Millenium falcon

Millenials. 

Millennials (also known as Generation Y) are the demographic cohort following Generation X. There are no precise dates for when this cohort starts or ends. Demographers and researchers typically use the early 1980s as starting birth years and the mid-1990s to early 2000s as ending birth years.

Millennial characteristics vary by region, depending on social and economic conditions. However, the generation is generally marked by an increased use and familiarity with communications, media, and digital technologies. In most parts of the world, their upbringing was marked by an increase in a liberal approach to politics and economics; the effects of this environment are disputed. The Great Recession has had a major impact on this generation because it has caused historically high levels of unemployment among young people, and has led to speculation about possible long-term economic and social damage to this generation.

 

Most használtam először ezt a behúzás funkciót, és majdnem elsírtam magam mert a régi szép B13-as időkre emlékeztetett... XD 
Mennyire imádtam is hogy szarrá lehetett szerkeszteni minden egyes kis vonalat a blogon és tényleg úgy nézett ki ahogy te akartad... Hjajj...

Na de akkor beszélgessünk erről a korosztályról, amit az angol "millenials"-nak nevez, arra a korosztályra utalva, akik a 2000-es évekhez közel cseperedtek fel, illetve akkor körül voltak gyerekek. Kicsit szeretnék erre kitérni már jó ideje, és sokat gondolkoztam rajta mostanában, úgyhogy most, hogy van is időm kifejteni meg leírni, nekiugrok.

Ahogy a definícióban is benne van, ez nem más lényegében, mint az úgynevezett Y-generáció, úgyhogy a bejegyzés többi részében így is utalok rá, mert magyarul egyszerűbb így. 
A kedvenc, és egyben legjobb angoltanárom, isten nyugosztalja, egyszer úgy definiálta nekem az Y-generációt, hogy az a korosztály, akinek már folyamatosan a fülhallgató zsinórját látod a testén, tehát a füleiből le a derekáig egy Y-t látsz a vezeték miatt. Ez nagyszerű definíció, mert abszolút lefedi a korosztályomat.
Ahhoz, hogy leírjam amire gondolok, úgy gondolom, legegyszerűbb lesz ha darabokra szedem életkor szerint és reflektálok kicsit magamra, meg arra is, hogy az én korosztályomból én mi tapasztaltam, legyen az a baráti köröm, vagy csak azok akik velem egykorúak és körülöttem éltek.

Kisgyermekkor:
Abban az időszakban amikor én születtem, nem sok gyerek született. Má akkor rég elkezdődött lemenni a születések száma, és nem pont amiatt mint ma, hogy a fiatalok má külföldön építik a jövőjüket, hanem azért, mert már akkor elkezdett egyre bizonytalanabbá válni nem csak a fiatalok, hanem a fiatal felnőttek jövője. Személy szerint, az én szüleim viszonylag fiatalnak mondhatók voltak amikor én megszülettem, és nagy bulizós, hifi korszak volt annak idején, szóval annak megfelelően jártak bulizni is, már amennyit melózás és gyerek mellett lehet. 

