Na, gondolkozzunk egy kicsit megint a nõi-férfi agyon. ^^ (Ez mindig jó kis vitákat von maga után :D)

Ma azon filóztam, hogy igazából minden férfi egyenrangúnak kéne hogy legyen egy nõ szemében, ahogy fordítva is, de ez ugyebár nincs így. A férfiak közül sokan vannak akik CSAK a külsõségre mennek, vannak akik csak a belsõ értékeket nézik, meg még van egy tucat dolog ami alapján kiszemelik a választottjukat.
A nõknél szintén ugyanígy van, csak más szempontok másképp számítanak, például nagyon sok nõ úgy választ párt, hogy mennyire gazdag, vagy van-e kocsija, vagy ha van akkor mennyi van, vagy hogy mennyire jóképû, és sok nõ pedig szintén úgy van ahogy sok férfi is, hogy mégiscsak a belsõ értékekre megy rá.

Azt bírom a legjobban, mikor azt mondják: "Minden nõ egyforma." vagy "Minden férfi ugyanolyan (ez behelyettesíthetõ bunkó-val is XD)."
Na igen ezután jön a mondás, hogy akkor nem válogatnánk annyit, se a nõk, se a férfiak. : )
Ugyanakkor ne mondja már nekem senki azt, hogy ne olyan hölgyet keressek, aki az én ízlésemnek megfelelõen jól néz ki (ezt kiemelném mert nem ugyanolyan az ideálom mint az átlagnak XD), ha a nõk is ugyanezt csinálják, vagy épp az imént említett kocsis példával, csak olyannal kezdenek akinek minimum egy kocsija van. XD Jó mondjuk természetesen olyan nõvel nem is kezdenék, akinek ez az elsõdleges, másodlagos, vagy akárhányadlagos szempontja egy párkapcsolat kialakításánál, csak felhoztam példának. : )

Ami még érdekes, hogy erre az elõbb említett egyforma-nõ, egyforma-férfi két mondatra reflektálva fura dolgokat lehet észrevenni. Amikor valaki megismer egy nõt/férfit aki különleges számára, együtt lesznek, és boldogok, akkor õ a nagy különleges, az egyedi, a minden, a tökéletes. Aztán amikor ez véget ér valamilyen oknál fogva (lehet ez félrelépés, "megunás", az egyén változása, távolság, bármi), akkor elõbb vagy utóbb máris megfogalmazódik mindkét félben hogy "Õ is csak ugyanolyan mint a többi."
Megjegyzem (nem bántásként) hogy a kicsit emelkedettebb gondolkodásúak nem így látják a dolgot utólag, hanem a jót jól, a rosszat elnézõen értékelik az együtt eltöltött idõt átgondolva.
Akkor most hogy is van ez?

Szerintem úgy, hogy amikor egy kapcsolat véget ér, hirtelen mindenkiben felvetül ez a sztereotípia, de nem amiatt, mert az a valaki akiben csalódott valami égbekiáltót követett volna el, hanem mert egyszerûen már hallotta, látta, hogy mással már történt ilyen. A kapcsolat közben viszont senki nem mondja hogy "Ez ugyanolyan mint a többi.", egyrészt mert miért mondaná, ha boldog, másrészt pedig mindenki egyedi, mindenki más, és mindenki más élményt nyújt a másiknak. A szakítás folyamata, oka viszont általában már ismert. Ezt úgy értem, hogy a kapcsolat során mindenki új élményeket kap, mindenki érzi, hogy a másik fél különleges, hogy ilyet még nem tapasztalt, és ez így van jól és nem is lehetne másképp, hisz mindenki más.
A szakítás viszont mindig egy általános dolog, és a környezetünkben nap mint nap hallunk róla hogy õ meg õ azért mert szét, õ meg õ ezért, így lesz egy széles skálánk arról, két ember miért mehet szét, és hogy ez melyik fél "hibája" (A hibája azért idézõjelben mert van sok eset amikor senki sem hibás, és ez az igazán szomorú, de a hallható esetek többségében valamelyik fél elkövet hülyeséget és akkor bizony õ a hibás), és ez alapján máris kategorizálunk.
Kategorizálunk olyan tekintetben, hogy ha velünk játsszák el valamelyik módot, márpedig biztos hogy valami olyan mód lesz amit már hallottunk egy ismerõsünktõl vagy barátunktól, így máris beosztjuk hogy aha, õ is csak olyan mint a többi mert ezt meg ezt csinálta velem mint a móninak a barátja.
Mivel mások magánéletébe, a privát párkapcsolati részükbe nem látunk bele, így nyilván nem láthatjuk azt, hogy vajon azok a dolgok is megegyeznek-e egyes kapcsolatokban, amik boldoggá teszik az embereket. Valószínûleg igen. : )
Hogy ezt miért mondom?
Hát, talán egy kicsit most racionális gondolatok jönnek, senki ne gondoljon szívtelennek légyszi. ^^"

Szóval... Ha jobban beletekintünk, végülis a kapcsolatok "belseje" sem különbözik sokban. Akár a sajátjainkról, akár más kapcsolatairól beszélünk, lényegében hasonló vagy ugyanolyan dolgokat végzünk együtt, vacsorázni visszük a barátnõnket, együtt kirándulunk, együtt filmezünk, együtt bújunk ágyba. Igazából az alany változik csak mindig, és az adja a dolog "más"-érzetét, mert mindenki különbözõ, különleges, és másképp reagál más-más helyzetben. Amikor boldogok vagyunk, az agyunk becsap minket egy kicsit, mert csak a másikra figyelünk, és amikor ilyen dolgokat végzünk, nem hasonlítjuk össze a boldogságunkat azzal a boldogsággal amit mondjuk egy másik kapcsolatunkban értelmeztünk annak.
Még szerencse mondjuk. : ) Jó, hogy így vagyunk összerakva, hiszen ha az embereket, az élményeket folyton összehasonlítgatnánk, sosem lehetnénk igazán boldogok. ^^

Ebbõl a bejegyzésbõl végsõ soron azt szeretném kihozni, hogy az legyen a célotok nektek is, amit nekem már sikerült megvalósítanom jó ideje, azaz hogy próbáljátok nem csak azt egyedinek látni amikor boldogok vagytok, hanem azt is, amikor valami véget ér... Ezt azért mondom, mert így õszintén mondhatjátok valakinek, hogy a barátjuk maradtok, ha akartok, és tanulhattok az esetbõl, és nem veszítetek el valakit, aki egykor különleges volt számotokra, mert attól még különleges maradhat számotokra, csak nem olyan módon, mint régen. : )
Ehhez mondjuk kicsit összetettebb gondolkodás kell, meg a helyzet megfelelõ értékelése, és az ego és a büszkeség, valamint a harag félrerakása, de ezek olyan érzelmek amikkel semmit sem nyerünk, csak visszafelé fejlõdünk, így ezeket mindenkinek könnyedén el kéne tudnia engedni. ;)

Remélem adtam egy kis gondolkodnivalót, és ha van errõl személyes élményetek, tapasztalatotok, kérdésetek vagy csak simán véleményetek, azt kíváncsian várom! ^^

És szeressetek szívbõl, sosem észbõl! *w* ^^