Mert annyira hosszú. :D Emlékszem, a régi blogomon szinte csak ilyeneket írtam. Mostanra már leszoktam róla, nem magam miatt, hanem bevallom õszintén azért, hogy el is olvassák páran a blogom, mert ha valami nagyon hosszú és terjengõs, az emberek nem szeretik elolvasni. Eleinte ez nem érdekelt hiszen csak azért írtam a blogot, hogy a gondolataim meglegyenek, de aztán ahogy egyre többen olvasták, kicsit már azt is figyelembe vettem, hogy nekik mi a jó, és meghallgattam a véleményüket és a tanácsaikat, amik között az is szerepelt, hogy kicsit kisebb adagokban toljam a bejegyzéseket, hogy fogyaszthatóbb legyen. Hallgattam rá, de néha, mint ahogy most is, nem foglalkozok ezzel, mert most is sok gondolat van a fejemben nagyon, és nincs kedvem elszeparálni egymásól õket, egyikbõl jön a másik, akkor is, ha más-más téma. Szóval aki a végére ér ennek annak respect. XD

Aki esetleg nekiveselkedne, annak itt a háttérzene, ami a keletkezés alatt szólt.

Történt egy csomó dolog, mióta legutoljára írtam. Elég sok dolog zajlott le bennem, sok mindent csináltam, sok mindenen kellett gondolkoznom. Megnyíltam valakinek nemrég, jobban mint szoktam, és megbíztam valakiben, de õ bennem nem sajnos. Vagy legalábbis már nem... Nekem a barátaim a családom, és bennük bízok meg a legjobban, és õket mindennél többre tartom. Vannak olyan dolgaim amiket nehéz elfogadni, és ezzel tisztában vagyok. Õk is.
És elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és ez különbözteti meg õket más emberektõl. Másoktól, akik nem akarnak, vagy nem tudnak megérteni engem és emiatt elítélnek. Fogalmam sincs mit gondolnak rólam mások, de õsintén szólva magasról teszek rá. Az számít nekem egyedül, hogy azok, akiknek fontos vagyok és akik nekem fontosak, mit gondolnak rólam és mit mondanak nekem.
Tudom azt is, és tisztában vagyok vele, hogy ez, hogy ilyen emberekkel "vagyok körülvéve", hogy a barátaim ilyen közel állnak hozzám, ahhoz is hozzájárul, hogy én magam bizalmatlanabb legyek másokkal szemben, mint egy átlagember lenne akárkivel szemben. Azt hiszem, ez nem feltétlenül baj, mert utólag kiderül, hogy a lelkemnek igaza van, az agyam nem tud megfelelõen ítélni sokszor, amikor ilyen szituációkba kerülök.
Nehezen bízok meg akárkiben, ez van. Nagyon nehezen. És aki nem képes elfogadni a hibáimat, vagy a tulajdonságaimat, ENGEM, ahhoz ösztönösen nem kerülök közel mert tudom hogy bántani fog.

Elmúlt a valentin-nap is... Igazából ugyanúgy telt mint az összes többi elõtte, semmi különbség nem volt. :D Max annyi hogy facebookon lehetett látni azokat akik kiírják hogy mennyire szeretik a másikat, meg azokat, akik azon nyavalyognak, hogy miért írja ki mindenki. XD Szerintem egy hónapforduló is többet jelent egy párnak mint a valentin-nap, fõleg hogy az személyes ez meg semleges, meg amúgy is hülyeség. Ha meg egy hónapforduló már kis dolognak számít, mert tapasztalatból tudom, hogy egy idõ után már nem olyan nagy szám, fõleg ha az ember éévekig együtt van valakivel, akkor egy évforduló az, amit az ember megünnepel normálisan, nem egy valentin-nap. Aki csak valentin-napon ad a barátnõjének virágot meg csokit vagy viszi el vacsorázni, az nem azért különleges mert ezen a napon megteszi hanem az év többi napján béna. XD
Aki meg azon siránkozik, hogy valentin-napon egyedül van, annak jusson eszébe, hogy az év többi napján is ugyanúgy egyedül van. ^^ Én is ezen gondolkoztam, miért lenne okom siránkozni egy ilyen napon, ha a többi nap is ugyanúgy telik? Inkább akkor már siránkozhatnék azon a négy napon, amik örökre az emlékezetembe égtek, augusztus 28 és május 1, augusztus 10 és november 19. Az év nem fontos. De azokon a napokon sem siránkozom, inkább csak visszatekintek és összegzek, a múlton nem tudok soha bánkódni, mert az már elmúlt és soha nem jön vissza, jobb elfogadni, tanulni belõle, és még a rossz dolgokat is úgy látni, hogy csak egy tanulság az élettõl, és a jó dolgokra emlékezni, nem a rosszakra, ha már az emlékekben kutakodik az ember. ^^"

