Mind változunk idővel.
Ki többet, ki kevesebbet. Van aki rövid idő alatt, van aki nagyon lassan, de változik. Ami érdekes, hogy gyakran ez szinte senkinek nem tűnik fel. Azok akik körülöttünk élnek, közvetlen közelünkben, napi szinten beszélnek, találkoznak
velünk, nem veszik észre.
Ahogy gyakran mi sem, hiszen nem külső szemlélőként nézünk magunkra.
Azokon, akiket ritkán látunk, akikkel kb havonta vagy ritkábban találkozunk, beszélünk, hamar meglátjuk a változást.

Ha viszont valaki nagy változáson megy keresztül, annak nemhogy a barátai, hanem még önmaga is észreveszi, hogy mi az, amit másképp csinál, vagy másképp áll hozzá.
Velem is ez történt. Annyit változtam kb fél év alatt, amennyit otthon két év alatt sem. Ez hozzám képest elég gyors változás, mert egyébként nagyon nagyon lassan változok bármiben is, ha változok egyáltalán. Ez köszönhető annak is, hogy
a legjobb barátaim is keveset és lassan változnak. Szeretjük az állandó, időtálló, és biztos dolgokat. Egymásnak is azok vagyunk. :3
Most viszont messze voltam tőlük majdnem fél évig. Ha belegondolok, ez nekem nagyon hosszú idő, szerintem soha nem voltam még távol tőlük ennyi időre. Nem is mondom hogy jó volt, nehéz volt egyedül, de jót tett, mert jobban odafigyeltem
magamra, és kicsit lecsiszoltam a lelkem repedezett részeit, kijavítottam a hibákat, és megerősítettem magam.

Amit megtanultam itt, az az, hogy boldog lehetek és szabad, bármi is történik. Senki nem mondhatja meg, hogy mit csináljak, hogyan csináljam, és szabad a választás, hogy mit szeretnék csinálni. ^^ Megismertem sok új embert. Nem mondanám,
hogy sok barátot szereztem, max egy-kettőt, de nen is volt feltétlen célom. A lényeg, hogy megismertem sok különböző sorsot és stílust... És valahogy a legtöbbje segített megnövelni az önbecsülésemet meg a magabiztosságom. :D Most ezzel
nem másokat akarok fikázni, de most, hogy látom, mennyi ember csak vesztegeti az idejét ahelyett, hogy élne, és azt csinálná ami boldoggá teszi (vagy épp nem hogy az idejét vesztegeti, hanem egyenesen hülyeségeket csinál, maga alatt
váhja a fát), elnézőbb vagyok magammal szemben, és igenis elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem. Eddig nem voltam, mert amúgy nem sokat tettem le az asztalra.
De most már erre is büszke vagyok, és bátor is!

Végre jó úton haladok, és érzem, hogy az álmaim kergetem végre szabadon, és mindig is ezt akartam. ^^ A barátaim is követnek, most máris jobban érzem magam, hogy már ketten kint vannak. ^^ elmászkálunk ide-oda, vásárolgatunk, vacsizunk
egymásnál, sétálunk, edzeni megyünk... És még mindig mi vagyunk a furák másoknak. :D
Mindig furcsán néznek ránk, mikor marhulunk, bunyózunk, ugrálunk, fára mászunk, kiabálunk, vagy egyéb irracionális viselkedési formát valósítunk meg. XD Hát igen, ez hiányzott, hogy velük önmagam lehetek. Ők hasonlítanak rám, ötszáz
oldalas könyvek, nem ötven, amit az ember elolvas, de már olvasott 100 olyat és unottan visszarakja a polcra. Büszke vagyok rájuk. ^^
És most már kicsit magamra is.

Most már nem félek semmitől, és semmi sem állíthat meg. Nem kell többé még megfontolnom sem, hogy visszaforduljak, és ez még csak a kezdete az utamnak. :3
Talán épp ez (is) az oka egyébként, hogy senkibe nem akarok belebonyolódni, vagy magamba belebonyolítani. Ebben olyan meggondolatlan vagyok, mint a kirándulásokban. XD Mindig mikor elviszek valakit kirándulni, mikor már ott vagyunk jut
eszembe, hogy valaki lehet hogy nem ugrál végig velem a köveken, vagy mászik fel egy sziklafalon. Megszoktam, hogy a barátaim igen, na. XD Eddig hihetetlen mázlim volt, hogy minden barátnőm adventurous volt és elviselte az ilyen
hülyeségeim és belementek ahelyett, hogy elküldtek volna a picsába. XD

