerintem, nekem) hogy az ember igyekszik a legjobbat adni a másiknak, és õ maga pedig fejlõdni, hogy emberként is értékesebb legyen. A másik fél legjobb esetben szeret minket olyannak amilyenek vagyunk, értékeli az erõfeszítéseinket és örül, ha fejlõdünk.
Van azonban egy olyan dolog, ami meghatározó, ez pedig az áldozatok.
Mindenkinek meg kell hozni bizonyos áldozatokat ahhoz, hogy valamit elérjen, ezt ismerjük. Egy kapcsolatban ez olyan módon mutatkozik meg, hogy ha mondjuk elõre akarunk lépni valamiben, valamit megváltoztatni a kapcsolatunkban, akkor áldozatokat kell hoznunk. Lemondanunk valami olyan dologról, amit sajnálunk. Hiszen ha valami olyat adunk fel amit nem sajnálunk, az nem áldozat. Én úgy érzem, olyan embert kell találnunk az életben, akiért nem csak mi hozunk áldozatokat, hanem õ is képes áldozatokat hozni értünk. Lemondani egy tervrõl, vagy egy szokásról, vagy bármirõl, annak érdekében, hogy valami közöset hozzon létre valaki mással. Ez nagyon nehéz, és szerintem azért bukik meg sok kapcsolat ezen, mert az emberek nem tudják értékelni azt, hogy valami olyat feladnak ami kényelmes, jó nekik, csak azért, hogy valami közöset hozzanak létre egy másikkal. Itt derül ki az, hogy két ember mennyire szereti egymást, mert akik IGAZÁN szeretik egymást, azoknak nem fog gondot okozni, hogy egy kis kényelemrõl, vagy pár múlandó élményrõl lemondjanak annak érdekében, hogy valami igazán értékeset kapjanak. Mondjuk ebbe az is belekeveredik, kinek mi a fontosabb... Csak furcsa, hogy sokan mondják valakinek, hogy óó, te vagy a legfontosabb, aztán amikor áldozatot kéne hozni vagy komolyabbat lépni, már nem is annyira fontos a közös cél, mint az illetõ saját érdekei. : /
Fájnak kicsit ezek a szavak amiket leírok, mert lehet, hogy olyat bántok vele, akit alapból nem szándékoznék.

Ezt a videót találtam ma. Elég érdekes és érdemes megnézni... Fõleg azért, mert én is ilyen szituációban voltam két évig, és happy end is lehetett volna a vége. De ehelyett az egész életem a feje tetejére állt...

Ezen mondjuk már kár bánkódni, bármennyire is volt rossz. Mondhatnám, hogy utálom a helyzetet, hogy gyûlölöm a sorsot amiért ez történt, és hogy haragszom és dühös vagyok rá, amiért véget vetett neki és elvesztettem vele mindent... De nem tudom, és nem is akarom, mert ugyanúgy bennem van a sok jó emlék, és minden perc aminek közösen örültünk, és attól még hogy elmúlt, nem tûnt el végleg.

A sors fintora, hogy pont mikor elhiszünk valamit igazán, akkor ér véget. :D De ahogy belegondolok és visszatekintek az életemben, azt látom, hogy ez elég megszokott... Hogy ugyanazt kapom, amit az évek során mindig, pofonokat, amik sosem fogynak el. XD
Szóval ez az amirõl beszélek, mindegy, ki mennyire boldog valakivel, ez két emberes meló. Ha az egyik ember úgy gondolja, hogy ez így mégsem jó neki, mindegy mit csinálsz, mennyire vagy te szõke ló fehér hercegen, hiába vagy kõ gazdag, vagy brad pinty, vége, nem tudsz mit csinálni ellene, mert NEM RAJTAD MÚLIK. Hanem Rajtatok.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem bízhat az ember senkiben, még a saját párjában is, csak azt, hogy bármi megtörténhet, és ez nem mindig jelent jót. És azt is jelenti, hogy attól még, hogy bármi összeomolhat egy perc alatt, érdemes beleélned magad, mert nem tudhatod, hogy csak múló boldogság, vagy tényleg az igazi. : )
És az igazi alatt nem a tökéletest értem, hanem azt, aki elfogad, megért, és még mindig szeret ezek után is. :D Akit remélem, hogy én is megtalálok majd egyszer.

Ja és még valami, nem a társkeresés a nehéz, hanem együtt maradni. ;)

Így esti gondolkodásnak elég is lesz ennyi, holnap meló. :3

Sziasztok! ^^

Úgy tetszik a gyakorlati helyem. ^^ Az is durva volt, ahogy idekerültem, azt is írogattam a blogra, hogy az hogyan alakul, és hát elég bajos volt. :D Vagy 12-3 helyre küldtem e-mailt, abból 2 méltatott egyáltalán válaszra, és abból is csak egy volt az, amelyik nem sz*rt rá magasról, hogy mi van.

