Hatred

Na, hát ezermillió éve nem írtam már, de úgy érzem, most már tényleg muszáj, úgyhogy ahelyett, hogy megint játszanék, nekiülök és írok valamit. Nem feltétlenül építő jellegűt, de mostanában annyi minden történt és annyi mindent nem írtam le, hogy most már kiadnom is muszáj magamból a dolgokat. 

Először foglaljuk össze pár kulcsmondatban, mi történt azóta, hogy utoljára írtam:

-Vettem bringát és jó sokat tekertem is vele (most már elég esős meg hideg az idő így nem éri meg nagyon melóba betekerni, majd tavasszal előszedem, meg addig néha :D)
-Plave kiköltözött hozzánk
-Melóban megváltozott kicsit a hozzáállásom
-Közeledik a költözésünk időpontja
-Minden szar wá

Annyira azért nem rossz a helyzet, csak kicsit írnom kell úgy érzem, hogy itt rantingeljem ki magam, és ne másnak mondjam az agyfaszt, mármint megértenék a barátaim, de azon kívül, hogy megértik, senki nem tud segíteni a jelenlegi helyzeten, mert csak majd lesz ahogy lesz aztán elmúlik. 
Kicsit aggodalommal tölt még el az, hogy Plavenek nincs munkája, de nem akarok neki segíteni, tudom hogy összeszedi magát és talál, ha igazán akar. A probléma az, hogy annyira igazán nem akar, mert még nincs rászorulva, így látom, hogy ő azt hiszi, teljes gőzzel próbálkozik, pedig sokkal jobban is menne neki, ha tényleg a mindennapi betevője múlna rajta. :D 
Na mindegy, vagy hamarosan lesz neki tényleg munkája, vagy pedig rákényszerül arra, hogy keményebben próbálkozzon. 

Egy olyan problémát vélek felfedezni a hozzáállásában, amit elég sok más embernek is megfigyeltem a viselkedésében mostanság. Annyira próbálkoznak elkerülni hogy kudarcot valljanak, vagy hogy valamit rosszul próbáljanak megcsinálni, annyira félnek a kudarctól, hogy inkább nem is próbálkoznak, vagy feladják amit éppen csinálnak. 
A minap találtam pont egy olyan posztot valahol, ami megmosolyogtatott, mert annyira igaz. Arról volt szó benne, hogy az emberek be vannak kategorizálva győztesekre meg vesztesekre. Itt arra értendő ez, hogy vannak akik sikeresek, meg vannak akik kevésbé sikeresek és nem jön össze nekik semmi. 
Az igazság itt az, hogy a "győztesek", a sikeres emberek is vallanak kudarcot. Sőt, a sikeres emberek sokkal többet vallanak kudarcot, mint azok, akiket sikertelennek mondunk. Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, sok sikertelen próbálkozás szükséges. Aki fel akar futni egy falon és megpróbálja háromszor és nem sikerül neki, soha nem fogja tudni megcsinálni, de aki ezerszer is nekifut és megpróbálja és ötszáznál kezd el fejlődni meg jobban menni neki, ezredikre fel fog tudni rá futni. Aki már a rajtvonalnál feladja annak nem fog menni. 
Én rengetegszer estem pofára, nagyon sok mindenben. Nem mondanám magam túl sikeresnek, de már elmondhatom, hogy többet értem el, mint az egész ismerettségem 90 százaléka. 
Ezt egyedül annak köszönhetem, hogy sosem adtam fel, illetve még annak is, hogy viszonylag szerencsés vagyok. A szerencse mondjuk furcsa egy dolog, olyan faktor, amit ha elhisszük hogy van, akkor nem működik, de ha nem arra bízzuk magunkat, és csak a maximumot adjuk egy helyzetben, felkészülve még a legrosszabb eshetőségekre is, olyankor általában automatikusan "bekapcsol" és könnyíti a dolgunkat. 

