Mi vagyok én?

Mivel a munkán, az itthoni dolgokon, és a játékon kívül sok más dolgom nincsen mostanság, a maradék időmet a gondolkodás tölti ki. Keserédes pillanatok ezek most, de ez jót jelent mert már legalább nem azt mondom hogy keserű csak simán. :D
Szembesülnöm kellett azzal, amivel már annyiszor, hogy azok akik először érdekesnek gondolnak, hamar megunnak, amikor rájönnek, hogy tényleg unalmas vagyok. XD Ez még nem is gond, csak egy kicsit már unom. Na mindegy nem is ez a lényeg.

Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy "mi vagyok". Természetesen mindenki számára más, a barátaim számára (mármint azok számára akikkel beszélgetek is és foglalkoznak velem és én is velük kölcsönösen) szimpatikus, vidám optimista srác aki mindig nevet és segít és komolyan el lehet beszélgetni vele komoly dolgokról, és egy összekötő kapocs. A kollégák számára szerintem csak egy jelentéktelen valaki vagyok aki eldolgozgat odabent, folyton kajál de közben mégis túl vékony a magasságához és nem cigizik a többiekkel. És mint tudjuk az nem menő. Az utcán meg csak egy ember vagyok a sok közül ahogyan eddig is.
De most ezen belül is egész pontosan azon agyaltam, azon gondolkoztam el, hogy azok számára akiket eddig szerettem (mármint akikbe szerelmes is voltam), közel engedtem, ki voltam? Ezen belül is arra éleztem ki a gondolataimat, hogy vajon én mit gondolok, mit jelentettem, vagy nem is inkább mit jelentettem, de miféle jelenség voltam az életükben?
És ekkor jöttem rá, hogy egyfaja parazita életmódot folytatok, vagyishát inkább folytatattam mert ugyebár egyedül vagyok. A parazita tudom hogy csúnya szó, de kifejtem mire gondolok.
Amikor így elvagyok magamnak egyedül, és senki nem akar közel kerülni hozzám, akkor tök átlagos vagyok, semmi különöset nem mondok vagy csinálok, csak egy átlagos kocka vagyok aki dolgozik, játszik meg alszik meg eszik, csak még mellé edzek. Ha valaki elkezd irántam érdeklődni (amitől nem kell félni :D), akkor kezdek én is vidámabb, mosolygósabb, pozitívabb lenni, ha elkezdem érezni hogy valakinek van szüksége rám, van akinek "kellek".
Ha pedig együtt vagyok valakivel, fejlesztem. Nem tudatosan, direkt, sulykolva a másikba azt amit én jónak látok, csak élem az életem és ösztönösen ráragasztom a másikra a jókedvet ha tudom, és azzal hogy pozitív vagyok és mondjuk egészségeseket eszek, főzök, sportolok, a másikat is tudat alatt erre sarkallom. Ez olyan, mint mikor valaki összejön valakivel aki dohányzik és előtte nem dohányzott, de mellette elkezdi. Csak ez az egészséges verzió. XD De hogy hogy jön ide a parazita  kifejezés?
Úgy, hogy ilyenkor minden tulajdonságom felerősödik. Az udvariasságomtól a romantikusságomon át a motivációm, a szorgalmam, a jókedvem is megkétszereződik és szupermen módba váltok. Ez pedig azért nem jó, mert a másik "erejét" használom arra, hogy én ebbe az állapotba kerüljek. Más szeretete, az érzés hogy szükség van rám annyira felpörget és motivál, hogy ettől olyan leszek, hogy a másik eltörpülve érzi mellettem. Ez nagyon nem jó, mert ilyenkor a másik úgy érzi, hogy "nem tud felérni hozzám", vagy ilyesmi hülyeség, aminek semmi értelme hiszen nem erről van szó. Csak arról, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek a másikért, és ugyan nem várom el a másiktól, hogy ő is megtegye vagy hasonló áldozatokat hozzon, a másik mégis rosszul érzi magát, ha nem tudja viszonozni ugyanúgy vagy ha nem nyújt olyan teljesítményt mint én abban, amit ő csinál.

Ez nem célom sosem, és nem is szeretem, ha ez történik, de ha belegondolok ez mindig előfordult. Talán kevesebb ragaszkodást vagy törődést kellene tanúsítanom vagy nem tudom, csak azért, hogy a másikat ne frusztrálja (még ez is :D) hogy én ennyire lelkes vagyok meg mindent megteszek, ő pedig nem teszi meg ugyanezt, és nem azért feltétlenül mert nem szeret, hanem valami más okból. Neki nem tudom, nem ad mondjuk annyi erőt ez a dolog vagy nem olyan lelkes tőle, vagy ilyesmi. Tisztában vagyok vele hogy valószínűleg ez is az én hibám, hogy túlértékelem a helyzetet és túlságosan beleélem magam (ahogy szoktam XD), de én ez vagyok. Mindenbe beleélem magam, ez igaz, de ez nem hiszem hogy olyan nagy tragédia, meg nem is akarok rajta nagyon változtatni. Tudom, hogy néha koppanok, de ha beleélem valamibe magam, jobban teljesítek és vidámabb vagyok, jobban is várom az adott dolgot. :) Ha pedig nem úgy lesz, nem dől össze a világ, majd lesz másképpen. ^^
Mindenesetre így "szívom el" a másiktól a lelkesedést meg a motivációt. Valaki nekem azt mondta még régebben, hogy nekem egy aranyos, életvidám, pozitív, mosolygós barátnő kéne, olyan, mint én. Valószínűleg ez így van, nem tudom mondjuk, hogy találkozok-e ilyen lánnyal valamikor, de remélem. ^^ Mert annak tényleg örülnék. Azt már megtanultam, hogy én hiába vagyok maximalista , adok bele mindent, nem szabad várnom, hogy a másik is megtegyen hasonlót vagy bárminemű áldozatot hozzon értem, az ma már nem divat. :D Én akkor is meghozom, még ha veszítek is. Talán majd találkozok hasonlóval, aki szintén a legjobbat akarja kihozni a dolgokból, akkor is ha ez fáradtsággal jár, és nem elégszik meg a második hellyel, biztos lesz ilyen. :) Aki velem együtt megy tovább felemelt fejjel, és ha én török össze, ő segít felállni nekem. *w*

Most is egy kicsit közel kerültem valakihez, egy lány akit Tumblr-en megismertem, és először pont ő volt aki keresett és többet akart rólam tudni, megismerni, stb, de utána hamar alábbhagyott a lelkesedése. Sajnos ez van, meg kell tanulnom, hogy sosem leszek olyan fontos az embereknek, talán senkinek sem, mint amennyire én tartom fontosnak őket.
Kíváncsi vagyok, lesz-e valaki aki majd annyira értékesnek fog tartani engem, mint én őt. :)