Még mindig túl sokat gondolkozok. ^^"
Mikor ma az euro familybe mentem rollerrel és jöttem visszafelé, pont azon gondolkoztam, milyen rossz, hogy ma már nem talál az ember olyan lányt, aki hűséges. Ezzel nem megbántani akarok bárkit, vagy szó szerint érteni hogy nem hűségesek, engem sem csalt még meg senki technikailag. Inkább csak arra gondolok, mennyire félnek elkötelezni az emberek magukat valaki mellett, azt mondani hogy "igen, én őt szeretem, hozzá tartozok, és ez így is marad".
Aya-chan a munkahelyén mesélte, hogy Akai sannal él már lassan 3 éve, és igen, segít neki otthon, és még ő volt hülyének nézve, na jó nem hülyének nézve, csak pislogtak és néztek a munkatársai, hogy ez mi, meg hogy ilyen létezik, hogy huszonegy évesen a barátjával él? ....... Dühös voltam.
Dühös voltam hogy az a "sztenderd", hogy együtt vannak az emberek ideig-óráig, egy hónapig, fél évig, évig, pár évig, és good bye. Nem tartanak ki egymás mellett.. Lehet, hogy csak én vagyok maradi, régimódi, de már komolyan mondom herótom van a párkapcsolat gondolatától is mert pont ez a gondolat férkőzik a fejembe, hogy már "nekiállni" sem érdemes, ha úgyis megint csak ott hagynak egy idő után mikor már meguntak, és kezdhetek újra "építkezni". Igen, félek, még akkor is ha kurvára szeretethiányos vagyok és nagyon szarul vagyok. :/
Emellé még bebaszott az is, hogy tudatosult bennem, hogy a régi emlékeket még mindig nem sikerült teljesen elengednem és hogy még mindig milyen szarul érzem magam a múlt eseményei miatt néha...

De hamar elmúlt a rossz kedvem, mert ma mentünk úszni egy tóra innen nem messze. *w* Nagyon hiányzott már ez, és annyira de annyira jól esett. :D Végre úszhattam, és a hátúszásom olyan gyors... :o Makoto senpai beájulna a hátizmomtól meg a technikámtól, HÖ. :DSzóval a múlt még néha kísért, és a veszteség amit átéltem rég, nem is olyan rég, de rég, még ma is tud fájni, mikor szembesülök azzal, mit vesztettem, és hogy soha nem kapom már vissza a boldogságot ami elmúlt... És az is ahogyan mindig tudatosul bennem, hogy nem biztos, hogy legalább feleolyan boldog valaha leszek...Áh.
Faszom~

...tegnap este, és nagyon szép volt. : )

Egy lányról álmodtam, illetve róla, és magamról. ^^ Sok Tumblr-t nézegettem előtte, és sok boldogsággal kapcsolatos meg animés gifet láttam, és így jó hangulatban feküdtem le, biztosan emiatt álmodtam ilyesmit. ^^
Végülis semmi extra nem volt az álomban, azon kívül, hogy boldogan éltem egy lánnyal. Mosolygós volt, ha jól emlékszem, barna, göndör haja volt. Elfogadott engem, aranyos, kedves volt, és nagyon vidám, és pont olyan pozitívan vette a dolgokat, mint én.
Tök furcsa volt és olyan jól éreztem magam, hogy olyan optimista volt mint én, és hiába voltak nehéz dolgok az életünkben, ő is mindig csak nevetett, és megoldottuk együtt a problémákat. *w*
És valahogy olyan tökéletes volt az egész, már csak emiatt is, de az egész ilyen "nagyonboldog" volt. ^^

Ez meg egy jó rövid bejegyzés volt.

Kár, hogy csak álom. :o

Mostanában ezen gondolkoztam, mit jelent felnőttnek lenni?

"Nem tetszik ez a felnőttesdi, az embernek semmire nincs ideje a világon..." - mondtam a telefonba Tenshi-channak pár napja, és tényleg.
Felnőttnek lenni nem azt jelenti, hogy átléped a 18 éves kort. Vagy ha elkezdesz vezetni, vagy már legálisan csinálhatsz ezt vagy azt, ez nem felnőttség.
Felnőttnek lenni annyi, mint egyedül lenni. Kicsit "egyedülebbé" válni, megállni a saját lábunkon. Amikor felnőtté válunk, észrevesszük. Nem olyan jó dolog az.
Onnantól kezdve már nem fizeti nekünk senki a telefont. Nem fizeti senki a kajánkat, semmit. Senki nem kérdezi meg, honnan teremtjük elő rezsire a pénzt, hanem ez a mi felelősségünk, és csak a miénk. Egyedül vagyunk a problémáinkkal.
Persze ott vannak a barátaink, akik segítenek, és ha már ők is felnőttek, észrevehetjük, hogy "felnőttes" dolgok férkőznek a beszélgetésünkbe. Beszélgetünk a fizetésről a melóról, a rezsiről, hogy mennyi a közös költség, meg hogy megint drágább lett a tej, stb... Emlékszem arra is mikor gyerekként hallgattam ezt a felnőttektől, hogy mennyire unalmasnak tartottam, de most mégsem az, mert most már benne vagyok, most már értem. A megélhetésünk, az életünk múlik azon már ilyen korszakban, hogy hogyan oldjuk meg a dolgainkat.
Ez persze nem korfüggő, plave még 30 évesen sem lesz képes még egy pirítóst sem megcsinálni magának, van aki meg már 12 éves korában varrógyárban dolgozott. Az érettség nem kor függvénye, ezt már réges-rég megtanultam.
Felnőttnek lenni... Nincs a melótól sok mindenre idő, szóval be kell osztani, ilyet sem tettem régen. A hétvége már nem csak az önfeledt szórakozásról vagy az edzésről szól, sokszor csak hazaesünk mind, és örülünk, hogy túléltük a hetet és pihenünk, hogy hétfőn mehessünk megint...

Aztán közben ugyanúgy baromkodunk, a plázában a gyerekeknek való játékokat kipróbáljuk mind, hogy a végén kapjunk buborékfújót és azzal játszunk órákig mint ahogy 8 évesen tettük anno. :D Meg ugyanúgy felmászunk a fára, meg hülyét csinálunk magunkból mindenhol, és nem érdekel mit gondolnak mások... Nem az a lényeg, hogy felnőtt életet élünk, hanem hogy belül felnőttek vagyunk-e. :) Márpedig mi soha nem fogunk felnőni. :D Hiába markol minket a valóság egyre erősebben, és vagyunk egyre inkább része a gépezetnek, belül még mindig ugyanazok vagyunk, mint olyan régen. ^^ Nem kell belül változni. :3 Az a jó, ha legbelül ugyanazok a gyerekek maradunk, mint régen és mindenen úgy tudunk tiszta szívvel nevetni, mint akkor. :) Sokan görcsösen ragaszkodnak ahhoz hogy kiírtsák ezt magukból, vagy ha felnőtté váltak, már véletlenül se csináljanak "gyerekes" dolgokat, és látszik is, hogy kevésbé lazák, feloldottak, boldogabbak. ^^"

Most még írnék, de pihennem kell. Holnap még írok. :)

Na itt vagyok megint... Isteni üzenetet hoztam a mennyből, hogy hülyeséget magyarázzak nektek itt egyből, ahogy herby reppelte anno. XD