ELeinte fogalmam sem volt, konkrétan mit fogok dolgozni, de mint általában, ez zavart a legkevésbé, én speciel nem bánom ha bedobnak a mélyvízbe és hirtelen kell mindent megtanulni. XD Akivel dolgozom egyébként tök normális és szépen bevezetett abba, hogyan kell iratokat iktatni, ezt-azt-amazt beírni ide-oda-amoda, de nagyon sokféle irat van, nagyon sokféle besorolással, és mindegyiknél más az eljárás. x_x Szóval az elsõ naptól kezdve felírogatok egy-két dolgot amit fontos megjegyezni, hogy ne bénázzak el semmit, meg hogy ne kelljen százszor megkérdeznem és ezzel idegesítenem akármit is. XD
Eddig mondjuk csak kétszer írtam félre egy-két aktánál valamit, meg volt, hogy egy pár levelet rossz helyre iktattam be. Gond nem lett belõle, lecseszést nem kaptam, csak elmondta mire figyeljek hogy ez ne forduljon elõ legközelebb, én pedig úgy tettem. :3

Amúgy itt is vannak vicces dolgok, mint például a múlt héten vagy 200 olyan aktát iktattam, amik olyan emberek adós papírjait tartalmazzák, akik már rég meghaltak... XD Errõl jutott eszembe a szomorú tény, hogy az apektõl (flancosabban NAV) még a sírba sem menekülhet el az ember. :D Vagy a "Ha eljön Joe Black" címû film ahol Brad Pitt (jól mondom?) játssza a halál szerepét és miután levág a film vége felé egy olyan adós szöveget, hogy adószakértõnek nézik (aminek amúgy kiadja magát), csak higgadtan megjegyzi: "A halál is csak egy adó."

Meg itt is vannak vicces nevek is természetesen, amiket gyûjtök, de még nem volt olyan wtf amit felírtam volna. :D Arra viszont emlékszem amikor még a Fundamentánál dolgoztam és valami Pilihaci Horatiu Christian-t kellett felhívnom. XD
De azért itt is vannak ügyfelek akiktõl az ember eldobja az agyát. :D Felhívta a "felettesemet" egy emberke, felvette a telefont és az egyén egybõl csak annyit mondott: " Jó napot kívánok, legyen szíves megmondani nekem, hogy hogy áll az adótartozásom!" Semmi név, vagy ilyesmi. :D De a másik még jobb volt, felveszi a telefont, erre a pali: "A zöld pulóveres kollégával szeretnék beszélni! Aki szerdán ott volt!" Okkéé... XD Hol? :D
Szóval tudnak alkotni itt is az emberek. :D

Amúgy lényegében egész nap írok mint a gép, iratokat rendezek, dátum, iktatószám, eljárási mód szerint, megyek néha ide-oda papírokkal, meg ha bármiben segíteni kell abban ha tudok segítek. : )
Tetszik amúgy, még jobban tetszene, ha fizut is kapnék érte. :( De annak megfelelõen hogy nem kapok érte pénzt, nem is nagyon ragaszkodnak hozzá, hogy én minden nap hétköznap 8 órát bent üljek feleslegesen. Ha nincs meló, üresjárat, akkor minden további nélkül hazangednek, sõt a múltkor egyenesen haza akartak küldeni, csak be akartam fejezni amit épp csináltam, úgyhogy még maradtam egy fél órát. :D Meg nem is kell szuperkorán bemenni, szóval ez elég luxus, fõleg így, hogy öt percre lakom a melótól. : )

Tudnám egyébként simán csinálni, megfordultam már sok olyan munkahelyen, amikhez képest ez mennyország... XD
Eddig elég lájtos volt a téma, de elvileg ezen a héten már több lesz a meló, kíváncsi leszek, akkor mi lesz a helyzet, meg hogy fogok teljesíteni. :3

Imádok sötétben, esõben vezetni. Szeretem az érzést, amikor kisétálok a kocsihoz a zuhogó esõben, beülök, becsapom az ajtót és csak hallgatom a csöndben, hogyan kopog az esõ a szélvédõn és a tetõn. Kicsit gondolkodok, elindítom a motort, fényszóró+ablaktörlõ be, aztán gyí.
Száguldok a fõ úton, sehol a közelben egy másik kocsit nem látni. Rádió nem kell, csak hallgatom a motort meg az esõt. Szép, ahogyan csillog az aszfalt, ahogyan az esõ elhomályosítja a szélvédõt. Még jobban szeretem ezt, mint mikor csak simán utazok busszal, vagy vonattal, ilyenkor valahogy ha én vezetek, még jobban lehet gondolkodni. Aztán megállok mikor megérkezek, leállítom a motort, de az agyam tovább pörög. Csend van ahogy a kocsiban, ebben a mozgó kicsi szobában ülök egyedül, de mégsincs csend mert az esõ még mindig zuhog.

Gondolkoztam rajta, hogy letiltsam-e a hozzászólási lehetõséget a blogomon... Nem tetszett nagyon, hogy egyesek beleszólnak, mások hogyan, mit írnak , a SAJÁT blogjára... De aztán úgy gondoltam, nem baj, nem fogom, ugyanis mindenki azt gondol amit akar, és nem akarom elvenni a lehetõséget azoktól akik tényleg olvasnak és néha szeretnének hozzászólni építõ jelleggel is. : )
Aki meg csak kritizálni akar, azt is elolvasom végülis... szabad országban élünk. XD A való életben is meghallgatok mindenkit udvariasan, még akkor is ha nem érdekel mit mond. ^^ Másrészt meg akinek nem tetszik amit írok az logikus hogy úgysem fog olvasni. : ) Legalábbis gondolom, ez lenne a logikus.

