Hívjatok bolondnak

Tüske vagyok a szemetekben.

Ismét utazok, ezúttal egyedül. Idejét sem tudom már, mikor utaztam haza utoljára egyedül. Bár maga a hazautazás is elég rég fordult elő utoljára. Amit én személy szerint nem bánok annyira, ilyenkor tudok a legjobban és a legtöbbet gondolkodni. Amit most nem is árt, tekintve a helyzetemet, valamint a lelkiállapotomat. Na nem mintha olyan rossz lenne, tekintve hogy "becsajoztam"... Pont ez a kifejezés illik rá, mert nem szerelmes lettem, nem barátnőm lett, hanem "becsajoztam". Voltam már olyan kapcsolatban amit csak az ágyba bújás, a fizikai kapcsolat tart életben, jobban mondva nem is életben tart, egyszerűen csak egy kölcsönösen előnyös helyzetről van szó.
Gondoltam, ezt is ki kell próbálni egyszer, vagy mi. Erre most lehetőség adódott, én meg éltem vele. Ennél többről nincs is nagyon szó, de én nem is akarom. Sőt, igazából így, hogy már kipróbáltam, hogy benne vagyok, már annyira nem is tetszik. Megrekedtem ebben az állapotban, ez a "veled vagyok, együtt vagyunk, de nem is vagyunk, mert közben nincs köztünk semmi más. Annyira üres érzés, és így teljesen értékét veszíti minden érintés... Nem tudom, hogy tudnám megfogalmazni, de sajnos (?) a legjobb szó ami erről eszembe jut az hogy... Undorító. Nem tudom, üres, és rossz érzés, egy nagyon jó angol szó van rá, filthy. Ezt nem tudnám lefordítani teljes értékkel, de így is érti mindenki aki tud angolul, hogy hogy értem.
És még egy hete vagyok benne csak, és máris véget akarok vetni neki.

Leginkább az "zavar" közben, hogy felborult egy kicsit az életem. És igazából nem hittem amúgy, hogy ez ennyire befolyásol engem és hogy zavarhat, sőt, nem is tudtam hogy egyáltalán érdekelni fog, SŐT, azt hittem, egyenesen jót fog tenni egy kis változás, valami viharos kapcsolat, egy kis fejre állás, de nem. Nyugalomra van szükségem, és szükségem van azokra a dolgokra, amiket napi szinten meg szoktam tenni. Szükségem van a pihenésre, a munka miatt is, szükségem van a napi rutinomra, szükségem van időre a főzéshez, dolgaim vannak, és igen, szükségem van a játékra is, illetve a barátaimra.
A legutóbbi a legfontosabb, és pont hogy az az oka annak, hogy ennek amiben vagyok, véget fogok vetni, mert még annyit sem ér meg, hogy elhanyagoljam miatta egy kicsit is a barátaimat. Más kapcsolat esetében nem bánnám, sőt, az igazán különleges kapcsolatnak az a lényege pont, hogy ilyenkor visszaveszünk kicsit a barátozásból, haverozásból, mert fontosabb a kapcsolat amiben vagyunk. Ennek az értéke még annál sem fontosabb, hogy ezt megtegyem. Ez körül is írja a dolgot, elég ennyi szó rá.