Errõl jut eszembe, hogy mostanában ha körülnézek, mindenki (na jó nem mindenki, csak sokan és ezért tûnt fel) keménynek, erõsnek akar látszani, vagy az akar lenni. Az okokat vagy én sem tudom, vagy ha tudom is valakinél, akkor sem fontos itt leírnom, ahogy azt sem, kikrõl van szó.
Én mégis, ha ránézek valakire, a lelkébe látok, és azt is látom, ha valaki nem önmaga, és vagy védekezésként, vagy azért hogy másokat meggyõzzön, erõs akar lenni. A másik az lehet, hogy tényleg erõsek akarnak lenni, de még nem azok ezért a látszatát fenntartják, vagy épp ezzel erõsítik magukat, "védekeznek" az elõl, hogy bárki bántani tudja õket.
Ez is egy módszer. : ) Kicsit belegondoltam, hogy sok embernek megmondhatnám a környezetemben hogy kapják össze magukat, vagy hogy ne búsuljanak, hogy legyenek pozitívabbak és hogy ne veszísék el ilyen könnyen a jókedvüket, vagy a motivációjukat épp, vagy bármit, ne adjanak fel ilyen könnyen SEMMIT.
Most itt nem arról van szó, hogy az életed árán is végig kell vinned minden kis apróságot ami egyszer a fejedbe ötlik, de minél kevesebb dolgot hagysz magadnak feladni, annál erõsebb leszel és annál kevesebb olyan dolog is marad, ami kihívhatna maga ellen, a nehéz dolgokat, kihívásokat is könnyebben fogod venni.
Ha én belegondolok... Jó sok szarban volt már részem az életem során... Ha újrakezdhetném, és én szabályozhatnám, állíthatnám be, hogy milyen életem legyen... Nem szoktam olyat mondani hogy valamit is megváltoztatnék a múlton, vagy ahogy csináltam dolgokat vagy ahogy történtek dolgok... De egy fokozattal talán lejjebb venném a nehézséget. :D Tudom, hogy amin most mentem keresztül, eddig, az tett olyanná amilyen vagyok, és ezt nem bánom tényleg, mert "így is jó". De egy kicsit könnyebb verziót szívesen megnéztem volna.
Most sem állnak jól a dolgok, egy cseppet sem. Néha azt gondolom, azért "ver az élet", hogy nehogy megszokjam azt az állapotot amikor éppen nem. :D Nehogy elszokjak tõle, tudjátok.
És még a telihold sem látszik, mert egybefüggõ felhõzet van. :/ Meh... Pedig láttam egy pár pillanatra, gyönyörû volt. *-* : )