Ja a hétvégém egyébként frankón el lett cseszve, úgyhogy valszeg nem nagyon fogok hazajárni az elkövetkezendõ... hmm egy évben? XD Nem szeretem amikor olyan feladatokat zúdítanak a nyakamba amikrõl elõre nem szólt senki , meg meg sem vagyok kérdezve hogy van-e kedvem ehhez vagy ahhoz, csak elõre terveznek velem meg a nevemben döntenek dolgokról. -_-'

Na jó éjt mindenkinek, megyek kajálni. OwO

Lucifer és MonstreCharmant után én is nekiállok ennek az ötven pontos témának, azt hiszem. : ) Vallomás-áradat következik hát. :D
Lássuk:

1. Heterocromiás mindkét szemem, azaz több színre válik szét az íriszem, és nagyon furcsa mintával. Ilyesmi.

2. Szemüveges vagyok. ^^

3. Szeretek fényképezni, természetfotókat, kajákat amiket csinálok, meg egyéb mindenfélét. :3

4. Tudok fõzni, takarítani, mosni, vasalni, ellátni magam, és ezen mindig mindenki elcsodálkozik ha elmondom, bár azt nem tudom miért.

5. Ritka hülye vagyok matekból.

6. Hajlamos vagyok mindenért magamat hibáztatni, függetlenül attól, hogy ténylegesen az én hibám-e.

7. Elég súlyos refluxbetegségem van, nyelõcsõszûkülettel, már 12 éves koromtól kezdve, aminek köszönhetõen többször majdnem megfulladtam már.

8. A kedvenc italom a tea. ^^

9. Kórosan pozitív felfogásom van és a legrosszabb dolgokban is megpróbálok valami jót meglátni és vannak akiknek ezzel az agyára megyek.

10. Kiskoromban nem szerettem a padlizsánt és a mézet.

11. Imádom a kutyákat, de a macskákat már nem annyira. Az állatok nagyon szeretnek.

12. Szeretek kosarazni és röpizni, és elég jól megy.

13. Ezen a napon születtem. Egyszerre volt kék hold (két holdtölte egy hónapban) és penumbrális holdfogyatkozás.

14. Vannak olyan oldalaim, amikre nem vagyok büszke.

15. Megfelelési kényszerem van, amibõl igyekszem kigyógyulni.

16. Szívesebben foglalkozok mások lelki problémáival, mint a sajátjaimmal.

17. Rohadt jól bírom a piát, még sosem sikerült úgy istenigazából berúgnom. (De annyira nem szeretek piálni meg nem is ajánlott a reflux miatt)

18. Jobban szeretem a zöldségeket, gyümölcsöket, mint a húst.

19. Szeretem az olyan dolgokat, amiktõl az emberek általában félnek.

20. Tavalyelõtt maratont futottam, de 36 kilométernél a bal térdemben az egyik keresztszalag feladta a versenyt.

21. Félek az olyan mély vízben, aminek nem látom az alját.

22. Félek a bálnáktól. :D

23. Szeretek szakállat növeszteni. :3 Jól áll, csak kicsit ijesztõbb vagyok tõle mint általában.

24. Hét és fél évig növesztettem a hajam, pár barátommal együtt. Több mint 50 centi hosszú volt, mikor levágattam, most rövid.

25. Annak ellenére, hogy mennyi lehetõségem volt rá, még soha nem törtem el semelyik csontomat.

26. Sokáig tartottam a tûtõl, de tavaly elmentem vért adni és azóta rendszeresen eljárok. ^^ Szeretem remélni hogy segítek vele másoknak. :)

27. A kedvenc színem a kék.

28. Amilyen jó a hosszútávú memóriám, olyan rossz a rövidtávú.

29. Sokkal jobban szeretem a hideg, mint a meleg idõt, elég rosszul viselem a hõséget.

30. Meg tudok bocsájtani olyan embereknek akik nem érdemelnék meg, vagy cserben hagytak, stb., ha úgy gondolom, ez megéri és a jövõre nézve jó döntés lehet.

31. Nem szeretem, ha megölelnek, csak nagyon kevés embertõl fogadom el.

32. Elég sok külföldi ismerõsöm van, és szeretek külföldiekkel dumálni, ismerkedni.

33. Japánul tanulok.

34. Egyszer felmásztam egy 17 méteres kilátóra (kívül), és egyensúlyoztam már 3 centi széles vaskorláton 6 méter magasban. Elég sok halálközeli élményem van.

35. Sokszor túl sokat beszélek. (Legalábbis én így érzem)

36. Apámról nem tudok semmit már lassan két éve.

37. Tanulmányaim során 2 darab ember volt, aki barátommá vált és nem levegõnek nézett a sulik folyamán. (Nem mintha bánnám XD)

38. Kiskoromban tûzoltó akartam lenni.

39. Néha insomnia-szerû álmatlanság tör rám, és napi 3-4 órákat alszom egy hétig. Szerencsére ritkán, de gyakran fennmaradok hajnalig, és nem vagyok álmos...

40. Imádok mindent ami animével és japánnal kapcsolatos. ^^ (Majdnem mindent XD)

41. Néha szeretném, ha én is olyan lennék mint mások és jobban elfogadnának mások... Aztán rájövök hogy szarok rá. XD

42. Szeretek tanácsokat adni és megmondani az igazságot embereknek, akkor is ha ez nekik nem tetszik. : ) Utólag mindig megköszönik úgyis, hogy õszinte voltam. :D

43. Szeretek álmodozni, álmodni, elõre tervezni és sokszor ez motivál. Ha valami nem jön össze, akkor mindig van egy B-tervem és nem dõl bennem össze a világ (általában), ha valami nem jön össze.

44. Utálom a cigit, bármilyen formában, még a füstjét is nehezen viselem el, ha valaki a környezetemben szívja... Több okból kifolyólag.

