Kombó bejegyzés következik! <ja és rohadt hosszú, szóval kakaót/teát/kávét elõkészíteni :D>

Ezt a két dolgot két külön bejegyzésbe akartam foglalni, de az elsõt már olyan régóta tervezgettem megírni, hogy idõközben felhalmozódtak a témák, és ez a kettõ szervesen összekapcsolódik azon keresztül, ami mondani akarok. : )

Az elsõ tehát az új szlengben található, lehet még egyeseknek új "friendzone" dolog. A múltkor tök sokat gondolkoztam ezen, és csak röhögni tudtam rajta, de tényleg. :D
A definíciója ennek a kifejezésnek az, hogy ha te megismersz egy lányt, és mondjuk nem jössz be neki, nem tetszel neki annyira, akkor ebbe a friendzone-ba rak téged, ami azt jelenti hogy elveti minden lehetõségét annak, hogy köztetek barátságnál valaha lesz több, és semlegessé válsz neki, mint egy lámpa vagy egy asztal.
Ez az ami elterjedt definíciója ennek a baromságnak, és mint a futótûz terjed, és mondogatja mindenki össze-vissza és már szinte rettegnek a fiúk hogy "jaj mi lesz ha a friendzone-ba kerülök?"

Hát már bocsánat de szerintem ez rohadtul szánalmas és nevetséges baromság. XD Véleményem szerint ezt az olyan emberek mondják, akik a nõket eszközöknek tekintik, és ha valakit meglátnak az utcán aki tetszik nekik, már le is vetkõztették gondolatban. Ezek az emberek úgymond a rajtvonaltól egyenesen a cél felé akarnak futni, csak nem a kijelölt pályán. Ami persze kizárást jelent bármilyen versenybõl. XD

Az én tapasztalatom errõl az, hogy ilyen friendzone f*sság ugyanúgy nem létezik mint 10-20-30 vagy 40 évvel ezelõtt.
Ha ott egy lány, akit meglátsz, és tetszik neked, persze, hogy eszedbe jut, hogy talán még a barátnõd is lehetne, de legalábbis felfogod, hogy vonzó. Elkezdesz vele ismerkedni, BARÁTKOZNI (Igen, képzeljétek ezt így hívják (üzenet a "hívõknek")), infókat megtudni róla, bemutatkozni.
Aztán ha már megismertétek egymást valamennyire, akkor tudsz csak képet alkotni arról, hogy õ most valóban különleges-e, szeretnél-e többet is tõle, vagy nem. Ekkor még mindig nem ugrasz rá a csajra, csak eldöntöd, akarsz-e tõle valamit. Ha szerencséd van, õ is épp ezen gondolkozik. Aztán ha eldöntötte az emberfia (férfiak esetében 90% akar valamit általában túl korán, míg a nõk nem ilyen hamariak), akkor megmondja a másiknak, hogy igen, tetszel nekem és több is lehetne köztünk!
"Jaj de én csak a barátod akarok lenni!" BUMM FRIENDZOOONE! mondják majd a haverok mikor másnap összetörve meséled, hogy a szíved választottja csak barátságot akar kettõtök között. Úristen.

Én személy szerint, ha egy lányt megismerek, nem az a célom hogy egybõl ágyba vigyem, fõleg ha még nem is ismerem, mert egyrészt amíg nem ismerem, azt sem tudom eldönteni hogy tényleg tetszik-e (mert a belsõ ugyanúgy fontos), vagy hogy megéri-e egyáltalán ilyen irányba terelni a dolgot. Ha megismertem, megbarátkoztam vele, a barátomnak tartom, ugyanúgy, ahogy õ is engem. A barátok pedig bíznak egymásban. Azokat a férfiakat akik azelõtt akarnak berohanni a várba, hogy leengedték a hidat, nyilvánvaló, hogy beleesnek a várárokba.
Nekem számos lány barátom van és volt, és azt hiszem ezzel nincsen semmi gond. Sokan mondjuk nem hisznek a fiú-lány barátságban, de van ilyen. Kapcsolat elõtt, és kapcsolat után, ha úgy van. :D Persze simán önmagában is, de akkor közös megegyezés alapján, nem úgy, hogy az egyik fél sóvárog, mert azt pedig nem õszinte barátságnak nevezzük. Az csak szenvedés.

