Sziasztok,
Remélem senkit nem sokkolt le az elsõ rész, mert most jön a karcolósabb része a történetnek. ; ) Mivel tegnap elmondtam, általánosságban hogy alakult az életem, legyen szó egy kicsit arról, mi zajlott le bennem ezek alatt az évek alatt... Csapjunk is a közepébe. : )

Mint mondtam, a gyermekkoromból nem sok emlék maradt meg bennem, mert nem voltak annyira fontosak, számottevõek a számomra, hogy elraktározzam õket. Az érzelmi életem nem igazán fejlõdött túl, ennek az is volt a bizonyítéka, hogy nem igazán álltam rá a párkeresésre. Egyszerûen mikor 10-12 évesen elkezdtük az edzést, úgy éreztem, semmi másra nincs szükségem. Nem éreztem "jogot" ahhoz, hogy egyrészt bárkit is megkörnyékezzek mert kis bénának éreztem magam, másrészt nem is éreztem szükségét annak, hogy legyen mellettem valaki. A saját erõm akkoriban elég volt a fennmaradásomhoz és a boldogságomhoz (furcsa hogy mára már milyen nehéz egyedül ^^), és inkább arra összpontosítottam hogy minél erõsebb, okosabb, gyorsabb, kitartóbb legyek, emellett mindig odafigyeltem az egészségemre és adtam magamra.
A fejlõdésnek meglett az eredménye, de 18 éves koromra alakult csak ki bennem az igény, hogy valakivel most már meg kéne osztanom mindazt amire szert tettem magamban. Elõször azonban nem a "való életben", hanem egy játékban ismertem meg valakit, aki nagyon különlegessé vált számomra, és sokáig csak vele foglalkoztam. Utána azonban ez alábbhagyott, mivel a valóság közbeszólt.

Most hogy jobban visszagondolok, úgy történt a dolog, hogy megismertem valakit, akitõl elõször semmit nem akartam. Egy osztállyal alattam járt, szerette az animéket és jól is nézett ki, legalább is nekem tetszett. Elõször csak párszor találkoztunk a buszon suliba menet (az út legalább fél óra volt, így mindig volt idõnk beszélgetni), és késõbb jó barátokká váltunk. Vicces, hogy nekem eredetileg egy másik lány tetszett meg, de õ volt az aki közeledett hozzám, és ezért õ vált vonzóbbá a szememben.
Vad és szenvedélyes lány volt, legalábbis õ ezt álltotta, én meg folyton hecceltem, hogy csak a szája nagy, nem kevés hátsó szándékkal persze, bizonyítékra várva, amit aztán egyszer meg is kaptam mikor kettesben voltunk egy overpower csók képében. XD
Mivel ez volt az elsõ csókom, mázlistának éreztem magam és egy kicsit megszeppenve is éreztem magam, persze kívülrõl nagymenõ szívtiprónak mutatkoztam. XD Az életem nagy fordulatot vett, mert hirtelen nagyon sokféle új érzést ismertem meg. Törõdés, vágy, szeretet, féltékenység, aggodalom, stb.
Nagyon idegen volt elõször, de eleinte csak testi kontaktus szintjén voltunk együtt mert egyikõnkben sem tombolt a szerelem, de jó volt ami köztünk volt, egyfajta barátság extrákkal. Késõbb persze minden ilyenbe belejönnek az érzések, a hormonok ugyebár szép lassan a gondolkodást is megváltoztatják. Szerettük egymást : )
Egy évig voltunk együtt, és csúnya véget ért a dolog. Természetesen, mint mindig, én meg voltam gyõzõdve hogy minden rendben lesz és miért ne lennénk együtt hiszen szeretjük egymást. A lány megismerte jobban egyik osztálytársát, és egyre többet beszélgettek. Már ekkor elkezdtem érezni hogy valami nem oké, de nem tettem semmit, hisz "csak barátok". Aztán mikor egyre többet beszélt már nekem is róla, már gondoltam ohgy ennek nem lesz jó vége, és titokban már el is kezdtem feladni, hogy ne fájjon annyira ami elkerülhetetlen.
Tudtam, hogy onnantól kezdve õ lesz az érdekesebb, és én, a megszokott, már unalmas leszek.
Így is történt, megbeszéltük, és én elengedtem.
Itt volt az elsõ törés az életemben, ugyanis két nap múlva felhívott, hogy összejöttek. Tiszteltem, amiért volt benne annyi bátorság hogy elmondja, de nagyon összetörtem.
Szerintem más sem tett volna másképp, egyszerûen nem tudtam elhinni hogy annyit jelentett ez az egy év, hogy még egy hónapot sem volt képes várni azután, hogy szétváltunk, hogy ennyire nem volt képes tisztelni azt ami köztünk volt. Mára már megtanultam, a lányok nem így mûködnek, õk képesek azonnal valaki mást találni, ha más miatt nem is, csak hogy ne legyenek egyedül. Ezt férfiként sosem tudtam megérteni, de elfogadtam.
Természetesen a fiú egy hónap múlva otthagyta õt.
Sokáig tartott, míg összeszedtem magam, de utána összeszedtem magam, és mivel mikor szétmentünk, megbeszéltük hogy barátok maradunk, felkerestem õt és úgy gondoltam, ahhoz, hogy felnõttként gondolkodjak, túl kell lépnem a dacon, a büszkeségemen és a sérelmeimen, és így is tettem. Jól döntöttem, mert visszakaptam egy barátot, ugyanakkor olyan érzés kerített hatalmába ami mostanában is, hogy "megalázkodtam" azzal hogy félredobtam a büszkeségem és ezel sokak szemében nyámnyilának vagy csak simán gyökérnek tûnhetek. Én azonban értékesebbnek tartom mások boldogságát és jólétét az én büszkeségemnél, és bármikor hajlandó lennék eldobni, ha ennek megfelelõ oka van.

Miután összeszedtem magam, megpróbáltam visszatérni a régi önmagamhoz, és ez sikerült is... Ekkor pedig jött a következõ fejezet az életem mangájában, amit legközelebb írok le. : )