45. Érzékeny a hallásom. Ha mentõ közeledik, már jó elõre be kell fognom a fülem, a legkisebb zajokat is meghallom, és a tartós zajtól hamar megfájdul a fejem.

46. Allergiás vagyok a legtöbb fájdalomcsillapító-típusra. Egyrészt nem hatnak, másrészt pedig akár egy hétig migrénem van tõle.

47. Szinte soha nem fáj a fejem.

48. Igyekszem lehetõség szerint olyan egészségesen élni, ahogy csak tudok. : ) Figyelni a táplálkozásomra meg a mozgásra, az életmódomra. Nagyjából megy. :D

49. Az egyetlen függõségem talán a fájdalom. Ezt edzéseken kapom meg, vagy azzal ha én magam edzek, mozgok, terhelem magam. Kell az adrenalin is, meg ahogy a mondás tartja: Ami fáj, az használ. XD

50. Utálom a vezetéknevemet, és lehet, hogy egyszer megváltoztatom.

Elõször úgy voltam vele, hogy ma nem írok, kicsit elment a kedvem tõle, meg az életkedvem is. Sõt, úgy voltam vele, hogy egy jó ideig nem írok inkább semmit sem. De aztán meggondoltam magam, nem adom meg az örömöt azoknak akik ennek örülnének, meg belegondoltam, hogy azért talán vannak páran blogon akiket érdekel is, amit írok. : )

Hiányzik a B13... :/

Tegnap délután kicsit fáradt voltam délután, na mondom ledõlök kicsit aludni. Azért jó a délutáni alvás, mert ilyenkor álmodja az ember a legnagyobb marhaságokat. XD Most is ez történt, gondoltam leírom ezt. :D

Úgy kezdõdött az álmom, hogy a legjobb barátaimmal öten voltunk valami rendezvényen, egy nagy, érdekes, lapos házban, aminek furcsa teteje volt, alacsonyan volt a mennyezet és döngölt földpadló volt, meg lámpások amitõl az egész hangulatosan ki volt világítva. Itt valami ürge magyarázott, hogy milyen játékokat játszunk itt meg mittudomén, és tele volt a hely gyerekekkel meg öregekkel. :D Volt valami játék, amiben aztán mi is részt vettünk, az volt a lényege hogy kb tizenöten összegyûltünk egy kupacba, és a játékvezetõ elindított minket, és random dolgok nevét kezdte el kiabálni, és hogy milyen módon kell odafutni. Szóval mindenki elkezdett ahogy tudott, rohangálni, mittudomén fél lábon ugrálva a madárijesztõig, aztán hátrafelé bukfencezve valami nagy dobozig, meg ilyenek. XD Elég fura volt, aztán ennek a játéknak mikor vége volt, felszolgáltak valami vacsorát, ami nem emlékszem mi volt, csak arra hogy jó volt, aztán utána mindenki elkezdett hazafelé mászkálni. Én elkezdtem összepakolni meg segíteni rendet rakni, erre valaki odaszólt nekem, hogy ott hagytam a tortám valahol. Ott volt az asztalon valami egér alakú torta, és már szinte mindenki elment de azt senki nem vitte el. Én mondtam, hogy ez nem az enyém és nem tudom ki hagyta itt, de mondták hogy nem baj, akkor vigyem haza, mert õk kidobnák. OMG mondom nehogy kidobják, szépen elviszem akkor már inkább. Bele is raktam a táskámba (amitõl természetesen semmi baja nem lett rejtélyes módon XD), de mire kiértem a házból, a többiek már hazamentek, pedig elvileg Plave-el mentünk volna haza, kocsival.
Elkezdtem gondolkozni, és elindultam a vasútállomáshoz, hogy akkor majd vonattal hazamegyek. Arra fél órát kellett várni, utána végre elindultam vele haza. Aztán kiderült, hogy valami õrült azzal fenyeget, hogy felrobbantja a vonatot ami ráadásul szembe jött velünk O.o Szóval a vonat megállt, ez az õrült pali meg kiszállt, egy babakocsival amiben egy csecsemõ volt és a másik sínpáron megállt vele, hogy õ öngyilkos lesz a kicsivel együtt. O.o Én meg azonnal kimásztam a vonat tetejére, ráugrottam a kerítés tetejére, és elindultam egyensúlyozva, hogy a kisbabát valahogy kimentsem. A pali erre elõkapott egy pisztolyt, hadonászni kezdett felém kiabálva, hogy azonnal hagyjam abba mert véget vet mindennek, és rámlõtt vagy ötöt. Én leugrottam a kerítésrõl, és fedezékbe futottam.
A vége az lett, hogy a palit elfogták, nem lett baja a kisbabának sem, meg õ sem lett öngyilkos, én meg este 11-re értem haza. Még egy pillanatra a fejemben volt, hogy vajon ezt melyik újságban, vagy tévében közvetítik vagy írják majd le, hogy egy õrült eltérített egy vonatot, meg ez volt... Hirtelen, mikor felébredtem, tényleg ezen gondolkoztam pár percig, hogy vajon mikor vegyek újságot meg ilyesmi. Meg azon is elgondolkoztam miután felébredtem (és tudatosult bennem, hogy csak álom volt, úgy 3-4 perc késleltetéssel XD), hogy vajon ha a valóságban történne ilyen, akkor is elfutnék ha rám lõnek? Vagy kockáztatnám az életem, hogy megmentsek egy másikat? Nem tudtam dûlõre jutni, hogy vajon az lenne erõsebb, hogy félek hogy lelõnek és én halok meg, vagy az, hogy megmentsem valaki életét (legjobb esetben közben a magamét is)...