Kisiskoláskor:
Itt azért már kicsit jellemzőbb volt a változás, és érezhető volt az "új generáció" mássága a korábbihoz képest. Fontos tényező, hogy ezeknek a generációknak a kialakulása meg sajátosságai rendszerint függenek az adott ország jelenlegi helyzetével is, tehát ez most az akkori Magyarországra van kivetítve. Ezt csak azért mondom, mert így egyszerűbb megérteni hogy az egyre újabb technológia természetessé (vagy akkoriban inkább csak elfogadottá) válása mennyie befolyásolta az adott fiatalokat.
Ez nálunk abban mutatkozott meg, hogy nekünk bizony már volt telefonunk például! Emlékszem, nekem kábé talán ötödik vagy hatodik osztályban vol először mobilom és nagyon menőnek éreztem magam tőle. Persze más gyerekeknek már sokkal előbb volt, meg sokkal újabb, de azt már hamar megszoktam, hogy a mi családunk nem az a fajta aki mindent megengedhet magának, sőt, be volt húzva azért a gatyamadzag ilyen "luxuscikkek" terén, amit egyáltalán nem is bánok egyébként, mert kaja volt, másrészt meg minél kevesebb kütyüje van az embernek fiatalon, annál inkább rákényszerül arra, hogy kimenjen. Mivel pedig annyira nem volt hű de jó gazdasági helyzet, senkinek nem ment annyira nagyon szuperjól, ezért (szerencsére) az én generációmból azért még legtöbben leginkább bicajozással, kint rohangálással, dobálózással, bunyózással meg bunkiépítéssel és egyéb bajkeveréssel töltöttük az időt. 
Aztán ugye egyre inkább természetes lett hogy mobilja van már szinte mindenkinek, és bár akkoriban tényleg inkább telefonálásra használtuk, elkezdődött a nagy sms-parádé a haverokkal, na meg bármilyen buta telefonja is volt az embernek, azért valami nagyon gagyi játék csak volt rajta, tehát máris lehetett nyomkodni ha az embernek volt szabadideje. Azt kell hogy mondjam, hogy ekkoriban azért már nagy játékguruk is kezdtünk lenni, mert azért pár szerencsésnek (pl nekem is!) már volt otthon super nintendo, vagy sima nintendo (ami épp olyan népszerű volt mint a super, emlékszem egyik haverhoz direkt azért jártunk át mert neki olyan volt. :D), és én nagyon menő voltam, mert nekem lett gameboyom is, ami senkinek nem volt az osztályban rajtam kívül. Aztán utána lett playstationöm is de az már akkor amikor már jó pár embernek volt, szóval az már "megszokott" volt (és mégsem). 
Ekkor még mindig abban az időben voltunk amúgy, amikor javában ment a mágneskazetta másolás, és itt jött be még egy nagyon fontos, vagy talán a legfontosabb tényező a generáció alakulásában: A zene. 
Ugyanis azt elmondhatjuk, hogy a leghíresebb bandák, leghíresebb előadók, zenék, stílusok meghatározzák egyrészt az épp fejlődésben levő generáció fejlődését, de bátran állíthatjuk, hogy az egész világra elég nagy hatással vannak. Ebben az időben pedig dúlt a Limp Bizkit, a Linkin Park, Eminem, na meg persze az akkoriban óriási újság, és az egyik leg nem-megértettebb dolog, hiszen alternatív volt, a Gorillaz. Ami nekem személyes kedvencem volt, és akkoriban már a walkman nem volt annyira kivételes dolog, így ronggyá hallgattam mind azt, mind pedig a Linkin Parkot.
Aztán abban az időszakban, amikor szépen lassan már elkezdtek bejönni a hiperszuper ámítógépek, megváltoztak a dolgok. Egyrészt azért mert ekkor már elkezdtek bejönni az mp3 lejátszók (mert ugye amíg nem volt a háztartásban számítógép, nem volt értelme az usb-s csodagépnek), és innentől kezdve már mindenkinek természetesen ott lógott a nyakában a vezeték, úgyhogy már abszolút stimmelt az Y generációs dolog. :D 
Ezek után kezdtek bejönni a hiperszuper már MP3-at is lejátszó telefonok (Wuaaaahhh :DD), de akinek olyan volt az már nagyon kemény volt. 

Aztán egy-két év múlva már beindult ez is jobban, jöttek a memóriakártyák, a Sony Ericsson csúcsszuper kihajthatós walkman mobiljai, amiket imádtunk és hamarosan mindegyikőnknek lett is. Na és persze szólt a zene a fülünkbe 26 órán át egy nap. 
Legalábbis nekem.

