Én és én és én és a többiek...

Yaaay! Megint skizo bejegyzés! Yaaaay! XD

Szóval gondolkodtam megint egy keveset... Na jó annál egy kicsivel többet. Vagyis inkább akkor a kelleténél kicsit többet.

Azzal, hogy így megváltoztam (mert sok mindenben változtam az elmúlt időben), talán közelebb kerültem a régi önmagamhoz, mint gondoltam volna.
A régi önmagam alatt a felnőtt önmagamat értem. Azt az énemet, ami a legkomolyabb, a legérettebb, a leghatékonyabb, és a legfélelmetesebb.
Furcsa, hogy azt az állapotot, ezt a "formát" amiről beszélek, már egész korán, kb 14-16 éves koromra elértem, vagy mondjuk úgy, hogy abban az időszakban alakult ki, és alakítottam ki magamnak. Ugyanakkor sok más viselkedésformám is volt, amiket használtam, de amikor egyedül voltam, vagy az igaz barátaimmal, akkor a komoly, számító énemet használtam, aki minden döntést komolyan megfontol és akinek olyan sebességgel száguldanak a gondolatok az agyában, hogy nem szereti, ha lelassítják. Azért tudtam ezt csak a legjobb barátaim mellett használni, mert ők pörögnek még olyan fordulatszámon mint én, és nem maradnak le mellettem, tudják követni a gondolatmenetem. Na meg ők nem illetődnek meg rajta, ha látják, milyen tudok lenni akkor, amikor nem csak vigyorgok és röhögök mindenen. :D

Ezt az énemet bevallom, nem túl gyakran használtam, ugyanis volt mellette sok másik, amit a suliban, vagy épp amit otthon használtam, olyan arcok, amik mindannyiónknak vannak (vagy csak én nem vagyok elég őszinte). Mert én úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak ilyen arcai, amiket különböző helyzetekben használ, csak én kicsit komolyabban meg hitelesebben kidolgoztam őket, és sokszor tudatosan használtam őket. Hogy aztán a "fő" személyiségem közelebb kerüljön a céljaihoz, az álmaimhoz, és hatékony legyek. (Ez egyre önzőbbnek hangzik. :D)
Mégis, akik a legközelebb állnak hozzám, és leginkább ismernek, ezt a személyiségemet szeretik a legjobban. Azért, mert ez a legőszintébb, és a leghatékonyabb, és nemhogy haladni jól lehet mellette, legyen szó akármiről, de még húzom is őket. Ahogy engem is szeretem ha motivál, húz, előre visz a másik valaki személyisége, és egyedi. :3

Ilyenkor jól látom a dolgok valódi értékét, és kicsit talán ridegen, de kétségkívül idő-költség- és mindenhatékonyan működök. Tudom, ez nem mindig jó... De nem nagyon szeretem a kockázatot, vagy a kockázatos helyzeteket (általában... Néha meg... :P)
Talán most az is belejátszott abba, hogy visszatértem ehhez az énemhez, hogy kijött a bence is, most már kint vagyunk hárman a társaságból, és igaz, pár ember még hiányzik, de valami azt súgja, hogy az is eljön majd. X3 Az a valami meg nem nagyon hazudott nekem eddig. (Igaz-e, bárki aki ezt olvasod és ismersz? :3)

Szóval ez az énem elég sokáig el volt rejtve a világ elől, csak akkor használtam, mikor egyedül voltam és magamban tervezgettem vagy gondolkoztam, a saját tempómban, és bárkivel voltam, valamelyik másik személyiségem irányított, csak sodródtam az árral. Egyszóval örülök neki, hogy megint inkább ez az irányító, mert sokkal könnyebb az életem, nagyobb a rendszer is benne, és így sokkal hatékonyabb, meg kiegyensúlyozottabb is vagyok a mindennapokban.

Néha amúgy kíváncsi lennék, mit szólna hozzám egy pszichológus (vagy pszichiáter, most nem ugrik be hogy mi is a különbség a kettő között és metrón vagyok), mert van, hogy néha nem tudom eldönteni, hogy ez az egész tudatosan alakult ki bennem, vagy voltak kiváltó okai és mik lehettek azok akkor, vagy hogy az egészet beképzelem csak magamnak, vagy most mi van. XD Nem igazán tudom eldönteni, de ha nekem kéne megfogalmazni, akkor valahogy úgy van, hogy a saját nézeteim szerint élek, és nekem az igaz és az valódi, amit én elhiszek és amit a saját értékrendem és felfogásom szerint valósnak ítélek meg. Ha pedig elhiszem, hogy valódi, akkor azt magam miatt teszem. Éppen ebből következik a határozottságom, ami határozatlanság is egyben.
Mármint ezt úgy értem, hogy ha dönteni kell, akkor is így van. Mielőtt döntök, lehet, hogy tovább fontolgatom mint az átlag, de akkor ha valamit egyszer eldöntöttem vagy kimondtam, akkor attól onnantól kezdve nem tántoríthat el senki és semmi, akárki is legyen az. De tényleg akárki.
Ennek az a nyitja, hogy a döntésemet, ha meghoztam, már "aláaknázom" másokkal és magammal szemben, rejtett lépéseket teszek annak érdekében, hogy a dolog már visszafordíthatatlan legyen, amikor kimondom, hogy eldöntöttem. :D Ez nem gonoszság, inkább csak egy kis ravaszság, mert tudom, hogy nem tud senki úgy befolyásolni hogy ne tudjak róla, tehát lehet rám hatni, ezért még ha meggyőzne valaki, már akkor is visszatérnék az eredeti döntésemhez, mert már visszafordíthatatlan lépéseket hoztam, vagy már véghez is vittem a dolgot, mielőtt bárkinek elmondtam volna.
Ez néha egyesek számára idegesítő lehet, mert ilyenkor lényegében senkinek a véleménye nem érdekel. Meghallgatom, megértem, de a döntésemen nem változtat semmi kifogáskezelés vagy figyelemelterelés. XD

Ez áldás és átok is egyben, mondjuk...