Kicsit gondolkoztam ma.
Tudjátok, az a helyzet, hogy igaz a mondás: Nincs tökéletes párkapcsolat, csak erõs. : )

De mennyire erõs is az az erõs?

Ezt senki nem tudhatja elõre, ezt tudjuk. Azért nagyon nehéz ilyet megalkotni, létrehozni (mert két ember együtt alkotja meg), mert ugye ez is két emberes meló. Ha az egyik fél húz, a másik tol, jó irányba mehet a szekér, de ha mindketten külön irányba húzzák, vagy tolják, sehová nem jut.

Arra jöttem rá, hogy ez olyan szinten kihat minden kapcsolatra, hogy átértékelõdnek az emberi tulajdonságok. Mindegy, te mennyire vagy épp jóképû, kedves, okos, vagy gazdag, lehetsz bármennyire tökéletes és megfelelõ a párodnak, ez egyáltalán nem biztosíték arra, hogy veled marad. Az sem, hogy mennyire szeret. Nagyon bizonytalan dolog ez, nehéz és sokszor fájdalmas játék.
Ha az ember egy kapcsolatban van, logikus (legalábbis szerintem, nekem) hogy az ember igyekszik a legjobbat adni a másiknak, és õ maga pedig fejlõdni, hogy emberként is értékesebb legyen. A másik fél legjobb esetben szeret minket olyannak amilyenek vagyunk, értékeli az erõfeszítéseinket és örül, ha fejlõdünk.
Van azonban egy olyan dolog, ami meghatározó, ez pedig az áldozatok.
Mindenkinek meg kell hozni bizonyos áldozatokat ahhoz, hogy valamit elérjen, ezt ismerjük. Egy kapcsolatban ez olyan módon mutatkozik meg, hogy ha mondjuk elõre akarunk lépni valamiben, valamit megváltoztatni a kapcsolatunkban, akkor áldozatokat kell hoznunk. Lemondanunk valami olyan dologról, amit sajnálunk. Hiszen ha valami olyat adunk fel amit nem sajnálunk, az nem áldozat. Én úgy érzem, olyan embert kell találnunk az életben, akiért nem csak mi hozunk áldozatokat, hanem õ is képes áldozatokat hozni értünk. Lemondani egy tervrõl, vagy egy szokásról, vagy bármirõl, annak érdekében, hogy valami közöset hozzon létre valaki mással. Ez nagyon nehéz, és szerintem azért bukik meg sok kapcsolat ezen, mert az emberek nem tudják értékelni azt, hogy valami olyat feladnak ami kényelmes, jó nekik, csak azért, hogy valami közöset hozzanak létre egy másikkal. Itt derül ki az, hogy két ember mennyire szereti egymást, mert akik IGAZÁN szeretik egymást, azoknak nem fog gondot okozni, hogy egy kis kényelemrõl, vagy pár múlandó élményrõl lemondjanak annak érdekében, hogy valami igazán értékeset kapjanak. Mondjuk ebbe az is belekeveredik, kinek mi a fontosabb... Csak furcsa, hogy sokan mondják valakinek, hogy óó, te vagy a legfontosabb, aztán amikor áldozatot kéne hozni vagy komolyabbat lépni, már nem is annyira fontos a közös cél, mint az illetõ saját érdekei. : /
Fájnak kicsit ezek a szavak amiket leírok, mert lehet, hogy olyat bántok vele, akit alapból nem szándékoznék.

Ezt a videót találtam ma. Elég érdekes és érdemes megnézni... Fõleg azért, mert én is ilyen szituációban voltam két évig, és happy end is lehetett volna a vége. De ehelyett az egész életem a feje tetejére állt...

Ezen mondjuk már kár bánkódni, bármennyire is volt rossz. Mondhatnám, hogy utálom a helyzetet, hogy gyûlölöm a sorsot amiért ez történt, és hogy haragszom és dühös vagyok rá, amiért véget vetett neki és elvesztettem vele mindent... De nem tudom, és nem is akarom, mert ugyanúgy bennem van a sok jó emlék, és minden perc aminek közösen örültünk, és attól még hogy elmúlt, nem tûnt el végleg.

A sors fintora, hogy pont mikor elhiszünk valamit igazán, akkor ér véget. :D De ahogy belegondolok és visszatekintek az életemben, azt látom, hogy ez elég megszokott... Hogy ugyanazt kapom, amit az évek során mindig, pofonokat, amik sosem fogynak el. XD
Szóval ez az amirõl beszélek, mindegy, ki mennyire boldog valakivel, ez két emberes meló. Ha az egyik ember úgy gondolja, hogy ez így mégsem jó neki, mindegy mit csinálsz, mennyire vagy te szõke ló fehér hercegen, hiába vagy kõ gazdag, vagy brad pinty, vége, nem tudsz mit csinálni ellene, mert NEM RAJTAD MÚLIK. Hanem Rajtatok.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem bízhat az ember senkiben, még a saját párjában is, csak azt, hogy bármi megtörténhet, és ez nem mindig jelent jót. És azt is jelenti, hogy attól még, hogy bármi összeomolhat egy perc alatt, érdemes beleélned magad, mert nem tudhatod, hogy csak múló boldogság, vagy tényleg az igazi. : )
És az igazi alatt nem a tökéletest értem, hanem azt, aki elfogad, megért, és még mindig szeret ezek után is. :D Akit remélem, hogy én is megtalálok majd egyszer.

Ja és még valami, nem a társkeresés a nehéz, hanem együtt maradni. ;)

Így esti gondolkodásnak elég is lesz ennyi, holnap meló. :3

Sziasztok! ^^