Végignéztem végre Pewdiepie sorozatát a The Last of Us-ról... Akarok írni róla egy kicsit, mert nagyon elgondolkoztatott. A zombis játékok mindig nagy kedvencei voltak a játékkészítõ cégeknek, hiszen a halottak visszatérése az életbe mindig jó horror sztori, és sokféleképpen lehet variálni, démonok, vírus, stb. stb. , lerághatatlan csont a sok lehetõség miatt.
Itt az volt nagyon érdekes, hogy a vírus része megvolt, kitört a pánik, a feje tetejére állt minden, káosz, jött a rendõrség, a katonaság, ahogyan a valóságban történt volna, mindenki menekülne de senki nem tud, mert senkit nem engednek sehová, jön egy két gebasz, aztán képszakadás... Ez az intro, és aztán:
20 év múlva...
HÖ? Lepõdik meg a játékos, mi az hogy húsz év? Igen, ebben a játékban nem az a variáció áll fenn, hogy nagy balhé, pár hét vagy hónap aztán megvan az ellenszer, és kész, meg van oldva a dolog. Az emberiség küzd magával és a vírussal, egyre kevesebb a túlélõ, áram, víz alig van, kaja fogyóban a karantén mögötti városokban is, generációk nõnek fel az új környezetben, akik nem ismerik a régi dolgokat (sport, filmek, jégkrém, állatkert, semmi) és már tök fiatalon szembesülnek a halállal.
Aztán jön a remény, egy immunis lány akit fõhõsünk (aki viszont már nem mai csirke, vagy 40-45 éves) elvisz oda, ahol talán kitalálnak valamit vele. Nagyon realisztikusan mutatja be az érzelmeket... Itt ember embernek farkasa, banditák ölnek "turistákat", így nevezik a karanténen kívül kószáló átlagembereket, szóval nem csak a zombik az ellenségek, mindenki túl akar élni, a katonaság is mindenki ellen van aki nem engedelmeskedik.. Egyszóval nagyon realisztikusan bemutatja, milyen lenne igazából a helyzet, ha ilyesmi történne.
Legjobban az tetszett benne, hogy nem az van, hogy gyere ide gyere oda és akkor minden rendben lesz, hanem gyere ide, gyere oda, hopp és közbejön valami, nem minden a tervek szerint alakul, sõt, sorozatos balszerencse sem ritka, ugyanúgy ahogy az életben, és a szívfacsaró emberi történetek és váratlan események is annyira valószerûvé teszik az egészet, és a nagyszerûen kidolgozott érzelmek, szinte látni az arcokon, ki mit gondol, mintha csak egy élõszereplõs filmet látna az ember a jövõbõl... De reméljük azért ennél rózsásabb lesz a jövõ. XD
Az gondolkoztatott el, hogy a fõhõs nagyon hasonlított rám végig viselkedésben, annyiszor magamra ismertem benne... :/ A negatív dolgokban is, mert bizony itt nem csak mindenki jó és ügyes és okos és szép, senki nem tökéletes.
Szóval durva, utána tök sokat gondolkoztam azon, hogy én mit tennék ilyen helyzetben.
Összegyûjteném azok közül akikben megbízok és szeretek akit tudok és próbálnánk együtt valamit kitalálni azt hiszem... Érdekes, hogy régen azt gondoltam hogy ja, ha ilyen lenne rambóznék meg simán legyûrnék mindent meg ilyenek... azok után hogy ezt láttam, már teljesen másképp gondolom. :D

Jól esik most nagyon a sport. Megint sínen vagyok, megint elkapott az a jó kis érzés mint régen, mikor az ember ha ki akarja hagyni az edzést, a teste máris panaszkodik és már nem is tudja kihagyni egy nap sem... Mennek a húzódzkodások mint atom, ma meg futni is voltam, utána meg még pötyögtünk egyet Akai-kunnal, bár pötyögésnek nem lehetett volna nevezni egy kívülálló szemével. :D Hiába, hiányoztak már a villámgyors közel 100 newtonos ütések. XD Arra is vissza kellett szoknom hogy gyorsabban reagáljak és hogy én is üthetek-rúghatok nyugodtan kedvemre. :D Ez persze megtörtént az elsõ bekapott egy-két ütés után miután enyhén megemelkedtem tõlük és elakadt a lélegzetem. XDD Végre csináltam legalább valami produktívat ma~.

Holnap kemencés fánk sütése lesz a listán, meg valami ebédgyártás, találtam a lidl-ben ilyen 700 grammos lecsó befõttet 250 forintért, hát mondom annyiért simán elhozom.. Hát a felét megettem ugyan tojásos lecsó formájában, de ez inkább savanykás paradicsomlében paprika, hagymát paradicsomot nem is látott. ^^" Szóval a következõ projekt a következõ paprika-paradicsomszezonban a lecsó-befõzés. :3 Ahogy apa csinálta régen. ^^ Meg körömvirág-krémet is csinálnom kéne valamikor, csak hát igazi friss, zöldben termett körömvirágból kéne, azt meg nem olyan egyszerû itt szerezni... Na mindegy a lecsófõzést már amúgy is régóta tervezgetem, és Plave is vevõ lesz rá ebben biztos vagyok. :P Meg olyan feelinges amúgy is télen elõvenni egy befõttnyi lecsót hogy az ember csak megsüsse lecsókolbásszal, tojással, vagy lecsós rizsnek, vagy bárminek aminek akarja. ^^ Még szerencse hogy van egy csomó befõttesüvegünk, bár még kelleni fog szerintem mert öt liter alá nem megyünk ha már befõzünk. :D Mondjuk akkor kell egy nagyobb fazék is, mert öt liter lecsó nem öt köbdeci paprikából meg paradicsomból lesz. :D
Na meg akkor kell még vennem a kedvenc olívabogyómból, hogy legyen még befõttesüveg. :P Csak ne kerülne ennyibe, úgy imádom. >_<