És hogy miért vagyok tüske az emberek szemében?
Mert visszatért a régi énem, a régi szelete a lelkemnek, és most ő irányít. Az, aki mindenbe beleteszi a maximumot, megteszi amit kell, férfi, határozott, mosolyog, és pozitív. Meg akarom ezt tartani. A "tüske" része az, mikor belenézek az emberek szemébe, mert így értettem. Belenézek a szemekbe a metrón, a munkahelyen, az utcán, bárhol, és az emberek lelkébe bámulok egy pillantással. A szemembe néznek, és mindent látok. Hogy kik ők, mit láttak azok a szemek, hogy mi van a lelkükben, hogy mi a szándékuk, vagy a kedvük, mindent. Nem is igazán állja most a tekintetem senki, ugyanúgy mint régen, mikor szintén így működtem. Belenéztem az emberek lelkébe, de ezt ők nem szeretik. Olyan, mint mikor az emberen nincs ruha és szégyenlős. Én nem vagyok szégyenlős, ahogy a testemmel, úgy a lelkemmel sem. Ahogy simán levetkőzök mások előtt a "valóságban", úgy a lelkemet is megmutatom másoknak.
Már annak, akit érdekel természetesen.
De más emberek nem szeretik, ha ezt teszem. Még akkor is, ha szeretnék, akkor is idegen számukra az érzés, félrefordítják a tekintetüket, mert mégsem szeretnék belül, hogy lássam. Mindenki szeret álarc mögé bújni, és nem is engedik másoknak, hogy ezt levegyék, vagy hogy bárki mögé lásson, ami nekem furcsa. :) Szerintem csak így lehet jól ismerkedni. Bár mondjuk valami mást is látnak benne, a szemeimben. A szem a lélek tükre, én pedig nem rejtek el semmit, így talán akik egy kicsit is képesek rá, akkor látják, hogy ezek a szemek sok mindent láttak.
Valójában most örülök, hogy tudok egy kis időt magamra szentelni, fejleszteni magam, kicsit többé válni. Valahogy reménykedek benne, hogy lesz eredménye, hogy előnyöm származik belőle a jövőben, vagy esetleg még válok is valaki olyanná, aki valakinek az álma, hogy valaki majd beleszeret (?) abba, akivé válok. Jó lenne. ^^

A munkában is minden a lehető legjobban megy. Nem akarok dicsekedni, és nem hazudok vele, ha azt mondom, én vagyok az egyik legjobb. Még egy hónapja dolgozom csak ott, majdnem kettő, de már az ügyfélszolgálatos teendőket tanulom. Egy hete folyamatosan oktatásokon veszek részt amik nagyon nehezek, de tetszik, és bírom, bár elég kimerítő. Ma részt vettem egy vizsgán ebből, amin mindenre helyesen válaszoltam, ami miatt agyon-vissza dícsértek, és az egyik főnöktől enyhe de egyértelmű célzást is kaptam, hogy milyen jó hogy ilyen ügyes vagyok meg ilyen jól válaszoltam meg hogy ezen leszek, mert ez állandó projekt, hiszen míg a többi call centeres operátor csupán kimenő hívásokat kezel, a különböző projektek időről időre véget érnek, elfogynak az ügyfelek, ahogy már én is három projekten dolgoztam eddig.
Itt bejövő hívásokat fogok kezelni, aminek örülök, állandó munkám lesz, ezt kell jól csinálnom és jól teljesítenem. Szeretem az állandóságot, na meg ha azt csinálom amihez értek, és ha ehhez érteni fogok eléggé, még könnyebb lesz.
Remélem egy kis fizetésemelésre is számíthatok. Vagy akár egy szerződésre, miután lerendeztem ezt a hülye sulit. OwO
Azért is választottak ki erre a munkakörre, és kezdtek el oktatni, mert a három supervisor elkezdte visszahallgatni a hívásaimat, és rájöttek, mennyire jól kezelem a hülyéket, az idegbetegeket, a problémás ügyfeleket, és hogy milyen játszva viselem el illetve fordítom visszájára a problémás ügyfelek által tanúsított nem-együttműködést és az operátor iránti ellenszenvet, amit mindnyájan érzünk amikor "valami hülye felhív minket csak úgy rejtett számról."
Ilyenkor tényleg hasznos a végtelen türelmem meg a problémamegoldó képességem. XD

Szóval ez van. Először azt hittem, hülyeség volt amikor azt éreztem még pár hete, hogy lenni akarok valakivel, de közben meg mégsem, meg hogy egyedül érzem magam, de közben mégis "szeretem" most ezt az érzést, de legalábbis nem bánom. Most, hogy benne vagyok ebben a helyzetben, "megvan a csaj", már tisztán érzem, hogy de bizony, igazam volt amikor így éreztem. Tényleg a szabadságra, a kötetlenségre, a saját életemre van most szükségem. Más nélkül. Nem akarok a lelkemhez túl közel engedni senkit, aki nem való oda. Nagyon szívesen ismerkedek, barátkozok, létesítek kapcsolatot másokkal, nem zárkózok el, csak ez már túlzás.
Ha szépen lassan kialakul egy barátság, abból valami különleges, akkor az király, azzal semmi gondom, problémám nincs, de ez így nem az amire vágyom. Kihasználni meg nem akarok senkit és semmit. Az már megint nem én vagyok.

Én pedig most örülni akarok annak aki vagyok, és az akarok lenni. :)