Egyébiránt régi Playstation 1 játékokkal tolom most itthon, nosztalgiázok.^^ Akkora jó. :3 Gondolkoztam sok mindenen, hogy hová tartok most, meg hogy állok, de annyira elkeserítõ a helyzet, hogy inkább jobb, ha ilyen nem gondolkozok, és bele sem gondolok. :D Jobban járok, azt hiszem.

Na most megyek, holnap is meló, meg pénteken is, aztán egy kis hazamenetel. OwO Jó éjt mindenkinek, és ne akarjatok senkinek re rosszat. ^^
Sziasztok!

Mert annyira hosszú. :D Emlékszem, a régi blogomon szinte csak ilyeneket írtam. Mostanra már leszoktam róla, nem magam miatt, hanem bevallom õszintén azért, hogy el is olvassák páran a blogom, mert ha valami nagyon hosszú és terjengõs, az emberek nem szeretik elolvasni. Eleinte ez nem érdekelt hiszen csak azért írtam a blogot, hogy a gondolataim meglegyenek, de aztán ahogy egyre többen olvasták, kicsit már azt is figyelembe vettem, hogy nekik mi a jó, és meghallgattam a véleményüket és a tanácsaikat, amik között az is szerepelt, hogy kicsit kisebb adagokban toljam a bejegyzéseket, hogy fogyaszthatóbb legyen. Hallgattam rá, de néha, mint ahogy most is, nem foglalkozok ezzel, mert most is sok gondolat van a fejemben nagyon, és nincs kedvem elszeparálni egymásól õket, egyikbõl jön a másik, akkor is, ha más-más téma. Szóval aki a végére ér ennek annak respect. XD

Aki esetleg nekiveselkedne, annak itt a háttérzene, ami a keletkezés alatt szólt.

Történt egy csomó dolog, mióta legutoljára írtam. Elég sok dolog zajlott le bennem, sok mindent csináltam, sok mindenen kellett gondolkoznom. Megnyíltam valakinek nemrég, jobban mint szoktam, és megbíztam valakiben, de õ bennem nem sajnos. Vagy legalábbis már nem... Nekem a barátaim a családom, és bennük bízok meg a legjobban, és õket mindennél többre tartom. Vannak olyan dolgaim amiket nehéz elfogadni, és ezzel tisztában vagyok. Õk is.
És elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és ez különbözteti meg õket más emberektõl. Másoktól, akik nem akarnak, vagy nem tudnak megérteni engem és emiatt elítélnek. Fogalmam sincs mit gondolnak rólam mások, de õsintén szólva magasról teszek rá. Az számít nekem egyedül, hogy azok, akiknek fontos vagyok és akik nekem fontosak, mit gondolnak rólam és mit mondanak nekem.
Tudom azt is, és tisztában vagyok vele, hogy ez, hogy ilyen emberekkel "vagyok körülvéve", hogy a barátaim ilyen közel állnak hozzám, ahhoz is hozzájárul, hogy én magam bizalmatlanabb legyek másokkal szemben, mint egy átlagember lenne akárkivel szemben. Azt hiszem, ez nem feltétlenül baj, mert utólag kiderül, hogy a lelkemnek igaza van, az agyam nem tud megfelelõen ítélni sokszor, amikor ilyen szituációkba kerülök.
Nehezen bízok meg akárkiben, ez van. Nagyon nehezen. És aki nem képes elfogadni a hibáimat, vagy a tulajdonságaimat, ENGEM, ahhoz ösztönösen nem kerülök közel mert tudom hogy bántani fog.

Elmúlt a valentin-nap is... Igazából ugyanúgy telt mint az összes többi elõtte, semmi különbség nem volt. :D Max annyi hogy facebookon lehetett látni azokat akik kiírják hogy mennyire szeretik a másikat, meg azokat, akik azon nyavalyognak, hogy miért írja ki mindenki. XD Szerintem egy hónapforduló is többet jelent egy párnak mint a valentin-nap, fõleg hogy az személyes ez meg semleges, meg amúgy is hülyeség. Ha meg egy hónapforduló már kis dolognak számít, mert tapasztalatból tudom, hogy egy idõ után már nem olyan nagy szám, fõleg ha az ember éévekig együtt van valakivel, akkor egy évforduló az, amit az ember megünnepel normálisan, nem egy valentin-nap. Aki csak valentin-napon ad a barátnõjének virágot meg csokit vagy viszi el vacsorázni, az nem azért különleges mert ezen a napon megteszi hanem az év többi napján béna. XD
Aki meg azon siránkozik, hogy valentin-napon egyedül van, annak jusson eszébe, hogy az év többi napján is ugyanúgy egyedül van. ^^ Én is ezen gondolkoztam, miért lenne okom siránkozni egy ilyen napon, ha a többi nap is ugyanúgy telik? Inkább akkor már siránkozhatnék azon a négy napon, amik örökre az emlékezetembe égtek, augusztus 28 és május 1, augusztus 10 és november 19. Az év nem fontos. De azokon a napokon sem siránkozom, inkább csak visszatekintek és összegzek, a múlton nem tudok soha bánkódni, mert az már elmúlt és soha nem jön vissza, jobb elfogadni, tanulni belõle, és még a rossz dolgokat is úgy látni, hogy csak egy tanulság az élettõl, és a jó dolgokra emlékezni, nem a rosszakra, ha már az emlékekben kutakodik az ember. ^^"