Ami még eszembe jutott amúgy, hogy az emberek mennyire bekategorizálják egymást, meg másokat, meg úgy mindenkit. Emberi kapcsolatok múlnak azon, hogy elkönyveljük a másikat ilyennek, meg olyannak... Miközben ezzel pont, hogy magunkat minõsítjük. Én próbálok mindenkire úgy nézni, hogy az õ egyedi tulajdonságait vegyem figyelembe, meglássam milyen egyedi jellemzõi vannak, ami azzá teszi õt aki, amik megkülönböztetik, nem ettõl vagy attól a "kategóriától", hanem mindenkitõl. Olyan tulajdonságok, amik másban nincsenek meg.
Az emberek elég gyakran elvesznek ebben a kategóriákban, és ez szörnyû, hidak helyett falakat képez mindenki között. "Nem beszélek ezzel, nem ismerkedek ezzel, nem megyek sehova ezzel, mert..." Mert más kontinensrõl jött, más nyelvû, más bõrszínû, de menjünk lejjebb: Más városból való, másik focicsapatnak drukkol, másik osztályba jár, mert õ rocker, mert õ emós, mert õ beteg... De menjünk még lejjebb: Mert õ így gondolja, mert neki ez a véleménye, mert õ barna hajú, mert õ szõke hajú, mert õ fiú, mert õ lány. Megkülönböztetések mindenhol, kategóriák, osztályok és rangsorok, amik alapján elválasztjuk magunkat mindenkitõl... Szerintem ez borzalmas. Ezért van az, hogy az emberiség saját magát fogja egyszer kipusztítani, ez nyilvánvaló, meg ezért ölnek emberek embereket, sokszor a pénz és a vélemények különbözõsége miatt. És mi lenne ha össze kéne fogni, mondjuk ha jönne egy idegen faj vagy akármi és elkezdenének minket irtani?
Lehet hogy most röhög ezen mindenki, de sosem tudhatja senki, megtörténhet. Gondoljatok csak bele, akkor mi lenne? Akkor is a saját vérünkbe fulladnánk bele? Vagy összefognánk? Az önzõség nyerne? Ha nem is, akkor is csak a túlélés ösztöne fogná össze a világot, nem a megértés és a megérteni akarás. :/

Ezért szeretem a blogot. Annyi különbözõ embert látni, különbözõ történeteket, múltakat, jövõket, összetört világokat, boldogságot, örömöt, bánatot... És nem azt látja az ember hogy ki az aki ott írogat a gép elõtt, hanem csak a lelkét, a gondolatait, a véleményét. Nem ítélsz semmi alapján, csak elolvasod és feldolgozod. Ha nem érdekel, nem olvasod, ha pedig olvasod, nyilvánvaló hogy érdekel, hisz másképp nem olvasnád. : )
Vannak persze akik itt is ítélkeznek, csak a leírtak alapján... Én inkább próbálok mindenkibe belelátni egy kicsit, ahogyan ezt a való életben is teszem, és nem ítélkezni senki felett. Felettem mondjuk annál inkább megteszik, hogy milyen jogon ezt nem tudom, de ezt mindenki magától kérdezze meg, aki minõsít másokat. : )
Én inkább szeretek beletekinteni mások lelkébe, látni, mennyire másképp is tud mûködni, esetleg kicsit hozzátenni, vagy egyeseket jobban megismerni. ^^ Szerencsére már sok különleges embert ismertem meg a blogról, és sokukkal élõben is találkoztam. : ) Érdekes, hogy ilyenkor az ember mikor találkozik valakivel akit interneten ismert meg, furcsa lehetne az elsõ találkozás, de én mivel már elég tapasztalt vagyok ebben, azt tudom mondani, hogy emberfüggõ.
Ugyanis ha valaki õszintén ír, és tényleg azt írja le ami a fejében van, és olyan a való életben is mint az ahogy ír, ahogy megismerted vagy ahogy beszéltetek, akkor nincsen semmi zavar, viszont ha nem úgy viselkedik, mint ahogyan õ leírja azt, hogy viselkedne, viselkedik, akkor "kibújik a szög a zsákból", és ez annak kínos, aki nem õszinte. : ) Szerencsére velem talán egy vagy két olyan eset volt csak, hogy akivel találkoztam, nem olyan volt, mint amilyennek megismertem neten, nem beszélve arról, hogy az eddigi leghosszabb és legboldogabb kapcsolatom is interneten keresztül indult, sõt, a blogon keresztül, csak még nem ezen.
És nem is emiatt lett vége, hiszen akkor már rég nem errõl volt szó.  Szóval szeretem itt magamat adni.

