Pár bejegyzés nyomán amiket olvastam, kipattant az agyamból az ötlet, hogy írhatnék valami olyasmirõl, ami mindenkit érint, de mégis mindenkit másképp.

Furcsa dolog, hogy a hozzáállás hogyan változik, hogy hogyan alakul ki, és mennyire meghatározza az életünket.
Vajon mi az a dolog ami miatt egyesek pozitív, mások negatív hozzáállásúak? Mi dönti el, ki az aki elviseli a pofonokat, és ki az aki magába fordul?
Szerintem ahhoz hogy ezt megérthessük kicsit menjünk vissza.

Kezdjük a gyerekkornál, mint Freud. XD Tudott valamit a csóka, mert a legtöbb dolog ott keresendõ. Vannak akiknek könnyebb, vannak akiknek nehezebb a gyerekkoruk, de valahogy az ember mindig megoldja ott a dolgokat. Nyilván aki nehezebb éveket él át, ugyanúgy megoldja a dolgait ahogyan az, aki könnyebbeket, és mindkettejük ugyanolyan nehéznek fogja érzékelni a leküzdött problémákat, de ha összekerülnének, látszana a különbség (ahogy ez a késõbbi években látszik is, de ne szaladjunk ennyire elõre).
Aztán jön a bonyodalom, hogy ki hogyan oldja ezeket meg. Ki hogyan vezeti le a stresszt, hogyan kezeli, mennyire bírja ezeket a dolgokat. Lehet ez a szülõktõl kapott szidás, suliban csúfolás, kiközösítés, a törõdés hiánya otthon, bármi.
Vannak akik ezeknek a hatására befordulnak, nem beszélnek róla, vannak akik a barátaikkal beszélik meg, vannak akik bántják magukat.. Vannak aki másokat bántanak, és ezzel oldják meg a dolgot, van aki bulizni jár hogy levezesse a feszkót, van aki edz, van aki felvesz valami szokást, körmöt rág, cigizik, iszik, üti a falat, vagy éppen ír, énekel, bármi lehet. Mindenkinek az egyénisége dönti el, hogy végül melyik megoldást választja.
A következõ lépés a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki megtörjön? Mikor jön el az (az elsõ) a pont, mikor valaki feladja és valami mód kell neki ahhoz, hogy kiakadjon, hogy kiadja magából a feszültséget, hogy megszabaduljon attól ami bántja, vagy csak simán kifejezze magának és a világnak, hogy elege van. Mindenkinek hamar eljön ez az elsõ pont, amikor igazán nehéz problémával szembesül, elõször jön szembe az Élet nevû harcos és egy hatalmas balossal a földre teríti.
Ez egy kulcsmomentum.
Mit tesz az ember ilyenkor? Két lehetõség van: 

Feláll a saját erejébõl, erõt vesz magán, és továbbmegy. (ez a nehezebb)
Nyúl valami segédeszközhöz, ami felállítja ugyan, de nem a saját erejébõl áll fel, és legközelebb ez már nem lesz elég (ez a könnyebb).
Feladja.  (ez a legkönnyebb.)

De kinek mi kell ahhoz, hogy a különbözõ fokozatokat elérje? Mi határozza meg azt, hogy mennyit bír ki egy ember?
Erre a válasz egyszerûbb, mint gondolnátok:
A hozzáállás.
Most sokan mondhatjátok hogy hú hát ez nem is igaz, mert van olyan amin a hozzállás nem segít.
EZ NEM IGAZ. Kifogás. És aki ezt elhiszi, sosem lesz képes valóra váltani az álmait.

A legrosszabb szituációkban is segít az, hogy hogy nézel a helyzetre. Minden helyzetben megláthatod a jót, a pozitívat, ha mást nem is, akkor legalább a remény egy sugarát, ami segíthet kimászni a bajból, vagy csak egy kis kapaszkodót, amibõl máris ki lehet indulni. És igen, néha nagyon ki kell csavarni a helyzetet és el kell tekinteni sok minden mellett, hogy pozitívan tudj látni egy helyzetet, de nekem senki ne mondja, hogy nem lehetséges.

