az élet utazás.

Lost Skies

2014/01/06. - írta: Erendir


Az elveszett dolgok sokszor újra megkerülnek... Van mikor évekig hozzá sem nyúlunk egy tárgyhoz, aztán hirtelen a kezünk ügyébe kerül, újra elkezdjük forgatni, vagy csak hosszan ránézünk és a lelkünkben máris kibomlanak a kis emlékrózsák szirmai.
És te csak ott állsz, tátott szájjal, és mosolyogsz mert még ha fájdalmas is volt valami számodra, utólag már tudsz rajta mosolyogni, hiszen már senkinek sem árthat. Most épp az a kötés került a kezembe amit akkor használtam mikor olyan mélyen nyeste fel egy kõ a csuklómat hogy alig tudtam két ujjamat mozgatni aznap. Dõlt belõle a vér, lesápadtam, egy pillanatra elvesztettem a fejem... De aztán kimostam, lefertõtlenítettem, és nem mentem be a kórházba (pedig varrni kellett volna XD). Utólag visszatekintve nagy felelõtlenség volt, de már csak mosolyogni tudok rajta.

A lelkem darabjai is ilyenek. Szétszórt kis töredékek amik most szanaszét hevernek, mert nem raktam rendet miután játszottam. Mint a gyerek, amikor új játékot talál és a régit csak ott hagyja. Aztán utána egy idõ után úgyis visszatalál a játékokhoz amit otthagyott.
Nemrég én is összeszedtem a darabokat. Ültem csendben a szoba közepén és forgattam a darabokat, hogy hogy illenek össze, addig, amíg össze nem rakosgattam õket egy nagy darabbá. Most már egész .

 

 

"Soha nem dobhatod el azt, ami eredendõen a tiéd." 


Azt gondolnátok, hogy ez egy jó dolog, de inkább csak... más. Mindennek ára van.
Ahogy itt ülök, szépen visszakapcsolódnak rám a terhek is, mint mikor egy spartanra rászerelik a páncélt a Halo-ban . Erõsebb leszel tõle, megvéd, megvédhetsz vele másokat is. De te cipeled a páncélt és ha páncélt hordasz, csatába küldenek.

Furcsa, mert a páncél nélkül is boldogultam, jobban, mint mások. Akkor most mi lesz?
Már nem is kell megadnom a választ. Szépen, lassan, de biztosan visszaszivárognak az elmémbe azok akik ezt megvitatják egymás között. Nem állok ellen, csak hagyom hogy újra szépen mindenki elfoglalja a helyét. Becsukom a szemem és segítek elszeparálni a lelkem hallját szobákra. Mint mikor az irodában felosztják a munkát és mindenki dolgozik a részén, aztán néha meetinget tartunk, hogy egyeztessük, ki mit csinál és ki lesz most a projektvezetõ. Hülye hasonlat, de jól leírja.

Igazából nem akartam ezt. Vissza akartam térni a régi énemhez, de nem ennyire. Nem változok ettõl semmit viselkedésben, vagy nem viselkedek másképp emiatt másokkal, csak bennem okoz változást. Félek egy kicsit, mert tudom, hogy ezzel be is vonzok dolgokat az életembe, olyan dolgokat amiktõl meg akartam válni. Fel akartam adni, kicsit jobban olyanná válni mint a többiek, nem teljesen, csak egy kicsit jobban hétköznapivá válni.

Ismered azt az érzést, amikor ott állsz a félhomályban egyedül, a ködben, a hidegben, és érzed, hogy figyelnek? Sikít a csönd a füledben, tudod, hogy közel s távol nincs senki körülötted, mégis frusztrálva érzed magad, mert valami belefúrja magát a lelkedbe és vizsgál téged?
Én nem.
És azt az érzést ismered, amikor a vaksötétben tapogatózol, és rettegsz, mert úgy érzed, valaki a sarkadban van és bármelyik pillanatban visszaránthat a sötétségbe?
Én már nem.

Azt mondják, az ember fél attól, amit nem ismer. De vannak dolgok amit az ember nem ismerhet. Nem láthat, nem tapinthat meg, nem hallhat, és nem érezhet.
Ha megismersz valamit, már nem félsz tõle... Illetve hát a félelmet mi magunk generáljuk, az csak kitalált. De a veszély valós dolog.