A tumblr jó dolog, erre kezdek egyre inkább rájönni. Érdekes dolgokat látok ott, meg olyanokat, ami érdekel, úgyhogy ez jó. :) Amire rájöttem, hogy magyar blogokat NEM SZABAD nézegetni, illetve magyar posztokat. Egyszerűen annyira emós és depisek a magyar tumblik 95%-a, hogy megértem, miért ilyen emós meg pesszimista a nép. XD Múltkor is rákeveredtem az egyik legnépszerűbbre, és kb 5 percig nézegettem, és kb fizikai rosszullét fogott el annyira gáz. TwT És keresgettem pozitív vagy aranyos posztokat is, de semmi, csak a depi meg az emó végig. Ja meg a cigi+drog+pia nem maradhat el. XD Ez mondjuk mindenkinek a maga dolga, de sok pozitív dolgot nem találtam, na. :D
Így már eszembe jut, miért is indítottam angolul a saját tumblim és nem rebloggolok magyar posztokat. :D Mert a magyar blogokon semmi aranyos, jól kinéző, aranyos dolog nincs, vagy kutyusok vagy bármi amitől jobb kedvem lenne.^^

Sok mindenen elgondolkozom amúgy a más, talán ez degradálóan hangzik, de minőségi blogokon látható bejegyzések miatt, amiket animékből készített gifekből, vagy mangák kivágott képeiből készítenek, mint például ez itt:

Because it's in the past.

És olyan érdekes tényleg belegondolni, hogy a régi dolgok nem jönnek vissza. :) Nem egy örömteli dolog, na, ezt tudjuk, de nem is egy olyan dolog ami miatt sokat érdemes szomorkodni, hiszen a jövő mindig tartogat számunkra örömteli pillanatokat, és általában mindig egy kicsit többek vagyunk, mindig kicsit boldogabbak és kitartóbbak, már ha valaki jól éli az életét. ;) A "használati utasítás szerint". :D
Én is mindig boldogan tekintek vissza a régi dolgokra, a nagymamáim főztjére és a mosolyukra amikor rám néztek, és arra hogy milyen boldogan meséltek nekem minden apróságot mert tudták hogy igen, engem érdekel és meghallgatom őket. A pillanatra, mikor először ültem le amellé a bizonyos lány mellé a buszon, és arra, hogy ha belegondolok, még mindig emlékszem milyen gondolatok vezéreltek ami miatt leültem mellé. Az első kommentre a régi blogomon.. :D Attyám uram de rég volt. A ruhára, amiben először láttam meg azt, akivel aztán talán nem is gondoltam akkor, hogy úgy összefonódik majd a sorsom, életem.
Ennyi emlék, élmény, szomorú és boldog pillanatok, amiket sosem élhetünk már újra, mert a múltban van... :) Keserédes dolog ez, de én mégis örömmel tekintek vissza, hiszen ez építi fel az életünket. ^^ Nem arra kell visszaemlékeznünk 80 évesen, hogy a gép előtt ültünk végig, hehe. Ahogy így visszanézek, olyan jó animét tudnék csinálni az életemből. :3 Vagy az lenne még a komoly, ha mangát rajzolnék belőle. XD Bár mangát sosem tudnék csinálni, már 1-2-szer próbáltam, de mindig kudarcba fulladt, nem is vagyok elég jó hozzá, és túl komplex feladat, nem értek hozzá eléggé, hehe. :3

Videózni kéne... Olyan sokat gondolkoztam rá, hogy tök jó lenne már vlogolni, videoblogot készíteni. Annyit pofázok itthon is magamban sokszor, csak le kéne tenni a kamerát, pakolgatnám ide-oda mint a herby, konyhavideót csinálnék meg mindenféle magyarázós videókat, meg akkor már LaTale-es videókat is, meg ilyenek, tök jó lenne. XD Csak valami normális kamera kéne, azt meg január előtt nem fogok birtokolni, akkor jár le a hűségnyilatkozat, és veszek új mobilt. :)
Beszéltem ma Arzénnal, cirka két órát telefonáltunk. :) Örülök, hogy én vagyok a kapocs a barátaim között, mindent tudok mindenkiről, így mindegyikük engem kérdez, ha kíváncsi, mi van a másikkal, de nem tudja elérni vagy ilyesmi. :D Múltkor Aya is engem hívott fel, hogy Akai-kun hol van, mert nem tudja elérni telefonon, én persze egyből felvilágosítást tudtam adni. XD
Szóval Arzén mondta, hogy a jövő héten megy ki 3 hónapra németországba, mosogatni. Nem tudja, a párkapcsolata kibírja-e, de muszáj, a pénz is kell, itt MO-n meg nem fog keresni kb semmit. x_x Mondtam neki, hogy ha nem kéne szeptemberben még a sulival baszakodnom, mennék én is. XD De mondta, hogy angliában van egy jó barátja, aki tudna is melót szerezni, szóval ha végzek, szóljak neki, még az is lehet, hogy addigra együtt megyünk. XD

Szóval ja. Amúgy megint itthon vagyok, most a melóban nincs dolgom éppen, szóval kényszerpihenő van, holnap nem tudom, dolgozok-e, de őszintén szólva most annyira nincs sok kedvem bemenni, akár holnap is szívesen maradnék itthon, úgyis péntek lesz.
Na megyek főzök kicsit, aztán írok még. ^^

A fejemben, mármint. :)

Huh, nagyon sokat gondolkodtam mostanában. Ehhez a mindennapi események is hozzájárultak. Valami lezárult, és helyette egy bizonytalan kis játék árnyéka vetült a lelkemre. A sok szabadidő sok gondolkodást, elmélkedést jelent.
Hosszúra sikerült a hétvégém mert a pénteki napon elfogytak az ügyfeleim és délben már hazajöttem. Szombaton alvás+gondolkodás+LaTale volt a program, ma meg az Alléban voltunk plave-el.. Úristen mennyit zabáltam. XD Bár vele menni sajnos olyan volt mintha egyedül mentem volna, vagy egy vízicsigával. :/ Lassan mozog, lassan reagál és nem beszél. XD De mindegy a lényeg hogy ettem csirkés taco-t, guacamoléval meg tortillát hozzá, utána a burger kingben (igen, burger kingeztem... x_x) egy bazinagy burgert krumplival meg üdítővel. Kis rövid kritika: A hambi jó volt, minden benne, de a hús (ami amúgy bazinagy volt) szerintem halból, forgácsból, kakaóporból és csirkecsont-darálmányból állt leginkább (amúgy marhahúsként szerepelt), szerintem kicsit gusztustalan volt és egyáltalán nem hasonlított darálthúsra, de nem baj megettem, szal ehető volt, a burger így egyben finom volt azért, a hasáb mondjuk száraz volt meg ízetlen. :/ De a taco nagyon jó volt meg  a guacamole is isteni ízletes volt *w* És egészséges. ^^
Aztán utána kipróbáltuk a frozen yoghurt-ot ami nagyon jó volt. X3 az ember kitölt magának annyi ilyen jégkrém állagú joghurtot amennyit akar, aztán megszórja amivel akarja, és a végén csak lemérik és így fizeti ki az ember, súly alapján. A miénk banános-csokis joghurt volt, rajta csokidarabokkal, mogyoróval, franciadrazséval, smarties-al, csokiöntettel.... XD De lehet rá még rakni vagy 20 féle toppingot, köztük sokféle gyümölccsel, meg minden. *w*
Nagyon jó volt, bár ketten nem bírtuk megenni az egészet. :3

