Hogy is szoktam?! :o

Kicsit fura érzésem volt nemrég a napokban. A játékban amivel játszunk, egyszer csak belépett egy lány a szövetségünkbe (guild, a könnyebb érthetőség végett a hozzáértőknek), és nagyon rövid idő alatt rájött, hogy ő meg akar ismerni engem. El is kezdtünk ismerkedni, és szimpatikusnak találtam. További fejlemények nem nagyon voltak, nem is lesznek valószínűleg, meg most nem is ez a lényeg, csak azt akartam ezzel kapcsolatban mondani, hogy ugyanolyan érzés kerített hatalmába, mint mikor 1-2 hónapja közel kerültem valakihez és kicsit jobban megismertem és egyúttal engedtem magam megismerni, és ez az érzés az volt, hogy:
"Őő, oké, most hogy ismerjük egymást, hogyan tovább?" O.o
Hamar rájöttem, hogy igen; Elfelejtettem, hogy is kell ezt. XD  Mulatságosnak találtam, ahogy mondtam magamnak:
Hú várjál, hogy is kell ezt? Igen-igen, megismertem, mondtam neki pár dolgot magamról, kérdeztem őróla is, én is tudok már egy-két dolgot... Őőőő, mi is a következő? :D
Tulajdonképpen némi kis nosztalgia kúszott a történetbe, konkrétan olyan formában, hogy belegondoltam: Hogyan is szoktam meghódítani valakit?

Azt tudni kell rólam, hogy soha nem akarok "birtokolni" valakit, vagy meggyőzni erről-arról. Én az a fajta vagyok, aki inkább próbál a másikra olyan hatással lenni, hogy a kiszemelt illető akarjon mindig többet azon tettek hatására, amiket én teszek és nem feltétlenül számítanának nyomulásnak.
Egy kis rajz amit neki csináltam, vagy csak egy kedves gesztus, egy cukorka amit "csak úgy" adok, kis apróságok amik a figyelem jelei, de semmi olyan dolog ami konkrét kérés vagy akár követelés lenne. Csak kis finom gesztusok, és ezeket szépen fokozni szoktam, egyre komolyabb dolgokká, és egyúttal ha jól mennek a dolgok, egyre jobban meg is ismerjük egymást. Ezért szokott az lenni, hogy annak ellenére, hogy én is tervezek közelebb kerülni a másikhoz, mégis ő teszi meg a következő lépést, mert én nyitott kaput tartok, úgymond "előkészítem a terepet" (vagy csapdát állítok? :D Mondjuk ahogy akarjuk).
Tehát lényegében nem csinálok semmit de közben mégis nagyon sok mindent teszek, ezt szeretem tenni.

Kicsit mulatságos volt visszaemlékezni ezekre a dolgokra, és keserédes is, ahogy magamban mosolyogva felötlöttek ezek bennem, és próbáltam magam meggyőzni hogy: Igen, igen, vissza kell térnem az ilyen dolgokhoz is, és újra megpróbálni, újra felépíteni szép apránként valamit.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok ötlöttek a fejembe, de valahogy (nem a depizés vagy a lelkesedés hiánya miatt) mindig elvetettem a további kezdeményezéseket vagy tetteket. Miért?
Mondanám, hogy magam sem tudom, de szerintem hazudnék.
Mostanában sikerült elfogadnom olyannak magamat amilyen vagyok. Végre sikerült egy kis önbizalmat és lelkesedést kiépítenem magamban azt hiszem, és élvezni amit csinálok, és örömmel tenni azokat az egyszerű, mások által és általam is unalmasnak nevezhető tevékenységeket amiket napi szinten elvégzek. Ez úgy történt, hogy egyszerűen csak elhatároztam magamban, hogy NA, most már akkor elég legyen. e foglalkozzak annyira azzal, hogy ki az aki szeret meg nem szeret meg kinek járok a kedvében, kicsit legyek megelégedve magammal már, és fejlesszem, javítsam magam, ne mások kedvéért, csak úgy, saját magam miatt, úgy általánosságan, hogy jó legyek. Megint sikerül azt az utat járnom amit régen ; fejlesztem magam, egyre jobb leszek, és majd egyszer valakinek az útja keresztezi az enyémet, egy olyan valakié, akinek meg pont az jön majd be, akivé én éppen válok. :3