És hogy miért ez a címe a bejegyzésnek ha ilyen világmegváltó motivációs dolgokról írok? 
Azért, mert nem csak az a bajom (hiába "nem az én problémám"), hogy milyen gyenge emberekkel vagyok körülvéve és találkozom (itt nem fizikai erőre gondolok (bár ha lelkileg az vagy, idővel az is követi), hanem arra, milyen könnyen feladnak mindent az emberek és milyen felszínesek), hanem a másik, hogy mennyire rosszindulatúak. 
Az elmúlt időben változtatásokat eszközöltem a felfogásomban, kicsit "finomhangoltam" a dolgokat, és nagyon átmentem buddhába, még annál is mint amennyire eddig mentem az elmúlt kb egy évben. A gond ezzel csak annyi, hogy nagyon nehéz megpróbálnod minél jobbnak lenned és emellett segíteni másokat, hogy ők is jobbak legyenek jelenlegi önmaguknál, és minél jobban próbálkozol, annál inkább fogsz ellentétekbe és akadályokba ütközni. 
Mivel a felfogásom egyébként meg olyan, hogy ha valamin nem tudok változtatni vagy valaki nem akar változni, vagy jobb lenni, akkor csak hagyom, hadd csinálja azt ami őt boldoggá teszi, így nem töröm magam rajta nagyon össze, ahogy ha valakinek nem egyezik a véleménye az enyémmel, de pont ezért demotiváló az, mikor az ember körbenéz, és azt látja, hogy még a közeli ismerősei között is csak 1-2 van aki tényleg jobb, több akar lenni. 
Főleg így, hogy próbálok minél többet segíteni a körülöttem levőknek, és látom, mennyire nincs rá igényük sem. 

Tény, mióta kijöttem angliába, mindig is örültem neki, hogy itt más a felfogás, derűsebb, és végső soron nagyon szabad vagy, és senki nem mondja meg, mit csinálj (persze egyúttal eléggé magadra is vagy ezzel együtt utalva), de most, hogy igyekszem még inkább békében lenni leginkább magammal, de a környezetemmel is, és az emberekkel is (nagyjából), így még inkább "kimutatta a foga fehérjét" az általános emberi felfogás és a sztereotípiák. 
Ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy míg otthon azt tapasztaltam, hogy az emberek panaszkodnak mert minden szar (amit tökre megértek, és így is van, tapasztaltam :D), úgy itt az emberek sosem elégedettek, pedig mindenük megvan, és mégis mindig egyre többet és többet akarnak, és sosem elég. Így olyan emberek is "keletkeznek", akik emiatt depiznek meg negatívkodnak, de akár az első szituáció, akár a második áll fenn (azaz - tényleg alig van valamid és azért szar - illetve - megvan mindened de az sem elég ), a lényeg ugyanaz:
Nem nézik azt, hogy mijük van, mit értek el eddig magukhoz képest, mindig másokhoz hasonlítgatják magukat.
Amikor szinte semmim nem volt, én pont hogy akkor tanultam meg értékelni azt, hogy mim van, amikor pedig kijöttem ide és "felvetett a pénz", akkor tanultam meg, mennyire nem szabad, hogy ez a fejedbe szálljon. 
Ami nekem egyébként tök könnyű volt, csak ránéztem az idekinti ingatlanárakra. ;) :D 

Ez az elégedetlenkedés és hasonlítgatás (jaj ő ennyit keres, neki ilyen kocsija van, neki olyan telefonja nekem meg nincsen) pedig máris irigykedéshez, féltékenykedéshez vezet, az meg ugye egyrészt ellentétet is szít, és ráadásul a lehető legrosszabb emberi tulajdonság, az önzőség.
És pont ezért mert ezek az emberek könnyedén az önzőség csapdájába esnek, nagyon hirtelen már gonoszságokra is képesek lesznek, csak hogy valamilyen előnyre tegyenek szert. 
Én soha nem irigykedtem másokra, mert volt már kevesebbem, volt már többem, attól függ, kihez viszonyítod magad. a lényeg az, hogy neked magadhoz képest mennyid van. Mennyi ismereted, emléked, tulajdonságod, és persze a felfogásod.
Ha pedig olyan környezetben vagy, ahol az embereknek próbálsz segíteni, hogy ne legyenek önzők, finoman terelgeted őket olyan dolgokkal mint a pozitív felfogás, nem mindig a negatív dolgok kihangsúlyozása, akkor meglepő módon (vagy nem is olyan meglepő?) vagy egyáltalán nem érsz el vele semmit, vagy egyenesen még te leszel a mumus meg a hülye. 