De hiába voltam ott, vagy a metrón, bárhol, mindig elkaptak a gondolatok. Miért van az, hogy mindenki hordozza a saját keresztjét mindig... ^^" Az alléban is meg bárhol látok boldog családokat, és gondolom magamban, mikor ránézek a boldog szülőkre, hogy milyen aranyos kislányuk van, és milyen jó lenne ha rám is ez a jövő várna, hogy vajon nekem is részem lesz-e majd ebben... Jó tudom hülyeség ilyeneken gondolkoznom meg mi a tökömért gondolkozok ilyenen 23 évesen... Azért mert ez jut eszembe, ez tenne boldoggá, valaki aki mellett élhetek és nem kell aggódnom hogy egyedül maradok hanem tudom, hogy velem marad, és akár egy boldog családban élhetünk együtt...  Tudom hogy ez még a jövő zenéje, de jó lenne ha már mos el tudnám kezdeni felépíteni, kezdve azzal hogy megismerni valakit aki különleges. De majd úgyis a sors hozza, hogy hogyan lesz, és majd szembehoz valakit akivel ez lehetséges lesz, ha keresem én is. :)

Vagy épp hogy majd ha nem keresem.

Csak olyan sokszor eszembe jut... Hiába, gondolatban akkor is keresem a boldogságot és reménykedem. ^^' Sokszor eszembe jutnak a szokásos agyalós dolgok, mit csinálok én itt, mi a célom, hová fogok jutni az életben, blah blah blah. Tudjátok, a szokásos dolgok amin az ember mindig elgondolkozik (már az a pár aki szokott még gondolkozni XD), és számba veszi, hol tart az élete.

Ma ez még súlyosabb volt, mert most lett vége a tavaszi animék nagy részének, szal 3 animének is most néztem meg az utolsó részeit, kaptam meleget-hideget, érzelmi fröccsöt azt dögivel szóval volt pityergés rendesen (boldogságtól is, egyik legszebb happy endet láttam életemben ma ^^), ami így még jobban hozzájárult az agyalásomhoz hehe, de nem mondanám hogy feltétlenül rossz értelemben. Inkább csak hozzásegített abban, hogy sok dologra rájöjjek, meg hogy másképp lássak/értékeljek dolgokat.

Rövid összefoglalót szeretnék írni. Pár kulcsgondolatot leírok, spoilerek nélkül.

Gokukoku no Brynhildr: Mindig védd meg a barátaid az életed árán is, akkor is, ha ostobaságnak tűnik az egész.

Gachuumon wa usagi desu ka?: Cukortúladagolás, rövid, aranyos kis történet sok nyuszival, cukisággal, van benne egy bolyhos puri és aranyos kislányok, nálam win volt. :D

Date a Live II: Ha az a dolgod hogy spirituális képességű emberfeletti hölgyeményeket hódíts meg hogy ne azzal legyenek elfoglalva hogy elpusztítsák a földet, és a hadsereggel küzdjenek, légy szívtipró, és tudd kezelni azt, hogy egyszerre 7 csaj akar randizni veled, köztük a húgod, a másik húgod akiről nem is tudtál, és ha kell még lánynak is öltözz be ha a csaj a lányokat szereti. XD Shido magamra emlékeztetett, akkora nőcsábász. XD Csak én bolondítok több lányt egyszerre. ^^ Mondjuk itt ő nem szemét módon tette, nagyon vicces és aranyos anime volt, király harcjelenetekkel, nagy kardokkal, jó csajokkal és szép történettel, meg még romantikával is. *w* Nagyon jó. :)

No game No life: Huhh... :) A tavasz legjobb animéje, sőt, évek óta a legjobb anime amit láttam, sztem a K-on! óta tuti ez a legjobb. Mindenből perfect a mennyiség benne, humor és röhögés dögivel, egy kevés fanservice, állati jó zene, hihetetlen jó történet, óriási csavarok, fejtörők és játékok, zseniális és szimpatikus karakterek, megható jelenetek és kemény összecsapások (de nem bunyó vagy harc, tessék megnézni hogy értem ;P), és mellé még jó grafika is!
Istencsászár anime, alig bírjuk majd kivárni hogy mi lesz a következő évadban. :) Mert senki nem bírta nem nézni a környezetemben pedig nem szóltam nekik nagyon, Robin chwan is sunyiban epekedve várta minden héten az új részt. :D

Befejezetlen még most 2-3 talán, 1-2 rész mindegyikből, és a nyáriak pediiiiiiig: Free! Eternal summer!!! :D és Sword Art Online II: Gun Gale Online *w*
Free! : Orbitálisan király opening és ending, szétröhögtem magam az első részen, kevés buzulás, csak csajoknak fanservice, és nagyon sok poén :DD
SaO II: GUNS GUNS GUNS GUNS GUNS GUNS OwO

Na ennyi elég is volt mára. XD
Szóval a lényeg: Animéket nézek, gondolkozok, érzelgősködök és melózok. XD

Ja és még valami: Az arab hölgyeménnyel valószínűleg semmi nem lesz, csak megint én lovalltam bele magam a dologba és hittem azt, hogy az "I love you i want us to be girlfriend and boyfriend" azt jelenti amit jelent. XD Tanulság, ne éld bele magad semmibe, amíg nem ismered a másikat. :D Második tanulság: Tök mindegy te hülye úgyis beleéled magad. XD Tudom. X3
Na szóval ja, a bizalom meg a reménykedés mindig abban, hogy a másik majd visszaadja a törődést, a figyelmet amit én adok. Csak várja, várja az ember, aztán rájön, hogy túl sokat vár el... De nem tudok kevesebbet adni mint amennyit akarok, szeretnék, mégis fáj, ha nem kapom vissza a negyedét sem... Nem tudom meddig kell várni amíg újra valaki olyannal hoz össze a sors akivel ismét úgy érezhetem, hogy egyenrangú vagyok, mint régen. :) Illetve hát nem is olyan régen de már talán régen na mindegy.
Milyen rossz amikor azt hiszed, a másik ugyanazt érzi irántad, mint te, és utána érzed, hogy nem... :')
Majd egyszer. ^^

Mivel a munkán, az itthoni dolgokon, és a játékon kívül sok más dolgom nincsen mostanság, a maradék időmet a gondolkodás tölti ki. Keserédes pillanatok ezek most, de ez jót jelent mert már legalább nem azt mondom hogy keserű csak simán. :D
Szembesülnöm kellett azzal, amivel már annyiszor, hogy azok akik először érdekesnek gondolnak, hamar megunnak, amikor rájönnek, hogy tényleg unalmas vagyok. XD Ez még nem is gond, csak egy kicsit már unom. Na mindegy nem is ez a lényeg.

Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy "mi vagyok". Természetesen mindenki számára más, a barátaim számára (mármint azok számára akikkel beszélgetek is és foglalkoznak velem és én is velük kölcsönösen) szimpatikus, vidám optimista srác aki mindig nevet és segít és komolyan el lehet beszélgetni vele komoly dolgokról, és egy összekötő kapocs. A kollégák számára szerintem csak egy jelentéktelen valaki vagyok aki eldolgozgat odabent, folyton kajál de közben mégis túl vékony a magasságához és nem cigizik a többiekkel. És mint tudjuk az nem menő. Az utcán meg csak egy ember vagyok a sok közül ahogyan eddig is.
De most ezen belül is egész pontosan azon agyaltam, azon gondolkoztam el, hogy azok számára akiket eddig szerettem (mármint akikbe szerelmes is voltam), közel engedtem, ki voltam? Ezen belül is arra éleztem ki a gondolataimat, hogy vajon én mit gondolok, mit jelentettem, vagy nem is inkább mit jelentettem, de miféle jelenség voltam az életükben?
És ekkor jöttem rá, hogy egyfaja parazita életmódot folytatok, vagyishát inkább folytatattam mert ugyebár egyedül vagyok. A parazita tudom hogy csúnya szó, de kifejtem mire gondolok.
Amikor így elvagyok magamnak egyedül, és senki nem akar közel kerülni hozzám, akkor tök átlagos vagyok, semmi különöset nem mondok vagy csinálok, csak egy átlagos kocka vagyok aki dolgozik, játszik meg alszik meg eszik, csak még mellé edzek. Ha valaki elkezd irántam érdeklődni (amitől nem kell félni :D), akkor kezdek én is vidámabb, mosolygósabb, pozitívabb lenni, ha elkezdem érezni hogy valakinek van szüksége rám, van akinek "kellek".
Ha pedig együtt vagyok valakivel, fejlesztem. Nem tudatosan, direkt, sulykolva a másikba azt amit én jónak látok, csak élem az életem és ösztönösen ráragasztom a másikra a jókedvet ha tudom, és azzal hogy pozitív vagyok és mondjuk egészségeseket eszek, főzök, sportolok, a másikat is tudat alatt erre sarkallom. Ez olyan, mint mikor valaki összejön valakivel aki dohányzik és előtte nem dohányzott, de mellette elkezdi. Csak ez az egészséges verzió. XD De hogy hogy jön ide a parazita  kifejezés?
Úgy, hogy ilyenkor minden tulajdonságom felerősödik. Az udvariasságomtól a romantikusságomon át a motivációm, a szorgalmam, a jókedvem is megkétszereződik és szupermen módba váltok. Ez pedig azért nem jó, mert a másik "erejét" használom arra, hogy én ebbe az állapotba kerüljek. Más szeretete, az érzés hogy szükség van rám annyira felpörget és motivál, hogy ettől olyan leszek, hogy a másik eltörpülve érzi mellettem. Ez nagyon nem jó, mert ilyenkor a másik úgy érzi, hogy "nem tud felérni hozzám", vagy ilyesmi hülyeség, aminek semmi értelme hiszen nem erről van szó. Csak arról, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek a másikért, és ugyan nem várom el a másiktól, hogy ő is megtegye vagy hasonló áldozatokat hozzon, a másik mégis rosszul érzi magát, ha nem tudja viszonozni ugyanúgy vagy ha nem nyújt olyan teljesítményt mint én abban, amit ő csinál.

Ez nem célom sosem, és nem is szeretem, ha ez történik, de ha belegondolok ez mindig előfordult. Talán kevesebb ragaszkodást vagy törődést kellene tanúsítanom vagy nem tudom, csak azért, hogy a másikat ne frusztrálja (még ez is :D) hogy én ennyire lelkes vagyok meg mindent megteszek, ő pedig nem teszi meg ugyanezt, és nem azért feltétlenül mert nem szeret, hanem valami más okból. Neki nem tudom, nem ad mondjuk annyi erőt ez a dolog vagy nem olyan lelkes tőle, vagy ilyesmi. Tisztában vagyok vele hogy valószínűleg ez is az én hibám, hogy túlértékelem a helyzetet és túlságosan beleélem magam (ahogy szoktam XD), de én ez vagyok. Mindenbe beleélem magam, ez igaz, de ez nem hiszem hogy olyan nagy tragédia, meg nem is akarok rajta nagyon változtatni. Tudom, hogy néha koppanok, de ha beleélem valamibe magam, jobban teljesítek és vidámabb vagyok, jobban is várom az adott dolgot. :) Ha pedig nem úgy lesz, nem dől össze a világ, majd lesz másképpen. ^^
Mindenesetre így "szívom el" a másiktól a lelkesedést meg a motivációt. Valaki nekem azt mondta még régebben, hogy nekem egy aranyos, életvidám, pozitív, mosolygós barátnő kéne, olyan, mint én. Valószínűleg ez így van, nem tudom mondjuk, hogy találkozok-e ilyen lánnyal valamikor, de remélem. ^^ Mert annak tényleg örülnék. Azt már megtanultam, hogy én hiába vagyok maximalista , adok bele mindent, nem szabad várnom, hogy a másik is megtegyen hasonlót vagy bárminemű áldozatot hozzon értem, az ma már nem divat. :D Én akkor is meghozom, még ha veszítek is. Talán majd találkozok hasonlóval, aki szintén a legjobbat akarja kihozni a dolgokból, akkor is ha ez fáradtsággal jár, és nem elégszik meg a második hellyel, biztos lesz ilyen. :) Aki velem együtt megy tovább felemelt fejjel, és ha én török össze, ő segít felállni nekem. *w*

Most is egy kicsit közel kerültem valakihez, egy lány akit Tumblr-en megismertem, és először pont ő volt aki keresett és többet akart rólam tudni, megismerni, stb, de utána hamar alábbhagyott a lelkesedése. Sajnos ez van, meg kell tanulnom, hogy sosem leszek olyan fontos az embereknek, talán senkinek sem, mint amennyire én tartom fontosnak őket.
Kíváncsi vagyok, lesz-e valaki aki majd annyira értékesnek fog tartani engem, mint én őt. :)

Mostanában az jutott eszembe, hogy mennyire igaz az életemre mostanában az a kép az idézettel, amit Tumblr-en találtam régebben. Az volt ráírva, hogy próbáld meg nem minősíteni az embereket két napig. Aztán két hétig. Aztán két hónapig. Aztán pedig figyeld a változást az életedben.
Kipróbáltam. :)