Szerintem istenkirály a Free! második évadja. Most kezdődnek igazán a konfliktusok (és lassan vége is az évadnak, GG -.-'), és nagyon érdekesnek találom, hogy egyre jobban kibontakozik a karakterek személyisége és egyre több dolgot tudunk meg róluk. *SPOILER ALERT* Nagyon érdekesnek találtam pl hogy a legutóbbi részben Haru mit mondott arról, hogy neki nincsenek konkrét céljai, meg álmai, és látszott rajta, hogy nem akarja, hogy az emberek bármit elvárjanak tőle és csak megfeleljen mindenkinek. Magamra emlékeztetett egy kicsit ebben, valaki aki nem akarja elkötelezni magát valami konkrét dologban annyira, és nem akarja előre megtervezni minden lépését, csak csinálni azt amit szeret...

Ha már elköteleződésnél tartunk; Elvesztettem a munkahelyem! ^^" Ehh...
Felhívtak pénteken a diákszövetkezetből ugyanis, hogy a cég, aminél dolgozom, már hónapok óta nem fizeti feléjük az én fizetésemet, és ennek következtében már akkora tartozást halmoztak fel náluk, hogy felbontják velük a szerződést, és a szeptemberi hónapban már nem dolgozhatok rajtuk keresztül ott.
Na most. Egyrészt tök rendes tőlük hogy szóltak, és az is, hogy kifizették nekem az eddig hónapokat. Másrészt, elég szemét a cégtől, hogy erről nekem nem is nagyon szóltak, de még most sem, csak annyit tettek, hogy szó nélkül levettek a két projektről amin eredetileg én dolgoztam, legjobb hatékonysággal az egész csapatban (ezért is adták nekem a két projektet, mert tudták hogy egyedül jobban elvégzem, mint két másik ember együtt.). Ez egy elég sunyi dolog.
Én is észrevettem mivel nem vagyok vak, hogy a cégtől folyamatosan mennek el emberek, olyanok is akik már több éve ott dolgoznak, illetve hogy amikor odamentem, mintegy 6-7 diákmunkás is volt, most pedig én vagyok az egyetlen.
A lényeg:  1. Most nincs munkám, ergo minden egyes itthon töltött órával fogy az a kevés pénzem is ami van.
2. Kezdődik a suli így találnom kell gyorsan egy másik munkahelyet, ahol rugalmasan tudok dolgozni mert a tárgyamat ami nem lett meg, újra végig akarom járni ebben a félévben.
3. Te leszel a párom.
4. Észnél légy
5.-vös Lóránt Tudományegyetem

Szóval mondhatom megint rózsás a helyzet. :) Nem mondom hogy annyira nagyon bánom, hogy ezt a helyet ott kell hagynom, őszintén szólva a szellemi munkákat elve kevésbé kedvelem mint a fizikaiakat, még akkor is ha talán kicsit többet keres, és nem igazán szeretem eleve a telefonos munkákat, akarva-akaratlanul rájukstresszelek kicsit. A másik meg hogy nem is nagyon szeretek egy helyen dolgozni nagyon sokáig, elég sok helyen megfordultam eddig is, és örültem hogy mindig tudtam valami újabb, változatos dolgot csinálni, aztán megint valami mást. Egyedül a párkapcsolatban keresem az állandóságot, de bezzeg abban nem találom. :D
Ez a karma. XD

Szóval jah, ez van. Szurkoljatok, hogy ne kerüljek 1-2 hónapon belül az utcára és legyen mit ennem, nem szeretnék megint hetekig zacskós levesen élni mint évekkel ezelőtt mikor lázasan jártam sulia meg melóba és estem haza a jéghideg lakásba. :D

Szép napot mindenkinek, és minden jót!