Errõl jut eszembe, hogy mostanában ha körülnézek, mindenki (na jó nem mindenki, csak sokan és ezért tûnt fel) keménynek, erõsnek akar látszani, vagy az akar lenni. Az okokat vagy én sem tudom, vagy ha tudom is valakinél, akkor sem fontos itt leírnom, ahogy azt sem, kikrõl van szó.
Én mégis, ha ránézek valakire, a lelkébe látok, és azt is látom, ha valaki nem önmaga, és vagy védekezésként, vagy azért hogy másokat meggyõzzön, erõs akar lenni. A másik az lehet, hogy tényleg erõsek akarnak lenni, de még nem azok ezért a látszatát fenntartják, vagy épp ezzel erõsítik magukat, "védekeznek" az elõl, hogy bárki bántani tudja õket.
Ez is egy módszer. : ) Kicsit belegondoltam, hogy sok embernek megmondhatnám a környezetemben hogy kapják össze magukat, vagy hogy ne búsuljanak, hogy legyenek pozitívabbak és hogy ne veszísék el ilyen könnyen a jókedvüket, vagy a motivációjukat épp, vagy bármit, ne adjanak fel ilyen könnyen SEMMIT.
Most itt nem arról van szó, hogy az életed árán is végig kell vinned minden kis apróságot ami egyszer a fejedbe ötlik, de minél kevesebb dolgot hagysz magadnak feladni, annál erõsebb leszel és annál kevesebb olyan dolog is marad, ami kihívhatna maga ellen, a nehéz dolgokat, kihívásokat is könnyebben fogod venni.
Ha én belegondolok... Jó sok szarban volt már részem az életem során... Ha újrakezdhetném, és én szabályozhatnám, állíthatnám be, hogy milyen életem legyen... Nem szoktam olyat mondani hogy valamit is megváltoztatnék a múlton, vagy ahogy csináltam dolgokat vagy ahogy történtek dolgok... De egy fokozattal talán lejjebb venném a nehézséget. :D Tudom, hogy amin most mentem keresztül, eddig, az tett olyanná amilyen vagyok, és ezt nem bánom tényleg, mert "így is jó". De egy kicsit könnyebb verziót szívesen megnéztem volna.
Most sem állnak jól a dolgok, egy cseppet sem. Néha azt gondolom, azért "ver az élet", hogy nehogy megszokjam azt az állapotot amikor éppen nem. :D Nehogy elszokjak tõle, tudjátok.
És még a telihold sem látszik, mert egybefüggõ felhõzet van. :/ Meh... Pedig láttam egy pár pillanatra, gyönyörû volt. *-* : )

Végignéztem végre Pewdiepie sorozatát a The Last of Us-ról... Akarok írni róla egy kicsit, mert nagyon elgondolkoztatott. A zombis játékok mindig nagy kedvencei voltak a játékkészítõ cégeknek, hiszen a halottak visszatérése az életbe mindig jó horror sztori, és sokféleképpen lehet variálni, démonok, vírus, stb. stb. , lerághatatlan csont a sok lehetõség miatt.
Itt az volt nagyon érdekes, hogy a vírus része megvolt, kitört a pánik, a feje tetejére állt minden, káosz, jött a rendõrség, a katonaság, ahogyan a valóságban történt volna, mindenki menekülne de senki nem tud, mert senkit nem engednek sehová, jön egy két gebasz, aztán képszakadás... Ez az intro, és aztán:
20 év múlva...
HÖ? Lepõdik meg a játékos, mi az hogy húsz év? Igen, ebben a játékban nem az a variáció áll fenn, hogy nagy balhé, pár hét vagy hónap aztán megvan az ellenszer, és kész, meg van oldva a dolog. Az emberiség küzd magával és a vírussal, egyre kevesebb a túlélõ, áram, víz alig van, kaja fogyóban a karantén mögötti városokban is, generációk nõnek fel az új környezetben, akik nem ismerik a régi dolgokat (sport, filmek, jégkrém, állatkert, semmi) és már tök fiatalon szembesülnek a halállal.
Aztán jön a remény, egy immunis lány akit fõhõsünk (aki viszont már nem mai csirke, vagy 40-45 éves) elvisz oda, ahol talán kitalálnak valamit vele. Nagyon realisztikusan mutatja be az érzelmeket... Itt ember embernek farkasa, banditák ölnek "turistákat", így nevezik a karanténen kívül kószáló átlagembereket, szóval nem csak a zombik az ellenségek, mindenki túl akar élni, a katonaság is mindenki ellen van aki nem engedelmeskedik.. Egyszóval nagyon realisztikusan bemutatja, milyen lenne igazából a helyzet, ha ilyesmi történne.
Legjobban az tetszett benne, hogy nem az van, hogy gyere ide gyere oda és akkor minden rendben lesz, hanem gyere ide, gyere oda, hopp és közbejön valami, nem minden a tervek szerint alakul, sõt, sorozatos balszerencse sem ritka, ugyanúgy ahogy az életben, és a szívfacsaró emberi történetek és váratlan események is annyira valószerûvé teszik az egészet, és a nagyszerûen kidolgozott érzelmek, szinte látni az arcokon, ki mit gondol, mintha csak egy élõszereplõs filmet látna az ember a jövõbõl... De reméljük azért ennél rózsásabb lesz a jövõ. XD
Az gondolkoztatott el, hogy a fõhõs nagyon hasonlított rám végig viselkedésben, annyiszor magamra ismertem benne... :/ A negatív dolgokban is, mert bizony itt nem csak mindenki jó és ügyes és okos és szép, senki nem tökéletes.
Szóval durva, utána tök sokat gondolkoztam azon, hogy én mit tennék ilyen helyzetben.
Összegyûjteném azok közül akikben megbízok és szeretek akit tudok és próbálnánk együtt valamit kitalálni azt hiszem... Érdekes, hogy régen azt gondoltam hogy ja, ha ilyen lenne rambóznék meg simán legyûrnék mindent meg ilyenek... azok után hogy ezt láttam, már teljesen másképp gondolom. :D