Na nem mintha én az lennék aki úgy nagyon minősítené az embereket vagy másokat kritizálna, vagy bármi ilyesmi, de nekem is voltak előítéleteim. Erre nem vagyok büszke, de az dobja rám az első követ akiben soha nem volt semmiféle előítélet, vagy nem "sorolt be" valakit a külseje, viselkedése, vagy cselekedetei alapján. Ezt hívjuk első benyomásnak, amit mindenki tapasztal, ha valaki újat ismer meg. Ez nagyon sokszor nem akkurátus természetesen, hiszen attól még hogy egy tetovált, hosszú fekete hajú fazon jön velünk szembe az utcán tele szegecses fekete ruhákkal, attól még ő is szeretheti a cuki dolgokat és lehet hogy pont a sailor moon a kedvenc animéje, vagy ilyesmi. :D Nem lehet tudni.
Éppen ezért én is megpróbáltam ezt elkezdeni, pont úgy kb 2 hónapja. Onnantól kezdve senkit nem minősítettem se a kinézete, sem a viselkedése alapján, sem az alapján, hogy mit tesz vagy mit nem tesz.
Rendkívül hamar megtanultam, hogy mindenkinek megvan a maga múltja. Nem tudhatjuk előre, ki miért teszi azt, ami miatt mi épp elítéljük, vagy bármit mondunk arra az emberre, akiről éppen szó van. Ez nem jó.
Rengeteg hajléktalan is például nem a saját hibájából került az utcára, és sokan vannak, akik az ital nélkül nem is élnék túl a telet. Nem azért isznak, mert nekik ez a heppjük. De ha nem akarok ilyen éles példával dobálózni, ott vannak akik buliznak, esetleg akik drogoznak, cigiznek. Talán csak így tudják levezetni a feszültséget ami felgyűlt a héten, köcsögök otthon a szülők és így ellazulhatnak, vagy nehézségeik vannak és ez elől akarnak elmenekülni. Nem ítélem el őket, sőt, megértem őket.
Az más tészta, hogy nagyon szívesen segítenék mindenkin, hogy meg lehet oldani máshogy is, van más mód, de nem segíthetek mindenkin, ez az első ok, a második ok pedig az, hogy nem akarok már beleszólni mások életébe egyáltalán. Hogy ki mit csinál a saját életével, az a saját gondja-baja, döntése, és én nem akarok beleszólni, ha valaki nem kér rá.
Még a barátozásból is kicsit visszavettem. Nem ragaszkodok görcsösön ahhoz, hogy az életük része legyek, hogy segítsek mindenáron, hogy ott legyek mindig mindenhol, és csüngjek rajtuk, ez nem jó. Sőt, egyenesen azt tettem, hogy befejeztem a "keresést". Kipróbáltam, mi történik, ha történetesen tényleg, nem írok levelet, nem írok rá erre vagy arra, nem keresem, nem hívom fel, nem megyek oda...

Őszintén szólva szörnyen meglepődtem, mennyire kevesen kerestek meg. Ha teljesen őszinte akarok lenni, 2 emberről van szó. Ők írtak rám maguktól, hogy mi újság van. Na jó, 3, arzénnal együtt még tenshi-chan és akai.
Persze nem gondoltam úgy, hogy akkor az a maradék 5-6 ember akivel még beszélgetni szoktam, nem szeret, vagy nem kér belőlem, vagy ilyesmi. Egyszerűen... dolguk van és kész, nem érnek rá annyira, és nem én kötöm le őket leginkább, hanem a saját életük amit nekik is élni kell valahogy, és ez így van jól.
Ehelyett én is rákoncentráltam kicsit akkor a saját életemre. Kicsit kivontam magam másokéból, úgymond "békén hagyok" most másokat. Nem görcsölök azon, hogy egyedül vagyok, inkább élvezem amit csinálok, beleadok amit tudok, és ha valami van, benne vagyok, de ha nincs semmi, nem próbálkozok kényszeredetten, hogy legyen valami. És most ennek nincs semmi köze ahhoz, hogy "párkapcsolatilag" egyedül vagyok (még akkor is ha még most van is valakim technically), csupán az élethez.

Engem is rengetegen ítélnek el, minősítenek, sorolnak be. Még a barátaim is, ha kicsit jobban kinyitom a szemem, látom is, hogy mit gondolnak rólam, hogy mik a hibáim őszerintük, hogy mi az amit nem nagyon szeretnek bennem, hogy mit gondolnak rólam, és látom is rajtuk keresztül a hibáimat. Jó, az nem esik jól, ha folyton csak a hibáimmal szembesülök és ezt érzem az orrom alá dörgölve, főleg hogy én nem teszem ugyanezt, de nem baj. Senki sem tökéletes, és ezt a legtöbben tudják is. De ha valaki tisztában van a hibáival, annak én személy szerint nem szeretem elmondani, szembesíteni azzal, amit ő is tud, de ha nem tud róla akkor lehet szólok neki. Mindenesetre rászoktam arra, hogy ha valaki nem ír vissza egy levelemre x ideig, én egyszerűen csak nem írok újra. :) Csodálkozik az ember amikor rájön, hogy nem is olyan fontos egyeseknek, mint gondolta. :D De az is érdekes, hogy minél inkább vonom ki magam így, azok a barátaim akik tényleg szeretnek és kedvelnek, ők meg egyből megtalálnak. :) Mintha éreznék, hogy mi a helyzet. ^^ Ez érdekes

És legfőképpen nem sorolom be az embereket különböző kategóriákba már, hogy ezek cigisek vagy bulizósak, vagy ilyenek vagy olyanok. Egyre inkább az EMBERT látom mindenkiben. Ők még nem látják bennem (vajon miért?) az embert, de én próbálok arra koncentrálni már rég, hogy az embert nézzem, és nem azt, hogy mit csinál, mit hord, milyen nemű, korú, stb. És máris nagyon sokat változott az életem és jobban rálátok a világra és sokkal többet látok és másképp értékelem a dolgokat, ami jó. :)

Nem mi változunk. A dolgok amiket teszünk, a helyzetek amikben vagyunk, a ruhák amiket hordunk, vagy ahogy egyes helyzetekben viselkedünk, változhat, de mi magunk nem. Ugyanazok lesznek a hülye hibáink, a jó tulajdonságaink, a rosszak, a főbb ismertetőjeleink ugyanazok maradnak, mindegy hány év telik el. :) Nem írthatjuk ki magunkból azt, akik vagyunk. Fejlődhetünk, javíthatunk a hibáinkon, hiszen ezt kell is, de a főbb jellemzőink ugyanazok maradnak az évek során, van ami életünk végéig.

Jobb így, hogy az emberek lelkét nézem inkább, és nem magukat az embereket. Sokkal többet látok. :) És magamhoz is őszintébb vagyok.

Tüske vagyok a szemetekben.

Ismét utazok, ezúttal egyedül. Idejét sem tudom már, mikor utaztam haza utoljára egyedül. Bár maga a hazautazás is elég rég fordult elő utoljára. Amit én személy szerint nem bánok annyira, ilyenkor tudok a legjobban és a legtöbbet gondolkodni. Amit most nem is árt, tekintve a helyzetemet, valamint a lelkiállapotomat. Na nem mintha olyan rossz lenne, tekintve hogy "becsajoztam"... Pont ez a kifejezés illik rá, mert nem szerelmes lettem, nem barátnőm lett, hanem "becsajoztam". Voltam már olyan kapcsolatban amit csak az ágyba bújás, a fizikai kapcsolat tart életben, jobban mondva nem is életben tart, egyszerűen csak egy kölcsönösen előnyös helyzetről van szó.
Gondoltam, ezt is ki kell próbálni egyszer, vagy mi. Erre most lehetőség adódott, én meg éltem vele. Ennél többről nincs is nagyon szó, de én nem is akarom. Sőt, igazából így, hogy már kipróbáltam, hogy benne vagyok, már annyira nem is tetszik. Megrekedtem ebben az állapotban, ez a "veled vagyok, együtt vagyunk, de nem is vagyunk, mert közben nincs köztünk semmi más. Annyira üres érzés, és így teljesen értékét veszíti minden érintés... Nem tudom, hogy tudnám megfogalmazni, de sajnos (?) a legjobb szó ami erről eszembe jut az hogy... Undorító. Nem tudom, üres, és rossz érzés, egy nagyon jó angol szó van rá, filthy. Ezt nem tudnám lefordítani teljes értékkel, de így is érti mindenki aki tud angolul, hogy hogy értem.
És még egy hete vagyok benne csak, és máris véget akarok vetni neki.