Nem akarok itt arról beszélni, hogy kinek rosszabb, mert az hülyeség lenne, már csak azért is mert akkor pont az ellenkezõjét bizonyítanám annak, amit leírok. Igenis boldog vagyok, és igenis élni akarok és várom a holnapot. : ) Ha ezt le tudod õszintén írni, mindegy hogy milyen helyzetben vagy, akkor tudsz pozitívan gondolkodni. Ha nem, akkor elég a hozzáállásodon változtatni, és sokkal boldogabb lehetsz.

Én millió dolgon aggódhatnék. Szétstresszelhetném magam olyan dolgokon amik elém állnak, mert tényleg olyan súllyal nehezed(né)nek a vállamra, hogy simán összetörhetnék alattuk, és a földre kerülhetnék. De már ezerszer a földre kerültem, és ezerszer felkeltem, és tudom, hogy nem az a lényeg hogy milyen erõs vagy, hogy mekkora király vagy és milyen erõset ütsz, hanem hogy hány ütést állsz ki, és tudsz-e mosolyogni miközben megroggyan a térded a kimerültségtõl,  fáradtságtól és a fájdalomtól amit a legutóbbi ütés okozott. Hogy képes vagy-e a szemébe nézni a legerõsebb ellenfélnek, az Életnek, és vigyorogva azt mondani "Ez semmiség." miközben pattanásig csavarja a kezed és üvöltenél a fájdalomtól.
Megtehetném, hogy feladom. Megtehetném hogy stresszelnék azon hogy mi lesz velem, hogy mibõl fogok kaját venni, hogy mibõl fogok visszafizetni mindent, hogy mibõl lesz pénzem lakbérre, hogy be tudom-e fejezni ezt a képzést. De azon is szétstresszelhettem volna magam mikor bevállaltam, hogy egyedül nézek szembe az élettel, hogy magam fogom irányítani az életem és a saját hibáimat követem el és nem támogat senki.  Mégis itt vagyok, és egyszer sem adtam fel.
Összetörtem számtalanszor, igen. Rengetegeg fájdalmat éltem át, sokat sírtam, de sokat nevetem, és örömet is éreztem. Mégsem gondolom jobbnak magamat másoknál, mert mindenki érez fájdalmat.
Nem vagyok különlegesebb senkinél, mert mindenkiben megvan a képesség, hogy felálljon. Csak egy kis plusz erõfeszítés kell.

Nézz magadba, és lásd meg az erõt magadban. Lásd meg azt, hogy elpusztíthatatlan vagy, hogy az erõ amit birtokolsz addig hajt, ameddig te akarod hogy hajtson, hogy a lelked a tiéd és soha senki nem veheti el tõled, és ennek köszönhetõen BÁRMIT kibírsz, mosolyogva. Nem az a lényeg, mennyire fáj, mennyire nehéz, hanem az a lényeg, hogy NEKED mi a lényeg. Ha az, hogy boldog legyél, hogy elérd az álmod, akkor eléred, és kész, mindegy mennyire nehéz.

És ha nem tudsz pozitívan tekinteni egy helyzetre, csak gondolj bele abba, hogy lehetne sokkal-sokkal rosszabb, és ha ez sem segít,  akkor abba, hogy vannak emberek, akiknek sokkal nehezebb, és mégis talpon maradnak, mert fontosabb a boldogságuk, mint a fájdalom, amit éreznek. : ) (vagy ha ez sem segít, nézz Clannad-ot...) A fájdalom csak annak a jele hogy élsz, és addig örülj, mert még mindig százszor jobb, mintha semmit nem éreznél.

Az élet nagyszerû. : ) És szeretném, ha ezt mindenki látná, és mindenki felfedezné az erõt magában. ^^

Remélem nyújtottam egy kis gondolkodnivalót, és hogy segítettem. : ) Nagyon örülnék neki ha pár emberre aki fontos nekem, hatással lehetnék, de mindenkinek örülök, aki  egy kicsit ezek után jobban tud tekinteni a saját helyzetére.

Soha nem lehettek eléggé a padlón, hogy feladjátok, szóval ne is hagyjátok, hogy a földre kerüljetek.

És soha. Soha ne adjatok fel semmit . ^^