Az aki voltam nincs már, az aki leszek, nincs még

Vagy valami olyasmi.

A napokban úgy veszem/vettem észre, hogy eléggé pozitív vagyok. Ha most valaki megkérdezné hogy hogy vagyok, tényleg rá tudnék mosolyogni, és őszintén azt mondani, hogy jól. Van egy olyan nézésem, amivel kb csak magamat tudom átverni, egy ilyen "mosoly, de nem is" arc, mikor megkérdik hogy vagyok, vagy minden oké-e, és én mondom hogy igen, meg persze, mosolyogva, de ha valaki a szemembe néz, már ha nem épp úgy mondom hogy nem is létesítek szemkontaktust, akkor lerí rólam, hogy nem mondok igazat. Olyankor még ha a szemébe is nézek valakinek, akkor is olyan, mintha csak keresztülnéznék a szemén az illetőnek. Ez abból is adódik, hogy alapból bárkinek a szemébe nézek, azonnal olvasni, kutatni kezdek benne, és nagyon sok minden le is jön egyből. Emiatt sok ember nem is tudja állni a tekintetem, mert tudat alatt ez érezhető is, vagy csak simán zavarba jönnek tőle.
Na amikor ez a hülye pofám van fent, ez a tök átlátszó álarc, olyankor csak úgy belenézek a másik szemébe, de mintha nem is oda néznék, hanem akárhová máshová, olyankor látszik, hogy belőlem semmi érzés vagy gondolat "nem jön ki" a nézésemmel, vagy akár a szavaimon keresztül.
Az egy olyan állapot, amivel csak kb magamat próbálom átverni, mert nem is próbálom mások elől elrejteni azt, hogy nincs minden rendben, magam elől meg nem is tudnám, ha akarnám sem. Inkább csak ilyen tehetetlen menekülés a valóság ellen.
Spacing out, ahogy az animékben mindig mondogatják, mikor úgy elbambul valaki a semmibe nagy gondolkodva, és nem tud odafigyelni.

Na az a jó, hogy ez az állapot már nagyon régóta nem volt nálam. A vízöntőről mindig azt írják, hogy így meg úgy szabad akar lenni meg szabadelvű meg nem tud elköteleződni meg blablabla. Hát ez (ugyanúgy mint minden horoszkóp) csak részben igaz, vagy inkább részben jó nagy hülyeség, részben meg igaz.
A szabadelvűség része az például tuti hogy igaz, mert a felfogásomat még nekem is nehéz lenne megfogalmazni. Mindegy miről legyen szó, vallásról, bármilyen morális dologról, zenéről, vagy bármi egyszerű dologról, az hogy mit gondolok, még számomra sem mindig világos. Sok dologtól függ, ki kérdezi , milyen célból, milyen kedvem van, min mentem eddig keresztül, stb. Nem tudok egy nézőpontnál megállni, és szeretem is ezt, hogy nem kell leragadnunk egy véleménynél. Emberek vagyunk, (többnyire) és megvan a jogunk arra, hogy olyan véleményt formáljunk a dolgokról amiket látunk, megélünk, amilyet csak akarunk, és ezt én maximálisan ki is használom. XD Nem kell megállnunk egy ponton, leragadni, és azt mondani, hogy csak ez a helyes. Lehet, hogy más szemszögéből pont az a helytelen, amit mi teszünk, ezt senkinek nincs joga eldönteni, és nincs is rá szükség eldönteni, hogy kinek van igaza. Mindenkinek lehet igaza, és senkinek sem.
Emellett az is igaz még, hogy egy helyen nem szeretek sokáig állomásozni, de mint mondtam, nem szoktam általánosítani, (legalábbis ha van okom rá hogy ne tegyem és érdekel valami, nem általánosítok) úgyhogy nem szeretem, ha engem általánosítanak, ez is csak az életem bizonyos területeire igaz.
Pl. ilyesmikre, hogy ha sokáig dolgozok egy melóhelyen, viszonylag hamar megunom (az álommelómat, az edzést még nem űzöm, azt sosem tudnám megunni, a tanítást :) ), de ugyanúgy ha egy szobában sokáig elvagyok, nagyon hamar mindennek pontosan tudom és megjegyzem a helyét, és egy idő után unalmassá is válik, és máris ingert érzek, hogy átrendezzem a szobát.
De olyanban például meg az állandóságot szeretem, hogy a barátaim már tizenakárhány éve ugyanazok, és ha párom van, őhozzá is inkább úgy ragaszkodok, hogy alig lehet levakarni (ami igazából nagyobb hátrány mint előny (a mai világban?), mert ez hamar az agyára megy mindenkinek úgy látszik.), nemhogy nem foglalkoznék a másikkal, még inkább túl sokat.
Inkább azt mondanám, hogy azokat az embereket szeretem és keresem magam mellé, akik szeretik "velem együtt azt csinálni amit akarnak". Tehát hogy nem szeretik, ha le vannak kötve, meg vannak határozva a lehetőségeik és azt követik amit a másik akar, vagy amit a társadalom elvár, "amit mások csinálnak", hanem akkor is azt csinálják amit akarnak, ha mindenki más hülyének nézi őket. Na én is ilyen vagyok, és azok az emberek képezik részét az életemnek, és azon emberek életének képzem én egy részét, akik szintén ilyenek.
Együtt csinálunk hülyeségeket, de ettől függetlenül mindenki azt csinál amit akar, és a saját álmaiért küzd, és mindannyian támogatjuk egymást ennek az elérésében.
Ez a szabadság amit most érzek, boldoggá tesz. Persze nem nevezhetjük teljes szabadságnak, mert gürizek meg húzom az igát, és alig van szabadnapom... XD De azt a szabadidőmet amit marad, azt a 16 órát naponta, amit nem munkával töltök, azt igenis arra használom amit akarok, tervezek, megvalósítok, dolgozgatok a jövőn szépen aprólékosan. És a magabiztosságomon is nagyon nagyot dobott ez a dolog, mert rájöttem, hogy senkinek a kedvéért nem fogok megváltozni direkt, és nem fogok semmi olyat csinálni, amit nem szeretek és nem őszintén azért csinálom, mert az nekem jó. Persze ez relatív, mert sok személlyel vagyok úgy, hogy ha nekik jó akkor az nekem örömet okoz, boldog vagyok tőle, és az nekem is jó, de nem csinálok olyat, vagy legalábbis nagyon ritkán, hogy úgy teszek valami jót valakivel, hogy abból nekem negatív dolgom származzon.