Leginkább az "zavar" közben, hogy felborult egy kicsit az életem. És igazából nem hittem amúgy, hogy ez ennyire befolyásol engem és hogy zavarhat, sőt, nem is tudtam hogy egyáltalán érdekelni fog, SŐT, azt hittem, egyenesen jót fog tenni egy kis változás, valami viharos kapcsolat, egy kis fejre állás, de nem. Nyugalomra van szükségem, és szükségem van azokra a dolgokra, amiket napi szinten meg szoktam tenni. Szükségem van a pihenésre, a munka miatt is, szükségem van a napi rutinomra, szükségem van időre a főzéshez, dolgaim vannak, és igen, szükségem van a játékra is, illetve a barátaimra.
A legutóbbi a legfontosabb, és pont hogy az az oka annak, hogy ennek amiben vagyok, véget fogok vetni, mert még annyit sem ér meg, hogy elhanyagoljam miatta egy kicsit is a barátaimat. Más kapcsolat esetében nem bánnám, sőt, az igazán különleges kapcsolatnak az a lényege pont, hogy ilyenkor visszaveszünk kicsit a barátozásból, haverozásból, mert fontosabb a kapcsolat amiben vagyunk. Ennek az értéke még annál sem fontosabb, hogy ezt megtegyem. Ez körül is írja a dolgot, elég ennyi szó rá.

És hogy miért vagyok tüske az emberek szemében?
Mert visszatért a régi énem, a régi szelete a lelkemnek, és most ő irányít. Az, aki mindenbe beleteszi a maximumot, megteszi amit kell, férfi, határozott, mosolyog, és pozitív. Meg akarom ezt tartani. A "tüske" része az, mikor belenézek az emberek szemébe, mert így értettem. Belenézek a szemekbe a metrón, a munkahelyen, az utcán, bárhol, és az emberek lelkébe bámulok egy pillantással. A szemembe néznek, és mindent látok. Hogy kik ők, mit láttak azok a szemek, hogy mi van a lelkükben, hogy mi a szándékuk, vagy a kedvük, mindent. Nem is igazán állja most a tekintetem senki, ugyanúgy mint régen, mikor szintén így működtem. Belenéztem az emberek lelkébe, de ezt ők nem szeretik. Olyan, mint mikor az emberen nincs ruha és szégyenlős. Én nem vagyok szégyenlős, ahogy a testemmel, úgy a lelkemmel sem. Ahogy simán levetkőzök mások előtt a "valóságban", úgy a lelkemet is megmutatom másoknak.
Már annak, akit érdekel természetesen.
De más emberek nem szeretik, ha ezt teszem. Még akkor is, ha szeretnék, akkor is idegen számukra az érzés, félrefordítják a tekintetüket, mert mégsem szeretnék belül, hogy lássam. Mindenki szeret álarc mögé bújni, és nem is engedik másoknak, hogy ezt levegyék, vagy hogy bárki mögé lásson, ami nekem furcsa. :) Szerintem csak így lehet jól ismerkedni. Bár mondjuk valami mást is látnak benne, a szemeimben. A szem a lélek tükre, én pedig nem rejtek el semmit, így talán akik egy kicsit is képesek rá, akkor látják, hogy ezek a szemek sok mindent láttak.
Valójában most örülök, hogy tudok egy kis időt magamra szentelni, fejleszteni magam, kicsit többé válni. Valahogy reménykedek benne, hogy lesz eredménye, hogy előnyöm származik belőle a jövőben, vagy esetleg még válok is valaki olyanná, aki valakinek az álma, hogy valaki majd beleszeret (?) abba, akivé válok. Jó lenne. ^^

A munkában is minden a lehető legjobban megy. Nem akarok dicsekedni, és nem hazudok vele, ha azt mondom, én vagyok az egyik legjobb. Még egy hónapja dolgozom csak ott, majdnem kettő, de már az ügyfélszolgálatos teendőket tanulom. Egy hete folyamatosan oktatásokon veszek részt amik nagyon nehezek, de tetszik, és bírom, bár elég kimerítő. Ma részt vettem egy vizsgán ebből, amin mindenre helyesen válaszoltam, ami miatt agyon-vissza dícsértek, és az egyik főnöktől enyhe de egyértelmű célzást is kaptam, hogy milyen jó hogy ilyen ügyes vagyok meg ilyen jól válaszoltam meg hogy ezen leszek, mert ez állandó projekt, hiszen míg a többi call centeres operátor csupán kimenő hívásokat kezel, a különböző projektek időről időre véget érnek, elfogynak az ügyfelek, ahogy már én is három projekten dolgoztam eddig.
Itt bejövő hívásokat fogok kezelni, aminek örülök, állandó munkám lesz, ezt kell jól csinálnom és jól teljesítenem. Szeretem az állandóságot, na meg ha azt csinálom amihez értek, és ha ehhez érteni fogok eléggé, még könnyebb lesz.
Remélem egy kis fizetésemelésre is számíthatok. Vagy akár egy szerződésre, miután lerendeztem ezt a hülye sulit. OwO
Azért is választottak ki erre a munkakörre, és kezdtek el oktatni, mert a három supervisor elkezdte visszahallgatni a hívásaimat, és rájöttek, mennyire jól kezelem a hülyéket, az idegbetegeket, a problémás ügyfeleket, és hogy milyen játszva viselem el illetve fordítom visszájára a problémás ügyfelek által tanúsított nem-együttműködést és az operátor iránti ellenszenvet, amit mindnyájan érzünk amikor "valami hülye felhív minket csak úgy rejtett számról."
Ilyenkor tényleg hasznos a végtelen türelmem meg a problémamegoldó képességem. XD

Szóval ez van. Először azt hittem, hülyeség volt amikor azt éreztem még pár hete, hogy lenni akarok valakivel, de közben meg mégsem, meg hogy egyedül érzem magam, de közben mégis "szeretem" most ezt az érzést, de legalábbis nem bánom. Most, hogy benne vagyok ebben a helyzetben, "megvan a csaj", már tisztán érzem, hogy de bizony, igazam volt amikor így éreztem. Tényleg a szabadságra, a kötetlenségre, a saját életemre van most szükségem. Más nélkül. Nem akarok a lelkemhez túl közel engedni senkit, aki nem való oda. Nagyon szívesen ismerkedek, barátkozok, létesítek kapcsolatot másokkal, nem zárkózok el, csak ez már túlzás.
Ha szépen lassan kialakul egy barátság, abból valami különleges, akkor az király, azzal semmi gondom, problémám nincs, de ez így nem az amire vágyom. Kihasználni meg nem akarok senkit és semmit. Az már megint nem én vagyok.

