Más világ

~Háttérzene~

Imádok olvasni. Az egyik legjobb döntés volt, hogy megvásároltam ezt az e-book olvasót, szinte mindig rajta függök, és olvasom a jobbnál-jobb könyveket.
A "jobbnál jobb" itt azt takarja, hogy olyanokat amiket én szeretek, de lehet hogy ezek az emberek nagy részének unalmasnak tűnhetnek. :D
Jelenleg J.R.R. Tolkientől  a Szilmarilok című művet olvasom. Ez egyfajta előzménye a Gyűrűk Ura sorozatnak, csakúgy mint a Hobbit, de ez az idők kezdetéig nyúl vissza.
Ezt szó szerint értem, ez a történet azt mutatja be, hogyan teremtődött meg az a világ, amiben ez az egész történet játszódik. Hihetetlenül szépen és részletesen van leírva benne minden, és gyönyörű képek jelennek meg a fejemben amikor olvasom, szabadon szárnyalhat benne a fantáziánk ahogyan próbáljuk elképzelni, vajon hogy nézhet ki az, amit éppen olvasunk. :)

"Kezdetben volt Eru, az Egyetlen, akit Ardán Ilúvatarnak neveznek; s először az ainukat teremtette, a szentségeseket, akik gondolatának szülöttei voltak, s vele voltak, mielőtt bármi mást teremtett volna. S ő szólt hozzájuk, dallamokat dalolt nekik; s azok énekeltek előtte, s ő boldog volt. Ám hosszú időn át mindegyikük csak egyedül énekelt, vagy csupán néhányan daloltak együtt, míg a többiek hallgattak; mert mindegyikük csupán Ilúvatar elméjének azt a részét értette, amelyből származott, s a testvérek csak lassan ismerték meg egymást. Ám ahogyan hallgatták, egyre jobban megértették egymást, s összhangjuk és harmóniájuk növekedett.

S eljött a nap, amikor Ilúvatar összehívta valamennyi ainut, s fenséges dallamot dalolt nekik, amelyben sokkal nagyobb és csodálatosabb dolgok bontakoztak ki, mint amilyenekről addigelé szólt; s kezdetének dicsősége és végének ragyogása ámulatba ejtette az ainukat, tehát hódoltak Ilúvatarnak, és hallgattak.

Ekkor Ilúvatar így szólt hozzájuk: „Parancsolom, hogy a dallamból, amelyet nektek daloltam, közös harmóniában Nagy Muzsikát formáljatok. S mivel föllobbantottam bennetek az Olthatatlan Lángot, valamennyien meg fogjátok mutatni hatalmatokat a dallam díszítésében, ki-ki a maga gondolataival és eszközeivel. S én ülök majd és hallgatom, és örvendek, hogy általatok csodálatos szépség kel életre a dalban.”

Szeretem, mert lényegében egy teremtéstörténetet mesél el, de nem úgy, mint a biblia. Azt is olvastam, de nem fogott meg. Ebben a történetben azonban nincsenek lyukak, megválaszolatlan kérdések. Tényszerűen, mint egy történelemkönyvben le vannak írva a dolgok amik történtek, és logikusan épül fel minden.
Nem akarok vitatkozni arról, melyik igazabb, de ha hívő lennék, esküszöm, előbb hinném el, hogy így történt, mint a bibliában leírtakat. XD Ha valaki olvasta/olvassa, megérti miről beszélek. De mindegy is, mert az evolúcióelméletben és a tudományokban kitűnően hiszek, szóval én nem játszok biztosan. :D

Ahogy a Gyűrűk Urá-ban, itt is vannak komoly jelenetek, amik nem a sokkoló vagy megrázkódtató elemekkel hatják meg vagy kötik oda az olvasót, (mint manapság sok könyv khmm, nem mintha engem zavarna mondjuk) hanem a zseniális megfogalmazással, a gyönyörű/félelmetesen szép képekkel és komolysággal, és a tényszerűséggel, ami engem úgy leköt. Ennek ellenére mégsem törekszik a tökéletes részletességre, hiszen az unalmas lenne, mert a fantáziánknak semmi dolga nem lenne, ha "kész terméket" kap.
Az eddigi kedvencem:

"Akkor Fingolfin úgy vélte, eljött a noldák végromlása, s valamennyi házuk jóvátehetetlen veszteséget szenvedett; s szívében haraggal és elkeseredéssel fölpattant nagy lovára, Rochallorra, s kilovagolt egymaga, és senki sem tarthatta vissza. Ugy száguldott át Dor-nu-Fauglithon, akár a szél, s aki látta, döbbenten menekült előle, azt hivén, hogy maga Orome jött el, mert tébolyult haragjában Fingolfin szeme úgy izzott, mint a valáké. Így érkezett Angband kapujához, és megfújta kürtjét, megdöngette a rézkaput, s párviadalra hívta Morgothot.
És Morgoth jött. Azoknak a háborúknak az idején ez volt az utolsó alkalom, hogy kilépett erőssége kapuján, s úgy tartják, nem szívesen tette, mert bár hatalma nagyobb volt mindennél ezen a világon, egyedül a valáktól félt. Ám kapitányai előtt nem bújhatott ki a kihívás alól, mert a sziklák rengtek Fingolfin kürtjének éles szavától, s a király hangja tisztán és érthetően zengte be Angband mélyeit, s Fingolfin, nyúlszívűnek, rabszolgák urának nevezte Morgothot.
Így hát Morgoth jött, lassan állt föl föld alatti trónjáról, s lábának dobbanása olyan volt, akár a föld alatti mennydörgés. Fekete páncélban jött elő, s úgy állt a király előtt, mint egy torony, vaskoronásan, széles pajzsa, dísztelen szablyája a kezében, s árnyéka akár a viharfelhő borult a királyra. S alatta Fingolfin úgy ragyogott, mint a csillag, mert páncélja ezüst volt, kék pajzsán kristályok fénylettek, s előhúzta kardját, a Ringilt, amely úgy szikrázott, mint a jég. Akkor Morgoth fölemelte a Grondot, az Alvilág Kalapácsát, s lecsapott vele, mint a mennykő. De Fingolfin félreugrott, s a Grond mély lyukat vágott a földbe, amelyből tűz és füst csapott ki. Sokszor próbálta Morgoth agyonsújtani, ám Fingolfin mindig elszökkent; mint a villám a sötét felhő elől, és hét sebet ejtett Morgothon, és Morgoth hétszer kiáltott föl fájdalmában, s akkor az angbandi seregek rettegve borultak az arcukra, s az egész északi vidék visszhangozta azokat a kiáltásokat. De a király végül elfáradt, és Morgoth lecsapott rá a pajzsával.
Háromszor rogyott térdre a király, s háromszor állt föl újra, magasba emelve törött pajzsát, bezúzott sisakját. Ám körötte a föld csupa göröngy és gödör volt, s a király megbotlott, és hátrazuhant Morgoth lába előtt, és Morgoth a torkára tette a lábát, s annak a súlya olyan volt, akár egy leomlott hegyé. De végső, elkeseredett erejével Fingolfin még megsebezte Morgoth lábát a Ringillel, s a fekete, füstölgő vér zubogni kezdett, s megtöltötte a Grond által ütött lyukakat. Így halt meg Fingolfin, a noldák nagykirálya, a hajdani tünde urak legbüszkébbike és legvitézebbike. Az orkok nem dicsekedtek el soha ezzel a párviadallal a kapu előtt, s a tündék sem énekeltek róla, annál mélyebb volt a bánatuk."

Lehet, csak én gondolom így, de szerintem oltári epic az egész, és nagyon tetszik. Rákerestem kíváncsiságból, és találtam egy csomó rajzot is erről a jelenetről, és azt szeretném megosztani veletek, amelyik nekem a legjobban tetszett és a fejemben megjelent képhez leginkább közel van. Vagyis inkább kettőt.
Ez a kép azért tetszett, mert Morgoth-ot én is valahogy így képzeltem el, félelmetességileg, méretileg, és nagyon jól kihangsúlyozza a sötétség hatalmát. Az egyetlen gondom, hogy a tündék királya alig látszik rajta, (az a kicsi maszat ott alul a sziklán) ugyanakkor
Ezen a képen Fingolfin ábrázolása tetszik, itt már azért jobban hasonlít arra, akit elképzeltem. : )
Valahogy úgy érzem, sokszor jelenik ebben a könyvben az igazi vitézség és bátorság, ami a mai világból hiányzik. Az eltökéltség. Az igazság.
Tényleg... több hit van benne, mint azt elsőre gondolnánk. :D Nem csak az istenekben való hit, a sorsban, a szerencsében, a társainkban, a családunkban, és a népünkben való hit. Nem semmi. ^^

Még a felénél járok tán csak a könyvnek, de már most azt kívánom, bárcsak sose lenne vége. :3
Legalább egy kis menekülést is biztosít az unalmas hétköznapokból, igaz nehéz nem vágyakozni egy másik világba, ami ennyire tetszik.
Talán pont ez az olvasás lényege. ^^

Te olvastál már ma? (a facebook nem számít olvasnivalónak XD)