Fõleg azért is, mert tudom, hogy itt nagyobb eséllyel találok olyat aki "meglát", aki aztán úgy gondolja, hogy érdeklem és meg is ért. Inkább ez a "meg is ért" része a fontos és a nehezebb, ahogy ezt ma Akai-kunnal meg is beszéltük, de hát ezzel mind így vagyunk. : )

 Hey, i didn't see you there... Welcome back.

Mindenesetre azért is jó, ha itt magamat adom, mert elég sok olyan dolgot lehet megtudni rólam amit vagy nagyon sokáig tartana leírni , vagy épp olyan hangulatban kéne lennem hozzá, hogy leírjam... A blogon ez mind látható, ahogy az oldalaim is.
Persze nem arra buzdítok, hogy itt ismerkedjen minenki, mert való életben jobb. :D Legalábbis gondolom... Mármint ezt úgy értem, hogy nem nagyon járok közösségi helyekre, mulatóhelyekre, vagy bármilyen olyasmi helyre aminek köze van a cigihez, az alkoholhoz és a bömbölõ zenéhez, mert az nem az én mûfajom. :D De pl tök szívesen elmennék néha jazz-klubokba, jazz-cafékba, art-cafékba, vagy bármilyen teaházba, klubba, kultúrált helyekre, ahová nem csak beülnek emberek az ismerõseikkel hanem szívesen ismerkedik is az ember... : ) Csak hát mani... Minden pénzbe kerül, és az élelmiszeren és a számlákon kívül nem nagyon költhetek semmire konkrétan, bár ezt már megszoktam. ^^"
Néha persze így is becsúszik egy-két engedetlenség... Például, hmm... Igen, legutóbb például elmentünk Plave-el és Endyvel KFC-zni és Plave-et meghívtam. Ami elég alap dolog, tekintve hogy õ veszi kb itthonra az élelmiszert, én meg megfõzöm, meg próbálok segíteni neki mindenben, kaját csinálok meg ellátom amivel tudom ami itthon van... Szóval ez természetes dolog, csak hát... most már jó lenne ha vége lenne akár a szakmai gyakorlatnak is és mehetnék külföldre, merthogy itthon nem keresem meg azt a pénzt ami ahhoz kéne hogy tovább tudjak menni (nem tanulni csak az életben) meg elindítsak itthon valamit, az tuti.

Olyan jó zenéket találok mostanában... : ) Ez is nagyon tetszik, ez is szólt írás közben, hallgassátok csak meg.

"Kicsit olyan echo-s az a lány, de szeretem elhinni hogy Lumiere az"

Rajzolni akarok valamit, valami kis apróságot, ami kipattan a fejembõl. Holnap talán meg is teszem miután fõztem. : ) Hétfõn pedig vár a meló. Lelkesebb lennék miatta, ha kapnék érte pénzt is. ^^"

Na jó éjt mindenkinek aki még fent van, és még eljutott idáig, meg azoknak is jó reggelt/délutánt, akik képesek voltak ezt az egészet elolvasni. :D

Sziasztok!