Light

Milyen furcsa, hogy hogyan vissza tudott épülni a lelkem abba az állapotba, abba az üzemmódba, amiben régen, nagyon régen volt. Megint személyiségeket váltogatok a körülményeknek megfelelőlen, és azt vettem észre, hogy a régi "Light" énem is néha visszatér.

Amikor a hotelben a kollégákkal, vendégekkel beszélek, néha az az arcom van elővéve, és olyankor elég veszélyes vagyok. Nem úgy, mint általában, tehát hogy mondjuk csúnyábban nézek kicsit, és fizikailag vagyok veszélyes, hanem elmagyarázom hogyan.

Tegnap bent ült egy vendég a bárban, felszolgáltam neki italokat, kaját. Számon tartottam, mennyi alkoholt fogyasztott (nem túl sokat amúgy), és ahhoz mérten elővettem egy olyan stílust, ami szerintem neki abban a pillanatban szimpatikus lenne. Nagyon hamar megtudtam róla szinte minden fontosat. Az előző reakcióiból és gesztusaiból láttam, hogy nincs túl jó kedve, kicsit gondterheltnek tűnt, ez még akkor volt, mikor nem beszéltünk. (Egyébként egy kb 50-es éveiben levő úrról van szó) Aztán amilyen jól tudok puhatolózni, pár perc múlva már azt is tudtam mi a baja. Ő maga rendőrként dolgozott világéletében, most már visszavonult, de a fia épp a "rosszfiút" játssza, és vele volt egy veszekedése telefonon, mert a srác drogozik.
Elbeszélgettem vele erről, meg hogy erről nekem mi a véleményem, és hogy szerintem a társaság, a "barátai" nagyban a felelősek ezért, és egyet is értett velem. Mondtam neki, hogy ha beszél vele, és mégsem tud rá hatni normális észérvekkel, hogy miért hülyeség amit csinál, akkor kénytelen lesz semmibe venni, és leszarni mit csinál, mert akkor valószínűleg direkt lázadozik, és ezzel akarja magára vonni a figyelmet, hogy direkt nem azt csinálja amit mondanak neki meg amit ép ésszel mond neki az apja. Ha "magára marad" a hülyeségével és látja hogy igazából "le se szarja senki hogy tönkreteszem az életem", akkor talán az is eszébe jut, hogy ő maga mit gondol erről az egészről, meg hogy ő maga miért csinálja, és miért van rá szüksége.
Ennyit tudtam neki mondani, és mondtam, hogy ezek csak ilyen általános gondolatok, mert nem ismerem a fia pontos helyzetét meg a gondolatait, így nem tudom az ő álláspontjából látni a dolgokat. A pali nem nézett hülyének, sőt, megköszönte a tanácsot és azt mondta, hogy lehet, hogy igazam van. Megköszönte a beszélgetést, aztán elment. Tök jól éreztem magam, hogy egyrészt jót dumáltam vele, de főleg azért, mert úgy éreztem, segítettem neki, legalább egy kicsit.