Az elõbbit úgy értem, hogy akivel eddig "lett valami" (konkrétan kapcsolat), azokkal is barátok voltunk elõtte. Ez olyan nagy csoda?
Barátokként ismertük meg egymást, kerültünk közel egymáshoz, bíztunk meg egymásban, és vagy alakult valami valakivel, vagy nem. Ha igen, akkor hurrá, hiszen akkor a barátságból kapcsolat lett (amit aztán sokan meg azért nem akarnak mert nem akarnak "tönkretenni" egy barátságot, de erre kitérek mindjárt), ami még jobb, ha meg nem, akkor meg nincs min parázni mert ez azt jelenti hogy nincs vonzalom a két fél között, csak barátság és bizalom.
A szerelem kialakulhat bármikor két ember között, barátok között is, sõt, szerintem ez a normális.
Az már más kérdés, hogy sokan, ha egy barátságból kialakult párkapcsolat vége után siránkoznak, hogy tönkretettek egy barátságot a szerelem miatt. He.
Miért is? Mert többet te nem beszélgethetsz már azzal, akivel együtt voltál valaha is? :D Ez a leggyerekesebb felfogás amit hallani lehet manapság, szerintem, ilyen esetekben.
Azok nem képesek ÕSZINTÉN újra visszatérni a barátsághoz, akik lelkileg éretlenek, és nem tudnak a sérelmeiken túllépni.
Ha két ember képes arra, hogy a rossz emlékeket félretegye és a jóra emlékezzen, és ha a két ember képes arra is, hogy amivel egyszer már rendelkezett azt újra elõ tudja venni, (amire nem sokan képesek) akkor simán lehet újra baráátkozni.
Nyilván nem lesz ugyanolyan mint elõtte, de te sem leszel ugyanolyan mint tegnap, mert az emberek változnak nap mint nap, és egy kapcsolatban is változik az ember és ha szétmennek, már nem ugyanazok lesznek mint amikor még együtt sem voltak. : ) Aki ezt fel tudja dolgozni és el tudja fogadni, nem érez akadályt arra, hogy utána újra barátként beszélgessen egy volt barátnõjével/barátjával hiszen felnõtt emberek vagyunk, és különben is, elõtte is barátok voltak. : )
A másik eset, ha valami olyan ok tart szét két embert egymástól, tartja õket a barátság szintjén, mint mondjuk a felfogás, ízlés, életstílus.
Azaz: "Iiigen, barátként jól elvagyunk, de nem jönnék össze vele meert <ok helye>."
Ami teljesen érthetõ, egyedül akkor okoz problémát, ha az egyik ember érezni kezd valamit, de a másiknak valami miatt tényleg nem tetszik az egyik. ^^"

