Alone

"Alone... it is said that those of our kind suffer, separated from the glory of the Khala.
But none of us are ever truly alone.
For our warrior hearts are bound by honor, tradition. Battle is waged in the name of the many... the brave, who, generation after generation, choose the mantle of... Dark Templar!"

Mégiscsak sokkal jobb az, ha hallgatok, úgy látszik. A napokban ugyanis megint megkaptam a kiosztást meg a kioktatást, hogy ilyen meg olyan vagyok, mert elmondtam, hogy érzek.
Félreértés ne essék, ha én azt mondom, hogy egyedül vagyok, akkor nem önsajnáltatásból és mártírkodásból mondom, hanem tényeket közlök. Azt már régen megszoktam, hogy ha valaki a múltamról, vagy akár a jelenemről kérdez, inkább nem mondok semmit, keresek valami kifogást, vagy nagyon röviden összefoglalva elmondom, kimerülve a rossz dolgokat, a félreértés elkerülése érdekében. Miért?
Mert három féle ember van: az egyik amelyik elkezd sajnálkozni, a másik amelyik egyből ítélkezni kezd és rákezd, hogy szedjem össze magam (wtf, te kérdeztél XD) miközben én csak tényeket közlök. A harmadik típus már ritkább, ők azok akik tényleg megértenek, és megpróbálnak olvasni a sorok között/megértőnek lenni.
Nem is tudom hogy mit vártam mondjuk, azt is megszokhattam volna már, hogyha leírom/elmondom amit érzek, kifejezem amire gondolok, azonnal félreértenek. Úgy látszik, egy kicsit megfeledkeztem róla, miért is maradok inkább csendben mindig. :D (Meg miért maradok egyedül végül mindig (kivéve egy-két embert akik így is elviselnek :D))
Úgy látszik elfelejtettem, hogy mindenki arra szán időt amit akar, és ez nem a mi hibánk.
Mindegy, a mindennapi szituációk kiválóan megmutatják, hogy kik azok, akikre számíthatok, és szerencsére nem csak magamra, sőt, sokaknak még annyi sincs, mint nekem. Csak néha kicsit elszomorít, hogy azért kell visszavennem, mert valaki nem ért meg és az érdeklődésemet, a figyelmet félreérti. (Amit őszintén szólva nem nehéz, szóval senkit nem hibáztatok. :D) Aki nem ismer, az nincs tisztában vele, hogy az emberek 99%-a egyrészt engem sem erőlködik megérteni, így én sem töröm ki a nyakam, hogy megértessem magam.
Ez az egy százalék igazán nem sok, így ha senki nem ér rá, rohadtul magam vagyok, és ez pár napig még nem is zavar... De azért huzamosabb idő után nem szeretem én sem.

Így már egy kicsit jobban megérthető, hogy kicsit rosszul esik, ha ettől az egy százaléktól hasonlót kapok, mint a maradék 99-től, nem?

Nem. Mindegy, amit viszont már nagyon jól megtanultam, az az, hogy hogyan kell visszavenni és "visszamenni a helyemre", a háttérbe, ahol eddig is voltam, és hagyni, hogy más hadd élje szabadon az életét.

Meh.

Also, újabban őket hallgatom sokat, állati jó. :D :