Én pedig most örülni akarok annak aki vagyok, és az akarok lenni. :)

Az egész életem során megkaptam ezt, már több embertől is. A tény, hogy nem tudok haragudni azokra, akiket csak egy kicsit is kedvelek... Sőt, még csak kedvelnem sem kell.
Bárki, akin látom, hogy segítségre, vagy csak egy pár jó szóra van szüksége, segítek, és sosem várok vissza semmit. Még akkor is, ha kinevetnek, vagy kihasználnak, vagy bármi ilyesmi történik. Nekem nem kell az, hogy előnyhöz jussak csak azért, hogy másnak segítek valamiben.
Ha kihasználnak, azzal is tisztában vagyok, ahogy a hibáimmal is tisztában vagyok. Mégsem feltétlenül bánom, ha ez történik. Mondjanak akkor mazochistának, vagy őrültnek, vagy egyszerűen csak hülyének, akkor az vagyok, nem érdekel. Én akkor is kedvelni fogom azt akit kedvelek, hogyha még az illető utál is.

Egyszerűen így vagyok összerakva. Másképp. Vagy rosszul. Nem tudom.

"Te mindenkivel túl kedves vagy, ez lesz a veszted."
"Mindenkinek csak segíteni akarsz, ebbe fogsz egyszer beledögleni.XD""Miért segítesz olyanoknak akik meg sem érdemlik?"
"Miért van az, hogy mások problémái miatt jobban aggódsz, mint a sajátjaid miatt?"

Ilyen, és ehhez hasonló mondatokból, kérdésekből kapok mindig az évek során. Folyton visszatérő "probléma" ez, de egyrészt nem tudok, és talán nem is akarok ezen változtatni. Lehet, hogy túlságosan jóhiszemű vagyok, hogy hiszem, hogy a másik fél is hasonlóan gondol rám és értékel mint én őt? Nem, nem hinném, ugyanis ezt sosem vártam el senkitől. Mint az életben, itt is a maximumot nyújtottam csak, és nem vártam vissza semmit. Mindent odaadok amim van, és mindennek örülök, amit kapok. Nem hagyom magam átverni senki által, főleg nem direkt, és nem hagyom azt, hogy gonoszkodjanak velem, és direkt kihasználjanak, mert hülye azért nem vagyok... De akkor sem tudok haragudni senkire, aki bántott, ha egyszer bocsánatot kér, vagy megbánta. De az is előfordul hogy már rég nem haragszom az illetőre, annak ellenére hogy bántott, de lelkiismeret-furdalás miatt, vagy egyéb ok miatt, hogy egyszerűen nincs már rám szükség, nem beszélünk, és később mégis úgy beszélek vele és úgy örülök neki, mintha tegnap beszéltünk volna és legjobb barátok lennénk. Ha egyszer bennem úgy él, és az emlékek megmaradnak, akkor miért kellene másképp viselkednem? :)
Nem szeretek senkit kevésbé attól, hogy nem beszélek vele egy ideig, vagy sokáig nem látom. Ugyanúgy kedvelek és szeretek mindenkit mindig, ha már egyszer megkedveltem. ^^
Sajnos visszafelé ez mondjuk nem annyira igaz. XD Mondjuk ezen csak azért nem csodálkozom, mert az utóbbi időben rájöttem, hogy tévhitben éltem. Azt hittem hogy nem így van, de igen: Nagyon is helyettesíthető vagyok, illetve felejthető.
Ha nyitva tartottam volna a szemem eddig is, talán hamarabb észrevettem volna; Az emberek elfelejtenek engem. Egy ideig jó vagyok nekik, de hogyha már később nincs szükségük rám, ott hagynak, és utána ha beszélünk, már csak az vagyok, akinek annyit mondanak:
-Á, szia, hogy vagy? Tök rég beszéltünk!

De a válasz nem érdekli őket.

Nagyon régen éreztem magam ennyire egyedül. :(

Ma sikeresen elbasztam itthon a hűtőt. Nekiálltam jégteleníteni ahogy szoktam, és a késsel valahogy sikeresen megszúrtam a hűtőrendszer és a gáz mint az akciófilmekben spriccelt kifelé a lyukon. Én kinyitottam ajtót-ablakot, és gondolkoztam, hogy akkor most mi legyen. Mivel szar régi a hűtő, meg kicsi is, nem is érné meg megjavíttatni sem, mivel a javítás és hűtőgáz töltés kb 20-ezer lenne , 20-ért meg találtam használt, jó állapotban levő hűtőt innen nem messze, fél év garanciával és nagyobb férőhellyel, csak hát... Ugyebár pünkösd hétfő van, hogy rohadjon meg. :D Végülis ilyenkor kell tönkrevágni a hűtőt, most a kaják meg minden ott rohadnak a fürdőkádban, a mélyhűtős cuccok arra várnak hogy felolvadjanak teljesen és megrohadjanak, a sima hűtős cuccok meg szépen óráról órára veszítik el a szavatosságukat. Holnap meg dolgoznom kéne menni és pillanatnyilag szólni sem tudok senkinek, hogy nem megyek, szóval fasza világ van... Holnap jön haza a lakótársam is, de így nem nagyon lesz kaja, vagyishát ha minden megromlik akkor nem... Talán a félig kiolvadásban levő nudlinak neki kéne állnom megfőzni. Majd berakom a hűtőbe, ha ha ha. XD

Na mindegy, szóval jó kis szabadnap ez így, még jó hogy hosszú hétvége van és pihenhetek, lol.

Tényleg kéne valami társaság.

Gyorsan telnek a napok, hetek. Lényegében nem túl hatékonyan, de mégis. Minden nap dolgozok, gyűjtögetem a pénzt, és már most pluszban vagyok, ami azért jól esik és biztonságérzetet ad nekem, ennyi bizonytalanság mellett. Talán még az albérlet mellett a bevásárlásra is lesz pénz. XD
Hétfőtől péntekig ugyanaz a program, reggel kelés, meló, délután hazaérkezés, kis alvás, vacsi, edzés, játék, stb, alvás.
Most hétvége van, és egyedül vagyok. Nem nagyon járok már haza, megmondtam anyámnak hogy nem megyek haza, majd szólok hogyha megyek. Egész könnyen fogadta, mondjuk más választása nincs nagyon, nekem meg nincs kedvem hazamenni, hogy azt is hallgathassam utána hogy de hát ő ad enni nekem meg az utazásra is ad pénzt. Tudom, hogy úgyis felhántorgatná. :) Ismerjük mindannyian, nemde?

A hétvégék sem izgalmasabbak mint a hétköznapok, ha mindegyik ugyanúgy telik. Kezd egyre melegebb lenni, így már nem érzek semmi ingert arra hogy kimenjek, harminc fok felett már csak szenvedés kijárnom. Ezért örülök a mostani munkahelyemnek, ahol van királyságos légkondi... Azt hiszem egész nyáron elég sokat fogok dolgozni.. :D Légkondi is van, meg még netezgetni is lehet meló közben. Ilyenkor jól jön igazán, hogy sok mindenre tudok egyszerre figyelni, még telefonálás közben is. Bár jobban örülnék, ha nem épp szőlősgazdákkal kéne napi 8 órát beszélgetnem, mert a többi szociális kapcsolatom a nullával egyenlő.
Igazából azt hiszem, NEET lettem, ahogy a japánoknál nevezik, még ha nem is teljesen hiteles formában. Én még nagyjából kimozdulok, meg sportolni is szoktam és nem vagyok annyira antiszoc hogy taszítom az emberi kapcsolatokat, csak... nem keresem magamtól. A munkahelyen tök sokan kedvelnek, tök jól eldumálok mindenkivel, de én sosem megyek oda szinte senkihez, hozzám viszont odajönnek, és elbeszélgetnek velem, mert azt jól lehet velem.