Jól esik most nagyon a sport. Megint sínen vagyok, megint elkapott az a jó kis érzés mint régen, mikor az ember ha ki akarja hagyni az edzést, a teste máris panaszkodik és már nem is tudja kihagyni egy nap sem... Mennek a húzódzkodások mint atom, ma meg futni is voltam, utána meg még pötyögtünk egyet Akai-kunnal, bár pötyögésnek nem lehetett volna nevezni egy kívülálló szemével. :D Hiába, hiányoztak már a villámgyors közel 100 newtonos ütések. XD Arra is vissza kellett szoknom hogy gyorsabban reagáljak és hogy én is üthetek-rúghatok nyugodtan kedvemre. :D Ez persze megtörtént az elsõ bekapott egy-két ütés után miután enyhén megemelkedtem tõlük és elakadt a lélegzetem. XDD Végre csináltam legalább valami produktívat ma~.

Holnap kemencés fánk sütése lesz a listán, meg valami ebédgyártás, találtam a lidl-ben ilyen 700 grammos lecsó befõttet 250 forintért, hát mondom annyiért simán elhozom.. Hát a felét megettem ugyan tojásos lecsó formájában, de ez inkább savanykás paradicsomlében paprika, hagymát paradicsomot nem is látott. ^^" Szóval a következõ projekt a következõ paprika-paradicsomszezonban a lecsó-befõzés. :3 Ahogy apa csinálta régen. ^^ Meg körömvirág-krémet is csinálnom kéne valamikor, csak hát igazi friss, zöldben termett körömvirágból kéne, azt meg nem olyan egyszerû itt szerezni... Na mindegy a lecsófõzést már amúgy is régóta tervezgetem, és Plave is vevõ lesz rá ebben biztos vagyok. :P Meg olyan feelinges amúgy is télen elõvenni egy befõttnyi lecsót hogy az ember csak megsüsse lecsókolbásszal, tojással, vagy lecsós rizsnek, vagy bárminek aminek akarja. ^^ Még szerencse hogy van egy csomó befõttesüvegünk, bár még kelleni fog szerintem mert öt liter alá nem megyünk ha már befõzünk. :D Mondjuk akkor kell egy nagyobb fazék is, mert öt liter lecsó nem öt köbdeci paprikából meg paradicsomból lesz. :D
Na meg akkor kell még vennem a kedvenc olívabogyómból, hogy legyen még befõttesüveg. :P Csak ne kerülne ennyibe, úgy imádom. >_<

Ami még eszembe jutott amúgy, hogy az emberek mennyire bekategorizálják egymást, meg másokat, meg úgy mindenkit. Emberi kapcsolatok múlnak azon, hogy elkönyveljük a másikat ilyennek, meg olyannak... Miközben ezzel pont, hogy magunkat minõsítjük. Én próbálok mindenkire úgy nézni, hogy az õ egyedi tulajdonságait vegyem figyelembe, meglássam milyen egyedi jellemzõi vannak, ami azzá teszi õt aki, amik megkülönböztetik, nem ettõl vagy attól a "kategóriától", hanem mindenkitõl. Olyan tulajdonságok, amik másban nincsenek meg.
Az emberek elég gyakran elvesznek ebben a kategóriákban, és ez szörnyû, hidak helyett falakat képez mindenki között. "Nem beszélek ezzel, nem ismerkedek ezzel, nem megyek sehova ezzel, mert..." Mert más kontinensrõl jött, más nyelvû, más bõrszínû, de menjünk lejjebb: Más városból való, másik focicsapatnak drukkol, másik osztályba jár, mert õ rocker, mert õ emós, mert õ beteg... De menjünk még lejjebb: Mert õ így gondolja, mert neki ez a véleménye, mert õ barna hajú, mert õ szõke hajú, mert õ fiú, mert õ lány. Megkülönböztetések mindenhol, kategóriák, osztályok és rangsorok, amik alapján elválasztjuk magunkat mindenkitõl... Szerintem ez borzalmas. Ezért van az, hogy az emberiség saját magát fogja egyszer kipusztítani, ez nyilvánvaló, meg ezért ölnek emberek embereket, sokszor a pénz és a vélemények különbözõsége miatt. És mi lenne ha össze kéne fogni, mondjuk ha jönne egy idegen faj vagy akármi és elkezdenének minket irtani?
Lehet hogy most röhög ezen mindenki, de sosem tudhatja senki, megtörténhet. Gondoljatok csak bele, akkor mi lenne? Akkor is a saját vérünkbe fulladnánk bele? Vagy összefognánk? Az önzõség nyerne? Ha nem is, akkor is csak a túlélés ösztöne fogná össze a világot, nem a megértés és a megérteni akarás. :/