Hm-hmm Lehet hogy egyes emberek sorsa tényleg elõre meg van írva, és egyes dolgok bármit is teszünk, úgy lesznek. :o Nem kéne próbálnom szembemenni a sorssal... Vagy pont, hogy de?   Eddig azt csináltam és bevált... Lehet hogy mégis lehetséges megváltoztatnunk azt amit elõre megírtak nekünk. Nem fogom hagyni magam.

(Tudom hogy ebbõl senki nem értett semmit csak 1-2 ember aki tudja mit kell érteni, de más is tanulhat belõle ha meglátja azt, ami még takarásban van elõtte.)

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://erendir.blog.hu/api/trackback/id/tr505955413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Colonel 2014.01.06. 17:56:10

Megpróbáltam szembemenni a sorsommal, de nem jött be. Hiába próbáltam megtagadni azt amire rendeltettem, a fagyi visszanyalt. Elfogadtam hát, hogy a világ lelki szemetesládája legyek, és azóta minden utamba kerülő rászorulónak segítek, ha kéri. Nem konkrét kijelentésre gondolok, hanem ha megtisztel azzal, hogy magától, kérés nélkül olyan dolgot árul el a problémájáról, amit csak nagyon kevés emberrel oszt meg. Sok ilyen akad, és én is találkoztam olyan emberrel, akire ránézve úgy éreztem, hogy az épp aktuális bajomat el kell mondanom neki. És azzal segített, hogy feltett egy olyan kérdést, amitől köpni nyelni nem tudtam, és egy hétig agyaltam rajta. Én hiszem, hogy van beleszólásod az életben, addig amíg ellátod a rád szabott feladatot. Ne menj szembe a sorsoddal, mert megbosszúlja magát. Szólj, ha fröcsögök a nyáltól! :D

erendir 2014.01.06. 19:40:34

Ha csak ennyit jelentene a sors amit emlegetek, nem félnék. : ) Én ezt amit te leírtál, örömmel csinálom, nem beletörődéssel. :D Mondjuk az nem jó ha olyan emberrel dumáltál aki nem hálálta meg a lelki segítséget. Van is beleszólásom, az tuti. Már majdnem teljesen hátat tudtam fordítani a múltnak, de most visszaszivárgott az életembe az ami nélkül megpróbáltam élni. De egyszer sikerülni fog és szabad leszek. OwO

-jégvirág- 2014.01.08. 14:00:43

Gyönyörű ez a zene! Ezzel vagy egész? Az egyik tanítóm azt mondta, "A Föld a lelkek bölcsődéje, játszótere." /Ezzel kifejezte, hogy ne aggódjak semmin, csak éljem az életem, és az Élet majd csak ezután kezdődik, odafönnt. / Tanulni, fejlődni jöttünk. Mindenkinek van saját feladata, karmája, amit így vagy úgy, teljesíteni kell. Ha ledolgoztuk, amit le kell, kézbe vehetjük a saját életünket, formálhatjuk vágyaink szerint. (én itt rekedtem meg... a nagy feladatokat teljesítettem, de álmodni, vágyni már nem merek, csak hagyom magam sodródni és próbálom minden napomat boldogan meg és átélni). Az élet nevű játék nem egyszerű, de ha szívvel játsszuk, nagy baj nem érhet minket. Egyre feljebb jutunk, még ha látszólag nem is úgy tűnik, ezért nem szabad(na) félni semmitől, ami ránk vár. Az ego sokszor kisördögként próbál befurakodni gondolatainkba, de ha a szív szemével látjuk a dolgokat, akkor minden sokkal szebb és teljesebb lesz, felhőtlen lebegés, melegség lép a félelem helyébe. :) A küldetésünk végsősoron az, hogy megtanuljunk igazán szeretni. Minden önmagunkkal vívott csata ezt segíti elő.

erendir 2014.01.08. 15:37:41

Ezek a zenék azok, amik felébresztik bennem a gondolatokat, megnyugtatnak, vagy épp feltüzelnek, hogy gondolkodjak, cselekedjek, vagy épp ne cselekedjek (olyat amit nem kéne ugyebár). ^^ Imádom, hatalmas ereje van a zenének.^^ És igen, az a jó ha az ember tudja élvezni az életet. : ) Amit sokan "mókuskeréknek" neveznek, valójában annyi újdonságot és élményt rejt, még akkor is, ha ezek nem mindig csak pozitív élmények, de ez a jele annak hogy élsz, hogy fejlődsz, hogy erősödsz, hogy több leszel. : ) És így van, ahogy mondod. Nem szabad félni, semmitől, de tényleg semmitől. : ) Az ego csak hátráltat minket és sokszor jobb, ha meg is feledkezünk róla. : ) Én már megtanultam a határt, hogy mikor "szabad" magunkkal törődnünk (a "Na de mi lesz velem?" érzés), és mikor érdemesebb a másiknak segíteni és egy nagy ölelést adni, akkor is, ha belül mi darabokra szakadunk. ^^ Így lehet csak megtanulni, mit jelent önzetlennek lenni és örömet okozni, de egy kicsi mégis jut nekünk belőle, mert segítettünk másnak. : )