Jó, az én melóhelyemen nem történik ilyesmi, de nagyon nehéz átragasztani a pozitív felfogást az emberekre, vagy legalább annyit, hogy ne stresszeljenek olyan dolgokon amiken nem tudnak változtatni és csak idegesítené őket. 
A probléma inkább ott van, hogy én vagyok túl érzékeny, valszeg. Mindig úgy tűnik, mintha az élcelődő vagy szarkasztikus megjegyzéseknél, amiket viccnek szánunk bent a melóhelyen, fel sem venném, csak velük nevetnék a poénon. Ez így is van, de attól még ez mind bennem marad, és sokszor elagyalok rajta, és sokszor ki tudom magam készíteni azzal, hogy az ilyen dolgokat túl komolyan veszem másodszorra, és utána ez átragad a kedvemre, és elszomorodok, merthogy "valami alapja lehet". 
A másik, hogy annak ellenére, hogy jól végzem a munkámat, mindenkinek segítek, és emellett még önkéntes dolgokat is csinálok, és próbálok jó hatással lenni mindenkire és kedvesnek lenni, mégis mostanában úgy tűnik, mintha mindenki engem cseszegetne. Mostanra már úgy vagyok vele, hogy ha nagyon nem muszáj, már nem is mondok semmit a melóban illetve kerülöm még a kontaktust is, mert sokkal többet árt nekem, mint használ. 
Sokszor olyan érzésem van, hogy olyan dolgokért csesznek le, ami rohadtul nem az én hibám volt, vagy épp olyan hibáért, amit más is elkövetett aznap, vagy előtte nap, és az meg nem is érdekli őket. 
A probléma ott van, hogy ha sokáig érzem ezt, akkor nagyon hamar el fognak tudni kergetni erről a melóhelyről. Nem szeretem ha úgy érzem, hogy felesleges nyomás van rajtam, és itt a hangsúly a "felesleges"-en van.

A jelenlegi szituációban, amiben épp elég mindenre oda kell figyelnem nekem és a közeli barátaimnak, pont nem segít az, ha még plusz stresszt generálok magamnak. Éppen ezért megpróbálok inkább mostanában még inkább magam felé fordulni, nem jópofizni másokkal, hanem koncentrálni arra, hogy megőrizzem a hidegvérem, az koncentrációmat, és a nyugalmamat. Persze megpróbálom lazán venni a dolgokat, és megy is, a hétköznapi életemben is azt kell hogy mondjam, minden oké viszonylag, és még mindig jól alakulnak a dolgok, de így ez a meló dolog egy picikét zavar. 
Így is elég érzékeny vagyok és könnyen komolyan veszek olyat amit nem kéne néha mégis, és ha még emellé azt érzem majd huzamosabban, hogy mindenki velem faszkodik, akkor hamar betelik a pohár nekem is. 

Egyelőre jól érzem magam, de nem jó az, hogy ehhez ki kellett zárnom dolgokat és megváltoztatnom a hozzáállásom az emberekhez a munkahelyen, meg a viselkedésemet bent, a saját lelki állapotom megőrzése érdekében. 

A lakáskeresést is most intenzíven el kell kezdenünk, annak ellenére, hogy semmi sem biztos, mert ki fogunk futni az időből, és a mostani lakásunkból november végéig ki kell költöznünk, és már október vége van. 
Olyan albérletet kell találnunk, amit adott esetben Arzénnal ketten is ki tudunk fizetni, már csak azért is, mert senki nem tudja mit tartogat a jövő, másrészt meg ha hárman keresünk majd pénzt hozzá, akkor még könnyebben tudjuk kifizetni majd, bár még úgy is többet fogunk fizetni, mint eddig, bőven. 

Na mindegy, remélem minden okés lesz, és hogy nyugodt tudok maradni még mindezek ellenére is, na megy hogy békén hagynak, mert ha nem tudom rendben tartani az elmém, elég rövid úton bajok lesznek.