Jó, hogy van ez a blogom is, mert ahogy az előzőben is írtam, megígértem valakinek, hogy nem emózok a tumblr-emen többé. Mondjuk jó is, mert azóta tényleg jobban érzem magam kicsit, hogy nem osztok meg, csak aranyos dolgokat, kajákat, kutyákat meg animéket. :3 ^^

Az a baj, hogy vannak akik félreismertek, vagy ismernek.

Összetévesztenek velem kapcsolatban sok mindent.
A hallgatásomat összetévesztik a semmibe vevéssel.
A nyugalmamat összetévesztik a beletörődéssel.
A kedvességemet pedig a gyengeséggel.

Miért nem lehetek én is ugyanolyan mint a korombeliek? Egy szokásos, bunkó, gyúrós fasz mondjuk aki minden héten bulizik, cigizik, néha jól beszív, nem érdekli mások véleménye csak az hogy neki jó legyen, együttérzésről még nem hallott, és a legnagyobb baja hogy hányan lájkolják a képeit vagy ilyesmi.
Még a melóhelyemen is látom, ha nem cigizel, te nem is vagy ember. Megkérdezte az egyik srác hogy lemegyek-e vele cigizni, mondom lemegyek szívesen, de nem cigizek. Úgy nézett rám, mint egy űrlényre, kb mint a szomszédok mikor látják hogy a tizedikre gyalog jövök fel.Ha nem cigizel, akkor már ne is beszélgess velünk, nem tartozol közénk. Szívd a füstöt és akkor idejöhetsz. Látod, mindenki cigizik, akkor szívjad te is! És egyébként is mi az hogy nem buliba mész péntek este? Nem is vagy ember.

Hát akkor tényleg nem vagyok. XD Ugyanaz van mint eddig. Tök jól elbeszélgetnek velem az emberek, meg szívesen dumálnak velem, de... Nem ugyanabból a világból jöttünk. Kilógok a sorból, nem iszok, nem bulizok, nem cigizek. Ha sportról, harcművészetről akarok beszélgetni, álmélkodva hallgatják, kérdezgetem ők mit mozognak és pironkodva ismerik be hogy semmit, de őnekik az nem is való. WTF hát dehogynem, a sportolás mindenkinek való. O_o Na mindegy.
Ez volt már a suliban is, megszoktam. Van mindenki más, meg én. Elüldögélek ott a sarokban én magamban is...

Kezdem megszokni most már azt is hogy végképp egyedül vagyok. Elég szar egyedül lenni, de most ez van. Nem tudom, sokan szerintem nem értékelik eléggé azt, hogy boldogok. :/
Nincs akit felhívhatsz, ha baj van, nem vár otthon senki, senki nem dicsér meg vagy szid le. Nincs aki rád nevet, aki megölel, aki a karjaidban sír, aki rád hagyatkozik, és te is rá. Nincs akit felhívhatsz ha baj van, vagy ha bátorításra van szükséged, vagy aki elfogad mindeneddel együtt, aki haragszik rád, vagy épp boldog veled, akiért küzdeni kell... Aki mellé lefeküdhetsz este, és tudod, hogy az ott melletted, nem csak egy másik ember aki épp veled tölti az idejét mert jobb dolga nincs, hanem nélküled kevesebb, és te is nélküle, és együtt többek vagytok.

Nincs ilyen. SEMMI. El tudod ezt képzelni?
Ezt csak az érezheti, aki tudja, milyen érzés az, amit leírtam... Amíg egyedül voltam régen és nem tudtam milyen érzés az, mikor történetesen van valaki aki szeret, akit szerethetsz, akivel egyek vagytok, addig természetesen nem is hiányzott az érzés.
Nem akarsz csokit enni, mielőtt nem tudod, milyen finom. Utána kezdett csak el kívánni, miután már tudod, milyen.
Manapság mondjuk nem tudom, vannak-e még igazi párok. Akik tényleg tudják, mi az az együtt. Annyian vannak akik csak egymás mellett vannak, tettetik hogy boldogok, de belül akkor is tök egyedül vannak. Küzdenek az ÉN-ért, folyamatosan görcsölnek azon, nehogy véletlenül elveszítsenek egy kicsit is az önállóságukból, a függetlenségükből. "Együtt vagyunk, de akkor is független vagyok." Van akinek ez annyira fontos, hogy elfelejti, hogy a boldogság, az EGYÜTT-ben nem az van hogy kettő, hanem hogy EGY. Amíg nincs benned egy valaki aki a másé, nem vagytok együtt. A másikra bízod egy részed, hogy formálódjon egy egésszé azzal a féllel, amit ő ad neked. De ezt sokan nem is értik. Annyira félnek attól, hogy összetörnek, hogy nem is merik a kapcsolatban megosztani magukat a másikkal igazán, csak a látszatát. Hadd idézzek valamit:

A karonfogás misztériuma

Érezted már, hogy nem mindegy, melyik oldalról karolsz a párodba? Van egy férfias, és egy nőies oldalad. Ha férfi vagy, a jobb kezed a "férfikéz" - néha tudatában is vagy ennek.
"Gyere át a másik oldalamra!"
Akik szeretik egymást, szívesen jártak valaha karonfogva.
Ma már ritkaság.
Külön megyünk, egymás mellett.
Sőt, több éves házasság után a férfi előrelohol... A nő utánabaktat, vagy nézegeti a kirakatokat.
Egyébként karonfogva menni nem könnyű.
Négy lábon járás.
Pontosan, szinkronban kell lépkednünk, hogy ne húzzuk egymást.
Az "együtt" manapság nagy mutatvány.
Táncunk is magányos lett.
Úgy könnyebb. Nem kell egymásra túlságosan figyelni.
A diszkóban alig látjuk, halljuk a másikat. Dübörgő őrületben rángatózunk - egyedül.

Ez a részlet Müller Péter Férfiélet, női sors című könyvéből származik. Rendkívül hálás vagyok neki, hogy megírta ezt a könyvet, mert ennél még sokkal szebb és igazabb gyöngyszemek is vannak benne. A mai társadalomban már mindenki annyira egyedül van. Érdekek, ego, büszkeség és szabadság, függetlenség irányít minket. Nem látják a fától az erdőt, mert félnek kinyitni a szemüket...

Én mégis ragaszkodom hozzá, hogy valakinek odaadhassam magam. Ha már hűséges vagyok ahhoz akit szeretek, nem csak párként, barátként is, akkor "ki akarom használni", odaadni valakinek, aki tud rá vigyázni.
Most arra várok, hogy valaki olyan jöjjön, akit ez érdekel is. XD Elég kevés reményem van ezzel kapcsolatban, de van, az a lényeg. Nem keresgélek túl intenzíven, vannak dolgok amik akkor jönnek amikor nem számítunk rá. Addig meg valahogy elviselem, és önmagam leszek. Nem vagyok bezárkózva, csak senki nem akar kinyitni. : )