D.e.k.o. 2014.01.08. 22:13:18

Oké. Jöhet az 5 perces értelmezés. :)

-jégvirág- 2014.01.09. 10:25:34

én is zenefüggő vagyok, mostanában újra a zongorára vagyok rákattanva (kedvenceim: David Hicken, Ludovico Einaudi, Piano Guys, Josh Groban, Yiruma, Bandari, Yanni, Jegz, Omar Akram), és tényleg hihetetlenül jó hatásuk van. :) A mókuskerék is tele van jó és szép dolgokkal, csak észre kell venni. Ha valaki folyton a vágyaival és azok kielégítésével van elfoglalva, hajlamos vakon önsajnálkozni, stb... én ezt nem engedem meg magamnak, már nem! Van egy idézet, ami nagyon igaz szerintem: "A béke ott kezdődik, ahol az elvárás megszűnik." talán nekem ezért rózsaszín az, ami másnak szürke lenne. :) Szóval ha szívvel élünk és nem az egonk irányít, sokkal könnyebb az élet nevű játék. :)

erendir 2014.01.09. 12:11:33

D.e.k.o., örülök, ha adhattam egy kis gondolkodnivalót. : ) Pont ez a célom ezekkel a bejegyzésekkel. ^^ Nahát, jégvirág, tényleg hasonlít a gondolkodásunk. ^^ Én is így vagyok vele, ahogy te mondtad, próbálok önzés nélkül élni és élvezni a kis dolgokat az életben, hogy boldog legyek. : ) És még csak lázadni sem kell ahhoz, hogy az ember a mának éljen és azt csinálja ami boldoggá teszi. : ) Én is imádom a zongorát, és tanulgatom is, bár csak egyedül, itthon, ami nehezebb, de hallgatni nagyon imádok egy csomót. Ezeket én is szeretem akiket leírtál, bár van pár amit nem ismerek, de Yiruma nekem is nagy kedvencem. ^^ Meg a klasszikusokat is szeretem, Chopin a kedvencem, és mostanában sok jazz szól itthon. ; )

-jégvirág- 2014.01.09. 14:28:28

Érdekes, hogy a lázadás szót írtad. :) én viszont úgy gondolom, hogy a mai világban az, ahogy mi élünk, pont hogy lázadásnak számít. :) rebellis volt a nickem pár helyen. Volt, aki nem értette, miként lehetnék az, ha egyszer csigaházlakó vagyok.. :D A válaszom pedig az volt erre, hogy csöndben is lehet lázadni, vagyis nem beállni a sorba, ahogy a birkák szoktak. :P :D 5 évig zongoráztam, sajnos az utóbbi sok-sok évben nem volt alkalmam gyakorolni, így a tudásom igencsak megkopott, de remélem pár héten belül meglesz az áhított hangszer, és majd újrakezdem... :) Vicces, én nem hallgatok Chopin-t (anno játszottam), de ma délelőtt pont az utamba jött egy. :D

erendir 2014.01.09. 18:03:00

Igen. : ) Azért is írtam a lázadást mert soha nem tartoztam semmi ilyen "trendhez" vagy szokáshoz, hanem magamat adtam. Nem kellett semmi piercing vagy tetkó hogy kilógjak a sorból, elég volt a viselkedésem, hogy mindenkitől különbözzek és hülyének nézzenek. :P Ez a "csöndben lázadás" kifejezés tetszik, lényegében mind ezt csináljuk, akik hasonlóan gondolkodnak mint te meg én. : )

-jégvirág- 2014.01.09. 20:48:21

Na ja, a sorból kilógást éreztem mindig, vagy éreztették, de ma már élvezem is. :D

erendir 2014.01.09. 21:18:58

Én is. : ) Végülis azért is jó valamennyire mert az ember úgy érzi, hogy különleges ^^ És az azért valamennyire jó, bár igyekszem nem öntelt lenni. ^^"
süti beállítások módosítása