Ma gondolkoztam egy kicsit a melóba menet reggel. Miért van az, hogy mindig úgy teszek, mint akinek nincs szüksége segítségre? Mármint... Abból a szempontból nincs is, hogy meg tudom oldani a gondjaimat egyedül is, de mégis, sokszor hajlamos vagyok teljesen magamra hagyatkozni, akkor is, ha tudom, hogy vesznek olyan emberek körül, akik szívesen segítenének, meg "kivennék a részüket az életemből", és én meg önző módon "nem engedem be őket", hanem csak mosolyogva, ahogy mindig is szoktam, könnyedén lebírkózom az akadályokat, amik az utamba kerülnek... De mi zajlik le belül? Nézzünk be megint kicsit? :D Legutóbb elég creepy volt a bejegyzés amit full őszintén írtam arról, ami bennem kavarog, de ez talán annál jobban körvonalazható, nem olyan absztrakt, mint azok a gondolatok, érzések, amik mindig száguldoznak bennem.

Félelem. Leginkább ezzel magyarázható szerintem az elővigyázatosságom. Másodsorban pedig az, hogy nem akarok mások terhére lenni, és emiatt választom sokszor azt a megoldást, hogy inkább magamra hagyatkozom teljesen. De most lássuk őszintén a problémát, lássuk mik azok a gondolatok amik tényleg előbukkannak bennem ilyenkor.
"Nincs szükségem másra." , "Ne segíts te nekem." , "Nem is ismersz." , "Egyedül is meg tudom csinálni." Ilyen és ehhez hasonló gondolatok zajlódnak le bennem, pedig általában nem vagyok ellenséges, csak... Nem tudom.
Zárkózott?

Kicsit ridegnek mondanám... magam. Kívülállóként is meg lehet állapítani rólam. Szerintem mindenki levágja azt, hogy ki az akit kedvelek meg akiben megbízok, és ki az, akivel csak úgy elbeszélgetek. Nagyon távolságtartó tudok lenni az emberekkel, és ezt nem titkolom. Nem kell szuper emberismerőnek lenni ahhoz, hogy valaki lássa, kedvelem-e azt az illetőt akivel éppen beszélek, vagy sem. Ha nem, akkor valószínűleg még jelét is adom a dolognak, hogy észrevegye. Már rég leszoktam a színészkedésről, mármint arról a részéről, hogy ha valakitől valamit akarok, ha valakinél el akarok érni valamit, akkor kedves vagyok vele, meg úgy viselkedek vele, hogy akkor viszont senki nem tudná megmondani, hogy valójában hátsó szándékom van valójában. Már nincsenek ilyen céljaim mert fárasztó. Mostanában inkább még racionálisabb lettem, és ezáltal kicsit ridegebb is, azt hiszem.

Hogy is értem. Elég rideg vagyok, amikor döntéseket hozok. Régen is ilyen voltam, mindig amikor döntéseket hoztam, olyasmi módon működtem, mint egy katona, vagy nem tudom. Azt hallottam, meg olvastam, akkor is ha általánosítás, de igaznak is bizonyult eddig a tapasztalataim alapján, hogy a férfiak jobban képesek elvonatkoztatni érzelmileg amikor döntéseket hoznak. Na most ezt a férfi-női témát félretéve, én ettől is függetlenül próbálok minimális érzést belevinni minden döntésembe. Matekból nem vagyok jó, de a dolgok értékét tudom. Tudom, minek mi a következménye, és mi fog BIZTOSAN megtörténni, ha ezt, vagy azt a döntést hozom. Aztán persze azok a dolgok amik nem biztosak, variálódhatnak, de azok alapján soha nem döntök. Olyan dolgok alapján, ami majd "lehet hogy úgy lesz". Ha döntök, az még sokszor a bizalmamat is felülírja, nem csak az érzéseimet. Mint valami számítógép. :D

Rossz vagy nem rossz, én ilyen vagyok. Ha olyan szituációban vagyok, ahol különféle érzelmek harcolnak bennem, sőt, nem csak az én érzéseimet kell belevennem a számításba, hanem mások érzéseit is, és akár kényes is a téma, és nyakig benne vagyok, még akkor is. Akkor is hajlamos vagyok inkább az eszemre hallgatni, mint a szívemre. Minden érzés és minden szempont és álláspont és nézőpont eszembe jut, és átgondolom az egészet, de akkor is tudom, mit fogok dönteni. Az a döntés lesz a végső a számomra, ami mindenkinek egyformán megfelelő, mind nekem, mind másoknak. Nincs ilyen, hogy preferálok valakit, mert szeretem, vagy a barátom, vagy magamat preferálom mert önző lennék, vagy inkább másokat preferálok mert önzetlen vagyok. Mindig azt a döntést fogom hozni, ami nagyjából egyforma arányban megfelelő mindenkinek. Ha a helyzet olyan, hogy nincs olyan megoldás, ami mindenkinek egyformán jó, hanem mindenképpen fájni fog mindenkinek valamennyire, akkor azt a megoldást fogom választani, ami "mindenkinek egyformán fáj", ahelyett, hogy mondjuk azt a megoldást választanám hogy nekem jobban fájjon és másnak legyen jobb, vagy pedig hogy másnak fájjon jobban, és nekem, vagy valakiknek jobb legyen ezáltal.
Nem tudok olyan döntést hozni amibe mások érzéseit, vagy akár az én érzéseimet belekeverem, mert annak ellenére hogy pont ezt a "preferálást" akarom elkerülni, pont ez az, hogy mindenkinek az érdekeit próbálom egyúttal szem előtt tartani, és pont ezért próbálok olyan megoldást találni, ami mindenkinek egyformán jó.
Vagy egyformán rossz.

Bonyolult ez. Vagyis csak én bonyolítom túl megint, gondolom. De nem tudom másképp leírni amit érzek.

Változtatnék én rajta szívesen, de nem tudok nagyon, pedig évek óta próbálok. A közeli barátaim varázslatos módon tudják erre a megoldást. Nagyon jól tudják, mennyire el tudom szigetelni magam a külvilágtól, hogy milyen rideg tudok lenni. De ők azok akik nem hőkölnek vissza ha abba az áttörhetetlen falba ütköznek, amit felállítok magam körül, hanem átrontanak rajta mint egy tank, és berobbannak az életembe. Mindig is az ilyen emberek tudtak a közelembe jutni, mert ők akartak igazán, és "nem hagyták magukat lerázni". Ők is megkapták ugyanezt, és nagyon sajnálom... Ugyanezt, hogy "nem tudsz nekem segíteni, ne segíts nekem, stb." ... Amiket persze nem mondtam ki így nyíltan, hanem kedvesen elutasítottam, vagy épp befordultam, stb. De ők nem feladták, hanem látták azt, hogy jobban szükségem van a segítségre, és jobban fáj az amikor bebizonyosodik bennem a mások általi próbálkozás hiánya, hogy "Látom, hogy nem is igazán akartál segíteni/akartál megismerni.", mint az, hogy felrúgják az én kis szabályaimat, és bemondják nekem a jól ismert "Akkor is segítek, ha nem akarod." szöveget, amitől megnyugszom. :)

Fura ez. Néha magam sem értem magam, meg hogy mit miért csinálok, de valahogy mégis kiegyensúlyozottnak érzem magam, és jól érzem magam a bőrömben.

Most egy kicsit összezavarodtam én magam is, úgyhogy egyelőre nem írok többet... Majd folytatom.