A zene. 
Ez volt talán a legmeghatározóbb, számomra, és a közeli barátaim számára is. Nyilván az ember barátai valamilyen szinten hasonló ízlésűek, és ez nekem sem volt másképp, a srácokkal nem PONTOSAN ugyanazokat a zenéket kedveltük, de volt pár ami megegyezett, és hát ezeket enyhén szólva szarrá hallgattuk, akkor is ha együtt voltunk meg akkor is ha épp külön. 
Igen, mi vagyunk azok akik a Breaking Benjamin, Trading Yesterday, Linkin Park, Eminem, RHCP (Red Hot Chilli Peppers), Disturbed, és Gorillaz számain nevelkedtünk. 
Mivel szépen lassan angolul is tanulgattunk úgy magunktól, meg a számítógépek mindennapokba való beépülésének köszönhetően, így a dalszövegeket is egyre jobban megértettük, és így vagy úgy, de motivációt nyertünk belőle.  Ha ilyen bandák tartják benned a lelket a nehéz időkben, akkor garantált, hogy kemény leszel. XD 
Egyikük sem épp arról híres, hogy könnyed slágereik vagy könnyű szövegeik lennének, és a témájuk nagy részüknek több mint borús. Ezt azért emelem ki külön, mert hozzátartozik a jellemzésem következő kategóriájához.

Kamaszkor:
Na itt kezdődnek csak a bulis évek. :D Ezek mindenkinek az életében nagyon meghatározó, nem életkorilag akarom ezt belőni, hanem a gimis, vagy szakközépes évek, kinek mi. Nekünk többnyire gimi volt, a mi generációnkból nagyon kevesen mentek szakközépbe, egyből szakmát tanulni. Hogy miért, arra is mindjárt kitérek.
Amit én személy szerint elsőként megtapasztaltam a kamaszok között, itt a gimiben kezdődve, hogy a klikkesedés szinte azonnal beindul. Beindul a menőzés, a felnőttnek lenni akarás, hogy jaj mi nekiállunk cigizni, meg bulizni járunk meg iszunk mert az menő meg azt nem szabad. Aztán voltak akik tepertek, tanultak, ők lettek a puncsosok, meg még kialakult mindenféle szub-atom klikk, igazából engem rohadtul nem tudott érdekelni, de ez a gimiben nem így működik. Vagy tartozol valahová, vagy kiközösíenek. És ha nincs meg a saját érdeklődési körödnek megfelelő klikk, akkor bizony ez fog történni. Egyébként szerintem ez viszont pont nem generációfüggő, szerintem ez mindig így van kb. 
Mindenesetre vannak azok akik beleolvadnak ezekbe a klikkekbe, minden nap ugyanarról beszélgetnek és minden héten a mondvacsinált barátaikkal találkoznak, akik még annyit sem tudnak róluk, hgoy mi a kedvenc színük. Ezek nem barátok, soha nem lennének ott, ha számítani kéne rájuk egy nehéz helyzetben. Viszont cserébe "elfogadják" őket, és van társaságuk.  Nincsen ezzel semmi baj.
Én a másik oldalra kerültem a lovon, de nem igazán bántam. Ha kicsit jobban belegondolok, most talán még közelebb vagyok az akkori állapotomhoz, mint évek óta. 
Az életemet pár egyszerű dolog töltötte ki, az edzés, a rajzolás, meg az anime. 
Annyi, hogy ma dolgozok is. Meg kevesebbet rajzolok. 

Én voltam az aki mindig fura volt, szótlan, mindig szólt a fülében a zene, egyedül ültem az osztályban, és rajzolgattam. Néha-néha, ha kellett valami, beszéltek hozzám az osztálytársaim, odajöttek, de mivel mindenki ilyen 4-5-ös vagy nagyobb csoportban helyezkedett el a szünetekben vagy bármi szabadidőben a klikkek miatt, nekem nem igazán volt kedvem odamenni senkihez. Így is tökéletesen hallottam mindegyiküket, hgoy ki miről beszél, így tudtam, miről maradok le. A fülhallgató néha csak be volt dugva, de nem hallgattam semmit. 

