Műanyag emlékek

Hmm... Még magyarul leírva is érdekesen hangzik ez a cím. Egyébként pedig ismét egy animéről fogok írni, aminek a címe Plastic Memories.
Ma fejeztem be ezt az animét, nemrég jött ki, a tavaszi szezonnal jött, és Plave hívta fel rá a figyelmem (ha jól emlékszem XD). Mindenesetre már a trailer alapján nagyon érdekesnek gondoltam, amiből csak egy-két, de annál fontosabb információ derült ki az animéről. Már a bemutatót is nagyon jól, és kicsit sokkolón csinálták meg. Pár karaktert megmutattak, majd azt, hogy mi is itt a lényeg.  A (szerintem kissé távoli) jövőben játszódik az anime, ahol olyan androidokat, azaz ember kinézetű robotokat készítenek és üzemeltetnek, amik (vagy akik?) képesek emberi érzelmek produkálására. Minden olyan funkciójuk működik, mint egy normál embernek, kinézetre sem látszik, hogy nem azok, és azért vannak, hogy megkönnyítsék az emberek életét, társaságra, családra leljenek benne olyan emberek, akiknek ez nincs meg.

Ezeket az androidokat a Giftia név alatt üzemeltetik (ami egyébként szorosan kapcsolódik a gift szóhoz, ami ajándékot jelent), és mikor bemutatták, mik is ezek, utána a zene is megváltozik, és az utolsó információt is elhintik: A giftiák élettartama közel 9 év.

Hú. :D Hát amikor a trailert megnéztem, azonnal tűkön ülve vártam az animét, mert annyi kérdést vetett fel bennem az egész. Ez így egy teljesen más, új társadalmi modellt is bemutat, ahol az emberek társa, barátra, vagy családra lelhetnek egy giftia személyében, de ott van mellette a tény, hogy kb 9 év múlva be kell őket gyűjteni (mert különben nagy gáz van... több infó az animében ;) ), és ugyan visszakaphatják ugyanazt a giftiát is, de minden emlékét elveszíti, és nyilván mivel új személyként, bár valamilyen szinten előre programozva, kerül be ugyanabba a környezetbe, lehet, hogy a személyisége másképp fog fejlődni, akárcsak egy embernek.

Nagyon sok mindent eszembe juttatott ez az anime, már azelőtt, hogy az első részt megnéztem volna. Hogyan reagál erre egy ember? Kilenc év nagyon hosszú idő, de mégis "csak" egy szakasz egy ember életében. Hogy érezhet egy gyerek, akit egy giftia nevel fel, és miután kilenc évig vele van, búcsút kell mondania? Hogy érezhet egy ember, akinek egy giftia a barátnője (hangsúlyozom, az élettartamon kívül semmiben nem nem különböznek az emberektől, csak nem öregednek külsőleg, és fizikailag erősebbek), és kilenc éve együtt élnek, és el kell engednie? Hogy érezhet egy öreg néni, aki kislányaként szeret egy giftiát, és 9 év múlva el kell venniük tőle?
Nagyon nagyon nehéz kérdések ezek... És az anime mindre megadja a választ. Ahogy arra is, ami talán neked is eszedbe jutott, ha már továbbgondoltad a dolgot.. Mi van, ha valaki visszautasítja ezt a begyűjtést, nem tud megbírkózni vele, vagy esetleg elszökik a giftiájával, mert egyikőjük sem akarja?
Ezt is megtapasztaljuk az anime által. Mindenkinek nagyon nagyon ajánlom.

Na de most nézzünk egy-két személyes reflexiót, miután végigmentem a szokásos nézőpontokon.
Az anime nagyon szépen meg van rajzolva, a grafika tökéletes, az érzelmekre nagyon odafigyeltek, és nagyon jól meg is oldották, néha szívbemarkolóan élethűen ábrázolja azt amit a karakterek éreznek, és amit mi is érzünk belül, ha eléggé beleéljük magunkat abba, amit nézünk és hallunk (magamból indulok ki, mert én nagyon beleélem magam). Amit még itt szeretnék megemlíteni, hogy van pár effekt is benne amit nagyon jól megcsináltak, és csodálkoztam, mennyire odaillik, valamint tetszik a színvilág, sokszor találkozunk élénk és vidám színekkel, részletgazdag hátterekkel, ez nagyon bejött. :)
A zene gyönyörű, de mégis egyszerű. Úgy mondanám, hogy illik a jelenetekhez a zene komolysága. Azoknál a jeleneteknél amik nem annyira "erősek", nehezek, azoknál a zene is könnyed, néha érezhető is, a zene kicsit kihangsúlyozza, hogy "ez kicsit komolytalan jelenet", a drámai jeleneteknél pedig bejönnek a komolyabb, hangsúlyosabb zenék, amik tényleg kiemelik az érzelmek fontosságát, és fokozzák a hatást.
A részek befejezése egyébként nagyon köcsög, úgyhogy még szerencse, hogy már kint van az egész anime, és nem kell várni a következő részre, mikor hétről hétre néztem, majd' megőrültem, mire kijött az új rész. :D
A karakterek szeretnivalóak, aranyosak, ez az anime nem arról szól, hogy megutáltassa velünk a gonoszakat és égbe emelje a jókat. Embereket látunk a képernyőn, akik próbálják élni az életüket, mint ahogy mi is, akik hibáznak, és megbánják a hibáikat, ahogyan mi is. Itt jó leckét ad nekünk abból, amit ha eleget éltünk már, maga az élet is megtanít nekünk, ez pedig az, hogy mindenki hibázik, és hoz rossz döntéseket, és van, hogy ezek miatt a döntések miatt, vagy hibák miatt bánkódunk, sokszor örökre. Viszont arra is, hogy ez nem határoz meg minket, és nem szabad a hibáink és rossz döntéseink árnyékában élni az életünket, és tudnunk kell újrakezdeni, erősnek kell lennünk és szívósnak, és bírnunk kell az élet pofonjait, és tudnunk kell mosolyogni. Néha akkor is, ha fáj.
Egyszóval kidolgozott karakterek és történetek vonulnak fel, és nagyon tetszett az, hogy a giftiák oldaláról is bemutatják a dolgokat, és hogy milyen széles körben alkalmazzák őket. Lehetnek családtagok, hiszen kicsik is vannak, akár gyerekek, de akár testőrök, akár szülők, vagy csak játszótársak, testvérek, partnerek...

A történet eszement jó. 13 részes animéről van szó, tehát aki nekiugrik, kényelmesen végig tudja nézni akár három nap alatt ha unatkozik, és nagyon ajánlom, hogy tegyen így, ha egy kicsit is felkeltette az érdeklődését a dolog. Itt megemlíteném, hogy azért nem könnyű műfajról van szó, engem már az első rész megbőgetett (jó, ez nem nagy kihívás, tudjuk XD), de kétségkívül megéri. Nem kell attól tartani, hogy összetör minket lelkileg a történet, megható, de "igazságos". Szembesít minket olyan szituációkkal, kérdésekkel, amikkel még sosem találkoztunk, de ez a jó benne. Rövid történet ugyan, de nagyon kidolgozott, és nagyon jól be van fejezve. Nincsenek elvarratlan szálak, és mindenképpen jó érzéssel állunk fel az utolsó rész után, még akkor is, ha nagyon sok szomorú, és megható jelenet van benne.

Összességében azt tudom mondani, hogy egy kicsit ez is olyan, mint a Clannad, abból a szempontból, hogy ez is olyan, mint maga az élet. Sokszor igazságtalan (vagy épp annak tűnik), de általában több benne a jó, és csak ez a lényeg. :)