Aztán késő este együtt mentem haza az egyik felszolgáló csajjal. Mesélte, hogy van egy lánya, amin őszintén meglepődtem, mert kb velem egy idős a csaj, vagy még fiatalabb, és hogy elvált a férjétől, és a lánya az apjával él.
Mondjuk most már annyira nem csodálkozok, a románoknál úgy látszik ez a szokás. XD Úgy értem , a felszolgáló csajok nagy része ilyen huszonéves, és van akinek már a második férje van, meg második gyereke, és fiatalabbak nálam. Amivel persze nem is lenne semmi baj, ha nem olyan lányokról beszélnénk, akik egy rántottát nem tudnak megsütni, mert sajnos mindegyikük egy nyolcadikos tinilány felfogásával meg értékrendjével meg komolyságával rendelkezik. :D Felelősségtudat pedig semmi nincs bennük, sem a párkapcsolat iránt, amiben vannak, sem pedig a gyerekeik iránt. O.o Nem akarok kioktatni senkit, de aki ilyen szinten van, az jobban tenné, ha egy kicsit azért várna azzal a gyerekvállalással... Ha még a saját tettei miatt sem tud  felelősséget vállalni. Na mindegy.
Szóval elbeszélgettem vele, és megint éreztem kicsit feltörni a light-os énemet. Az történt, ami akkor szokott, mikor az az énem irányít, percek alatt megtudtam róla mindent, úgy, hogy rólam semmi nem derült ki. Nem ennek van, most a legnagyobb jelentősége, csak mondom, hogy ez is egy jellemzője.
Szóval elbeszélgettünk a szituációról, és mondtam neki, hogy biztosan hiányzik neki a lánya, meg minden. Kicsit kérdezgettem, hogy akkor miért és hogyan, és miért alakult így, és miért nem érte meg inkább együtt maradni és megjavítani a dolgokat, és helyrehozni, legalább a kislány érdekében? Erre elkezdett nekem pityeregni, hogy nem tudja, ő nem tudja, és hogy hülye volt meg önző de hogy most már késő.
... Én meg nézek rá... Mondom mihez késő? Semmihez sem késő soha, maximum magunknak mondjuk ezt. Azokra a dolgokra szoktuk azt mondani hogy túl késő, amihez nincs még erőnk vagy bátorságunk, vagy épp kedvünk, hogy odaálljunk, odategyük magunkat, és megváltoztassuk. Sokszor ahhoz, hogy elérjük azt, amit igazán szeretnénk, áldozatokat kell hozni. Néha meg kell alázkodnunk, vagy hülyeséget csinálnunk, szituációtól függ. Ha túl önzők vagyunk hozzá, és a saját büszkeségünk fontosabb, akkor nem fog sikerülni. A büszkeség ebből a szempontból kurva nagy hülyeség, mert mit csinál? Van valami, amit el akarunk érni, küzdeni érte, megérdemelni, mert tudjuk, hogy azt szeretnénk, hogy attól boldogok leszünk. A büszkeségünk sokszor megakadályoz minket ebben, és utána (ha van annyi eszünk hogy egyáltalán észrevesszük) bánkódhatunk utána, hogy miért voltunk ilyen hülyék és miért nem a célunk érdekében cselekedtünk, miért az egónk érdekében.
Ennek egy kicsit rövidebb, de velősebb változatát megfogalmaztam neki úgy angolul, hogy értse is. Hümmögött egy kicsit, és el is gondolkozott kicsit. Jobb kedve kerekedett, és megköszönte hogy ezt elmondtam.
Én meg mondtam hogy nincs mit, szívesen, de csak az járt az eszemben, hogy igazából ő is, ahogy az a vendég, elmondott nekem egy csomó mindent magáról, nagyon sok információt megosztott velem rövid idő alatt a magánéletéből, és még ő köszönte meg hogy segítettem... és én semmit nem mondtam magamról és egy darab új információt sem tudott meg rólam. Hogy ez jó-e? Nem tudom. Épp ezért mondom, hogy ez a Light-énem, mert ez az az óvatos énem, amit régen nagyon sokat használtam, és mostanában is elég sokat. Én magam mindenről és mindenkiről szívom magamba az információt, és mindent tudok, de rólam senki nem tud meg semmit.

Persze aki nagyon akarna, annak nem sok erőfeszítésébe telnie, hogy megkérdezze: Hogy vagy? (Mármint úgy, hogy érdekli is a válasz), vagy bármit rólam. De ilyen emberrel idekint még csak kettővel találkoztam. Ami egyébként tök reális és jó arány, ha azt vesszük. Már nem vesztegetek időt azokra akiknél látom hogy "nem éri meg" energiát fektetni abba, hogy megismerjük egymást, mert úgysem leszünk barátok. Így sok időt megspórolok.

Most erről eszembe jutott még valami...