Na de térjünk vissza a generációra, meg hogy ez az időszak milyen irányba húzott úgy mindenkit egybevéve. Azt kell mondjam, hogy már akkor elkezdődött az a tendencia, hogy óriási nyomást tegyenek a diákokra. Az egész azzal kezdődött, hogy amikor mi általános iskola vége felé jártunk, kitalálták, hogy nagyon kevés diplomás van és "az a menő", így minden szülő minnél jobb gimibe próbálta begyömöszölni a gyerekét, hogy aztán egyetemre menjen és sebész, állatorvos, fogorvos, de minimum bróker legyen belőle. Az, hogy te mit szeretnél 12-14 évesen, rohadtul nem számít, és igazából nem csak azért mert a szüleid fogják 90%-ban eldönteni, hanem te sem tudod még úgy nagyon, mit akarsz, nekik meg több tapasztalatuk van úgy általánosságban. 
A probléma csak annyi, hogy ők is annyira ismernek téged meg az adottságaidat, mint te magad. Nem eléggé. 
Ez meg csak természetes, te fiatal vagy, ők meg sokkal idősebbek, két külön világ. 
Mindenesetre ment mindenki a gimibe, és mivel rohadtul sok ember volt, már előre tudni lehetett, hogy iszonyat nagy harc lesz az érettségin, hogy minél jobb jegyeket kapjon az ember, na meg hát ugye a gimis tanulmányok közben végig, mert a pontok összeadódnak. Nulladik óra, hét tanóra mellé, vagy nyolc, 100 kiló házi feladat, és dolgozatok minden második nap, felelés minden nap, szinte minden tárgyból. Hazaértél déluán 3-4 felé, annál előbb még akkor sem ha mázlista vagy és közel laksz, aztán állj neki tanulni. Ha szerencséd van/zseni vagy, még végzel is mire vacsoráztok, de mivel nekem se szerencsém nem volt akkoriban annyi mint most, se zseni nem vagyok, sőt, leginkább az ellenkezője, így volt hogy 9-10-ig tanulnom kellett esténként, csak hogy tartsam a lépést. 
Na most ez minden hétköznap reggel hat órai keléssel elég fáraszó, és ahogy haladtunk előre az évekkel, egyre több felelősséget, nyomást pakoltak ránk, olyan szinten hogy már csak simán úgy tűnt, azzal kísérleteznek inkább, hogy mennyit bírunk mielőtt összeomlunk. Amíg én befejeztem a gimit, csak az én osztályomból hárman hagyták ott a sulit, mert nem bírták. (És ez csak romló tendenciát mutat, a fiatalabb generációra a jobb sulikban manapság még többet pakolnak. Igen Fatly barátném, sajna nem lennék a helyedben. x_x :D) 

Ezek után már a "jobbak" a gimi felé már kicsit kezdtek felnőttesedni. Legalábbis én igen, mert érettségi után máris a terveket szőttem hogy pestre költözök, és a legtöbb embernek akik jó eredményeket értek el az érettségin (az enyém sem volt rossz, de természetesen nem volt elég ahhoz, hogy bárhová felvegyenek amelyik suli tetszett (pedig aztán lehetett hármat is választani, mindegy lúzer vagyok tudjuk :D).