Ha a jövőben lesz valami párkapcsolatom, akkor azt is úgy szeretném fenntartani azzal a valakivel, hogy attól még, hogy közös döntést hozok valakivel, ne feltétlenül kelljen az egyik félnek kedvezni csak, hanem hogy legalább valamennyire mindenkinek megfeleljen ez a döntés, és senkinek a szabadságából ne vegyek el. Talán úgy is mondhatnám, hogy nem szeretnék annyira kötődni, de ez nem igaz. Nagyon szeretnék kötődni, de anélkül, hogy korlátoznám a másik szabadságát, a döntéseit, vagy megmondanánk egymásnak, mit csináljon a másik.
Ez elég hasonló az eddigi felfogásomhoz is, ami szinte ugyanaz volt, csak annyi, hogy mindenkinek megvan a saját útja és a saját döntései, és én senkinek, semmilyen körülmények között nem fogok az útjába állni, ha valaki dönt, akkor nem az én dolgom eldönteni, hogy az helyes-e vagy sem. Véleményem lehet róla, de attól még tisztelem mindenkinek a döntését, és értékelem, és nem várom el, hogy az én kedvemre tegyen. Ha valakit kedvelek ,szeretek, legyen az barát, vagy több annál, akkor nekem az a fontos, hogy neki jó legyen és ő boldog legyen meg elégedett. Ha ő hoz egy döntést amitől ő boldogabb lesz, akkor én azt akkor is elfogadom, hogyha nekem rossz. :3 Lehet, hogy az illetőnek a tudtára adom, lehet hogy nem, ez attól függ, miről van szó. Ha az, hogy elmondom, rontana a kedvén vagy beárnyékolná a döntéséből származó pozitív dolgot, akkor inkább nem árulnám el.

Egy kutyus kéne. Vagy legalábbis valami magasabb szintű háziállat, mondjuk a patkánynál, vagy a süninél kezdve, ami aranyos, szőrös, meleg és mocorog és lehet szeretgetni meg törődni vele. X3 Leginkább persze egy kutyát szeretnék, ez az egyik legfőbb célom. *w* Egy saját kutyust szerezni, akit aztán én nevelek fel és képzek ki. ^^ Egy kutya nagyon sok szeretet ad, és én nagyon imádom őket, ami érthető is, hiszen a családomban talán ők szerettek a legőszintébben, feltétel nélkül, és két kuty is a család tagja.
Akinek nem volt ilyen igazi én nevelem fel, én foglalkozok vele, gondozom, stb. kutyája, az talán nem érti, ezzel tisztában vagyok, de ha egy kutyussal az elejétől kezdve törődnek, sokszor több szeretetet ad és ragaszkodóbb, mint egy ember, és hálásabb is, és az embert is jobb emberré teszi, arról nem is beszélve, hogy kiegyensúlyozottabb és boldogabb lesz mindkét fél. X3
Egy kutatás nemrég azt próbálta kideríteni, vajon a kutyák hogy látnak minket, és azt derítették ki, hogy a kutyák ha meglátnak egy embert, az ugyanolyan jellegű ingert vált ki belőlük, mint az emberekben egy kutya látványa, tehát amikor egy kutyakedvelő személy, mint én, meglát egy kutyust és eszébe jut hogy "Guu ott egy aranyos szőrös alacsony négylábú élőlény", és érdeklődő és boldog lesz, ugyanúgy ha egy "emberkedvelő kutya" meglát, azt gondolja kb. hogy "Guu ott egy aranyos nem szőrős kétlábú magas élőlény" és szintén boldoggá és érdeklődővé válik. :D
Talán emiatt is lehetséges, hogy a kutyuk szerves családtagokká válhatnak, ha együtt élnek velünk, tehát a mindennapi életünk részét képezik. ^^
Kutyik OwO

Erre nem tudom majd mikor kerül sor, de más háziállatot is szívesen szereznék be és gondoznék. ^^

Na szóval (fogjál halat lasszóval XD), a lényeg, hogy most elég boldog és kiegyensúlyozott vagyok, és ezzel most sem magamnak, sem másnak nem hazudok. :) Ez kitűnő dolog ugyan, az egyetlen hátulütője annyi, hogy most nem nagyon nyitok senki felé sem, mert ez kellett, ahhoz, hogy ezt az állapotot elérjem, és meglegyek úgy ahogy most vagyok. De most nem is akarok ezen nagyon változtatni, meeert ... nem tudom.
Mindennek megvannak a maga előnyei, meg hátrányai, maradjunk ennyiben. :3

De azért az ungabunga hiányzik, azt bevallom >_> XD