Na akkor beszéljünk megint az érzésekrõl, mert az olyan jó. Igazából ha meg akarnám fogalmazni, hogyan érzek most, úgy szívbõl, akkor azt hiszem ezzel tudnám jellemezni. Vagy ezzel . XD
Viccet félretéve, az érzés ami bennem van, az "I don't care how it's gonna be", vagy "Nem érdekel, hogy lesz".
Sokat gondolkoztam, és az van bennem, hogy elvesztettem a hitemet a szerelemben egy kicsit. Temészetesen tudom, hogy ez csak egy idõszakos érzés, nem leszek mostantól kezdve apáca. :D Csak úgy érzem, a bizalmam megcsappant. Nem kell belemenni abba hogy miért, vagy "ki miatt", vagy ilyen hülyeségek, mert ez már rég nem lényeg. : ) (6host, te is ezt mondanád, még ha a mostani érzésemmel nem is értesz egyet.)

A lényeg ott van, hogy változik a véleményem egy kicsit arról, hogy kinek engedem meg, hogy megismerjen, és ki az, akinek nem. Lényegében ez úgy változik, hogy régebben, ha valaki megtetszett, vagy vonzónak, vagy különlegesnek találtam, akkor igyekeztem megismerni, közelebb kerülni hozzá, "megismertetni"" magam egy kicsit, megmutatni, hogy én milyen vagyok, ismerkedni, hogy lássa, én is milyen vagyok.
Azt vettem észre, hogy már nem ezt teszem. Ha valaki megtetszik, nem jelent önmagában semmit. Ha különlegesnek találom mint embert, akkor sokkal szívesebben kezdek el ismerkedni, akkor egy kis lelkesedés még van bennem. A gond csak ott van (ha ez gond), hogy a régi énemben ha nem volt lelkesedés, érdeklõdés a másik fél részérõl, akkor dolgoztam rajta, hogy kiépítsem, hogy elnyerjek egy kis bizalmat és egy kis érdeklõdést. Ma már ezt nem teszem.

A bizalom része megvan, hiszen én is meg akarom ismerni a másikat, viszont ha Õ nem törekszik arra, hogy megismerjen engem, hogy BELÉM LÁSSON, ha nem kíváncsi rám, és leveszem a jeleket, hogy ez így van, akkor hagyom a dolgot.
Úgy érzem, így nem "pazarlok" el feleslegesen idõt és energiát arra, hogy megismertessem magamat valakivel, aki lehet, hogy alapjában véve nem is volt kíváncsi arra, hogy én ki vagyok. Egyszerûen aki meg akar ismerni, az tudom, hogy magától is rám fog írni, nem én fogom mindig keresgetni ha beszélni akarok vele, nem?
Aki érdeklõdik irántam, legalább valami módon keresni fogja a társaságom. Nekem pedig nincs kedvem arra pazarolni az idõmet, hogy egyenként vizsgálgassam, ki ilyen, és ki nem. Akinek tetszik a stílusom és meg akar ismerni, annak meg is mutatom az oldalaim, ha õ is valahogy így érez és megbízhatónak tûnik.
Idõm, és kedvem sincs szaladgálni ilyen lány után. Ahogy eddig is, ezek után is rám fog találni az akinek kell, vagy én találok rá, akirõl érezni fogom, hogy igen, õ olyan akit keresek.
Addig pedig maradok ez a kicsit közömbös, de nyitott emberke. : )
Pont annyit mutatok az embereknek magamból, ami alapján az, aki akar, és persze képes rá, meglátja az énem.

Természetesen nem adom fel a céljaim és az álmaim. Csak annyi, hogy nem én vagyok a szõke ló, fehér hercegen, és ez így jó. Nem adok mást, csak magamat, az egyszerû Ént, akit megismerhet bárki, nem kell senkinek túlságosan különleges idõt vagy energiát vagy  bármit pazarolnia arra, hogy belém lásson, egyszerûen ismerkednie velem mint ember az emberrel, és ha felfigyel rám, akkor jó.
El akarom kerülni hogy valaki olyanba szeressek bele, akinek esetleg eleinte nem is tetszem. Aki "akar", szeressen bele a mostani énembe, és kész, ha nem rám van szüksége, akkor keressen jobbat, mert biztos van. XD Most már tisztában vagyok azzal, mit tudok nyújtani, és nem fogom olyannak adni akinek nem is kell.

Jól érzem magam most a bõrömben (még jobb lenne ha nem lennék beteg), és nem fogok más kedvéért megváltozni most. Ennyi. :3 Az idõ szerintem megoldja úgyis a dolgokat.
Jó lesz ez így talán.