Itthon...

Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem pillanatnyilag...
Itt fekszem "otthon", a szobában, ahol javarészt felnőttem, legalábbis amit az otthonomnak neveztem az életem egy elég hosszú szakaszában, olyan szakaszában amiben nagyon fontos dolgok történtek. A "saját ágyamban". És nem jó.
Nagyon nem jó.

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején.

A történet ott kezdődik, hogy reggel innen több ezer kilométerre innen, Londonban voltam, ami most az otthonom, a kényelmes kis szobámban amit Arzénnal osztok meg. Nyaraláson vagyok, mert egy kisebb szabadságot vettem ki a melóhelyen, és úgy döntöttem, először azóta mióta kimentem külföldre, hazalátogatok.
Megvettem a jegyet, stb, összepakoltam, és indultam reggel nyolc körül. Ha minden jól ment volna, már itt lettem volna este tízkor, és egy ideig eszerint is alakultak a dolgok. Elmentem a metróval a buszállomásra, ahonnan 10:40-kor pontosan elindult a buszom, majd utána majdnem pontosan 12:00 körül leszálltam a reptéren. Utána eszegettem, átmentem a biztonsági ellenőrzésen, majd láttam, hogy a gép 14:20 helyett át van írva 16:30-ra, mert késik az indulás.
Fuck.
Annyira nem zavart, leültem olvasni meg játszogatni. Utána kiküldtek minket a kapuhoz két óra múlva, odaálltunk mint a marhák, aztán 20 perc álldogálás után közölték velünk hogy hopp bocsi ez csak hiba volt, rosszul írtuk ki, igazából még kurvára nincs itt a gép úgyhogy mehetett vissza mindenki a terminálba. XD
Kicsit mérges voltam mert előtte vettem a Pret a manger-ben mangószeletkéket lime-al, és egy nagyon finom gyümölcslevet, amit kidobtam, mert azt hittem megyünk a gépre. :( De legalább a finom meleg sajtos sonkás croissantomat meg tudtam enni. X3
Na mindegy, további óra várakozás és sok elvesztett tekken meccs után a psp-men újra odaállítottak minket, és én egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a sok magyar között... Nagyon furcsán éreztem magam, és csak meghúztam magam csendben, egy szót sem szóltam, nehogy rájöjjenek, hogy én is az vagyok. Ott bazmegoztak meg kurvaanyáztak körülöttem, és úgy általánosságban egymásnak oltogattak meg szidtak mindent és mindenkit, de nem csak a fiatalok, hanem kortól függetlenül... Nem akartam mondani, hogy nem hinném hogy direkt csesztetnek minket és váratnak minket. Közben egy csaj az álló sorban folyamatosan löködte a táskámat hátulról. Annyira idegesítő volt, hogy majdnem hátrafordultam, hogy megkérdezzem, mennyi időt töltött angliában, hogy nem ragadt rá semmi abból, hogy hogyan kell utazni vagy másokkal viselkedni... De csak hallgattam, meg mások beszélgetését is, csak kíváncsiságból, és szörnyülködtem.
Aztán gondolkodtam egy kicsit, és rájöttem, hogy milyen érdekes, hogy leginkább csak én szoktam el inkább el ettől. Kint angliában a magyarok is mások, legalább is akikkel én dolgozok/találkozok. Rajtuk kívül meg ugye külön kategóriát képez Endy és Arzén, akik kint vannak velem, de az leírhatatlan különbség. XD
Amikor itt éltem magyarországon, akkor nekem is megszokott volt a kurvaanyázás (másoktól), a türelmetlenkedés, a lökdösődés, a passzivitás, uszítás ok nélkül, meg a hibás meg a közös ellenség keresése az együttműködés jegyében. Angliából ez hiányzik, és nagyon jó hogy hiányzik. Nekem NEM HIÁNYZIK, nem úgy értettem. XD
Szóval máris kényelmetlenül éreztem magam, és visszakívánkoztam a kultúráltabb Londonba ahonnan jöttem. :D Na mindegy, akkor még egy ideig nézegettem, hogy amíg várunk, egyesek sunyiban cigizni próbáltak abszolút tiltott területen, mások sört meg egyéb olyan dolgokat dugdostak a táskájukba amiket szigorúan tilos felvinni a gépre (100ml folyadék megengedett, átlátszó kis palackban, bezacskózva...). Kint angliában megtanultam, hogy ezek TÖRVÉNYEK, és a törvényt odakint betartják, és tisztelik, és ha valaki nem tartja be, lehet hogy csak kis hülyeség, de kihívják a rendőrt, és következményei lesznek. Ahogy annak lennie kéne M.O.-n is, de nincsen. Talán ezért tart ott ahol.