Itt akkor hozzuk be a másik dolgot, amit meg akartam említeni, az õszinteséget.
Ezt azért akartam elõvenni, mert azt is észreveszem, hogy a mai világban az emberek mennyire félnek õszintén beszélni az érzéseikrõl, a gondolataikról, a véleményükrõl.
Ezt egyrészt megértem. Megértem, mert olyan világban élünk, ahol sokan bánthatnak minket miatta, valamint sokakat a véleményük szerint osztályoznak, amit nyilván nem akarnak, és senki nem akarják, hogy bántsák. Én sem, ezért vagyok bizalmatlanabb. Azonban, ha van valaki akit ismerek, kedvelek, megmondom neki. Te, figyelj, kedvellek téged, mert különleges vagy, okos vagy, stb. Ha valaki tetszik, megmondom neki. Figyelj, tetszel nekem mert csinos vagy, ügyes, okos, stb. vagy. Ha valaki iránt érzek valamit, ha gondolok róla valamit, egyszerûen akarom, hogy tudja, mi az amit gondolok róla, és érzek iránta. Már csak azért is, hogy tisztában legyen vele, tudja mi a helyzet, másrészt pedig szeretem, ha az emberek tudják, mit jelentenek nekem.
Nekem is fontos, hogy egyenesen beszéljenek velem. Ha valakirõl nem tudom hogy mit gondol rólam, én igenis megkérdezem. Figyelj, te mit gondolsz rólam? Kimondom a gondolatomat, nyilván ha akarok valamit valakitõl, azt is megmondom. Nem azt mondom hogy egybõl a fejéhez vágom mindenkinek amit gondolok és kínos kérdések elé állítok embereket, mert persze fontos a megfelelõ körítés, ismerettség, esetleg egy kis rávezetés vagy köntörfalazás. De alapjában véve egyenes ember vagyok, és nem tudom elviselni, ha valaki nem tudja, mit gondolok róla vagy érzek iránta. : )
Már csak azért sem, mert nem akarom azt sem, hogy valaki akit mondjuk szeretek, esetleg elmenjen mással, utána pedig vagy magamban tartom hogy bakker de hülye vagyok, vagy késõbb elmondom neki hogy Hé te amúgy szeretlek, és akkor a másik úgyis azt mondja hogy jaaa nem is tudtam, hát persze hogy nem, ha nem mondtuk el neki. : ) A másik pedig az, hogy a barátaimnak is kimondom sokszor, hogy szeretem õket. Tudom, hogy tudják, de a helyzet az, hogy ha valamit érzel valaki iránt (ebben az esetben szeretet), akkor az csak feltételezés egészen addig, amíg el nem hangzik vagy ki nem fejezed valamilyen módon.
Hogy ez miért fontos?
Azért, mert halandók vagyunk. Nem is tudjuk, milyen rövid az élet, amíg el nem repül felettünk végleg az idõ, és csak arra eszmélünk, hogy hopp, ez az év is elszállt. Mi van, ha történik valami? Valakivel akit szeretünk, baleset történik, vagy megbetegszik, vagy bármi. Akármi megtörténhet. Természetesen ilyet senkinek sem kívánok, csak azt, hogy igenis nézzetek körül, és akirõl úgy érzitek egy kicsit is, hogy õ meg õ meg õ nem biztos hogy tudja, mennyire fontos nekem és mennyire szeretem és jó, hogy számíthatok rá, akkor mondjátok meg nekik.
Voltak és vannak emberek (és lehet, hogy nektek is), akik úgy tûntek el az életembõl, hogy nem is volt rá lehetõségem, hogy elmondjam nekik, milyen fontos szerepet töltöttek be az életemben. Volt olyan is, aki tudta enélkül is, de akkor is jó lett volna kimondani... De van mikor már nincs esélyed kimondani, felhívni, a szemébe nézni és azt mondani:
"Köszönöm." vagy "Szeretlek."
Éppen ezért ha van rá lehetõségetek, igenis tudassátok a szeretteitekkel, akit tényleg szerettek, hogy szeretitek õket.
Legyetek õszinték és egyenesek a barátaitokkal és a szerelmetekkel is. Ne maradjon kimondatlan szó, szõnyeg alá söpört probléma, elharapott mondat, vagy bent ragadt gondolat.
Azért van szánk, hogy használjuk, és az evés és "mégvalami" után a beszéd a legjobb dolog, amit tehetünk vele!

Így tehát az õszinteség amirõl itt beszéltem, inkább az egyenesség másokkal szemben. Igen, bátorság kell ahhoz, hogy kimondjuk az érzéseinket. Azért kell hozzá bátorság, és néha azért félünk ettõl, mert itt is érezzük, hogy bánthatnak minket.
"Mi van ha neki nem is vagyok fontos?" ; "Mi van ha õ nem is szeret?"
Ha esetleg így van, egyrészt nem kell õrlõdnöd, hanem megtudod a választ, és nem fogsz rajta agyalni, másrészt ha elmondod, te akkor is õszinte voltál és megkönnyebbülsz, harmadrészt meg ha pozitív a visszajelzés, még boldogabb leszel. : )

Szeretlek titeket és köszönöm, hogy olvastok! ^^
És szeretek mindenkit aki a barátom és foglalkozik velem és segít nekem! ^^

Sziasztok! : )