Tudom viszont, hogy most már nem erről van szó. A barátaim is idővel családot alapítanak majd, letelepednek, azért nem vagyunk már tizenévesek (harmincasok se, de szeretünk kicsit érettebben gondolkozni), és ez így van rendjén, nem
fogunk mindig együtt éldegélni, ezért ők "nem kötnek le", mármint egy helyre, így értem.
De kétlem, hogy egyhamar találok olyan lányt, aki csak úgy képes lenne velem elköltözni bárhová, meg minden random hülyeségemet el tudná viselni, meg az érzelgősségemet. Vagy azt, hogy képes vagyok a legszarabb helyzetben is a jó
dolgokat nézni és vigyorogni. Pretty sure vagyok, hogy ha elgázolnának (mármint nem úgy mint eddig hanem úgy istenigazából és eltörne pár csontom), akkor is vigyorognék a kórházban, hogy ne aggódjanak értem akik szeretnek, és a jó
oldalát nézném, azaz hogy még élek... :D Volt már pár helyzet az életemben, amikor nevetséges, hogy mennyire rossz dolgoknak tudtam a jó oldalát nézni, és ez valamiért idegesítő egyes embereknek. Sőt, minden embernek, aki stresszelni
akar a helyzeten, és a rossz oldalát nézni, meg erősködni, hogy de hát ez rossz és borzalmas és nincsen semmi jó benne.
Mindig van benne valami jó. Csak van mikor az ember nem veszi észre, vagy nem veszi észre időben.
Szóval most nem akarnám így lekötni magam, legalábbis ha elkötelezném valaki mellett magam, akkor az azt jelentené, hogy áldozatot hozok érte, hogy együtt tervezek, inkább letelepedni akarok vele, mint utazgatni. Mármint ha nem olyan
mint én. De őszintén szólva engem annyira nem vonz az ellentét, sosem vonzott, és mindig inkább azokkal az emberekkel szerettem körbevenni magam (közeli barátokra gondolok, vagy párkapcsolatra), akik azért elég mindenben hasonlítottak
hozzám, hogy megértsük egymást. Ilyen embereket találni, de kétlem, hogy olyat is találnék, aki a nagyon elvont gondolkodásommal meg viselkedésemmel is megbírkózna, főleg hosszú távon. XD

Mindenesetre megváltoztam. Ebben is. Már nem érdekel túlzottan, egyedül leszek-e, maradok-e, vagy sem. Ahogy körülnézek és megnézem a barátaim, ismerőseim párkapcsolatait, látom a jó és rossz oldalát is a dolognak, és hát szerintem
ugyanannyi előnye meg hátránya is van, mint annak, ha valaki egyedül van. :D Szóval jól vagyok így most, és nem is akarnék senkit terhelni magammal.
Eddig sem érdekelt, mit gondolnak rólam az emberek, de ezt most valahogy még magasabb szintre fejlesztettem. Most már nagyon nagyon nem tud érdekelni, ki minek tart, minek ítél, mit gondol rólam ha rám néz a metrón, hogy milyen
kategóriába sorol. Ahogy az emberek se nagyon érdekelnek úgy általánosságban.
Idekint megtanultam, ha nem akarok stresszelni, meg aggódni, érdemes még inkább a magam dolgával foglalkozni. Akiket szeretek, annak a dolga érdekel, meg az enyém, és kész. Amíg valakinek a véleménye, döntései nem befolyásolják
közvetlenül az életemet, egyszerűen nem érdekel. Persze ezt úgy értem, hogy akikkel beszélek rendszeresen (vagy rendszertelenül), és actually én is akarok beszélni velük, azoknak is kihat a véleménye, meg élete az én életemre. :3

Sokkal könnyedebb, gondtalanabb lettem, most már még kevesebbet stresszelek mindenen. Az érzelmek még most is felhalmozódnak bennem időről-időre, de általában csak kisírom magam amikor épp úgy érzem, kicsit depizek egyedül egy pár
percig, aztán veszek egy forró fürdőt és minden megy tovább a pozitív felfogással meg minden boldog. :) És végre nem csak ál-mosolygok. ^^ Bár az igazán boldog és őszinte mosolyo