Na mindegy, aztán felszálltunk, ami király volt, de mikor mentünk feljebb és feljebb, egyre jobban fát a fejem, (sohasem szokott fájni a fejem) a lábamból kiment a vér, melegem kezdett lenni, és kiduzzadtak az erek a karomon. O.o Elég szarul éreztem magam, az abnormálisan alacsony vérnyomásom miatt ahogy csökkent a kinti nyomás, egyre magasabb lett az enyém. XD
Aztán leszálltunk, anyámék már vártak a reptéren, és pestről éjfélkor értünk haza. Itthon a kutyák nagyon szétörülték magukat nekem, én is nekik, aztán feljöttem a szobámba kicsit később.
Makával még anno beszéltünk, és mondta, hogy látott egy csajt, aki írta, hogy a depressziója, szorongása elmúlt, miután elkezdett dolgozni, mert nem volt annyi ideje gondolkozni, és jobban lett végülis. Elbeszélgettünk, hogy akkor vajon ezek a mentális betegségek vajon elmúlhatnak-e ettől, és hogy vajon ez tényleg működik-e.
Ezúton jelentem: Nem működik. Kurvára nem. XD Amikor beléptem a szobába és tíz percet egyedül voltam, minden visszajött... Főleg az emlékek, de még a régmúltból, amikor kb elsős gimis voltam, és onnantól kezdve minden. MINDEN.
Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy megint visszatérjen hozzám az őrület és megint abba meneküljek a valóság elől. Nem tudom, hogy nekem mi van, depresszió, szorongás, skizofrénia, vagy csak simán split personality. Nem is érdekel, és nem akarom kideríteni, mert azzal csak beismerném hogy beteg vagyok. Tumblr-en még valami hülye táblázatot is találtam, hogy melyik mental disordernek milyen tünetei vannak, és hogyan döntsem el, hogy nekem melyik van. Inkább nem akarom kitalálni, magamra ragasztani hogy márpedig én beteg vagyok, mert az a legnagyobb hipochondria. Ha a refluxszal meg tudom csinálni, hogy elhiszem hogy egészséges vagyok és javul az állapotom, akkor ezzel is meg tudom csinálni. Úgyis általában úgy voltam vele, hogy úgy tanultam meg kezelni, hogy megtanultam élvezni, ami talán nem túl jó, mert így az őrület miatt voltak gondjaim, és a hihetetlen szintű antiszocságom is ennek tudható be.

Aztán kicsit magamhoz tértem, még mielőtt nagyon belesüppednék az őrületbe és átmennék depibe, és lefeküdtem aludni. Kizártam minden emléket az agyamból, és próbáltam visszatérni a módszerhez amit angliában tanultam: Nem foglalkozni a múlttal, és a jövőre koncentrálni. Ez egy kicsit segített, mert a jövőt valahogy mindig derűsebbnek látom, jobbnak érzem, mint a jelent, vagy a múltat (na nem mintha a múltat nem szeretném, a jó emlékek sokat jelentenek).
Persze anyám egy darabig örült nekem mint az állat, aztán nem bírta ki, hogy ne próbáljon veszekedést elindítani azzal, hogy én milyen ritkán írok meg biztos nem is érdeklem. Szimplán nem foglalkoztam a dologgal, és eltereltem a témát. Már nem megyek bele az ilyenekbe, nem azért jöttem haza hogy veszekedjek meg magyarázkodjak, hanem pihenni. Egy kicsit azért szeretném kiélvezni is az időt amit itthon töltök, nem szeretném megbánni.

Mindent egybevetve még így is, hogy pihenni, nyaralni jöttem haza, még így is többet stresszelek emiatt a két dolog miatt, mint otthon, angliában. Kint elvagyunk Arzénnal odahaza, elmegyünk nyugodtan melózni, ahol egyébként egyre kevesebbet baszogatnak ráadásul,  szóval tök nyugodtak vagyunk és nem stresszelünk semmin.

Idehaza amúgy még sok programom van, szóval amikor visszatértem angliába, ahová - ennyi idő eltelte után bátran állíthatom - sokkal inkább tartozom, mint ide, akkor még írok egy beszámolót. Nem tom, úgy érzem, hogy a stílusom, meg az aki vagyok, társadalmilag és kultúrálisan sokkal inkább abba a légkörbe, környezetbe illik, mint ebbe... Itt még mindig a sunyulás, a lopás, a hazudás, a türelmetlenkedés, a stresszelés, meg a "rosszalkodás" tölti ki az emberek életét, hogy minél több olyan dolgot csináljanak amit nem kéne. Amivel őszintén szólva nem lenne úgy annyi baj, mert hey, csinálja mindenki whatever the fuck they want, de akkor legalább az a hülyeség amit csinálsz legalább egy kicsit fejlesszen rajtad, vagy vigyen előre... Nem élünk örökké, sőt, csak egyre gyorsabban szalad az idő... Jó mondjuk az "azt csinálok amit akarok"-ba ez is beletartozik, mindenki úgy bassza el az életét ahogy akarja - csak sokakért kár.

Haza akarok menni.

Hiányzik egy ölelés.

Nem akarok gondolkozni.

Help.