Ezért szeretem a blogot. Annyi különbözõ embert látni, különbözõ történeteket, múltakat, jövõket, összetört világokat, boldogságot, örömöt, bánatot... És nem azt látja az ember hogy ki az aki ott írogat a gép elõtt, hanem csak a lelkét, a gondolatait, a véleményét. Nem ítélsz semmi alapján, csak elolvasod és feldolgozod. Ha nem érdekel, nem olvasod, ha pedig olvasod, nyilvánvaló hogy érdekel, hisz másképp nem olvasnád. : )
Vannak persze akik itt is ítélkeznek, csak a leírtak alapján... Én inkább próbálok mindenkibe belelátni egy kicsit, ahogyan ezt a való életben is teszem, és nem ítélkezni senki felett. Felettem mondjuk annál inkább megteszik, hogy milyen jogon ezt nem tudom, de ezt mindenki magától kérdezze meg, aki minõsít másokat. : )
Én inkább szeretek beletekinteni mások lelkébe, látni, mennyire másképp is tud mûködni, esetleg kicsit hozzátenni, vagy egyeseket jobban megismerni. ^^ Szerencsére már sok különleges embert ismertem meg a blogról, és sokukkal élõben is találkoztam. : ) Érdekes, hogy ilyenkor az ember mikor találkozik valakivel akit interneten ismert meg, furcsa lehetne az elsõ találkozás, de én mivel már elég tapasztalt vagyok ebben, azt tudom mondani, hogy emberfüggõ.
Ugyanis ha valaki õszintén ír, és tényleg azt írja le ami a fejében van, és olyan a való életben is mint az ahogy ír, ahogy megismerted vagy ahogy beszéltetek, akkor nincsen semmi zavar, viszont ha nem úgy viselkedik, mint ahogyan õ leírja azt, hogy viselkedne, viselkedik, akkor "kibújik a szög a zsákból", és ez annak kínos, aki nem õszinte. : ) Szerencsére velem talán egy vagy két olyan eset volt csak, hogy akivel találkoztam, nem olyan volt, mint amilyennek megismertem neten, nem beszélve arról, hogy az eddigi leghosszabb és legboldogabb kapcsolatom is interneten keresztül indult, sõt, a blogon keresztül, csak még nem ezen.
És nem is emiatt lett vége, hiszen akkor már rég nem errõl volt szó.  Szóval szeretem itt magamat adni.

Fõleg azért is, mert tudom, hogy itt nagyobb eséllyel találok olyat aki "meglát", aki aztán úgy gondolja, hogy érdeklem és meg is ért. Inkább ez a "meg is ért" része a fontos és a nehezebb, ahogy ezt ma Akai-kunnal meg is beszéltük, de hát ezzel mind így vagyunk. : )

 Hey, i didn't see you there... Welcome back.

Mindenesetre azért is jó, ha itt magamat adom, mert elég sok olyan dolgot lehet megtudni rólam amit vagy nagyon sokáig tartana leírni , vagy épp olyan hangulatban kéne lennem hozzá, hogy leírjam... A blogon ez mind látható, ahogy az oldalaim is.
Persze nem arra buzdítok, hogy itt ismerkedjen minenki, mert való életben jobb. :D Legalábbis gondolom... Mármint ezt úgy értem, hogy nem nagyon járok közösségi helyekre, mulatóhelyekre, vagy bármilyen olyasmi helyre aminek köze van a cigihez, az alkoholhoz és a bömbölõ zenéhez, mert az nem az én mûfajom. :D De pl tök szívesen elmennék néha jazz-klubokba, jazz-cafékba, art-cafékba, vagy bármilyen teaházba, klubba, kultúrált helyekre, ahová nem csak beülnek emberek az ismerõseikkel hanem szívesen ismerkedik is az ember... : ) Csak hát mani... Minden pénzbe kerül, és az élelmiszeren és a számlákon kívül nem nagyon költhetek semmire konkrétan, bár ezt már megszoktam. ^^"
Néha persze így is becsúszik egy-két engedetlenség... Például, hmm... Igen, legutóbb például elmentünk Plave-el és Endyvel KFC-zni és Plave-et meghívtam. Ami elég alap dolog, tekintve hogy õ veszi kb itthonra az élelmiszert, én meg megfõzöm, meg próbálok segíteni neki mindenben, kaját csinálok meg ellátom amivel tudom ami itthon van... Szóval ez természetes dolog, csak hát... most már jó lenne ha vége lenne akár a szakmai gyakorlatnak is és mehetnék külföldre, merthogy itthon nem keresem meg azt a pénzt ami ahhoz kéne hogy tovább tudjak menni (nem tanulni csak az életben) meg elindítsak itthon valamit, az tuti.

Olyan jó zenéket találok mostanában... : ) Ez is nagyon tetszik, ez is szólt írás közben, hallgassátok csak meg.

"Kicsit olyan echo-s az a lány, de szeretem elhinni hogy Lumiere az"

Rajzolni akarok valamit, valami kis apróságot, ami kipattan a fejembõl. Holnap talán meg is teszem miután fõztem. : ) Hétfõn pedig vár a meló. Lelkesebb lennék miatta, ha kapnék érte pénzt is. ^^"

Na jó éjt mindenkinek aki még fent van, és még eljutott idáig, meg azoknak is jó reggelt/délutánt, akik képesek voltak ezt az egészet elolvasni. :D

Sziasztok!