Amellett, hogy a suli tette ránk a nyomást, otthon is meg kellett felelni az elvárásoknak, minden szülő azt várta tőlünk, hogy majd azok leszünk, akik ők akartak lenni, és mi megvalósítjuk az ő álmaikat. (Vagy ez sem generációfüggő, hanem csak néhány szülőre igaz). Ez a kettő együtt elég stresszes körülményeket eredményezett, ami azt eredményezte, hogy volt aki összetört ez alatt a stressz alatt, és volt aki megtanulta magától leküzdeni, levezetni, és kibírni a nyomást, és erősebbé válni tőle. 
Néha nem tudom, hogy én erősebb lettem-e tőle, vagy csak kattant és emiatt vagyok mai napig selejtes. :D

Mindenesetre a kezdetektől ránk rakott stressz és nyomás, a sok "emós zene", és a tény, hogy javarészt csak magunkra számíthattunk, hogy a társadalom, szülők, és iskola által támasztott eltúlzottan magas elvárásoknak megfeleljünk, különböző emberek kialakulását eredményezte. 
Voltak azok akik mindent frankón kibírtak, megtanultak, egyetemre jutottak, talán mostanra már lediplomáztak, vagy talán még előbb (nem jellemző), és hazai viszonylatban jó keresettel dolgoznak valami jó hazai cégnél. 
Voltak azok akiknek nem jött be az egyetem, de nem is nagyon tanultak sokat vagy erősödtek meg ezek alatt az évek alatt, ezek közül sokan hazakölöztek (ha elköltöztek egyáltalán) és vagy valami saját családi vállalkozásban kezdtek el dolgozni irdatlan kis összegért (ha egyáltalán kaptak), vagy valami bámi ótvar melót elfogadtak a közelben ahol épp felszabadul hely mert a józsi bácsi már 90 éves és már feketén sem engedik többet dolgozni a fődhivatalban, és oda beültették.
Aztán voltak azok akiknek szintén nem tetszett az egyetem vagy csak túl hülyék voltak hozzá (*intenzív jelentkezés*), vagy lusták voltak tanulni de volt sütnivalójuk (*intenzív mutogatás Endymionra*), viszont a múlt eseményei kellően megerősítették őket ahhoz, hogy a jég hátán is megéljenek. 

Jómagamat is ebbe a kategóriába sorolnám, mert annak ellenére hogy az élet nagyon sokszor minden téren próbált kibaszni velem (őszintén szólva elég sokszor sikerült is neki), valahogy mindig sikerült összeszednem magam, és valami nagyon kicsi lehetőséget megragadni és felhúzni magam a víz fölé.

Az, hogy a felnőttkor hogy alakul, hogy alakult a mi generációnk számára, már nem nagyon tudom megmondani, mindenki más irányba ment, meg javarészt nem tudok azokról akik nagyjából az én korcsoportomba tartoztak és ugyanezek a dolgok befolyásolták őket. Az újabb generációk már az internet világába születtek, nekik más, nekünk akkor jelent meg pont, amikor kb 12-3 évesek voltunk, mondhatni pon jó időben, mert addig meg a "tradicionális eszmék" szerint neveltek minket, meg olyan hatások értek is minket. 

Annyit viszont tudok, hogy a közeli barátaim, meg azok is akiket ismerek és kedvelek de nem feltétlenül nevezném őket barátaimnak, egyet tudnak érteni ezzel, és ezekkel a tényezőkkel amik befolyásoltak minket, és lehetőleg a jó irányba tereltek minket. 
Persze mindenkinek egyedi a fejlődése, csak vannak ilyen "kategóriák", amikbe nagyjából beleesik az ember ahogy felnőtt, és formálja az illetőt egy bizonyos mértékben. 

Ahogy azt is tudom, hogy az "én kategóriám" veszélyesebb mint a többi. Mi vagyunk azok, akiknek mindig mindenki a hátát ütötte, akik mindig meg akartak felelni, és akiknek vért kellett izzadni azért, hogy bármi komolyat elérjenek. Mi, de legalábbis én mindenképpen, mert nem akarok mindenki nevében beszélni még rendelkezünk álmokkal, célokkal, és olyanokkal, amik tényleg komolyak, és komolyan is vesszük őket. 
És ebben az időben igenis mi leszünk azok, akik így vagy úgy, de megváltoztatják a világot.